Bocsánat a belekottyért. Nem tudom, hogy az alkoholistáknál hogy van, de nyilván te is tudsz róla, hogy sokezer kényszeres tengődik bármiféle pszichoterápia vagy önsegítő csoportok nélkül (főleg vidéken). A magyar egészségügyben mintha nem is léteznénk (főleg a felnőtt kényszeresek).
Amióta kitört a járvány, több anyuka is írt nekem kétségbeesetten, hogy pl. a Vadaskertben még hosszabbak lettek a várólisták. Aztán ki segít a szülőnek, ha az kimerül abban, hogy a gyerek otthon állandó felügyeletet igényel, mert mondjuk állandóan kezet mos?
Én nem bánom, ha Ilona perfekcionista. Ha lennének olyanok a magyar egészségügyben, akiknek ez hasonlóan szívügye, lehet hogy a kényszeresek se itt tartanának. Mondok egy egyszerű példát. Régebben elolvastam Németh Attila könyvét Loyolai Szent Ignácról, az önmagát gyógyító kényszerbetegről. Szinte egy kis nyomozást kellett folytatnom, és végül a megyei könyvtár kölcsönözte ki egy másik könyvtárból valahol az országban.
Miért nem lehet, hogy ilyen kis önsegítő könyvecskékhez hozzájusson a kényszeres, akár a helyi kórház pszichiátriai szakrendelésén? Arról nincsenek kutatások, hogy az államnak ez lehet hogy fillérjeibe kerül, és a másik oldalon megspórol egy csomó táppénzt, mert a kényszeresek ezáltal jobban lesznek, hogy önmagukat gyógyítják otthon?
Az jutott eszembe, hogyha nem beszélnének rólad, akkor meg az lenne a baj.:) Tehát az agyad kitalálná, hogy "rólam nem is beszélnek, már nem is vagyok fontos"?! Nem tippeket akarok adni, csak rámutatnék az általános tapasztalatra, hogy ha megnyugszunk valamiben, akkor kis idő múlva abban is kételkedni fogunk ... Az ördögi kör, vagy hogy szokta mondani itt Ilona lejjebb.
Lentebb említettem Jézus példabeszédét, ami arról szól, hogy az emberek milyen véleménnyel vannak magukról és másokról. A Hegyi beszédben hangzik el, hogy van, aki meglátja a szálkát mások szemében, de a magáéban nem látja a gerendát. Az ilyen ember aztán azt mondja a másiknak, hogy hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! Jézus azt mondja erre, hogy előbb mindenki a maga szeméből vegye ki a gerendát, hogy aztán kivehesse a szálkát a felebarátja szeméből.
A helyes önértékeléshez szükség van egy jó adag emberismeretre. Nemcsak azt kell nézni, hogy mit mond, hanem hogy ki mondja! Vannak olyanok, egyébként jó szándékú emberek akár, akik a beteget elárasztják jó tanácsokkal, hogy Szedje össze magát! Ráér a hülyeséggel foglalkozni stb. És aki ezt mondja, lehet, hogy rossz párkapcsolatban él vagy munkaalkoholista stb.
Másik kérdés, hogy a kényszeres hogyan viszonyul ehhez? Ha valami nem sikerül, attól még nem vagy skizo vagy egyéb pszichotikus ... Hányan merik azt bevallani, hogy "valamit most csúnyán elszúrtam"? Ez a gerenda, amit a legfájdalmasabb elővenni, hogy most (sem) feleltem meg a saját szabályaimnak.
Ami a pszichológust illeti, nem valószínű, hogy direkt kímélni akarna vagy hízelegni.
Igen, ilyesmire gondolok. Pl. Mi van ha a pszichológus azért mondja azt amit mond, mert ezt akarom hallani. Következő gondolat az h ez egy hülyeség. Vagy mi van ha most a családban valaki pont arról beszél h nekem kényszerbetegségem van. Nem mintha ez akkora bűn lenne, de ettől szorongok. És aztán jön h paranoias vagyok. Pszichozisom van, skizofrén vagyok. Meg a nem tudom mi bajom van de valami van érzés..
Családról eszembe jutott valami. Egyik nagymamám bigott katolikus volt, az egyik nagybátyám meg KISZ-titkár, szóval meggyőződéses szocialista. Soha egy rossz szót nem mondtak egymásra, de elejtett szavakból tudtam, hogy megvan a véleményük a másik világlátásáról ... Én gyerekként ingadoztam a kettő között, tehát egyiküknek se mondtam volna, hogy nincs igaza. Ez most persze távol áll az OCD kialakulásától, csak úgy leírtam.
Szerintem a kényszeres emberek a végtelenségig szabálykövetőek, és az évek során rengeteg feszültség fölhalmozódik, mivel egyre nagyobba távolság a belső világunk és a külső világ megnyilvánulásai között. Ez egy idő után beindítja meglévő hajlamot (ami esetleg örökölhető), és ez szinte elkerülhetetlennek látszik. Mire gondolok? Van egy elképzelésünk, hogy nem szabd lopni, nem szabad hazudni, rendesen kell viselkedni stb. Mi ezt maximálisan belső értékké tesszük, és elfogadjuk. Aztán szembejön az élet, és van, hogy hazudni kényszerülünk, pl. megírtad-e a házi feladatot, csak otthon hagytad a füzetet stb?
Utána meg sérül nem is az önbecsülésed, hanem a világba vetett hited: hazudtam/hazudtak nekem, mégis megy a világ tovább? Mi értelme van akkor becsületesnek lenni? És állandósul a kételkedés, hogy ha egy szabályt megszegek, akkor jöhet egy másik vagy akár több is. Ez már akár világméretű elképzeléssé is kinőheti magát, úgymint vallásos kényszergondolatok, mi mozgatja többi embert, ha a Tízparancsolat csak annyit ér, mint a papír amire írták stb?!
Bocs, ha elkanyarodtam a filozofálgatás irányába. Maximálisan egyetértek, hogy senki nem jut előbbre egy arasszal sem, csak attól, hogy a betegség eredetén gondolkodik. Azért azt megfigyeltem itt az évek során, hogy mindenféle személyiségű ember van itt, introvertált-extravertált, szangvinikus vagy melankolikus, gazdag vagy szegény stb. Volt is erről régebben egy vita, hogy miben hasonlítunk egymásra?
És újra meg újra felbukkan az ítélkezés magunk meg mások felett. Tehát a kényszeres egyszerre képes saját maga szemében is megtalálni a gerendát, meg a másikéban is!
Aki szurka-piszka a való életben, de nem kényszeres, az a mások szemében a szálkát kutatja állandóan. Aki önbizalomhiányos, az a gerendát cipeli saját szemében. A kényszeres más, annyiban, hogy tudja a helyes megoldást, de nem képes megfogalmazni vagy nem meri kimondani.
De ismétlem, az tényleg a legfontosabb, hogy a napi életben ne foglalkozzunk pár percnél többet ezekkel a filozófálásokkal.
Most elsőre nekem nem rémlik, hogy lenne olyan, hogy "paranoid" kényszergondolat.
A paranoiás attól fél, hogy figyelik az utcán, és ha megjegyzést tesz valaki, akkor biztos róla beszél stb. Esetleg volt ilyen futó gondolatod, és aztán elkezdtél rajta rágódni, hogy ez "az" volt?
Küldök egy idézetet mindenkinek.
"Néha gondolkozni is borzasztó. Borzasztó végiggondolni mindezt. Borzasztó látni, hogy építő munkánk hiábavaló volt."
Bánffy Miklós, erdélyi magyar politikus 1945-ben
A politikus és közíró a 2. vháború borzalmai után írta le ezeket a mondatokat. Lehet, hogy csak én gondolom így, de szerintem a kényszeres hasonlót él át, mikor "már nem tudja eldönteni, hogy hisz ennek a gondolatnak vagy sem" (idézet tőled). Jelzem, a vháborúban valódi veszteséget éltek át az emberek, míg a mi problémáink ettől messze állnak. De az érzés ugyanaz. A kételkedés próbára teszi a személyiséget. Tudod az eszeddel, hogy igenis elvégzed a munkádat, nem vagy bolond stb, és mégse hiszel saját magadnak.
Egy kényszeresnek nagy baja, hogy nem tudja "eladni" magát. Más emberek nulla teljesítménnyel azt képzelik magukról, hogy "szupernők", kitűnő háziasszonyok vagy munkaerők. A kényszeres akkor is a sor végére áll, ha tudja, hogy neki van igaza, és lelkiismeretesen megcsinálta a munkáját. De nem csak munkahelyen van ez így. Elfogadom a külvilág ítéletét, hogy pl. "baba ne legyen", mert egy gyógyszert is szedő kényszeres inkább ne szüljön gyereket. A lelkem mélyén viszont úgy érzem, hogy képes lennék ugyanúgy felnevelni, mint egy nem kényszeres ("egészséges") nő.
Nem tudom, másnak volt-e hasonló élménye, hogy a kényszeres nem bízik saját magában, saját ítéletében. És ennek nem (csak) a szorongás az oka, hanem hogy nem tudod a szempontokat cserélgetni, nem tudod a lényegtelen információkat kiszűrni, a lényegest megtartani stb.
Nagyon szépen köszönöm a témában írt véleményeidet és a videóidat - ne lepődj meg, pszichiáter vagyok.
A videóidat néha kockáról kockára kielemeztem, mert annyira informatívak voltak.
------
Látom, hogy erősen "rágyúrtál" a témára, valahogy ahhoz hasonló, mint ahogy egy "száraz" alkoholista függő betegek segítője lesz.
Nem győzöm kiemelni, hogy az itt léted sokat segít az OCD problémával küzdőknek, nagyon praktikus, életszerű tanácsokat adsz.
------
Nem haragszol, ha a hozzászólásaid és a videóid alapján mondok egy szubjektív/objektív véleményt rólad?
Biztos nem haragszol.
(De lehet, hogy az első kérdésed az lesz, hogy mi az a "szubjektív/objektív" vélemény? Nem baj. :))
Ez azt jelenti, hogy én a saját lelki tükrömön keresztül látlak téged (szubjektív), de az objektív, tényszerű információk alapján formálom meg a véleményemet.
-------
Az egyik üzeneted az, hogy nem ismerjük az OCD eredetét. Igen, ez így van. (Persze elméletek vannak...)
Következő üzeneted: tudatosan kezeld, küzdj ellene, fokozatosan igyekezz leépíteni.
-------
Amit nálad látok: maximalizmus, perfekcionizmus, teljes önkontroll.
Hogy ez együtt jár-e az OCD-vel? Igen. Ez így egy egyértelmű kép.
Most, ahogy írom ezt..., elgondolkodtam... - mondanál valamit a mindennapjaidról?
Mit csinálsz egy hétköznap 24 órájában, mit csinálsz a hétvégeken?
Volt olyan akinek paranoid kényszergondolata vagy kényszerképzete volt? És utána attól félt h paranoiás? És már nem tudta eldonteni hogy hisz ennek a gondolatnak vagy nem??
Annyiban cáfolnám meg a véleményedet, hogy a szexuális érzések nem feltétenül a szexuális tartalmú hangoktól, képektől, szavaktól jöhet csak létre.
Ha tudományosan megnézzük a témát, akkor láthatjuk, hogy az amygdala nagyon közel van a hypothalamushoz, ami a szexuális ingerekben játszik (is) szerepet. És amikor az amygdala hiperaktív (létrejön a fight or flight módszer ugyebár, amivel adrenalint küld a testbe, blokkolja az érzékszerveket stb) úgymond ingereli a hypotalamust, ami OLYASMI érzést generál, mintha megmozdult volna oda lent valami.
És itt szögezném le, hogy ez az érzés egyáltalán nem azonos a szexuális vággyal, ezek a fizikai érzések szöges ellentéte annak.
Persze aztán jön az, hogy mégjobban megíjed, ami még több ilyen érzést generálhat.
Az, hogy a kényszeresnek többszörösen vannak gátlástalan gondolatai, hmm, inkább úgy fogalmaznám meg, hogy nekünk is ugyanannyi idétlen és bizarr gondolataink vannak, mint másoknak, csak nagyobb hangsúlyt adunk az olyan gondolatainknak, amiktől félünk, ezáltal erre helyezzük a fókuszt és csak ezeket a gondolatokat "halljuk" szuperaktívan és szuperhangosan. :)
Én úgy tudom (sőt saját tapasztalat is sajnos), hogy nem bizonyított semmilyen OK az OCD kialakulásához. Minden embernél más és más élettani behatások alapján alakul ki. Nézzük csak meg engem, én 12 éves körül lehettem, amikor az OCD rám akaszkodott, egyszerűen csak néztem a TV-t és volt egy behatoló rossz gondolatom, amin elkezdtem agyalni, majd BUMM megjelent azzal, hogy segíteni fog, egy feltétellel, ha mindent megcsinálok amit kér. Normális családban nevelkedtem, semmilyen trauma nem ért, egyszerűen csak kialakult. És itt nem is az a fontos, hogy miért alakult ki, korábbi pszichológusokkal próbáltak a gyerekkoromban turkálni, nyilván ez a módszer elavult és nem is használ az OCD-re.
Ismerek olyan embereket, akik sokat gondolkoznak, vagy sokat aggódnak, még sem alakul ki náluk sem generalizált szorongás, sem OCD. Ismerek sok olyat, akiknek eléggé alacsony az önbizalom szintje és még sem alakul náluk ki kényszerbetegség. Másrészról, ha ezt próbálom megfejteni, hogy kinek és nekem miért alakult ki, akkor ugyanott vagyok, a gödörben és a kényszerek fogságában.
Csak egy fel percre ugrottam be, vannak erdekes gondolatok, amikre majd valaszolok.
Tervezek egy ZOOM-os online get togethert, ahol osszejohetnenk online, megosztani tapasztalatokat, gondolatokat stb. Nyilvan lennenek ujak is, ugy ertem az OCD-ben uj, akik nem feltetlenul beszelnenek vagy mutatnak magukat kameran csak hallgatoznanak. Esetleg egy hetvegi napon, szombaton vagy vasarnap. Kit erdekelne a dolog? Valaszt itt vagy emailemre is lehet irni: ilona.lanci@gmail.com
Tegnap megnéztem az új videóidat. Rögtön az elején azzal kezdesz: Miért? Ez nem a betegség eredetére vonatkozik, hanem a kényszereink eredetére. Miért gondoljuk, hogy pl. valaki benéz az ablakon, és lát minket? Mert pl. mondjuk megszégyenítő helyzetben lát, félünk a lebukástól, hogy valamin rajtakapnak minket, ami ciki. És erre vissza lehet vezetni egy csomó értelmetlen szabályt és rituálét.
Az egyik videódban megállapítod: a kényszeres minden gondolatának jelentőséget tulajdonít. Akármilyen bolondgomba az eszébe jut, a normálisan gondolkozó ember rándít egyet a vállán és továbblép. A kényszeres meg leragad, elkezd rajta filózni, mérlegelni, és így kialakulhat egy végtelen rágódás. Itt nem az a fontos, hogy mi a gondolataink tartalma, hanem hogy olyan erőt tulajdonítunk minden gondolatunknak, ami nincs. (Ráadásul a leterhelt agy olyan, mint a leterhelt számítógép: értelmetlen adatokat dob ki magából).
A P-OCD kapcsán nekem az jut eszembe, hogy itt érdemes egyszerre foglalkozni a gondolat eredetével is, és ahogy az OCD-s rémülten rágörcsöl a témára.
Talán helyesebb lenne úgy feltenni a kérdést: honnan jönnek a primitív létfenntartási ösztönök (erőszak és szex)? Agyi elektródákkal a kutatók ki tudják mutatni, hogy a fejlett fajok agyában melyik ponton keletkeznek az ösztönös reakciók. Pl. ahogy a népszerű sorozatban mondják: "Ingereld egy patkány agyát, és addig maszturbál, amíg éhen hal." (Agymenők, Big Bang Theory)
Feltételezik, hogy a kényszeresek agyában többször, gátlástalanabbul törnek elő ezek a késztetések. És a kényszeres megijed ettől. Nem csak a gondolattól, hanem hogy elsöprő erejűnek tűnik.
A P-OCD-s megijed, hogy a szexuális érzést ("odalenn megmozdul valami") a gyerek (vagy az azonos nemű) látványa váltja ki. Tudjuk, az erotikus izgalmat miden embernél ugyanaz váltja ki: nemi szervek megpillantása, egy sóhaj, egy bizonyos nézés. Vélhetően ha egy ilyen érzés rátör a kényszeresre, azt hiszi, hogy csak ő ilyen selejt, és hogy "a világ összes bűnét elkövette már".
Ha aztán ez ráadásul egy gyerek vagy egy azonos nemű, másoknál a családtagok jelenlétében történik, hát azzal ki lehetne kergetni a világból a szexuális OCD-st. Ezt a helyzetet képtelen kezelni, és azt hiszi, hogy meghibbant.
Ráadásul erről beszélni se tud senkivel, nehogy azt higgyék, hogy szexuálisan deviáns.
Mivel nem ismertem eddig a módszert, sőt a nevét se hallottam, ezért nem is tudtam volna kipróbálni. De az lehet, hogy önkéntelenül már kipróbáltam. Egy kognitív terapeuta egyszer beszélt erről. A kognitív terápia ugye a gondolkozás zavaraira épít. Felhívja a beteg figyelmét a buktatókra, logikai bukfencekre stb, és megpróbálja azokat mással helyettesíteni. Alényeg, hogy ez a módszer a természetes gondolkodási folyamatokon alapszik! Tehát nem találtak fel semmi újat a módszer megalkotói, csupáncsak megfigyelték az emberi természetet. A kényszeres valamiért (lelki és biológiai okokból) belezavarodik a saját gondolataiba. Ahogy lentebb írják, a saját szemünknek nem hiszünk, és elkezdünk magunkba kételkedni.
Tehát nem arról van szó, hogy nem tudunk úgy gondolkodni, mint a "normális" emberek! hanem arról, hogy a gondolkodás normál folyamatai megszaladnak, összekeverednek. A terápia ebben segít, hogy újra megtanulj normálisan gondolkozni. Ez ahhoz hasonló, mikor valaki agysérülés után újra tanul járni és beszélni.
Nekem a mindfulness-ben az tetszik, hogy sikeresen ötvöz több terápiás módszert is, pl. a gondolatSTOp-ot és az elterelést. Én magam a kognitív viselkedésterápiával fejlődtem sokat, erről van tapasztalatom, ezért írok erről.
Bocs, ha kicsit távolról kezdem a választ. A romantikus regényírók feltételezése, hogy van sírig tartó szerelem és sírig tartó gyűlölet. Jókai Mór számtalan regénye erről szól. Sokan rámutattak már, hogy ezek olyan időben íródtak, mikor az emberek többsége meghalt harminc-negyvenévesen, egy influenza vagy kolerajárványban, gyermekágyi lázban vagy háborúban. A házasságok kb 10-15 évig tartottak.
Manapság nem elképzelhetetlen sajnos, hogy újra meg kell tanulnunk együttélnünk a járványokkal. Nemcsak a vírusos megbetegedésekre lehet itt gondolni, hanem vannak járványszerűen terjedő népbetegségek, de még gyakoribb a gazdasági válság és az ebből eredő elszegényedés.
Tehát nem lehet lekicisnyelni ezeket a veszélyeket, és szerintem a kényszeres félelmekre is ez igaz. Tehát hiába tudjuk, hogy hülyeség, amin rágódunk, a kényszeres attól még ugyanolyan, igazi félelmet él át! DE javíts ki nyugodtan, ha nem értesz egyet!
Van egy nagyon kedves ismerősöm, aki szerint ez mind beképzelt betegség (tehát a depi, pánik és mánia, ami mentális, és az emberek bebeszélik maguknak). Szerinte az lenne az igazi gyógyulás, ha ezek az emberek kijelenték magukról, hogy gyógyultak, és elmúlnánaK a hülye gondolataik (szerinte a negatív gondolkodásról átkell állni a pozitívra). Pl. neki hitelesebb egy alkoholista, aki kijelenti magáról, hogy megváltozott, és aktivitással elfoglalja magát, és munka vagy hobbi közben nem gondol az alkoholra. Az ismerősöm szemében a pszichoterápia haszontalan, mivel nem gyógyult emberek tömegeit állítja elő, a szó hagyományos értelmében.
Az ilyen emberek szerint a betegség hiánya jelenti az egészséget. Egykényszeres erőfeszítései, aki a terápiával fölhozza magát egy jó szintre, az értéktelen. Az alkoholista, aki akirakatban magát megtértnek nyilvánítja, de azért egy-egy bulikán a sárga földigleissza magát, azértékes. Ez az ítélkezés számomra sértő, és nagyon kiborító. Kétséges, hogy van-e egyáltalán igazságtartalma?
MIdenestre eljutottam odaáig, hogy nem próbálom őt megváltoztatni vagy megtéríteni. Őt így kell elfogadni, ahogyan van. És ő legalább tudatosan nem árt másoknak, csak éppen képtelen meglátni, hogy másoknak mi baja van. A külsőségek alapján ítél, és az álteljsítményt is igazi teljesítménynek látja.
Szia, köszönjük az érdekes gondolatokat! Voltak régebben feltételezések a pszichológusok részéről, hogy van-e egy konkrét személyiségtípus, akire jellemző az OCD? Pl. a pszichoanalitikusok azt feltételezték, hogy a fejlődés egy bizonyos fokán megrekedt emberekre jellemző, akik többek közt kuporgatnak és gyanakvóak. Ez az elmélet végülis nem nyert bizonyítást, mert a legkülönbözőbb típusok vannak a kényszeresek között.
Másik dolog, amit írsz, hogy észrevetted magadon az önbizalomhiány jeleit, a túlzott lelkifurdalást, ami erős szégyenérzettel párosul. Ebben van valami. Vagy ott van az az érzés, hogy ha valamit nem végzünk el, akkor azzal ártunk más embereknek, amit pedig megelőzhetnénk. Ismerős érzés sok ember számára. Hamlet modja: "kizökkent a világ, ó kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt".
Szinte istent játszik az ilyen ember, mert azt képzeli (érzi), hogy megakadályozhat olyan baleseteket vagy katasztrófákat, ami emberi erővel nem lehetséges. Vagy éppen azt kívánjuk, hogy bár meg nem történtté lehetne tenni egy múltbeli botlásunkat. Milyen jó lenne egy varázspálca, vagy legalább a föld alá tudnék süllyedni, mikor eszünkbe jut egy iskolai kudarcunk (ráadásul a mai fiatalok ezzel esetleg később is szembesülhetnek egy mások által posztolt fényképen).
Ezek a kudarcok igazából minden embert megkísértenek az életben. Vagy komolyabb formában bűnökről beszélhetünk, amiket képzeletben vagy tényleg elkövetett az ember. Nem csak a gyilkosságra vagy lopásra lehet gondolni, hanem olyan apróbb dolgokra, hogy figyelmetlen vagy kíméletlen voltam a másikkal. Ezekre a cselekedetekre a vallások már régóta különböző parancsolatokat alkalmaznak. Tiltó vagy büntető parancsokat. Ezen kívül ott van az embernek a saját lelkiismerete. Nagyon nehéz azzal szembesülni, hogy nem léptem meg a saját magam által felállított mércét. Vagy megszegtem azt a szabályt, amit saját magamnak írtam elő.
Mások, ahogy írod, könnyebben túllépnek ezen vagy nem is érdekli őket. A kényszereseknek ez nehezebben megy.
Sziasztok! Én magam is szevedek az OCD-tõl és gyakran gondolkoztam azon hogy vajon miért alakult ki bennem ez a betegség. Vajon miért voltam én az a néhany ember akinek van ez a problémája? Vissza gondoltam arra amikor kezdodott, es eszrevettem azt hogy egyaltalan nem voltam magabiztos. Nem voltam megeledve azzal aki vagyok. Nem tul reg, valami egeszen buta dolgot csinaltam es nagyon szegyeltem magam, es nagyon rossz volt a lelkiismereten. Szinte utaltam magam. Ezert, amikor elkezdtem gondolkozni azon hogy mi van ha, vagy hogyha nem csinalom ezt akkor ez lesz, es kerdezgettem a tetteimet, erzelmeimet, es gondolataimat, akkor nem voltam kepes abbahagyni ezeket a dolgokat. Szornyen zavarba voltam esve, es nagyon sok dolgot csinaltam hogy jobban erezzem magam, de ne segitett.
A celja ennek a tortenetnek az hogy megmutassam hogy valoszinuleg van egy ok hogy meirt van neked OCD-ed. A OCD nem szokott teljesen boldog, jo lelkiismeretu emberekkel tortenni, vagy olyan emberekkel akiket nem erdekel hogy mit csinal vagy gondol (peldaul gylikosok). Az Ocd az egy pontos fajta embereket tamad meg, azok akik nem magabiztosak, es probalnak valamit megbizanyitani maguknak. Vagy olyan emberek akik erzekenyek es nem tudjak eszrevenni hogy nincs ertelme annak amit OCD mond, hanem elhiszik, es ketelkednek magukban.
Remelem hogy ez segitett nektek egy picit jobban erteni a ti sajat OCD-edet, es sok javulast kivanok! Nem vagy egyedu!.
Egyébként, amiről lentebb írtál az nekem is volt. Rengeteget aggódtam azon, hogy a másik mit gondol rólam és, hogy vajon akkor ki meg én milyen ember vagyok. Mindig felherrgeltem magam ilyeneken és úgymond ítélkeztem embereken, sokszor kibeszéltem őket, úgymond kiadtam a haragot magamból, ami mégtöbb haragot és kétségbeesést gerjesztett. Tipikus tünete az OCD-nek, az ÍTÉLKEZÉS, hozzászokik az agyad, aztán már tényleg semmi sem jó, majd belekerülsz az ördögi körbe, jönnek a kompulzív cselekvések: ismétlések, ellenőrzések, elkerülés stb. A kérdés az, hogy Te hogyan akarod tölteni az idődet?
Mindfulness=tudatosság szó szerint. Ahogy a videóban többször elmondod, ez valami olyasmit jelent, hogy "jelen lenni" a cselekvéseinkben, jelenlét a saját életünkben.
Bizony, a kényszeres (de igazából bárki más is) végigcsinálhatja úgy a napját, hogy nincs jelen a saját életében. Ez vonatkozhat a kényszeres cselekvésekre is, mert amíg azokat csinálom, nem is tudok egyáltalán mást csinálni. De leginkább itt arról van szó, hogy ha éppen mást csinálunk, pl. mindennapi cselekvéseket, akkor is ezen rágódunk, és kattog az agyunk mindenféle hülyeségen.
Vagy éppen: elképzelésünk van egy emberről, helyzetről, és mident annak próbálunk megfeleltetni. Pl. szemtelen volt, sértő volt velem az egyik ismerősöm, és ebből már az következik, hogy ő általában is szemtelen, rossz, sértegető ember. Vagy a munkahelyen vannak undok, rosszindulatú kollégák, akik örömmel lecsapnak mások miden kis hibájára. Ebből az következik, hogy minden munkahely rossz, ahol senki nem védi meg a gyengéket, és csak azért van, hogy minket üldözzenek, ellehetetlenítsenek.
Ennek az ellenszere, vagy alternatívája, ahogy mondod a mindfulness, a jelenlét. Bármilyen hétköznapi dolgot csinálunk, pl. zöldségszeletelés, bicajozás vagy úszás, akkor és ott ne gondoljunk másra. Figyeljünk az érzéseinkre, sőt az érzékeinkre. A paprika illatára vagy ahogy a szél az arcunkat éri menet közben. Azt hisszük, hopgy ezeket mindig is tudtuk, hogyan kell csinálni. Hogy kötheti le ez a figyelmünket? Bizony, a mai ember kissé elkorcsosult ebben a tekintetben, és elfelejtettük, hogyan kell használni az érzékeinket. A modern korban felsőbbrendűnek érzi magát az emberiség a gondolkozás révén, ami a felvilágosodás nagy vívmánya volt ("gondolkodom, tehát vagyok"). Emellett leköti a figyelmünket sok inger, de mégis gyengül az érzékelés. Pl. ideig-óráig szórakoztató a sok villogó reklám, kellemes hangok, illatok, zene (ezek általában mesterségesek). Úgy érezzük magunkat, mint egy régi királyi vagy hercegi udvarban, ahol mindig történt valami, ami kényezteti az érzékeket. Valódi, drága illatok, zene valódi hangszerekkel, táncosok, és csodálatos kelmék, minták körülöttünk, ez volt a középkorban egy ilyen előkelő udvarban.
Szóval ezekkel jól el van látva a mai emberiség. Mégse vagyunk jelen sokszor a saját életünkben, nincs "mindfulness". Leköt minket az aggódás, a megélhetés gondjai, a félelem a holnaptól. Egy kényszeres ráadásul még rágódik is a félelmein, és ez elveszi az idejét, peregnek a napjai. A kényszeres azt hiszi, hogy csak nagy dolgok, nagy problémák vannak, és összeroppan ezek súlya alatt, mert képtelen egyedül megoldani.
Jó az, hogy te már megtapasztaltad, hogyan lehet örülni a mának, az apró dolgoknak. Ez nagyon fontos, és ez átjön a videódból.
Szívesen. Azért is osztom meg a tapasztalataimat, mert hiszek abban, hogy "tanítva tanulunk". Lehet, hogy régebb óta csinálom a terápiát, de ma is tanulhatok ebben új dolgokat. Időnként nekem is nagyon nehéz, és ilyenkor nekem is segítség, ha átismétlem az eddig tanultakat.
Szóval, írod, hogy a fiad egyedül próbált leszokni, elhagyni a kényszereket. Valahogy úgy, ahogy a piás leteszi a poharat, a dohányos a cigit. Ez nagyon szép tőle, és jó dolog, hogy megvan benne erre a motiváció. Ez már fél siker. Csakhogy az van ezekkel a fránya mentális betegségekkel, hogy nagyon nehéz a leszokás, keveseknek sikerül teljesen egyedül. Pláne egyik napról a másikra. Lentebb elhangzik a videókban, hogy ezek a cselekvések, gondolatok akaratlanul törnek be, és uralhatják akár az egész napot. Ami ennyire mélyen beidegződik, attól nagyon nehéz később megszabadulni. Persze, lehet mondani, hogy egyáltalán miért kezd bele az ember a dohányzásba, ivásba, rossz szokásokba? Nem jobb lenne megelőzni? Egyesek tudni vélik azt is, hogy ezek "jellemhibák", a "gyenge emberre" jellemzőek. Szerintem meg nem vagyunk erkölcstelenebbek az átlagnál, inkább csak más a stressztűrő képességünk, és mások az elvárásaink magunkkal szemben, mint a többieknek.
Írod, hogy apróbb kényszerektől sikerült megszabadulni, míg másoknak az elhagyása óriási stresszt váltott ki a fiadból. Nos, ez itt azt hiszem, egyikünknek se meglepő, akik itt vagyunk. Szerintem nincs ilyen különbség, hogy érdemes a kisebbel kezdeni, és a nagyobb felé haladni. Én azt mondanám, hogy a külsőre, a környezetre irányuló cselekvésekkel érdemes kezdeni, és aztán rátérni a gondolatokra, amikről a legnehezebb leszokni (persze teljesen nem is lehet, ez nem lenne reális célkitűzés szerintem). Lehet az a kényszercselekvés egy nagyon megszokott, berögzült rituálé is, amit megpróbál először elhagyni. Pl. nem mossa meg a kezét egy óra hosszáig vagy amíg a rossz érzés el nem múlik (bár ez több óra hosszáig is eltarthat akár). Ehhez érdemes a családnak nyugodt körülményeket biztosítani, mikor senki nem zavarja meg a fiadat (mármint a leszokási gyakorlatban, amit egyébként úgy hívnak, hogy ingerelárasztás).
Azt tudni kell, hogy ilyenkor óriási a kísértés, hogy az ember elvégezze a megszokott rituálét, és így csillapítsa a félelmét. Csakhogy ez azt jelenté, hogyí legközelebb előlről kell kezdeni mident. Ha komolyan elhatározta magát a fiad a leszokásra, akkor ez úgy fog sikerülni, ha kitart egy ilyen helyzetben. Nagyon nehéz lesz, és egy ilyen gyakorlatot ahhoz hasonlítanék, ha az ember széllel szemben akar hajózni, vagy egy lefelé hömpölygő lavinában megpróbálna hegynek fölfele mászni. Tehát a lényeg: nem szabad elvégezni ilyenkor a rituálét, és ezt úgy hívják, hogy válaszmegelőzés.
Még azt leírnám, hogy vannak olyan gyakorlatok is, amik az ellenkezőjén alapulnak, vagyis olyan sokszor kell elvégezni a kényszeres rituálét egy terápiás gyakorlat alatt, hogy már a kényszeres páciens is túlzásnak, unalmasnak ítéli. De ez már egy későbbi gyakorlat.
Mindezek, amiket leírtam, a viselkedéstarápia részei. Ez az (emberi) viselkedés tanulmányozásán alapul, ti. hogy tanulással rögzül minden rossz szokás. Kezdetben voltak az állatkísérletek, hogy pl. az egér sajtot kap, ha lenyom egy pedált. Ha egy másikat, akkor meg áramütést. Ezeket az állatok igen hamar megtanulják. Persze egyes kísérleteket, amiket pl. a szovjet Pavlov végzett a kutyáival, ma már nem engedélyeznének az állatvédők. De az alapelv ugyanaz maradt, a kényszeres megtanulja, hogy a stresszt csökkentheti az állandó ismételgetéssel, ellenőrzéssel. Erről szoktatják le a viselkedéstarápián, és megtanítják neki, hogy a stresszt más módon vezesse le. Pl. ne meneküljön a félelemtől, hanem nézzen szembe vele. De ez már átvezet a gondolkodás működéséhez, ami már egy másik téma.
Nagyon köszönöm ezeket a segítő gondolatokat. A viselkedés terápiát nem próbálta még. Most az elmúlt 2 napban történt apró előrelépés. Már egy-egy rituálét sikerült kiiktatni. Azonban vannak olyanok, melyekhez ragaszkodik. Mind ezeket ugyan abban az időben csinálja, és akkor borul minden, ha valaki, valami megzavarja, vagy eltéveszti. Ez félelmet, frusztrációt okoz, és újra kezdi . Számolni úgy számol, pl: 17 = 1+7+17=25......A fertőzésektől nagyon fél, szemetes kuka, WC közelsége.
Szia! Itt mindenkinek hasonló tünetei vannak, ami a lényeget illeti. Mire gondolok? Pl. többeknek van agresszív kényszergondolata, pl. attól fél, hogy megsebez másokat egy gyenge pillanatában, esetleg már meg is történt. A gondolat elképzelése annyiféleképpen formálódik, ahány beteg van. Csak a fantázia szab határt. Pl. régebben a kések miatt féltem, aztán vett a férjem egy láncfűrészt, azt kerültem el. Ha vadászni járna, és a fegyverét egy zárt szekrényben tartaná, akkor azon rágódnék, hogy nehogy kivegyem stb.
Írod, hogy a fiad fél bizonyos számoktól. Ezek rossz érzést váltanak ki belőle, amit aztán megpróbál kompenzálni küólönböző rituálékkal. És ez rengeteg energiát kivesz belőle. Van ilyen kényszer, hogy bizonyos színek, számok, anyagok, szóval bármi, kiválthat hasonló hatást. És nincs rá racionális magyarázat, csak valami furcsa beidegződés. Pl. páratlan szám rossz vagy szerencsétlenséget jelent. Hasonló ez a fekete macska babonájához. Vagy hogy 13-an nem ülhetnek egy asztalhoz stb.
Azok a kényszercselekvések, amiket leírsz, nem tudom, hogyan kötődnek a számbabonájához? Az állandó számolás, meg hogy mindent mindig ugyanakkor csinál, az lehet, hogy másik kényszeres félelemből fakad. Erre utalhat a kockára lépés is, hogy nem mindegy milyen sorrendben végzi. Ezeket inkább ellenőrző, ismétlő cslekevéseknek érzem, annak érdekében, hogy ne történjen semmi rossz. De csak mint laikus mondom ezt!
Terápia. Van olyan terápia, amit egyedül is meg lehet próbálni (ha nem elérhető a szakember). Ez a viselkedésterápia. Ennek első lépcsője, hogy felmérjük a főbb kényszereket, mikor jelentkezik, milyen helyzetben. Aztán jön a terápiának az a része, hogy szembesülünk a kellemetlen tárggyal, helyzettel. A negatív érzéseket ilyenkor nem blokkoljuk. Ennek nem a betegkínzás a célja, hanem így kioldódhat a negatív érzés, csökkeni fog. Ezt a módszert, ami a kezdetben a viselkedés megfigyelésen alapult (behaviorizmus), az agy működésének kutatása is alátámasztotta. Nem tudom, erről beszéltetek-e, mármint hogy ő hogyan akarta ezt végigcsinálni? Ilyenkor jó, ha van egy otthoni segítsége a betegnek. Pl. ha bekoszolják egy tisztaságmániás kezét, akkor nagy a kísértés, hogy megmossa, mielőtt a terápiás gyakorlat végetérne. A segítő mellette állhat végig, hogy erről lebeszélje.
Egyébként a család hozzáállása széles skálán mozog, onnan kezdve, hogy van, aki nem bírja elviselni, ha szenved a gyereke, felesége stb. És inkább mident megenged neki, főleg ha hisztire hajlamos a szenvedő családtag. Ha nem látja a fiad, hogy neked ez mekkora nehézséget okoz, akkor nem fogja szégyellni a viselkedését, és nincs akkora motivációja a gyógyulásra. Persze, nem direkt csinálja ezeket egyik beteg sem! Azt nem lehet számonkérni, hogy miért lett beteg, de a családtagokra azért muszáj lenne tekintettel lenni.
A gyógyszerekről annyit, hogy sajnos mindegyiknek van mellékhatása. A gyógyszeres terápia nagyon elterjedt manapság, mert a legkönnyebben elérhető. Mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy szedi-e ezeket, mert manapság már nincs kényszergyógykezelés. Szerintem érdemes az előnyöket és hátrányokat összevetni. Van-e olyan ellenjavallat, ami a gyógyszer szedését kizárja? Ha nincs ilyen, akkor érdemes megfontolni a gyógyszer lehetséges előnyeit, pl. egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életvitelt tesz lehetővé.
Szia, nagyon köszönöm ezeket a gondolatokat , támogató szavakat. 28 éves a fiam. Már rég óta nem tudunk kimenni az utcára. A napjának 99 %-a telik kényszerekkel. Kipróbált több féle táplálék kiegészìtőt, vitamint (kurkuma, glutation, magnézium, inozitol, aswaganda, d3k2, . Lehet, hogy nem volt kitartó, de pozitív változàs nem következett be.
Valami tapasztalata van valakinek a cbd-vel a kényszerekre?
Az a baj a gyógyszerekkel, hogy azok önmagukban nem segítenek. Egyáltalán nem fogják elmulasztani az OCD-t, esetleg úgymond karbantartja, talán. De rengeteg munkát kell bele fektetni, én tavaly (mostmár tavaly előtt) rettegtem kimenni az utcára annyira féltem.
Esetleg ha tanácstalan vagy, nézd meg a videóimat, amik youtuben vannak fent.
Gyors és azonnali segítség sajnos nincs, ha így lenne akkor minden kompulzív cselekvés működne és nem lenne gondunk. Ezek a kompulzív cselekvések másrészt csak növelik a félelmet, a szorongást! Tény, egy ideig működnek, de csak nagyon rövid ideig. Azután pedig még nagyobb gondot okoznak. Már pedig a leírásodból, arra következtetek, hogy rengeteg kompulzív cselekvést végezz, csak hogy elmúljon a szorongás, illetve ne legyenek olyan gondolatai (jelen esetében fogalmam sincs miféle, de el tudom képzelni). Nekem az utcán minden fajta írást el kellett olvasnom, a kocsiban folyamatosan az autók rendszámát olvastam vissza fejbe, csak azért, hogy ne gondoljak arra a bizonyos dologra amitől féltem.
Egy megfelelő szakember tud segíteni, de időközben a meditáció, valamilyen sport, hobbi, olvasás, valamiféle célt kell kitűzni.
Tudom, hogy aggódsz, próbálj meg ne aggódni, próbáld meg rávenni, hogy étkezzen rendszeresen, igyon vizet stb.
Új vagyok még itt a fórumon. Aggódó édesanyaként regisztráltam. A fiam súlyos kényszerbeteg, ebben szeretnék azoktól segítséget kérni, akiknek hasonló tünetei vannak, voltak. Arra lennék kíváncsi, hogy jelen esetben mit lehet tenni ? Vannak -e egynéni módszerek ?
Látványosan körülbelül 1 éve kezdődött a betegség. Rövid időn belül kórház lett a vége, ahol súlyos "visszaélések " történtek. Ez mai napig feldolgozatlan.
A fiam mielőtt kórházba került, már a betegségét illetően teljesen képben volt, és egyedül akarta leküzdeni, de nem sikerült.
Setralint, Rivotrilt, Ripedont kapott. A gyógyszerek hatására javult az állapota, de a mellékhatásoktól (amik jelentkeztek is)tartva, a Rivotril kivételével abbahagyta.
Majd ismét kórház, újra ezek a gyógyszerek. Állapotjavulás szintén volt. A gyógyszerek mellett kipróbált sokféle táplálék kiegészítőt, de látványosan nem javult az állapota. Egyenlőre a terápiát visszautasította. A gyógyszereket most hol szedi, hol nem. A Setrailntól fáj a gyomra.
Pillanatnyilag nagyon rossz állapotban van, minden től fél. A számok jelentenek legnagyobb akadályt. Sok olyan szám van, ami neki nem tetszik. Negatív élményeit társítja hozzájuk.
Ezért folyamatosan az időt nézi, és számol, mindent mindennel összead. Napirendjét a számok tükrében végzi : felkelés, evés, ivás...... és lefekvés.
Retteg a fertőzésektől, de már az állandó kézmosásról sikerült leállnia ( volt úgy , hogy sok órán keresztül, megállás nélkül csinálta ) . Most zavarja, hogy melyik mozaik kockára lép, ha elrontja újra kezdi, mindig tökéletesít .
Valami nem sikerül dühöng, kiabál, tárgyakat rúgdos. Úgy érzi, folyamatosan zsong a feje a számoktól. Fájlalja a máját, szíve környét, fejét.
A Covid miatt olyan kórházba, ahol terápiát is kap, nem tudunk menni. Ahol ellátnák, ott rossz a tapasztalata :( .
