Nekem, mint csecsemőnek, kinek minden vicc új, hát elképesztő és hátborzongató ez a flashmob. Múlt vasárnap történt a cesenai lóversenypályán...
Ekkora tömeget egyszerre zenélni én még nem láttam és nem hallottam. Ezer ember játssza és énekli a dalt.. Nyugodtan elő lehet ásni felvételeket, ahol nem is ezer, hanem kétezer vagy tízezer ember zenélt, nosza, lássuk...:)
Nyugi, nem idevaló zene. Nyugi, ezt az elég primitív dallamot nem nagy kunszt betanulni, begyakorolni és eljátszani.
És érdemes egy pillantást venni a stábra és a szerkóra, hogy micsoda előkészület és szervezés és technika kellett ehhez... És persze ezt is lehet fikázni, hogy volt ennél monumentálisabb is...:) És különben sem "jazz"...:)
Nekem is kidobta, valóban gyönyörűen soul :-), de engem totál ledöbbent, hogy milyen algoritmus alapján azonosít egy (ingyenes) szoftver másodpercek alatt egy ilyen felvételt? (Ráadásul a közepétől indítottam a keresést)
Más - és sokkal szomorúbb:
Meghalt Ornette Coleman :-(
Első jazzlemezeim egyike az ő Chappaqua Suite -je volt, mivel kishazánkban azidőtájt alig jelent meg néhány ebből a műfajból. (A másik a Miles Smiles , mindkettő Supraphon kiadvány)
Mondanom se kell nem Coleman zenéjén keresztül szerettem bele a jazz-be, de érettebb fejjel már nagy élvezettel hallgattam felvételeit. Annyira a legendás nagyok közé számít, hogy nem is gondoltam, hogy 85 éves kort elérve ma - június 11-én - csatlakozott a nagy kortársakhoz.
Tegnap egy órán át turkáltam a lemezeim között, de feladtam ideiglenesen. Egy tuti biztos, hogy 1995 előtti felvétel, mert akkor lettem kazettásmagnótlan és csak 2006-ban fertőződtem újra a magnózással. És az is tuti, hogy saját lemez, mert autómagnózás céljára készült, de tőlem szokatlan módon elveszett a cédula a kazetta tokjából. Rohadtul nincs kedvem kipakolni az összes lemezemet :-Đ
Szól, mint a veszett fene, több, mint húsz év után is. Bezzeg a túlfelén a Talk Talk lemezt könnyű volt felismerni. :-Đ Azokat tudom is, hogy hol vannak a polcon.
Idegesítő jelenség, ha az ember nem ismer rá a saját tulajdonú lemezére.
Megint eltévedtem a saját zenegyűjteményemben, betettem egy kazettát, amin egy zongora-bőgő duó játszik és biztos vagyok benne, hogy a saját lemezem és képtelen vagyok rájönni melyik az :-(
Jut is eszembe: pár hete az Opusban egy nagggggyon kellemes csapat egy virtuóz kiválósággal az élen csinált remek zenét.... Nem a csillagokba sztárolt és fényesre seggnyalt amerikaiak, hanem -csóró (?) osztrákok:
Intenzív, lendületes, fúziós, nem túl szétkúrt, inkább fogyaszthatóbb jazzes szerzeményeket keresek, mint pl Ronny Jordan My Favourite things-je, vagy egyes Szabó Gábor számok, de olyasmi is jöhet, mint Nina Simone Sinnerman-je. Egy-két hasonló példát igen nagyon megköszönnék.
Derűs téridő anomáliákat minden jazzel fertőzött entitásnak!
Lévén szerénytelen személyem hivatalos jelleggel e tekintetben nem is létezik,úgy
gondoltam,hogy a mainstream fősodrától kissé távolabb eső/potyogó történéseket
figyelemmel kísérni nem átalló egyének számára e szent felületen is elérhetővé
teszem mind azon produktumokat,melyek az elmúlt évtizedek folytán a sors fintorának különleges szeszélyei folytán teret nyertek a virtuális világ labirintusában.
Nem egy szuszra persze,hisz az kimeríti a súlyos szellemi sértés fogalomkörét.Aki
akar,egyénként is rám lel,úgyhogy bemutatkozás képpen egyetlen cdm anyagát
fogom itt és most a szélesebb néprétegek elé biggyeszteni,furmányos módon persze
éppen azt,mely eleddig a leg többek tetszését elnyerte valamely rejtélyes okból
