Ebbe a topikba többségében betegek és hozzátartozóik írnak. Sajnos előfordul, hogy a betegeket gátlástalanul kihasználni akaró fórumtagok (csalók) privát levélben különböző hatástalan csodaszereket ajánlanak a topikban megjelenő új betegeknek.
A (ma már nagy-)fiam, akire fordítva hat a dormicum, tízévesen félkábán lebirkózta a kétméteres aneszteziológust és azt üvöltötte, hogy anya, idenézz, részegen táncolok az asztalon! Szerencsére ez a kórteremben volt, nem a műtőasztalon állt neki táncolni. A műtét után aludt 10 percet, ezután kitépte a branüljét és folytatta, ahol abbahagyta. Máig emlékszik rá :-))
Pontosan, egyre biztonságosabb az altatás, mégis egyre több a kockázatos. és azért, amit írtam. 130 felett és 110 alatt (vérnyomás) már írják is, kockázatos. ez régen olyan 150 felett kezdődött.
2009-ben volt az első gerincműtétem, azt mondták semmi kockázat nincs, minden rendben. Sőt, tök veszélytelen a műtét.
2011-ben volt a második, ugyanaz csak egy szegmenssel feljebb, kockázatos voltam. Megkérdeztem miért, mikor minden leletem rendben? Tudod miért? mert 35 éves lettem, és onnantól kockázatos. nabumm.
Első doki azt mondta, ez egy rutin műtét, a másik kicsit őszintébb volt, miután azt mondta, alapvetően rutin, de hát előfordulhat, hogy ha átszalad a műszer a porckorongon a másik oldalon a hasi aortát ha megsértik, akkor mire feltárnak, meghalok. De lehet nem állok lábra.
Attól még ugyanúgy megműtöttek, és nem gondolom, hogy rosszabbul voltam a tudattól, hogy ez kockázatos, engem jobban aggaszt az "áááá ez rutin" mert azt szokták elcseszni.
valószínűleg semmi kockázata nincs az altatásának, de ráírták, mert a kora + az alapbetegsége elég kockázat.
Nem tudom emlékeztek e, vagy írtam e egyáltalán, de én pl. altatásban összeverekedtem az egész stábbal. Lekötöztek, hogy tudjanak műteni. Tiszta kék-zöld folt voltam, valszeg herén vágtak, mert hónapokig fájt utána. Persze én nem emlékeztem semmire! Az orvosom szerint nagyon mókás volt, nem nézték ki belőlem, hogy ilyen erős vagyok....Szóval az altatásban furcsa dolgok történnek....
Más. Akkor holnap Korányi...fogalmam sincs meddig leszek benn, mi bajom van egyáltalán. Na majd kiderül. Ha hazaengednek, írok,
Szerintem itt senki nem dugja fejét a homokba, mindenki tisztában van a betegségével. Az altatásról meg csak annyit hogy manapság nem "divat" az altatásból nem felébredni, de van mindennek kockázata ezt mindenki tudja és épp eléggé be is van tojva ilyenkor az ember, nem kell még egy lapáttal tenni rá. Főleg az akit már nem először altatnak mert magamról tudom hogy minden egyes altatás után hülyülök megfele. De ez legyen a legkisebb baj.
Szurkolok a műtétért! Bízom benne, hogy nem lesznek fájdalmaid a gyógyszerektől. Másnap fújd fel erősen a gumikesztyűt, és köhögjél sokat. Az jót tesz, az összes nyálkát jól kidobja. Hozták a Salvus vizes inhalátort is, azzal napjában 2-3-szor szivogattam. Nekem így nem volt semmi hurutom, és másnap már kivették a csövet. Az nagyon felszabadító érzés volt. Várjuk a jelentkezésed! Neked azért jobb lesz, nincs az a dögmeleg, ami amúgy is leveszi a lábáról az embert. Puszi és várunk!
a tudatot arra az időre ami hàtra van, kinek ennyi kinek annyi...
Japipai hozzààllàsa az Élethez példaértékű.
Mint magànemberként és mint szakemberént is ezt gondolom.
Teszett a vonatos hasonlat és valóban nem lehet kiszàmítani..
Múlt héten egy volt évfolyamtàrsam és jó baràtom, motoros cimboràm
beadta a kulcsot Szent Péternek. Hirtelen szívhalàl, egy sportos, egészségesen
élő 40 éves férfi volt.
Nem gondoltam volna, hogy a “kibelezett“ Édesanyàm - Ő hasznàlJa irónikusan ezt amegnevezést magàra- tüléli a Cimbimet.
De ennyi volt, neki most fogyott el a gyertya 40 évesen.
Újév délelőtt hazafelé jövet a buliból,kocsi az àrokban, terelés helyszínelés, de a kerülő úton is lehetett làtni, hogy épp “csomagoljàk“ a pilótàt, 30 körüli sràc,
gondolom reggel mikor a zoknijàt húzta nem gondolta volna, hogy utoljàra teszi..
Pénteken nem biztos, hogy tudok szorítani érted, akkor operálnak a Kékgolyóban, de ha megmaradok, a következő héten már remélem neked fogok drukkolni.:)
Az azért jó ,hogy van neked is életkedved meg humorod ))))))) Csak az utolsó mondatodra reagálnék Miszerint :Ma már akkor se vagyok kétségbe esve ha nem sikerül..
Bölcsebbek lettünk át értékeltük az életet általában és a sajátunkat is a helyén kezeljük..Olyan az élet mint a száguldó vonat )))) Van aki fel száll rá és van aki leszáll róla .))) De a vonat megy tovább.. Velünk vagy nélkülünk 9999
Nos, igen. ..........de: Azt is leírtuk, amikor szoáréba voltunk, mint negatívságot és azt is, amikor picit "észhez tértünk", közölve mi volt az út. Nekem is ajánlottak sárkány füveket, Béres bogyókat, de elutasítottam, ha nehezen is mindent ettem, bár már akkor nem volt ízérzet. Képzelheted hogy nézett ki a kakaspörköl nokedlival, savanyú uborkával, de mixálva! Én a kórházban csak 5 kg-ot fogytam. Dokim azt mondta, "most nem a fogyó kúra ideje van, lehet soha többé nem érez ízeket, de változatosan enni kell". Egy hét alatt vissza szedtem az "veszteséget", azóta is tartom.
És ez már szerintem pozitív, ha úgy tetszik példa, célzott gyógyszer nélkül megpróbálom túlélni a dögöt.
Tudod, nem tudok jóízűen betolni akár egy pohár vizet sem, nyakamba önteném, marad a szívószál. Most már merek inni egy pici feles a társaság kedvéért, persze szívószállal! És jó, mert nem nem szánnak, hanem röhögnek. :-)
Az is igaz, én is kaptam hideget és meleget itt, (most is ömlik a negatív, akik nem az életet látták, hanem......... de az egy másik topikhoz tartozik) nekem a terápiám az élni akarás. Talán sikerül húzni az időt. :-))))) (de, ma már akkor sem vagyok kétségbe, ha nem sikerül) :-)))
Írtam neki emilt, hogy szeretnék befeküdni a Korányiba 1-2 napra, mivel sajna nem javul az állapotom - mitől is javulna?
Várom, hogy mit válaszol, vagy ír e sms-t. Ha nem, holnap dél körül megpróbálok telefonon beszélni vele. Holnap úgyis az elfogyott gyógyszerep pótolondó, a háziorvoshoz kell mennem. Ha elmondom neki, hogy mi a panaszom, valszeg beutal Kistarcsára,,,hát inkább a Korányi.
/ ugyanis a maszek diagnózisom szerint tüdőgyulladásos tüneteim vannak, csak éppen lázam nincs. De minden más tüdőgyuszira utal.../