Létezik vagy sem? Kehely vagy nem? Vagy inkább csak szimbólum? De minek a szinbóluma? Jézus vére, azaz a vérvonala? Ez lenne a nagy titok? Van bármi bizonyíték erre? A Templomosok tudták? De mit? Kutassuk ezt tudományos igénnyel, ha lehet...!
Grál, és katárok. Már volt szó róla. Nemrég találtam ezt az oldalt, régi barátunk szerkeszti. A gnosztikus mozgalmak mindig erősen összefonódtak a Grállal.
EURÓPA GNOSZTIKUS MOZGALMAI
Mindig érdemes megemlékeznünk Európa gnosztikus-hermetikus emlékeiről, nyomairól.
Így tesszük most is, ebben a rövid írásban, épp csak megemlítve néhány szempontot.
A középkori bogumil/katár mozgalmak - Bulgáriában, Boszniában, Olaszországban, Franciaországban és Magyarországon.
E szellemi áramlat Bulgáriával kezdődött, ám ott volt egy még régebbi gnosztikus hagyomány, a rejtélyes Trák Birodalom. A trákok nagyon fejlett, csodálatosan megmunkált aranykincseikkel, szobraikkal alkottak maradandót. Később, a híres bogumil mozgalom is innen indult, az első dunai bolgár birodalom idején, a 10. században, I. Péter cár alatt, egy Jeremiás nevű bolgár pap tanításai nyomán. Magát és közösségét egyaránt "Bogumil"-nak (Bogomil) = "Isten barátjá"-nak hívta. Tanaikat még a királyi ház is átvette.
Csakúgy, mint történt ez anno a szintén gnosztikus Máni Fény Vallásával, ahol is a perzsa udvarban a király kedvence volt, egészen addig míg a féltékeny és rosszindulatú, talpnyaló Mobéd Karder udvari főmágus intrikái nyomán kegyvesztett nem lett, majd a következő Szaszanida uralkodó kegyetlen módon 276-ban kivégeztette;
a források szerint Mánit elevenen megnyúzták, sóba mártották, felnégyelték, majd az egyes testrészeit karóba húzták és a város négy kapuja felett elrettentésül kitűzték: így jár mindenki, aki nem a birodalom hivatalos vallását követi. A gnosztikus fényküldöttek sorsa sajnos rendre így alakult.
Ezért jó tudni, hogy amikor a kora kereszténység mártír keresztényei halála felett szomorkodunk, akiket a rómaiak és más népek válogatott módon kivégeztek (amfiteátrumokban látványosan, vagy elhagyott mocsarakban "szűk körben"), nos, azok soha nem a mai keresztény államvallás(oka)t követő áldozatok voltak, - mely államvallás ugye majd magával Rómával jön létre (!), ez is egy érdekes fintora a történelemnek.
Nem, a mártír keresztények bizony még az eredeti, érintetlen, majdhogynem gnosztikus Krisztusi kereszténység követői voltak; a mártírság, önfeláldozás úgy tűnik hagyományosan egy gosztikus-belső-keresztény attitűd.
Ezt egyébként a régészeti nyomok, a mártírkereszténység sírjai, (nekropoliszok - "holtak városai" -, ókeresztény mauzóleumok) is igazolják, hisz ezek a római korban rendszerint korábbi kultuszok szentélyeire, erőhelyeire épültek, Pannonia provinciától (Sophiane, Savaria, stb.) Kis-Ázsiáig (pl. Dura-Europos).
Ez, az eddig hivatalosan még ki nem mondott összefüggés képezi e sorok írójának egyik kedvenc kutatási területét.
De vissza a bulgáriai bogumilokhoz;
szellemi gyökereiket tekintve ők a keleti paulinikánusok folytatásának tekinthetők és természetesen a már említett Máni Fény Vallásában is gyökereznek; lásd a térképet, ahol jól látszik a keleti, Perzsa eredet.
Bulgáriából aztán gyorsan elvitték a bogumilizmust Boszniába, Dalmáciába, Olaszországba és Franciaországba; itt az ország déli részein, az Ariége-völgyében egész grófságok (pl. Foix) tértek át katár hitre. A rendkívül népszerű, sugárzó katárokat külön kereszteshadjárattal lehetett csak elpusztítani;
a történelem által többrendbeli pénzhamisítóként számontartott, az országot eladósító IV. (Szép) Fülöpnek ugyanis a templomosok legendás kincsére fájt a foga; e célból képes volt nem másokkal, mint a keresztesekkel és a Vatikánnal szövetkezni - hogy elpusztítsák az egymást segítő templomosokat és katárokat.
Végül a mohóság (mammon tisztelete), és belső árulás vetett véget Európa egyik legsugárzóbb, élő gnosztikus birodalmának, a katárság dél-franciaországi Fény Birodalmának.
Ezekkel a tényekkel nem dicsekednek sem a hivatalos történelemkönyvek, sem a szellemi alapon kutató keresők sem - nem is csoda. A katárság dicsősége megér majd később egy külön jegyzetet.
Később, a Katár Tiszták, "Jóemberek" tragédiája, az utolsó katár fellegvár, Montségur 1244-es eleste után, sok katár szerzetes lelt békére Európa szívében, Magyarország barlangjaiban és szikla-szentélyeiben - a Pálosoknál. Ez a rendkívül érdekes fény-kapcsolat még alapos kutatásra szorul.
Magától értetődő lenne, hogy a katárságot örömmel fogadja be a szívet formázó Pilis és Visegrádi-hegység, hisz azelőtt maguk is Okcitánia természetes katedrálisaiban, világosságot sugárzó barlangrendszereiben éltek. Ez alapvető hasonlóság a pálosokkal, a szellemiekről nem is beszélve;
"Jó végük", a transzfigurációjuk, alkímiai transzmutációjuk, a páli "elváltozás" után fizikai testüket soha fel nem lelték; sem a katár, sem a pálos testvérekét. Bizony: nincs olyan, hogy "katár temető", sem olyan, hogy "pálos temető"...
A Fény Vallásának szellemi öröksége nagyon is valóságos, ÉLŐ, tekintve, hogy mindig is ezer szállal kötődtek a néphez, nem a hierarchikus szerveződést, vagy az egyéb anyagi kapcsolatokat építgették (homokra).
Emlékük, emlékeik máig áthatóan sugározzák ezt az Örök Világosságot; a beavató barlangok, hegyek természetes szentélyei mindmáig csodálatos erőhelyek.
Kép: Srebrenik "Grál-vára", Tuzla mellett, Bosznia.
Teljességgel megértelek és szurkolok Neked az El Caminohoz! :)
Egy rózsakeresztes barátom már évek óta járja, imád utazni és hatalmas szellemi élmény neki mindig a "Kamínó". Ő a templomosokért van oda, és azt mondja, a Kamínó összes állomása egykori templomos erősség! Ez is egy érdekes momentum.
Nem foglalkoztam nagyon az egykori várak, erődítmények történetével, de annyi bizonyos, hogy különleges helyeken épültek és egy különleges korszaka volt a középkornak.
Nem az aranyozott pitlin van a hangsúly, elmés nemes Geoffroi, hanem azon, hohy ki miként fogja fel a Szent Úrvacsora tanát, azon belül is a Szent Testre és a Szent Vérre vonatkozó nézeteket.
Tudod, Corpus Christi és Sanguis Christi, ahogy a műveltebb középkori elmék mondták.
Olyan hihetetlen mértékű misztérium van az Úrvacsorában elrejtve, amire a legtöbben nem is gondolnának...
A Grál valódi mibenléte sokak szerint valami módon Jézus Krisztus isteni és/vagy emberi természetével függ össze.
Ezen is lehet elmélkedni, mindenesetre mind az isteni, mind az emberi természet teóriájának vannak elkötelezett, már-már fanatikus hívei.
Azon felül a Sangraal ófrancia kifejezést nemcsak úgy lehet kifejteni, hogy San Graal (Szent Tál vagy Szent Tányér), hanem úgyis hogy Sang Raal, azaz Sangue Royal (Királyi Vér).
Én a magam részéről igenis nagyon fontosnak tartom a vallásos zarándoklatokat, mert olyankor tud a leginkább feltöltődni spiritualitással az ember, ha a megszokott környezetéből napokra, de inkább hetekre kiszakad és olyan tájakon kóborol, amelyek telítődve vannak spirituális emlékhelyekkel és erővonalakkal.
Én a magam részéről pl. már el is határoztam magamban, hogy ha kiröpülnek a családi fészekből a gyerekek, az asszonyt magára hagyom vagy két-három hétre a TV távirányítójával és a kedvenc sorozataival, én meg fölcsatolom a hátizsákot és a túrabakancsot és elindulok Galícia felé. Természetesen Spanyol-Galíciára gondolok, nem Lengyel-Galíciára.
Megpróbálom bejárni az El Caminot, vagy ha az már nem fog menni a fizikumom miatt, akkor annak legalább egy rövidített és könnyített szakaszát, az El CaminitotJ))
Mondjuk úgy nagyjából nem sokkal O Cebreiro előtt csatlakoznék a zarándokúthoz, tudjátok, ahol az a sziklakápolna volt, ahol a misebor a hívő paraszt és a hitetlen kereskedő előtt is vöröslő vérré változott.
Ez az a hely, ahol a galíciai Grál-legendák is játszódnak.
Jól tudom, hogy a Szent Grál csupán egy jelkép, csak azt nem értem, miért üldözik oly sokat, és fogják rá több ékes-díszes arany pitlire?
Mindenféle Szt Grál nélkül önmagára kellene találni minden embernek, tisztába jönnie lehetőségeivel, és azt fölhasználva boldogan, szeretetben, békességben élni, tenni saját magáért, szeretteiért, embertársaiért.
"És ezzel rövidre is zárhatja a parttalan teológiai-metafizikai találgatásokat"
Igen, ez igaz.
Egy kitalált teória bizonyítékainak keresése értelmetlen.
DE!
"régészeti búvárkodást a Pireneusokban, Angliában vagy Petrában, stb", azaz az archeológiai kutatások nagyon is értelmesek, értékesek, így ismerhetjük meg múltunkat, amit az emberi emlékezet -és ütődött gonoszság- elveszített-elveszejtett az évezredek során! Ez még akkor is igaz, ha esetenként már legendává lényegült történetek alapján indulnak kutatni szakemberekkel pénzes amatőrök.
Egyébiránt kisértetiesen hasonló ez az önfelfedezés a régi anekdótához - Oshónál, de legutóbb Ouspenskynél olvastam;
- Isten azon tanakodott, hogy hová bújjon el az emberek elől. Felmegy egy magas hegyre; egy nap egyszer csak arra téved valaki és felfedezi. Nem sikerült a terve. Aztán elmegy egy forgalmas piacra, megpróbál elrejtezni az embertömegbe; ismét csak megtalálják.
Végül gondol egyet és tudjátok hová bújik el? Az emberben magában. Azóta sem találják... :)
Nem egészen vicc, de törvénnyel nem lehet az embereket rávenni pihenésre.
Kényszerítéssel még a csoki is keserű!
Nyugodtabb, nem ilyen prolitika V.ezérelt szándékosan zaklatott élet kellene, és létbiztonság.
(De ez már prolitika.)
Nem a vallásokhoz köthető imádkozás a lényeg, hanem az, amire a japánok -és sok ázsiai nép, mi több eleink is- régen rájött: néhány perc napi testi-lelki nyugalom az alváson kívül.
Tudatos tudatkiürítés.
Mindenféle hiedelem, hitvilág nélkül, sőt épp az a lényege, hogy elfeledkezzünk a "gazdáról", a szolgálatra kényszerítő Úr(ak)ról!
Nagyfaterom, ha valaki ebéd után 10-15 percig zavarni merészelte a gangon foteljában merengve, rögvest röptette felé a keze ügyébe eső szerszámot! Amikor letelt az idő, ment, tette a dolgát, a az a kis "szieszta" szent volt és sérthetetlen.
Egyszer megkérdeztem őt, mire gondolsz akkor Nagyapó?
Nekem az a meglátásom, hogy a mai modern embereknek a zaklatott életmód, a sok elektronikus kütyü, a net és a Facebook világában nem igazán van idejük és lehetőségük komolyabban elmélyedni a spirituális dolgokban.
Persze erre is lenne megoldás: törvénybe kéne iktatni 1 hét ún. spirituális pótszabadságot, amit a munkavállaló csak egy tagban és csak spirituális keresés és feltöltődés céljából vehet ki.
Pl. egy hétre elmegy lelkigyakorlatra egy kolostorba (lehet az buddhista, krisnaista vagy jainista is, nem kell katolikusnak lenni).
Egy hét alatt imádkozik, elmélkedik, keresi a Szent Grált, vagy végigjár egy szakaszt az El Camino de Santiagobol és közben szép lassan feltöltődik lelkileg.
Mikor letelik az egy hét, kap egy igazolást a lelkivezetőtől, hogy az 1 hetet valóban a célnak megfelelően használta fel.
Humor, Sci-Fi. Több évtized -sosem olvasott- gyűjteményét szedegetem magamba.
Teológiai könyveket akkor veszek kézbe, ha valamelyik családtag ide adja. Magamzsebből arra már nem futja.
Csak a NET-en olvasgatok a témában kisebb-nagyobb rendszerességgel-, amennyi időm van rá, vagy ha emilben kapok érdekességet. Utóbbi hónapokban senki nem vesz (nekem) még egy nyiszledt Dan Brown könyvet sem...
Ha a Szt Grál valóban létezett, és abból itták az utolsó kortyot, akkor az nem egy olyan drágakövekkel ékesített aranykupa, amilyennek mutogatják, hiszen úgy rémlik, épp nem a hivalkodásukról, fennhéjázásukról voltak híresek a vacsora résztvevői. Az a kupa egyszerű, valószínűleg fa, vagy agyagból készült tárgy lehetett.
Természetesen múzeum-reklámnak tökéletesen megfelel.
No meg olyan misztikus élményünk is volt már, hogy a Kelyhet letettük egy kör alakú asztal közepére, mi meg keresztes lovagi köpenyekben letérdepültünk körben az asztal köré és átszellemült, hosszúkásan megnyúlt, asztétikus gótikus ábrázattal imádkozni kezdtünk.
Kellően átszellemült ima esetén a Kehely alig láthatóan, de azért jól észrevehetően az asztal lapja fölé emelkedett és fénylő sárgásfehér, megnyugtató aura vette az imateret és az imádkozókat körül.
Mire gondósz például? Már keresztbe-kasba kitárgyaltuk ezt a témát, nehéz újat mondani.
Ámbár az igaz, hogy a személlyes misztikus élmények és benyomások sokkal többet jelentenek, mint a száraz tények és sokszor még szárazabb spekulációk.
Például nagyon mély személyes misztikus élményem, amikor az egyik Úrvacsora során a Szent Kehelyből fehéres-lilás-kékes-zöldes füstöt láttam felemelkedni a mennybolt felé, az oltártér fölött egy hatalmas méretű hófehér galamb (columbus vagy palombus albus) lebegett a szentáldozók feje fölött, az oltárfestményeől az Úr Jézus pedig szelíd szemeivel lágy tekintettel nézte a bűneiket őszintén megbánó híveket.
Maurice Cotterell könyvének úgy a 60-70 %-a kulturális hulladék kategória, nyugodtan kidobható az ablakon, nem éri vele nagy veszteség az emberiséget.
Viszont amit az Ardaghi kehelyről ír, az elgondolkodtató, ti. hogy Arthur király korában készíthették britanniai mesterek és hogy akár Arthur királyé vagy környezetéé is lehetett.
Többek között ezt az elméletet vallja a neves Graál-kutató, Maurice Cotterell is, aki szerint az ardaghi kehely bizánci vagy elő-àzsiai munka. Érdekes, hogy a művészettörténészek zöme viszont 7-8. szàzadi ír műremeknek tartja.
Bárhogy is legyen, az biztos, hogy az Úr Jézus szent ajkai nem érinthették ezt a kelyhet, mivel az biztosan több évszázaddal későbbi, mint Jézus kora.
