Ha jól látom, egyelőre az a helyzet, hogy a klasszikus felállás nagy öregjei közül Steve Howe, aki ugyan nem volt alapító tag (a "Yes album"-nál csatlakozott hozzájuk), nem partner abban, hogy az alapító tag Jon Anderson újra megjelenjen a zenekarban.
Az "I perform the lead vocals" kivételével jól hangzik a dolog. :)
A vélhetően a szerkesztőség általi album-rangsorolással - és az egyes lemezek alatti kommentárokkal - pedig részemről csak annyiban értek nagyjából egyet, hogy a hetvenes albumok valóban elöl és az élen vannak, legalábbis döntő többségük.
Szíven ütött amikor megszólalt. Bár "csak" párezerszer" hallgattam, de megunhatatlan, mint a legtöbb remekművük. És remélem az utókornak is megmarad évszázadokig, akik csak irigyelhetik, hogy mi még élőben láthattuk őket.
Az Innuendo-dal szerintem a legjobb a (viszonylag) kevés progos (értsd komplexebb) Queen-szám közül; magyarán úgy vélem, és már annakidején is úgy éreztem, hogy a legjobb Queen-nótával van dolgom... Persze jókorát dob a dalon Steve-ünk szerintem briliáns egypercese, de ahogy ő mondja, valóban tök egyben van a dal őnélküle is.
az új anderson lemez nekem is bejövős, ügyesen össze van rakva, jó a csapat mindneki teszi a dolgát. az öreg pedig imádnivaló : )) /én is elég ritkán nézek ide az indexre
Jó, lássuk. Idemásolom az elsõ benyomásaimat egy bõ április eleji majlából:
Aszta! Erre azért nem számítottam. Ez az album elsõ hallásra is ott van a legjobb nem-Yes Anderson-lemezek között (In The City Of Angels, Change We Must, The More You Know), meg egyáltalán az utóbbi sok év legjobb lemezei között. Már jó tíz éve úgy vagyok, hogy revelációerejû album csak a Genesistõl és a Featuring zenekartól (ARW) várható. De semmiképp se Marcitól vagy Andersontól szólóban. Aztán tessék...
Második hallgatásra már nem ütött meg ennyire, és a késõbbiekben is csak pillanatokra. Aztán tegnap megint elkapott, egyben rájöttem valamire, de errõl majd máskor. Mindenesetre õrületes zenészek, baromi nagy nevek játszanak az albumon. Ami persze nem garancia semmire, de itt nagyon is jól jött ki a dolog.
Szerintem ha most ideírnál valami minimum pár mondatos véleményt az új Andersonról - horrible dictu összevetést esetleg korábbi Andersonokkal -, biztosan jönne rá valami érdemi reakció, reakciók, azokra jó esetben más vélemények, és akkor már el is indult valami... Persze elül a dolog, de ha másvalakinek, akár pl. nekem, volna valami érdemi meglátásunk a Yes környékéről, és azt idevetnénk, akkor már mindent megtettünk az életben maradásért.
Amennyiben egyébként ismerném ezt az új albumot, én egész biztosan írnék valami érdemit egy olyan véleményedre, ami nem csak annyiból áll, hogy mondjuk fasza, vagy nagyon tré stb.
Jaja, rendesen átkerült a fókusz a faszom Fecabokkra. Én magam is ritkán látogatok el ide. Régen innen, a fórumról, vagy talán fõleg innen kaphattunk friss infókat, ma meg már közvetlenül a mûvészektõl (illetve a menedzsmenttõl) a nagy F-en keresztül. (Na jó, kis f.) Az pedig valahogy nem alakult ki, hogy az infók jönnek onnan, itt pedig megvitatjuk azokat. Pedig lenne mit. Most például Jon Anderson 1000 Hands albumát. Igencsak figyelemreméltó alkotás, és nemcsak a pazar szereplõgárda miatt.
Úgy tűnik, hiba volt a legkisebb harcsát is kifogni a tóból.
Ha nincs ellenvetés: nincs fórum.
Sajnálom, ha ebben nekem is részem volt.
Nem ezt akartam. De tudom, hogy nélkülem is ugyanez lenne, csak pár hét vagy hónap eltolódással.
Mert: "nem tudtok lelkesedni"!
Lehúzhatod a redőnyt, kaviat! Pedig a sztori mostanában a legizgalmasabb. Csakhogy úgy tűnik, "a felidézett hanghullámok a kutyát sem érdeklik"(>?<)...
Nyilván nem fognak együtt színpadra lépni, legfeljebb brahiból egy pindurkát – mondjuk az is baromi érdekes lenne. Meg az öltözõi találkozások. Hodgson és Rabin igazán befejezhetnék azt az albumot, amit úgy 25 éve félbehagytak...
A másik odalon meg mindjárt megjelenik a Drama II, arra azért rá vagyok izgulva. Szeretem a Fly From Here-t, az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt negyedszázadban Yes néven kijött. (A másik legjobb nekem a Keys To Ascension, mármint a két korábbi dal.)
Nem hallottam még, de a tavalyi koncertjük meggyőző volt (azért nem annyira, mint az idei ARW). Úgyhogy előbb-utóbb sor kerül rá. És persze jövőre sem maradhat ki a turné...
Igen a koncert. Nekem azért tetszik, mert nem akarják Christ utánozni. Pláne nem lekoppintani. Mindig az jut eszembe, hogy pl. Bach zenéje sem halt meg a szerző halála után. Persze ezen lehet vitatkozni. A Yes muzsikája örök.
(a cikk elég szar amúgy. nem tudom, hogy a Rick Emerson vicc, vagy tudatlanság benne ...)
Ha nem akarod elolvasni, akkor ennyi a lényege:
On the soundtrack to his masterpiece Buffalo 66, Gallo repays his debt of influence to prog rock and includes great and original covers of King Crimson and Yes. I still remember being shocked at how much I enjoyed the soundtrack. Gallo vanquished my own musical prejudices towards the era of musical excess. I was curious enough to get Tales from Topographic Oceans, and had to admit he was right – it's a classic album.
Gallo amúgy szerintem érdekes egyéniség, jó rendező, remek zenei ízléssel. :)))))))))))))
és egy jó interjú Chris-szel, amiben feljön a Gallo-barátság is:
