Annak idején, még mielőtt a modern ember elterjedt volna Afrikából, többféle ember létezett, aztán a modern ember beolvasztotta magába vagy kiszorította őket az életből.
Teljesen jó helyen van itt és köszönet, hogy betetted.
Még akkor is, ha a Rudapithecus hungaricus rendszertani helye a főemlősök családfáján erősen vitatott, vannak akik csak a Ramapithecus vagy a Dryopithecus brancoi egyik alfajának tekintik, de újabban ismét kezd elterjedni a szakértők között az a nézet, hogy önálló fajról van szó.
Azt hiszem ehhez a csoporthoz áll témájában a legközelebb ( ha nem akkor törölhető), az őslénykutatás hazai Mekkájában, Rudabányán megnyílt a lelőhely fölé épült csarnokban a Kordos László professzor által összeállított kiállítás
Spanyol paleoantropológusok vezették be ezt a taxonnevet, kizárólag spanyolországi leletekre alapozva.
Helyesebb úgy fogalmazni, hogy a heidelbergi és a.neandervölgyi közös őse volt, bár van olyan nézet is, hogy utódok nélkül kipusztultak és az embernek újra kellett népesítenie Európát.
Újabban elkülönítenek egy ún. Homo antecessort is, amely 0,8 - 1,2 milió évvel ezelőtt élt az Ibériai-félszigeten és a feltevések szerint a neandervölgyi és a modern ember közös őse volt.
Mintegy 600 ezer évvel ezelőtt élt emberelődök maradványaira bukkantak rá Canterbury közelében, ezzel nemcsak Nagy Britannia, de Európa északi felének legkorábbi embereit találták meg.
A Cambridge-i Egyetem régészei vezette vizsgálatokat, modern technológiai segítséggel, mintegy 100 évvel azt követően végezték el, hogy a lelőhely első jeleire rábukkantak. A Homo heidelbergensis fajba tartozó emberek a kormeghatározás szerint 560-620 ezer évvel ezelőtt lakták a Canterbury közeli egykori folyómeder helyszínét, ahol egy, az 1920-as években zajló építkezéskor a kőeszközökre rábukkantak. A közelmúltban sikerült a lelőhely és számos itt feltárt eszköz korát megállapítani, infravörös radiofluoreszcencia útján: ezzel azt lehet kideríteni, hogy mikor kapott utoljára napfényt az adott kőeszköz bizonyos összetevője, vagyis gyakorlatilag azt, hogy mióta hever a föld mélyén. A kormeghatározási vizsgálatokat a Tübingeni Egyetemen végezték, Dr. Tobias Lauer vezetésével. A kőeszközöket mind az egykori folyómederben találták meg, ahová a folyó sodorta őket, mielőtt még új útvonalat választott volna magának. Az 1920-as években kőbaltákat találtak, ma azonban számos szúró és kaparó kőszerszámot is feltártak itt, ezek pedig nemcsak a vadászathoz vagy gyűjtögetéshez köthetőek. A felfedezést a Royal Society Open Science folyóiratban mutatta be a kutatócsoport.
Jártak már emberek Britannia területén 840 vagy akár 950 ezer évvel ezelőtt is, ám ekkor csak rövid ideig látogatták a területet, hisz a jégkorban előrehúzódó jégtakaró miatt egyre délebbre telepedtek le Európa északi felének korabeli lakói.
A most részletezett leletekkel azonban egész más a helyzet. Dr. Tomos Proffitt, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet szakembere elmondta: „A paleolitikumból származó kaparó eszközöket legtöbbször az állati bőrök feldolgozásával azonosítják. E tárgyak arra utalnak, hogy az itteni emberek állati bőrök kikészítésén dolgoztak, akár ruházat, akár menedékhely kialakítása céljával. Az itt egykor és ma feltárt eszközök sokfélesége azt jelzi, hogy az emberelődök nemcsak egyszerűen túlélni tudtak Britanniában, hanem jól is boldogultak itt.”
A heidelbergi ember Eurázsiában a neandervölgyiek elődjeként ismert emberelőd-faj, míg egy másik csoportjuk aztán Afrikában a modern emberré fejlődött tovább. Ekkoriban Nagy Britannia nem sziget volt (a jégkori, mainál sokkal alacsonyabb tengerszint miatt), hanem félsziget, amely az észak-nyugat európai területhez tartozott. Ez lehetővé tette, hogy a korabeli emberek nagyobb területeket járjanak be, s feltehetőleg csak nyáron használták a brit területet. „Nagyon sok dolgot felfedezhetünk még ezekről az emberelődökről, s bízunk benne, hogy további feltárásokkal talán azoknak az embereknek a csontmaradványaira is rábukkanhatunk, akik ezeket a brit földön igen ritka kőeszközöket készítették” – tette hozzá Dr Matthew Skinner, a Canterbury-ben lévő Kenti Egyetem paleoantropológus professzora, aki az ásatásokban is részt vett. A területen további feltárásokat is terveznek még, remélve, hogy még többet ki lehet majd deríteni az egykori emberek életéről.
Írország hamarabb levállt a kontinensről, ennek nyoma pl: hogy szegényesebb a szárazföldi faunája. A kígyókat sem Szent Patrik írtotta ki, hanem egyszerűen sosem éltek a szigeten(1 őshonos hüllő és 1 őshonos kétéltű faja van az Ír-szigetnek).
Franciaország egyik leghíresebb prehisztorikus régészeti lelőhelye, a több tízezer éves rajzokkal díszített, a tengerszint emelkedése miatt veszélyben lévő Cosquer-barlang látogatók által is megtekinthető mását avatták fel szombaton Marseille-ben.
A már majdnem teljesen víz alá került barlangot Henri Cosquer, egy búváriskolát működtető profi mélytengeri búvár fedezte fel véletlenül 1985-ben Marseille partvidékénél, mindössze 15 méterre a mészkőszikláktól. A barlangba, amelynek nyílása 36 méterrel a tengerszint alatt van, a sziklák 137 méter hosszú hasadékán keresztül jutott el. Felfedezését éveken át titokban tartották, és csak 1991-ben hozták nyilvánosságra, amikor három búvár eltévedt és életét vesztette a barlangban.
A régészek szerint mintegy 30 ezer éve, egy jégkorszak közepén a tenger 135 méterrel volt lejjebb, és a barlang úgy tíz kilométerre esett a parttól. A barlang bejárata akkor egy délre, sziklákkal védett füves területre néző kis kiemelkedésen volt. Úgy vélik, 33 ezertől 18 500 évvel ezelőttig használhatták a barlangot az ősemberek. Nem laktak ott, és az még nem világos, hogy pontosan milyen célt szolgálhatott.
A barlang falait díszítő rajzokról leolvasható, hogy a part menti síkságon hemzsegtek a vadon élő állatok: lovak, szarvasok, bölények, kőszáli kecskék, de fókák, pingvinek, halak, macskák és medvék is. A falakon 229 figura jelenik meg, 13 különböző állatfaj. Emellett 69 piros vagy fekete kézlenyomatot, valamint három véletlenül odakerült kéznyomot – köztük gyerekét is – felfedeztek a kutatók. Több száz geometriai jel és nyolc, férfi és női genitáliákat ábrázoló rajz is volt a falakon.
Egy helyi túrázó éppen Norvégia hófödte hegységeinek egyikén járt, amikor észrevett valamit a jégbe zárva, ezért a Secrets of the Ice (A Jég Titkai) nevű kutatócsoporthoz fordult segítségül. A csoport olyan régészekből áll, akik a gleccserek és más jeges képződmények által megőrzött leleteket vizsgálnak.
Miután a régészek a helyszínre siettek, kiderült, hogy a cipőféleségnek nézett tárgy valójában egy szandál, a radiokarbonos kormeghatározás pedig azt is kiderítette, hogy nagyjából Kr. u. 300-ból származhat. A kutatók más leleteket, például textíliákat is talált a területen, de egyik sem volt olyan régi, mint a szandál.
Találtak azonban a viking korból (8–11. század) származó fagyott lótrágyát, ami a szandállal együtt arra utal, hogy a jeges hegységen átvezető útvonal kötötte össze Norvégia belső területeit a tengerparti részekkel. Ezt az útvonalat jelző kőhalmok is alátámasztják.
A területet 2010 óta kutató Espen Finstad szerint a szandál arra is rámutat, hogy kik kelhettek útra a hegységben körülbelül 1700 évvel ezelőtt: „Ami ma vad és kietlen hegyvidéki tájnak tűnik, ott régen közlekedtek, és tele vannak emberi nyomokkal. Az emberek nem rettentek meg a kemény hegyvidéki területektől, hosszú távolságokat tettek meg, kapcsolatokat építettek, cserekereskedelmet folytattak.”
Mint a Live Science-nek elmondta, a lábbelit a Római Birodalom divatja ihlette, ami szintén arra utal, hogy a norvég hegységeken átkelő emberek kapcsolatban álltak a külvilággal.
Az emberi technikai forradalomnak sok olyan kulcsfontosságú mozzanata van, ami nem köthető helyhez vagy néphez. Az igazán forradalmi találmányokat pár kivételes személynek köszönhetjük, akik nem feltétlenül voltak modern emberek.
Lándzsa
Félmillió évvel ezelőtt egy Homo sapiens először erősített kőpengét lándzsa végére. Ez az eszköz azért volt forradalmi, mert több alkatrészből álló, összetett tárgy volt, egy kompozit konstrukció. Háromszázezer évvel ezelőtt felbukkant Kelet-Afrikában is, 250 ezer évvel ezelőtt pedig Neander-völgyiek kezében megjelent Európában. A lándzsakészítést csak fokozatosan vették át egymástól az emberek, nem úgy, mint a tüzet.
Tűz
Négyszázezer évvel ezelőtt hirtelen elszenesedett fadarabok és égett csontok jelentek meg mindenfelé Afrikában, a Közel-Keleten és Európában. A tűz használata szélsebesen terjedt el. A tűz rengeteg egyértelmű előnnyel bírt, maga volt a komfort, a diszkó és a gasztronómia.
Életben tartása nem nehéz feladat, de a tüzet létrehozni nem könnyű, a fúrószerű mozgással fát fára dörzsölő módszert terepen máig aktívan alkalmazzuk.
A legrégebbi tüzek nyomait az akkoriban Neander-völgyiek lakta Európában találták. A mérsékelt éghajlaton nyilvánvalóan jobban kiemelkedtek a tűz előnyei, mint a nyárias Afrikában.
Kőbalta
270 ezer évvel ezelőtt jelentek meg Közép-Afrikában a marokköveket és szakócákat leváltó újfajta eszközök. A leletek felületének mikroszkópos vizsgálata megerősítette, hogy ezeket kötözéssel nyélre erősítették. Ez az újfajta eszköz nagyon gyorsan terjedt Afrikából az Arab-félszigetre és Ausztráliába, később Európába.
Ékszerek
A legkorábbi gyöngyök 140 ezer évesek, és Marokkóban találták őket. Kilyukasztott csigaházakból készültek, amiket cérnára fűztek. A modern ember közvetlen ősei viselték, és 120 ezer évvel ezelőtt már a Neander-völgyiek is átvették ezeket.
Íj és nyíl
A legrégebbi nyílhegyek 70 ezer évesek, és a busmanok ősei készítették őket. Ez onnan tudható, hogy a busmanok kétszázezer éve élnek ugyanazon a területen. Találmányuk bejárta a világot: 48 ezer éve érkezett meg Ázsiába, 40 ezer éve Európába és 12 ezer éve Alaszkán keresztül Amerikába. A Neander-völgyiek nem vették át az íjat, de az érkező emberek biztosan bevetették ellenük. Nem utolsósorban mi, magyarok vagyunk azok, akiknek nem kell hosszan ecsetelni az íj jelentőségét, mivel puszta létezésünket is az egykori busman dizájnernek köszönhetjük.
A Science magazinban most megjelent régészeti tanulmány szerint a Homo sapiens jóval korábban merészkedett a neandervölgyi területekre Európában, mint azt korábban a tudósok gondolták. A régészeti felfedezések eddig ugyanis azt mutatták, hogy a neandervölgyiek körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt tűntek el az európai kontinensről, röviddel „unokatestvérük", a H. sapiens érkezése után. De nincs bizonyíték a két csoport találkozására. Az új kutatások azt is jelentik, hogy a Homo sapiens már 10 ezer évvel korábban megjelent, mint azt eddig feltételezték.
A Ludovic Slimak, a Toulouse Egyetem munkatársa által vezetett régészekből és paleoantropológusokból álló csapatának új felfedezése mintegy 54 ezer évvel korábbra „tolja vissza" a Homo sapiens érkezését Nyugat-Európába.
A Science Advances tudományos szaklapban most publikált, új kutatás másik figyelemre méltó megállapítása az, hogy a két emberféle valószínűleg felváltva (vagy akár együtt) élt a mai dél-franciaországi Rhone régióban található Mandrin néven ismert barlangban.A RÉGÉSZETI LELETEK TEHÁT AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY A 18. SZÁZADI FRANCIA NÉPI HŐSRŐL ELNEVEZETT, MARSEILLE-TŐL 140 KILOMÉTERRE ÉSZAKRA LÉVŐ BARLANGOT RÖVID IDEIG EGYÜTT HASZNÁLTA A KÉT EMBERFÉLE,bár a modern ember ottléte csak tiszavirágéletű volt, mintegy negyven évig tartott, utána évezredekre újra a neandervölgyiek vették át a hatalmat.
A mandrini lelőhelyet még 1990-ben tárták fel először, ahol a kutatók rétegenként több mint 80 ezer éves régészeti maradványt találtak. A mandrin olyan, mint egyfajta neandervölgyi Pompeji, csak katasztrófális események nélkül– mondta Ludovic Slimak, a neandervölgyi társadalmak specialistája az AFP hírügynökségnek, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – A barlangban azonban folyamatosan töltődik fel a homok, amelyet az erős szél, az úgynevezett Mistral rakott le fokozatosan.
Csapata feltárt egy réteget, az úgynevezett „E-réteget", amely legalább 1500 vágott kovakő „pontot" tartalmazott, finomabban kivitelezve, mint a fenti és lenti rétegekben lévő pontok. Ahogy arra a szakember rámutatott, ezek a „pontok" nagyon kis méretűek, némelyikük egy centiméternél is rövidebb, de
„A LEGKÖZELEBBI MILLIMÉTER PONTOSSÁGGAL SZABVÁNYOSAK, AMIT A NEANDERVÖLGYIEKNÉL A TUDÓSOK MÉG EGYÁLTALÁN NEM LÁTTAK".
Magyarázata szerint ezek valószínűleg olyan nyílhegyek lehettek, amelyeket akkoriban még nem ismertek Európában. A tudós ezt a „terméket" az úgynevezett neroni kultúrának tulajdonítja, amely a Rajna környékének több helyszínhez kapcsolódik.
Meglepte a kutatókat a tejfogak felfedezése
2016-ban Slimak és csapata felkereste a Harvardon található Peabody Múzeumot, hogy összehasonlítsa felfedezéseit a Libanon-hegy lábánál található Ksar Akil lelőhelyről származó faragott kövületek gyűjteményével, amely a Homo sapiens keleti terjeszkedésének egyik fő helyszíne a Földközi-tengernél.ÚJ TECHNOLÓGIÁKAT HASZNÁLVA A KUTATÓK 54 EZER ÉVESRE TETTÉK EGYES LELETEK KORÁT, AMI AZT JELENTI, HOGY A MODERN EMBER 10 EZER ÉVVEL KORÁBBAN MEGJELENT ITT, MINT BÁRHOL MÁSUTT EURÓPÁBAN.Az alkalmazott technikák közötti hasonlóság meggyőzte a kutatót, hogy a mandrini lelőhelyen található leletek a Homo sapiens első nyomai Európában. Az „E rétegben" talált tejfog pedig megerősítette a gyanúját.
A MANDRIN-BARLANGBAN ÖSSZESEN KILENC FOGAT TALÁLTAK, AMELYEK HAT EGYÉNHEZ TARTOZATTAK.
Ezeknek az ősi fogaknak a vizsgálatát Clement Zanollira, a Bordeaux-i Egyetem paleoantropológusára bízták. Az orvosi szkennelési technológiához hasonló mikrotomográfia alkalmazásával egyértelmű volt az eredmény.AZ „E RÉTEGBŐL" SZÁRMAZÓ TEJFOG VOLT AZ EGYETLEN MODERN EMBERI FOG, AMELYET A HELYSZÍNEN TALÁLTAK.A londoni Természettudományi Múzeum közleménye szerint „egy modern embergyerek fosszilis őrlőfoga a legkorábbi ismert bizonyítéka a modern ember létezésének Nyugat-Európában"
A régészeti csapat egy úttörő technikát is alkalmazott, hogy elemezni tudja a barlang falait átitató koromrétegeket és az ősi tüzek nyomait. Eredményeik bizonyították, hogy „a modern emberi populáció körülbelül 40 éven át megszállta a franciaországi területet."
A Mandrin-barlang lakói sűrűn váltogatták egymást
A Mandrin-barlangban tehát apró tárgyak százezreit találták meg, amelyek egyaránt tulajdoníthatók a neandervölgyi és a modern embernek, miközben a kutatók felleltek olyan, fejlettebb szerszámokat is - köztük nyílhegyként vagy vágásra, dörzsölésre használt hegyes kőeszközöket -, amelyek más lelőhelyek tanúsága szerint a modern emberhez kötődnek.
gyanebből a korszakból származó hasonló eszközöket találtak 3000 kilométerre odébb, a mai Libanon területén is, ami arra utal, hogy a közös kultúrán osztozó modern emberek átkeltek a Földközi-tengeren– közölte Ludovic Slimak, a Toulouse-i Egyetem régésze, a kutatás vezető szerzője a tanulmányban.
Bár a kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy létezett volna bármiféle kulturális csere a neandervölgyi és a modern ember között a franciaországi lelőhelyen,
ÖNMAGÁBAN AZ IS JELENTŐSÉGTELJES, HOGY A MANDRIN-BARLANG LAKÓI SŰRŰN VÁLTOGATTÁK EGYMÁST,
legalább egyszer előfordult, hogy a barlang egy éven belül kétszer is gazdát cserélt. A leletek megkérdőjelezik azt a feltevést, hogy 45 ezer évvel ezelőttig kizárólag a neandervölgyi ember lakta (Nyugat-)Európa legnagyobb részét– mutatott rá Katerina Harvati, a Tübingeni Egyetem paleoantropológusa. – Az eddigi uralkodó tudomány feltevés szerint a modern ember csak 45-43 ezer évvel ezelőtt érte el Európát.
Ludovic Slimak szerint a Mandrin-leletek arra utalnak, hogy a Rhone-völgy kulcsfontosságú kapocs lehetett a földközi-tengeri partvidék és az európai kontinens között.AHOGY FOGALMAZOTT, „AZ ŐSI VILÁG EGYIK LEGFONTOSABB MIGRÁCIÓS FOLYOSÓJÁVAL VAN DOLGUNK."A Mandrin-barlangban dolgozó tudósok a jövőben több, más kutatási eredményt is szeretnének publikálni a rengeteg adat alapján, amelyet a lelőhelyen gyűjtöttek az évtizedek során. Ludovic Slimak úgy gondolja, a térségben előforduló erős, hideg, északnyugati szél, a misztrál által a barlangban folyamatosan lerakott homok segített megőrizni kincsek olyan bőségét, amely így vetekszik más híres lelőhelyekével.
Több mint ötezer évvel ezelőtt készült arany- és ezüstcsövecskékről állapították meg orosz kutatók, hogy azokat egykori tulajdonosaik szívószálként használták, és közösségi sörivásokon dugták bele egy nagy edénybe.
A körülbelül egy méter hosszú szívószálakat már 1897-ben megtalálták egy észak-kaukázusi sírhelyen, Majkop település közelében, de a bikafigurákkal és csúcsokkal díszített csövekről azt gondolták, hogy jogarként vagy baldachint tartó rudakként használták. Az új kutatás viszont már azt állítja, hogy inkább sörivásra szolgáltak ezek az eszközök, és beépített szűrők gondoskodtak arról, hogy szennyeződések, gabonamaradványok ne kerüljenek az ivók szájába, írta a Phys.org.
Az, hogy egy nagy ibriket körbeülve sörözős partikat rendeztek az ókorban, már eddig ismert volt, de az azt igazoló tárgyi bizonyítékok jóval későbbiek, mint a majkopi lelet. Időszámításunk előtt a második és harmadik évezredben vált általánossá a szívószálas sörözés a Közel-Keleten.
A fordulópontot az jelentette, amikor az egyik szívószál belső felületén lévő maradékban felfedezték az árpakeményítő szemcséket. Ez közvetlen tárgyi bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a Majkop-kurgánból származó csöveket ivásra használták” – mondta a kutatás vezetője, Viktor Trifonov, a szentpétervári Orosz Tudományos Akadémia Anyagi Kultúrtörténeti Intézetének munkatársa.
A nyolc sörszívószál mellett talált edény akkora volt, hogy mindenkire juthatott nyolc korsó sör. Ami azért még úgyis elég nagy mennyiség, hogy nem tudtak igazán erős sört főzni.
Trifonov szerint azért fontosak ezek a leletek, mert jobban megérthetik belőle a rituális lakomák és a hierarchikus társadalmak ivási kultúráját. A kutató úgy véli, hogy ezek a szokások elég népszerűek lehetettek ahhoz, hogy nagyobb régiók is átadják egymásnak is. Úgy véli, nem zárható ki, hogy a majkopi kultúra kapcsolatban állt Mezopotámiával és a Sumér Birodalommal.
