Keresés

Részletes keresés

WinFan Creative Commons License 2001.10.06 0 0 35
Hali!
No akkor lássunk neki:
A rendőrök néha razziáznak, listán nézik, rajta van e az adott vázszám a papírjukon
Ez eddig jó is lenne, viszont vázszámot bárki el tud tüntetni és tud rá újat varázsolni.
Kerékpárpapírok: Ismételten bárki tud papírt készíteni hozzá, rendőrök razziánál nem ellenőrzik a bolt meglétét
Mindegy hogy néz ki a cajga, ha valakinek akkor pont szüksége van rá, elviszi annak állapotától függetlenül
Lakatok:
Számzáras lakat: 3-as kombináció 5mp, 4es kicsit tovább tart.
Kunkori lakat (ez összetekeredik csigába, népszerű mert kis helyet foglal, viszont kinyújtva több cajgát is átér):Egyes kulcsokkal több zár is kinyitható, vacak a biztonsága (bár nekem is ilyen van:-))
Sodronyzár, amit nem lehet elvágni: he-he-he. nem a sodronyt kell vágni, s hamar célba érsz.
U-lakat: Ugyan az, mint a fenti
Kerékpárt úgy lezárni, hogy ne vigyék el, nem igazán lehet, minden csak idő kérdése (nem nagy idő)
Összefoglalva: csak reménykedni lehet
Itt nálunk "nyugaton" az osztrákoktól hoznak be lopott bicikliket, a duma: lomtalanításból van (ez néha igaz is)
Luca Brasi Creative Commons License 2001.10.05 0 0 34
Hi!

A téma örök, csak az adatok változnak:

Egy sötétzöld Heavy Tools, Grip Shift, Sachs hátsó váltó, RC átdobó, LX V-fék, Ballistic-teló,
rajta van az első lámpa és a komputer bilincse, bal pedál törött.

Esetleg jótanácsokat is várnék a megtalálásával kapcs-ban :)

Köszi

csinovnyik Creative Commons License 2001.01.03 0 0 32
Luca, Luca, drága barátom! Hát nem tanulsz!? A rendőrökhöz rohansz sírva, hogy jaj-jaj ellopták a biciklimet? Hát mire van a drága keresztapa? Csak annyit kellet volna mondanod, isten éltesse drága keresztapa, de te nem..., hát most hogyan segítsek rajtad?
Előzmény: Luca Brasi (31)
Luca Brasi Creative Commons License 2001.01.03 0 0 31
Hi!

Én indítottama topic-ot.
Fejlemények:

2000.10.29.-i keltezéssel
Varga Róbert Zsigmond r.törm megszüntette a nyomozást.

Vicces. Nem is nyomoztak, ki se jöttek, semmi, nekem ne írja azt, hogy beszüntette a nyomozást amikor el sem kezdte.

Ciao, Luca

OpiumPapa Creative Commons License 2000.09.14 0 0 30
kedves kollégák!

Mivel én vagyok a kerékpáros topik gazdija, remélem nem baj, ha együttérzek veletek.

2 dolgot akarok mondani mindössze:

Szerintem az Ulakat jó megoldás, pláne, ha kombinálod valami mással. Én nemrég vettem meg az IGAZI kerékpáromat, soksok pénzt költöttem rá. Még nincs lakatom, de nem is hagyom ott sehol egyelőre. Ha lezársz egy brinyót, mindent le kell venni róla: computer, váztáska, lámpák, pumpa, kulacs, MINDENT! Én ha meglátnám, hogy valaki hozzányúl a bringámhoz - és bár nem vagyok híve az önbíráskodásnak - _eltörném_a_kezét! Nem kell rendőr, nem kell semmi. Ott helyben lerendezném, ütném a lakattal, amíg mozog. Mivel senki nem védi az értékedet itthon kénytelen vagy Te magad.

Másik dolog, a holland módszer:
Egyszeri kerékpártulajdonos teker az úton célja felé, majd odaérvén lelakatolja a bringát és eltávolodik tőle. Professzionális, sav és lúgálló, fúrásbiztos, titán és wolframkarbid ötvözetű lakatot használ. Biztos a dolgában. Jön tolvajunk, akinek a kecske megtetszik. Igenám, de meglátja a legújabb fejlesztésű lakatot amin messziről virít a NASA felirat. Mivel a lakatot eltávolítani nem tudja (hiszen nincs talajgyaluja) ezért (figyi!) felrakja a bringára a saját lakatját!!!
Ezután megnyugodva távozik. Hősünk, elvégezve dolgát visszamegy a brinyóhoz, hogy hazakarikázzon, ám észreveszi, hogy a csatornapart korlátjához idegen erők rögzítik a bringát. Vajon mit is tegyen ő? Visszajöj és levágja az ellenfél lakatot? Otthagy mindent? Rendőrség? Pánik? Hirtelen kalkuláció után rájön, hogy a lakatjának (NASA) értéke kb 7szerese a bringa értékének, tehát leveszi a lakatot (értékmentési céllal minden mozdíthatót, hisz saját tulajdona) és távozik. (esetleg előtte rövid amortizációs kurzus, felnitörés, festékleverés, küllőkirúgás)
Másik verzió, hogy felveszi a harcot és hazamegy a tartalék lakatért és azzal ia megköti a kerót. (már 3 zár vigyázza a gépet) Ilyenkor persze ragozhatjuk a dolgot annyi lakatik, amit még a vas elbír, de átlag 2 kör után valaki lemond a bringáról. Az eredeti tulajnak tehát megmarad a 800 guldenes hiperlakatja és 80-100 guldenért vesz egy másik szitibájkot a használtpiacon.
Tegyük hozzá, hogy ilyen esetekben nem GT, merida, Mali, trek stb kerókról van szó.
[ennyit a nyugati nagyvárosokról
]
Nézzetek be a kerékpáros topikba, várunk szeretettel tök jó a csapat!

Papa

easy diver Creative Commons License 2000.09.13 0 0 29
Hello!

Mindenkinek köszönöm az eddigi 28 hozzászólást.
(Except Szappan.)
Elég alaposan kiveséztük a témát, bár egetverő újdonságok, azt hiszem senki számára nem hangzottak el, mégis úgy érzem, a topic betöltötte a feladatát.

Általános vélemény volt, hogy a megelőzés az egyetlen járható út, ha már megtörtént a baj, akkor esélyeink minimálisak a brinyó megtalálására, ezt saját friss élményeim is megerősítik.
Szintén általános volt a negatív vélemény a zsaruk szerepéről ill. nemtörődömségéről.

Tanulság, hogy a brinyót soha nem szabad őrizetlenül hagyni, v. óvó tekintetünk, v. a lánc (menet közben átvetve izmos mellkasunkon), U-lakat függjön rajta állandóan.
Se computert, se macskaszemet ne hagyjunk rajta, szintén könnyű prédának számítanak.

Megpróbálkozhatunk a hajti-pajti-féle rondára-festem-a-brinyót technikával, mindenkinek lelke rajta.

Asszem nagyjából ennyi. Félreértés ne essék,szavaimat nem topiczárónak szántam, csupán össze akartam foglani az eddig elhangzottakat.

További értékes hozzászólásaitokat várva:
Ave, easy diver

Alexa Creative Commons License 2000.09.07 0 0 28
Szia!

Hát ez szomorú! Tudod, mi az érdekes?! Angliában a lakhelyedhez közellévo kapitányságon leadhatod a frissen vásárolt binyiglid "alvázszámát", ha esetleg megfújják, ugyan olyan komolyan keresik, mintha autó lenne!
Nekem 1 x a motoromat akarták ellopni, nem zavarta az ipsét, hogy egy bazi nagy oszlophoz volt láncolva, no, meg az sem, fényes nappal,emberek között... :o)Ez egy balek típusú tolvaj volt :o))

Előzmény: easy diver (-)
Solt Creative Commons License 2000.09.07 0 0 27
Értelek én.
Egyetlen olyan szituációt tudok elképzelni, amikor valakit megkérnek a biciklije eredének igazolására; ha egy feljelentésre hivatkozó sértett, vagy zsaru felismerni véli a bicikliben az ellopott kerékpárt. A feljelentésben pedig mindenképpen szerepel az eltulajdonítás (vélelmezett) időpontja.
És itt jöhet a képbe a (lakás)biztosítási szerződés, amely (általában) tartalmazza az ingóságok tételes felsorolását, bicikli esetén nyilván alvázszámmal.
Ez ugyan nem igazolja, honnan van a bicikli, de a dátumok alapján mégis egyértelműen tisztázhatja az érintettet ebben az egyetlen szélsőséges esetben, amiben el tudom képzelni, hogy _neki_ kell igazolnia az ártatlanságát.
Előzmény: John Zero (25)
papugaja Creative Commons License 2000.09.07 0 0 26
Most nagyon okos leszek:
- Számlákat, papírokat meg köll őrizni.
- Számokat fel kell írni (esetleg több helyre).
- Vagyontárgyakat le kell fényképezni.
- Tolvajokat pofán kéne vágni.

Vásár után okos a paraszt...

Előzmény: John Zero (25)
John Zero Creative Commons License 2000.09.07 0 0 25
Solt:
Lehet, hogy félreértettél, de a biciklimet még nem lopták el.
De semmilyen papírja nincs (sehol). A vételkor talán volt egy számla, de 7 év alatt az is eltűnt.

Csak az a kérdés, hogy mit tegyek, hogy legyen papírom hozzá? Rendőrségre kell menni? Bár asszem még alvázszáma sincs(?), de ezt majd megnézem, csak most épp a testvéremnél van a bicikli.

Előzmény: Solt (23)
papugaja Creative Commons License 2000.09.07 0 0 24
Hali!
Nekem meg csak a papír maradt meg. Az van ráírva, hogy RALEIGH M-80 , meg hogy a váz száma: 69-5095719.
U-lakat felejtő.
Nekem egy Kryptonite volt. Tegnap estig. Pedig a nyugatabbi országokban a gyártó garanciát vállal. Gondoltam, akkor nem lehet olyan rossz.

Szóval az én bringámat 09.06-án este lopták el a Szeged Plaza tárolójából. Nyomravezetőnek persze jutalom, meg ilyenek...

Tanácsolnám, hogy:
- Zárban ne bízz!
- Köss biztosítást.
- Legyen őr, vagy kamera (a Plazanál egyik sem lát oda, én hülye meg nem figyeltem erre.)
- Sportcélú géppel ne mennyé bótba, vagy moziba (pont a Tolvajtempót néztem), erre a célra vegyél egy gagyit fogyóeszköznek.

Mindenesetre, ha valaki úgy venné észre, hogy feltűnt a környezetében egy szürke-sötétzöld, 16,5"-os oversize csöves vázú RALEIGH M-80 szlalom stílusú, de cc-kormányos monti, aminek fekete-vörös-alu színű szép CNC-zett Manitou EFC villája van és Selle Look In nyerge, az legyen szíves gyanakodni, mert errefelé eléggé egyéni a brinyó. És sír a gazdája után.
Alapméretes a fejcsöve, ragacsos a markolata (autósampon kicseszett vele), hátsó kerekében hiányzik egy küllő. Vázszám fentebb.
/62/422-252 Gyuri, vagy yodagenyo@freemail.hu

Előzmény: John Zero (22)
Solt Creative Commons License 2000.09.05 0 0 23
(Lakás)biztosítási szerződésben sincs megemlítve?
Előzmény: John Zero (22)
John Zero Creative Commons License 2000.09.05 0 0 22
Ez a papír-dolog engem is érdekelne! Van egy legalább 5-7 éves bicikli, papír nuku. Mi van ilyenkor?
Vagy esetleg nem is érdekes az egész, hiszen a rendődök úgyse nyomoznak a lopott biciklik után?
(Bocs a negativitásért...)
Vandorr Creative Commons License 2000.09.05 0 0 21
Helyes a topik felvetése. Mi egyszer a Metroban vettünk kék vastag, körkulcsos zárat, amivel két biciklit is össze tudtunk zárni. Itt Szegeden a mozi előtt még az öntöttvas padokat is elfűrészelték a biciklik kedvéért. Gondolhatjátok, hogy a közlekedési tábla mennyi lehet számukra. A fenti zár bevált, csak elromlott jelen pillanatban.
U-zárat simán elfűrészelték nekem, pedig műanyag bevonat is volt rajta.
Más: én használtan vettem a bicajt, de én vagyok a 2. tulaj, s ez biztos, viszont a papírokat nem kaptam meg. Most hogyan tudom igazolni a rendőrnek, hogy valóban az enyém. Itt Szegeden nyáron szívatták a bicikliseket, igaz, hogy a sétálóuccán, de akkor is mi van akkor, ha igazolnom kell. Honnan kap az ember igazolványt?
csinovnyik Creative Commons License 2000.09.04 0 0 20
asszem ezzel a torokgyulladás hasonlattal jól belenyúltam.

1., a rendornek a bicikli bicilki. majdnem mindegy, hogy harminc éves csepel brinyót toltak el a kocsma elol, vagy a vadi új GT-t a lépcsoházból. nincs rendszáma, egységes alvázszáma, nem jegyzik sehol és borzasztó egyszeru megváltoztatni. ha lecserélnek rajta egy- két kiegészítot, már nem is ugyanaz a bringa, vagy legalábbis szinte lehetetlen bebizonyítani.(egy jobb kocsinál egy csomó alkatrész árulkodik arról mikor és hol készült, és hogy eredetileg melyik autóba építették be) ha egy adott biciklit keresel Pesten, olyan mintha tut keresnél a szénakazalban.
mi következik ebbol? felderítési esély nullához közeli értéket ad, de el lehet nyomozgatni akár hetekig is. (jó is lenne meg nem is, ha annyi rendorünk lenne, hogy ráérnének hetekig járni egy bicikli után)
szerintem az a rendor nyomoz bicikli után akivel nagyon ki akar kúrni a fonöke. vagy még az se, mert az egész kerületi statisztikát rontja a meg nem talált bicikli. a megoldás: nem veszünk fel jegyzokönyvet, hogy ne legyen belole hivatalosan ügy, de azért úgy csinálunk mintha dolgoznánk vele, hogy szegény sértett ne járjon feszt a nyakunkra, vagy ne dobjon föl azért mert nem nyomozunk.

2., az orvos. persze, hogy nem küld el a fenébe, ha odamész, de ha csak telefonálsz, hogy fáj a torkod, fogadjunk o sem küldi rád a rohammentot. ellentétben a rendorrel, az orvos tud segíteni rajtad, ha torokgyulladásod van, másrészt o akkor is dolgozik (kap pénzt érte), ha meghallgat és felír egy kalmopyrint. (ha odamész a rendorségre, az ügyeletes is meghallgat és ad egy két jótanácsot)

3., az orvosokról is meg a rendorökrol is tudok sok jót és sok rosszat mondani. lehet oket hasonlítgatni, de átlagot az átlaggal.... szóval nem sok értelme van.

az én biciklim drágább volt mint a használt robogó amit tavasszal vettem, és még nem tudom vigasztal-e a tudat, hogy ha a robogót lopnák el, a rendorök azt se keresnék.

John Zero Creative Commons License 2000.09.04 0 0 19
csinovnyik:
Na és: "az orvos hasonlathoz annyit, hogy lehet, hogy neked ez most nagyon fáj, de ez mégiscsak egy torokgyulladás."

Még ha ezt el is fogadom, mutass egy olyan orvost, nem segíteni próbál, hanem kidob a rendelőből, ha "csak" egy torokgyulladással mész oda.

Előzmény: csinovnyik (17)
John Zero Creative Commons License 2000.09.04 0 0 18
csinovnyik:
Azért legalább a jegyzőkönyvet felvehetnék, hiszen ha (esetleg) lebuktatnának egy orgazdát, akkor bizonyítani kell, hogy az ottani biciklik lopottak, aminél gondolom sokat segít, ha érkezett bejelentés ugyanarra az alvázszámú biciklire, stb.

Torokgyulladás? Na akkor én egy 50-80 ezer Ft kiadással járó torokgyulladást kívánok az ilyen rendőröknek...

Vagy lehet, hogy csak én ismerem kevéssé a törvényt, és szerepel benne, hogy 80 ezer Ft érték alatt bejelentett lopás után tilos nyomoznia a rendőrségnek?

Előzmény: csinovnyik (17)
csinovnyik Creative Commons License 2000.09.04 0 0 17
ja, a randorök? ok többnyire igazi jegyzokönyvet sem vesznek fel a dologról, mert akkor már ügy van belole, olyan amiben rendkívül kicsi az esély a sikerre. egyszeru matematika:

1., amennyi ido egy lopott bicikli megtalálásához kell, azalatt más, a közrendet esetleg jobban zavaró (legyünk jóhiszemuek) ügyet is fel lehet göngyölíteni.

2., a statisztika az ismertté vált és a felderített esetek arányára épül. akkor javul, ha kevesebb válik ismertté, vagy többet derítenek fel....

3., az orvos hasonlathoz annyit, hogy lehet, hogy neked ez most nagyon fáj, de ez mégiscsak egy torokgyulladás... (ezt nem is én montam)

csinovnyik Creative Commons License 2000.09.04 0 0 16
itt nem messze tolünk van egy ilyen hajtás-pajtás hely, ahol rendre áll egy pár bicó. ha valaki ért hozzá, látja melyik a frankó, de aligha valószínu, hogy valaki csak úgy beleszeret egy ilyen szörnyure mázolt valamibe. nem is lehet gyorsan eladni, mert valami helyen le kell festetni szépre vagy oda kell adni 5-10-15 ezer pénzért valakinek. (aki baromira nem ért a biciklihez, azt mondja 15K-ért a corában már új montenbájkot kapok, viszont hány olyan fickót tud egy tolvaj egy nap alatt felhajtani, aki helyes sorrendbe tudná rendezni az LX, STX RC, Alivio sorzatot?) ezzel együtt lopják oket, úgy tudom. (money for nothing)

én meg, hogy örültem, hogy találtam olyan színu telót a bicóra, amilyen az egyik szine.... a másik gondom az u lakat, mert ahová felszerelném a tartóját, ott van a 2. sz. kulacstartó. szóval megyek és beszerzek egy ilyen barom vastag láncot, amivel rendes motorokat zárnak le. menet közben majd megpróbálom magamra applikálni valahogy. ha meg megpróbálnak lelökni a bicóról (ha valakit nem rettent el eleve termetem) ezzel a lánccal majd elsimítom a nézetkülönbségeket.

John Zero Creative Commons License 2000.09.03 0 0 15
Justin:
Te elvárod, hogy ha valami súlyos ill. hirtelen betegséged lenne, akkor meggyógyítsanak az orvosok? Ők sincsenek sokkal jobban megfizetve, mint a rendőrök, mégse hagynak senkit meghalni emiatt.

Témára visszatérve: az U-vas elég jó, igaz, hogy nehéz, de a vázra lehet szerelni, az ára kb. 4-5 EFt, de ennyi védelmet bármilyen jobb bicikli megér.

Nem tudom, hogy érdemes-e több lakatot tenni a biciklire? Én a fennt említett U-vas mellett szoktam egy vékonyabb láncot+lakatot is rakni a biciklire, de talán emellett még egy lakat is elférne.

Előzmény: Justin (9)
Solt Creative Commons License 2000.09.03 0 0 14
Unokatesóm egy lánccal verte el a biciklijét, hogy ne kívánja meg senki, aztán egy bolt hátsó bejáratának rácsával vitték el.
Az a bicikli egy házi készítésű lánccal volt rögzítve a rácshoz. Egy jó lakat, másfél-két centi vastag acélsodrony, a végein egy-egy gondosan ráhegesztett szemmel. Az egész egy átlátszó gumicsőbe bújtatva. Szerintem azóta is a biciklin van. :-)
Teve99 Creative Commons License 2000.09.03 0 0 13
joo, azt en is gondoltam, h nem a hajtipajtik mattfeketek:)
Előzmény: Harmaspajtas (12)
Harmaspajtas Creative Commons License 2000.09.03 0 0 12
Hi!

Nem a futárt kenik le, hanem a bringáját valami ütött-kopott színre. Az én Gepida Asgard Team vázam is az eredeti szép polír natúr színről is le lett festve mattfeketére, igaz három hónap múlva eltört a váz....

Előzmény: Teve99 (11)
Teve99 Creative Commons License 2000.09.03 0 0 11
Sziasztok!

A bringaboltokba szerintem nem viszik a lopottat, 1szer epp akkor jottek a barna gyermekek, amikor en is ott voltam, es ugy elzavartak oket, h labuk se erte a foldet..

En 1 motor-lekotesre hasznalt zarat hasznalok, kb 1 meter hosszu, es 3 centi vastag, at lehet vele fogni az elso kereket es a vazat is egyszerre. Bar a szallitasa kicsit nehezkes, ra kell kotozni a taskamra, es neha beakad a nyeregbe;)

Aztan allitolag meg az U lakat is kiraly.

En mindig vagy olyan taroloba rakom, ahol sok bringa van egymas mellet (ugyse az enyemnel a legnagyobb az ertek/zar minosege hanyados:), vagy pedig berakom mondjuk valami udvarra, megdumalom a portast, vagy valami.

Csinovnyik: a lekenes az miert jo? Akkor miert kevesbbe vonzo? Meg nem is lattam lekent futart, de majd megnezem.

Az enyemem 1 rakas matrica van, az szerintetek eleg taszito?:)

csinovnyik Creative Commons License 2000.09.03 0 0 10
hát parázok én is rendesen a bicóm miatt, négyszer is meggondolom, hogy bemenjek-e vele a városba. ha egyszer ellopnák a szívem szakadna meg. sokat gondolok rá, hogy amúgy hajti-pajti módra lekenjem-e mattfeketére vagy libafos zöldre egy szőrét erősen hullató ecsettel, hogy ne legyen annyira vonzó, de eddig még nem volt szivem megtenni.

ha valaki erővel próbálja meg tőlem elszedni, az számoljon azzal, hogy erősen felfokozott érzelmi állapotban kevéssé uralkodom magamon és ennek súlyos következményei lesznek.

melyik a legbiztonságosabb biciklilakat? és melyikkel lehet a legjobban tolvajt verni?

Justin Creative Commons License 2000.09.02 0 0 9
Hello!Miért várjátok a rendőröktől,hogy tesznek bármit is?Az a helyzet ugyanis,hogy nekem pl nem lenne kedvem dolgozni,ha
1.:Állandóan hülyéznének
2.:Éppenhogy megfizetnének
3.:Egyfolytában túlóráznék
stb.
Bátyám rendőr volt 9 évig láttam ahogy megkopaszodott,alkoholista lett stb.De a haverjai is dettó ugyanez.
Na most,hogy védtem a rendőröket elmondom mi a helyzet.A bringa nincs jelölve pl rendszámmal,az alvázszámot bárki átüti stb.El lehet tüntetni nagyon egyszerűen.
Cserny mester Creative Commons License 2000.09.02 0 0 8
Ha egy öreg boltos is hozzászólhat: a tolvajok általában nem viszonteladóknak, hanem lengyelpiaci végfelhasználónak kínálják vonzó áru frissen lopott bicajukat. A tolvaj ritkán ostoba és tudja, hogy a - rendesebb boltokban - személyit kérnek és nyilvántartanak. Én tizennégy év alatt két esettel szembesültem. Az egyik egy gyermekgép volt amit felismertek. Hogy aki hozzám beadta a tolvaj volt-e, nem tudom. A címek megvoltak, összeeresztettem őket. További fejleményekről nincs tudomásom. A másik egy lebukott barna bőrszinü társaság volt. A kora hajnalban lopott gépet délelőtt tíz órakor már Miskolcon értékesítették. A károsult csak délután vette észre a hiányt...
Persze van pozitív tapasztalat is. Egy barátom úgy megdorgált egy tolvajt - aki az országútiját vitte volna el - hogy az illető még fél órával a nevelés végeztével is eszméletlen volt.CsL
Előzmény: dookie2 (5)
Solt Creative Commons License 2000.08.30 0 0 7
Az enyémet (Scott, Deore LX) a suli elől lopták el (Debrecen) 4 éve. A rendőrők úgy zárták le az aktát, hogy a portást sem kérdezték meg.
Postás ismerős végig kergette a fél városon a zöld biciklin menekülő faszit, közben állandóan jelezte a rendőrségnek mobilon, hol járnak. Persze nem ért oda egy járőr sem. Aztán még aznap meglátta egy másik biciklivel a belvárosban, le is cibálta róla, de amíg telefonált az ingéből kibújva megint meglépett. A rendőrök végül csak kiértek, és a jegyzőkönyv felvétele után megnyugtaták a srácot, hogy mindent meg fognak tenni. Búcsúzáskor a srác megkérdezte, hogy ezt komolyan mondta-e, majd az igenlő válasz után azt, hogy akkor miért nem érdekli a kerékpártolvaj személyleírása.
Itt a megye kisebb városaiban meghirdetett "használt nyugati kerékpárok vására" is volt, és nem voltak hajlandóak kimenni egy alvázszám-listával.
A zsaukról ennyit.
Más.
Unokatesóm egyszer visszalopta a biciklijét. :-)
Védekezni úgy lehet, ha
- csak a skandináv és közép-európai országokban hagyod őrizetlenül,
- amúgy van rajta sok és vastag lakat (fontos a jó zár!),
- és legalább villáskulcs kell a legkönnyebben leszerelhető alkatrészhez (pl. kerekek, nyereg) is.
easy diver Creative Commons License 2000.08.30 0 0 6
Ave,

mindenkinek köszönöm az eddigi hozzászólásokat.

OFF:(Szappannak üzenem, hogy, ha egyszer majd a bringája helyén talál egy nagy 0-t, akkor majd poénkodhat kedvére, majd együtt röhögünk.)

ON:
Természetesen nekem sincsenek illúzióim az eredményességet illetóen, de legalább tettem vmit az ügy érdekében.
Jó lenne dumálni itt egy zsaruval a témáról, ha van vkinek ilyen ismerőse.
Pl:Szétkapják-e a bicókat v. leviszik vidékre;
felbukkannak-e az Ercsin v. a bolhán a Pecsában stb.
Persze végigjárhatnám az összes bizományit és bicikli boltot:)

Várom a további hozzászólásokat,
Easydiver

dookie2 Creative Commons License 2000.08.30 0 0 5
Nekem szerencsére nem loptak el még kerékpáromat, aminek a titka rém egyszerű: soha nem hagyom olyan helyen ahol nem tudom legalább vizuálisan ellenőrizni, vagy ahová max. lángvágóval lehetne bejutni. Ma már azonban az sem megoldás, ha folyton rajta ülsz, mert egy srácnak úgy fújták meg a biciklijét a dunaparti biciklisúton ( fényes nappal! ), hogy egy, a kissebséghez tartozó tag, egyszerűen lelökte a tagot a bicikliről és halál nyugalomban elkerekezett. A bátyámnak már 2 bringáját fújták meg, az egyiket még kölyökkorában, egy campingot, ami később meg is lett, de csak darabokban. Akkor egy füles alapján egy egész bandát kaptak el. A második bringát nemrég a lakás elől lopták el, ( zárt lépcsőházból ajtó elől, ráadásul még le is volt lakatolva, de azt simán átvágták) de a rendőrség nem bíztatott semmivel. Sőt! Aki a jegyzőkönyvet felvette elmondta, hogy utoljára 2 (!) éve találtak meg egy bringát, de a tettes ott sem lett meg. ( kibiciklizte magát, aztán a bringát otthagyta egy parkban). Még sok durva tötrénetet tudnék mesélni, de nem akarlak elkeseríteni. Én is azt tudom tanácsolni, hogy menj el tööb bicajboltba, és kérd meg őket, hogy hadd tehessél ki egy plakátot az ellopott brinyóról ( esetleg egy kis pénzt is tanácsos feldobni , meg hogy figyeljék azért ők is. És mindenkinek üzenem, hogy lopott bicikli, vagy arról származó alkatrész csak szerencsétlenséget okoz!!!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!