Élt egyszer egy pap, aki esküje letétele után elindult világot látni. Hosszú éveken át vándorolt, mígnem elérkezett egy Isten háta mögötti kis faluba. Itt az általa hirdetett vallásban hittek, de templomuk nem volt; a legközelebbi, majd 25 km-re levő kisvárosba jártak templomba. A pap gondolt egyet, és az egyház támogatását kérve, a falu férfijainak segítségével saját templomot építtetett. Ettől kezdve minden vasárnap ő celebrálta a misét, adta össze a házasodókat és mondott imát a temetéseken. Sok év telt el így. Egy közönséges mise végeztével, egy kora tavaszi, hűvös vasárnap délelőttön, ahogy kiterelgette a gyülekezetet a templomból és zárta volna be a kaput, a templomkertbe lépett egy ismeretlen férfi. Szakadt ruhájában, koszosan odaállt a pap elé, és azt mondta: - Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot! A pap jó volt, és bár kicsit furcsállta a dolgot. Hátrament a paplakba, elővett egy citromot, félbe vágta, majd kivitte a férfinak és odaadta neki, aki hálásan tekintett vissza rá. Azonban a pap oldalát furdalta a kíváncsiság. Azt kérdezte: - Fiam, miért kell neked ez a fél citrom? A férfin erre jeges rémület lett úrrá, és mielőtt a pap egy szót szólhatott volna, kirobbant a templomkert kapuján, és elszelelt. Egy héttel később, megint csak kifele jövet a templomból a pap megint szembe találta magát a templomkertben a fickóval. Az így szólt: - Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot! A pap meglepődött, mind a férfi újabb felbukkanásán, mind az újabb, furcsa kérésen. Persze azért jó volt, hátra ment a paplakba, és hozta a fél citromot. A férfi kezébe nyomta, de rögtön rá is kérdezett: - Itt van fiam, de kérlek, áruld el, miért kell neked ez a fél citrom? A férfi láthatóan megrémült, és rögtön elfutott, azonban a pap sem volt rest, utána eredt. Csakhogy nem volt igazán jó kondícióban, még sosem futott ennyit és ilyen gyorsan, hát a falu végében kifulladt, és csaknem elájult. Arra gondolt, hogy hátha a jövő héten is eljön a különös alak, és akkor érdemes lenne tudnia tartani vele a lépést. Így hát a következő hetet szorgalmasan futóleckékkel töltötte. Megérte, mert, ahogy gondolta, a következő vasárnap ismét belépett a templomkertbe a furcsa idegen. A pap meg sem várta a kérését, jó volt, és hozta a lakából a fél citromot. A férfi e szavakkal fogadta: - Köszönöm, pap, hogy jó voltál, és adtál egy fél citromot. - Szóra sem érdemes, fiam, felelte a pap, de kérlek, áruld el, miért kell neked .... A férfi már futott is kifele, de a pap szorosan a nyomában volt. Sokáig futottak, a pap már kezdett nagyon kifáradni, mire egy széles, sebes folyóhoz értek. Az idegen gondolkodás nélkül a folyóba vetette magát, és átúszta, majd eltűnt futva a túlparton. A pap nem tudta követni, mert nem tudott úszni. Bosszankodva tért haza. A következő hetet azzal töltötte, hogy naponta a 25 km-re levő kisváros uszodájába járt gyakorolni, sőt, ha már ott volt, Arena márkájú úszónadrágot, és Nike futócipőt is vett magának. Izgatottan várta a vasárnapot; most már biztos volt benne, hogy a fura szerzet újra ellátogat hozzá. Vasárnap, ahogy bezárta a templomot, megnyikordult a kertkapu, és belépett a férfi: - Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot! A pap jó volt, hátrament, (felhúzta az úszónadrágot és a futócipőt is), fogta a fél citromot, és kivitte az idegennek: - Itt van, fiam, de áruld már el, kérlek, mire kell ez neked? A fickó megrémült, kirontott a kapun, a pap sebesen utána. Elérték a folyót, a férfi átúszta, a pap utána. A túlparton futott tovább, a pap követte. Egészen egy mély szakadék szélén álló, magas fáig futottak. A fickó macskaügyességgel felmászott, ám a pap nem tudott fára mászni, a földön maradt. Szitkokat szórt mindenre, ahogy baktatott hazafele. A következő héten a falubeliek furcsállva nézték, ahogy a pap minden nap a templom kertjében a fákra mászik, ide-oda ugrál, és egészében véve igen furcsán viselkedik. De a papot nem érdekelte, megszállottan gyakorolt, készült a találkozásra. Vasárnap már a mise előtt felvette reverendája alá az Arena úszónadrágot és a Nike futócipőt. Sőt, jó volt, és még a fél citromot is előre a zsebébe tette. Az átlagosnál jóval gyorsabban celebrálta a misét, és amint lehetett, megszabadult a gyülekezettől, és bemelegítésbe kezdett. Pontban, amikor a misének rendesen végződnie kellett volna, a kertkapun belépett az idegen férfi. - Pap, kérlek, légy jó, és ... A pap már nyújtotta is a fél citromot, miközben visszakérdezett: - Fiam, mire kell ez neked, az isten szerelmére? A férfi megrémülve rohant el, a pap utána. Futottak a folyóig, átúszták, futottak tovább a fáig, felmásztak rá. Itt a pap csaknem elkapta a figura grabancát, amikor az elkapott egy indát, és átlendült a szakadék túlsó oldalára. A pap azt hitte, idegbajt kap, de ekkor megpillantott egy másik indát. Nosza, megragadta, és átlendült ő is a szakadékon. Ott azonban nem várt akadályba ütközött: egy repülőgép-temető volt ott, ahol az egyik roncsban elzárta magát a férfi. A pap dühöngve járta többször is körbe a roncsot, de a szilárdan lezárt oldalajtón kívül nem talált bejáratot; azt kellett valahogyan kinyitnia. Csaknem őrjöngve tért haza. A következő hét minden napját a falu lakatosánál töltötte, ellesve a zárak kinyitásának minden lehetséges módját. Vasárnap futócipőben, úszónadrágban, hátán vízhatlan hátizsákba rejtett feszítővassal, lángvágóval, tolvajkulccsal és fúrógéppel tartotta a misét, majd kiállt a templom elé, várva az idegent. Amaz csakhamar meg is érkezett. - Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot! - Itt van, fiam, nyújtotta a pap, mert jó volt, de közben cselesen megragadta a férfi csuklóját, magához húzta, és megszállottan villogó szemmel kérdezte: de mire kell ez neked? A fickón páni félelem lett úrrá, kitépte magát a pap kezéből, és elrohant, de a pap nagyon szorosan ott volt a nyomában. Száguldottak a folyóig, gyorsan áttempóztak rajta, futottak tovább a fáig, nyakukat törve másztak fel rá, egymás után átlendültek a szakadékon, a férfinak alig sikerült bezárnia a roncs ajtaját a pap előtt. Ő azonban nem állt meg, lekapta hátizsákját, elővarázsolta a szerszámokat, és ügyködni kezdett a zárral. Egy óra nem telt bele, a nehéz ajtó nyikorogva feltárult. Odabent az idegen rémülten vacogott, nagyon félt a pap ádáz és diadalittas tekintete láttán. A pap lassan odalépdelt a fickó elé, leguggolt, és nagyon halkan, barátságos mosolyra váltva, szelíden megkérdezte: - Fiam. Hetek óta kérsz tőlem fél citromot minden vasárnap. Nagyon szívesen adok, akár a jövőben is még többet, csak azt az egyet kérem tőled, hogy áruld el nekem: mire kell neked? - Rendben van, pap ... érkezett a remegő hangú felelet. Elmondom neked, de kérlek, légy jó, és ne mond el senkinek! A pap jó volt, és nem mondta el senkinek.
A Taylor Acoustic most rendez egy ingyenes high end audio "koncertet". Azt tudom, hogy készíti kézzel a hangrendszereit, már egy csomó külföldi és magyar díjat kapott, érdemes megnézni közelebbről is szerintem az egyedi cuccait http://erdekel.hu/koncertelmeny
A dobozt akusztikailag is méretezni kell. Pár éve valamelyik Rádiótechnika évkönyvben láttam leirást az akusztikai méretezésről és a hangdobozok tömítéséről, készítéséről.
"Véleményem szerint a hangfal szerkezeti anyagának valamiféle eltérő sűrűségű szendvicsszerkezet felelne meg leginkább"
Igen, de nagyon nem mindegy, mit mivel párosítasz, és még a ragasztóanyag is játszhat. A robusztus szerkezettel csak óvatosan, mert bár egész biztosan töredék amplitúdóval fog rezegni, ha egyszer rezgésbe jön... nem fog egyhamar leállni. Ha egyúttal merev is, a rezonanciái magasra, akár a prezensztartományba tolódhatnak, márpedig ott a legérzékenyebb a fül. Gyorsulásérzékelős vizsgálatok nélkül szerintem ne szendvicsezz, inkább használj jól átgondolt belső merevítéseket, azzal vaktában is érhetsz el sikert.
A doboznak mindenképpen lesz sajáthangja - ha máshogy nem, a belső visszaverődések, állóhullámok és a csillapítóanyag által. Minél jobb a dobozod minősége, annál tisztábban fogod hallani a hangszórók és a váltás nyavalyáit:))
Keresek célirányos szakmai tapasztalattal és gépparkkal rendelkező asztalost ,aki egy pár hangdobozt építene nekem , furnérozással ,pácolással ,lakkozással.
A hátlap és a homlok nem idegencsappal rögzülne, hanem az oldalakat belülről a szélükhöz közel végignútolnám és a hát- és homloklapból kimarnám a fédert, majd végig enyvezve a nútolást "telibe" enyvezném az egészet és megszorítóznám a kötés idejére. A leírásból kikövetkeztethető, hogy a szerkezet egyszerre lenne összeenyvezve.
Véleményem szerint a hangfal szerkezeti anyagának valamiféle eltérő sűrűségű szendvicsszerkezet felelne meg leginkább*. Azért esne a választásom ilyesmire, mert a doboznak nem szabad saját hangjának lennie és az eltérő anyagsűrűség és a robosztus szerkezet jól kioltja a szükségtelen rezgéseket (magyarán a doboz saját hangzását). Amire tippelnék az belülről kifelé haladva osb majd rétegelt lemez és végül esztétikai elgondolások alapján én svartnit enyveznék kívülre. A lapokat hidraulikus hőprésben egyszerre enyvezném össze műgyantával. A korábban felvetett politúrozás valóban a legpatinásabb felületkezelés lenne, de rendkívül érzékeny például a nedvességre (no meg a felülete sajnos még puha is ezért hamar karcolódna) és ha csak a családom nőtagjainak azon baromságára gondolok, miszerint a hangszóró egyelő a virágtartóval, egyértelműen látható hogy csak ez a megoldás nem jöhet szóba. Az elemeket idegencsapos megoldással (amit mondjuk festool domino-nak v. lamello-nak hívnak és semmiképpen sem köldökcsapnak) enyvezném össze, amelyet a hátlap ráanyvezése végleg kimerevítene és rögzítene. Mindenképpen úgy kell megépíteni a szerkezetet, hogy a doboz - mivel a szekrény részét bonthatatlannak építjük - ezért a hangszóró-kivágásokon keresztül bármikor makulátlanul javítható és szerelhető legyen.
A svartnit például gyümölcsfából tudnám leginkább elképzelni. Mondjuk cseresznyéből. A pácolását valami finomabb melegszínű vizes páccal és a lakkozásra pedig szerencsére ezerféle megoldás található. Egy biztos. Csak szórással hordanám fel a rétegeket és minden egyes száradást követően megcsiszolnám (egyre finomabb papírral a végén polírral).
Tiplivel illene. Miért akarsz faragasztóval ragasztani laminált felületet? - az nem fa...
A többi inkább a lebeszélés lenne, de a kérdésed nem erre vonatkozott.
(némi körültekintéssel nagyjából annyiért tudsz megvenni készen valami hasonló bútordarabot, amennyit a lapszabászaton kifizetnél a levágott elemekért.)
Szeretnék készülék állványt csinálni házilag, teljesen egyszerű megoldásra gondoltam mind kinézetre, mind építés szempontjából. Még sosem csináltam ilyet, ez lenne az első. És nem, nem szeretném asztalossal csináltatni, a pénz miatt sem, meg azért érzek magamban annyi képességet, hogy meg tudja csinálni. Az anyagának bútorlapot gondoltam, mert nem drága. Két oldallap lenne, közéjük 4 lap, amin lesznek a készülékek. Amiben kérnék tanácsot az az, hogy hogyan illesszem össze a bútorlapokat, úgy, hogy szépen nézzen ki, és természetesen ne omoljon össze, elbírja a 10-15 kg.-os súlyokat. Én valami fa/ragasztóra gondoltam, de nem tudom elég erős lenne-e. Vagy csavarozással? De akkor meg kívülről látszanak a csavarok.(?) Ha meg ilyen tartó akármiket rakok fel két oldalra, akkor azt úgy kéne megcsinálni, hogy ne nagyon látszódjon.
"..nos én puhafát nem javasolnék semmiképpen doboznak-max hangszernek..."
A kérdezőnek éppen hangszerhez kell:)) Ha jól szól vele a gitár, miért is ne? (A 18-as orosz nyír gyakran hifihez is nagyon beválik, aki nem akarja túlkomplilálni az életét, annak olcsó és jó választás lehet, különösebb merevítés nélkül is.)
Elég oktondi megállapítás ez részedről, de egye fene, én kivehetem a topikot a kedvencekből, úgysem tettem mást, mint próbáltam az offtopik kérdezőket átirányítani. (Akik persze hoznak annyi hasznot, hogy előkotorják a sűllyesztőből az amúgy élettelen topikot.
