Barátaimmal szeretnénk végig csinálni ezt a túrát.
Tudna valaki abban segíteni, hogy kaphatunk-e emléklapot, vagy valami hasonlót, így, hogy ez nem szervezett dolog? Ha igen, akkor hogyan igazolhatnánk, hogy valóban megtettük a távot, illetve hol kell ezzel jelentkezni?
A próbát siker koronázta, bár pár helyen elég nehezen járható az út, és van egy két félreérthető jelzés. De összességében véve nagyon jó volt a túra. :-)
Örülök az érdeklődésnek, így még több kedvvel segítek amit tudok.
Áldást kaptam az eddig leírt információkra, amit folyamatosan frissítek amíg megfelelő állapotba nem kerül az Ózd környéki Kohász-kék. Az infók megtalálhatók a www.urajizold.mlap.hu honlapon. Azért nem itt, mert ott tudom mindig az aktuális állapotot bemutatni. Folyamatban van a jelzések festése, terveink szerint június végére a Sáta-Járdánháza között teljesen fel lesz újítva.
Tavasszal szeretném végigjárni a teljes Diósgyőr-Salgótarján útvonalat.
Szeretnék infókat szerezni arról, hogy jelenleg vannak-e módosított, rosszul felfestett szakaszok? Esetleg tudnátok a nem túl biztonságos, veszélyesebb helyekről is adni némi információt?
A fokozott erdőgazdálkodás miatt új útvonalat kellett kitalálniuk a szervezőknek.
Ez így néz ki: (nincs nálam térkép, úgy írom, ahogy hallottam)
Arló - Somsálybánya templom - Somsály bányatelep - innen a régi vasút nyomvonalán - volt táró - itt jobbra - Farkaslyuk széle - Karu-telep - Kenderszer - Kórházi víztározó - Ózd központ.
Igyekeznek majd rendbe tenni a jelzéseket, de ez nem megy könnyen.
Először is szeretném megköszönni Múzslának a szervezést. Szerintem e lehető legjobban oldotta meg a túravezetői feladatot. Ugyan, mint említette voltak némi problémák az "élbollyal" de az eredményt ez nem befolyásolta;)).
Én még hozzátenném a beszámolóhoz, hogy Ózdot kifejezetten érdemes egy ilyen túra keretében megtekinteni, mert a "csúnyábbik" végén éri el a túra a város és hát sztm ezt is látnia kell annak aki Magyarországon él. Másrészt a lehetőségekhez képest biztosnságban éreztem magam ezen a részen, hála a tucatnyi bringásnak körülöttem. Érdekesség, hogy egy defektszerelés is történt a fent említett ominózus helyen, de a hely rossz hírének ellenére semmilyen atrocitásra nem került sor. Mindenesetre én nem vállalnám be egyedül:))))
A Heves-Borsodi dombság látványvilága és elhagyatottsága most is nagyon tetszett. Annak ellenére, hogy a keleti részén valóban áldatlan állapotban voltak az utak, Salgótarjánhoz közeledve (Váraszó után) nagyon jól tekerhető, parádés panorámás kilómétereket sikerült abszolválni. Már aki ekkor még oda tudott ilyenekre figyelni:))).
A túra nehézségéről annyit, hogy én jóval nehezebbre készültem (BEAC Maxi szintűre), viszont így sikerült emberi állapotban megérkeznem a célba:)))).
Kohász-kék 2005 vagy a nagy szenvedés!
Idén, május 21-én volt a nagy nap, amikor eltökélten álltunk Miskolc keleti végén és vártuk a pillanatot, hogy nekilódulhassunk ismét ennek a hosszú útnak. Most jött el a legtöbb próbálkozó, hisz összesen 16-an sorakoztunk fel a képzeletbeli rajtnál. Az időjárási körülmények miatt jól tekerhető útviszonyokra számítottunk, de ettől függetlenül az agyagos, bánya-hegyi részt kicseréltük egy másikra.
Negyed kilenckor sikerült elrajtolnunk. Megbeszéltük, hogy az eleje (több élvonalbeli OX versenyző) bevárja a végét főleg ott, ahol bizonytalan a továbbhaladásban. Aszfalton értük el Felsőhámort, majd egy rövid macskaköves részen feltekertünk a híres vízeséshez. Most rengeteg víz volt benne, olyan erővel dübörgött, hogy alig lehetett egymás szavát hallani. A Hámori-tó mellett lassan emelkedve elértük a száraz-völgyi utat. Alig kezdtünk azonban rajta tekerni, amikor egy óriási durranás rázta meg a levegőt. A hátsó traktusban arra gondoltunk, hogy valaki 8-10 bar-t próbált meg a gumijába tenni és az bizony soknak bizonyult. Odaérve azonban döbbenten láttuk, hogy társunk (Bálna) hátsó felnijének pereme egy jó darabon leszakadt a felniről. Szegény Bálna tavaly egy esés miatt állt ki Mályinkán, idén pedig még odáig sem jutott el. Mi továbbhajtottunk, míg Bálna egy társunkkal lassabb tempóban ugyan, de felnin tekerve (!) hajtott a kísérőkocsi felé. A Száraz-völgyi parkoló után továbbhajtottunk és a sípályák aljánál feltekertünk a Bánkúti síházig, majd az OKT vonalán kitekertünk a műútig és leszáguldottunk Mályinkára. Itt tartottuk az első frissítőt. Bevártunk mindenkit és ezek után hajtottunk az Upponyi-hegység felé. Nagy meglepetésünkre a víztározó melletti utat leaszfaltozták. Közben a hőmérséklet is kellemesebb lett, kezdett nyári hangulat lenni a lombkoronák között. Borsodbóta után leküzdöttük még a két hegyihajrát és beszáguldottunk Ózdra. Itt jött egy defekt, majd a gumiszerelés után kiderült, hogy a külső is szétszakadt, így a kísérőkocsiról lekerült Bálna külsője és azzal sikerült pótolni a sérült darabot. A várost elhagyva, Hódoscsépánynál rátértünk a kerékpárútra és azon hajtottunk el Járdánházáig, ahol a második frissítést tartottuk. Bár elvileg a táv felén már túl voltunk, de nehézségben csak most következett a java. A Gyepes-völgy lassan emelkedő aszfaltútját nagyon élveztük. Közben külön kuriózumot jelentett az őr, aki a sorompónál mindig megkérdezi, hogy hányan vagyunk, hová megyünk és mi a nevünk. Lassan elértük a Remete-völgyet, melynek meredeksége még a legprofibbakon is kifogott. A bicajtolás után pedig már a Heves-Borsodi-dombság csúcsainak lábainál jártunk. Bár dombság a terület, számos csúcsa ötszáz méter feletti. Pedig megérdemelné a hegység kifejezést, de erről más körökben döntenek. Meg is másztuk a környék csúcsát, az Ökör-hegyet, mely 545 m magas. Kilátást ugyan nem nyújt maga a csúcsa, de előtte a Bükk, utána pedig a Medves felé nagyon szép a panoráma. Itt kissé szétszakadoztunk, de kisebb csoportokban mindenki jó irányban haladt. Sajnos azt kell, hogy tapasztaljuk, hogy évről-évre egyre nehezebben járhatók ezek az utak. Nagyon kevesen túráznak erre, ami persze a környék érintetlenségének szempontjából pozitív hír. A lejtmenetünk nagy része is bicajtolással telt, majd végre a Leleszi-völgyben egy jól járható homokos úton tekerhettünk el Vállós-pusztáig. Bár bőven volt eső a napokban, mostanra pont járható állapotba kerültek ezek az utak. Talán a homoknak kellett is ennyi eső, hisz időnként így is kifordította a kerekeinket. Lassan összeállt a csapat és egy hosszú aszfaltos út után megérkeztünk Váraszóra. Itt jelentette be három srác, hogy feladják. Egyikük bukás, másikuk fáradtság, harmadikuk egyéb okok miatt. Mindenki nagy frissítést csapott, majd összeszorított fogakkal nekiláttunk az utolsó 30 km-nek, mely még tartalmazott számos négyszáz méter feletti csúcsot. Az út minősége egyre lazább, homokosabb lett, de azért még hajtható volt. Az emelkedése kellemesnek mondható, de azért egy ilyen százas után már nem volt egy leányálom. A Fehér-kőig (420 m) még szinte együtt tekertünk, de innen az eleje nagyon meglépett. Kérdezték, hogy merre kell menni, mire én mondtam nekik, hogy a kéken. Egy helyen sajnos rossz irányt választottak, így ők végül Cered érintésével értek vissza Salgótarjánba. Mi közben sorra gyűrtük le a csúcsokat és utolsó tartalékjainkat is megmozgattuk. Két rövid „falat” én már csak tolva tudtam abszolválni. Bárnában szinte leestünk a bringáinkról. Még két hegy várt ránk, mely nem kis megerőltetést okozott, de azért leküzdöttük őket. Végül este ¾ hétre beértünk Salgótarjánba. Röviden gratuláltunk egymásnak, majd mindenki igyekezett haza regenerálódni. Nekem ez még egy hegyi befutót jelentett, révén 380 m magasan lakom. J
Nagyon kemény túra volt és teljesen egészségesen valószínűleg hasonlóan éreztem volna magam, mint az előző években. Ám gyomorrontással és három órás alvással nekem ez egy nagyon kemény feladat volt.
Adatok:
Teljesítés: 16/12
Táv: 131,9 km
Szint: 3200 m
Idő (tekert): 6.50’
Idő (teljes): 10. 30’
Max. seb.: 53,8 km/h
Jövőre várhatóan két napos lesz a túra!
MTM szálló a Tiszai pu. közelében, innen 1-es busz teljesen kivisz majd a rajtig (35 perc alatt) Az ár úgy 1000-1500 ft körül van, ami szerintem baráti.
Tel: 46/356-559 vagy koleszos szállások az egyetemen, kicsit bonyolultabb kijutni a rajthoz (kb. 1 óra) de nem vészes, árakat nem tudok mondani.
