A szlovák šajba szó a német Scheibe szóból jön, és vélhetően ez a Šajba településnévre is igaz. A családnévnek azonban közvetlen kapcsolata nincs a német Scheiben névvel. Egyrészt ez utóbbi ritkább, mint a szlovák vezetéknév. Másrészt a helyesírásában lokalizálódott német nevek mellett kimutatható az eredeti is, de a szlovák Scheiben hiányzik. Erre mutat, hogy az 7+5 Scheibel(ová)-val szemben csak 1+2 Šajbel(ová) van. Harmadrészt a szlovák Šajban a némettől független magyarázatot igényel, és ez magyarázza a Šajben (< *Šajbän)-t is anélkül, hogy az előző kettő probléma felmerülne.
Rezsu: A mai magyar telefonkönyv szerint Kisvárdán és Gyulaházán van a központ. Ez a kárpátukrán-keletszlovák földrajzi közelség mellett nem segít a kiindulásban. Az -u névvégződés ugyanis a románon kívül atipikus. Idetartozható Reju(l) [ill. Reaju(l), Raju(l)] névalakokat ugyanakkor a román telefonkönyvben nem találtam. Leltem viszont ritka Regiu nevet, ebből /dzs/ > /zs/ magyarosodással lehetett Rezsu, de én a román ritkaság és a távolság miatt ebben nem hiszek.
Van szlovák Režo(< ? szlovák nyelvjárási rež ’rozs’, ? cseh řež ’verekedés, dulakodás’), és korábban pl. a Herczku (#4256) név esetén is felmerült a szlovák -o > -u magyarosodás (?) lehetősége. A szlovák Režucha (tkp. ’zsázsa, kakukktorma, vizitorma’) névnek kialakult a magyarban Rezsuka formája. Ezt a magyarban akár -ka kicsinyítő képzős alakulatnak is tekinthették és elvonhatták belőle a Rezsu névalakot.
A kalotaszegi ragadványnevekben az -u kicsinyítő képző. Ez nyilván nem független a román környezettől, de az apu, anyu, Pityu szavak mutatják, hogy esetlegesen ez más magyar területen is előfordulhat. Azonban a magyar képzés alapját nehéz megtalálni, mert a Rezső személynév nyelvújításkori alkotás, ennek mintája pedig hosszú é-s Ré(z)ső családnév. Az eltérő hanghosszúság miatt ezek egybetartozás kérdéses.
Tehát talán a szlovák etimológia a legvalószínűbb.
Tyujan: A RadixIndexen román környezetben találtam meg: http://www.radixindex.com/hu/adatbazisok/2/vezeteknev/tyujan/keresztnev/. A feltételezhető román kiinduló alak rekonstrukciója nehéz. Mindenesetre a román Chiul személynévből lett Kiulfalva román megfelelője Tiuleşti lett, amely a magyarba is átkerült Tyiulesd alakban. A román Chiuanu, Chiuianu nevek feltalálhatók. A román chiu szó ’nyomorúság, baj’, ill. ’kurjongatás’ értelmű, talán ennek származékáról van szó [bár a román -(e)anu képző elsősorban lakosnévképző, de talán akad szláv mintára személynévképzői alkalmazása is].
Elviekben elképzelhető egy szerb-horvát *Ćujan névis, amely a Ćurilo ’Kirill’ név rövidülésének -an kicsinyítőképzős származéka lehetne. De ilyennek tényleges nyomát nem leltem, és a magyarországi előfordulása sem implikálja ezt.
A magyar etimológia kizárható, mivel a tyu- szókezdet igen ritka, és a tyi- < ti- elhasonulásaként állhat elő. A *T(y)i(j)an alakulat pedig a legkevésbé elemezhető magyarként.
Sajben: A békéscsabai szlovák nevek egyike: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csal%C3%A1dnevek_B%C3%A9k%C3%A9scsab%C3%A1n. A szlovák -en [en] képző az -än [εn] képző ejtésváltozata, ez pedig az -an [an] lakosnév- (ill. kicsinyítő, személynév-) képző ajakhangok utáni nyelvjárási alakváltozata. A békéscsabai nyelvjárásban a ’csabai férfi’ értelmű szó alakja Čabän (az irodalmi Čaban-nal szemben).
A szlovák Šajben és Šajban tehát egymás változatai. Ezek legvalószínűbben a Šajba településnévből lett lakosnév. (Ezt a települést utóbb a magyarok Sebő-re, a szlovákok Strelníky-re nevezték át.) Kisebb valószínűséggel a szlovák šajba ’tárcsa, korong, abroncs, kör alakú alátét’ közszóból lett ragadványnévről van szó.
Luzsice (Lausitz) a XIV. sz. közepétől a XVI. sz. közepéig Csehország része volt. Csak a XVII. sz. közepén került a szász választófejedelem birtokába. A szorb és a cseh etnikai területek így nemcsak, hogy határosak voltak egymással, de egy államban is voltak. Ez pedig – a nyelvi közelséggel együtt – kedvez a migrációnak.
A német betelepülés a Szudétákba elvágta ugyan a két területet egymástól, de ekkor meg az asszimilált szorbok már mint szorb nevű németek települhettek be Cseh- és Morvaországba.
A Wintzel egyértelműen német helyesírású (a w betű a magyar történeti helyesírásban ilyen értékben nem volt jelen), és szerintem ez német felmenőkre utal, ha az illetőnek már magyar volt is a tudata. A spontán asszimiláció a közösségi kapcsolatok egyik törvényszerű eleme.
Az az alternatíva azért fennáll, hogy korábbi német nyelvű anyakönyvezés hatása a németes helyesírás.
Köszönöm a választ. Fantasztikus a tudásod a szláv nyelvek területén. Azért kiváncsi lennék hogyan kerülhettek szorb nevek cseh nyelvterületre, ez szorbok bevándorlásának lehetett az eredménye ?
A korábban vizsgált Vinczel név első ismert anyakönyvi bejegyzése (1785) Wintzel (vőlegény) alakban fordul elő. A menyasszony pedig Lőrinczi alakban. Érdekes a C kétféle írásképe ugyanannál a bejegyzésnél, valamint a szókezdő W is. Ebből egyszerű logikával a német eredet lenne sejthető, ugyanakkor a tz a korabeli magyar nyelvű írásban is előfordult a cz alternatívájaként. Ugyanebben az évben készült adóösszeírásban magyar nemzetiségűnek vallotta magát.
Jaschke: Vö. mai Jaške, amelyik a cseh-morva-szlovák Jaško végződésében németesedett változata. Ez a Ja- kezdetű nevek (pl. Jakob, Jaroslav) -ch és -ko kicsinyítő képzős származéka.
Wancke: Vö. mai Vanke, amelyik a cseh-morva-szlovák-szorb Vanko végződésében németesedett változata. Ez a szláv Ivan ’János’ név csonkolásának a -ko kicsinyítő képzős származéka.
A morva területen kívül a német Wan(c)ke lehet a szláv eredetű Wentzlaff (< ősszláv *Vęťeslav > cseh Václav, magyar Vencel) német -ke kicsinyítő képzős alakja, vagy a német wank ’ingadozó, ingatag’ szóból lett ragadványnév.
Heinisch: Ezt a Duden szorb névnek adja, a mai csehországi területen a Heiniš, Hejniš, Hejnyš, Hainiš, Hajniš, Hajnyš írásváltozatokban fordul elő. Etimológiailag a német Heinrich ’Henrik’ személynév rövidüléséhez járult a szláv -iš (-yš) kicsinyítő képző.
Donig: Ehhez talán a mai morva Donik állítható párhuzamként. Hasonlóhoz vö. német Gornig < lengyel Górnik tkp. ’bányász’. Ez utóbbi Don-ná rövidülő (pl. Donat, Dominik), vagy csonkolódó (pl. Anton) nevek -ik kicsinyítő képzős formája.
Simauk: A mai nevek közt nem tudtam azonosítani: vagy elírás, vagy valami ritka fejlemény. Mindenesetre szlávnak vélem: a Simon személynév rövidüléséhez járult valamelyik -k kicsinyítő képző. Ha nem elírás, akkor talán a tő és a -k között az -al képző állhat. Ez a feltételezhető *Simal(e)k ~ *Symal(e)k ma nem mutatható ugyan ki, de lengyel Simalczyk ~ Symalczyk továbbképzése igen (vö. még szlovák Šimalčík). A fenti (szorbos) *Simalk név veláris -l-je (német környezetben) vokalizálódhatott /u̯/ félhangzóvá.
Babucsek: nyilvánvalóan szláv hangalakú, de ilyen szláv név nem mutatható ki. Emiatt úgy vélem, hogy vagy a magyarban lépett fel s > cs affrikálódás, vagy a Papucsek (< szlovák Papuček) név hatása alá került.
Az eredetét tehát a *Babusek alakra vezetem vissza. Ehhez van szláv analógia: szlovák Babušek, esetleg morva Babušek, horvát Babušek. Az alapszó a szlovák babuša ’anyóka; liba’ főnév vagy a babušiť ’bebugyolál’ ige lehet. Az első esetben anyanévről lehet szó, vagy jellemre utaló névről. A második esetben a név az öltözetre vagy valamely eseményre utalhat.
Ha már szóba került, a Papuček név alapja a családnévként szintén létező Papuča név, amely pedig a szlovák papuče ’papucs; filcből készült téli cipő’ szóval azonos.
Belló: A vegyes hangrend miatt a magyar eredete nem valószínű, bár nem elképzelhetetlen, hogy a magyar Balló (< Barló <: Barl[abás] ~ Barnabás + -ó kicsinyítő képző) személy-és családnév elhasonult változatáról van szó.
De inkább a szlovák Belo, Beľo személy- és családnévvel kötném össze. Ez utóbbi áll egyébként a magyar Belyó családnév mögött. Az -l- hang megnyúlása magyarosodás eredmény, vö. magyar Bella településnév < szlovák Belá. A szlovák névnek lehet közszói eredete, vö. szlovák belo ’hirtelenszőke férfi; fehér szőrű/tollú állat’, esetleg a magyar Béla személynév szlovák Belo formájával azonos.
Dzúr: Vö. szlovák Dzúr, Dzur. A 10277-esben már említésre került a Dzuro név, mint a közszlovák Ďuro keleti szlovák formája. A Dzur ~ Dzúr ennek a Dzuro-nak az alaváltozata. (A becézés érzelmi színezettel jár, és az érzelmi színezetet fokozza, hogy férfiakra utalva semleges nemű -o, vagy nőnemű -a tővéghangzót kapnak. Az esetek kis részében azonban megmarad a puszta hímnemű tőforma, mint a Dzur ~ Dzúr esetén). Végősoron tehát a szlovák Ďuraj ~ Juraj ’György’ név keleti szlovák rövidült formájáról van szó.
Kercsula: Vö. szlovák Krčula ~ Krčuľa az -e- betoldása magyarosodás eredménye lehet. Ez -ula ~-uľa kicsinyítő-, ill. személynévképzős alakulat a szlovák kŕč ’görcs’, vagy a krčiť ’(össze)gyűr, meggröbít’, nyelvjárási ’erdőt irt’ szavakból.
Miklán: Vö. szlovákMiklan, Mikľan, illetve az ebből továbbképzett, gyakoribb Miklánek családnevek. (Ugyanakkor régi lengyel *Miklań létére utal a Miklaniewicz vezetéknév.) Ez a szlovákba Mikloš ~ Mikluš formába bekerült magyar Miklós személynév rövidülésének továbbképzése -an (-aň) kicsinyítő képzővel.
NB. A közvetlen magyar eredetet az zárja ki, hogy a végződés magyar képzőként nem azonosítható.
Kopa: Vö. cseh Kopa, lengyel Kopa, szlovák Kopa. Ezek mögött a szláv kopa ’rakás, halom, boglya; kalangya; 60 darab’ szó áll. Nem zárható ki azonban az sem, hogy a Kopa családnevek egy része mögött a magyar Kupa tkp. ’kupagyártó, fából készült mérőedényt készítő’ név áll.
Sramó: Vö. szlovák Šramo, cseh Šramo családnevek. Hasonló tőből jönnek a szlovák Šramek, Šramel, Šramavý vezetéknevek, maga a Šram tő önmagában is adatolható. Nyilvánvalóan a személy- és családnévként is előforduló német Schramme ’karcolás; barázda, rés, vágás’ átvételéről van szó. (A német név a viselője vágási hegére utalhat.)
Szemcsik: Vö. lengyel Semczyk. A név lengyel-kárpátaljai centruma ugyanakkor arra utalhat, hogy a keleti szlovák, ruszin névkincsnek is része lehetett, ha ma nem is mutatható ki. Ez Sem- kezdetű nevek [pl. ukrán Семен (Szemen), orosz Семён (Szemjon) ’Simon’] összetett -czyk (-čik) képzős becézője.
Elvben lehetne magyar etimológiája is, a szem ’látószerv’ szó és a -cs kicsinyítő képző kapcsolatából, csak az -ik végződés magyarban annyira esetleges, hogy ez a gyakorlatban kizárja ezt a lehetőséget.
Vanyur: Ilyen alakban a horvát Vanjur adatolható. De van cseh Vaňura és szlovák Vaňura, a a fenti Dzúr ~ Dzuro analógia szerint ez utóbbiak esetén is elképzelhető történeti hímnemű alak. Ezen a szláv Ivan ’János’ személynév csonkolásának továbbképzései az -ur(a) kicsinyítő képzővel.
Volorics: Nyilvánvalóan szláv, de ilyen alakú nevet nem találtam. Esetleg a horvát-szerb Volarić név módosulata lehet. Ez utóbbi -ić képzős apanév a horvát-szerb volar ['vǒla:r] ’ökörhajcsár, tehénpásztor, csordás’ szóból, illetve az ezzel azonos személynévből.
Zsivor: Vö. szlovák Živor, cseh Živor, és mai származékaiból a régi lengyel *Żywor is rekonstruálható. Ennek lehetséges jelentéséhez vö. szlovák živoriť ’tengődik, nyomorog’, esetleg szerb-horvát živor ’marha, jószág, állatállomány’ szavakat, illetve a közszláv živý ’élő, eleven, élénk’ szó (ebből lett személynév) -or kicsinyítő képzős származékát.
Gunzinám: A Gunzinam ritka német név is. I. Chlothar meroving király egyik szeretőjét, legidősebb fiának, Chram(n)-nak az anyját Gunsinam-nak (más forrásokban Chunsina-nak) hívták. Ez kéttagú germán személynévnek látszik, ahol az előtag vélhetően a *kunjan ’rokon(ság), család, nemzetség’, az utótag pedig talán a *sinnaz ’érzék(elés), értelem’ (illetve ennek *sinnan tőváltozata, amely magyarázná a szóvégi orrhangú [ã]-t, amelyre az inkonzekvens szóvégi -m mutat).
Jobb híján a fenti frank nevet összekötöm a kérdezett névvel, amely német közvetítéssel juthatott Magyarországra. A német név fennmaradhatott közvetlenül is, de hangalakját vélhetően akkor is befolyásolta (teljes formájában megőrizte) az olvasmányélmény. Ilyen alapon a magyar személynévkincsben is megjelentek elemek, pl. a Roland-ének Olivant neve az alapja a magyar Alibán[fa] és [Alsó-, Felső-] Elefánt helyneveknek, ill. azok személynévi alapjának. Hasonlóképpen a régi magyar Ehellős személynév az iliászbeli hős, Akhillész nevének folytatása.
Persze lehet, hogy más az eredete, de más irányban nem találtam [egyelőre] semmit.
Ahogy számolgatom a germán nyelveket, ott sem maradt meg alapnyelvi megnevezés a hím nemi szervre. Ez a szóosztály könnyen tabusodik, és nyelvenként jelennek a kiváltásukra új szavak. Így az egységes név hiányát én nem látom különlegesnek.
OFF. A keleti szláv huj [xuj] a közszláv хвоя ~ chvoja ’fenyőgally(ak)’ ablautváltozata, hasonló jelentésátvitelhez vö. a magyar dorong szót. A cseh-szlovák kokot, a szerb-horvát kurac, bulgár кур [kur] stb. ’kakas’ jelentésből lett hím nemi szerv értelmű. Ehhez vö. angol cock. ON
Sauska: Borászként magyar név. Nyilvánvalóan a magyar telefonkönyvben Tarnaleleszről kimutatható Sausa ['ʃɒuʃɒ] név -ka kicsinyítő képzős változata. Ez utóbbinak szlovák párhuzama van: Šauša ['ʃau̯ʃa]: a nagyobb gyakoriság figyelembe vételével szlovák eredetű névről lehet szó. Mivel van szlovák Šauka is, egy Šau- névalappal számolhatunk, amelyhez a -ša, (ill. -ka) képző járult. A névalap talán összefügg a bibliai Šaul ’Saul’ névvel.
Hoxa/Hoksa/Hoksza/Haksza: A jelenkorban a magyar telefonkönyvből Hoksza mutatható ki, a lengyelben Hoksa, a szlovákban Hoksa, Hokša, a horvátban Hoksa. Mivel a név a magyarban elemezhetetlen, úgy vélem, hogy inkább szláv eredetű, ugyanis a -śa ~ -ša a szlávban kicsinyítő képzői toldalék. A Hok- alaptag vélhetően német, vö. német Hock személy- majd családnév (tkp. ’zsibárus, kiskereskedő’).
Huják: A név ilyen formában horvát névtárban találtam. Ez pedig kizárja a sejtetted etimológiát, mert a xуй [xuj] ’fasz’ szó csak az északi szlávság keleti felében ismert, a szerb-horvátban kb. ugyanez a hangsor huj [xû:j] formában ’bajuszos kígyóhal, Ophidium barbatum’ jelentésű.
Az -ak itt tehát személynévképző, de a huj- tő az alábbi szerb-horvát szavakkal függhet össze: huja ['xûja] ’huja, rövid pihenő; pihenőhely (hajóvontató lovaknak)’, huja ['xǔja] ’sovány tyúk’, hujati ['xǔ:jati] ’zúg, süvít; morajlik’, hujav ['xǔjav] ’szegény, szerencsétlen, nyomorult’. (A fentebb említett halnevet speciális volta miatt kizárnám.)
A családfakutatásomhoz kapcsolódóan lennék kíváncsi a Borbély és a Formadi nevek eredetére. A Borbély gondolom "foglalkozásnév", a Formadival viszont nem tudok mit kezdeni. Minden segítséget köszönök!
A Hoxa/Hoksa/Hoksza/Haksza név eredetére és jelentésére lennék kiváncsi. A faluban a magyar őslakosokon kívül telepedtek le németek és szlovákok. Egy 1785-ös összeírásban 3 személy is viselte ezt a nevet és mind a 3 magyar nemzetiségű volt.
A keleti szlovák is valóban dzekáló, azaz a lágy ť [c] helyett c [ts] van, a lágy ď [ɟ] helyett pedig dz [dz], vö. szlovák Matej ’Mátyás’ ~ Macej, Ďuro ’Gyuri’ ~ Dzuro.
De ez a Buócz családnév szempontjából nem számít, mert a Bôtik ['bu̯ocik] mellett ugyan elképzelhető dzekáló ejtés akár a kettőshangzó megtartása mellett, mint *Bôcik ['bu̯otsik]. De a ť-vé, illetve c-vé való lágyítást az -ik kicsinyítő képző okozza. A Buócz végéről pedig hiányzik mindenféle „lágyító” képző. (Mint írtam, a Bôtik név esetén alapszó az -ik előtt a bota ~ bôta ’csizma’ [t] hanggal.)
