A Rizspintyről általában:
A legrégebben tartott, tenyésztett és Európába importált díszpintyfaj. Kínában már 400évvel ezelőtt kitenyésztették a vad színezettől eltérő fehér színváltozatát. Rendkívüli madár. Szép, intelligens és rendkívül szívós. Tetszetős külseje, mindig acélszerűen fényes és egységes tollazata az egyik legkedveltebb díszmadárrá tette, Magyarországon azonban manapság kevesen tartják, és tenyésztőktől sem kapja meg az őt megillető figyelmet.
Megnevezését illetően tudni kell, hogy latin neve Lonchura Oryzivora vagy Padda Oryzivora, magyarul Rizspintynek nevezik. A magyar megnevezés a német név tükörfordítása, a németek ugyanis Reisfink-nek hívják. Ezen a három nyelven viszonylag egységes a megnevezés, az angol szakirodalomban azonban számtalan megszólítás létezik, így például: Java Temple Bird, Java Rice Finch, Java Rice Sparrow, Rice Munia, Rice Bird, Paddy Bird, Java Sparrow etc.. Talán ez utóbbi tekinthető a legelterjedtebbnek a tenyésztők között, illetve a szakirodalomba, de a köznyelv a magyarnak is megfelelő jelentésű megnevezést, a Rice Bird-öt használja. Latin és angol neve (Padda, Paddy) rizst, hántolatlan rizst jelent. Érdekességként elmondom, hogy az élőhelyén: a jávai emberek „glathik”-nak nevezik.
Élőhelye, származása:
Nem szívesen használom az igénytelen szót, de abban az értelemben, hogy ez a kismadár rendkívüli strapabírásának köszönhetően, meglehetősen nagy területen elterjedt, mégis helytálló kifejezés. Eredeti élőhelye Indonézia szigetvilága, ezen belül is elsősorban Jáva, Bali, Szumátra és Borneó szigetén terjedt el. Véleményem szerint az ember régen tett akkora szívességet a természetnek, mint mikor az eredeti élőhelyéről akarva, akaratlanul, de a világ különböző pontjaira hurcolta be ezt a kedves és szép madarat. Eredeti élőhelyén kívül megtalálható, az előbb említett okból, még Kínában, Japánban, a Fülöp-szigeteken, Délkelet-Ázsia más országaiban, Kelet-Afrikában, az USA több államában, így például Floridában és Miamiban, de olyan helyeken is élnek kolóniái, mint például Szent Ilona szigete, a Hawaii-szigetek vagy a Karácsony-sziget.
A Kis-Szunda-szigeteken él a rizspintynek egy rokon faja, a barna rizspinty (Padda Fuscata). Ez a madár azonban hazájában is ritka, így fogságban is a legnagyobb ritkaságok közé tartozik.
Életmódja:
Életmódja tekintetében gyakran hasonlítják az Európában, így hazánkban is elterjedt mezei verébhez azon tulajdonsága miatt, hogy az emberlakta, vagy az ember által művelt területeket választja lakóhelyéül. Az angolok, ahogy azt már említettem, Java Sparrow-nak szabadfordításban, jávai verébnek is nevezik. Hatalmas csapatokba verődve tölti az év nagy részét, csak a párzás, fészekrakás és fiókanevelés idején él párosával. Táplálékának jelentős részét teszi ki a rizs, a gazdálkodó emberek legnagyobb sajnálatára, ugyanis aratás előtt, érésekor hatalmas seregeik támadják meg a rizsföldeket, ahol tetemes károkat okoznak. Ebben az időszakban szinte egyetlen táplálékuk a rizs.
Külső leírása:
A nagyobb, zömök testű pintyfélék közé tartozik. Testhossza, csőrétől a farokig 14cm, 5,5inch. Természetesen ezen faj példányai között is nagy eltérések lehetnek. Vannak olyanok, melyek nem sokkal nagyobbak a Zebrapintyeknél, de ugyanakkor vannak 15-16cm-t is elérő példányok, melyek szerény véleményem szerint sokkal szebbek. Egészen más az állásuk is a nagyobb példányoknak, és ez legtöbbször csak a helyes szelekción, tenyésztői munkán múlik.
Ahogy azt a bevezetésben írtam tollazata mindig fényes, fémesen csillogó, páncélszerű. Én személy szerint ezért sem szeretem a fehér-tarka színváltozatokat, mert ezen különleges tulajdonsága, tollának fénye és csillogása, a fehér tollak kuszaságával elveszik.
A különböző színváltozatok mindegyikére jellemző, hogy tollának mintázata mindenhol élesen elválik. Az eredeti vad színezetű madarak fejét csuklyához hasonló formában, koromfekete, fényes tollsipka borítja, melyen hihetetlen kontrasztot jelent a kétoldali hófehér pofafolt. A viszonylag nagy méretű fehér foltok alakja, ha nagyon akarjuk és kellő asszociációs képességekkel vagyunk megáldva, rizsszemekre is emlékeztethet minket, sőt némelyek a madár nevét is ezen fehér folt, valóban éles vonalú alakjának tulajdonítják. Véleményem szerint a rizsszemekre emlékeztető foltoknak semmi köze a madár nevéhez, de meg kell vallani, hogy aranyos kis történet.
A madár testének nagy részét, így a hátát, a szárnyait és a mellkasát a fentiekben említett egységes fényes szürke tollruha fedi, mely normális esetben mindig rendezett, így könnyen felfedezhetjük, ha madarunk beteg, vagy rossz a közérzete. Ellentétben például az Ezüstcsőrű pinttyel (Lonchura Cantans), mely tollazatát napközben is állandóan felfújva tartja, amint egy percre is megpihen, a Rizspinty fényes páncélja csak ritkán bomlik meg, esetleg, ha a madár nagyon elbóbiskolna a délutáni melegben.
Hasának alsó tájéka a mellkastól, a farktollakig, barnásból a fehérbe vált. A tollak itt is mindig rendezettek. A farktollak feketék, a madár általában zárva tartja őket. Megfigyelhető, hogy mikor a kalitka rácsán kapaszkodik, gyakran széttárva farktollait, támasztékul használja őket. A dolog praktikumát nem vonom kétségben, de kellő mennyiségű ülőrúddal próbáljuk ezt a pozíciót megvonni tőle, mert teljesen szálkásra töri a tollait.
Testének egyéb, szaruval borított részei is nagyon jellegzetesek. Erőteljes, mondhatnám durva és vaskos csőre a hegyétől a tövéig fehérből az élénk pirosba vált. Erős, testének méretéhez képest nagyra nőtt, csőrével a keményebb magvakat is meghántja. Azt hiszem ez a madárkánk egyik legmeghatározóbb karaktere, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk a vaskos lábakat és a szemét körülvevő piros gyűrűt sem, mely a hímeknél sötétebb és pozsgásabb.
Színváltozatok:
Magyarországon ez ügyben elég rosszul állunk. Ha azt írom, hogy 5-6 színben ismeri a madarászok egy része, akkor már meg lehet vádolni, hogy szolidaritásból felfelé kerekítettem. Máshol Európában, vagy Ázsia egyes fejlettebb országaiban, így például Kínában, több mint tízféle színváltozatot ismernek és akkor még nem tettünk említést az egyes keresztezésekből létrejött mutációkról. A színváltozatok magyar megnevezése nem egyszerű dolog számomra. A német és holland tenyésztők az angol megnevezéseket használják, különösen az egyes színkombinációk meghatározásakor. A következőkben csak az alapvető színekről írok. Ezek kombinációi szinte végtelenek.
¾ Normál, vad színezet.
A legelterjedtebb, mind a mai napig. A fentebb hosszasan leírtam küllemét ezért erre most nem térnék ki, de akad itt más fontos dolog is. Genetikai szempontból, mint általában a vad színezet, domináns, tehát amennyiben egy ezüst vagy egy izabella (ezek mind recesszív színek) színű madárkával keresztezzük, első körben csupa vadszínű madárkára számíthatunk. Ezen vadszínű madaraink azonban már 50%-ban hordozzák magukban az ezüst vagy izabella színezetet. A bennük rejtve maradt színeket úgy tudjuk a következő generációban újra megjeleníteni, ha ezen feles madarainkat ismételten ezüst vagy izabella színű madarakkal pároztatjuk. Ebben az esetben a kikelt fiókát 50%-ban már ezüst vagy izabella színűek lesznek. A fiókák másik fele vad színű marad ugyan, de az előzőekben leírthoz hasonlóan hordozza a színkódot. Sok esetben használják ezt a hosszas (legalább két év) folyamatot, ugyanis azt állítják, hogy a keresztezés következtében ismét felbukkanó színváltozat erősebb, szebb tollazatú.
A kezdetekben, Kínában, mikor még korlátozott számban tenyészették és jellemzőbb volt a befogás, nagyon nehezen szaporodott fogságban ez a madárka. A hófehér színváltozat (nem albínó) viszont könnyen szaporodott ezért az ősi kínai tenyésztők keresztezni kezdték a vad színnel, így könnyítve meg a fogságban történő tenyésztést. Ennek következménye az volt, hogy nagyon megszaporodtak a tarka madarak. Igyekeztek visszatérni a vad színhez, hiszen a cél csak a tenyésztés megkönnyítése volt, de ez nem ment olyan könnyen. A ma Európában megtalálható vadszínű egyedeknek, gyakorlatilag mindegyike, ezen tarka madaraktól származik, így nem kell meglepődni, azon, hogy ritkán találkozik az ember, kifogástalan tollazatú vadszínű madárral. Jellemzően a csőr alatt, a szárny evezőtollaiban, illetve a fej fekete tollai között jelentkeznek ezen fehér foltok.
¾ Pasztell normál színezet.
Tulajdonképpen nagyon hasonlít a vadszínre, annyiban tér csak el, hogy a madár teljes tollazatának tónusa valamivel fakóbb. Olyan, mint egy fekete ing, amit már legalább tízszer kimostak. Európában ritkán fordul elő. Nem azért tartják nagy becsben, mert annyira különleges, hanem, mert remekül alkalmas újabb színváltozatok kitenyésztéséhez. Egy ezüst vagy izabella színű madárral keresztezve, pasztell ezüst, illetve pasztell izabella színű fiókáink születnek, melyeknek némelyikén már alig-alig rajzolódik ki a mintázat. Csodaszépek!
¾ Hófehér, sötét szemekkel.
Ez az a bizonyos sokat emlegetett réges-régen kitenyésztett színváltozat. Nem albínó, és ez nagyon lényeges, mert tollai nem a pigmentek hiánya miatt fehérek, ezt mutatja sötét szeme is.
¾ Hófehér (albínó).
Ez a madárka az albínó változat, ezért is a piros szemek. Mint általában az albínó állatok, ez is gyengébb immunrendszerrel rendelkezik, illetve gyakoribbak a szervi rendellenességek is.
¾ Szíves, palástos.
Ez a tarka egyedeknek egy igen különleges változata. Ha a hófehér, fekete szemű madarat, egy 100százalékig fehér, tarka színváltozatnak tekintjük, akkor ez a madár egy 90százalékig fehér, tarka színváltozat. A legtöbb hófehér madár egyébként fiókaként szürkés, vagy a hátán ezen madárkához hasonlóan, palástszerű szürke folt van, s ez az első vedléskor tűnik csak el.
¾ Izabella színezetű, fahéj színű.
¾ Pasztell Izabella színezet, krém színű.
Ezt a két változatot azért tárgyalom együtt, mert a színük nem szorul különösebb magyarázatra, inkább csak a pontos megnevezés miatt tartom fontosnak, hogy írjak róluk. Tehát, mindkét szín, Izabella szín. A sötétebb, melynek szeme sötét színű a fahéjnak, angolul fawn-nak nevezett, a világosabb pedig, melynek szeme piros, a krémnek, azaz cream-nek nevezett színváltozat. A legtöbben elintézik egy „barna” megnevezéssel, pedig a tenyésztés szempontjából nem mindegy, ugyanis a krémszínű madár a már említett pasztell színkódot hordozza. Angol és nyugat-európai tenyésztők a krémszínű madarat adják a legdrágábban. A vad színezethez képest körülbelül kétszer, a többi színváltozathoz képes körülbelül másfélszer annyiba kerül.
¾ Ezüst vagy kék színezetű.
Sajnos Magyarországon ez nagy ritkaságnak számít. A külföldi weboldalak és írások ezüstnek, azaz silver-nek hívják és szerintem is ez a megfelelő megnevezés, amely a legjobban leírja ennek a madárkának a színét. A tenyésztő, akitől az első ilyen madaraimat vettem, kéknek hívta őket, nálunk talán ez a megnevezés terjedt el jobban.
Nekem személy szerint ez a kedvenc színváltozatom. Nagyszerűbb az összesnél. Szerencsém van, mert viszonylag kedvező áron jutottam három csodaszép hímhez és egy nőstényhez. Sajnos egy fészekalj, tehát mind testvérek, de a vad színezetnél említett tenyésztési módszerrel ez nem fog problémát okozni.
¾ Achát színezetű.
Az egyik legújabb színváltozat, melynek angol neve agate. Az agate, illetve magyarul az achát, egy különleges kőzet, melyen jellegzetesen három színárnyalat rajzolódik ki. Ezen három szín állítólag a mi kismadarunk színeire emlékeztet, mely az eddig említettek egyikére sem hasonlít. Ami a testet illeti a vadszínre, a fej pedig a fahéjszínű madárka fejének színére emlékeztet. Hasának világosabb tollai egyik színváltozatéhoz sem hasonlítanak.Talán azt lehetne mondani, hogy sárgás. Nem mondanám, hogy különösebben szép, inkább különlegesnek nevezném, bár ez szubjektív.
¾ S végül a fehér-tarka, mely az összes eddig említett színben lehetséges.
Ahogy azt már említettem az első cikkben, én nem igazán kedvelem a tirke-tarka madarakat, ugyanis a rizspintyre annyira jellemző páncélszerű, fényes és egységes tollazat, ebben az esetben nem tud hangsúlyos lenni. Minden esetre ezek között is akadnak szép, vagy különleges minták, rajzolatok.
Viselkedése:
Említettem már, hogy ez a madárka, akárcsak a Magyarországon oly elterjedt Mezei veréb, az ember közelségét keresi és főképpen a városok, lakott települések körül található. Egyrészt ezért, másrészt, hogy az ember már évszázadok óta tenyészti, tartása és szaporítása nem okoz gondot, hasonlóan a Zebrapintyhez, a Rizspinty is domesztikálódott. Kezdő díszmadár-tartóknak szokták javasolni, én mindenkinek ajánlom figyelmébe. Tény, hogy a kezdőknek is sok örömet okoz, hiszen könnyen szaporítható, a komolyabb tenyésztés azonban még a tapasztaltabbaknak is fejtörést okozhat.
A természetben hatalmas csapatokba verődve tölti az év nagy részét, csak a párzás, fészekrakás és fiókanevelés idején él párosával. Ez a jellemvonást madárházi körülmények között is meg lehet figyelni. Magyarországon a nyári időszakban, a szaporodási időszakban a párok, ha nem együtt üldögélnek egy ágon, akkor az csak annyit jelenthet, hogy valamelyikük épp’ a tojásokon ül. Ebben az esetben is az a jellemző, hogy a fészkelő madárka párja folyamatosan a fészek körül tüsténkedik, ha el is hagyja azt, csak úgy, hogy az jól látható maradjon számára, ha meg kellene védenie a párját vagy a fészket. Ezzel ellentétben a téli időszakban, bár ekkor is felfedezhetőek a párok, finoman szólva, nem jellemző a nyárihoz hasonló ragaszkodás.
Maradva továbbra is a madárházban, sokat hallottam arról, hogy félve tartják kisebb madarakkal együtt és amennyiben társas-volierben gondolkodunk, inkább szövőmadarakkal vagy például szalagpintyekkel érdemes együtt tartanunk. Hangsúlyozom, hogy az én tapasztalatom homlokegyenest más. Volt olyan eset, mikor költő Rizspinty párok között volt 12 db Ezüstcsőrű pintyem, amelyek néha még a 11cm-t sem érik el, mégsem volt példa torzsalkodásra. A Zebrapintyeket sem bántották soha, sőt volt hogy összebújva üldögéltek. Természetesen a fészeknek közelébe sem engedik az idegen madarakat, legyen az a fajtársuk vagy sem. A békés együttélés feltétele természetesen, hogy madárházunk kellően nagy legyen, amennyiben ez nincs meg, nagyon kell figyelnünk a helyes létszámra, ugyanis négy-öt pár esetében, ha nincs elég helyük, már kialakulhat egy olyan felállás, hogy csak a legerősebb pár rak fészket. Ezt a gondot úgy is elkerülhetjük, hogy azonos magasságban, de más-más irányban helyezzük el a fészkeket. Ettől függetlenül a létszámra is figyeljünk.
A kalitkában tartott madarak viselkedését gyakorlatilag olyannyira befolyásolja az ember, hogy nem minden jellegzetes karakter figyelhető meg. Nagyon jól alkalmazkodik a kisebb kalitkákhoz is, de felhívom a figyelmet, hogyha egészséges madarakat akarunk, amik még szaporodni is képesek, akkor legalább egy 65cm hosszú, 50cm magas és 45cm széles kalitkára lesz szükség. Azok a tenyésztők, akik kizárólag kalitkában tenyésztik a Rizspintyet, sohasem használnak 85x50x50-nél kisebbet. Ez a legmegfelelőbb méret a tenyésztéshez. Az előbb említett kisebb kalit, inkább csak azoknak ajánlott, akik lakásban, hobbiállatként tartják.
Sokan nem is tudják, hogy a papagájokhoz hasonlóan a Rizspintyeket is nevelik kézzel és tartják játékos háziállatként. Nem állítom, hogy elterjedt, de mindenképpen érdekes. Az Interneten keresztül szereztem róla tudomást. Egy angol és egy hawaii házaspár is részletesen leírta, hogyan kell pár napos korától kézzel etetni és nevelni a fiókákat, hogy azok teljesen kézhez szokjanak. Leírásaik alapján kétóránként kell etetni őket, pontosabban kétóránként kell ellenőrizni, hogy mennyi eleség van még a begyükben és, ha szükséges megetetni. Amíg a tollaik nem kezdik elfedni a testüket, ami körülbelül a kelést követő második hét végén következik be, feltétlenül szükséges fűteni a fészket.
Táplálék:
Táplálékul a hagyományos pintyeleséget adom, tehát sárgaköles, vörösköles, fénymag, muharmag, ezen kívül, pedig az elmaradhatatlan rizs. Én személy szerint a magkeveréket úgy állítom össze, hogy abban 3rész sárgaköles, 1rész vörösköles, 1rész fény- és 1rész muharmag legyen. Rizsből nem egészen egy részt teszek hozzá. Van, aki rizst csak a szaporodási időszakban és akkor is csak főve ad neki. Én egész évben adom neki, de a szaporodási időszakban én is megfőzöm a fiókák miatt. Csemegeként fürtöskölest szoktam nekik adni, de én még nem hallottam olyan díszmadárról, amelyiknek ne ez lenne a kedvence.
A magokon kívül nagyon szereti a zöldségeket, gyümölcsöket, így például a répát apróra reszelve, az almát felkockázva, vagy a salátalevelet, amit én személy szerint egyben adom be nekik. Azért egyben, mert számomra hihetetlen élményt nyújt, ahogy a lábával lefogja a leveleket és tépi őket. Remekül feltalálja magát, nincs lehetetlen számára. Szeretik még a tyúkhúrt, a gyermekláncfüvet, és a különböző vadon nőtt füvek kalászait, még zöld állapotban.
A szaporodási időszakban nélkülözhetetlen a lágyeleség adása, aminek összetételére csak a szaporodásnál térek ki. Egyébként a főtt rizst leszámítva megegyezik a többi madárnál használatos keverékkel. Inkább egy számomra új ötletet írnék le, ami nagyon praktikus és akár kalitkában, akár madárházakban kivitelezhető. Én is csak most próbálom ki, de nagyon jókat hallottam róla. Kalitka esetében kis tálat használjunk, a volier esetében, pedig nyugodtan vessük be a szabad földet búzával. A Rizspintyek különösen szeretik a csírázó búzát, ami ráadásul rendkívül egészséges is a számukra. Vannak tenyésztők akik szerint, ha a szaporodási időszak elejétől elkezdjük velük etetni, a tojásadagot felére is lecsökkenthetjük és a zöldtáplálékot is fedezi.
Fontos kiegészítője táplálékuknak, a különböző mésztartalmú eledelek, így az apróra tört tojáshéj vagy a sephia csont. Ezeket a lágyeleséggel, vagy külön is lehet adni.
A nemek megkülönböztetése:
Nem egyszerű feladat. Vannak biztosnak mondott elméletek a nemek megkülönböztetésére, de ezek ellenére sem egyszerű. A csőr, a szemgyűrűk, a hang, a pofafolt, a fej- és testforma mind árulkodó lehet. Az esetek többségében ezen jegyek együttese adja a pontos végeredményt.
A szemgyűrű a hímeknél sokkal erőteljesebb, pozsgásabb, élénkebb színű. A csőre a hímnek szintén vaskosabb, pirosabb és, ami a legfontosabb, hogy kicsit rövidebb, tömzsibb, mint a tojóé. A tojó csőre inkább hosszúkás és a csőr alsó részének V-alakja kevésbé erőteljes.
Továbbra is madarunk fején maradva el kell mondani, hogy egyesek a madár nagy, fehér pofafoltja alapján tudják megállapítani a madár nemét, mégpedig az alapján, hogy a tojónak vékonyabb, hosszúkásabb, míg a hímnek teltebb a foltja. Szerintem nem igazán alkalmas ez a módszer a nemek megkülönböztetésére, de van aki erre esküszik.
Fontosabb ennél a fejforma. Ezt a módszert csak akkor tudjuk igazán jól alkalmazni, ha több madár van az adott helyiségben vagy a kalitban, ugyanis összehasonlítva, a két madarat együtt látva fedezhetjük fel a különbségeket, vagy azonosságokat. A hímek feje laposabb, mint a tojóké.
Egy pár szó erejéig, a hangról annyit, hogy jól megszokott módon a hím énekel, de: A Rizspintyeknek nem túl szép az éneke, nem nevezném csicsergésnek, pontosabban nem a hangjáért tartjuk. Ezért, bár továbbra is igaz, hogy csak a hímek énekelnek, de vannak olyan példányok, melyeknek ének-tehetsége még az átlagosnál is kevesebb, így nem különül el túlságosan a tojók pittyegésétől. Akkor lehet a hím énekhangját kézpénznek venni, ha látjuk az énekkel együtt lüktető, ringatózó udvarlását is.
A lágyeleség elkészítése:
A szaporodási hajlam erősítésére, a tojások rendes fejlődéséhez és a fiókák egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen a lágyeleség folyamatos biztosítása, a mesterséges körülmények között. Ezen eleség azokat az alapvető ásványi anyagokat, vitaminokat, fehérjéket pótolja, melyek az állat természetes élőhelyén önállóan is megszerez. A lágyeleséget a szaporodási időszakot körülbelül 1 hónappal megelőzően kezdjük el adni napjában egyszer. A lágyeleség legfontosabb összetevője a fehérje, ezért az eleséget mindig frissen kell elkészítenünk.
Összetevői:
ü 2 tyúktojás.
ü 1 közepes méretű sárgarépa fele.
ü 1 evőkanál csukamájolaj (helyette napraforgóolaj).
ü 4-5 evőkanál zsemlemorzsa (finomra reszelt). (A zsemlemorzsa helyett a kereskedésekben kapható, félkész lágyeleség is megfelelő, sőt ez a jobb.)
ü 1 közepes sephia csont.
A sárgarépa-reszelővel lereszeljük a két lehéjazott tojást, a sárgarépát és a sephia csontot. A két tojás héját mozsárral összetörjük és szintén a reszelékekhez adjuk. A tojáshéjat úgy tudjuk könnyebben összemorzsolni, ha előtte pár percre mikrohullámú sütőbe tesszük. A sephia csontot azért szoktam belereszelni, mert, ha egyben adjuk, nekem az volt a tapasztalatom, akkor az erősebb madarak ellopkodják és kisajátítják. Az evőkanál olajat is adjuk hozzá, mert ez nagyon fontos a könnyebb tojásrakás elősegítésére. Végül az egészhez adjuk hozzá a zsemlemorzsát, vagy a előregyártott lágyeleséget és ezt az egészet jól keverjük össze. A Rizspintyek esetében én ehhez adom hozzá a puhára főzött rizst is, de ez külön is adhatjuk nekik.
Szaporodás, költés, fiókanevelés:
A Rizspinty laza szerkezetű fészket épít. Én a hullámos papagájoknak gyártott 18cm x 18cm x 20cm –es fából készült fészekdobozt használom, de alkalmas a hasonló méretű elől félig nyitott fészkelődoboz is. Durva fűszálakat, illetve szénaszálakat használnak, de sokan adnak nekik kókuszrostot, illetve körülbelül fél centiméteres szélességűre vágott újságpapírcsíkokat. Ezekből tudja megépíteni belülről gömb alakú zárt fészkét, mely minden pár esetében egy kicsit eltér. Minden párra jellemző egyfajta építkezési mód.
A fiókák vedlése körülbelül 3-6 hónapos korukig eltarthat. Ekkorra válnak madaraink ivaréretté, ha azonban egészséges és szép madarakat akarunk, mind a szülők, mind a fiókák tekintetében, akkor 11 hónapos koruk előtt nem fogjuk az egyedeket tenyésztésbe. A kifejlett és ivarérett madarainkat a közös helyiségben elhelyezve, legyen az kalitka, vagy röpde, körülbelül 3 hét után számíthatunk eredményre, ami 6-7 hófehér tojás szokott lenni. (Előfordul, hogy a tojások száma eléri a 8-at, és az sem ritkaság, ha csak 5 tojást tojnak.) Természetesen ehhez minden körülményt és minden szükséges élelmet biztosítanunk kell. A tojásokon a tojó és a hím 15 napig kotlik, majd a kikelt fiókákat 4 hétig közösen etetik a fészekben. 4 hét után a kicsik teljesen kitollasodva hagyják el a fészket, de oda még hetekig vissza-vissza térnek esténként. Ekkor a szülők még körülbelül 2 hétig etetik őket.
Fontos, hogy a fiókák ne kerüljenek egyből elkülönítésre a szülőktől, mert nagyon fontos a kirepülés utáni tanuló-folyamat. Fontos, hogy a fiókák lássák szüleiket, illetve madárház esetén a kolónia többi tagját táplálkozni, mert így alakul ki bennük az, hogy hogyan és, hogy mit egyenek, ehetnek meg. Ezen tanulási folyamat nélkül, a túl hamar elválasztott madarak nem fognak kielégítően táplálkozni, lesoványodnak és hamar elpusztulnak.
A kirepült fiókák tollazata egészen más, mint szüleiké. A vad színezetű madarak fiatalon barnás-szürkések és a hasuk valamivel világosabb. A mellkasukon halovány harántcsíkok vannak, de nem meghatározóak. A lábak világosak, a csőr fekete. A fiatal Rizspinty faroktollai sokkal rövidebbek, mint a kifejlett egyedeké.
Ahogy azt már említettem, a fiatalok kiszíneződése, a többi pintyféléhez képest sokáig tart. Azt hiszem a tenyésztők talán ezért nem részesítik előnyben. (Sokáig kell etetni.) Volt olyan példányom, amelyik másfél hónapos korára már fekete sisakot viselt, viszont a későnyári vagy őszi fiókák általában csak március-április környékén fejezik be a vedlést.
Végszó:
Remélem tudtam olyan információkkal szolgálni, melyek a már tapasztalt tenyésztőknek is újdonságnak számít. Célom ezzel a részletes leírással nem más, mintsem, hogy felhívjam a figyelmet a Rizspinty nevű madárra, mely már nagyon korán „úgy döntött”, hogy csatlakozik az emberhez, s az elmúlt évszázadokban mindig hű maradt. Ne feledkezzünk meg róla, s legyen ez a madár jelképe annak, hogy az ember sok egyéb őrült hobbija mellett madarakat is tenyészt.
Irodalomjegyzék:
ü Lányi György – Állatkedvelők kézikönyve
ü Siroki Zoltán – Díszmadarak a lakásban
ü David Alderton – Én és a madaraim
Internetes források (fényképek):
ü Marco Baumgartner honlapja: http://www.prachtfinken.at/home.htm
ü Steve Nesbitt honlapja: http://www.snaviaries.co.uk/indexjj.htm
ü Rob Salem honlapja: http://www.javafinch.co.uk/site/site.html
ü Henk honlapja: http://www.hccnet.nl/hj.devos/ |
