Megígérem, hogy legközelebb csak a teljes könyv elolvasása után nyilatkozom.
1 fejezet 1901-ben játszódott, a második meg 2010-ben. Na ebben 2 barátnő beszélgetett, pletykálgatott erről-arról. Mintha más írónő írta volna. Ez első Steinbeck-szerű írása után valami borzalom. Vagy azt akarta prezentálni hogy napjainkban lejárt a szépirodalom ideje? :-)
A véletlen nem is olyan rossz kalauz a könyveknél! Ami az általad olvasottat illeti, érdekelni érdekelne, mert mind a párhuzamos univerzumok, mind az időutazás jó téma. Csak éppen az angol nyelvtudásom kb. 50 szó, az is főleg macskafajtákra és színekre korlátozódik.
Erről jut esze3mbe, hogy nemrég fejeztem be Grigorij Szluzsitel: Egy moszkvai8 kandúr feljegyzései című könyvét. Ami Moszkva bemutatását illeti, egész jó, de "macskailag" nagyon nem stimmel. Ettől függetlenül olvasmányos.
Utána elkezdtem Jeffrey Archer: Nézz félre! című könyvét. Ez is egy sorozat, úgy látszik, mostanában ez a menő, nem csak ennél a szerzőnél. Ez is olvastatja magát, de kissé sokallom a bírósági leírásokat.
Ige, nálunk is a költözések tettek be a Galaktikáknak, de nálunk szőrén-szálán el is tűnt mindegyik :( Mutatóba maradt csak egy pár. Annyira meg sajnos nem vagyok rajongó, hogy utánamásszak az antikváriumokban :(
Igen, szeretem! Nem csak a trilógiát (minden rész megvan, de a harmadik valahogy nem az igazi) de a többi könyvét is. Szinte minden Galaktika megvan, csak a költözések során kallódott el pár darab, az új Galaktika XL-re pedig előfizetek.
Nagyon szeretem a sci-fit, maradt itt a polcon valahogyan egy-két öreg, régi formájú Galaktika, időnként előveszem őket, és újraolvasom. :)
Zsoldos Pétert szereted? A Távoli tűz az egyik kedvencem, ami egy trilógia középső része, de még nem sikerült megszereznem hozzá az elsőt és a harmadikat.
Jó hogy említetted Kir Bulicsov-ot. Sikerült beszereznem A kozmosz vándorai-t. Milyen érdekes egy szovjet sci-fi-t olvasni az amerikai ponyvák után. Van egy sajátságos hangulatuk.
Én sajnos ilyen szempontból teljesen elítélhető vagyok, soha eszembe sem jut vigyázni egy könyvre. Nem is kérek kölcsön senkitől emiatt. Legkedvesebb könyveim azok, amelyeken nagyon is látszik, hogy rongyosra lettek olvasva, és bizony igenis néhol pecsétesek és szamárfülesek, középen pedig ki vannak törve. Tudom, hogy ez sokak szerint bunkóság, de vállalom, mert ha nekem arra kellene figyelnem, hogy megőrizzem a könyv szépségét és tisztaságát, akkor soha nem olvasnék inkább. Próbáltam, őszintén, de teljesen elvette az olvasás örömét...
Evés közben inkább keresztrejtvényt fejtek, főleg akkor, ha valami paprikás étel van az asztalomon. Murphynek mindig igaza van, biztos, hogy azzal lefröcskölném a könyvet, és ezt sajnálnám.
Jó néhány Delfin könyvem megvan, de inkább a sci-fi, vagy ilyen jellegűek maradtak meg. Persze a kalandosat is szívesen olvastam, de nem mindegyik maradt meg, eltűntek az költözések során.
Nekem szerencsém volt, mert majd' harminc évig Pestre jártam dolgozni, így aztán eszméletlen sokat tudtam olvasni utazás közben. A Hudson vándora delfin-könyv, gyerekkorom nagy-kalandos-indiános regényei közül az egyik, ami kifejezetten hiteles korrajznak számít, a többihez képest, azokról az időkről (1600-as évek vége).
Jól megnevettettél! Az elemi iskolába még gyalog jártam, de a középiskolába már három járművel, ott tökéletesítettem az olvasási módomat. A vonaton általában akkor olvasok, ha a táj nem túl érdekes, vagy kint még vagy már sötét van.
Bár, ami azt illeti, unalmas, egykori értekezletek alatt is ezzel tettem kibírhatóvá a helyzetet.
És ha már itt vagyok, ne csak offoljak: éppen a régi könyveket olvasok újra, utoljára Kir Bulicsov Utolsó háborúját, vagy nemrég volt Louis Vaczek: A Hudson vándora, finomak! :)
Rendületlenül folytatom tovább Pendergast történeteket.
De sajnos semmi jó nem tart örökké.
10. Fever Dream
11. Cold Vengeance
Már a Fever Dream is nyögvenyelős volt, aztán a végén kiderült hogy nincs is vége hanem folytatódik a Cold Vengeance-ban.
Eddig minden Pendergast sztori különleges volt. De most elfogytak az ötletek és egy sima akció regény az egész. Emberek verekszenek, lőnek egymásra, aztán kész. Tizenkettő egy tucat.
Egyik majdnem megöli a másikat, de közbe jön valami. Aztán a másik majdnem megöli egyiket, de közbejön valami. És így tovább a végtelenségig.
A nemrég befejezett könyvem címe Anthony Bourdain: A konyhafőnök vallomásai. Alcíme szerint Mi zajlik a kulisszák mögött?
Miután elolvastam, rögtön három dolgot is megfogadtam magamban.
Soha, semmilyen körülmények között nem kérek halételt hétfőn, étteremben.
Soha, semmilyen körülmények között nem dolgozom étteremben.
Soha, semmilyen körülmények között nem olvasok el újabb könyvet ettől a szerzőtől.
Az első két elhatározásom értéket nagyban csökkenti, hogy nem túl valószínű, hogy ezekre valaha is sor kerüljön! Olyan részleteket közöl a konyhai munkáról, hogy végképp elment a kedvem tőle. A szerző sem valami nyájas egyéniség, iszik, kábítószerezik, zsarnoki módon vezet, de ez azokban a körökben általános. Igaz, kivételéképpen megemlít egy konyhát, ami re4ndezett, egy rossz szó nem hangzik el, mégis minden simán megy.
Írjuk a javára, hogy ő is hivatkozik egy általam már olvasott Orwell-könyvre, a szerző itt a harmincas években dolgozott egy párizsi, jó hírű vendéglőben. Tapasztalt egyet s mást.
Igaz, szerzőnk közli, hogy érdemes kockáztatni. Na de és viszont, ha egy kalandtúrán megmar egy kígyó, rámtámad egy puma, esetleg kitöröm a bokám, és ezért kerülök kórházba, az izgalma,s és még részvétet is kelt. Viszont ha gyomormérgezés vagy allergia miatt történik mindez, az kissé nevetséges, bár éppen úgy bele lehet halni.
