Keresés

Részletes keresés

CsST Creative Commons License 2017.09.01 0 0 56964

(Lajosnál hasonlóan, ő egy másnapi családi kirándulás miatt szeretett volna előbb hazaérni és nem teljesen "szétcsapni" magát a túrán, azt meg megbeszéltük hogy sem egymást lebeszélni, sem rábeszélni nem fogjuk a folytatásra / feladásra, mindenki maga dönt. Ő akkor már biztos hogy a héregi megoldásban, aztán végül én is úgy döntöttem - bár egy fél literes kólával próbált "zsarolni", hogy azt odaadja ha továbbmegyek, mert bányahegyi kólának szánta :) 

Előzmény: CsST (56963)
CsST Creative Commons License 2017.09.01 0 0 56963

Nem, Pusztamarót utánig kicsivel. Pontosabban ott tértünk le a K-100 útvonaláról, és a piros jelzésen mentünk le Héregre, elég szép útvonalon (bár volt egy fakivágásos rész, ráadásul a turistaútra döntve, ott kerülgetni kellett, de nem volt vészes az sem). Délelőtt 9 körül lehetett akkor. A piros ezen szakaszának egy részén (elején) legutóbb a Gerecsei Térképkörön jártam.

 

Igazából nem volt semmi bajunk, csak valahogy elfogyott a motiváció. Rájöttünk, hogy 24 órán belül nem nagyon lenne meg, sőt lehet hogy 25-26 órával már jobban a késő délutánba nyúlna mint terveztük. Amúgy nagy dilemma volt, nekem végül az döntött, hogy másnap egy állásinterjúm is volt, meg így azt gondoltam hogy már aznap elutazom a barátnőmhöz inkább (bár végül úgy alakult hogy nem). Szóval a kényelem meg az érzelmi és civil élet nyert a túra fontosságával szemben ezúttal :)

 

Sokat gondolkodtam abban a pár percben rajta, amikor az elágazáshoz értünk és dönteni kellett, hogy most akkor meglenne a 28. bejárás, stb, de arra jutottam hogy meglesz az még, legfeljebb kicsit később érek el a 100 Kinizsi  / Iszinik bejáráshoz :) 

Előzmény: München11 (56962)
München11 Creative Commons License 2017.09.01 0 0 56962

Jó pár éve, Pusztamarót után nemsokkal, bevilágítottunk fejlámpával (nem szándékosan!) egy "véletlenül" ott ácsorgó autóba. Késő tavasszal volt, úgy este 11 környékén. Volt vidámság, az autóban meg riadalom. Szegény lány.. ha jól emlékszem, be is verte a fejét a kormányba....

 

Amúgy nézem, hogy Bányahegyig mentetek.

Onnan autó?

 

Előzmény: CsST (56961)
CsST Creative Commons License 2017.09.01 0 0 56961

Igaz, és jogos :)

Sokat tudnék (és remélem fogok) írni arról is, az a baj hogy ha egy túra nem a terveim szerint sikerül - bár nem szégyellem és beszámolok arról is - de azt figyeltem meg hogy azért az némileg visszaveti az írókedvem, ihletem. 

 

Szóval azért előbb-utóbb lesz bővebb Roki beszámoló is, ill. a mostani K-70 beszámolóban is kitérek majd annak az élményeire, mert Suvlajjal szóba kerültek. 

 

Elöljáróban az egyik érdekes élményről, amit már megírtam, és fb-n már posztoltam:

 

"Dorogon a pincesor, vagyis a temető utcáján mentünk felfelé valamivel éjfél után, amikor lépteink halk, ritmikus neszét egyszer csak egy nyitott ablakból kiáradó szenvedélyes női sikoltozás törte meg. De olyan hangerővel és átéléssel, hogy Kovi sírva könyörögne a hangmintáért. Lajos sem ment el mellette szó nélkül, hogy a nő nem ment el szó nélkül, kamaszosan nevetgéltünk. Úgy fél vagy egy perc után csend lett, véget ért az apex. Majd kisvártatva egy másik irányból hatalmas, trombitáló orrfújás hallatszott.

- Úgy látszik, itt minden ilyen orbitális - mondtam Lajosnak. - Nincs is jobb egy jó orrfújásnál - tettem hozzá.
- Sebaj, hamarosan mi is a csúcson leszünk. A Getén - folytattam.
- Az azért nem ugyanaz.
- Nem, de azért még ritkább. Jó esetben persze. Még egy olyan Gete-bubusnak is, mint én, aki már majdnem negyvenedszer megy fel a hegyre.

 

(A Kinizsi egyébként pár éve már a másik, felső utcán halad hivatalosan, a temető miatt mentünk mégis a régi útvonalon, hogy ott vizet vételezzünk. Végül viszont a temetőt zárva találtuk.)

 

Lajos barátommal ugyanis elhatároztuk, hogy "sztovka módra" bejárjuk a Kinizsi Százast. Így tehát a régi csehszlovák százasok időrendjét követve már péntek délután (Rich Piana halála napján, persze ezt akkor még nem tudtuk) útra keltünk, megcserélve a napszakokat. Pontosabban a klasszikus sztovkák este indultak, mi ezzel szemben rögtön munka után, délután négykor, elsősorban amiatt, hogy utána több időnk maradjon a hétvégéből.

Önző módon nem kerestünk további túratársakat, be sem jelentettük előre a túrát, mert már úgyis rég beszélgettünk, meg ketten talán jobban is haladunk mintha nagyobb társaságban mennénk. Egy olyan, végül túlzottan optimistának bizonyult tervünk is volt, hogy akár 20 órán belül Tatára érhetünk.

 

Ami a hangokat illeti, mondtam is Lajosnak, hogy látod, érdemes volt eljönni. Meg a nyelvzseb miatt is. Lajos ugyanis nem tudta, hogy az Asics cipője nyelvén zseb van, amibe be lehet tűrni a cipőfűzőt, hogy ne akadjon be a gallyakba, stb. Nekem is ilyen van az új Salomonomban, amiben mentem.

 

Láttunk táblákat is, "előzd meg az erdőtüzet" felirattal. Persze a közelmúlt mediterrán tüzei után kevésbé vicces, de az erdőtűz megelőzéséhez elengedhetetlen, hogy gyorsan és jó irányban fussunk, lehetőleg átlépve a szélsebességet."

 

A Rokiról pedig egy érdekesség:

 

Szentpéterföldén holtpontunk volt, a vizünk is jócskán elfogyott, és nagy kísértés volt a buszmegálló. Ott egyébként főleg Istinek fogyott épp el a vize és söre mellett a motivációja és kedve is. Késő délutánra járt, még hőség volt, az utcán senki. Mondom Istinek azért menjünk kicsit vissza, hátha látunk valakit akitől kérhetünk vizet. Egy udvaron aztán láttunk egy kisebb társaságot egy autó körül, odamentünk a kerítéshez és integettem nekik.

Beinvitáltak, hűtőből kivett hideg vízzel kínáltak, plusz kólával, Istit pedig tejszínes - tejes kávéval is (engem is, de én nem kávézom). Vagy fél órát beszélgettünk, kiderült hogy már hallottak a Rokiról, sőt van egy közös túrázó ismerősünk is. Szerény, de tisztán tartott hajlék volt, és rég tapasztaltam ilyen vendégszeretetet. Az útra is kaptunk hideg vizet.

A végén amikor eljöttünk, kérdeztem Istit, hogy tudja-e milyen családnál jártunk.

(nem tudta; egyébként azért volt érdekes, mert Isti azért meglehetősen jobboldali :) 

Előzmény: München11 (56960)
München11 Creative Commons License 2017.09.01 0 0 56960

Az szép, de lógsz a Rockis beszámolóval is!!

 

Előzmény: CsST (56959)
CsST Creative Commons License 2017.08.31 0 0 56959

Még múlt péntek-szombaton Suvlajjal voltunk egy százasnak induló privát bejáráson, amiből végül egy spéci Kinizsi 70 lett, fordított napszakosan (péntek délután 4-kor indultunk). Így ha minden igaz 38. alkalommal mentem fel a Getére :) 

Részletes beszámoló hamarosan, talán a jövő hét közepére megírom.

CsST Creative Commons License 2017.08.15 0 0 56958

Ja igen, a Kinizsi Százas ma ismét nyerő túra a Túralottón :)

http://turazokni.hu/turalotto/

pucros Creative Commons License 2017.08.13 0 0 56957

:) nahát! :)

Előzmény: panareaTJ (56956)
panareaTJ Creative Commons License 2017.08.12 0 0 56956

igen, én is csak utólag tudtam meg, hogy veled osztoztam a Bázakerettye-Nagykanizsa kocsiúton a hátsó ülésen :)

Előzmény: pucros (56955)
pucros Creative Commons License 2017.08.12 0 0 56955

Ez így van - egy teljesítménytúrán az ismeretlen arcok bármelyike lehet topiktárs :)

Előzmény: München11 (56953)
pucros Creative Commons License 2017.08.12 0 0 56954

Jámbor olvasata pontos. Az állítmány nem a vers, hanem hogy jött a vers. 

 

Magát a verset persze lehetne utólag is tovább hegesztgetni. De itthon, a fotelből? Az nem autentikus, és miért pont én.

 

De csak azért írtam be ide, hogy mutassak egy kapcsolódási pontot a Roki meg a Kinizsi között.

München11 Creative Commons License 2017.08.12 0 0 56953

Rádiházán pár szót váltottam Sanyival, mellékesen megjegyezte, hogy Pucros kollega volt akivel előttem beszélgetett. Addigra persze elindultál....

Sajnálom, hogy így alakult, persze lesz majd még alkalom egy kis diskurzusra. Ha máskor nem is, jövő májusban mindenképpen.

 

 

Előzmény: pucros (56948)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2017.08.12 0 0 56952

Nem, hát azért verstanilag legalább egy sor hiányzik belőle. Meg még van benne egy csomó lehetőség.

Előzmény: Jámbor (56951)
Jámbor Creative Commons License 2017.08.12 0 0 56951

Miért, nem ez a beszámoló?

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (56950)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2017.08.11 0 0 56950

Itt nincs szintidő, nem húzták át az itineredet, úgyhogy várjuk a folytatást!

Előzmény: pucros (56948)
Jámbor Creative Commons License 2017.08.11 0 0 56949

Tetszik a beszámoló.

Előzmény: pucros (56948)
pucros Creative Commons License 2017.08.11 0 0 56948

El is kezdtem írni egy verset, valahogy így:

 

Hahót a Roki Dorga,
Tokodra hajaz a Söjtör,
Rádiháza meg Mogyi volna
...

aztán feladtam.

CsST Creative Commons License 2017.08.10 0 0 56947

Jogos, bár most egy kis ideje ez volt a téma :)

 

 

Annyi köze van azért a Kinizsihez (már azon kívül, hogy a Roki a TT-k Kinizsi Százasa :) ), persze csak a saját szemszögemből, hogy elhatároztam hogy jövőre a Kinizsin, ill. már előtte majd az Isziniken is megpróbálok PB-t menni, és ehhez most kellett az, hogy a Rokin érezzem hogy bizony fejlődnöm kellene.

 

Tegnap vettem egy új terepfutócipőt is, kíváncsi vagyok hogy válik be.

Előzmény: asciimo (56946)
asciimo Creative Commons License 2017.08.10 0 0 56946

mondjuk szerintem ne ide ird, hanem a teljtura topikba, mert a Kinizsihez nem sok köze van

 

Előzmény: CsST (56945)
CsST Creative Commons License 2017.08.09 0 0 56945

Lassabban haladok a Roki túrabeszámolóval mint gondoltam, de legkésőbb a jövő héten kész lesz. :)

 

Jó volt több topiktárssal is találkozni, és sajnálom hogy többeteknek is fel kellett adnotok. De legalább jövőre így revansot lehet venni, és még így nekem is vissza kell térnem a vadászati szezon után.

 

Egy elhatározásom most nekem is született, mostantól nekilátok komolyabban futni, pl. kezdetnek a hétvégi reggeleken felfutok majd a Zengőre meg vissza :)

CsST Creative Commons License 2017.08.04 -1 0 56944

A bejárás végül nem teljesen a tervek, remények szerint alakult, de így is nagyon kalandos volt, rég volt túrám ennyi holtponttal és ennyi változással, ingadozással a célkitűzést illetően. Még van azért egy reményem hogy sikerül, de hamarosan beszámolok bővebben.

Addig is hajrá mindenkinek, aki megy hétvégén a Rokira!

VenczelGy Creative Commons License 2017.08.01 0 1 56943

Szentpéterföldét elhagyva balra az út mentén van egy temető, benne kiváló nyomós kút, valószínűleg éjszaka is megközelíthető.

Előzmény: pucros (56941)
CsST Creative Commons License 2017.08.01 0 0 56942

Persze, ez igaz :)

 

Szentpéterföldén úgy tudom csak a kocsma révén, Bázakerettyén szintén, de ott viszont pont is van a kocsmában, szóval ott mindenképpen van.

 

Valamint  a túra idején Kistolmácson is lehet enni-inni, mintha lenne tea az ellátás részeként is, de vásárolni is lehet.

Előzmény: pucros (56941)
pucros Creative Commons License 2017.08.01 0 0 56941

Más kocsmák lehetnek nyitva nektek, mint nekünk :)

Szentpéterföldén, Bázakerettyén a kocsma révén van víz, vagy akkor is, ha épp zárva van az intézmény?

Előzmény: CsST (56938)
CsST Creative Commons License 2017.08.01 0 0 56940

Igen, az utolsó szakasz, visszafelé a városban kegyetlen tud lenni, de azért leküzdhető. Emlékszem, a legelsőn szinte szürreálisan hosszabbnak tűnt, mint szombat reggel odafelé :) Ott már vadászni kell az árnyékot, meg többször is meg-megálltam, pl. az autópálya híd alatt is.

 

Nekünk most ha minden igaz az említett időzítés miatt szerencsénk lesz, mert a hajnali, kora reggeli órákban járunk majd ott pénteken.

 

Amivel meg persze nehezebb lesz, az az ellátás és más túratársak hiánya, meg hogy rögtön egy éjszakai túrával indítunk, munkanap után.

 

(Elég mozgalmas volt / lesz a hetem (és könnyen lehet hogy a Roki bejárás és a vasárnapi pontőrködés / seprés között még Zengővárkonyba, Rockenbauer Pál sírjához is eljutok majd), úgyhogy bárhogy is alakul, elég komoly túrabeszámoló lesz belőle )

Előzmény: München11 (56939)
München11 Creative Commons License 2017.08.01 0 0 56939

Jó, hogy írtad az útvonalat a víz/kocsma lehetőségekkel, mert a tavalyi útvonaltervemet nem találom sehol sem.

Az első 15-20 perces pihenőt Söjtörre tervezem, de ha nem üt ki a meleg, lehet, hogy inkább Szentpéterföldén lesz egy félórás.

Ezen kívül nagy tervezés nincs, a hátralevő szintekre próbálok erőt tartalékolni, Ep.-t nem kihagyni, és, ahogy többen mesélték, az utolsó szakaszon levő aszfaltot túlélni.

Aki Kinizsiről ismer, és ide is eljön, talán emlékszik, sárga szalag a hátizsákon.

 

Előzmény: CsST (56938)
CsST Creative Commons License 2017.08.01 0 0 56938

Jó utat majd Neked is München!

 

Úgy néz ki nem egyedül megyek, hanem Jeremcsuk Istivel, és még lehet hogy lesz egy harmadik társunk is.

 

Kicsit "kispistázni" is fogunk legalábbis a napszakokat illetően, mert végül már holnap, azaz szerda este 9 körül elindulunk. Így talán könnyebb lesz, hogy két éjszakát is gyaloglunk ezekben a hőségriadós napokban, így csak egyszer, csütörtökön napközben lesz hőség.

 

Nagyjából már megterveztem az utazási logisztikát is, meg érdekes lesz így csaknem fordított napszakosan a dolog. Valószínűleg valamivel gyorsabbak leszünk, ez egy elég szintidőkihasználós terv, 4 km/ó átlagra:

 

Hahót 39 km - 7:00 
Söjtör 48 km - 9:00 (kocsma, víz!!)
Rádiháza 60 km - 12:00
Szentpéterfölde 67 km - 13:30 (kocsma, víz!!)
Lasztonya 76 km 16:00
Bázakerettye 85 km 18:15 (kocsma, víz!!)
Kistolmács 95 km 20:45
Borsfa 100 km 22:00
Szőlőhegy 110 km 0:00 körül
Homokkomárom 118 km 2:30

Előzmény: München11 (56937)
München11 Creative Commons License 2017.08.01 0 0 56937

Sajnálom, azért remélem összefutunk, ha söprű leszel, vagy pontőrködsz.

Bár az első verzió nekem nem lenne túl szerencsés:-)

 

Sikeres "sétát" Sanyi, nekem nem biztos, hogy lenne erőm egyedül végigmenni.

 

Előzmény: CsST (56936)
CsST Creative Commons License 2017.07.31 0 0 56936

Aki esetleg ráér csütörtök-pénteken és van kedve egy kicsit sétálni:

https://kinizsiszazas.blogspot.hu/2017/07/meghivo-privat-rockenbauer-130-ra.html

oszkar00 Creative Commons License 2017.07.29 0 0 56935

Én egy feladások száma szerinti listát szeretnék. De legalább egy indulások száma szerintit.

Előzmény: sznuupi (56931)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!