Régi kérdés, új válasz: "kajakos" = nagyon izmos. Ez eddig nyilvánvaló. "Kajakra", "kajakra vág" =?? - itt is nyilvánvaló az eredet, még ha a pontos magyarázatot nem tudnám végigvinni.
Talán az egyetlen Schütz István kivételével általánosan elfogadott, hogy a horvát varoš ['vǎ:roʃ] ’kisváros, városka’, ['vâ:roʃ] ’tengerparti típusú város falusias része’ és más balkáni megfelelők eredete a magyar város (< ’várral rendelkező település’) képzés.
Schütz azzal érvel, hogy a hangsúlyviszonyok eltérnek attól, amely magyar jövevényszó esetén várható lenne, de éppen a fenti horvát kettősség mutatja, hogy ez átrendeződhet. Vö. http://mek.oszk.hu/03500/03577/html/, 1.1.7.
Mindkét forrásodnak vagyon igazság. Kiss Lajos ezt írja a FNESz.-ben, Balatonfőkajár címszó alatt (majdnem szó szerint idézem, de csak majdnem, ezért nem teszek idézőjelet):
Míg a Balatonfeukayar név első adata 1382-ből való, az egyszerűbb Kayar településnév már 1332-ből is adatolható. A Kajár helységnév a falu első birtokosára, Kajár udvarispánra emlékeztethet. Minthogy a települést egykor nemcsak Kajárnak hanem Hangonynak is nevezték (legkorábbi adata: 1249 k.), s ez utóbbi a hang származéka, valószínű, hogy a Kajár személynév a kiált ige családjába tartozik. Jelentése azonos lehetett a Hangonyéval: ’kiáltó, hangoztató’. Kajár udvarispánnak talán a bíráskodásnál volt szerepe, éspedig vagy az összehívás, vagy az ítélet kihirdetése. (A Balatonfő- megkülönböztető névelem arra utal, hogy a helység a Balaton fejénél, azaz kezdeténél fekszik.)
Kajárpéc alatt is találni némi információt. Ennek első adata (Quiar) 1086-ból adatolható. Kajárpéc 1950-ben jött létre Kajár és Kispéc egyesítésével. Nem valószínűtlen, hogy egykor mindkét helységnek ugyanaz a személy, Kajár udvarispán volt a birtokosa.
Valóban tájszó. Késő este már erősen figyelmetlen lehettem, hogy nem tűnt fel. S a beregszászi példa mindent megmagyaráz. S nem csak Beregben, Szabolcsban is ismert. Fony meg fenn van a Zemplénben. Így talán nem is német, hanem a Halicsból erre a területre áttelepülő zsidóság nyelvéből való.
A 'dufart' szó mennyire van elterjedve az ország területén?
Etimológiai szótárakban nem lelem. Vagy annyira nyílvánvaló a jelentése, hogy nem is kell magyarázni? Az én szókincsembe itt keleten került bele, korábról nem rémlik.
"A szó töve finnugor eredetű: vogul ut, votják ot (‘holmi’), finn asia, észt asi (‘dolog, izé’). A szóvég régebben izej volt, denominális j főnévképzővel."
Igen, kevés é-s kivétel van, pedig az is gyengén hasonít, ez pl. zavar kicsit a linkelt elképzelésben.
Ööö, a HIX-es kutatás néhány szó esetén igaz lehet, általánosságban ma már nem hiszem.
A "csekkol" talán a "lejmol", "gründol" sorába illik bele, van némi hagyománya a látványosan idegen szavak harmóniasértésének (ld. itt).
Az is stimmel, hogy ha az amerikás magyar a beszédébe az idegenszerűség érzete nélkül illeszti be a szót, és nincs tudomása a magyarországi használatról, akkor neki "csekkel" lesz.
A "szpellol"-t viszont én még az életben nem hallottam, 1 db. google-találat van rá. Szerintem szpellez, ha már :) . Van viszont számtalan "szpellel" 'varázslattal' értelemben. Ezen kívül printel, killel...
Van még a "bannol" típusú, ahol inkább az íráskép lehet az alap, és van mellette párhuzamosan "bannel".
é-t tartalmazó szó nincs sok, nem? És valahogy mindre van külön magyarázat. Férfi, derék, héj, cél, van még más is?
Viszont a kilencvenes évek közepén a HIX-en (ami tudomásom szerint a legrégibb magyar levelezőlista) csinált valaki egy kutatást, aminek az volt az eredménye, hogy a magyarországi magyarok mély hangrenddel toldalékolják az e-t tartalmazó angol szavakal ("csekkol", "szpellol"), míg az amerikai magyarok magas hangrenddel. Lehet valamit tudni az okokról?
Nahát, ez a te írásod? Vagy csak lemaradt az idézőjel? :)
Őszintén szólva a problémafelvetést értem, de az indoklás nekem nem mindenhol kerek. Vagy csak nem értem hiányos előképzettségem miatt.
Pl. a 6.3, ami - az itt is szóban forgó - legfontosabb bizonyítékot tárgyalja.
Tiszta sor, hogy az i (és az é) hangrendi szempontból "gyenge", mert nincs veláris párja. De nem látom, hogy ennek megállapítása hogy zárja ki, hogy történetileg kétféle hang egybeeséséről lenne szó?
Szintén nem világos, hogy a látszólag szabálytalan váltakozás hogyan magyarázható meg. Ez a szóhangrend-dolog hogy állja ki Occam borotváját? Mennyivel mond többet annál, mint hogy bizonyos i-t (é-t) tartalmazó szavakhoz rendhagyan kapcsoljuk a toldalékokat?
