Szerepel egy nagyon érdekes összefoglalás I. I. Oreusz művében, amit hosszabban, lehetőleg tagolva idéznék itt. Azt hiszem, ez egy hasznos kiindulópont lehet mindenféle "Győzhettünk volna -e?" eszmefuttatás megeresztése előtt.
"A váci csata közvetlen eredménye az volt, hogy Görgeynek (sic!) új, fölöttébb nagy kerülő úton kellett megpróbálkoznia azzal, hogy közeledjék a déli magyar hadtestekhez, ráadásul ezen az úton fennállt annak a veszélye, hogy másodszor is szembekerül az orosz csapatokkal.
Ez az eredmény messze nem elégítette ki Paszkevics hercegnek sem a vágyait, sem az elvárásait. Az ellenség, amelyre teljes vereséget szándékozott mérni, nemcsak, hogy kicsúszott a kezei közül, hanem még azzal is fenyegetett, hogy hadműveleti vonalunk felé történő felvonulásával nem kevés gondot fog okozni nekünk.
(...) A tábornagy tervei összeomlásának okát a következőknek tulajdonította: 1. Zassz tábornok nem helyén való elbizakodottságának és 2. főként annak, hogy Haynau báró nem teljesítette az ellenségnek a Duna bal partján történő üldözésére tett ígéreteit.
(...) Ami Haynau báró tevékenységét illeti, az nagyon világosan magyarázható azokkal a körülményekkel, amelyek közt a magyar háború folyt, és azokkal a viszonyokkal, amelyek közé a szövetséges főparancsnokokat kölcsönösen állították. Egység a parancsnokságban és egy mindent irányító akarat nem létezett; és bár a fő cél - a felkelés minél gyorsabb leverése - egy, és ugyanaz volt, de a cél eléréséhez szükséges eszközök tekintetében a két egymástól független hadvezér teljesen más véleményen is lehetett.
Így is történt. Haynau, mint tudjuk, nem a Duna bal partján Görgey nyomában vonult fel (ami Paszkevics herceg szerint az északi magyar hadsereg megsemmisítéséhez és a háború befejezéséhez vezetett volna), hanem a Duna jobb partján Buda felé indult meg.
Az osztrák szerzők szerint a fő okai annak, hogy eredeti tervét hirtelen megváltoztatta, a következők voltak:
1. Jellačić hadseregének és Temesvár várának szorongatott helyzetükben az osztrák főparancsnok gyors és halaszthatatlan segítségére volt szükségük. Ezért, miután a szövetséges csapatok június 30-án [július 12-én] Budát és Pestet elfoglalták, Haynau az e felé a két város felé vezető utat választotta, mert az volt a legrövidebb és legkényelmesebb a Tisza középső és alsó szakaszához történő előrenyomuláshoz. Ezzel a mozdulattal ellensúlyozta a Ceglédnél és Szolnoknál álló, mind Pestet, mind az orosz hadsereg balszárnyát fenyegető Perczel és Wysocki tevékenységét.
2. Az osztrák megfigyelők a Duna jobb partján arról, hogy a magyar csapatok elhagyták Komáromot, 1-én [13-án] szereztek tudomást, akkor, amikor ezek a csapatok már Bátorkeszi környékén jártak. A távolságot és az időt kiszámolva és figyelembe véve azt, hogy több jelentős folyón kell átkelni, az osztrák hadsereg, abban az esetben, ha átkel a Duna bal partjára, annyira lemarad a magyaroktól, hogy ha azok az oroszokkal megütköznek, nem tud komoly befolyást gyakorolni a csata kimenetelére.
3. Az orosz erők magukban is több mint elegen voltak ahhoz, hogy megküzdjenek Görgeyvel; közben délen, ahol az ellenség a kapott értesülések szerint azon volt, hogy új hadműveleti bázist alakítson ki, igen jelentős felkelő seregek gyülekeztek, melyeknek nem volt szabad időt engedni ahhoz, hogy a szervezést befejezzék. Ezért Haynau, északon átengedve a hadműveleteket az oroszoknak, sietett oda, ahol az osztrákokat új és komoly veszély fenyegette.
El kell ismerni, hogy ezek eléggé nyomós indokok voltak - különösen ha Haynau báró álláspontjára helyezkedve ítéljük meg a dolgokat. Számára természetesen fontosabb volt, hogy támogatást nyújtson az osztrák csapatoknak és az osztrák várnak, mint Paszkevics herceg hadseregének.
De ezeken az előadott kifogásokon kívül az osztrák hadvezérnek könnyen lehettek egyéb titkos szándékai is. Ha közvetlen kapcsolatba lép hadseregünkkel, részben nem lett volna többé teljesen ura a maga hadműveleteinek, s ha a mi tábornagyunkkal nézetkülönbségei lettek volna, akkor rendkívül kényes helyzetbe kerül. Ezenkívül (az előzetes megállapodás értelmében) ha az orosz hadsereghez közeledik, akkor Panyutyin egész hadosztálya elhagyja; és lemondani olyan tízezer kitűnő katonáról, akik már nem egyszer komoly segítséget nyújtottak az osztrák hadseregnek, Haynau báró számára minden bizonnyal fölöttébb kellemetlen dolog lett volna.
Nem volt tehát hiány sem a nyílt, sem a titkolt arra vonatkozó indítékokból, hogy az orosz hadsereggel történő együttműködés elől kitérjen. Erre az együttműködésre láthatólag Paszkevics herceg nem is számított - legalábbis erre lehet következtetni a közvetlenül a váci csata után őfelségének küldött jelentéséből és leveléből, amelyekben semmiféle olyan reménynek nem adott hangot, hogy Görgey hátában várta volna az osztrák hadsereg megjelenését.
(...) Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk: Görgey annak tudatában, hogy az osztrákok üldözik, bizonyára nem Vác felé vonul, hiszen így visszavonulásának egyetlen útvonalát átengedi nekik abban az esetben, ha az orosz hadsereggel szembetalálkozik. Ennyire durva hibát nem követett volna el. Ebben az esetben természetesen egyenesen arra az útra fordult volna, amelyen július 5-én [17-én] elvonult."
"Természetesen..." Holott okai voltak annak, hogy a bal parti visszavonulást választotta, azután, hogy a jobb parton vívott harcokat. Komáromnál az osztrákok az átkelést nem kísérelhették meg, Klapka hadteste ezúttal már nemcsak a várat, hanem a sáncrendszer állásait is képes volt megtartani. Annak pedig nem csak propagandisztikus, hanem rendkívül súlyos hadműveleti következményei lehettek volna, ha az osztrák és az orosz hadsereg Budán és Pesten tart randevút. Ez nem következett be; így pedig tovább élhettek a valamiféle remények a harc sikeres folytatására.
