Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nos, nekem is hasonló emlékeim vannak (műhelyszázad, 1976-1978). Németh Károly (Kruci) törzsőrmester 1976 november 7-ével lépett elő főtörzsnek. Augusztus elején vezénylésre (aggregátorkezelői tanfolyam) vonatoztunk Szabadszállásra az MN 7260-hoz, Krucit jelölték ki kísérőnek mellém (az útra az esküt /mely esetünkben hétfői napon volt/ követő napon került sor). November 3-án érkeztem vissza Tapolcára, akkor lett Kruci főtörzs. Alapvetően én sem tudnék rosszat mondani róla.
Mint ahogyan századunk ht-iről sem. Volt két főtörzs, aki nem mutatta ki rajongását a sorállományért (főképpen pedig az újoncokért), de senki nem élt vissza vélt vagy valós hatalmával, egyikőjük sem viselkedett kifogásolható módon. Talán ez Váradi vezérőrnagy ráhatásának volt köszönhető, aki többször kijelentette, hogy nem tűri el a katonák vegzálását.
"akik megadták a tiszteletet a hivatásosoknak, azokat elfogadták." Próbálta volna valaki nem megadni, az megnézhette magát. Volt egyszer egy nyilvános tárgyalás az étkezdében. ahol egy szerencsétlent 10 perc késésért hadbíróságra vágtak. Egy másik meg leszerelés helyett 30 napig a fogdában kuksolt, mert szabadságon volt és valami kocsmai zűrbe keveredett. Minden nap vittünk neki kávét, meg ezt, azt. Minden őrparancsnok megengedte! Pedig hadbíróságra is kerülhetett volna. Személy szerint én is. Remélem olvassák az illetékesek is. A fegyelem az fegyelem, de azért ez túlzás. Ami ott folyt az már megalázó volt. A sorállományt folyamatosan rettegésben kellett tartani. Mindemellett emlékszem Krucira,(+) a mi időnkben zászlós volt és emlékszem Maszekra (+) is és voltak még sokan akikre szívesen emlékszem vissza. A 2007-es találkozón több volt műhelyes hivatásossal találkoztam, akik egykor a főnökeim, munkatársaim voltak, hívtak, hogy üljek le közéjük beszélgetni, de sajnos nem tettem, mert nem egyedül voltam és már noszogattak, hogy menjünk. Ezt azóta is nagyon bánom. Voltak viszont olyanok is, akikre nem szívesen emlékszem, azok akik szívesen belénk rúgtak volna ha tehették volna, akik pokollá tették a hétköznapjainkat. Sok mindenre emlékszem, nem csak a szépre. És még valami. A sorkatonaság eltörlése után senkinek sem jutott az eszébe, hogy megköszönje a mindenkori sorállományba kényszerített emberek áldozatát, az ellenük elkövetett atrocitásokat, az életükből elrabolt éveket, netalán bocsánatot kérjen ezért. Legalább is én nem emlékszem rá. Olyannyira nem, hogy nem kívánatos személyek is vagyunk egy Facebook oldalon és a minket lábtörlőnek használók találkozóján. Remélem azok, akiket fent említettem nem veszik ezt magukra mert szerintem, ha rajtuk múlna, akkor ez nem így lenne. A Facebook-on több egykori magasabb beosztásban lévő hivatásos sem tartott méltónak arra, hogy visszajelöljön. Erről csak ennyit. Ennyi idő távlatában már kár erre akár az időt is pocsékolni, de ha már felvetődött ez a kérdés, akkor legyen válasz is.
Azok a sorkatonák akik megadták a tiszteletet a hivatásosoknak, azokat elfogadták. Talán egy-két altiszt volt, akik megpróbálták durván maguk alá rendelni a sorállományt, de azokat a hivatásosok is utálták. Én a műhely századnál tudtam ilyet.
Nem tudom, emlékszik-e valaki a Kruczli-ra. Azt hiszem főtörzs volt. Nagyon barátságos ember volt, abszolút normálisan viselkedett a sorállománnyal, sőt, inkább amolyan apáskodó típus volt, mindenben segített megoldani a problémát.
Igen... tulajdonképpen kiemelted a lényeget. Azért több hivatásos, főként a fiatalabbak, már másként viszonyultak a sorkatonákhoz. (Zárójelben: azért nem mindenki végezte el a Zrínyit. Abban igazad van, hogy akik évtizedekig együtt szolgáltak ismerték egymást (bár emberek lévén, nem szeretett mindenki mindenkit), és igen, az a kör nem a mi világunk, idegenek lennénk benne. Holott mi is 1480-asok voltunk, s nélkülünk vajmi nehezen működött volna az egész.
Igen, voltak néhányan akik lenézték a sorállományt, mivel nem tartottak minket igazi katonának legfeljebb golyófogónak szükség esetére. Szerintem ennek az okát a múltban kell keresni. A hagyomány az hagyomány, a sátorban italozó tiszt urak két "kéhlek alásan" között soha sem alacsonyodtak le a baka szintjére. Ezért nem kívánatos köreikben ma sem az aki sorállományú volt. Nem csak azért, mert ők akkor már elvégezték a Zrínyit. Ahogy írod, sokan közülünk igen sokra vitték. (Talán többre is) A másik amire gondolok, hogy ők évtizedekig együtt szolgáltak, ismerik egymást és (gondolom) egymás családját is. Azelőtt is összejártak. Mi meg csak másfél-két évig voltunk és sorkatonából amúgy is jó sok volt. Én akkor sem mennék ilyen bulira ha hívnának :). Nem az én világom. De biztos vagyok benne, hogy ha elmennénk Tapolcára, azok, akikkel együtt szolgáltunk nem dobnának ki az ajtón. Persze tudnánk, hogy kikhez menjünk. :)
A magam részéről századunk hivatásosaival soha semmi problémám nem volt. Természetesen volt, akit jobban kedveltem, volt akit talán kevésbé, de minden bizonnyal ők is így voltak velem. Az alant felsoroltak valóban korrektek voltak a katonákkal, itt külön kiemelném Endrődi hadnagyot.
Nem, már nem sajnálom. A magam részéről úgy érzem, eredményes pályát futottam be életem során, az alkalmazotti életben is eljutottam a "tiszti" rangig, most pedig majd' 23 éve saját kis cégemet vezetem, immár mint nyugdíjas, az 52. (!!!) munkaévemet megkezdve. Van szomszéd századbeli sorkatona, aki egyetemi tanár és doktori cím birtokosa (lehet, hogy nem érünk fel bizonyos magasságokba?). Ennyi...
A hivatkozott bejegyzésben a már az alakulat induláskor, 1963-ban az alakulatnál levők nevei szerepelnek. De elsorolhatom a 76-78 időszakban az "A" alegységnél levőket: Kerékgyártó E. őrgy, Máth J. őrgy, Kárpáti B. szds, Bánhidi Gy. szds, Endrődi J. hdgy, Mátrai S. zls, Hajgató F. ftőrm, Mezei S. ftőrm, Mikulás L. ftőrm, Trunka I. ftőrm, Sipos Gy. ftőrm, Németh I. ftőrm, Németh K. ftőrm, Tóth J. ftőrm, Kotroba D. tőrm, Molnár tőrm, Hrabovszki P. tőrm, Mondok I. őrm.
A rakétások baráti köre: "Egy zárt csoport !Tagjai ,volt rakétások akik,Tapolcán 1963-tól1997-ig szolgáltak HT.katonák.Polgári alkalmazottak.hozzátartozóik.Valamint a Luna osztályok Ht .katonái"
Tapolcai örökmozgó! Mint már írtam nagy sertéstelep volt a laktanya mellett. A trágyalé a sertés ólak melletti aknába folyt. A fogdafenyítettek rendszeres büntetése volt, hogy ebből az aknából a trágyalevet vödörrel ki kellett meregetni é s elhordani a trágyadomb tetejére. Igen ám , de a trágyadomb alja precízen ki volt betonozva és becsövezve a trágyalé aknába. ................Amit kimértek délelőtt, visszafojt délután................ Ezt egyszer megszemlézte a cár és úgy találta, hogy nem higénikus. Csináltatott egy hosszú nyélre szerelt nagyméretű merítő kanalat és parancsba adta, hogy azzal kell meregetni. De aki meregetett mindig úgy intézte, hogy a vödör fülére ömöljön.........................
Bandi sógor egy Nyíregyháza melletti tanyáról származott. A leszerelő lovász őt ajánlotta utódjának. Prakter alezredes volt a hadtápfőnök Magához rendelte Sógort és katonásan megkérdezte tőle: L . elvtárs, ért maga a lovahoz? Ekkor sógor lazán megveregette az alezredes vállát mondván: Jó ember, hát lovakközt nőttem fel! Megkapta a lovászi állást................
A cár nagyon szerette az állatokat. A laktanyához nagy sertéstelep is tartozott, közismert néven: Cselliszton park. A cárnak volt kedvenc disznója ami szabadon járhatott a " parkban" és nem volt szabad levágni. Amikor csak tehette a cár lement és megsimogatta.. Ezt kifigyelték a kondások és minden egyes ilyen alkalom után karikás ostorral jól mgkergették és elverték a disznót. Ez a dísznóban olyan mély nyomot hagyott, hogy amikor meglátta a cárt fejvesztve menekült!
Kedves Nyaki55! Szerintem ismernem kell téged, ha te74-be kerültél a hírszázadhoz. A hozzászólásokból azt fejtettem meg, hogy akkor fiatal őrmester voltál. A privát e-mailcímemre is írhatsz, hogy sztorizzunk egyet, igaz én a másik oldalt éltem meg. Október 7-8-9 én Tapolcán leszek a boszorkány tanyában. Vacsorázni mindenképpen elmegyünk a VARJÚBA!
Úgy tudom, hogy Vasvári Ferenc elhunyt, már régen.
Forró neve nem volt Gúnár, bár lehetett volna a hosszú nyaka miatt. A Gúnár volt az, aki besokallt, és Budán kirabolt egy OTP-t. A Gellértben fogták el.
A Cselliszton park a moslékos hely volt, ahol a disznókat tartották.
A petróleum lámpa sztorira emlkszem. Az előzménye az volt, hogy konyharuhával kellett kergetni a cserebogarakat. Felvehetnénk a kapcsolatot direktbe is . polik.sandor@gmail.com
1974- 1976 között szolgáltam az MN 1480-nál. Rengeteg élményem és sztorim van a Cári időkből. Vasvári Ferencre a mai napig szívesen emlékszem. Forró beceneve a mi időnkben Gúnár volt. Ha ő volt a járőr parancsnok visszaadtuk a kimenő papírt. Ha társakra találnék, szívesen sztoriznék. Cselliszton park esetleg ismerős valakinek?
Mikor az "öregek" leszereltek, nagy élmény volt a zsilipen áthaladó, a leszerelőket kiszállító ponyvás Csepelekről hallható búcsúüvöltésüket hallani, tudván, hogy egyszer velünk is kigurulnak majd az autók.
A leszerelés eljövetelét két hosszú éven át vártuk, számontartva minden egyes napot... A harmadidőszakos állomány a leszerelés időpontjához közeledve parancsba kapta, hogy mindenki hozza be a civil ruháját. Mit mondjak, ennek nagy örömmel tettünk eleget. Persze a ruhát a laktanyában szigorúan tilos volt felvenni, mégis fel- fel próbálgattuk esténként... A leszereléshez közeledve a gondolataink egyre inkább a jövőbe vezettek, tervezgettük, mit teszünk az első szabad órákban, napokban. Többen napokig tartó alkoholizálást irányoztak elő. Még jó, hogy a környékünkről én voltam egyedül 1480-as... Az utolsó napokat valamilyen érthető, de furcsa kettősség lengte körül. Egyrészt a parancsnokok mintha elnézőbbek lettek volna, másrészt váltig hangoztatták, hogy az utolsó percig katonák vagyunk, akikre vonatkozik a katonai fegyelem, sőt, még vagy két hétig a katonai bíróság illetékes az ügyeinkben, ha valami olyasmi történne. Ezenkívül tartalékosként az alakulathoz vagyunk visszabiztosítva még nyolc hónapig, azaz egy időszakig. A harmadidőszakos állománynak az étkezdében külön leszerelő értekezletet tartottak, ahol a jogainkról, kötelezettségeinkről tájékoztattak. Napirendi pontként az észrevételeinket, kérdéseinket elmondhattuk, feltehettük. Többen elmaradt pénzjutalmakat, kiváló címmel járó bennmaradt jutalomszabadságokat reklamáltak. A levezető tiszt igyekezett mindenkinek segíteni, mikor elcsitultak a kérdezők, megkérdezte: tartozunk még valakinek valamivel? Hátulról megszólalt egy hang: nekem, két évvel! A leszerelést megelőző napokban folyamatosan adtuk le a felszerelési tárgyakat, ruházatot. A leszerelés napján a századparancsnokunk még tartott egy összejövetelt a KISZ- klubban a számunkra, ahol már kicsit kötetlenebb hangon beszélgetett velünk. Délután elköszöntek tőlünk a hivatásos állomány tagjai. Este, vacsorára menet már csak a rajtunk levő gyakorlóruha és az evőeszközkészlet maradt nálunk. Volt egy utolsó takarodó, majd éjjel egy órakor ébresztő a leszerelőknek. Felöltöztünk civil ruhába, leadtuk az étkészletet, a pizsamát, törölközőt és a gyakorló öltözetet a szolgálatvezetőnek, majd elköszöntünk az ottmaradó sorkatonáktól, és jött az utolsó sorakozó. A századparancsnokunk , Máth János őrnagy bejött a laktanyába, még egyszer személyesen elköszönt a leszerelő katonáktól. Ezt követően levonultunk az étkezdébe. Voltak, akik az összegyűjtött levágott centiket - a levágott centiket a hagyomány szerint nem dobáltuk el, hanem összegyűjtve a leszerelés éjszakáján (mindig éjszaka, hajnalban hagyta el a leszerelő állomány a laktanyát, előtte az étkezdében történt meg a leszerelők úticél szerinti csoportba osztása és elindítása) vagy az étkezdébe vezető murvás úton, vagy már a hadtápszázad Csepel D344 ponyvás teherautójának platóján ülve, kifelé tartva a zsilipben szórtuk el. Aki Veszprém megyei volt, ott helyben megkapta a személyi igazolványát, nekünk, többieknek odaérkezés után az illetékes megyeszékhelyeken adták át. Csoportonként kivonultunk a kapu előtt felsorakozott járó motorú Csepelekhez, amik kivittek a vasútállomáshoz. A zsilipen való kihajtáskor a hagyomány szerint egy hangos üvöltéssel búcsúztattuk a laktanyát, a katonaéveinket.
A vasútállomáson még hosszú ideig kellett várni az első induló vonatra. Várakozás közben még jelentkezett némi derültség, aztán már szétszakadozva, ki- ki a csoportját kísérő hivatásossal a kocsikba beszállva, elcsendesedett. A vonat indulásakor többen elénekelték az "Ez a vonat most van indulóban" című katonanótát, majd ismét csend lett. Hamar elértünk Székesfehérvárra. A mi csoportunkat a műhelyszázadból Mátrai Sándor zászlós kísérte Székesfehérvári Hadkiegészítő Parancsnokságig, ott elköszönt tőlünk, mi megkaptuk a személyi igazolványainkat, és elszéledtünk tengernyi élménnyel, tapasztalattal a hátunk mögött, s azzal a jóleső érzéssel, hogy letudtuk katonai szolgálatunkat, a továbbiakban már nem kell számolnunk kétévnyi távolléttel. Kicsit furcsa volt, civilben, kötetlenül a városban, már nem volt előírva, mikor mit kell tenni…
Én is Kelenföldön szálltam le sokad magammal. A 7-es busszal mentünk a zuglói Thököly útra, közel a Bosnyák térhez. Ott kaptuk meg a személyinket. Palesics zászlós kísért minket. Remélem él még és jól van. Nagyon emberségesen viselkedett a sorállománnyal a két év alatt.
A leszerelés napján a vonat megállt Kelenföldön. Azok a leszerelők, akik tovább utaztak a Déli-ig még a vonaton voltak. Kissé emelkedett volt a hangulat, sokan az ablakokban lógtak, kiabáltak, fütyültek, de semmi komoly rendbontás vagy rongálás nem történt. Egy jól megtermett VÁP-os tiszthelyettes a kíséretével végigment a peronon ordítva, hogy vissza lehet menni a fogdába és eközben a tonfájával ütötte a lehúzott ablakokat. Köszönetképp a másfél évért. Ezzel szemben az alakulatnál lévő hivatásosok nagy része korrekt módon búcsúzott el tőlünk. Lehet vitatkozni arról, hogy ez a másfél év elvesztegetett idő volt e vagy sem. Azt aláírom, hogy sok volt. Sorkatonának senki sem önként vonult be és senki sem szeretett az lenni. Hogy miért, az szerintem a rendszer gyökereinél keresendő. Akkoriban a fiatalságot vegzálni szinte kötelező volt, kezdve az iskolától az utcáig, ahol egy fiatalokból álló társaság nem jutott messze igazoltatás nélkül. Erre tette fel a koronát, mintegy "beavatási szertartásként" a katonaság. Aki ezt "túlélte" arra már másképp tekintettek a munkahelyén meg úgy általában. Ezek elenére én nem mondanám, hogy "buta" az akinek kevésbé rossz emlékei is vannak. Ha más nem az, hogy fiatal volt. Vagy a közösség. Bár voltak konfliktusok, de ehhez hasonló összetartó közösséghez azóta sem volt szerencsém. Szerintem ezt megerősíti bárki aki ott szolgált.
