Érdekes volt a beszélgetés, ahol ötletet kaptam az említett felvételhez, a Schiff András és Várjon Dénes közreműködésével készült TELDEC-lemezhez (1999).
Veress Sándor 1951-ben írta Paul Klee tiszteletére a hét fantáziából álló művét, két zongorára és vonószenekarra, amit Dénesék a Heinz Holliger-vezényelte Budapesti Fesztivál Zenekarral vettek fel. Klee képeit ismertem, de ez az izgalmas zene csak így került elő.
Az alábbi linken többször is hallani lehet, részben a felvétel tételeit, részben egy élő koncerten éppen a Várjon Dénes-Simon Izabella házaspárral, de akkor a Holliger-dirigálta Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és van ott balettel körített előadás is.
A Müpa-felvételen az ihlető képeket ki is vetítették a közönségnek.
A komolyzene kiválasztottjai az itteni nyári szezonban világszerte kamarazenei fesztiválokon játszanak, és természetesen a túlsó földrész nyári időszakában is szerepelnek hasonlókon. Így volt ez Várjon Dénessel is, aki az év elején Új-Zéland és Ausztrália területén lépett fel, most pedig szintén kitűnő játékáról tudósítanak az augusztus 28-án befejeződött 70 éves Edinburghi Nemzetközi Fesztivál kapcsán. Persze már hirdetik a következőt is a fesztivál honlapján...
Várjon Dénes impresszáriója méltán büszkeséggel foglalta össze az eddig megjelent kritikákat:
.
Várjon először augusztus 21-én a világhírű amerikai hegedűművésszel, Joshua Bell-lel adott koncertet a Queen's Hall-ban, Mendelsssohn F-dúr, Brahms G-dúr és Grieg c-moll hegedűszonátáját előadva), majd 26-án a hozzájuk csatlakozó csellista, Steven Isserlis társaságában trióként léptek fel Schumann Három románcával, Mendelssohn c-moll és Brahms B-dúr triójával és Clara Schumann Románcaival). A két matiné hangversenyt még a megannyi világsztárt és izgalmas koncertet felvonultató fesztivál műsorában is óriási érdeklődés előzte meg: a jegyek már hetekkel korábban elfogytak. . "Bell, Isserlis és Várjon a saját jogukon is fenomenális művészek, de trióként egyszerűen szenzációsak" - írta kritikájában a Scotsman. "Bell, Isserlis és Várjon technikailag brilliánsan játszottak, a hangszínek csodálatos változatait bemutatva" - emelte ki írásában Barbara Bryan. "Igy kell csinálni: ez a hegedű-zongora est egyszerre volt izgalmas, jól összerakott és megindító. Sokat mond, hogy "Joshua Bell-Várjon Dénes" koncertként hirdették, mert szó sem volt zongorakisérettel fellépő szólistáról, hanem két, pályája csúcsán levő muzsikus lélegzetelállító előadásról" - írta Skócia vezető napilapja (The Herald).
Pont olyan klassz volt az 1. Beethoven-zongoraverseny (C-dúr), mint az előadáson, sőt... :)
Most adja le másodszor a Bartók Rádió a kamarakoncertet, és ebben a jó meleg nyári délidőben érdemes még egyszer meghallgatni a nagyszerű játékot. A mű életörömmel teli, nagyon illik Dénes költői beállítottságához.
Kár, hogy a Hangtárban valaki(k)nem engedi(k) meg a szokásos visszahallgatást!
Talán a szezon utolsó koncertje lesz pénteken a Zeneakadémián a kiváló Borodin vonósnégyes és Várjon Dénes szereplésével. Jó program, amiből a Schnittke-vonósötöst még nem hallottam, de a szerzőtől eddig mást sem.
A klasszikus Haydn-darab megnyugtató, a Sosztakovics-mű pedig nagyon izgalmas:
Nagy sikerrel zajlott Várjon Dénes szólókoncertje a Lincoln Központban május 7-én, amiről a következő kritikát írta a Concerto Net.com felületére a lengyel Roman Markowicz.
(A már ismertetett helyszín és műsor, illetve Várjon Dénes fényképe Böröcz Balázstól.)
Örülök, hogy a Lincoln KözpontNagy Előadóművészek című sorozatába Várjon Dénest is meghívták, még akkor is, ha a szólójoncertjét egy kisebb (268 fős) teremben és délelőtt rendezték meg, amikor sok New Yorki még csak az első csésze kávéját issza a bibliájukat jelentő New York Times első oldalait olvasgatva. Még a kávéra visszatérve: a Walter Reade Színház matiné-koncertjei után a szervezők kiváló kávéval és süteményekkel várják vendégeiket. Miként nemrég megtudtam, a bécsi Konzerthaus is rendez matinékat, ahol - szintén 11 órakor - remek művészek lépnek fel, gyakran telt ház mellett. Emiatt tehát nem szabad panaszkodjak a korai kezdésre.
(Az említett sorozat - New York legfontosabb zenei sorozata - részletesen az alábbi linken ismerhető meg, a soron következő koncertekkel, illetve visszamenően - 1995/96-tól kezdődően - minden szezon koncertjeivel, fellépőivel, igazán jeles művészekkel, köztük több magyar vonatkozással. A Lincoln Központban további előadótermek is vannak, köztük a legnagyobb, a korábbi Avery Fisher Hall, amit 2015-től az adományozóról David Geffen Hallnak hívnak, a maga 2738 férőhelyével a nagyzenekari koncertekre, de több ennél kisebb terme is van: az 1086 férőhelyes Alice Tully Hall a kamarazene stb. részére, benne a variálható terű Starr Színház is, szintén a kisebb előadásokra., végül a korábbi Harmónia Atrium, új nevén az adományozó David Rubinsteinre utalva.)
. A Walter Reade Színház szólókoncertjei mindig rövidek, általában egyórásak. Persze nem csak emiatt tudott Várjon Dénes minket a bűvkörébe vonni, hiszen ugyanazt a rendkívül magas színvonalú zongorázást produkálta, mint amilyet a tavalyi szezonban hallottunk itt tőle. (Éppen ennek a témának a megnyitásában lehet olvasni erről is: a helyszíneket, a műsort és a hasonlóan rendkívülien dicsérő kritikát.)Úgy érzem, hogy a negyven év fölötti zongoristák között kétségtelenül Várjon Dénes egyike a legérdekfeszítőbb szólistáknak és kamarazenészeknek. Ezt éreztem legutóbb is, és kellően szerencsés vagyok, hogy többször is hallhattam, tudván, hogy ő egy rendkívül tehetséges zongorista.
Várjon Dénes a műsorát Beethoven e-moll szonátájával kezdte, amelyet Beethoven az úgynevezett középső és késői zeneszerzői korszakának határán írt. Ez az igen összetett szonáta csupán kéttételes, miként a kései hasonló művei között ez egyáltalán nem szokatlan (pl. erre az op. 54., az op. 78. és az op. 111.) Ebben a szonátában az energikus és határozott kezdés után a gondolatiság, a költészet és a gyengédség kerül előtérbe, tehát itt nem érezhető a Beethovenre annyira jellemző virtuózitás. Továbbá: ahogy Schubertet gyakran hasonlítjuk Beethovenhez, fordítva ritkábban szokták, viszont ennek az op. 90-es darabnak a második tételében kifejezetten schuberti hatásokat éreztem. Ebben a második tételben, amelynek tempójelzései a "nem túl gyorsan" és az "éneklően" előadásmódot javasolják, Várjon Dénes a derűnek egy olyen szintjét árasztotta, amit nagyon nehéz elérni, és emiatt ritkán is hallható. Ebben a szonátában (és a végén játszott Liszt-mű néhány részletében) az előadó játékmódja kissé régiesnek tűnt, mivel kezei nem mindig vannak együtt, ennek ellenére játéka sosem vált modorossá. Ez emlékeztetett egy nála idősebb másik magyar zongoristára, mentorára, Schiff Andrásra, aki gyakran alkalmazza ezt a régóta elfelejtett játékstílust, ami pl. Wilhelm Kempffre és Mieczyslaw Horszowskira volt jellemző.
Bartók 1908-09-ben írta két elégiáját, amikor csalódott szerelmében, a hegedűs Geyer Stefiben, akinek az I. hegedűversenyét is ajánlotta. Művében az a fergeteges posztromantikus stílus érződik, amit Alban Berg kb. ugyanebben az időben írt zongoraszonátája áraszt, és ez talán nem is véletlen. Bartók műve egy ideális, szenvedélyes előadóra talált Várjon Dénesben. A darab viharos, néhol nyugtalan, majd a középrészben egy olyan fugatóban csillapodik le, amely talán emlékeztet a koncerten rákövetkező nagyszerű Liszt-szonáta (h-moll) egyik hasonló részére.
A Liszt-mű nem csak a virtuózitása és azon szigorú technikai követelményei miatt problematikus, amelyek miatt a zongorarepertoár legnehezebbjének számít, hanem mert többet, illetve mást kíván a romantika egyéb műveinél, amelyeknél a zenével szemben inkább a színház dominál. Az expozíció éppoly nehéz, mint bármely darab elbeszélő részében. Liszt számos kérdést vet fel, amelyekre mincsenek azonnali válaszok. A középrész tele van recitatívóval, retorikával és fermátával (megállással), amelyek mindegyike érzelmi nehézséget és emelkedett drámai megközelítést kíván. Itt feltehetően az összes, kottát jól ismerő előadó megtalálja saját értelmezéseit, különösen a tempókra. Várjon megoldásai szerintem egy fiatal, és így kissé még türelmetlen előadót jelentettek, aki azonnal meg akarja válaszolni a kérdéseket. Ugyanakkor maximálisan birtokolja a zongorát is, játéka logikus és intelligens volt (megkockáztatom: ő akár egyetlen unintelligens frázsira is képtelen), sőt: a legnehezebb pianisztikus szegmensekben is tisztán játszotta az egyes részeket és árnyalatokat. Azokkal a fiatalabb zongoristákkal szemben, akik örömmel rohannak keresztül a szonátában bőséggel meglévő hangos passzázsokon, Várjon Dénes ki tudta egyensúlyozni a zongora regisztereit, ezáltal nem voltak csúnya vagy kemény hangjai. Ha ezek a megállapításaim csak halk dicséretnek tűnnek, annak oka az, hogy Várjon Dénes megelőző Beethoven-szonáta-interpretációja olyannyira különleges és szokatlanul gyönyörűséges volt, hogy emiatt én messzebbre is elmennék e zongoraművészt újból meghallgatni. Várjon muzikalitása kivételes, játéktechnikája sosem hivalkodó, és kevesen értik jobban nála a zenét.
Csupán egyetlen ráadása volt: Schumann op. 12-es Fantáziadarabjaiból a "Miért?"
Kezdem a vége alapján: miért is döntöttek zongorista és hallgatói, hogy április 29-én délelőtt a Régi Zeneakadémia kamaratermében töltenek el együtt több mint egy órát.
- Várjon Dénes, a szokások szerint, lehetőleg egy nyilvános hangversenyen mutatja be a közeli jelentős fellépésének anyagát, nevezetesen: május 7-én a New Yorki Lincoln Központ Walter Reade Színházában (férőhely: 268) fogja ugyanazt a műsort előadni:
- az érdeklődő pedig az álmatlan éjszaka után végül is e mellett a program mellett döntött, szemben a Piazza d'Hunyadi forgatagos szombati vásárával, bájos szökőkútjával és persze a messzehangzó vagy dübörgő térzenéjével és motoros aszfaltbetyárjával, amiknek hangjai a kamarateremben úgyis párhuzamosan hallhatók, fordítva viszont nem :) Azokat az utcai ablakokat le kellene már szigeteltetni!
.
A romantikán átívelő műsor lényege a kitűnő zongorista h-moll szonáta-megszólaltatása volt. Az előzmény - mintegy bemelegítésként - csak egy nagyon hangulatos (mozgalmas, érzelmes, néha elégikus, majd a befejező második tételben inkább lassú, dallamos, szinte fülbemászó), de rövid (13 perces) darab 1814-ből, ami nekem befejezetlen szonátának tűnt. Mjad a fiatalkori Bartók borongós, az érzelemhullámokon elkalandozó és fele olyan hosszú darabja, 1908 elejéről.
.
Aztán jött a romantika közepe, mint egy tornádó magja, abból is az éppen Bartók által csúcsteljesítménynek nevezett nagy szonáta, szerintem kvázi fantázia, ahogy Liszt fordítva nevezi így Dante-szonátját. A darabról sokat írtak, a nagy zongoristák mind repertoáron tartották, tartják és rengeteg felvétele ismert, első szólólemezére Várjon Dénes is felvette (ECM, 2012-ben) az éppen ebből a szonátából vett címmel (Precipitando, azaz nekieredve, tüzesen, lelkesen, lendületesen, vagy éppen szójátékosan: (f)elszabadultan :). Várjon Dénes értelmezése kiemelkedő, nem véletlenül ő a partnere Alfred Brendelnek, a kiváló Liszt-elemzőnek, aki "zenebeszédes" előadásainak illusztrátorává Dénest választotta, és persze előadásaik végén ő eljátsza a teljes művet. Pl. tavaly decemberben, Londonban, A bujaságtól az aszkétizmusig cím alatt, amit annak idején be is tettem e témába.
Egy ilyen előadásukról írta a kritikus pár éve, hogy "Várjon Dénesben megvan az erő, a szenvedély és a virtuózitás minden olyan eleme, amelyekkel ezt a varázslatos remekművet monumentálisan szólaltatja meg.
Mit lehet ehhez hozzátenni? - mint azt, hogy azóta a 49 éves világklasszis zongorista még erőteljesebb, még szenvedélyesebb és még virtuózabb lett, a produkció pedig még tökéletesebb.
Felfoghatatlan, hogy ezt a közel 30 perces és igen változatos mű, a maga több tízezer hagjával, hogyan állt össze ilyen káprázatosan ezen a délelőttön. Látni kellett a művész testbeszédét, ujjainak, kezének, karjának, lábainak hatására kiteljesedő poézisét, szívvel és lélekkel megtöltött mágikus hatását érezve. Aki ismeri a kotta hangjegyeken túli előírásait, jelekben és szavakkal, az elképzelheti az alapvetően egytételes darab nagyszerűségét, emelkedettségét, amihez ezeket kérte - többek között - a szerző: lento vagy energico assai, dolce con grazia, cantando espressivo, sőt: marcatissimo és dolcissimo, con strepito vagy éppen poco rallentando, esetleg smorzando vagy perdendosi, később sostenuto, kontra agitato, illetve ritenuto és appassionato, tehát a legváltozatosabb lelkiállapotokba lovalva az előadót, hogy megfelelően közvetítse a lobogó szerzőt, ezzel a csodálatos darabbal. Magyarul is érezhető szinte az összes, a lelkesen vagy élénken énekelve előírás, a lehető leggyorsabbra való utalás és a nagyon tüzesen kitétel. Csupa élet, a romantika minden ismérvével, tobzódva a hangokban és összefüggéseikben.
Mindez olyannyira összeállt Várjon Dénes játékában, hogy kiemelkedő előadást produkált, pedig ismert számos nagy előd vagy kortárs értelmezése erről a gigászi műről. Az említett lemezhez is hasonlókat fűzütt a recenzens: mélyen átérzett bensőségesség és tüzes drámaiság, egészen új megközelítéssel!
Nem érdemes Faustot emlegetni, bár most eszembe jutott az ugyanott nemrég tartott lemezbemutató a Faust szimfóniaTausig féle zongoraátiratáról, amelyben Lajkó István aratott nagy sikert ugyanazon a kiváló minőségű zongorán.
Az ilyen előadásokat hallani kell, beszélni róluk csak így lehet, töredékesen!
.
A ráadás aztán lecsillapító volt a római Villa d'Este szökőkútjait megidézve, majd a fent említett Álmatlanul! című rövid noktürn, egy kedves Liszt-tanítvány, Antonia Raab = Rába (1846-1902), elveszett versére. A hölgyhöz kapcsolódva megidézem az Alsó-Ausztriai Retz múzeumánakLiszt-zongoráját. A zongoramű eredeti kézirata csak 5 éve került elő véletlenül.
.
Néhány szép felvétel a ráadásokkal, amíg majd Várjon Dénessel tudok felvételt közreadni a fentiekkel. Akár a legközelebbiről, akár az egy héttel későbbi, a svájci Ernenben tartandó koncertről, ahol a fenti Beethoven-szonáta mellett a szökőkutas Liszt-darab is műsoron lesz, vagy a szeptember 7-i franciaországi hangversenyről, ahol - Toulouse-ban - megint a garndiózus h-moll szonátában gyönyörködhetnek a hallgatók.
De hogy legyen zenénk Várjon Dénessel is, beemelem egy hét és fél évvel ezelőtti Liszt-interpretációját - és éppen New Yorkból. A tubusban persze sok más is van, a Spotify-on pedig rengeteg tőle, sajnos a Precipitando nincs köztük.
Hogy lássuk: már akkor is és azóta is, egyre jobban, tökéletesen!
Várhatóan telt ház előtt játszik Várjon Dénes ma este a Zeneakadémia Nagytermében a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Már csak 21 szabad hely van, beleértve a kórusüléseket is.
A műsor innen! Dénes a Beethoven C-dúr, azaz az I. zongoraversenyt játssza, amit legutóbb Új-Zélandon tűzött műsorára.
Lassan véget ér Várjonék "nyaralása" a déli féltekén, Új-Zélandon és Ausztráliában. Ha nyár, akkor a zenészeknek fesztivál és hasonlók, és ennek első része be is fejeződött a Nelsonban (NZ) kétévente megrendezendő ADAM Kamarazenei Fesztiválon. Az ilyenkor szokásos óriási tűzvészekről most ne beszéljünk.
.
Lejjebb már írtam a programról, majd öt nappal a fesztivál után megjelent egy összegző képes beszámoló a NelsonMail napilap online felületén. A két fénykép egyikén éppen Várjon Dénes játszik, akiről korábban már megírták, hogy az egyik leginkább várt virtuóz művésze az eseménynek.
A belső hivatkozásokra lépve olvashatunk a nyitókoncertről, majd a teljes tempóban pörgő közbenső eseményekről, ahol megemlítik "a nemzetközileg különösen elismert" Várjon Dénest is: "There are opportunities to meet and chat with the musicians including internationally-acclaimed pianist, Hungarian Denes Varjon and a chance to meet the members of the Goldner Quartet.", vagyis akivel - mint a Golden Vonósnégyes tagjaival - szintén beszélgetni lehetett.
.
.
Az összefoglaló:
1. kép: A Golden Vonósnégyes játszik a Krisztus Katedrálisban.
A fesztivál fő adatai: 24 hangverseny, 270 próba, naponta beszélgetések a művészekkel, mesterkurzusok, miáltal kijelenthető, hogy ez volt a legsikeresebb a kétévente megrendezendő Adam Kamarazenei Fesztiválok közül.
Bob Bickerton, a fesztivál igazgatója közölte: a jegyeladások meghaladták a 2015. évit, és minden eddiginél nagyobb volt a közönség száma.
"A műsor fantasztikus volt, a hazai és nemzetközi sztárzenészek csodálatosak voltak, tette hozzá a Bickerton. "Egyre inkább erősítettük Adam Új-Zéland vezető nemzetközi fesztiváljának presztizsét., ami semmi máshoz nem hasonlítható valóság."
Az igazgató arról is beszélt, hogy már mindenki várja a következő, 2019-es fesztivált, amikor az vissza is térhet eredeti helyszínére, a Nelson Zeneiskolába, amit a földrengés miatt megerősítésre és felújításra szorult.
További olvasnivalók a fesztiválról: ...
...
...
Végül hozzátette: "Már két fesztivált bonyolítottunk le a Zeneiskola hiányában, ami szervezési rémálom volt, de mégis növelni tudtuk a hallgatók számát, és fejleszthettük a programot."
Gillian Ansell és Helene Pohl, a fesztivál művészeti vezetői tiszteletüket fejezték ki a Gálakoncerten résztvevő zenészek, az élő és a már elhunyt zeneszerzők, valamint a zene szerelmeseinek irányába, akik az eltelt két hétben nem csupán ellátogattak a fesztiválra, hanem értő közönséget is alkottak.
.
2. kép: Várjon Dénes játszik a fesztiválon a Royal Színház Steinway zongoráján
Pohl annak reményében búcsúzott a hallgatóságtól, hogy őrizni fogják a muzsika szellemét "ezekben a nehéz időkben".
"A zenélés talán a legnagyobb dolog, amit az emberek tehetnek", mondta. Tegyék ezt az emberiesség és a kölcsönösség jegyében és terjesszék ezt a szépséget akkor is, amikor elutaznak és visszatérnek mindennapi életükbe."
Az Adam Fesztivál csúcspontjai között volt a 13 csellista koncertje a katedrálisban, az egyetlen női szereplőre írt opera (Iris álma) Új-zélandi bemutatója, valamint több, rendelésre készített mű ősbemutatója, mint pl. Gareth Farr vonósnyolcasa. A Royal Színházban megtartott zongorakoncertekre különleges hangvetőket alakítottak ki az akusztika fokozására, és igen népszerűek voltak az East St. Kávéházban megtartott éjszakai jazz összejövetelek is.
Ma lép fel először Várjon Dénes az ADAM Zenei Fesztiválon Nelsonban (Új-Zéland) a Royal Színházban:
.
James Campbell (klarinétos) és DeneOlding, valamintHelenePohl (hegedűsök) társaságában az alábbi műsorban: . Tabea Squire:Triókéthegedűreészongorára (ősbemutató) Robert Schumann:Fantáziadarabok
.
.
Holnap szólóestet ad Dénes, amit így hirdetnek. Stb., stb., szép lehet az ottani nyárban (72 fok fölött átlagban, persze Fahrenheitben :-) a családi együttléttel összekötött koncertezés!
Sok sikert, és várjuk akár a beszámolókat is itt néhány sorban!
Egy igen alapos és elgondolkoztató beszélgetést olvasni az ORIGO-n: Várjon Dénessel beszélget a jól kérdező Mágó Károly, és Dénes válaszaiban mindig ott van az origo is, ahogy játékában is tudja, hogyan kell a kezdet és a befejezés közti időt a legbeszédesebben kitölteni.
A régóta csodált zongoristát jobban megismerjük, amikor a ritka hosszúságú beszélgetés során is szükségesnek mondott pihenést érezni egy ilyen laza, de érdekfeszítő interjú olvasásakor.
Egy kiegészítés az udvariasan elkerült konkrét válaszhoz erre a kérdésre:
.
Ki a kedvenc kamaratárs? Én Dzsezabell Szájmont azért kiemeltem volna :-)
Egy további pedig a sűrű fellépései sorában említettekhez:
Dénes ma és holnap este a németországi Saalfeldben és Rudolstadtban játssza a 3. Beethoven-zongoraversenyt az Oliver Weder dirigálta thüringiaiakkal.
Utána a Brahms-maraton keretében az 1. zongoraversnyt a Vass András vezette PFZ-vel.
.
Új-Zéland és Ausztrália pedig egy csoda lesz: február 4. és 25. közt 9 fellépés.
Nelsonban 6-szor az ADAM ZENEI FESZTIVÁL keretében, amelynek során egyetlen darab sem hangzik el többször Dénessel (összesen 18 kamaramű, de persze mások is fellépnek még, és a szólóest), majd Waikanae-ben és az ausztráliai Adelaide-ben megismétli a február 5-i műsort (Beetheoven, Schumann, List, Bartók 10 szólódarabját), végül megint Új-Zélandon egy zenekari koncerttel zár (Beethoven-C) a helyi szimfonikusokkal.
.
Az interjúban is említett pihenésre február 11. és 19. közt lesz lehetőség a fellépés nélküli hét napon, hacsak haza nem repül a családhoz :)
Január 15-én este londoni Wigmore Hallban két számban lép fel Várjon Dénes:
Brahms: op. 25-ös (g-moll) zongoranégyesében
Gerhard Schulz (hegedű), Thomas Riebl (brácsa) és Ralph Kirshbaum (cselló) a partnerek, míg Schubert: D 818-as (g-moll) Magyar divertimentójában Schiff Andrással négykezesezik.
A koncert az IMS Prussia Cove jótékonysági előadása lesz további darabokkal és előadókkal.
Tegnap óta motoszkált a fülemben a korábban is már (egyszer:) hallott Mendelssohn-kettősverseny, és most beugrott: közel tíz éve az MTA pesti dísztermében a Weiner-Szász Kamarazenekarral, ahol a szólisták Rohmann Imre és Baráti Kristóf voltak. Az 1809. február elején született Mendelssohn gyerekkori műveinek hangulata hasonló, akár a vonósszimfóniákról vagy a tegnap említett két d-moll versenyműről van szó. Sziporkázó ötletek, felszabadult fiatalság, életteli mély invenciók, vagyis igazi csemege előadóknak és a közönségnek, persze gondolva a szerző életkorára is e kis remekek megírásakor.
A 12 teljes vonósszimfónia és az egytételes 13. 1821 és 1823 közötti mű, az első 6 10-15 perces (1821-ből), az 1822-ben befejezett 7. és 8. már 20 és 24 percnyi, míg a következő éviek között van egy 38 perc hosszúságú (a 11.), a 9. és a 12. kb. 23 perces, de a sokszor játszott és hallott 10. (h-moll) csupán 10 percnyi impozáns zene.
A kettősverseny izgalmas versengése két egymásbafonódó hangszerszólamnak, és a zenekari anyag is káprázatos. Megérdemli, hogy sokszor kerüljön műsorra, és persze először a Várjon Dénes-Baráti Kristóf duóval hallgatnám legszívesebben!
Emlékeztetőül:
2007. április 21., szombat 19:00 MTA Díszterem (Budapest) A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok (Budapest Chamber Symphony) tavaszköszöntő koncertje
Benedetto Marcello: Bevezetés, air és presto Vivaldi: A tavasz (E-dúr hegedűverseny) Joseph Haydn: Esz-dúr ("A filozófus") szimfónia, No. 22 Mendelssohn: d-moll hegedű- zongora kettősverseny
Km.: Baráti Kristóf (hegedű), Rohmann Imre (zongora, karmester)
Több mint két éves koncert felvételét közvetítette a Müpából az M5, amelyen zárószámként Mendelssohn egy fiatalkori kettősversenyét játszotta a Liszt Ferenc KamarazenekarHeinz Holliger vezényletével és Veronika Eberle (hegedű) és Várjon Dénes (zongora) szólójával.
Az 1823-ban írt, kb. 35 perces d-moll versenymű hasonlóan az azonos hangnemű és hasonló korú hegedűversenyhez (S2, 1822) a szerző lenyűgöző profizmusát bizonytja és ennek megfelelően lehengerlő volt az előadás. A hölgyet tavaly novemberben is megcsodálhattuk a kamara.hu több műsorszámában, míg Várjon Dénest nem nagyon kell bemutatni: kitűnő partner, aki a legjobb médium bármely szerzőhöz, és mindez jelentette a mostani csodás élményt, aminek élő előadásán nem voltam ott. Emiatt is örültem nagyon a közvetítésnek.
Remélhetően az idei kamarafesztiválra is meghívják Várjonék a kiváló hegedűs hölgyet.
A linken viszont nem olvasható Paul Klee-ről semmi, holott az egyik Veress Sándor-mű az ő emlékét idézte. Klee számos zenei témájú képet is készített, közülük a Képzőművészet és zene témában is látni lehet, de most másokat idézek meg:
Az egyik előzmény-beírásban említettem meg, hogy Várjon Dénes és a Concerto Budapest (km.: Keller András) előadásában ugyan az ICMA finalistái közé is várományos volt a Beethoven-zongoraversenyeket tartalmazó hungarotonos albumuk, de végül nem jutott a legjobb három közé (ott van viszont Várjon Dénes Schumann zongoraversenyét rögzítő lemeze, az Audite kiadványa).
A hazai kiadványok között viszont sikeresebben szerepelt, mivel:
.
A 16. alkalommal kiosztásra kerülő Gramofon díjat az év legjobb magyar klasszikus zenei hanglemeze kategóriában megosztva nyerteBeethoven összes zongoraversenye Várjon Dénes előadásában, a Concerto Budapest közreműködésével, Keller András vezényletével (kiadó: Hungaroton); valamint
.
Mozart összes hegedűversenye Baráti Kristóf és a Magyar Kamarazenekar tolmácsolásában (kiadó Brilliant Classics).
Közölte a két kiváló szólista jogosan igen büszke impresszáriója, Körner Tamás.
2016. december 6-án a világjáró Várjon házaspár koncertezett a Magyar Rádió Márványtermében. Várjon Dénes és Simon Izabella emlékezetes koncertet adott, részben a jól összeállított műsor, részben a kevés számú hallgató előtti töretlen minőség, részben a cserére szoruló zongora néha szórakoztatóan vicces hangzása miatt. Nem létezik, hogy a Magyar Köztársaság ne tudjon a saját intézményének a meghívott, néha világklasszis művészek játékához egy hasonló minőségű hangszert biztosítani. A felvételt rögzítették, majd több tíz ezer hallgatónak fogják többször is sugározni szerte a világba, de a szerzők, a remek művészek és a hallgatók többet érdemelnek!
.
A program első felében Várjon Dénes játszott Chopin-műveket, értékes keretbe foglalva a rövidebb szalondarabokat: a 2.(F-dúr) ballada és az Asz-dúr polonéz fantázia (op. 61) között két rövid mazurka (op. 67/4 és az op. 24/2) és egy noktürn hangzott el (op. 9/1), és ezekben csak a vájt fülűek hangolódhattak le a rossz zongora miatt, hiszen az utolsó, 1846-os elmélyült fantázia (kb. 13 perc) egy egészen más szerzőt hozott közelebb hozzánk Várjon Dénes igen érzékeny értelmezésében. A hasonló hangnemű ismertebb polonéz (op. 53) után ez egy elmélyült és így befelé forduló világot tárt elénk, hasonlóan három olyan f-moll darabhoz (az op. 49-es fantázia, a 4. (op. 52-es) ballada és Chopin utolsó műveként ismert mazurka (op. 68/4), amelyekben érdemes időnként elmerülni a fiatalon elhunyt szerző életével és életművével való folytonos ismerkedés során.
Várjon Dénest nem befolyásolja a hallgatói létszám, a hengszer minősége, alázatos játéka a legmagasabb művészi színvonalon hozza közel a sokszor félreismert Chopint, akit ő nagyon érez.
.
Magamnak és egy ausztráliai magyar-angol olvasónak-hallgatónak is elérhetővé teszek néhány felvételt az említett hosszabb darabokkal, amíg nem adja le a Bartók Rádió a koncertet:
.
.
.
.
.
.
A szünet után a házaspár négykezesezett: először két rövid, 1985-ös keltezésű Kurtág-átiratot adtak elő: Bach 106-os és 618-as jegyzékszámú műveire. Ezek finoman metszett gemmák az actus tragicus, azaz temetésre írt fiatalkori kantáta, és a kicsit későbbi (1714) korálelőjátékra az Orgelbüchlein számtalan darabjából. Néhány eredetit is belinkelhetővé teszek. A 106-os szonatinája jelenik meg Kurtág átiratában.
.
.
.
.
A következő Kurtág-átiratokból a 2:18-tól jön a Várjonéktól hallott.
.
.
A következő darab erejéig visszatértünk a romantikához, és egy újabb fantázia kötötte le figyelmünket: Schumann Keleti képeinek (op. 66, 1848-ból) hat impromtu-je, szép változatos muzsika, a vidámságtól az áhitatos és elcsendesülő magába merülésig.
.
Az itt megidézett felvételen is egy remek házaspár játszik, bár együtt egy húszassal fiatalabbak Várjonéknál.
.
A zárószám a novemberi kamarafesztiváljukon is hallott Schubert-darab volt: az Életviharok (Lebensstürme, D 947, 1828) című viharos kezdetű, majd felváltva lecsillapodó és még ötször kitörő viharos hangulatú allegro. Töretlen tisztasággal és finomsággal adták ezt is elő, ahogy az egész este meghatározó élménye a szinte észrevétlen előadói jelenlét volt, amelyben csak a szerzők és műveik kerültek a középpontba az alázatosan, de varázslatosan játszó művészektől. Csak az a zongora... :-(
.
De hogy ne maradjunk a kitűnő művészek játéka nélkül, megidézek két régebbi videót, amelyen Várjon Dénes a 67/4-es mazurkát játssza, már akkor és azóta is költőien!, illetve Dvorzsák Szláv tancaiból játszanak egy négykezes vidám scherzót (Szomszédság címmel), mivel a keddi koncert eredeti műsorán ezekből a táncokból adtak volna elő válogatást a koncert végén. (Akkor volt Dénes nagysikerű debütálása New Yorkban, és műsorukon ott is szerepelt a Schubert-mű, illetve Kurtágok is. A linkkel ellentétben szólalt meg a Chopin-darab.)
A lejjebb említett ICMA-szavazáson sajnos nem jutott kategóriája három legjobb felvétele közé Várjon Dénes és a Keller András dirigálta Concerto Budapest Beethoven-albuma,viszont u.csak a versenyművek közül beválogatta a zsűri a döntőbe az Audite Kiadó Schumann-albumát, amelyen Várjon Dénes játssza az a-moll zongoraversenyt;a hegedűverseny került még a lemezre.
"In the Piano Concerto, Dénes Várjon also expresses a particular Romantic clarity, characterised by fresh sounds and fluid tempi. He trusts in the impact of the work standing on its own by opting for an approach that is not overly Romanticist. His stringent interpretation is informed by many years of performing Schumann, including his chamber works."
A linken rövid minták hallhatók a lemezből, amelynek borítóján nem Dénes és Patricia ülnek háttal kézenfogva... Gratulálok innen is!
A Hungaroton nemzetközi sikere – ICMA-jelölés két kategóriában
Budapest, 2016. november 17.
Két kiadványával is jelentős nemzetközi sikert ért el a Hungaroton az International Classical Music Awards (ICMA) 2017. évi szavazásán. A Versenymű kategóriában Várjon Dénes és a Concerto Budapest Beethoven-albuma, míg az Archív kategóriában aBartók the Pianist című CD-válogatás került az ICMA hivatalos jelöltjei közé – tájékoztatott a szavazás után, november 17-én Remy Franck luxemburgi zenetörténész, a zsűri elnöke. A díjkiosztó gálakoncertet 2017. április 1-jén, a patinás lipcsei Gewandhausban rendezik.
Várjon Dénes zongoraművész 2015-ben a Concerto Budapest közreműködésével, Keller András vezényletével vette lemezre Beethoven összes zongoraversenyét a Hungarotonnál. Az International Classical Music Awards (ICMA) zsűrijének értékelése szerint „hangfelvételek, köztük igen reprezentatív előadások sokasága készült már erről az öt műről. A két magyar művésznek mégis sikerült újat mondania (...) Várjon úgy játszik feltűnő szabadsággal és spontaneitással, hogy közben mindvégig ott van benne a megtalált ideális forma.” A Versenymű kategóriában jelölt felvétel értékét növeli, hogy Várjon Dénes és Keller András „versenytársai” – vagyis a 2017. évi ICMA-jelöltek – között olyan világsztárok szerepelnek, mint Patricia Kopacsinszkaja, Steven Isserlis, Heinz Holliger, Vilde Frang, Janine Jansen és Antonio Pappano.
A Bartók the Pianist című album Bartók Béla zongorajátékának örökérvényű keresztmetszetét adja. Az első korongon a 20. századi magyar zene géniusza saját szóló-kompozícióit, míg a második lemezen Scarlatti, Brahms, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán alkotásait és saját kamaradarabjait játssza. Az ICMA zsűrijének értékelése szerint a felvételek zenetörténeti értéke mellett „briliáns billentéskultúra, a hangszer teljes színgazdagságát érvényesítő játékmód teszi egyedivé Bartók Béla interpretációit”. Az Archív kategória jelöltjei között szerepel még többek között Fritz Wunderlich énekművész, Emil Gilels zongoraművész és Jevgenyij Mravinszkij karmester.
Az International Classical Music Awards (ICMA) a világ vezető független hanglemez-szakmai díja, amelynek odaítélésében üzleti-kereskedelmi szempontok nem játszanak szerepet. A nemzetközi zsűri elnöke Remy Franck, a luxemburgi Pizzicato szaklap főszerkesztője. A zsűriben részt vevő további médiumok és szervezetek: Andante (Törökország), Crescendo (Belgium), Das Orchester (Németország), Gramofon (Magyarország), Horvát Rádió és Televízió (Horvátország), MDR Kultur (Németország), Musica (Olaszország), Musik und Theater (Svájc), Opera (Nagy-Britannia), Orpheus (Oroszország), ResMusica (Franciaország), Rondo Classic (Finnország), Scherzo (Spanyolország), IMZ International Music + Media Centre (Ausztria).
1951-ben alapítja meg az állam a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), mely a 60-as évektől Hungaroton néven működik tovább. A kiadó klasszikus zenei kiadványai rendszeresen nyernek díjakat nemzetközi megmérettetéseken. A Diapason, a Goldberg, a Le Monde de la Musique, a Pizzicato és más szaklapok kitüntetésein kívül kiemelten említésre méltó a három MIDEM-díj a Dohnányi-hegedűversenyekért (1999), a Bartók-összkiadásért (2002) és a Bartók Új Sorozat elsőként megjelent SACD-jéért (A Fából faragott királyfi, Kossuth – szimfóniai költemény), valamint a Classical Internet Awards (2004) díja egy Kocsis Zoltán vezényelte Bartók SACD-ért. A Bartók Új Sorozat legfrissebb, a hegedűszonátákat tartalmazó része Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán előadásában a Gramophone Awards 2013 versenyében kamarazene kategóriában megkapta az “Év lemeze” díjat. A kiadó 2015-ben jelentette meg Beethoven összes zongoraversenyét Várjon Dénes és a Keller András vezényelte Concerto Budapest előadásában.
A Várjon Dénes-Simon Izabella házaspár október 28. és 30. között a svájci Engelberg ősrégi (1120-ban alapították) bencés kolostor 150 személyes barokk termében szerepel(t) a 2. Kamarazenei Fesztiválon, amelynek címei: Közbenső hangok és Két világ között.
.
.
.
Most csak a témához tartozó eseményekről pár szót:
Ma délelőtt Messiaen híres (háborús) monumentális klarinétkvartettjének zongoraszólamát játszotta Dénes, Az idő vége alcím keretében.
.
.
Kora délután és este Dénes változatos szólódarabokat ad(ott) elő.
.
A holnap esti zárókoncerten pedig Jörg Widmann 1998-as Nachtstückjében szerepel a klarinétos Reto Bieri és a csellista Rafael Rosenfeld társaságában: az alig 9 perces izgalmas művet lemezre is játszotta egy másik trió, míg innen meghallgatható:
Amíg hozzá nem jutunk a lejjebb említett h-moll szonáta-értelmezéshez, beleértve Várjon Dénes játékát, hivatkozom egy pécsi előadásra, amelyben Holics László maga elemzi és idézi meg a művet - alig 30 percben. Hallgatói feltehetően zongoristanövendékek, zongoristák, tanárok is szép számban, akik nagy érdeklődéssel figyelték a fejtegetést.
.
.
.
A szintén lejjebb említett, 2015.11.09-i, hasonló (arezzói) előadásra így hívták fel a figyelmét a szakmabelieknek és a csak érdeklődő közönségnek. Várjon Dénest nagyon dícsérik, és persze nem véletlenül őt választotta bizalmi partneréül a műelemző Brendel (ld. a képen!)
"La parte strettamente esecutiva, come avviene per tanti grandi dotati di generosità vera, è affidata al pianista ungherese Denes Varjon, Lisztiano per eccellenza."
A Londoni Zongora Fesztivál keretében a Kings Place I. termében tegnap volt a link alatt olvasható érdekes előadás: szóban és zenével Liszt Ferenc h-moll szonátájáról A bujaságtól az aszkétizmusig címmel.
Az ottani zenebeszélőAlfred Brendel, az illusztráló Várjon Dénes volt, akik tavaly Arezzóban is tartottak erről a műről előadást.
A bujaságtól az aszkétizmusig
Alfred Brendel, a Liszt-interpretátorok egyik legnagyobb és leginkább elmélyült képviselője, egész élete során együtt élt és alaposan foglalkozott az ikonikus zeneszerző-zseni műveivel. Brendel zongorázása, írásai és vitái jelentős szerepet játszottak a ma ismert Liszt-értelmezés megerősítésében, ami az egész 19. század egyik leghatásosabb és legradikálisabb kulturális alakját illeti. Ebben a rendkívüli előadásban Brendel saját betekintését, meglátásait és értelmezéseit osztja meg a közönséggel erről a maradandó művészi hagyatékról.
Az előadást Liszt legendás h-moll zongoraszonátájának megszólaltatása követi, amelynek előadója a ma élő egyik legelismertebb zongoraművész, a magyar Várjon Dénes. E remekmű - a hatalmas, fantáziadús, intelektuális és emocionális erejének általános és mély tisztelete miatt - mindig is lenyűgözte előadóit és hallgatóit.
Az est zárásaként Brendel Alan Rusbrinderrel fog beszélgetni.
A Sunday Heraldírta 2014-ben az előadó felvételéről:
"Várjon Dénes a h-moll szonáta egy egészen kivételes változatát produkálta, amelyet a mű rajongóinak feltétlen meg kell ismerni. Várjon interpretációja e remekmű egyik monumentális változata: telítve erővel, szenvedéllyel, költészettel és acélos virtuózitással, miként ez el is várható."
Az előadást 60 percre tervezik, a mű 35 perces, a beszélgetés pedig kb. 25 perces lesz.
Az utóbb idézett kritika teljes szövege, Michael Tumelty írása:
Szerintem erre a lemezre vártam 40 év óta. Ezalatt már számtalan változata hangzott el Liszt h-moll szonátjának, a 19. század egyik legnagyobb zeneművének. […] A magyar Várjon Dénes egy egészen rendkívüli változatot készített, amelyet feltételenül meg kell ismerni a mű rajongóinak. Várjon előadása telítve van erővel, szenvedéllyel, költészettel és acélos virtuózitással, miként ez el is várható, de ott van még a megvalósítás mikéntje. Várjon meghatározó artikulációs sarokpontokat helyez el a zenei szövetben. Bátran használ nagy szüneteket a zenei részletek és szakaszok között. E technika kibővíti a szonáta epikus arányait, ugyanakkor nem lassítja le vagy töri meg a zenei folyamatot. Várjon interpretációja e remekmű egyik monumentális változata. […]
A kritikus saját recenziójából idézett, amit Várjon Dénes 2012 elejei Precipitando című EMS-lemeze kapcsán írt. A kihagyott részek: "Állandóan arra figyeltem, lesz-e egy olyan felvétel, amelyet megtisztelően helyezhetek az általam favorizált Clifford Curzon felvétele mellé, de még sosem találtam ilyet - Várjon Dénes felvételéig."
" Várjon csodálatosan játszotta lemezre Berg szonátáját is, és Janáček A ködben című darabja is különlegesség."
De hogy ne maradjunk zenei minta nélkül, idézek egy másik kritikus (Alex Ross) blogjából is, amelynek címe utal a társa által is kiemeltekre: "A beszédes szünetek"
MEGJELENT VÁRJON DÉNES KÜLÖNLEGES LEMEZE címmel írt beszámolót S. ZS. (Sándor Zsuzsanna)
A zene Mont Blanc csúcsa alcímmel
óra
A nemrég Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett Várjon Dénes jelenleg a világ egyik legismertebb hazai zongoraművésze. A bachtrack.com komolyzenei portál 2014. évi nemzetközi toplistáján Várjon az ötödik legtöbbet foglalkoztatott zongorista volt.
(A portálon korábban az alábbi cikkek foglalkoztak Várjon Dénessel)
Az idei év újabb sikersorozatot hozott. Két különleges lemezfelvételt is készített, mivel Schiff András után Várjon Dénes a második magyar zongorista, aki Beethoven mind az öt zongoraversenyét lemezre játszotta. Menedzsere, Körner Tamás, a 168 órának elmondta: a legnagyobb zongoristák közül is csak kevesen képesek ekkora teljesítményre.
- Beethoven öt zongoraversenye a zenei élet Mont Blanc-csúcsa. Hihetetlen szellemi koncentráció és erőnlét kell ehhez a művészi magaslathoz. Dénes két évvel ezelőtt a Zeneakadémián már előadta mind az öt darabot. A kétnapos maratoni koncertnek hatalmas sikere lett. Ezután döntöttük el, hogy a lemezt is megcsináljuk. A Hungaroton albumát már a BBC Music Magazine is méltatta - említette Körner Tamás.
Emellett szenzációsan sikerült Schumann zongoraversenyének CD-je is. Heinz Holliger, a híres svájci karmester, Várjon Dénest kérte fel a felvételhez, amelyen a magyar szólistát a Kölni Rádiózenekar kísérte.
Várjon Dénes 1968-ban született Budapesten, 1991-ben végzett zongora szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tanárai - többek közt - Kurtág György és Rados Ferenc voltak. Diploma után rengeteget koncertezett kamarazenekarokkal, és elsősorban kamarazenészként ismerte meg a világ.
- Tudtam, hogy nincs még egy olyan zongoristánk, aki azt a minőséget tudná hozni, mont ő. Várjont a Salzburgi Ünnepi Játékoktól kezdve minden olyan fesztiválra elhívják, ahová szinte senki más nem jut el. Menedzselését azért vállaltam, mert izgatott, hogyan lehetne a nemzetközi zenei életet ráébreszteni arra, hogy Dénes nem csak kamarazenészként kiváló, hanem szólistaként is. A mostani két lemezfelvétele is igazolja: elértünk célunkat - jegyezte meg Körrner Tamás, aki korábban húsz évig a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója volt.
Úgy véli, Várjon sikere nem csak virtuóz játékából adódik. Ő modorosságok nélkül, egyéni zenei nyelvet teremtve szólaltatja meg a zeneirodalom legnehezebb műveit is. Várjon Dénes egyedi hangzásvilágában újra feléfedezhetjük a muzsika klasszikusait.
A lejjebb említett koncertek műsorát illik kibontani, de csak napokkal később jutott eszembe, mit is hallottunk a válogatásokban:
Az ismert Beethoven-darabok között tehát:
a Gyermekeknek sorozat I. füzetéből: 13,14,15 és 17
a II. füzetből: 25, 26, 27, 30, 31, 32 és 36
a IV. füzetből: 36 és 37
a Román kolinda dallamok I. sorozatának 10 darabját
a Mikrokozmoszból pedig: 100, 102, 116, 126, 128, 130, 135 és a 139 számúakat, vagyis a IV. és az V. kötet néhány darabját.
Végül csak egy kiegészítés: a ma esti paduai koncert a Cesare PolliniZeneakadémia Auditoriumában lesz. Ez a Pollini (1858-1912) zongorista és zeneszerző volt, kétszer is az akadémia igazgatója (1882-84, illetve 1889-1912).
A mai koncert műsorlapján a Szabadban sorozat külön is említett IV. tételét Suoni della notte, azaz Az éjszaka hangjai címmel említik a nálunk ismert Az éjszaka zenéje helyett.
Hát igen! Azokról a rejtelmes hangokról még sokat lehetne beszélni. Majd máskor.
Közel telt ház előtt hallgattuk meg Várjon Dénest a Bartók Emlékházban április 1-jén, de a nagysikerű koncertről írt tegnap esti beszámolóm eltűnt, így megpróbálom rekonstruálni, remélve, hogy gondolataim nem változtak meg közben :-)
A lenti műsort kissé kibontom, de nem mindenről írok részletesen. A Beethoven keretezte Bartók-idézetek jó válogatásnak ígérkeztek. A Hat - semmiségeknek nem mondható - bagatell dúr futamai, a 3-4 perces kis zongoradarabok jó bemelegítést jelentettek számunkra, amikor meggyőződhettünk az előadó alapos felkészültségéről elmélyült és pontos játékáról, magával ragadó, bár most is szerény, de szuverén egyéniségéről. Várjon Dénes úgy nyűgözi le hallgatóit, hogy sosem vadászik a hatásosságra, muzikalitása és érzékeny játéka nem kíván semmi pózolást, csak a zenére összpontosít. A magas opus-számú (126) sorozat 1823-24-ből való, Beethoven utána már csak néhány hasonlót írt szólózongorára, 1825-tel bezáróan. A bagatellek persze nem könnyű darabok.
A közbenső Bartók-művekben két válogatás volt a gyermekeknek: az ilyen című 85 népdalfeldolgozásból ismert és kevéssé ismert művek 1908-1909-ből, majd a szünet után a "kezdet legkezdetétől" alcímű - jóval későbbi - Mikrokozmosz 153 kis darabjából (1926 és 1937 közötti termés). Az első két füzet 66 darabját fiának, Péternek írta, hogy ezekkel vezesse be a zongorázás területére. A koncerten eljátszott tételek címét egyelőre nem ismerem, de megidézésük tanulságos volt, hiszen Bartók saját előadásában is elérhetők e darabok.
Pl.:
A változatos kis művecskék ugyancsak próbára teszik a képzett előadót, mert itt a gyermekeknek játszó oktató kell bizonyítson, mikből is áll a zongorázás tudományába való bevezetés, a későbbi tudás megalapozása. Élveztük ezt is, ezeket is.
Nekem a Szabadban (1926) és azon belül is Az éjszaka zenéje jelentette a csúcsot, ahogy általában a lassú tételekben érzem meg igazán az előadó lelkének mélységét, zenei költőiségét. A két füzetbe sorolt öt darab: Síppal, dobbal; Barcarolla; Musettes és Az éjszaka zenéje, végül a Hajsza legsikeresebb tétele annak idején is a szinte természetfeletti hangfestmény, hangköltemény volt. Ujfalussy József Bartók-könyvének 273-279. oldala közt különösen hosszan (7.500 karakter terjedelemben) olvashatunk róla, benne Tóth Aladárt is idézve elemzi ezt a grandiózus, bár alig hat perces, művet, beleágyazva előzményeibe (Debussytől a bécsi kortársakig), a társművészetekkel való kapcsolatokat is feltárva.
Magam is természetkedvelő vagyok, ismerve az éjszakai túrák (földön, vízen és levegőben) titokzatos világát, elragadtatva hallgattam ezt az előadást, amely bármely korábbi hasonlóval vetekszik. Várjon érzékenysége nekem itt mutatkozott meg leginkább, ebben a tüneményes lassú (lento) zenében.
Nem idézem az említett hosszú értékelést, de éppen a Debussy-vel való kapcsolat miatt emlékeztetek egy korábbi Bartók-műre, a Debussy emlékére írt és 1920 végén bemutatott tisztelgésre, amelyről szintén Tóth Aladár írt Bartók 1921. február 27-i szerzői estje alkalmából (Nyugat az évi 6. szám), mert a téma és a bartóki előadás megérdemli.
"Bartók játékát... egy szóval jellemezhetjük: igazság, a szó legkizárólagosabb értelmében. Ha lenne iskolája, intenzivizmus lenne a neve. Nagyon téved azonban, aki Bartók zongorázását ezek után puritánul szürkének, egyhangúnak képzeli. Alig hallottunk mástól olyan kifejezésteli dallamtagolást, mint az Op. 14. suite utolsó részében, az "Este a székelyeknél", vagy az "En hommage de Debussy" motívumaiban Bartók melódiavezetése. Ritmikája a legfickándóbb szertelenségtől (Burlesk), a legfélelmetesebb monumentalitásig (Allegro Barbaro), rettenetes erejével mindent átlüktet. Ami a hangszínt illeti, nos hát Bartók nem tartozik a Debussy-játékosok szín- és nuance-keverő pasztellistáihoz, de ő a dinamikai-árnyalás kézzelfogható igazságán kívül a kolorizmus ritka igazságát is hozza: hangszíneket, melyek nem billentés és pedál bűvészkedések, hanem az előadott mű konstrukciójának igaz interpretálás mellett biztosan kiragyogó eredményei. Gondoljunk csak az I. Elégia záradékára, erre a gyászos, szenvedélyes feketeségből kicsendülő tompa borongó színasszonáncra. A Bartók-játék kizárólagosságának lehetnek nagyon kellemetlen, a "pianisták" által lemosolyható következményei, egy azonban bizonyos: nem ismerünk élő zongoraművészt, aki kis felületre annyi monumentalitást tudna összesüríteni, amint nem ismerünk élő zeneszerzőt sem, aki úgy meg tudná őrizni legkisebb darabjában is monumentalitását, mint Bartók. A világhíressé vált "En hommage de Debussy" a legnagyszerűbb zongoraadagio, melyet Schuman óta írtak."
Ez tehát öt évvel az éjszakai zene előtti vélemény, így a későbbi még annál is nagyszerűbbnek mondható. Megidézek több felvételt, előrebocsátva, hogy Várjon zongorajátéka is hasonlatos Bartók említett megközelítéséhez, a kis felületre sűritett monumentalitásban összegezve.
A 8:06 perctől Sándor Györggyel
6:34-től Kocsis Zoltánnal
Érdemes persze a többit is meghallgatni, hogy a monumentalitás kifejezése is hallható legyen az előadóktól (Síppal, dobbal; Hajsza, vagy gondoljunk csak az Allegro barbaróra vagy az ugyancsak 1926. évi zongoraszonáta első tételére!)
A Debussy emlékére írt mű (az Improvizációk magyar parasztdalokra VII. tétele):
Idézhettem volna Kocsist, Füleit vagy másokat is a magyaroktól.
A Sostenuto rubato tempójelzésű rövid darab alcíme egy erdélyi, rugonfalvi Bartók-Kodály gyűjtésből származó népballada (Bátori Boldizsár) elején olvasható (Beli fiam, beli), az otthon maradt legkisebb, leginkább kényeztetett gyermekre utalva, aki persze máshol kislány (buba) is lehet, de persze ez másik téma.
A még nem említett Román kolinda dallamok (1915) és Beethoven utolsó előtti zongoraszonátája (1821) sem volt más, mint e nagyszerű zongorista varázslatos játéka, így méltán írhattam, hogy biztosan nagy sikere lesz Olaszországban.
Utána nem sokkal Várjon Dénes triózni fog a Zeneakadémián: április 16-17., Keller Andrással és Perényi Miklóssal a Beethoven zongorástriókban, majd május 10-én a Müpában a VÁR-BA-VÁR trió tagjaként a két zseniális fiatallal (Barátival és Várdaival), közben pedig május 7-én, itt nálunk a Klébi-ben, meghallgatjuk vele a Schumann-zongoraversenyt is a Baráti Kristóf dirigálta Duna Szimfonikusokkal.
Ha nem lenne félreérthető, ezt írnám: Csak azt kapta, amit jól megérdemelt.
A belinkelhető beszámolóban a másik díjazott, Tallér Zsófia zeneszerző, méltatásából idézek, de nevét kihagyva, mert úgy érzem, a zeneszerzők és az előadóművészek magas szinten azonos tulajdonságokkal kell rendelkezzenek. Mindkét muzsikus alkot, megformál, és általában persze csak együtt működhetnek.
„kompromisszumot, megalkuvást, félmegoldást nem ismer. Maximális erőbedobással dolgozik és alkot. (... ) alkotásai érzékenyek, humánusak, szerethetők, ...Következetes motivikus munka, tisztakezűség a harmóniák kezelésében, kimeríthetetlen fantázia a dallamvilágban, a zenei karakterek világos megjelenítése jellemzi munkáit.”
Amit aztán Devich János írt laudációjában csak kiegészíti ennek a már nem is annyira fiatal és nagyon szerethető zongoraművésznek a tulajdonságait, élén a szerénységgel, ami persze nagyon megnyerő, de sokszor a karrierépítést nem segíti, és ilyenkor kell a szerény segítség, hogy a kincset a köz is jobban meg- és elismerje, ilyen kitüntetésekkel is.
Várjon Dénessel kapcsolatban nekem az egyik ismert féldrágakő, az achát (agát) jut mindig eszembe: ez a földtani képződmény valamennyi kontinensen képződik a föld rejtett üregeiben, így megtalálásakor csak egy - általában - öklömnyi kődarabnak tűnik, de hogy mi munkált a belsejében a hosszú idő és a nagy nyomás alatt, az csak a jó érzékű szakemberek feltáró munkájával válhat közkinccsé, ld.
Nem emeltem ki a rengeteg változatos és szépséges képből, gyönyörködjünk bennük, ahogy Dénes játékában is, akár már holnap este a Bartók Emlékházban.
Azért egyes képeken együtt is látszik a szerény külső és a varázslatos belső, főleg ha a (kova)követ meg is csiszolják és kellő megvilágítást is kap :-)
xxxxx
A Bartók-Pásztory-díjról egy kis összefoglaló a fenti cikken túl: 1984 óta közel másfél száz személynek vagy zenei együttesnek adták át, tíz személynek kétszer is.
Az átadott díjak száma a mostani évezredben csökken, az utolsó három évben pedig már csak 2-2 zenész vagy együttes kapta meg (pl. 2015-ben Selmeczi György mellett a Nemzeti Énekkar, és persze külön az éppen tegnap búcsúzó karigazgatója, Antal Mátyás. Hasonló esetekben ezt egy díjnak számoltam).
Az eddig díjazottak közt a következő zongoristák voltak: Fischer Annie (1984), Kocsis Zoltán, Ránki Dezső (1988), Schiff András (1991), Lantos István (1992), Jandó Jenő, Tusa Erzsébet (1995), Rados Ferenc, Zempléni Kornél (1997), Solymos Péter (1998), Körmendi Klára (1999), Szűcs Lóránt (2003), Kocsis Zoltán (2006), Vásáry Tamás (2009), Prunyi Ilona (2011), Falvai Sándor (2014).
Szép kis társaság! :)
Fischer Annie, Solymos Péter, Szűcs Lóránt és Zempléni Kornél már meghaltak (1995-ben, 2000-ben, 2012-ben, illetve 2013-ban).
A hajdani üstdobos
