Szia:) Nem voltam még azótta sem Bélabácsinál megnézni a nyualit sajna( Majd valamikor lehet hogy kellessz, mennyi lenne egy db? Először újzélandi vörös nyulat akarok venni mert van nekünk egy olyan bak csak a anyák amik voltak véve hozzá nyáron megbetegedtek és le kellett őket vágni(
Megvannak a nyulak. Szerencsére eddig sem kaptak tápot, csak tritikálét, kukoricát meg szénát. Én nem adok kukoricát de tritikálém van. Újzélandi vörös nyulak. 8 hetesek, nem mértem de elég nehezek. Szépek jó hogy mind bak, különben biztos hagynék belőlük anyának, aztán majd megint azt venném észre hogy tele van nyúllal mind a 9 ketrec. :D
"Már korábban (tavaly ősszel) is kérdeztem, hogy mi az a betegség, hogy a nyuszika bágyadt lesz, elkezd rángatózni, majd pár órával később meghal. (addig szenved) ."
Wgy nyúltartó tette fel a kérdést. Megnéztem egy videót is, amiben levideózta a folyamatot. Kb 2 hetes kisnyúl kezdett el kapálódzni és elveszteni az egyensúlyérzékét. Személyszerint nem tapasztaltam még ilyet.
Elég sok idei szép zöld fűszénám van, állatok (tyúk, disznó) alá sajnálnám alomnak. Kérdezném hogy ha veszek 4-5 db 6 hetes körüli kisnyulat azt fel lehet-e nevelni csak fűszénán? Esetleg valamennyi árpával. Táp nélkül. Voltak már nyulaim, de most anyákat nem akarok, épp elég a többi állat. :)
Megszületett a szezon utolsó fészekalja kisnyúlja. :D
Ez egyúttal az új, fiatal Gyuszi bakocska első termelése.
Reggel születtek, amikor kimentem, kilenc a fészekben volt, kettő egy szénacsomóban, és egy az ajtó előtt, az még mozgott. Összepakoltam őket a fészekbe. Délután egy körül kivettem a fészket, és egy már elpusztult, valószínű az volt, amelyik nem volt a fészekben.
Úgyhogy lett 11 kisgömböc fekete kisnyúl, az apjuk tisztavérű német nagyezüst, az anyjuk is sötétszürke keverék nyusz.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez a kombináció hogy fog működni.
Nagyon köszönöm az új hozzászólásokat, azért van min gondolkodni bőven. Egyébként nem értek hozzá nincs tapasztalatom csak a tanyához húzó lelkesedésem. :-)
Szia! Te 300-400 nyulat említettél. Ha ennyi anyával bele kezdesz, talán egy átlagos havi munkabért összetudsz hozni. Ez a jó hír, a "pozitív", ahogyan te kérted.
A "negatív" oldal: a fentiekhez szükséged lesz egy minden járványügyi- és építésügyi szabálynak megfelelő istálló épületre, szellőztető berendezésre, a 400 anyának és annak szaporulatának helyt adó pont-hegesztett ketrecekre, itató-etető berendezésekre, trágyaeltávolító-rendszer kiépítésére, világítás megoldására. Emellett kellene még a berendezések közé állomány (tenyészállatok) :)
Egy-két szakembert és/vagy segédmunkást is jó lenne alkalmazni, mert, ahogy mondod, te azt sem tudod eszi vagy isszák a nyúltenyésztést....
Szerződést kellene kötni egy-két takarmány gyártó céggel, szállítóval, állatorvossal (egy ilyen nagyüzemnek nevezhető telepen komoly tényező az állatorvos, illetve annak költségei) és stb.
10-20 millió Ft befektetéssel már indulhat is a vállalkozás, ami kb. havi bruttó (!) 500-600 ezer Ft nyereséget termelne (ha minden jól megy, nincs rendkívüli bukó).
Nem elszomorító, ez a realitás. Szeritnem semmivel nem rosszabb, mint bármilyen más válalkozásba kezdeni a magad eltartására. A hsz-edből nem tudom eldönteni, hogy milyen állattenyésztési és pénzügyi ismereteid vannak, mennyire érzed/látod a vonzatait annak amit leírsz, az érzésem az, hogy nem nagyon.
Azért kicsit árnyalnám a képet, mert azért van 1-2 cég aki megél belőle, tehát nem mondanám, hogy lehetetlen, de nem a húsvéti nyúlon fellelkesedve kéne belevágni.
Amit kicsiben lehet, azt előttem leírták, az, úgy van. 300-400 anyával talán már lehetne kezdeni valamit, nem számoltam ki, de az napi 24 óra+éjszakai készenlét egész évben (igen, karácsonykor és szilveszterkor is és nyaralás helyett is), alkalmazottat nem nagyon bír el és irdatlan beruházási költség, amit kétlem, hogy pályázatból meg tudnál oldani. Ha ebből akarsz megélni, akkor ez ugyan olyan vállalkozás, mint bármi más, csinálj üzleti tervet stb. és megtudod! Komolyan gondolom, az már üzlet és nagyüzem és nem csak a nyulakról szól, finanszírozni, működtetni kell egész évben, ne internetes fórumokon tájékozódj, ez itt más kategória! (szerintem).
Amúgy nagyon örülnék, ha sikerülen és pár év múlva azzal jelentkeznél itt, hogy működik a dolog!
Szerintem sem. Mivel önköltségi ár alatt veszik át a kupecek, a leadás felejtős. Magadnak, párat eladásra ismerősöknek, 4-5 anyával lehet foglalkozni, nullszaldós a vége, de aki szereti csinálni, annak érdemes.
Üdv mindenkinek.A multkor már érdeklödtem de nem irt senki ,sajna,magyar óriás bakot szeretnék venni veszprém,vagy fejér megyében én várpalotai vagyok, ha valaki tud kérem jelezze elöre is köszönöm.
néhány hete találtam ezt a fórumot, amikor meglett az első nyuszink . Húsvéti a gyerkenek . :-) Aztán kitaláltam, hogy mi lenne ha pályáznék és ebből élnénk.
Sokat olvastam és spekuláltam, de bizonytalan vagyok benne. Tudnátok segíteni benne , hogy ha lenne kb. 300-400 nyulunk, abból megtudunk élni ? Mennyire nehéz ez a szakma. El lehet adni rendesen ? Belevágjak ?
Én 7-8 kg húshoz 2-3 kg sima sertés zsírszalonnát rakok (csak hasaalját nem szívesen adják külön vagy drágábban), elég a 20 dkg paprika, főleg ha házi, a boltiból több kellhet.
Só 20-22 dkg, bors 3 dkg, őrölt kömény 1,5 dkg, én utoljára így töltöttem, ha jól emlékszem a 10m-es bélből még maradt is, a vékonybél vastagságától is függ. További fűszerekkel is kísérleteztem, de a csak ez az alap tetszik a családnak.
Fele ment a fagyasztóba sütni, a másik fele kapott 3 füstöt, ez is fűrészpor függő, nedvesebbnél több kellhet, természetesen bükkfából.
Én úgy szoktam számolni, hogy a 2,5-2,8 kg-os élősúly 35-40%-a filé, tehát egy ilyen töltéshez 7-8 nyuszó kell.
Hozzávalók: 9 kg filézett nyúlhús, 3 kg húsos sertés hasa alja szalonna, 24 dkg só, 25 dkg piros paprika, 30 dkg fokhagyma, 5 dkg őrölt bors, 2,5 dkg őrölt kömény, kb. 20 m vékonybél. A nyúl gerincét és a hátsó combjait használjuk fel. A húst lefejtjük a csontról, Majd húsdarálón, közepes tárcsán megdaráljuk. A bőrnélküli szalonnát nagyon apróra daráljuk. A szalonnát és a húst jól összekeverjük. Kicsit együtt pihentetjük. A megtisztított fokhagymát összezúzzuk, vagy turmixoljuk. Mindenképpen ügyeljünk, hogy teljesen pépes állagú legyen. Annyi langyos vizet öntünk rá, ami éppen ellepi. Közben a sózott, vékony sertés belet langyos vízben többször kimossuk, Tetszés szerint feldaraboljuk. A felhasználásig tiszta langyos vízben tartjuk. A pihentetett darált húst fűszerezzük a következő sorrendben. Először a pirospaprikát, borsot, köményt tesszük hozzá. A végén öntjük hozzá a fokhagymát a levével, ezáltal megnedvesítve az összes fűszert, hogy keverés közben ne csípjen a bors. Alaposan elkeverjük. Először a széleit forgatjuk középre, majd gyúrva, dagasszuk Kb. 20 percig. Ha túl kemény lenne, kevés langyos vízzel hígítjuk, ezzel megkönnyítve majd a töltést. Rövid pihentetés után, újra átgyúrjuk. A belet lecsurgatjuk a víztől, és a kolbászokat megtöltjük. Ha rövid páros debrecenit készítünk, középen a kolbászt megcsavarjuk, és úgy visszük a füstre. Ha parasztkolbászt szeretnénk, nem csavarjuk meg szabadon hagyjuk a közepét. A kész kolbászokat, 1 éjszakát hűvös helyen pihentetjük, rudakra feltéve. Másnap közepes meleg füstön, pirosra füstöljük. Vigyázzunk, mert a nyúlhús fehér és hamar megpörköli az erős füst.