Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Werewolfbug 6 napja Creative Commons License 18242

Szia!

 

A saját tapasztalatomat/véleményemet írom le, nem szeretnék általánosítani.

 

Nem egy 2006-os SW-m van, 2.0 16V benzines. Arany külső, bézs belső (mű)faberakással. Majdnem full felszereltség navit leszámítva. (tolatóradar, 8 hangszóró, kb ennyi légzsák, eső és fényszenzor, tempomat, beépített napellenzős hátsó ajtók, cd tár, mp3-as fej, elektromos fűthető ülések elöl, dupla digit klíma, kb ennyi)

 

103000 km-el vettem, szerintem kb reális, az első 3 év dokumentált, az alatt 60-at tettek bele, saccra jónak tűnik a 103000.

 

Meglepően jó állapotban sikerült megvenni (több szerelő is ezt mondta), de mind egyik autó sem, ez sincs el úgy hogy ne kelljen rá költeni.

Eddig ezeket költöttem:

- vásárláskor: szűrők (olaj, levegő, benzin, pollen), olaj, mivel nem volt még vezérlés cserélve, ezért azt is letudtuk, plusz a vízpumpa, mert az ildomos együtt cserélni. két első keréknek volt egy kis játéka, valamit ott is cseréltek (nem vagyok szaki, elnézést)

- következő tél elején aksi, mint kiderült még a gyári volt benne, a 7 év az azért már sok volt neki. Mivel ennyire sok elektromos cucc van benne, plusz sose vennék tesco-s szart, az aksi is volt kb 35000.

- mivel leginkább Budapesten használom napi 2x10 km-re, valami lerakódás miatt folyton sípol, de egy kis autópályás etap eddig mindig rendbe hozta.

- hátsó lámpáknál gyárilag gyér a földelés, ezért folyton azt jelezte, hogy nem ég valamelyik izzó. ezt egy extra föld kábel megoldotta, önköltségen kb 200 ft lett volna ha értenék hozzá.

- most téli gumit kell vennem mert még a gyári volt hozzá, 8 évesen már erősen repedezett, és még 16-osban sem olcsó mulatság.

- a nyárim sem biztos hogy kibír még egy szezont, a 17-esnek meg kb 40 darabja.

- ja és egyszer tönkre ment az egyik tolatószenzor, bontottan 6000 plusz aki beteszi.

- most még az egyik keréknyomás szenzor veszekszik, valószínűleg kerékcserénél megmakkant, de ahogy egyesek mondják "egy férfi tudja mikor lapos a gumija" :) szóval lehet hogy kikapcsoltatom szoftveresen.

 

Fogyasztás:

ilyen rossz számokat itt mástól nem fogsz hallani. én mivel csak bp-en használom az esetek 90%-ban, így a városi fogyasztásom 11-12 liter, évszaktól és klímától függően.

90 tempónál viszont 6,5-el is elvan. 130-as utazásoknál pedig kb 8-cal (na jó lehet hogy 140-el megyek).

 

Szerintem ezek egyike sem halálos, mással is lenne ennyi dolog.

Ha a mérete nem rettent el, meg hogy ezzel azért parkolni sem olyan mint egy xarával, mert akkora ívben fordul mint egy csuklós busz, akkor én ajánlom neked.

 

Ár ügyben viszont nem hiszem hogy jó felé tippelsz. én 1,7 millióért vettem.

Benzinest alig lehet kapni, ha jó állapotút akarsz, akkor lehet hogy te sem fogsz találni. De legyen szerencséd!!!

Előzmény: Tuzmester84 (18218)
Hundred80 6 napja Creative Commons License 18241

Hát ha a kényelmet szereted akkor jó választás. A nejemnek vettem de elég sűrűn használom én is.A6-osom van de az ehhez képest  fapados esztétikailag és kényelmi szempontbol is.

Viszont egy év után most van pár nyűgje amit 2-án betq mester  megnéz majd. Ez csak 1.6 hdi,   a mostani kis köhögését leszámítva 12 hónapon keresztül hibátlanul ment.

Egyébként semmivel nem kerül többe a javítása ,alkatrésze mint más hasonló komfortos tipusé. Az audiba többször kell motort cserélni mint ebbe lendkereket  DD

De a mai világban mindegy mit veszel előtte át kell nézetni egy komoly hozzáértővel .

Előzmény: Tuzmester84 (18218)
Zolysys 6 napja Creative Commons License 18240

Csörögj rám.Telszám adatlapi linkre kattintva olvashatod.

Előzmény: gery407 (18239)
gery407 6 napja Creative Commons License 18239

Mennyi egy magyaritás?

Előzmény: Zolysys (18224)
azon0215 6 napja Creative Commons License 18238

Objektív véleményezést csak számokkal lehet adni. :-)

 

- A formán nem vitatkozok, szerintem már a múlté. Annak idején én is abba szerettem bele: fekete, nagy felnik, hatalmas, lapos szélvédőn keresztül nézni a világot

- Szerintem a belseje gagyi, ehhez aztán végképp soha nem értett a Pug.

- A futóműve valóban jó. Sőt, szerintem ebben a kategóriában és magyarországi utakra feleslegesen jó és költséges.

- Hogy a szervizelése, fenntartása költséges, erről meggyőzhetetlen vagyok - ha már csak a futóművet nézzük ismét, vagy az abroncsméretezést, az 1.6HDi FAP-nál az olajcserére meg nem is akarok visszaemlékezni

 

Sokat használom az autót, így rá kellett jönnöm, nem szabad érzelmileg kötődni hozzá, mert drága buli lesz. Pedig foglalkoztatnak a járgányok. Így azt hiszem, hiába is vitatkozok fanatikusokkal.

Nekem volt, de az én pénzemen többet nem lesz, de még hasonló sem.

 

 

Előzmény: Hun_Fighter (18233)
Tuzmester84 6 napja Creative Commons License 18237

Én azért inkább a kisebb motorral venném... :) 1.8 (1.6 van?) nekem bőven elég. Melegre érzékeny, ez mit takar? :)

Előzmény: Renegade101 (18236)
Renegade101 6 napja Creative Commons License 18236

Mit gondolok a 407 sw ről még most is szép a belvilága modern a motorról (2.2)nem beszélünk(kicsit gyenge) és a melegre érzékeny :D

 egyébként szeretem.

Előzmény: Renegade101 (18235)
Renegade101 6 napja Creative Commons License 18235

Elmondhatom, hogy közel 6 gyártmányú és ezen belül minimum  15 típusú autóhoz volt szerencsém (Laguna 3.0, Megane coupe, saab 9-5 250 LE)

 

nem tudnám megmondani melyiknek nincs valami típus hibája ami egy vagyonba kerül...

 

A mai autókat nem "örökre" tervezik a mai napig is boldog tulajdonosai a baráti körömben egy Mercedes coupénak és egy Opel calibra coupénak mind 2 bőven 20 év felett, mind2 tökéletes állapotban van még mindig típushiba mentesen... Nekem 5 évig volt Calibrám hajtottam amit kibírt 10.000 km olajcsere és a többi sallang soha semmikor semmi...

Előzmény: azon0215 (18232)
Tuzmester84 6 napja Creative Commons License 18234

Na, jönnek a hasznos infók is, köszi szépen! :)
Nekem nagyon tetszik a forma, szerintem nagyon eltalálták és bőven jó még ma is a szögletes és íves formák keveredésével. Most akkor a belső zörög vagy sem? :D

Kisebb javításokat házilag ezen is el lehet végezni (Map szenzor tisztítás, pillangószelep tisztítás, gyertyacsere, ÉGŐCSERE, ilyesmik)? Hülye megoldásból a Xsarán is van bőven, de ott sok a típushiba is, sajnos. Itt?

Előzmény: Hun_Fighter (18233)
Hun_Fighter 6 napja Creative Commons License 18233

A ilyen "objektív" írások láttán én is kezdem menekülőre fogni... Szerintem meg pont a 407 formája az, ami a kortársak közül a legkevésbé fáradt el, ráadásul  úgy, hogy a modellfrissítés mint olyan, gyakorlatilag 4 krómozott díszléc és a hátsó lámpabúra cseréjében merült ki.

 

Gagyi anyagok? Mihez képest, csak mert az istenített BMW és VW-hez képest egyáltalán nem gagyik, lévén, hogy egy 2009-es 530D bele zörög, egy 2009-es 407 bele pedig nem. Volt a TC-n használtteszt, amiből a 407 toronymagasan kiemelkedett a többiek közül.

Költséges futómű? Amelyik autó alatt OLYAN futómű van, mint a 407 alatt, ott mindegyiknél költséges a javítás. 

A szerviz pedig semmivel sem drágább sem munkadíj, sem alkatrész tekintetében, mint a kategóriatársainál.

azon0215 6 napja Creative Commons License 18232

1.5 évig volt 407-em. Pont elég volt, ha nem sok. Szerintem a maga idejében szép autó volt, mint közel minden francia, de mára elfáradt.Az elmúlóban levő szépségén kívül más érdeme nincs. Gagyi anyagok, költséges futómű, túlmisztifikált megoldások - persze az itteniek szerint mindegyik a praktikusság netovábbja :-) ...

Megfűszerezném, hogy nekem 1.6HDi volt, ami friss korában egy jó motor, de ezek mára közel járnak a 10 évhez és a több százezer km-hez.

Persze, szervizelni kell minden autót, csak a kérdés, hogy mennyiért.

Ha egy jó autót akarsz ennyiért, menekülj! :D

 

 

Előzmény: Tuzmester84 (18226)
Zolysys 6 napja Creative Commons License 18231

Hajrá :)

Én bankos igaz 307 sw-t vettem... 150 e km-el.januárban. 2008. márciusi gyártás

Előzmény: Tuzmester84 (18230)
Tuzmester84 6 napja Creative Commons License 18230

Ok. De nem ezért jöttem ide, hanem, hogy infót kapjak a kocsiról. Ne azon lovagoljunk, hogy hány km-el akarom azt megvenni, hanem hogy milyen lesz, ha megvettem. :) Peace!

Előzmény: Zolysys (18229)
Zolysys 6 napja Creative Commons License 18229

most tévedtél.. nemkicsit...

Előzmény: Tuzmester84 (18228)
Tuzmester84 6 napja Creative Commons License 18228

Viszont az én autóm 300.000 Ft-ba kerül, a Tiédet gondolom legalább 3x ennyiért árulod. :)

Előzmény: Zolysys (18227)
Zolysys 6 napja Creative Commons License 18227

Érdekes megközelítés: Te eladnád a 200 feletti autót nyugodt szívvel, de Te nem vennél 200 feletti autót.. hmmm.. Nem bántásból....

Nah ezért nem megy el a 360 körüli gépem, pedig az állapota nem megkérdőjelezhető...

Előzmény: Tuzmester84 (18226)
Tuzmester84 6 napja Creative Commons License 18226

Köszi! :) A kombi csak a (tervezett) gyerekek miatt jönne jól. És a típusról úgy nagy általánosságban? :)

 

A 100.000km-hez nem ragaszkodom, csak arra céloztam, hogy 250-300.000-t futott példányok már messze kívül esnek abból a halmazból, ahol keresnék. Abból indulok ki, hogy bár a Xsarám már betölti a 200-at de nyugodt szívvel adnám el akárkinek, nem minden tulaj olyan gondos, mint én.

Előzmény: Renegade101 (18225)
Renegade101 6 napja Creative Commons License 18225

Nem jársz messze a valóságtól 1.5M ért egy 407 sw 2.2 i 2005-2007 egész biztosan belefér full extrásan. A 100.000 km az necces évi 10-12.000 km futásteljesítmény ezeknél az autóknál nem sok ha ezt úgy 10 X az 120.000 minimum és akkor nagyon normál használatban ment, azért ezt csak nagy utakra, szállításra tervezték és annak is vásárolják nem "tipikus" városi autó.

 

(szerintem)

Előzmény: Tuzmester84 (18218)
Zolysys aug. 26. Creative Commons License 18224

:)

Előzmény: Zolysys (18223)
Zolysys aug. 25. Creative Commons License 18223

Kis kijelzős RT3-hoz is elérhető nálam magyar menü és hang!! :)

 

Képet nem raknék fel mert a kijelző -donor - annyira xar hogy az borzalom :)

Zolysys aug. 25. Creative Commons License 18222

tudod dolomitben mennyi van.. anyum Yarisa 2005-ös 35 e km-el áll épp :)

Előzmény: gun111 (18221)
gun111 aug. 25. Creative Commons License 18221
Vicces, de a csaladon beluli 4db auto 2000-2004 kozotti gyartasu es mindben 140-150e kozotti km (valos) van... :-) Ki lehet fogni, csak nem mindig egyszeru.
Előzmény: Zolysys (18220)
Zolysys aug. 25. Creative Commons License 18220

egy 1x éves autó ne nagyon legyen több 100 k km-nél.. hát .. "mennyire  tekerjük vissza ?":):):):)

Előzmény: Tuzmester84 (18218)
Cahal1 aug. 25. Creative Commons License 18219

Sziasztok,

 

tegnapról mára virradó éjszaka, valami jó képességű illető(k) eltulajdonították az autóm. Peugeot 407 SW, rendszáma: LCL-920

ha valaki hallana valamit esetleg, vagy lenne ötlete azt szívesen venném.

 

Üdv,

Tuzmester84 aug. 25. Creative Commons License 18218

Sziasztok!


A közeljövőben (1 éven belül) szeretnék venni egy 407-est. Nagyon tetszik az autó formája, de semmit sem tudok a típusról. Tudna valaki segíteni? Elsősorban: Megéri? :) A külcsín nagyon rendben van, de milyen a belbecs?

 

Jelenleg 1.6-os benzines II-es Xsara coupém van, tehát a francia autó, mint "fogalom" annyira nem ismeretlen számomra. Ott a hátsó híd, a trafó és a generátor a gyenge pont, ezek 20-70.000 Ft körüli tételek. Itt mire kell figyelni? Vásárláskor mit kell leginkább megnézni?

 

Benzinest szeretnék, tetszik a panorámatetős, de ahhoz nem ragaszkodnék annyira. Még a kombi és a sedan között sem döntöttem véglegesen. Lényeg a benzin, rozsdamentesség, sokkal ne menjen többet 100.000km-nél és így kb 1,3-1,5milliót szánnék rá (+ átírás). Ez reális szerintetek? Egyelőre ennyi, köszi szépen előre is, ha válaszol valaki! :)

betg aug. 25. Creative Commons License 18217

Szia az adatlapomon találsz tel számot

Előzmény: 407 sw Karesz (18215)
doominogame aug. 25. Creative Commons License 18216

Pontosítottam, ment egy email a témában.

Előzmény: Zolysys (18212)
407 sw Karesz aug. 25. Creative Commons License 18215

Szia betg. Mikor tudnád megnézni??? Illetve ha az a baja akkor meg is tudod csinálni????

betg aug. 25. Creative Commons License 18214

Szia valószínű rossz a ventilátor vezérlő ,látni kék.

Előzmény: 407 sw Karesz (18213)
407 sw Karesz aug. 25. Creative Commons License 18213

Sziasztok. Egy kis segítségre lenne szükségem, hátha valakinek volt hasonló problémája....     407 sw 2.0 Hdi-m van és egyhusztonban jár a hűtőventillátorom, már a garázsban is hidegen, amkior ráadom a gyújtást :( Valami ötlet esetleg??? Előre is köszönöm. Most a héten csütörtökön és pénteken leszek pesten és örülnk ha valaki meg tudná sinálni, mert egyre hűvösebb az idő és nem kellene járnia....  Lehet privátban is: pappnyomda@gmail.com