Szerintem annyit a Seiko is gyártott ezekből, mint a Citizen - de egyik sem volt nagy szériás (meg olcsó sem)... Pár száz példányban még a Junghans is csinált egyébként 1978/79 körül 4 megás precíziós kvarcórát akkor 1000 márkás áron (amúgy ugyanazzal a mechanikával, mint a szokásos Junghans kvarcok, tehát jó minőségű, kövezett futóművel).
És röstellem, de a mai eresztésből nem tudok már ezekre ráizgulni, mert ma, ha a pontosság ennyire fontos, akkor DCF órát érdemes/kell venni...
Ez egy régebbi, 60-70-es években gyártott, akkor tulajdonképpen teljesen átlagosnak, közönségesnek mondható kézi felhúzású szerkezet volt. Most találtak belőle elfekvőben valamennyit, és pl: a Zeno gyárt ilyennel órát - de ettől ez még egy régi szerkezet maradt...
Nem rossz egyébként, de semmi különös, a pontossága - az ahogy sikerül, 10-20mp napi szórást szerintem biztos fog tudni, jobbat-többet legfeljebb esetlegesen.
Viszont nem látom világosan, hogy te most gyűjteni akarsz, vagy seftelni ezekkel az órákkal - mások szakértelmére támaszkodva?
Húsz évvel? Van az kb: 40 is - a Citizen Cystron 4M és a Seiko Twin Quartzok néhány speciális szériája ezt 1979-ben tudta, az évi 20mp elvileg az összes Seiko Twin Grand Quartznak ment.
Egyébként, ha már nagypontosságú kvarcokról van szó, a Longines épp most jelentette be a Conquest VHP sorozatát, amiben új ETA E56.111/E57.211 szerkezetek vannak. Így kb. 20 évvel a Citizen "The Citizen" után a svájciak is elérték a ą5s per év pontosságot... :)
Az már nem, bár a sokáig erőltetett nyitott, sok pólusú léptetőmotor érzékeny, meghibásodásokra hajlamosabb, kicsit is piszkosan sokkal könnyebben "tévesztő" konstrukció volt - nem véletlenül nem lehet ma a bolygón olyan analóg kvarc-szerkezetet egyet sem találni, amit ne a kétpólusú, kalickás, zárt léptetőmotorral építettek volna... Egyértelműen ez lett nem csak a legegyszerűbb, de a legjobban be is vált megoldás.
Azok azért eléggé speciális kategóriák - azt is hozzátéve, hogy bár nagy értéket képviselnek a korai Beta alapú órák is - attól még nem jók...
Nagyon komoly út-keresés és sok út-tévesztés volt ebben az időszakban a svájci óragyártásban - az egész kvarc vonal látványosan nem feküdt nekik, valahogy nem állt rá az agyuk, tegyük azt is hozzá, hogy a mikroelektronikai háttéripar egyszerűen hiányzott (Svájc azóta sem lett mikroelektronikai, chip-gyártó és tervező nagyhatalom...), ami viszont a japánoknak óriási helyzeti előnyt adott, mert ők meg ebben messze előrébb jártak (megjegyzem: járnak ma is...).
Az első piacra került svájci kvarcok egészen eklektikus cuccok voltak. Mai gyűjtői szemmel nézve ez csak értékesebbé és különlegesebbé teszi őket - de például a Beták tulajdonképpen hangvillás adaptációk voltak, rezgővillás "léptetőmotorral" - amelyek bizony nagyon sokszor és hamar tönkrementek... Az elektronika - az meg importált, Japánban gyártatott chipre épült.. Vagy ott van a Longines UltraQuartz 6512-es werkje, ahol szintén egy kvázi hangvillás megoldást adaptáltak, és mivel a kis szériához nem tudtak elfogadható áron chipet terveztetni-gyártatni, hát, akármilyen hihetetlen, de 16 db diszkrét, szubminiatűr - és persze japán gyártmányú... - tranzisztorból alakították ki az osztót... Igen erősen vágyok egy ilyenre, a gyűjteményi értéke hatalmas - de akkora zsákutca volt, hogy elmondhatatlan... Őrületesen drága, megbízhatatlan, rövid életű konstrukciók.
Mellé téve egy velük egyidős Seiko VFA-t gyakorlatilag a legelső, 69-es Astronnal szinte egyező werkkel - döbbenetes a különbség. A Seikonál a máig egyeduralkodóan használt kétpólusú, zárt, kalickás léptetőmotor volt már akkor is használatban, egy cél-chipre épített elektronika, a szokásos hosszú tekercses megoldás, másodpercenkénti fizikális léptetéssel (az Omega Beta, a Longines megoldása több 100Hz-n "rezegve" léptetek, ezzel arányosan gyors elhasználódással) - a mai napig jellemzően működő, elpusztíthatatlan, tartós, korszerű megoldással. Érdemes összevetni az alábbi képeket - előbb a Longines, aztán egy Beta-s Omega "Mecaquartz Chronometer" - majd egy Seiko... Egyidősek...
A Miyotás Breitlingek még szerencsések is, mert van csere szerkezet bőven.
Az áruk meg relatív. Vannak, akik egy Seiko Alienre vagy Commandora is kipengetnek komoly összegeket.
A japánok pedig tudtak akkoriban is szép dolgokat készíteni.
Nemrég szedtem szét alkatrésznek egy 7A38 offtopik kronót. Sajnos bár a rozsda a mechanikus részt megkímélte, a többit nem. De elképesztő, milyen minőségi alkatrészek és megoldások vannak benne. És hogy milyen mennyiségben...
Ezekben még korai ISA kvarcwerkek voltak, nekem pl: Certina Chronolympic van ilyennel - ezek anno igen drágák voltak. Az ezen szerkezetcsaládra épülő kvarc Breitlingek vagy éppen Hamiltonok 1977 környékén drágábbak voltak, mint az akkor még korszerű mechanikus Cal11-Cal12 kronók!
A gond ott van, hogy ezek a szerkezetek nem voltak túl jók, többségük tönkrement aránylag hamar, nem javíthatók (nincs alkatrész, hozzányúlni meg nincs mihez), és persze az évtized végén beindult olcsó rizses LCD gagyidömping miatt teljesen elveszítették a presztízsértéküket is.
Kivitelüket tekintve is elég siralmasak - az amúgy szokottan masszív, jó acél tokokban szánalmas műanyag betétekben csámpázik a minőséginek még első ránézésre sem mondható szerkezet.
A 70-es évek eresztéséből kvarcot szerintem minőségi japánt szabad csak venni, elsősorban jobbféle Seikot. Az akkor futó Grand Quartzok máig csúcsórák, de az LC kvarcaik többsége is állja a sarat máig. Az az évtized nem véletlenül olyan rossz emlékű a svájci óragyártás történetében - tényleg mélypont volt...
Nem tudom ki hogy van vele de ez a breitling széria nekem valahogy egyáltalán nem jön be,olyan gagyinak hat,persze ettől még lehet jó ez csak egy vélemény.
Egy amatőr kérdésem lenne, a chrono24 az mennyire megbízható oldal, illetve az ott lévő eladók mennyire ellenőrzöttek. Találtam ott egy Breitling Jupiter Pilot-t egy német eladónál és érdekel, hívj meg lehet-e venni.
Tudom jobb lenne gyári új, de 3 gyerek mellett már ez is nagy dolog lenne nekem.
