A statisztikák szerint az emberiség 10% halláskárosult (vagy legalább is valamilyen szintü hallásproblémával küzd)
Tapasztalataim szerint a halláskárosult embernek (utálom a ’siket’ vagy ’nagyothalló’ kifejezéseket) rengeteg problémával kell megküzdenie, betegsége komoly pszichés megterhelést jelent számára, sokszor nem is tudja ’merre induljon’ problémáinak megoldására.
Ezt a topicot azzal a szándékkal hoztam létre hogy legyen egy ’találkahely’ mind a halláskárosult emberek, mind a rajtuk segíteni akaró és tudó szakemberek számára.
Legyen egy olyan hely ahol mindenki felvetheti problémáit, megoszthatja tapasztalatait, információit valamint segítséget/iránymutatást kaphat a topicra látogató már a témában tapasztaltabb betegtársaktól vagy szakemberektől (audiologusok/orvosok).
A következő lenne a problémám: kedden ébredéskor arra lettem figyelmes, hogy alig hallok a jobb fülemre, bedugulás-érzése van. Kidugítani nem tudtam. Persze csengett is enyhén, ahogy ilyenkor szokott. Azt hozzátenném, hogy erre a fülemre amúgy is gyengébben hallottam, és sűrűbben is dugult, mintha szűkebb lenne a hallojárata. Eltelt így az egész nap. Másnap már gondolkodtam h csak el kéne menni orvoshoz, aztán azt kezdtem el érezni, hogy a torkom és az orrom is "zsiszseg" azon az oldalon, tehát mintha valami megfázás-féle lenne. Aztán beugrott, hogy hát a kocsiban(céges) erősen klímáztunk a nagy melegben, és ki-be szálltunk a munka miatt. Na ekkor gondoltam, majdcsak kikezelem, majdcsak elmúlik, mert akkor ez elvileg nem idegi alapú halláscsökkenés. Szédülésem nem volt. Most jobban vagyok, nem érzem azt a megfázás érzést, de a fülem még mindig változatlan..(de még az is lehet hogy tényleg csak bedugult, füldugó is volt benne előtte 2 nappal, lehet beljebb nyomtam vele a zsírt..) Enyhén cseng és persze a hallás sem javult. Lázam nem volt, fájdalmam sincs.
Volt már valakinek ilyesmi? veszélyes lehet, húzzak el orvoshoz?
Kösz a választ, már a második hete hordok egy Signia Cros Pure + Silk kombót, és el vagyok tőle ragadtatva.
Minden irányból jönnek a hangok, nem kell tekergetnem a nyakamat, vagy helyet cserélni a beszélővel, ha a rossz oldalon van.
Ráadásul a készülék annyira pici és diszkrét, hogy előfordult, hogy valaki megkérdezte, hogy mikor kapom meg a kütyüt, amikor pedig már rég megvolt. :)
Csak most jövök rá, hogy mennyire körülményes volt eddig az életem a fél fülem miatt.
Szia! A Cros rendszer egy nagyon élő dolog, elég rég. Fantasztikus eredmények érhetőek el. Egy készülékből és egy mikrofonból áll, amely érzékeli a hangokat a nem halló oldalon és ezeket továbbítja vezeték nélküli kapcsolattal a hallókészüléknek. A siket oldal nem fog ezzel hallani viszont jóval jobb beszédértést biztosít. Érdemes kipróbálni 15 napig és ez alatt el lehet dönteni.
Egy balesetből kifolyólag régóta élek egyoldali teljes hallásvesztéssel. Elég sok problémát okoz nekem a dolog, úgy a térhallás dolgában, mint a zajos helyen, vagy a rossz oldalról érkező beszéd értésében.
Eddig úgy tudtam, hogy erre a problémára nincs műtét nélküli megoldás, de nemrég szembejött a neten a CROS hallókészülék-rendszer, aminek az a lényege, hogy a siket fültől az ép fülre adja át a hangot egy készülékpár.
Az audiológus nem javasolta, mondván, hogy ő ép fülre nem tenne hallókészüléket, ha azon nincs hallásvesztés.
Titeket, mint gyakorló hallókészülékeseket kérdeznélek, hogy mi erről a véleményetek?
Nem. Én az Amlifon-nál szoktam venni. A környéken ők a legolcsóbbak (25 ft/db). Nekem 4 napot bírt a 10-es, 7 napot a 13-as elem. De ez már a múlté. Ki vagyok írva 28-ára Baha műtétre ( bár az is 13-as elemmel üzemel.
Egyben biztos vagyok, hogy a pesterzsébeti Starkey-be ne menjetek, mert nagyon gorombák az eladók. Édesanyámnak már 3x romlott el a készüléke. Szóval nem ajánlom senkinek.
Sziasztok. Szeretnék tanácsot kérni hogy ki mit tud a Phonak Roger Focus készülékről. Lányomnak ajánlották auditív feldolgozási probléma miatt. Tanácstalan vagyok a készülék eléggé drága és az OEP nem támogatja. Szerintetek lehet ilyet használtan beszerezni? Köszönöm a válaszokat.
1. Ha a TV-nek van RCA hangkimenete( piros, fehér), akkor ide kell bedugni a vezeték nélküli fejhallgató adó egységét. Ezután már külön szól a fejhallgató is és a TV is.
2. Ha a Tv-nek van SCART csatlakozója, akkor vásárolni kell egy SCART átalakítót, aminek van RCA kimenete és ezt a TV-vel összedugva az adó egységet ehhez kell csatlakoztatni.
3. A szolgáltató beltéri egységén van RCA kimenet és ehhez lehet csatlakoztatni a az adó egységet.
Azért írtam mind a hármat, mert ha pld. médialejátszót használ az ember akkor csak az első két megoldás a nyerő. Megjegyzem, hogy az újfajta SAMSUNG TV-ken nem lehet RCA hangkimenetet találni.
Így marad a a beltéri egység. Ez azonban csak a saját adását kezeli, ha a médialejátszót kell használni, akkor mindig át kell dugdosni a beltéri egységből a médialejátszóba az RCA csatlakozót. Kicsit macerás.
Példul megoldás ha hifitorony össze van kötve tv/műholdvevővel és a hifin keresztül hallgatod. Ekkor külön lehet hallgatni a tv-t, független attól,hogy valaki hifin keresztül hallgatja a tv-t. Én ezt csinálom,másként esélyem se lenne tv-t hallgatni késő este. Van hallókészüléked?
Kedves dreamxxx! Ha még nem oldódott meg a problémád, akkor mielőbb menj el egy specialistához, mert a tüneteid colesteatomára utalnak. Műteni kell mielőbb. Dr. Huszka Jánost tudom neked ajánlani a Péterffy Sándor kórházban Budapesten. Tapasztalatból beszélek sajnos, és engem is félrekezeltek az elején. Üdv
Semmi javulás.Gyógyszertárban ajánlottak Boramid-ot.Kipróbálom,eddig nem csináltam amúgy vele semmit,nem érte víz,a panasz ugyanaz.Arra gondolok,hogy picit be lehet gyulladva,és ezért elzáródik a járat.
Tegnap voltam fülészeten.Elmondtam a panaszomat,belekukkantott a doki,kis kipucolni valót talált,és megkérdezte ismét:MOST JÓ?MONDOM NEM!Picit piszkálta,és mit mondott.Ez már jó,ki fog pattanni.Mikor?Még ma sem jó.Meddig várjak,mit csináljak?Amúgy ha valami van,nyugodtan menjek vissza.Nem hiszem el.
Olyan,mint ha valami részleges záródás lenne,amikor belenyúlt,nem lehet,hogy beljebb tolt valamit?Ha szélesre nyitom a számat,picit húzok a cimpámon,mint ha kinyílna a fülem,teljesen tisztán hallok.Fájni nem fáj.
Nem tudom, hogy mi lehet a probléma nálad, de nekem 3 éve a mély hangok estek ki a jobb fülemen. Azóta hallom a morajlást, surlódást, néha zúgást. Ha lefekszem elcsendesedik.
Eddig nem volt gond,csak mióta a fülészeten beleturkáltak.Addig be volt dugulva,amikor a doki belenyúlt,úgy éreztem,hogy beljebb tolt valamit,onnantól kezdve rosszabb.És érzek valami súrlódás félét,a fülem nyakam környékéről.Hallok vele mondhatni jól,értem a beszédet.Arra lettem figyelmes,hogy itthon beültem a hifi elé,és jobbról jobban hallottam a zenét.Viszont amikor a fejem elfordítottam,a hangkép beállt középre.Így érezhető leginkább,hogy nem maximális a sztereó hatás,térérzet.Ha nem hallgatnék így zenét,lehet fel sem tűnt volna.Tehát hallok vele,csak az igazán magas hangokat nem,viszont ha picit húzok a fülemen,mint ha kinyílna?,úgy tökéletes.