antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Opálos színei bágyadt ködében Leszáll reám a kora alkonyat, Kései tűzrózsák nyílnak a réten, S az égen a mély csöndesség fogad. Nagy topolyafák gallya hullong gyéren, És sötétben hallgat a tó, S a kolomp úgy méláz a lomha légben, Mint altató.
Hűs szele húz át az ősznek a réten, Fázik a lelkem, érzi a deret, Keresnék valamit a messzeségben, Kihunyt fényt , elnémult üzenetet... Oly hirtelen borult az est fölébem, S az ősz oly gyorsan rámtalált, Úgy állok itt a hervadó vidéken, Mint a topolyafák.
Mire rám mutatnál: nem vagyok. Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá, hogyha tudsz. Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt. Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld S mi apró-cseprő volt: felszívatik. S egyetlen hang donog: hogy este van. S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, Mert jó valék. Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat Nem törtem meg, ha ingadoztam is... Igy volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, - Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem...
A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán S mint órjás cet csillog a tenger háta, Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, - Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda. Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik. Igy lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.
12. Látást az öt szín tompít, hallást az öt hang tompít, ízlést az öt íz tompít, a vágtatás, vadászat megbolondít, a nehezen elérhető mind bűnbe lódít, Ezért a bölcs nem a szemét, inkább a gyomrát tömi neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
Derült az este, csendes, csillagos. Túl minden szenvedélyen, lázon, Én a Göncölszekerén kocsikázom, Ott, ahol ember embert nem tapos. A derekaljam: széna, illatos, A Göncölszekér szénával tele, Kaszáltak már az égi réteken, S lelkemnek sohse volt ily fekhelye.
Hanyattfekszem s az ürbe bámulok, Friss széna, illatos: a derekaljam, A pici földtől be messze szakadtam! Köztem, s közte ezer csillag-távol. És mily csend van itt, milyen hallgatás! Nincs berregés, nincs ostorpattogás, A Göncölszekér csak úgy megy - magától...
A Göncölszekér biztosan halad, Rúdja nem törik, fékje nem szakad, El nem ragadja semmi; Ó jó itt fenn az örök bolt alatt, Az örök szénás-szekeren pihenni. Lenn hagytam mindent, mindent, ami fájt, Kelnek szívemben új melódiák, A végtelenség árja szinte fölvet...
S mégis jó volna fejem alá tenni Egy kis maroknyi édes anyaföldet.
Nem tudunk semmit a jázminbokorról. Lombjában az ezernyi méhről, a kertvégi, ágak közti dongásról nem tudunk. Nem tudunk semmit egymás után kibomló virágairól, az illatáról, ami hajnalban beáramlik a hálószobába. A fölötte vonuló felhőkről, a szomszéd ház falán körbejáró árnyékáról sem tudunk, és a szirmokról sem, melyeket zápor után dühösen söprünk le az autó szélvédőjéről.
*****************
Ahol szüreteltünk, a szomszéd kerítésén áthajlott a futójázmin, még mindig virágzik (nem ez).
Oly fájón nagy a világ, éld át Még hívnak csoda csodák Ha bántón vad a világ, lépd át Nézd azt, ami virág Csak élvezd a lét minden ízét A nappal az éjjel ezer színét A perceknek 100 évnyi báját Az érzést, hogy őrült kaland vár rád
Szívünkben ott él a két törvény Árnyék, és fény Minden nap elcsábít mind két út, Mert mind kettő választ nyújt.
Ha fáznál, az a magány, törd át Ha elbújsz ki ölel át? Ha félnél jön a barát, hívd hát Mondd el neki mi bánt Csak élvezd a napfény reményét A Hold mindent átíró rejtélyét A dallamba bújt lélek hangját A szépséges lét minden álarcát
Szívünkben ott él a két törvény Árnyék, és fény Minden nap elcsábít mind két út, Mert mind kettő választ nyújt. Szívünkben ott él a két törvény Árnyék és fény Mindkettő szédítő széppel súlyt, Mert egy ösvényt jár két út.
Égen, földön csak egy ének, Azt dúdolja, szeress kérlek, várj rám. Szél szabad szárnyán Érted a földet is bejárnám. Égen, Földön csak egy ének Hozzád szólna, keres téged, várj rám Azt ígérted visszatérek Tőled távol úgysem élek, várj rám!
Áldott légy Uram, óvd őt, védd őt Kérlek rá Uram, segítsd, védd őt Halld meg hát szavam, nézz ránk El nem csókolt csók várna ránk, ne bánd!
Égen, földön csak egy ének, Azt dúdolja, szeress kérlek, várj rám. Szél szabad szárnyán Érted a földet is bejárnám. Égen, Földön csak egy ének Hozzád szólna, keres téged, várj rám Azt ígérted visszatérek Tőled távol úgysem élek, várj rám!
Nem kell más Uram, féltsd őt, védd őt Kísérd őt Uram, ne küldj felhőt Szívem fáj, ne várj, nézz rám El nem mondott szó várna ránk, ne bánd!