Keresés

Részletes keresés

Bolivian Dancer Creative Commons License 2011.02.12 0 0 40436

Sziasztok,

Nagyon köszönöm az elmúlt hónapok kinyilvánított sok-sok szimpátiát és jókívánságaitokat. Sokat jelentett számomra.


Elmúlt éjfél, ez azt jelenti, hogy jogi értelemben sok minden megváltozott... Egyben azt is jelenti, hogy elmondhatom: nem kicsit vagyok felháborodva kirúgásom miatt. Nem is elsősorban annak ténye miatt, hiszen egy vállalatnak jogi értelemben joga van ilyesmihez.

Inkább annak körülményei, időzítése, a döntéshozatal időpontja (igen, tudom pontosan azt is) és a döntés "személyi" és egyéb körülményei miatt. Ezt nem minősíteném, eufemisztikusan is csak a "szánalmas" és "gusztustalan" jelzők jutnak eszembe róla.

Az októberi infarktusom után mai napig is 16 féle gyógyszert szedek, ebből csak 9 vényköteles :-) . Egy volt (már nem a cégnél dolgozó) vezető Kolléga azt mondta: "Legalább visszakaptad a lelked." Mindenkinek aki aktívan benne volt ebben a történetben szívből kívánom, hogy élje át és csinálja végig ugyanazt, amit én, és a végén kapja vissza a lelkét.

Ez meg sajnos azt is jelenti, hogy a Magyar Telekom szerzett egy "jóbarátot" személyemben, aki mindig is tartotta az elvet: "fehér ember nem felejt". 
Pontosan, illően és elegánsan meg fogom hálálni a történteket. Akik ismernek, pontosan tudják: nem szoktam a "levegőbe beszélni".

Ezért "sok szeretettel" küldöm a Telekomnak a régi slágert, bár kicsit más kontextusba helyezve: 

"Megtalállak még!" 

UFF.

Üdvözlettel,

Attila

Bolivian Dancer Creative Commons License 2011.02.04 0 0 40435

Sziasztok,

 

feltöltöttem a Youtube-ra 5 videót az Egertemetéről - aki nem volt ott :-) 

 

Ha beirod a keresőbe, egértemetés, feldob 5 videót, az 1., 4., 5., érdekes - máramennyire.

 

Az első linkje a személyik kultusz jegyében: 

Előzmény: Bolivian Dancer (40434)
Bolivian Dancer Creative Commons License 2011.01.25 0 0 40434

@rainman,

 

 Ez a régi számom él, de mindig veszem fel. Jobb a prefix ua. hatháromnyolc * kétszer és jeles a vége.

Előzmény: rainman (40420)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40433

Gyakorlatilag nalunk is ez a helyzet. Tölem 100 méterre van a viztornyon a dunaweb antenna és a helyi ktv is dunawebes. Számomra hál' istennek szanalmas minden dolog ott. Az emberek nagy része eljött onnan és örvendetesen mugymond mihozzánk.

 

De képzelt el azt a szitut ahol mi sem tudunk gyakorlatilag korlátlan mennyiségben eladni ADSL vonalat.

 

Szerintem az emberek nagy része hangszóróra hagyatkozik. Kervés olyan tartalom van a televiziózásban amire ki kellene raknom a falamat tojástartókkal. Ha tehetné minden szolgáltató 3playben arulná a dolgait. A UPC is a DIGI is... Azert nagyszerű dolog hogy a TV SAT-ban van mert igy gyakorlatilag 100%-os lefedetséget lehet elérni. Annyira nem rossz az ha hinni lehet a statisztikának és már masodikok vagyunk vele a tányéros piacon.

 

Nem "T" alkalmazottnak kell lenni hanem HOPPÁ dijcsomag ... ;) Az már mindenkinek ott van az orra előtt csak pár kattintás az interneten.

 

 

 

 

Előzmény: reimre (40430)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40432

Az élet szép annyira hogy ilyen dolgok ne zavarjanak és ha egy ilyen számla kijön nekem akárkitől akkor megpanaszolom oszt jónapot.

 

Az OTP azert hagytuk ott - tul azon hogy drágák voltak - mert i.e. valamikor nyitottam egy online számlát két tulajjal de csak nekem volt elérésem hozzá.

Na valamikor kitalálták hogy ha két tulaj akkor két online elérést kell fizetni. Én egy fél évvel később észrevettem  majd panasz elutasitás megint panasz és megint elutasitás.

 

Akkor azt feleltem rá hogy jó ha az elutasitáshoz mellékelik azt hogy a becses nejem mikor rendelte ezt vagy a hanganyagot hogy telefonon mikor kérte akkor elálok a zaklatásuktól. Ha nem akkor PSZAF homár stb stb ....

 

Hirtelen meggondolták magukat és minden rbn volt. Ez ugy 348 forintról szolt.

 

Ezután csomagoltam el az OTP-től.

 

 

Előzmény: asdf_ (40429)
reimre Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40431

Ahogy így elnézem a reklamációs csoport igencsak csúcsra járhat matávéknál.

Előzmény: asdf_ (40429)
reimre Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40430

Tényleg nagy öröm az nekem, hogy ADSL gettóban lakhatok. Más, reális alternatíva itt ugyanis nincs. A mobilnet elvben működik, gyakorlatban a sebessége az "elhanyagolható" ketgóriába (GPRS) esik. A dunaweb antennájára nincs rálátás (többek szerint ez nagy szerencse). Aztán van még itt a fibernet nevű rablóbanda. Ezeknek az utolsó 3, általam is ismert előfizetője közül kettő azóta is pereskedik velük. Nem csoda, hogy el kellett adják a céget, de mivel nem a upc-hez kerül a terület így igazi változás nem várható. Persze van ahol ez sincs, de engem meg az idegesít, hogy seed szerverekre jellemző sebességek mögött gyakran látok digis IP-ket, akik ezért fizetnek 2500-at. Ilyen itt sose lesz, legalábbis belátható időn belül nem. Mint ahogy optinet sem.

 

A SAT-TV gondjai nem beálllítási kérdésre vezethetők vissza, a hangsávok butulását mindenki észrevette, aki nem a TV hangszóróira hagyatkozik, a NGC pixelháborúi pedig visszatérő felvetések minden fórumon.

 

Igazából egyébként azért azért döntöttem az összes tré szolgáltatás leépítése mellett, mert herótom lett az összes csomagtól. Elegem van abból, hogy csak akkor kapok mákos tésztát normális áron, ha veszek mellé egy kis ruszlit is és újabb és újabb hűségszerződés hosszabbításokra kényszerülök, ráadásul nagymértékű függésbe kerültem egyetlen cégtől, ami hosszabb távon biztosan nem vezet jóra.

 

A kamaszlányok vs. telefon probléma az ismert volt előttem is, annak idején ez napi 30-40 SMS-ben manifesztálódott, de aztán az MSN meg a mittoménmi megjelenésével normalizálódott.  Ma meg már egyetemisták, mások a preferenciák meg a gondok. Na ezért kell a családi opció, mert se este nem találkozunk se tré alakalmazott nem vagyok, hogy ingyé hívhassam vissza őket, ha megcsöngetnek.

 

A tigáz az úgymond engem se akart visszatartani annak idején, csak kiküldött egy olyan számlát, hogy azóta is felakad a szemem ha eszembe jut.

Előzmény: Törölt nick (40428)
asdf_ Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40429

Igen, szerintem is ez tortent. Csak ugy fel ev alatt ez meg nem utotte meg az ingerkuszobot annyira, hogy en most ugyfelszamot meg titkos kodot keressek ehhez. Az olyan pl. sokkal jobban zavar, amikor ugyfelunk net+iptv+telefon lemondasat visszamondtuk (meg hatarido elott termeszetesen), ennek ellenere elsejen veletlenul megszunt a telefonja, es aznap nem is tudtak visszakapcsolni, sot meg masnap is csak este hatra (tehat effektive 2 napig nem tudtak oket hivni), az iptv-hez meg kiszamlaztak 8250 szerelesi dijat, mikozben elo ember nem jart ott a matavtol, masreszt meg ugye mire? ;) Ja, meg hogy -ugyanennel az elofizetesnel- a honapok ota leadott masodik set top box meg mindig ott figyel havidijjal a szamlan (meg par nap es lejar a 30 napos valaszadasi hatarido). Na ez mondjuk zavar, a hulye berreges a belso nulla utan nem igazan ;)

Előzmény: Törölt nick (40425)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40428

Ez nem Telekom fügő. Amikor a Tigáztól elmentem az EMFESZ-hez a kutya nem akar visszatartani.

Amikor a OTP-vel leszámoltam volt morgolódás az ugyintéző részéről de én inditottam rosszul hogy máshova megyek. Azt kellett volna mondanom hogy nincs szükségem a szolgáltatásukra. Minden évben valtok közelezőt két jarműre is. Nem egy nagy durranás ez.

 

Ha háborúznak a pixelek akkor bejelented - mint én anno 1 éve vagy fél ? - és kijöttek a saját kollégáim és belőtték ujra ingyen. Nem azert mert nekem hanem azert mert megkapták jegyen és mint barmerlyik ügyfélnek megcsinaltak. Ami elromolhat az el is romlik.

 

Tudom számtalan alkalmam lenne nekem is hogy amikor esetenként berongyolok 1-1 ügyfélszolgálatra személyesen vagy felhivnak telefonon és el akarnak adni nekem valamit "akkor most aztán jol beolvassak nekik" de minek? Ő is csak egy kis hangya mint én, akitől követelnek dolgokat, számonkérik hogy miert nem kötött annyi biztositást, miert nem hozott annyi ugyfelet, miert engedte el az ugyfelet masik szolgáltatóhoz. Ha ti négyen jol elvagytok annyiert annak én tiszta szivből örülök. Megtaláltátok magatoknak a legmegfelelőbb csomagot.

 

Nálunk ahol kamasz gyerekek vannak - és még lány is - nem mondhatom neki hogy az a szám nincs benne abban az ingyenes négy darabban és apa szíjat hasit a hátadból ha magas lesz a telefonszámla. Mi négyen meg minek hivogassuk egymást - én meg ingyen vissza tudok hivni mindenkit - amikor este ugy is találkozunk...

 

Igen nehez eladni szolgáltatásokat olyan helyen ahol 2-3 ismert konkurencia működik a telekom mellett. Vidéken, nagyon vidéken ahol nincs jelentős és sikerült megoldani optika híján ethernetes mikróval legalább 5M sebességet nem tulzás de ugy várnak minket mint a messiást. Ma ilyen helyeket 6000-8000 forintokat fizetnek 4-5M sebességért. Csak internetért(!) és ebben nincs benne a telefon és a TV.

 

Szóval örülj annak hogy oda születtél vagy ott élsz és vannak választasi lehetőségeid.

Előzmény: reimre (40427)
reimre Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40427

Tudom, hogy a matávnál a kutyát se érdekli a megszokott mértékű előfizető fluktuáció. Majd esetleg akkor, ha a megszokottnál több lesz. Vagy akkor se.

Egyébként már az se érdekel, hogy mit válaszolnak a  reklamációra (van még rá két napjuk egyébként a 30-ból). Hamarosan lejár a DSL-re a hűség, akkor a vezetékes számot is elhordozom (bár mostanában a zasszony is hajlik már rá, hogy dobjuk ki inkább a fenébe). A TV-re sajna december elején hosszabbítottam hűséget, szal az még egyelőre marad. Mondjuk ahogy mostanában digisedik el az is, ez elég hosszú idő lesz. A hangot már szinte minden adó alatt lebutították és pl. az NGC olykor a "háborúzó pixelek" című műsort adja egész nap. 2 éve még a hang is jó volt meg ilyesfajta pixelháború is csak egyes BOOM csatornákra volt jellemző.

Egyébként csak a mobil előfizetésen  előfizetésen megspórolok egy csomót, mert a konkurrenciánál 930 Ft-ért 4 kártyát tudtam a családi opcióba vonni, trééknél ez kártyánként 950 Ft. Na ez tényleg flat-rate és lefedi a magánbeszélgetéseink 80-90%-át.

Előzmény: Bolivian Dancer (40423)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40426

Ez összevissza butaság.

 

A hangposta utoljára küldta az uzenetet hogy "van uzenet" kozben a szolgáltatást meg elvették a központban és a postafiókos is. Na mind egy a központ igy maradt és nincs aki lekapcsolja berregő Tárcsahangot. Az ugyfél nem tudja hisz mar valsz' nincs ilyen szolgáltatása a központban a hangposta szerint nincs is ilyen neki.

 

Kitöröl visszair és már jo is lesz.

Előzmény: rainman (40420)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40425

Szerintem "van üzenet" alatt szüntették meg a postafiókot azert maradhatott ott a berregő tárcsahang.

 

Ha nálam lennél akkor kitörölnélek meg vissza és akkor jó lenne. Add le hibára hogy ez van csinaljanak valamit.

Előzmény: asdf_ (40421)
Bolivian Dancer Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40424

Összességben azt gondolom, független magánszemélyként, hogy mindenki ismerkedjen meg a piac, az összes versenytárs előnyivel, hátrányaival, és utána mondjon itéletet. 

 

Rainman, él mindkét számom, amit ismersz, majd jelezz kérlek, beszélnék veled.

 

 

Előzmény: rainman (40415)
Bolivian Dancer Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40423

Reimre,

 

félreértettél...

 

Én most aztán tényleg nem védem a céget, lesz egy ................. ,  és egy ............

 

De ettől még csak próálom elmagyarázni, mint ejelnt ez. Az uinlimited T-Mobile, akár Paletta akár Hoppá, nem rossz.

 

A Flatrate átalánydijat jelent, ott nincs percdíj, de ettől lehet felső határa. A hívott számot meg mobilon simán kóddal, landline-on meg megkérdezéssel tudod (szia, te t-home-os vagy vagy digis, UPC-s?) ellenőrízni.

 

Tudod mit mond le, de szólok NÁLUK bent ez senkinek nem fogja elbaszni a napját, bónuszát. Bekerülsz a havi 0.1%-ba és senki nem fog sírni, ha lélektani bosszúnak számod.

 

A válasz elmaradása miatt én az NMHH-hoz fordulnék inkább. Ha túlmegy a 30 napon, és bizonyitható, akkor az bünti :-) 

 

Előzmény: reimre (40413)
Bolivian Dancer Creative Commons License 2011.01.23 0 0 40422

Egyik sem akarta. 

Előzmény: asdf_ (40416)
asdf_ Creative Commons License 2011.01.22 0 0 40421

Vélhetően az adott díjcsomagnak  - amire váltottál esetleg - szerves részét képezi többek között pl. a hangposta szolgáltatás is.

 

Ez eddig rendben van, de nekem konkretan tokom tele van minden ilyen szolgaltatassal, amit csak ugy a szolgaltato egy csomag reszekent onkent beallit (es veletlenul anyagilag ez nekik mindig elonyos). Ha van egy telefon elofizum, 6 eve nincs rajta hangposta, akkor ne kapcsoljak be automatikusan, mert eddig sem volt, vagy pedig a megrendelom x-elhessem be, hogy nem kerem. Es egy pottyet talan hangsulyosabban jelezzek, hogy a csomag reszekent milyen szolgaltatasokat aktivalnak, hogy legalabb veletlenul eszrevehessem. Ennyi.

Amikor nemreg atvittem a mobilos elofizunkat, ott is hangsulyosan kertem, hogy hivasvarakoztatas, hangposta, emeltdijas tiltva legyen. Ofcoz a hangposta csak bekapcsolva lett (ez a pannon volt amugy).

 

Ha nem akarod használni, kikapcsolod. Nem kell hozzá kurvaanyázni. pár dtmf kódot kell bepötyögni a hangposta esetében is, mint bármely más szolgáltatás ki-be kapcsolása esetén.

 

Egeszen addig, amig nem egy telefonkozpont mogott ulsz, es isdn rendszerkeszuleket kene a bejovo vonalra radugni ehhez (az ugyfelszolga elmondasa szerint, bar fene tudja, szerintem ha a mellekrol kerek egy fovonalat, nyomkodhatnam).

 

Gpondolja móricka.... De lehallgatni nem próbálja meg...

 

Asszem megprobaltam, de valami pin kodot kert hozza, amirol ertelemszeruen fingom sincs. De ez csak kodos emlek, szoval lehet, hogy nem igy van.

 

abba nem gondolsz bele, hogy lehallgathatnád, és a hűdeintézkedésed csak a további "nem felel esetén átirányítandó a hangpostára" szolgáltatást kapcsolták ki. az addig bejött üzenetek rád várnak....

 

De, belegondolok, es tudom hogy igy van, hogy vagy valaki, vagy egy faxkeszulek uzenetet hagyott, emiatt van modulalt tarcsahangom. Es hogy miert van meg mindig, arra azt hiszem az elozo pontban irtam lesz a valasz.

Előzmény: rainman (40420)
rainman Creative Commons License 2011.01.22 0 0 40420

Vélhetően az adott díjcsomagnak  - amire váltottál esetleg - szerves részét képezi többek között pl. a hangposta szolgáltatás is. Ha használod, lehallgatod.  Ha nem akarod használni, kikapcsolod. Nem kell hozzá kurvaanyázni. pár dtmf kódot kell bepötyögni a hangposta esetében is, mint bármely más szolgáltatás ki-be kapcsolása esetén

 

A faxodat meg adott esetben nem huszonöt csengetés utáni auto-válaszra állítod, hanem mondjuk három csengetésre, és a hangpostának onnantól esélye sem lesz.

 

 

 

>na, a hangposta ugyan le van tiltva, de 1 (vagy tobb) hangposta-uzenet azota is ott figyel a kozpontban a szamunkon, lejarati ideje ugy nez ki nincs, mert fel eve modulalt vonalhangunk van. Lehallgatni meg letorolni meg persze gondolom nem tudnam, hisz' nincs hangposta szolgaltatas a vonalon :D

 

 

Gpondolja móricka.... De lehallgatni nem próbálja meg...

 

hisz' nincs hangpoista szolgaltatas a vonalon :D

 

abba nem gondolsz bele, hogy lehallgathatnád, és a hűdeintézkedésed csak a további "nem felel esetén átirányítandó a hangpostára" szolgáltatást kapcsolták ki. az addig bejött üzenetek rád várnak....

Előzmény: asdf_ (40419)
asdf_ Creative Commons License 2011.01.22 0 0 40419

pl. hangposta ügyben hányan tudják, hogy a modulált tárcsahang üzenetet jelez, amit le kéne hallgatni?

 

En tudom, es minden egyes alkalommal aldom is a tematavot, amikor hivast inditok a ceges madzagoson, ugyanis dijcsomag-modositasunkkor automatikusan aktivaltak a hangpostat (kertem???), majd amikor anyazva letiltattam (fax is van a telefonszam mogott, eleg hulye vicc hangpostat aktivalni ra), na, a hangposta ugyan le van tiltva, de 1 (vagy tobb) hangposta-uzenet azota is ott figyel a kozpontban a szamunkon, lejarati ideje ugy nez ki nincs, mert fel eve modulalt vonalhangunk van. Lehallgatni meg letorolni meg persze gondolom nem tudnam, hisz' nincs hangposta szolgaltatas a vonalon :D

Előzmény: rainman (40417)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.22 0 0 40418

egy francos csengetési visszhangról hányan tudnák, hogy nem hálózaton belüli a hívás. mert pl. egy voip-t máskén csöngetési visszhangol, mint egy nornált.

 

 

Szerintem csak tájékoztató kérdése.

 

 

Egyébként érdekes probléma és megoldás lehet ...

Előzmény: rainman (40417)
rainman Creative Commons License 2011.01.22 0 0 40417

A tárcsahang is többféle lehet.

 

szinmpla.

Vagy átírányított a vonaladm ne várj beérkező hívást, mert ártirányítottad mondjuk a mobilodra.

Vagy hangposta üzeneted van.....

 

pl. hangposta ügyben hányan tudják, hogy a modulált tárcsahang üzenetet jelez, amit le kéne hallgatni?

 

 

egy francos csengetési visszhangról hányan tudnák, hogy nem hálózaton belüli a hívás. mert pl. egy voip-t máskén csöngetési visszhangol, mint egy nornált.

 

vagy mit mondjon a versmondó lány a csengetési hang alatt? Ön nem hálózaton belüli hívást kezdeményezet.  ha tisztában van a tarifákkal, akor nyomjon 1-et, ha nincs tisztában akkor nyomjon 2-t, ha megszakítja a hívást, tegye le, vagy nyomjon 3-at. ha arra kíványcsi, mi a hálózaton belüli hívás, nyomjon 4-est, ha gyurcsók távgyógyítótz kérné, nyomjon 9-est. kzelőorvosát meg a 8-as gomb  alatt éri el....

Előzmény: asdf_ (40416)
asdf_ Creative Commons License 2011.01.21 0 0 40416

Ezt amugy a mai napig nem ertem, hogy miert nem lehetett megoldani azt, hogy ha sajat halos mobilt hiv az ember, akkor normal kicsongest hall, ha hordozottat, akkor meg modulaltat (like 00 es 06 utani tarcsahang anno), vagy szaggatottat, vagy valami. Gondolom a tisztelt szolgaltatoknak nem allt erdekeben :)

rainman Creative Commons License 2011.01.21 0 0 40415

keveri a palettát a hoppával, mint ahogyan a hoppá tényleges tartalmával sincs tisztában. támadja a két év hűséget, de nem említi, hogy annak vállalása jelenti az igazán ütős havidíjat, egy évvel is megy a buli, csak pár százzal több havidíjért, és érvként jön azzal, hogy bezzeg a konkurensnél 5 forint a percdíj külön havidíj nélkül.

 

itt meg 5000 perc (több mint 80 óra) erejéig nulla forint a percdíj azért a havidíjért, külön tétel nélkül, ha nem lépi túl az egyhúzamban 60 percet. (némi plusszért a másik két mobilt is bevonhatja a nullázásba)

 

De Neki az ötforintos percdíj  biztos jobban megéri (neki az a flat rate) a nyolcvan+ órányi  0 forintossal szemben, mert nem T-s...

 

Biz isten én erre szívem szerint azt mondanám, menjen isten hírével, majd megtapasztalja az ötforintos percdíjat, mert biztosan az a FLAT RATE....

Előzmény: Törölt nick (40414)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.21 0 0 40414

Imre megint nem vagy tisztában a csomag tartalmával.

 

A Hoppá dijcsomaggal az összes fix telepítésű Telekom és nem Telekom számot IP telefonokat és minden gezemicét azre nem lehet ramondani hogy GSM/MOBIL hívhatod 5000 perc terjedelemben. Természetesen az emeltdijasokat nem.

 

A kedves ugyfelek ahogy én is  figyelmeztetve lettem hogy a T-Mobile az nem egyenlő a 0630 előhívóval. Vannak akik jöttek mentek igy érdemes ezt hosszabb hívások esetében egyeztetni. Mondjuk ha van GSM telefonod akkor ezt magad ugy tudom ingyen meg tudod tenni egy halózati üzenetben. HA nem hiszed el a hívottnak érdemes ezt hasznalni.

 

A számlapanaszkezelés ideje 30 nap. Túllépték neked ?

 

 

Előzmény: reimre (40413)
reimre Creative Commons License 2011.01.21 0 0 40413

Kétéves hűséget kikötni manapság azért már elég ciki BD. Nem beszélve arról, hogy meglévő előfizetésre épül rá. Flatrate meg mégcsak véletlenül sem, merhogy az egyébként ma már jelentős számú vezetékes tré számnak látszó, valójában a diginél, upcnél meg a jó ég tudja milyen szolgáltatóknál végződő számokra nem terjed ki, gondolom figyelmeztetést sem ad a kapcsolás előtt és szintén nem terjed ki a 06-30-XXXXX de a trétől időközben elhordozott számokra. Ez nem flatrate. Flatrate pl. az, hogy a konkurrenciánál külön havidíj nélkül 5 Ft-os percdíjjal hívhatsz bármely vezetékest (függetlenül attól kinél végződik valójában) feltöltőkártyás mobilról (is).

De ez nekem már lényegtelen, annyira felidegesítettek ezzel a legutóbbi kalanddal, hogy most már tényleg megválok minden szolgáltatásuktól. Itt arra se méltatnak 20 évi előfizetés után, hogy 25 nap alatt válaszoljanak egy reklamációra (lexarom, hogy 30 napot enged a szabályzat). El tudom költeni más cégeknél is ezt a havi 20-25 rugót.

Előzmény: Bolivian Dancer (40412)
Bolivian Dancer Creative Commons License 2011.01.21 0 0 40412

Hi reimre, kedves uraim,

 

én aztán most nem vagyok vádolható elfogultsággal a cég javára... de szerintem a hoppá nem egy rossz dolog, sőt... ha utánaszámolsz, ez egy elég jó csomag, eljött a flatrate korszak.

 

A hűséget - szakmai alapon magyarázom - azért kérik (kérjük?) hogy a bevétel tervezhető legyen legalább ennyi időre.

Tényleg attól függ, hogy a szokásaidnak megfelel-e.

Előzmény: reimre (40405)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.20 0 0 40411

Nem paletta. Ha már útálsz valami legyél tisztában azzal hogy mit útálsz.

 

Tudtommal csak annyit irtunk hogy ha van valakinek T-Homeos TV je illetve internetje az ennyiert kaphat telefont mellé.

 

Ha szokásaidnak az jobban megfelel akkor válaszd azt. Nincs is semmi probléma.

Előzmény: reimre (40410)
reimre Creative Commons License 2011.01.20 0 0 40410

Hát igen. Mondjuk az általad emlegetett paletta csomagot egyébként akkor is be tudják kapcsolni, ha nem is kéred. Biztos ami fix, másnap újból. Az eredeti állapotot sem az első sem a második napon nem állítják vissza (csak részlegesen), a reklamációra 25 napig nem reagálnak. Igazán minden okom megvan rá, hogy a továbbiakban is a tré szolgáltatásait élvezzem. Esetleg akinek két anyja van.

Mindent egybevetve még csak drágább se lesz a konkurrencia, csak nem egy helyről lesz a számla és nem lesznek állandó, jóvá nem írt kedvezményekből fakadó számlázási anomáliák.

Előzmény: Törölt nick (40409)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.20 0 0 40409

Most aztán' jól megmondottad ...

Előzmény: reimre (40408)
reimre Creative Commons License 2011.01.20 0 0 40408

Az nem elég, kell hozzá egy tré mobájl is, bár asszem dominósat is beszámítanak.

Mondjuk engem már tényleg nem érdekel, a tré mobájl sim kártyáktól már érzékeny búcsút vettem, hamarosan lejár a hűség a DSL-re az is megy utánuk a vezetékes telefonnal együtt a lecsóba aztán a DTH is, mihelyst lejár a hűség. Bár lehet hamarabb, mert jelenleg 25. napon vagyok egy reklamációval amire eddig nem reagáltak. A 30. napon este -ha addig nem reagálnak- minden egyes tré szolgáltatást felmondok azonnali hatállyal tértivevényes levélben.

Előzmény: Törölt nick (40407)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.20 0 0 40407

Szerintem 2490 ha van tévéd és interneted is.

Előzmény: reimre (40405)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!