Az lenti elmélet az Iszlám hittan tudományából egy részlet, Isten létezésének bizonyítékaiból.
Logikai úton bizonyítja a Teremtő létezését, ezért csak logikai úton lehet azt megcáfolni. Természetesen az elmélet megcáfolhatatlan. Ha még is úgy gondolod, hogy képes vagy megcáfolni, vagy hogy logikátlan, akkor cáfold meg!
Véleményektől, kinyilatkoztatásoktól, visszakérdezésektől, érzelmi kitörésektől kíméljetek!
Válaszodat mindenképp támaszd alá logikai érvekkel!
1. Világunk létezése térbeli, az anyagból áll össze. Létezését, és változását idővel mérhetjük. Ezt az időmérést mindegy, hogy milyen egységekkel tesszük, például perc, óra, év...teljesen mindegy. A lényeg, hogy az idő az nem egy létező valami, hanem egy fogalom az idő mérésére.
Pl az autó 100km/óra sebességgel halad. Ami létezik az az autó, és az ő változása. Változása a helyváltoztatása, azaz haladása. Az idő az pedig egy mértékegység, azaz egy fogalom amivel mérjük, és jelöljük az autó változást, tehát nem egy létező dolog.
Tehát világunk létezése, és változása idővel mérhető, még ha nem is mértük, mert nem volt módunkba. Vagyis azért mert ezt a mérést nem tettük meg, attól még ezzel a ténnyel tisztában vagyunk. Viszont ha világunk változása mérhető, akkor annak egy bizonyos mértéke van. Mint említettem, teljesen mindegy milyen időegységgel jelöljük, a lényeg, hogy egy konkrét érték lesz ez a szám. Tehát ha mérhető akkor lenni kell egy kezdetnek is, ami a nulla lesz. Az az a pont amikor még nem létezett világunk, és ezért nulla az az idő egység, hisz még nincs mit mérni. A mérést csak onnantól lehetséges végezni, és számolni, ha van ami létezik, és mérhető. És ez a világunk.
A végtelenség viszont pont ezért fogalmi ellentmondás, mert az azt jelentené, hogy nem mérhető világunk változása. De ennek az ellenkezője pont az amit tapasztalunk.
Így viszont logikusan tudjuk, hogy más lehetőség nincs, mint hogy legyen egy okozó ami beindította világunk létezését! Azért mert az ami nem létezik, az saját magát nem hozhatta létre. De akkor jogos a kérdés, hogy akkor annak a valaminek, is kell, hogy legyen valami ami létrehozta, viszont így újra beleesünk a végtelenségi fogalmi zavarba. Tehát csak akkor lehetséges ez, ha az a valami úgy létezik, hogy nem mérhető rajta az idő! Ez viszont csak akkor lehetséges ha nem változik, azaz nem térbeli, mint világunk!
2. Világunk létezése térbeli, az anyagból áll össze. Változása egy kölcsönhatási folyamat. Világunk részei kölcsönhatásba áll egymással, és így születik egyik változás a másikból. Világunk minden egyes része ugyan abban a pillanatban, egy ok, és egy okozat. Ha viszont ez az ok, okozati láncolat a végtelenségig tart, akkor az azt jelenti, hogy soha nem tudott elkezdődni ez a láncolat, mert mindig szükség volt egy előző okozóra, de ez az okozó ugyan akkor okozat is, és így tovább. Ami azt jelenti, hogy világunk, és mi nem létezünk. Viszont mivel, hogy tudjuk, hogy világunk létezik, tudjuk, hogy van egy kezdő láncszem, ami csak okozó lehet!
3. Világunk változik, és létezik. Ha a végtelenség óta változik, az azt jelenti, hogy a végtelen mennyiségű változáson ment keresztül, hogy eljusson a jelenlegi állapotába. Ez viszont fogalmi ellentmondás, mert ez azt jelentené, hogy soha nem ért el ebbe az állapotába, amit saját magunk is tapasztalunk, mert a végtelent változásnak soha nem lesz vége, és így soha nem jutott el ebbe az állapotba világunk! Ez olyan mintha végtelen mennyiségű változáson kellene keresztül jutni ahhoz hogy ide jussunk, de annak soha nem lesz vége, így nem jutunk ide, tehát nem létezünk.
Ha valaki felteszi a kérdést, hogy mi szükség erre a kiinduló pontra/okozóra, hisz akkor ennyi erővel a világunk is lehetne egy ilyen örökkévaló okozó, akkor az azt jelentené, hogy világunk nem térbeli, nem változik, minden egyes része nem ok, és okozat egyszerre, és nem áll kölcsönhatásba egymással. Ez viszont a valóság, és tények elutasítása!
1.2.3.-as pontok következménye!
Egy olyan dolog létezése ami nem térbeli, nem változik, nem mérhető idővel létezése, nem áll kölcsönhatásba semmivel, csak okozó, azaz képes létrehozni anyagot, úgy hogy előtte nem létezett, és ezt hívják teremtésnek.
Tehát műszerekkel nem kimutatható létezése, nem látható szemmel, mert ezek a bizonyítási módszerek csak az azonos anyagi dolgokra alkalmasak, ahogy a szem is csak azt képest látni ami térbeli.
Ezért nem várja el az Isten, hogy csak akkor hidjél benne, ha látod, vagy műszerekkel kimutatod létezését, mert ez eleve képtelenség. Hisz nem térbeli, így nem mérhető távolságban hol van, és nem látható.
Viszont megtalálható az ő teremtett világán, és annak megfigyelésén keresztül, ha akarjuk!
Ne hagyd, hogy érzelmeid miatt megtagad az eszed!
Abból, hogy az érzékszerveink korlátossága miatt a teljes valóság nem megismerhető számunkra, csak egy szubjektív képzetünk van róla, melynek valóságosságában csak hinni tudunk, egyáltalán nem következik, hogy a kívülről jött infók szubjektívek lehetnének.
És abból, hogy a tudatunk létezésére irányuló kérdést csak akkor tudunk feltenni, ha a tudatunk létezik, egyáltalán nem következik, hogy a tudatunk létezésének a megtapasztalása objektív információ lehetne.
Ponthogy az a szubjektív, ami közvetlen, megkérdőjelezhetetlen élményként megjelenik, amit szubjektív élménynek vagy tudatnak nevezünk. Az objektív pedig az, ami kívül van, ami aktiválja az érzékszervi receptorainkat, és aminek a létezésére és milyenségére csak következtetni tudunk, és amiről a tudásunk feltételes, mert a racionális gondolkodásunkba vetett bizalmunkon múlik.
Ahogy az Elminster Aumar is mondja, pont fordított értelemben használod a szubjektív és objektív szavakat.
A(z emberi) tudat az anyagi világ "származéka" ugyanúgy, mint maga az ember. Az élő ember központi idegrendszerében, az agyában a tudatot az a kb 100-200 milliárd neuron (idegsejt) tartalmazza, amelyeknek mindegyike ca. 1-10 ezer másik neuronnal 100-200 ezermilliárd szinapszis segítségével van összeköttetésben. Az agyban elektomos töltések, iónok száguldoznak, vegyületek (molekuláris nagyságban) bomlanak alkotórészeire, majd ismét egyesülnek, állandó diffundálás történik stb Az anyagi világban élünk, ahol minden, de minden (maga a szemlélő is) anyagból van. Ugyanúgy a mozgás, a tér, az energia, a sugárzás, rezgés, stb., azaz minden. Ezen anyagi világon belül ezek a struktúra változások manifesztálódnak struktúra hordozókká és mivel a szemlélő soha nem tud az anyagon kívül kerülni, az anyagtól függetleníteni magát, soha semmiféle módon nem lehet megtudni, hogy van-e az anyagon kívül valami más!
Az anyagi világ tény, az ember érzékelésétõl és az emberiség létezésétõl független. és egyetemes!
A szellemi, általam virtuálisnak nevezett világ fogalma alatt világ az össz-emberiség tudatának összességét értem. Részletesebben kifejtve mindaz, amit az emberi elme feltalált, kitalált, alkotott, megörökített, vagyis a matematika, az összes tudományok, az összes művészetek, az összes vallások, az összes babonák és áltudományok. Mindaz a tudás, ami emberré teszi ezt az élőlényt.
Logikusan következik, hogy a szellemi világ az emberiségtől, annak lététől függ, anélkül maga sem létezik.
A tudat az agy struktúrájába tárolt, beégetett, berajzolt, konzervált, kialakult, képzett, beírt, rögzített (a kifejezés ízlésszerint választható!) információk összessége (permanens és passzív állapotban). Az ébren lévő individuum esetében e tartalom (tudat) aktívvá lesz, ami azt jelenti, hogy az egész tartalom minden pillanatban leolvasható (jelen van), persze csak az egyén számára.
A gondolat az érzékszervek jelenlegi és az emlékezet információi, valamint a lexikális információk, a tudat információi alapján "feldolgozva", (hasonlítva) formálva kialakított és a hippokampuszba "beleírt" emléknyom.
Nem, mivel a tudatunkkal tapasztaljuk az anyagi világot, és nem az anyagi világgal a tudatunkat. Az csak egy képzet, hogy te egy anyagi világ részeként kívülről szemléled magad, mert nem ebben a képzetes külső nézőpontban létezel, hanem a tudatodban.
Kívülről jött infók csak szubjektívek lehetnek, mert az érzékszerveink korlátossága miatt a teljes valóság nem megismerhető számunkra, csak egy szubjektív képzetünk van róla, melynek valóságosságában csak hinni tudunk. Attól hogy mások ugyanazt látják, még nem válik objektív valósággá a bűvész által bemutatott illúzió. Ezzel szemben a tudatunk létezésének a megtapasztalása 100% objektív információ, mert a tudatunk létezésére irányuló kérdést csak akkor tudunk feltenni ha a tudatunk létezik.
Kizárólag a saját tudatunk létezésének megtapasztalása a tudatunk által a tudatunkban az egyetlen tárgyilagos hiteles információnk a létezésünkről. Mivel az anyagi világról jött infók kívülről jönnek és szubjektívek, így csak képzetek, nem hitelesek és tudományosan nem bizonyító erejűek. Ezért legfeljebb csak hinni lehet az anyagi világ alapvetőségében, viszont a tudat alapvetősége tényekre alapozott.
_Az "anyagon kívüli világ" az emberi fantázia találmánya, az emberiség létezésétõl függ, az emberek tudatában . _Csak azóta "létezik", mióta "beszélõ" emberek élnek a földön, és fantáziájukkal kitalálták, egymásnak elmesélték, elhitték, továbbadták és fejlesztették. _Minden ilyen természetû hiedelem, legyen az szellem, tündér, angyal, ördög, isten stb.nem lehet egyetemes, sem általános, sem egyforma, mivel semmiféle körülírással, legyen az anyagi, vagy más paraméter nem lehet egyértelmûen és minden emberre érvényesnek meghatározni. _Az emberi társadalom és az individuum fejlettségi színvonalának megfelelõen változik is a "nem anyagi világ", tehát nagyon viszonylagos és ellenõrizhetetlen. _Ki mit, miben hisz teljesen egyéni, még összehasonlítás is nehézkes. _Objektívan nem érzékelhetõ, hatása nem mérhetõ, dimenziója nem is lehet, hiszen anyagi ("kézzelfogható") paraméterrel .nem is rendelkezhet. _Így létezése nem bizonyítható.
3000 Isten: Mindegyik más és más istenkép. De az egyistenit szerint csak egy van, az pedig csak egyféle. Persze "sok arca" van, megnyilvánulása számos módon megjelenhet a tudatunkban. Ezek egy-egy részhalmaza az adott hívő számára úgy tűnik, hogy csupán "annyi" az isten. És téves arcok is lehetnek közte. Vagy olyanok, amelyek egymásnak - az emberi gondolkodásmód egyszerűsége miatt - ellentmondanak, pedig valamilyen mélyebb értelmezés szerint nincs is ellentmondás.
De nézzük a sok közül az egyik arcát:
Az ószövetségben megjelenik az a "kép róla" (valójában Mózesnek maga jelenti ki): Vagyok, aki "vagyok".
Ez így kissé zavaróan tautológiának tűnhet, de a jelentése nem az! Az első vagyok csupán egy mondatszerkezeti megfogalmazás (több emberi nyelven így fejezzük ki), a kérdésre (Hogyan is nevezzük őt?), a másik rész pont a lényeg: Ő az, "aki VAN".
Ennek az a jelentése (az eredeti nyelvű szöveg szerint is), hogy van egy valami ami mindig és mindenütt van. Mai tudományos értelemeben: egy olyan valami ami függetlenül a tértől, a benne lévő anyagtól, és függetlenül az időtől (tehát az ősrobbanás "előtt" is, ha létezne ilyesmi), és függetlenül attól hogy hány dimenziós a tér (lehetne akár 10 vagy 11 vagy 26 is a húrelméletek alapján, de akár 3000 dimenziós is). Ez a valami VAN. Ez az ami minden körülmények között van. Akkor is ha nincs semmi (persze tudjuk, hogy ez logikailag lehetetlen, tehát ha a legkevesebb létezőről van szó, akkor ez az ami utoljára megmarad még létezőnek).
Az, hogy ezt a valamit mi magyarok ezzel az 5 betűvel írjuk le: I s t e n , már lényegtelen apróság, de tegyük föl, hogy akkor arról beszélünk amit az előbb vázoltam.
Ekkor végeredményben egy olyan valaki aki nem hisz az Istenben, akkor nem hiszi azt, hogy létezik egy olyan valami ami van. Egy létezőben nem hisz. Mivel ez ellentmondás, ezért téved. De valójában mégis igaza van. Ugyanis számára NEM ez a "minden körülmények között létező" az Isten, hanem valami más (ő tudja, hogy mire gondol). Nos arra a más valamire igaz lehet, hogy NINCS. De az nem az Isten. Ő csak azt mondja róla, hogy az, de ez a tévedése. Maga az istenkép a tévedés, azaz ami benne van, amiben úgy véli: hinnie kellene, ha hívő volna.
A hívők - legalább is az értelmesek közül jó páran - tisztelettel tekintenek a harcos ateistákra. Az istentagadásuk nem más mint az Isten keresése. Nagy ravaszsággal kutatják ott ahol biztos nincs. Ez a kutatás azonban "veszélyeket" rejt. Mert megtörténhet, hogy véletlenül félrenyúlnak, és ott van a kezükben. Onnan pedig nincs visszaút. Mert aki megtalálta azt az Istent, ami valójában van, az képtelen elengedni (személyes tapasztalatok mutatják).
Utóiratként megemlítem még Keresztes Szt. János tanításának a lényegét (ő középkori Kármelita szerzetes volt, s ma "egyháztanítóként" tartják nagy tiszteletben gondolatait). Az Isten valójában valamilyen módon (nem tudhatjuk hogyan) BENNÜNK van. Nem mi vagyunk az Isten, de Ő bennünk van (mindegyikünkben, kivétel nélkül). Azt, hogy nem tapasztaljuk, csak annak köszönhetjük, hogy alaposan eldugdossuk magunk elöl. Olyan ez mint egy nagy fényű lámpa, amelyet - hogy ne világítson - egy vastag takaróval beborítunk. Pedig abszolút nincs mit félni tőle. Csak azért takarjuk le, mert mindenféle hülyeséget hiszünk róla, és az félelmetes a számunkra. Pedig nem bánt, nem parancsol, nem akar tőlünk semmit (szabad akaratunk van!), s nem vádol semmivel, s nem ítél meg még a halálunkkor sem (az ítélet egészen másképp zajlik le), csupán szeret minket, s vár, hogy végül hozzá mehessünk ha akarunk. Ez az igazi őskeresztény Istenkép (Jézus is ezt hirdette), amit az évszázadok fekete sara alaposan összekent, néha felismerhetetlenné. Ma ezt a tiszta istenképet próbálja a Katolikus egyház visszahozni a fejekbe, mert teológiai tudásként mindig nála volt. De gyakran még a legfölsőbb szinteken is mást hirdettek ehelyett, s számos hagyaték (dalok, imák) őrzik még azt a torzót ami miatt az ateisták méltó módon, s igazságosan támadják a kereszténységet. S maga Ferenc pápa is igyekszik (a Kármelita tanokat jobban megismervén) ezt az ősi képet terjeszteni, a körülötte lévők ellenkező irányú nyomása ellenére is. Az ősi kereszténység - különösen az üldöztetése alatt - soha nem egy szigorú, korlátokat felállító tan volt, hanem egy menedék. Annak az örömhírnek a birtoklása, amelyekért az apostolok az életüket is fel tudták áldozni. S aki ezt az igazat megismeri, az önként maga sem tenne mást, mint ők.
Ezzel a megfogalmazással egy kalap alá veszel és megítélsz mindenkit, aki nem vallásos, vagy nem pont a te vallásod híve. Ez a fajta intoleráns antagonizálás a monoteizmus alapötlete, és ez is jól mutatja, hogy nem éppen egy egészséges ideológia.
Hát igen, például a Bibliában leírt Istenre azt is lehet mondani, hogy egy lelkileg sérült szülőről lett mintázva, amilyen beteg, kicsinyes, erőszakos, pszichopata módon viselkedik. Mégis sokan vannak, akik a Biblia istenét azonosítják a jó fogalmával, ami önmagában is mutatja, hogy milyen súlyosan torzítja a személyiséget a monoteizmus.
És igazából nem is lehet a monoteizmus fogalmát függetleníteni az Ószövetségtől, mert a monoteizmus nem egy olyan dolog, ami egymástól függetlenül, többször, különböző kultúrákban alakult ki, hanem minden mai monoteizmus konkrétan a zsidó monoteizmus memetikai leszármazottja.
De ez nem egy véletlen, hogy pont ilyen emberellenes, beteges formában alakult ki a monoteizmus. Egy egészséges lelki közegben nem is jöhetett volna létre.
Na és miért lenne az baj, hogy lelkileg káros? A mai korban semmi következménye, szankciója nincs annak, hogy ha valami lelkileg káros, pedig az élet számos területén nap mint nap ér minket lelki kár.
Anyagi kár? Na az már valami! Testi kár? Az se semmi! Gazdasági kár??? Ezt jobb, ha nem is firtatjuk! Na de a lelki? Egy ilyen - végre - felszabadult - világban, ahol mindenki azt tesz amit csak akar, mert nincsenek korlátok? Ha anyagi vagy testi károkozás esetén még meggondoljuk magunkat, és kibúvókat keresünk, de lelki kárt bármikor bárkinek okozhatunk - büntetlenül!
Másodsorban:
Tudod, hogy - tévedésed ellenére - valójában általánosságban igazad van?
Az emberek ténylegesen nem Istenben hisznek, hanem egy - az agyukban kialakított - istenképben. Mindenki másfélében. Az egyes vallások istenképei között nagyon nagy különbségek lehetnek, de egy valláson belül, az emberek között is jelentős eltérések lehetnek. Ám egy valami nagyon is közös bennük: alapjaiban mindenki valamelyik szülőjéről mintázza az istenképét. Bármit is mondanak neki Istenről, bármennyire is küzd az ellen, hogy ne így legyen, akkor is! Tehát rengeteg istenkép van, de csak egy Isten lehetséges a monoteizmusban. Azaz - amennyiben feltételeznénk, hogy létezne egy Isten, akkor - mindegyik kép nagyon torz, vagyis hamis.
Az igazságod a következő: a hamis istenképek (amit tévesen Istennek hívunk) lelkileg kártékonyak. Különösen napjainkban a lelkileg sérült szülőkről mintázott istenképek!
Csak lelkileg sérült valaki tudja az mondani, hogy bármelyik istenkép - még a legbarátságosabb, legszeretőbb, a legtöbb jót okozó isten képe is - lelkileg kártékony. Ez az ember képtelen elképzelni a jót, mert annyi rossz, annyi sérelem, annyi lelki kár érte, hogy csalódott minden jóban. Ő elvesztett valamit az életéből. Olyan ez mint H. G. Wells-nél a Vakok országa, ahol mindenki vak, és azt aki lát, a vakok sérültnek gondolják, s meg akarják vakítani.
Egy vallásos ember is - ha rászánja magát - évekig küzdhet, amíg kitörli az agyából a hamis isten képét, és az egyedül létezhető valódi Isten képét helyezi oda. Ma sokaknál ez a folyamat zajlik, nem is sikertelenül, s ez egyáltalán nem az a számtalan hamis istenkép, amiről az istenben nem hívők joggal gondolják, hogy nem létezik mint Isten.
Én bízom abban, hogy neked is van egy olyan - mélyen elásott - istenképed (a hamis mellett), amelyre titokban vágysz, hogy milyen jó is lenne, ha létezne egy ilyen isten.
a materializmus/ateizmus azért jó mert lelkileg nem káros.
ugyanis a materialistáknak, ateistáknak nincs lelke (nincs mélyebb bölcsessége). ők csak felületes bulváremberek. (a materialista és ateista vallás bulvárvallások).
szerencsére - nagy szerencsére! - a magukat materialistának/ateistának vallók nagy része nem materialista :)
