Augusztusban rekonstruáltam a 2002-es Gödöllő 60 pontos útvonalát, amihez felhasználtam azokat az itinereket, amiket efemm kedvesen a rendelkezésemre bocsátott (sajnos pont a G60-hoz nem volt meg a teljesen részletes itiner, de sokat segítettek az egyéb távok leírásai, térképvázlatai), illetve egy 90-es évek második felében kiadott Gödöllői-dombság térképet is elég sokáig bújtam. Olyan szintre fejlesztettem a "korhű tervezést", hogy még a Gödöllőn belüli vonalvezetésnél is a régi P-t kerestem. Ebből lett egy érzelmi plusz is, mivel a teljesítés során pl. a Fácán soron haladva régi, kopott P-ket láthattam, amik visszaröpítettek a múltba. Szép-szép dolog a frissen felújított jelzés a legoptimálisabb nyomvonalon, de a vadásznak nagyobb az öröme, ha nem sétál elé a vad.
Októberi volt anno a túra, méghozzá 12-i. Ezért már pár hete terveztem ezt a privát bejárást/teljesítést. Először a kozkutak.hu alapján feltérképeztem azt, hogy hol számíthatok vízvételre, majd a helyszínen ezt ellenőriztem is. Pár nappal később két helyre még egy-egy vízzel teli flakont helyeztem ki, méghozzá Szada szélére és a valkói útnál. Sőt akkor egy kellemes séta keretében még azt is ellenőriztem, hogy egy-egy nagyobb eső után 1 nappal, illetve másnap azt, hogy 2 nappal milyen talajviszonyokra kell számítani a főleg homokos vidéken.
Mivel vagy a közérzetem nem klappolt, vagy az időjárás, ezért halogattam a nagy próbát. Nekem mindenképpen az, hiszen nem szoktam rendszeresen nagyobb távokat tenni, mondjuk futni 20-25 km-t még oké, de futva+gyalogolva sem szoktam 30 km fölé menni. Október 6-án még sikerült 24 km futni (igaz a terv 30 km volt), de 18-án már csak 3 km sikerült. Ezt a múlt héten egy újabb 31-km-es terv követte, aminek a 40%-a gyaloglás lett. Szóval minde olyan bizonytalanná vált. Már 1 hetes volt a kirakott víz, amikor végül nekivágtam. Előtte gyorsan utána is olvastam, hogy mennyi időt bír ki egy házilag vízzel megtöltött műanyag flakon. :-)
Szóval október 29-én végre egy olyan hajnal volt, amikor nem hiába készítettem össze előző nap a cuccaimat, s teszteltem le mindent aprólékosan, hanem relatíve tiszta fejjel ébredtem. Persze volt egy kis zavar a rendszerben, ugyanis az órám szerint még csak 3:50 volt. Gondoltam, hogy akkor még egy órát alszom, de amikor kimentem a konyhába vízért, láttam hogy már 4:50 van. Az gyorsan leesett, hogy életemben először váratlanul ért az óraátállítás, de ahhoz kellett pár perc, hogy azt végiggondoljam, hogy ilyenkor örüljek, hogy van még egy plusz órám, vagy pedig bűn volna visszafeküdni, mert a világosság eljövetele ugyanúgy (kb.) 24 órával később jön, mint mindegyik másik napon.
Aztán az autóba vágva magamat, láttam, hogy milyen ködös az idő, ugyanezt láttam az M3-on is egyetlen kisebb szakasztól eltekintve. Ettől eléggé elkámpicsorodtam, s emiatt bénáztam egyet, mert Gödöllőnél nem hajtottam le, így Bagnál kellett visszafordulnom. Arra jó volt, hogy hajnalban feltérképeztem a bejárandó terület keleti részét is. :-) Arra egyébként számítottam, hogy kb. 10 óráig 100%-os páratartalom lesz.
Felkerestem a strathelyet, azaz az iskolát, ahonnan 21 éve indult a tt, s bár vasárnap volt, de nem kockáztattam parkolás ügyben sem, mindent ellenőriztem, így ezt is. Igazam volt, mert ha 40-50 m-rel arrébb állok meg, akkor bizony vasárnap délelőtt is fizetni kellett volna. Egy nagyon alapos szerelvény ellenőrzés és beöltözés után, pár perccel 6 előtt indultam.
Gödöllőn belül a már említett Fácán soron fellelt régi P-k dobtak fel, majd így az Egyetemi Erdőbe később betérve a félsötétben történő magányos kocogás. Zizegést hallottam hátulról, magamtól kérdeztem, hogy vajon biztos jól húztam-e be a hátizsákom cipzárjait. Végül úgy döntöttem, hogy majd az első járókelőtől megkérdezem ezt, mert nem fűlt a fogam ahhoz, hogy idejekorán megbontsam a szerelvényemet. Abból látszik, hogy érzelmileg mennyire felfokozott állapotban voltam, s nemcsak a túra mint megmérettetés miatt, hogy mikor ezt a leszólítást és kérdezést megtettem, és a válasza alapján kiderült a megkérdezett srácról, hogy hallássérült, majdnem elsírtam magamat. Sok gondolat keringett bennem, amit a leginkább megoszthatónak érzek, az az, hogy pont a társadalom és az állami szervek által sokszor meg nem becsült, fogyatékkal élők közül egy segített nekem, akinek abban a pillanatban éppen az volt a legnagyobb gondja, hogy sikerülni fog-e neki ez az indokolatlanul nagy távolságú túra.
Máriabesnyőn minimálisat kortyoltam a kútból, hiszen itt még csak 6 km-nél jártam. A talaj innét furmányosabbá vált, figyelni kellett a lépteimre, illetve arra is, hogy megjelentek a reggeli kutyasétáltatók, s ugyebár sosem lehet elég óvatosnak lenni. Valamikor a póráz hiánya ellenére is érezhetően nyugodt lehetek, máskor még annak a meglétekor sem. Az első komolyabb emelkedőnél sétára váltottam, hiszen mint írtam, óriási ugrás nekem ez a 60-as táv, még akkor is, ha nyáron egy Csepel 50-et abszolváltam. Annyira nagy, hogy gyalogszerrel egyedül a Kinizsi 100-as érte el ezt a távot, az is 19 éve.
Az egyenletes emelkedőt meredek lejtő követte, ahol még zűrősebb volt a talaj, ráadásul hiába lett közben nappal, valójában a köd miatt folyamatos hajnalhasadta volt. A babatpusztai aszfalton egy reggeli futó jött szembe, tőle nem tartottam, de következett maga a lovarda. Úgy tűnik, hogy ott van eszük a tulajéknak, mert bár hangos kutyaugatás volt, de érezhetően fix távolságból. Egyébként az első 2 órában jellemzően zenét hallgatva futok, de ilyen helyek, meg nyilván a forgalmas helyett előtt is kikapcsolom mindig a zenét.
Aztán beértem a klasszikus erdőbe, ahol időnként a gépek okozta mély nyomok, amik ottjártamkor meg voltak spékelve a másfél napja lezúdult eső nyomaival, többször is gyaloglásra és óvatos lépkedésre kényszerítettek. A Margita előtti utolsó kanyarnál, ott ahol szemből Szadáról a P3 érkezik, elővettem az egyik fa mögül az 1 literes flakont, ami vagy a véletlennek, vagy a rajta lévő kérő, esdeklő feliratnak köszönhetően tele volt vízzel. Azt nem említettem, de minden futás vagy nagyobb séta során én mindig a zabszeletet részesítem előnyben, így ez a hely ideális volt egy nagyobb egység beviteléhez. A Margita csúcsán nyugtáztam azt, hogy erre már jártam. A S-n ereszkedve megvolt az elkerülhetetlen, a vicsorgó, vadul ugató kutya egy gyerek által pórázon vezetve, meg a nemtörődöm nagymama. Ilyenkor néha üvöltözök, most csak kétszer is nekifutottam annak, hogy lakonikus hangon feltegyem azt a kérdést, hogy Önök szerint ez normális? Normális hogy békésen fut egy ember az erdőben az ösvényen, míg szemből egy kutya dühösen, a lábától fél méteren belül vadul? Létezik ám szájkosár is az ilyen békétlen kutyák részére.
Erdőkertes előtt van egy rövid, de annál sunyibb meredek. Ez jó teszt volt a lábaimnak, ugyanis az utolsó pillanatos felkészülésnek köszönhetően a combizmaim fájtak rendesen, mert a hetekig-hónapokig pihentetett izomcsoportot egy 2 nappal korábbi konditermi akcióval gondoltam felébreszteni. Hála istennek, de a fájdalom a meredek emelkedőn is megmaradt tompának. Erdőkertesen sem a legrövidebb utat választottam, hanem megcsináltam a kurflit, amit a rekonstrukció során definiáltam. Ez arra volt jó, hogy most a lábat közelről szaglászó kutya archetípusával találkozzak.
Erdőkertesen emlékeim szerint még kocogtam, aztán nem sokkal később megint egy olyan kerülőt tettem, ami ma már feleslegesnek mondható, de huszonvalahány éve akkor arra ment a G60, punktum. Ha jól láttam a térképen nyáron, egy Vigyázat, méhek! terület miatt. Ma már ennek a kerülőnek a második útszakasza egy alig létező mélyút. Legalábbis az elejét csak az veszi észre, aki tudja, hogy arra akar mindenképpen menni.
Ezidőtájt fogyasztottam el egy kortyot abból a kotyvasztékból, aminek az összetételét még két évtizede archiváltam. Már a Csepel 50-en is furán éreztem magamat utána, ezért most még óvatosabb voltam. Egyébként a sók és a citromsav mellett kb. 150 g-nyi szőlőcukor volt mintegy 2 deci vízben feloldva, tehát tényleg indokolt volt az, hogy egy 3 centesnél, max felesnél megálltam. Keserűnek most is keserű volt, de most nem kezdtem el émelyegni tőle.
Domonyvölgy előtt még pár túrázó és pár quados jutott nekem, s még mindig egy kis köd. Egyszer utat is tévesztettem, de ez csak 2-3 perces kis tévedés volt. Az első kút itt, a domonyvölgyi temetőnél volt, ahol frissítettem egyet. Nem akartam pihenni, de párszáz méter múlva a szükség ezt akarta. Meg is hoztam a döntést: soha többé nem kísérletezem a kotyvasztékkal, inkább marad a sima konyhasó. Innen már főleg csak gyalogoltam.
A 3-ason a forgalom miatt kicsit zűrös gyalogolni, de azért elég széles az aszfalt melletti sáv. Az utat elhagyva egyrészt a civilizációt is elhagytam, közel 7-8 km-ig ismét nem találkoztam senkivel. Viszont a K-et elérve, illetve az Erzsébet pihenőhöz közeledve csak-csak felbukkantak sétálók, ahogy közben a nap is elő-előbukkant. Nem örültem neki, a ruházatom inkább az 5-10 fokra volt optimalizálva. A pihenőnél zoknit váltottam, gyakorlatilag ez volt jutalomként megtervezve arra, hogy megvan a 2/3 táv. Jókedvűen folytattam az utamat, csak annyi kocogva, hogy az izmok terhelése változatos legyen.
A Kőkeresztnél egyébként egész mélyen elrejtett másik flakonomat letekert kupakkal találtam, a vizet valaki kiöntötte. Nagy szerencsémre tartalékoltam eddig, máskülönben az immár kellemesen enyhe időben lehet, hogy fejre álltam volna a következő vízvételi lehetőségig. Nem tudtam beazonosítani, hogy 21 éve pontosan hol stoppoltam le egy terepjárót, amikor átázva, hidegrázta állapotban voltam, s ezzel édesapámat is megfosztottam attól, hogy nem gyakorlott túrázóként behúzzon egy 60 km-est. Azért érzésre valahol a Király út előtt volt nem sokkal. Közben egyfajta modern közjátékként sokadik kísérletére elért valaki telefonon, aki egy jófogásos portékám után érdeklődött, s kicsit nehezen értette meg, hogy bármikor megszakadhat a vonal, illetve azt sem vette le, hogy nem vagyok fecsegős kedvemben.
Szóval az arborétum oldalához értem, arrafelé sok nép volt, mint kiderült számomra, ott már egy kalandpark van. Elég fáradtan, de főleg szikkadtan elbattyogtam a másfél héttel korábban felfedezett horgásztavakig, ahol egy büfé üzemel. A vízvétel mellett enni is akartam valamit. Ilyenkor nem az a baj, ha azt a választ halljuk, hogy már csak egy fajta étel van, hanem az, hogy ez egy magyaros pizza. Vajon bírni fogja a gyomrom? Bírta. De valószínűleg csak azért, mert nem ültem le enni, hanem szép lassan elindultam, s komótosan falatoztam. Előtte még történt egy kicsit vicces dolog. Vagy 20 percet eltöltöttem a büfénél, így az is kiderült, hogy pont 50 km-t tettem meg, hogy merrefelé jártam addig, s hogy a túrabot azért lóg ki a futótáskámból, hogy ha valamelyik lábam nem bírná, akkor legyen mire támaszkodni. Szóval a büfés ezt már mind tudta, amikor jó utat kívánt nekem, majd hozzátette, hogy ő amúgy sosem szokott ilyen sokat, azaz 50-60 km-t biciklizni. :-)
Miközben a büfében pihentem, utolért és meg is előzött az a túrázó, akivel egyszerre kezdtünk, s eddig valamiért elfelejtettem megemlíteni. Érdekes, hogy más is úgy gondolta, hogy pont ezen a napon, pont ezen az útvonalon, pont 5:55-kor indulva akar végigmenni. Na mindegy! Egyébként úgy hívják, hogy virtual partner. :-)))
Éreztem, hogy a következő szakasz zűrös lesz, mert házakat, tanyákat jelölt az OSM, viszont a büfés szerint simán fel lehet menni a dombhátra. Hát nem. Magánterület és belépni tilos táblák vannak kint mindenütt. Szó szerint az 5. megkérdezett ember segített, szerencsére rengeteg autós mozgott arrafelé a homokos úton, így volt kit leszólítani, miközben a magyaros pizza utolsó szeleteitől felajzott, sétáltatott kutya nyomult a közelemben. Szóval ez az autós szépen elmagyarázta, hogy merre kerüljek, s hogy igaz, hogy még így is egy magánterületen haladok át, de a távvezeték alatt haladva, majd a fenyves szélén a dombhát felé fordulva járok a legjobban. Szóval egy nagy kurflit tettem, talán plusz 1-1,5 km-nyit. A P-re felérve már nem volt újabb gond a célig. Azt nem nevezem annak, hogy a szeméttelep szagát kellett szagolni.
Tekintetbe véve azt, hogy az M31 megakadályozta az eredeti nyomvonal tökéletes követését a Bolnokai-erdőn át, ezért beiktattam egy 850 m oda és ugyanannyi vissza kitérőt az emlékkereszthez. Így a jóérzéshez szükséges km szám bőven megvolt. A vége mindig fájdalmasabb mint az eleje, főleg azért, mert a vége jellemzően aszfalt. Most ebből vagy 3-4 km kijutott egyben. De a testem egészen jól tolerálta ezt a számára több mint szokatlan 62 km-t, mondhatnám azt, hogy tökéletes volt az 1 hetes felkészülés.
Az autóba beülve még két kitérőt tettem, a két flakont begyűjteni. A felbontotthoz kellett egy kis lelkierő, úgy éreztem, hogy annak a baromnak kellett volna hazavinnie, aki megfosztott a víztől. De végül túlléptem ezen is. A túrát követő napon még kinyomoztam az eredeti 2 szervező egyikének a mostani telefonszámát, s beszámoltam neki. Gondoltam, talán neki is örömet okoz, hogy 21 évvel később is van hatása annak, hogy társadalmi munkában csinált valamit 2002-ben.
Stovka Povaím 132 km - 7000 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 27 óra 22 perc alatt.
Újra itt. Tavaly a legnehezebb volt, idén még hozzácsaptak pár kilométert, és egy adag szintet. Az útvonal nagyrészt ugyanaz volt mint tavaly. Szerencsére szépen sikerült memorizálnom menet közben, így sok visszatérő emlék kavargott a fejemben, ami jó is volt, de nem mindig éreztem így :)
Péntek kora délután indultunk neki Bötkös Tamással és Szabó Jucussal kocsival. Az időjárás még igen zord arcát mutatta, de másnapra elvileg már szép idő mutatkozott. A sártól, és a csúszós kitett részektől viszont már előre izgultam.
Késő délután meg is érkeztünk Melcice-Lieskovébe ahol a helyi iskola tornatermében volt hálózsákos szálláslehetőség. Még csak néhány ember lézengett, így kényelmesen lecuccoltunk, és volt idő bőven pihenni, ami egy ilyen megmérettetés előtt kifejezetten fontos. Este a főszervező Patrik nagy előadást tart, mi-hogy-mint lesz, én csak nagyrészt az arcokat figyelem, köztük sok-sok ismerőssel, akikkel kifejezetten jókat beszélgettünk az előadás után.
Szombat hajnal 4 órakor kelés. Szerencsére pénteken már összepakoltam mindent, így csak igazából átöltöznöm kellett. Hajnal 4:45-kor különbusz érkezik, és viszi át a résztvevőket a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhomba. Jó 1 órás utazás volt, visszaforgattam az időt közben, és próbáltam visszaemlékezni mi történt velem itt tavaly, miközben suhant a busz az éjszakába.
Leszállván még kemény sötétség honol, megkapjuk az instrukciókat, majd 6:00-kör tömegrajt. Kocogva indulok, de tudom hogy ez mindössze 1,5 km-ig tart, utána a faluból kifele kezdődik az első igazi emelkedő. A Z- jelzés szinte egy nyomtávú, de szerencsére egész gyors sporik mozognak előttem, így szépen haladok. Felérvén a gerincre a P- jelzésen már világosodik, és megcsodálhatom a Szulyói-hegység meseszép szikla alakzatait és kilátásait. Persze azért többet nézek a lábam elé, mert a lassan tükörsima cipőmben igen csúszóssá válik az út a lehullott vizes faleveleken.
Hamarosan a Szulyói várhoz érkezek. Itt igen izgalmas az út. Egy létrán kell felmászni, majd egy pici lyukon bebújni, és gyakorlatilag a vár leges-legtetején vár minket az első kód. Sokan összeverődtünk, bizony egy darabon várni kell a lefele érkezőket, de mindenki türelmes. Nagyon veszélyes ez a rész, egy rossz mozdulat és akár katasztrófa is lehet. Szerencsére engem is szépen megvárnak miközben lefele jövök a létrán, aztán a fejlámpa elrakása után folytatódik a kihívás a Goticka brána varázslatos alakzatához. Örsi Bálint ér utol, dumcsizunk kicsit, majd leóvatoskodva egy aszfaltúthoz első igazán futólépteimet is megtehetem, lassan 8 km után, leszámítva az első kilométert. Ismét egyedül haladok, és szomorkodok, hogy most nincs a helyén a tavalyi meglepő frissítőpont a kanyarban, de utána feltűnik messzebb, és nagyon megörülök. Banán, sütemények, kenyerek, kóla, miegymás.
Nagyon jól esik megreggelizni a technikás bemelegítés után. Tovább haladva egyszer csak Olaf szervező jön szembe, és boldogan, szinte nevetve közli hogy hamarosan tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont) következik. Nem tudtam miért vigyorog ennyire, aztán egy perc múlva rájöttem. Egy jókora patak állta utamat, amin egy vékony faág volt mindössze. Aki túrabottal volt nagy nehezen átevickélt, de nekem esélytelen volt. Így aztán fogtam a cipőmet, és a zoknimat levettem, mezítláb át, túloldalt leültem, szépen áttörölgettem a lábam, aztán irány tovább. Igazából semmi nedveset nem éreztem utána. Persze a szervezők közben jót mosolyogtak rajtunk ;)
Meg is lett a titkos pont, majd egy keményebb saját jelzéses szakasz után megkezdődik 6 km hosszú gerincvándorlásunk. Igazából út az nincs, a szervezői nyilak vezetnek az amúgy meseszép gerincen. Szép tempóban érem utol sorban az engem megelőzők egy részét. Tamás is itt van előttem, jó tempóban halad, majd a Havrania skala 835 m-es csúcsa után el is tűnik. Itt megcsodálom a panorámát, közben Bálint is utolér, és készít rólam remélhetőleg igen jó képeket, amiket bízom benne megkapok majd tőle. Most egy darabig együtt is haladunk. Elmegyünk a hegy mellett, ahol tavaly a "cepín" volt található. Ez egy arany jégcsákány, amin arany szalagok lógtak. Tavaly már csak kettő maradt mire odaértem, abból egy az enyém lett, a másikon Bálint és Dóri osztoztak. Extra díjazás nincs érte, csak az elismerés hogy megmásztuk a rövid, ámde igen meredek hegyet. Idén is lesz valahol, de titok fedi homályát.
Bálinttal megmásszuk az Ostrenec csúcsát, majd ismét kocogósra fogom. A Bosmany sziklák, oda-visszájánál még találkozunk, aztán jó terep következik, amit nagyon ki kell használni. Kicsit be is gyújtom a rakétákat, és utolérem Veronikát aki az 55-ös távon fut, amit aztán meg is nyert. Egy 2 km-en át eldumcsizunk, majd jön Záskalie település, ahol a helyi krimóban van a frissítés. Korlátlan virslit is lehet vételezni, és valami eszméletlen finom káposztás, fűszeres meg valamilyen krémes kenyér is tanyázik itt. Feltöltekezvén indulok neki a folytatásnak, kemény volt ez az első 20 km, de nincs kegyelem ez után sem, egyből mászás következik a Partizán barlanghoz. Nem lepődök meg, a filctollas igazolás a barlang belsejében volt. Meseszép panoráma mutatkozik eddigi megtett utunkra, és a lenti falura. Rengeteget másztunk rövid idő alatt. A S3-ög jelzésen érkezek föl túránk második legmagasabb hegyére, a Velky Manín 891 m-es csúcsára. Itt a lefele lesz iszonyú nagy kihívás. Toronyiránt, szó szerint. A cipő csúszik, a kezem tiszta sár, de valahogy megúszom a seggre esést. Az alján van egy filctollas kód, és meg is jutalmazom magam egy sport szelettel. Ez után végre hosszabb, jól futható rész következik. Van egy kis mászás a Povazská Bystrica előtti kálváriáig, de ez elhanyagolható. Lefele szabályosan körbemegyek a szerpentinen, majd leérkezek a nagy városba.
Aszfalt következik, végig futom mind a 3 km-t, közben keresztezem a Vág folyót. Hamar vége a jó létnek a saját jelzések kegyelmet nem ismerően mutatnak fölfele, ismét terep, és jókora sár a lábam alatt. Következő állomás a Povazsky hrad, ami egy gyönyörű vár. Az 1 km-es oda-vissza szakaszon jó pár futóval találkozok, közte Tamással is. Őt nem is láttam többet, de a többieket elkaptam elég hamar ez után, pedig 2 percet engedélyeztem is magamnak megcsodálni a várat és környékét. A következő mászás a Klapy 654 m-es csúcsára vitt fel. Emlékeimben hűen élt hogy itt nem is a felfelével van gond, hanem a lefelével. Idézek a tavalyi beszámolómból: "Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam."
Na ezt körülbelül most is ugyanígy éreztem, viszont előny hogy tavalyról tudtam mi vár rám, és időközben egy sodronykötél is ki lett helyezve, bár ez néha inkább csak gátolt érdekes módon. Egy kiránduló pár mászott éppen lefele halálfélelemben, nem irigyeltem őket.. Biztos a Z-tanösvény érdekességeit akarták magukba beszívni :)
Leérek Udica faluba, 41 km-hez. Durva, de 47 perccel jobban állok mint tavaly, pedig akkor sem tököltem sokat. Az elmaradhatatlan palacsinták ismét itt leledzenek, majd puszedlit, és egy mentes citromos sört fogyasztok el. Jól esik leülni, a palacsinták szép sorban áldozatul esnek. Kifele menet azért berakok vagy 8 kekszet a táskába, ha éjszaka elunom az életemet netán. Egy kis falu után erősebb emelkedő visz fel a K- jelzésen a Holís 533 m-es csúcsára, ahonnan pazar panoráma mutatkozik a Vág folyó völgyére, és a csodás környéki hegyekre. Megtalálom az igazolófilcet, majd tolom neki szépen lefele a tempót Nimnica faluig. A Biela skala szikláit megmászva hamarosan a Púchov feletti sziklákról nyílik szép panoráma a nagyvárosra. Tavaly itt már sötét volt, most nagyban világos. Megfontolt kocogással érkezek el az 55 km-es ponthoz Strezenice településre, ahol a sörözőben vár ismét mint tavaly Jaro, és Julia.
Jaro idén is nagy öleléssel fogad, és próbálom kivenni szavaiból hogy idén is ő helyezte el a "cepín"-t, és bízik bennem hogy megtalálom.
Engem inkább a finom meleg tésztaleves foglalkoztat most, amit jóízűen hamar be is kanalazok. Ez után rutinból megtalálom a tavalyi sonkás-sajtos salátát, ami kifejezetten jól esik. Mint ha kicseréltek volna, jókedvűen haladok tovább, és még világos van. Egy kis útvonalváltozás van most, a Sedlo Keblie nyeregbe máshogy visz fel az út mint tavaly. Pedig az sokkal jobb volt.. Most pedig egy totál sáros, tüskebokorral benőtt, gyakorlatilag egy kis vályúban emelkedik az út hosszasan. Hú de pipa voltam mire felértem.. A filces pont után viszont kocogósra veszem, titokban abban reménykedtem hogy megúszom sötétben a rettenet sziklákat a lednicai vár előtt. A remény akkor foszlott szét, amikor egy rétre érvén nem találtam semmilyen jelzést, a telefonom meg cserben hagyott. Így aztán maradt a logikázás, de egy jó 10 perc kellett mire megtaláltam a K-jelzés folytatását. Sebaj, lámpa elő, és irány az éjszaka kalandjaiba bele. Horná Breznica település után kiemelten figyelnem kellett, mert aki kihagyja a lednicai sziklák filces pontját, az 3 óra büntetésben részesül. Elérvén a sziklákat tényleg gyök kettővel haladtam, a terep életveszélyessége miatt is, meg mindenhol a pontot vizionáltam. Nagy kő esett le a szívemről amikor megláttam a K16 63,5 km-es pontját. Innen ismét jókedvűen érek el a Lednica település fölé magasodó várhoz. A pontőrök megörülnek nekem, de most nem ülök le mint tavaly, hanem egyből mászok fel a hosszú tűzlétrán, majd utána a kitett lépcsőkön a vár leges-legtetejére, ahol a túra talán legizgalmasabb filces pontja tanyázott. Begyűjtve visszaóvatoskodok, majd most már jöhet a megérdemelt. Virslit kapok, és mindenféle egyéb finomságot mellé. Végre lecserélhetem a vizem, van Mirinda. Ennek nagyon megörülök, és teli is töltöm vele a flaskát, a másikba pedig helyi Kofola kerül.
Elbúcsúzok, és indulásom után a közvetlen közelben tűzijátékot lőnek fel. Mesebeli, varázslatos. Mosolygok, mint ha nekem szólna, pedig dehogy :)
Pont az illetők mellett megyek el akik fellőtték, kellően jól vannak, valamit mondanak, én csak nevetek mint ha tudnám miről van szó.
A Cervenokamenské bradlo előtt tavaly kicsit túlfutottunk Martinnal, most saját kezemben a sorsom, és érdekes módon most is elvétem. Szerencsémre messze balra észreveszek egy fényvisszaverőt, és toronyiránt megközelítem. Most nem szörnyülködök a sziklán, már tudom hogy alatta egy kis kegyhelyen lesz a kód egy fán. Így is van, hatalmas fekete hangyák próbálnak megakadályozni célom elérésében, nem sikerül nekik. Leérvén Cerveny Kamen főutcájára 4 km sík rész következik. Nagyrészt kocogom, csak hébe-hóba gyaloglok bele, azért mégis 70 km eltelt már egy rakat szinttel. Mikusovce településen az U Bucka nevű intézményben várt a következő élő pont.
Slavo, és Jozef fogadott nagy örömmel, én pedig ugyanígy őket. Meleg kaja nem volt most, de ettem mindenféle egyebet, hiány itt sem volt semmiből.
Közben utolértem itt Petrát, aki hamarosan indult is tovább. Most én is minimálisat frissítettem, kicsit féltem a következő résztől, tudtam hogy sokáig nagy rét következik, és mi van ha nincs jelzés. Innentől jó 15 km-en át Petrával haladok, közben jókat dumcsizunk angolul, rég találkoztunk már.
A jelzésekkel semmi gond nem volt, messziről fénylettek. Hamar meg is leljük a Mokrá skala kódját, majd a Sedlo Chotuc-t elérve mondom Petrának hogy útvonalváltozás van tavaly óta. Idén most megmásszuk a Chmelová 925 m-es csúcsát, ami egyben a túra legmagasabb pontja lesz ezáltal.
Elképzelhető hogy Patrik a tavalyi beszámolóm után tette be. Idézek ismét: "El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) "
Ilyen felelőtlen kijelentéseket nem teszek többé. A S- jelzés igen goromba emelkedője után a kegyelemdöfést a S3-ög tette be. Pillanatok alatt nagy szél keletkezett óriási köddel és hideggel. Meg is álltunk öltözködni, majd a 925 m-es csúcson egy tajná kontrola következett filctoll személyében. A lefele megint toronyirántos borzadály volt, főleg ebben a cipőben. Na de hoppá. Egy lap mutatja hogy a "cepín" balra található. Aztán jobbra egy szikla szó szerint tetején. Nem kötelező felkeresni, de természetesen mi felmászunk, abszurd, horror, katasztrófa szavak kíséretében. Rengeteg arany szalag lóg a jégcsákányról, vagy sokat helyeztek most ki, vagy csak mi vagyunk ilyen kemények. Lefele ismét megszenvedünk a mászással, de minden jó ha a vége jó, baleset nélkül abszolváljuk. Visszaérünk a régi útvonalba, pikk-pakk felismerem még a sötétben is. Innen 8 km saját jelzéses rész következik.
Út az nincs, de szerencsére viszonylag jól haladható részen haladunk az erdőben. Mindössze a monotonitás az ami bontja az agyat eléggé. Kis idő múlva Petra mondja hogy neki le kell ülnie mert nagyon elfáradt. Én sem vagyok teljesen a toppon, de tovább haladok/kocogok ahogy éppen tudok. Nagyon nehezen érkezik el a 95 km-es ellenőrzőpont. Horné Srnie település vasútállomásán a váróban várnak a pontőrök. Két fajta dologból lehet választani. Paradicsomleves, vagy rakott káposzta? Elképesztően szuper ezen a túrán az ellátás! A rakott káposztát választom, isteni finom. Közben befut Petra, ő levesezik. Ezen kívül banán, kekszek, puszedli, ropi, izó, kóla találhatóak, akinek még ez sem volt elég. Vasárnap hajnal 2 van, fel kell tápászkodnom, tovább kell mennem. Petrának szólok, hátha jön velem, de ő még a pihenést választja. A Maly Jelenec kilátója a következő pont, de az még több mint 6 km. Egy szuper jó kerékpárúton haladok felfelé. Tavalyról erre egyáltalán nem emlékszem, ezáltal kicsit stresszelek hogy jó helyen vagyok-e, mert persze jelzéseket éppen most nem látok. Szerencsére később megláttam egy fényvisszaverőt, de elég rendesen paráztam addig, majdnem visszafordultam az utolsó jelig. Tavaly után ismét megcsodálom a Ranč 13 - Western Hotel-t. Nagyon-nagyon komoly kívülről. De szívesen megnézném egyszer belülről is.
Egy elnyújtott emelkedő pihenőjében ülök le kicsit pihenni, ami nem több 5 percnél. A kilátót elérve, természetesen a legtetején van az igazolófilc, de ezt én nagyon jól tudtam/sejtettem. A tavalyi kavarós réttől tartottam, de most jók a fényvisszaverők. Megkönnyebbülten kocogok Dolná Suca településen át, hogy megkezdhessem a Krasín 516 m-es csúcsára a következő mászásomat a Z-tanösvény jelzésen. Ez megint rendesen kiette az energiámat, a tetején leülök és csokit majszolok. Közben látom messze Petra lámpáját még a falu előtt. 107 km-nél járok.
Tavaly itt világosodott rám, most még nagyban sötétség honol. Hosszú rét következik, a fényvisszaverők szuperül jelzik az útvonalat, eltévedés most lehetetlen. Valamiért a következő etapra nyugisabbnak emlékeztem, így nem estek jól a dombocskák amiket még mászni kellett. A Mestsky vrch-re egy kisebb kitérő vitt hogy igazoljam jelenlétemet ismét, majd utána szépen lehetett csapatni Brúsne településig, már amennyire még tudtam kocogni. A település végén egy kis házikóban volt az ellenőrzőpont. A júniusi Nagyszombati 170 km-es ugrott be, akkor is ugyanitt volt.
A pontőr meleg teát szolgál fel, átjárja testemet a kinti hideg után. Még 15 km vár rám, banánt eszek, kekszeket ropogtatok, és viszek is belőle ismét magammal. Odakint már világosodik, de a következő sáros-csúszós emelkedő még lámpázásra ösztönöz. Egészen 700 m-re vissza kell mászni, a Sokolí kamen csúcsára fel. A végén van egy kisebb oda-vissza rész, meglepetésre egy srác jön szembe, és Martin Hlavác ismerősöm. Lefele a srácot el is hagyom, Martint viszont már nem érem utol, pedig azért panasz nem lehetett ennyi km után a tempómra. Egy totálisan út nélküli részen haladnék ha tudnék, majd a végén még beraktak egy ember nélküli frissítőpontot, ahol szintén banán-keksz-sör-üdítők voltak. Nekem most nem kellett semmi, így irány tovább.
Tavalyról rémlett hogy már csak egy viszonylag nyugis emelkedő várt rám. Most is erre készültem, de arcon csapott a valóság hogy a szinteknek még korán sincs vége. Megint másztam. Hogy hova már magam sem tudtam, csak követtem azokat a fránya nyilakat feljebb és feljebb. Beletörődtem sorsomba, felőlem akár már a Mount Blancra is vihetik akkor is beérek. Ehelyett egy eldugott kilátástalan hegy tetején várt egy tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont továbbra is). Ez után visszatért az út a tavalyiba, és tudtam hogy nincs több mászás. Az utolsó 6 km szántóföld szélén vitt, és még mindig tudtam kocorászni. Egy táblánál nagyon kellett figyelni, mert az út bevitt az erdősávba, párhuzamosan a szekérúttal. Itt bent a sűrűben leltem meg legutolsó ellenőrzőpontomat. Másfél kilométer várt rám, borzasztó boldog voltam, a nap is kisütött közben. Beérvén a célba nagy tapsot kaptam, Patrik gratulált a második teljesítésemhez, én meg mondtam neki hogy egy igazi extrém teljesítménytúrát sikerült ismét összehoznia. Persze a célban is volt tészta, gulyásleves, és minden is!
Nagyon-nagyon szuper rendezvény volt ez, rengeteg élmény van most is a fejemben, ezt hívják úgy hogy túraszervezés. A jelölések, az útvonal, az ellátás, a pontőrök kedvessége. 110%!!!!
Nem teljesítménytúra, csak TT közben jutott ma eszünkbe, és hátha a jó tájismeretetekkel tudtok segíteni. Keresek olyan útvonalat (kb 15 fős csapatnak), amely a következőket tudja:
- Nagyjából 19 km (ha kevesebb picit, nem baj, megoldom, ha két kör az sem a világvége)
- Budapest közelében van, ha esetleg BKK-val elérhető, az mégjobb
- Körtúra
- Szép helyen van
Eddig még én is tudnék több megoldást is, de itt jön az extra igény:
- Kifejezetten kevés benne a szint
Van ötletetek akár konkrétan, akár, hogy melyik környéket nézzem meg?
Ha viszonylag rövidebb, ámde igazán szép (de retro szervezésű) túrákban gondolkodsz Szlovákiában, ezt tudom ajánlani: https://kbt.kubla.sk/wp-content/uploads/2022/11/kal2023mk_4_tlac.pdf Ez csak az idei évet fedi le, de általában a dátumok nem nagyon szoktak változni. Szlovákiában inkább csak okleveleket adnak, kitűzőt nem. Ezeken a rövidebb távokon az oklevél is elég retro, de a Kis-Kárpátok nagyon szép ám!
Itt már a keményebb távok vannak az idei évről, de ha van facebookod akkor a Slovak Ultra Trail oldalon már fent vannak a jövő éviek is. Amúgy ha nincs, akkor úgyis fel rakják év elején ide: https://www.slovakultratrail.sk/en/terminovka-sut/ Itt már kifejezetten nagy, és nagyon szép oklevelek vannak díjazásként. Borsosabbak a nevezési díjak, de szuper jó az ellátás egyben.
Ez már a cseh túranaptár, itt is általában hosszabbak vannak felrakva, de találni 50-eseket is, vagy annál rövidebbeket. Az Olaf Cihák féle szervezéseken szép nagy kitűző jár az oklevél mellé. http://dalkovepochody.cz/
Olyan szlovák honlapot keresek, mint nálunk a tturak.hu, ahol a szlovák teljesítménytúrákat tudom megnézni. Gondolom ott is rendeznek ilyen pecsételős/okleveles/kitűzős túrákat.
Vasárnap: Kőről-Kőre a Bakonyban 40 (43 km - 1489 m szinttel) 7 óra 35 perc alatt.
Hétfő: Szomor 56 - 1412 m szinttel: 8 óra 56 perc alatt.
Kőről-Kőre a Bakonyban 40
Reggeli találkozó után névrokonommal Danival, és Orsival, borongós időben indultunk neki kocsival Bakonybél fele. Útközben hatalmas zuhé zúdul a sztrádára, bőszen figyelem a telefonomat, nyugi, Bakonybél fele már mire odaérünk nem lesz semmi.. Hamarosan a hátunk mögött kezd kikandikálni a nap, de fura módon mire Bakonybélbe érünk igen morcos felhők keringenek az égen, és az eső is még szemerkél.
Még megnézek két(!) időjárásos oldalt is, semmilyen esőt nem jelzett a környéken sehol.. 8:12-kor elindulunk Orsival, Dani a rövidebb távon vitézkedik.
Nem telik bele 5 perc elkezd szakadni az eső.. Na ez hogy? Csak egy pulóver van rajtam.. Pillanatok alatt szétázunk. Az itiner szerint a P-négyzet a követendő a Fehér-kő árokba. Na ez a rész szó szerint katasztrófa volt. Kidőlt fák tömkelege, csalánmező, szinte követhetetlen út. Jól kezdődik.. Rémálmomban már azon vizionáltam hogy nem hoztam fejlámpát, és a végén még az is kelleni fog. Kúszunk-mászunk az esőben, mérgeskedünk. Az első kód a Szökrényes-kőnél van. Elérünk egy nagy sziklához, gyanút fogok, látok is egy katonaruhás srácot felfelé mászni. A két hölgy akiket megelőztünk, utolérnek, ők olvassák hogy a kód a szikla tetején van. Na ez még nagyon hiányzott. Toronyiránt mászunk fel a szikla tetejére Orsival, a hölgyek nem tartanak velünk, mennek tovább hamarosan a P-négyzeten. Felérvén nagy örömmel nyugtázzuk hogy sikeres a csúcstámadás, megvan a kód. Irány vissza a völgybe. Nagyon lassan óvatoskodunk vissza, de cserébe "zsebünkbe" a kód, még ha senki sem fogja ellenőrizni a célban, akkor is. Imrének programja adódott, így a rajtban megkaptuk a túra oklevelét és a jelvényt, de természetesen becsülettel akartuk megcsinálni ezek után is a túrát.
Továbbra is szakad az eső, mi meg "szerencsétlenkedünk" a P-négyzeten. Megleljük az éles balkanyart, ami végre kivisz egy széles útra, ahol nyugtatás gyanánt mindketten technikai szünettel pihenünk rá a megtett szakaszra.
Az Augusztintanya következik. A P- jelzést elérve kicsit térképészkedek, mert nem tudom melyik ágon kell haladni, de végülis sikeresen megleltük a házikót, ahol KDP pecséttel kellett igazolni itt jártunkat. Innen sokáig a P- jelzés a követendő. Egy darabig a S-val együtt haladunk, majd az elmegy balra a Középső-Hajag csúcsát megmászva. Kidőlt fákon át ügyeskedünk, majd végre lejtő, ahol időnket behozva kocogásba kezdünk. Megelőzzük a katona ruhás srácot, de a többieket nem érjük utol. Fura gondolatok járnak a fejemben, de inkább elhessegetem őket.. Elérünk egy nagy rétre, ahol tocsogunk a nagy fűben, de már teljesen mindegy, a cipőink így is szanaszét áztak belül is. Egyszer csak elérünk egy olyan pocsolyához (tóhoz?) amit szinte lehetetlen megkerülni, nekem valahogy nagy nehezen sikerült, Orsi úgy volt vele nem érdekli, átgázol az oldalán. Fene gondolta volna hogy ilyen kihívás lesz ez a mai nap..
A Tiszta-víz forrás előtt valahogy rákeveredünk a régi P-ra, ami nem volt leszürkítve, aztán a semmiből el is tűnt. Megint navigálnom kell, valahogy visszatalálunk az új P-ra. Innentől végre vége a neccesebb kalandoknak, és széles szekérúton tudunk haladni a Pápavár-alja elágazáshoz, ahol a P-K- elágazásnál kell igazolni szintén KDP bélyegzővel. Ez után kimásszuk a Pénz-lik barlangot, majd a kódot lefotózván visszaérkezünk a P-ra, amin hosszan haladunk csalánok és kidőlt fák között a régi kisvasút nyomvonalán. Csodák-csodájára elállt az eső, és pillanatok alatt eltűntek a felhők, majd a nap is kibontotta sugarait. 3 órát kellett erre várni a rajttól..
Nagyon hosszan kanyargunk, egészen a megszűnt Király-kút elágazásához, ahol ismét kódot fotózunk. Innen már P+ a követendő, végre jól járható széles szekérúton. Mellőzünk egy felhagyott bauxitbányát, majd Bakonybél széléhez érkezünk. Nem megyünk még be a faluba, hanem a K+-en fogunk hosszasan haladni a Gerence-völgyben, egészen az Odvaskő-panzióhoz, ahol megint KDP bélyegzővel igazolunk. Ez után hivatalosan a P-on felmászunk a barlang tetejéhez, majd a barlang jelzésen ereszkedünk vissza az Odvaskői-barlanghoz, ahol ismét megleljük a kódot. Szusszanunk egyet, majd a lépcsősoron leóvatoskodva mászunk tovább a Z+-en a Szarvad-árokban egészen a Z3-ög elágazásig. A Tönkölös-hegy 515 m-es csúcsánál jobbra fordulunk a K3-ön, majd meredekebb lefelével érünk el túránk utolsó kódjához a Vár-hegy romjáig. Meglelvén ugyanitt vissza kell mászni, majd erősebb lefele következik végig, egészen Bakonybél széléig. A K-négyzet jelzés már a főúton halad végig, mi is így teszünk, és a S-ra váltva hamarosan visszaérkezünk túránk céljához, ahol Dani vár minket, és mesél ő is kalandjairól a rövidebb távról. Kalandos utunk során hazafele vesszük az irányt, és beszéljük hogy a hosszú távot lehet csak mi ketten teljesítettük Orsival, esetleg még a katonaruhás srác ha beért akkor ő csatlakozhatott még csekély teljesítői létszámunkhoz.
Szomor 56
Az egyetlen opcionális közvetlen járattal jutok le illusztris társasággal Szomorra. 7:40-re érek a sportcsarnokba, ahol Szilvi vár, akivel már egy jó ideje beszéltük hogy túrázunk egyet. Már rendesen be van zsongva, gyorsan technikaizok egyet, majd 7:45-kor már neki is indulunk a Kakukk-hegy meredélyének. Nekem ez már vagy a 9. Szomor 56-om, az útvonal szinte a zsebemben van, de nem szabad ilyet mondani, mert ilyenkor hajlamos az ember majd jól eltévedni.
Az első pont az Anyácsai-tó partján van, sajtos rudat kapunk ellátás gyanánt. Végre a mai nap tökéletes időjárás mutatkozik, és ez egy így is maradt, a pulóver végig a derekamon is maradt. Szilvi nagyon gyorsan gyalogol, alig lehet követni, bele is futunk azért, így érkezünk le Zsámbékra, ahol most új helyre költözött az ellenőrzőpont. Finom langyos teát kapunk ellátásként. Innen indul a 10-es táv. Rengeteg kisgyerek veti magát bele a Gerecse erdejeibe (szántóföldjeibe).
Pont egy szűk ösvényen érjük őket utol, de ügyesen kielőzzük őket, és a túra kedvenc része következik, a csodás fenyveserdőn keresztül az Óriások-lépcsőjéig.
Fiatal pontőrök igazolják ott jártunkat, ellátás is van, a Balaton szeletet választom. Hamarosan elválnak a rövidebb távok, innen meg is csappan a mezőny. Varázslatos kilátásokkal tűzdelt szántóföldre érkezünk, Szilvinek megmutatom az alkalmazásomat, és megnézzük melyik hegy pontosan micsoda, és hány méter magas. Márkot, és Tomit érjük utol, akik most kényelmesen kirándulnak hölgyek társaságában. Pár jó szó, majd kocogásra váltunk, és réteken, szántóföldeken át haladunk egészen egy varázslatos kilátópontig, ahol ki volt írva hogy a pontőrük lejjebb tanyáznak, így Máriahalom szélén vártak minket. Ellátás is akadt, a sós ropi mellett több fajta pálinka kóstolására is volt lehetőség. Én a diósat, és a cseresznyéset választom. Minőségi az alapanyag, jól ki lehetett érezni az ízét.
A nap már a tetőfokára hágott, mi meg hamarosan intenzív mászásba kezdünk, túránk legmeredekebb emelkedőjén az epöli Kőszikla csúcsára fel. Elkap a flow, jó tempóban érek fel a csúcsra. Szilvi is hamar megérkezik, és kocogunk tovább, mert már nagyon éhesek vagyunk egy kiadós gulyásra, ami hamarosan következik.
Lefele sok ismerőst érünk utol, meg is állok dumcsizni kicsit velük. Végül a falu sportpályánál jön a megmentő kaja. Nem szerénykednek, jól megmérik adagunkat, én ráadásul még repetázok is. Teli hassal indulunk tovább, szerencsére kis darabon még aszfalton kell haladnunk síkon. A kiágazó Z3-ög jelzés viszont nem kegyelmez, következő mászásunk célpontja a 347 m-en álló Őr-hegyen álló kereszt, ahol kódot kell jegyzetelnünk az itt levő zsírkrétával. Innen a szint nagy része már megvan a túrának, jókedvűen kocogunk le a hegy alatti kis pihenőig, ahol nápolyi, ropi, és ásványvíz vár minket. Szivinek egy ideje kólán jár az esze, szerencséje van, mert a pontőrök elővarázsolnak egyet, innentől aztán persze megint jó tempós gyaloglás veszi kezdetét. Az öreg gesztenyefák mellett haladván kicsit vontatottabb úton haladunk. Szilvi meglátja Szomort, örül neki, mindjárt bent vagyunk. Lelombozom hogy még egy nagyobb kerülőt kell tenni, és mutatok a hegy tetején álló adótoronyra. Bizony, még felmászunk egy vadászleshez, lejegyzeteljük utolsó kódunkat, majd a csirkefeldolgozó mellett hosszabb aszfalton keresztül érkezünk meg Gyarmatpusztára, ahol az utolsó élő pontunk vár, ahol nem vagyok rest a finom teából kétszer is repetázni.
Felkaptatunk még a Gyermely feletti szőlőhegyre, majd az ominózus adótorony mellett elhaladva pillanatok alatt beérkezünk Gyermely faluba. Itt még kavargunk egy kicsit utcákon át, majd a Szomorra átvezető műútra érkezünk. Egy kisebb mászás után lekocogunk a célt adó településre, és csakhamar ismét az iskolába vagyunk. Naivan hoztam fejlámpát, de még szuper idő van, 16:41-et üt mindössze az óra.
István és Gabi mindössze 4 perccel ért be előttünk. Ha nem repetázok abból a gulyásból... A célban csalamádés-vajas-zsíros kenyereket majszolunk fincsi teával, majd népesebb társasággal karöltve István visz minket vissza kocsival Pestre, köszönet érte Neki!
Less Nándor Emléktúra 125 km - 5825 m szinttel, sikeresen teljesítve 29 óra 12 perc alatt.
Kalandosan indult a péntek délután, mivel realizáltam hogy valahogy a lakáskulcsomat elhagytam, így a délután 14 órás indulásnak lőttek. Szerencsére sikerült megoldani a pótkulcsot, de így végül 15 órakor tudtunk csak elindulni Krisztával, és akkorra már rendesen beállt az autópálya. Végül még így is pontban 18 órára értünk le Cserépfalura, ahol a tornaterem szerencsére már nyitva volt, így becuccoltunk, majd társasági életet éltünk kicsit a többiekkel.
Szombat hajnalban állítólag a rövid távos fiatalok már 4 órakor zajongtak és pakolásztak.. Én jó mélyen aludtam, és szinte pöccre az ébresztőórára keltem viszonylag pihenten. Naivan azt hittem hogy ugyan innen fog indulni a túra is, de nem, pár száz méterrel odébb, így kicsit kapkodósra sikerült a reggelünk, mivel a kocsiba mindent vissza kellett még vinni. Végül 10 perccel az indulás előtt Sütő Laci elmondja a fontosabb instrukciókat, majd 7:05-kor nyakunkba vesszük a Bükköt.
Kellemes tempóban túrázva haladunk Krisztával, közben Márkkal vitatjuk meg az élet nagy dolgait. Első emelkedőnk és egyben ellenőrzőpontunk a Nyomó-hegy tetején volt, ahol Geri pontőrködött. Hamar leveszem a pulóvert, megint felesleges volt elhozni, elég lett volna depóztatni, mert gyönyörű napsütéses időnk keletkezett közben. Lefele toronyiránt szalagozáson haladunk. Kriszta óvatoskodik, nem kellene egy nagyobb sérülés a Vadlán után. Bükkzsérc előtt meglepően jobbra mutatnak a szalagok, de Márk szerint balra kell menni. Valószínű a rövid távos szalagok tévesztettek meg minket, de azért nem ártott volna ide egy kis tábla hogy ki-merre-hova tart.. Óvatosan lekocogunk a faluba, közben ismerősöket köszöntök akikkel még többször kerülgetjük egymást a túra során.
A S- jelzésen emelkedünk ki a faluból. Az egykor szebb időket megélt Novaji kunyhónál P+-re térünk, majd a Vasbánya-nyeregnél balra Z-. Végre ismerős rész a Tortúráról. Krisztának mondom hogy a Tortúrán a Kövesdi kilátóhelynél vagy sötét volt eddig, vagy óriási köd. Most pazar időben haladunk, de sajnos a párás idő miatt a kilátás így is korlátozott. Elérünk egy Dolomitbánya tetejéhez, ahol csokit, és pecsétet kapunk. Kicsit odébb somfordálva pazar panoráma kínálkozik, élek is vele, megcsodálom hogy mi vár még ránk a túra folyamán, közben nagyokat nyelve, és kicsit izgulva.
A K-tanösvény jelzés adja magát egy jó kis kocogásra, kellemes úton érünk le a Felsőtárkányi-tóhoz. Gyönyörű hely ez, a Bükki Kilátások 65-ös futóversenye sejlik fel emlékeimben, ami innen indult. Folyadékot töltünk, majd innen jó sokáig a P- jelzés a követendő. Hosszú aszfaltos részen kocogunk lightosan, sorban érjük utol a gyorsabb lábú gyalogosokat. A Pes-kő-völgy erdeje csodaszép, és kellemes emelkedővel fajuk a szinteket egészen a Pes-kő-forrásig. Megállok, vizet vételezek, mert innentől nagyon meredek emelkedő következik az Őr-kő rétig. Tempósabban haladok felfele most egyedül, Krisztát a réten leülve egy padra várom meg.
A K3-ön már közel van az Őr-kő 880 m-es csúcsa, ahol mesebeli panoráma fogad minket, na meg pontőr, és ellátás. Innivaló nincs, de nekem nem kell, a forrás vize még éltet. Finom nassolnivalók viszont akadnak, vagyunk rá elég sokan most itt hirtelen. Visszamegyünk a rétig, majd a P- jelzésen haladunk, kellemes lejtőn a Katonasírokig. Innen jobbra S-, szalagozással megerősítve érünk le a Szalajka-völgybe, a Fátyol-vízeséshez, ahol túránk első komolyabb frissítőpontja van (28,8 km - 1290 m szint). Lekváros kenyereket majszolok, banán, alma, édességek, és kóla! Nagyon jó hogy sok helyen volt kóla, egy ilyen hosszú távon ez kell a pontokon!
Na és most jön a nemulass! Idézem az itinert: JÁTÉK: aki Fátyol-vízeséstől 45 perc alatt felér a Szilvási-kőre dupla csokit kap!
Úgy voltam vele megpróbálom. Az ország egyik legmeredekebb emelkedője következik az Istállós-kőre fel. 2,63 km-re 554 m szint + a Szilvás kőig még 0,44 km - 22 m szinttel. Az a baj hogy elég rég jártam erre. Nagyjából ismerem az emelkedőt, de teljesen nem vagyok már képben vele.
Megpróbálom ezt a kihívást teljesíteni. Belakva a ponton egyből erősebb tempóra kapcsolok. Az Istállós-kői barlangig nyakig van turistával, de előzékenyek. Hallom párszor a hátam mögül hogy "nekünk is így kellene menni máskor felfele" :) De hiszen csak kirándulnak, akkor én is csak nevetnék ezen a sok őrülten :)
A barlang után Z3 jelzésre váltok, és elkezdem a brutális emelkedőt. Itt szükség lesz a légzéskontrollos taktikámra. Kanyar, kanyar és kanyar. Az egyiknél muszáj megállnom egy nagy korty kólára, de itt most semmire sincs idő, így sebtiben haladok is tovább. Folyamatosan nézem az órámat, és nem.. Nem akar kibukkanni az Istállós kő teteje, így szép lassan kezdek lemondani erről, és magamban morfondírozok hogy ki a fene tudja ezt megcsinálni ennyi idő alatt...
Azért becsületből nem hagyom alább, és csodák-csodájára felérek a csúcsra. Egy nagy levegőt veszek, ránézek az órára, és mint az őrült futok immár lefele a S3, Z3-ön. Balra S3, itt is futok, és amikor jobbra invitálnak a jelek, ki van írva hogy a pont csak 100 m. Bakker meg lesz ez. Hamar fel is érek a pontra, 40 perc. Juhúú.
A pontőr közli hogy csak Őrsi Bálintnak sikerült eddig felérni 43 perc alatt, ezen nem lepődök meg, mert Bálint elképesztően erős fölfele. Végül csak mi kettőnknek sikerült ez a "játék".
Hamar lerogyok a csúcskőre, megkapom a dupla csokimat (majd a célban még egy extra Pécsi meggyes sört is kaptam ezért). Kedélyesen beszélgetek a pontőrrel amíg szervezetem kicsit megnyugszik. Várom Krisztát, de nem jön. Szarvák Szabi is felér, ő mondta hogy előtte volt. Húha. Félő hogy nem vette észre a jobb kanyart pont a csúcs előtt, és tovafutott lefele. Na akkor ismét feladat van, jó 20 perc ücsörgélés után fogom a sátorfámat és futásra váltok lefele a S3-ön. A Holló-kői műútnál érem csak utol, Salap Julival együtt. Sajnos mindketten kihagyták pont azt a mindössze 100 m-t :( Julika visszamegy, Krisztával haladunk tovább, neki az órája tudja igazolni hogy tényleg ott járt szinte a ponton. Félő hogy a szervező e miatt kizárhatja őt, de reménykedünk hogy nem lesz gond. Sajnos ez innentől eléggé kedvetlenségbe ment át, és a tempónk is lelassult. Böngészem az itinert, hívja fel a főszervezőt, de nem leltem egy telefonszámot sem, ami elég fura volt egy ilyen hosszú távon.
Jurijjal haladunk hármasban, ő a nap folyamán végig a környékünkön mozgott amúgy hasonló tempóval. A Bálvány 957 m-es csúcsát ostromoljuk. A réten S- jobbra, szalag egy darab sincs egyenesen, de mivel a kilátó arra van, dacosan tovább mentem, és később megleltem a szalagot. Érdekes elveket vallhatott a szalagozó, nem értem.. Felérünk a kilátóhoz, szerencsére a pontőr felhívja a főszervezőt. Kriszta beszél vele, a célban meg kell mutatni a tracket. Nem lesz itt gond, próbálom vigasztalni. Kis frissítés után hosszasan Z- jelzésen haladunk egészen Nagyvisnyó településig. Pár száz méter után Kriszta mondja hogy fent hagyta a botját.
Mondom visszamegyek érte, addig haladjon csak, majd jövök utána. Sajnos nem lett meg a 6000 m szintem a túrán, mert csak kb 50 m-t kellett visszamásznom szintben :) István és Csaba csodálkozik hogy szemből jövök, elmondom a sztorit, majd kis beszélgetés után rongyolok Kriszta után az igen kellemes és jól futható Z-ön. Nagyon hosszú az út érzésre is Nagyvisnyóig, de ez most végre igazi pihentető szakasz. Bele-bele kocogunk azért. Utolérjük Jurijt, a falu előtt, majd a faluban meglátva egy egységet beinvitál minket, nem kell most győzködni. Hú de jól esik leülni végre. Elfogyasztjuk a söröcskét, közben hamar megjönnek a többiek akik mögöttünk voltak.
Hosszú aszfaltos részen érünk ki a faluból, majd a Boróka Tábornál következik a kánaán frissítőpont (47,4 km - 2168 m szinttel). Meleg levest kapunk, teli van krafttal, nem csak ám a leve.. A többiek jót derülnek, a hátsó asztalon a kirándulók hagytak "némi" húst és sült krumplit salátával. Nem is én lennék ha nem potyáznék rá :) Persze hogy jól esik. Kicsit mérges voltam rájuk hogy ilyen jó étvágyuk volt, maradhatott volna több is :) Na de a túra ellátás sem volt kismiska, a leves mellett szilvás sütemény, banán, alma is volt, na meg az elmaradhatatlan kóla!
Nehezen is megy a tovább indulás. Jurij még kicsit marad, Krisztával bevetjük magunkat ismét az erdőbe, és elkezdődik a Dédesi vár ostromlása. Végül a K-rom jelzés adja meg az igazi szintkülönbséget. Ez egy oda-vissza rész, jópár ismerőssel találkozunk. Felérvén ismét a panoráma remek, majd visszafele haladva sorban jönnek a többiek. Jurij, Szabi, L. Attila, Adri, Évi, Sz.Attila, Nóra, Márk, Julika, Józsi, és túratársa. Jó sokan vagyunk egymás közelében még ennyi kilométer után is.
Szép lassan közeledik az este. A Mártus-kőnél önigazolás történik szúróbélyegzővel, majd a K+ hosszantas emelkedőjén haladunk fölfele a Baróc-patak völgyében. Egy darabig viszonylag nyugis volt a menet, de jobbra fordulván brutál meredek emelkedő jött, ráadásul teli kidőlt fával. Már sötét van, de én még látok lámpa nélkül. Akkor sem kapcsolom be, amikor a K-ra érkezünk, amin balra fordulván kaptatunk föl egészen Bánkútig. Én csak Bánkúton kapcsoltam fel a lámpát végül. Itt ismét szuper frissítőpont lakozik, lekváros kenyerek, banán, alma, kóla, izó, 0,3-as Fanta. Megint nagyon jól esik leülni, és kicsit húzni az időt. Immár tényleg a sötét éjszakában csapatjuk tovább a P-on, majd a S-n. Hardcore rész következik a Vadász-völgyben. Kidőlt fák, sziklák, alig követhető út. Szerencsére a jelek rendben vannak, de Krisztának a lefelék nagyon nem esnek jól, így inkább óvatosban nyomjuk. Végül leóvatoskodunk Ómassára, ahol a Kövi Rózsa Presszóban vár minket a következő frissítés. kapunk egy 0,3-as kis üveges kólát, és túrós batyut (nyámm). Kriszta hamarabb tovább indul, én még kicsit húzom az időt, milyen meglepő, megint tök jól esik kicsit ücsörögni. Meglepően hamar utolérem Krisztát, nem értem miért állt meg, de mondja hogy az előtte menő csapat jobbra ment a K-en, pedig a S+ lenne a követendő út, és még fényvisszaverő szalagok is voltak. Valószínű tudtak egy rövidebb utat, nem is restellem véleményemet az éjszakába belemondani.. Ha nem így volt, akkor sorry. Mi természetesen útvonalkövetők vagyunk, és a Meteor-forrás után erős emelkedőn folytatjuk utunkat a Po jelzésen.
Mondom Krisztának hogy talán egy "o" jelzést ismerek ami ennél erősebb, az a Hétvályus forráson keresztül visz fölfele a Vörös-kőhöz a Pilisben. Különböző jelzéseken érkezünk fel a Kapu-bérchez ahol fagyoskodnak a pontőrök, de a jutalmuk mesés kilátás legalább. Szalagozás, S-, majd visszaérünk a Mártus-kőhöz, ahol a seprű már leszedte a kódot, szerencsére nem előttünk. K- jön egészen Mályinkáig. Az út jól követhető, és megérkezünk az Ökocentrumba, ahol meleg tésztaleves a jutalmunk, puszedlivel, milka csokival. Elsőrendű az ellátás ezen a túrán hiába. Páran indulnak tovább, de meglepetésre hamar megérkeznek a többiek utánunk, akik a dédesi vár környékén voltak körülöttünk. Belakmározván jön a nekem ismerős K+ a Csondró-völgyén keresztül fölfele. Kicsit gombóc van a gyomromban, mert tudom hogy nappal is nehezen követhető az út nem hogy éjjel. Eleinte még rendben van, de utána szó szerint a patakmederben kell menni, millió fakidőlés, és sziklák között. Alig várom hogy a Mária-forráshoz érjünk, kicsit leszedált ez a rész, de tudtam hogy így lesz. Egy rosszul felfestett jelt követően rossz irányba megyünk, de Krisztának gyanús lesz, és szerencsére hamar korrigálunk viszonylag. Az Arany-lépcső borzasztó meredek lefeléje jön a S+-en. Megint nagyon óvatosan haladunk, soha nem akar eljönni a garadnai műút. Végül ezt elérve jobbra fordulunk, ahol egy nagy kutya hozza ránk a frászt, de meg volt végül kötve. L. Attila ér minket utol, kicsit dumcsizunk, majd a Sebesvíz Panzióhoz brutális emelkedő következik a S-n, ahol tényleg gyök kettővel haladunk. A panzió előtt utolérnek a többiek, és közösen kezdünk lakmározni a frissítőpont kínálatából (81,3 km - 4273 m szint). Csak hogy még nehezebb legyen a túra, az eső is rákezdett.. Az itiner nem valami jó anyagból készült, genothermem meg nem volt, így úgy voltam vele, maradjunk a többiekkel, amúgy is több szem többet lát. Innentől Adri, Évi, Julika, és Sz.Attila társaságában haladtunk sokáig. Én örültem, tudtam hogy mindegyikőjük nagy százas ölő, látszott most is rajtuk, hogy egy hurrikán sem állítaná meg őket.
Nálam az volt a gond, hogy mindössze egy pulóver volt rajtam, így nagyon fáztam, de mivel haladtunk, így azért kevésbé éreztem. A Tortúráról ismerős S+ következett a Sugaró réten keresztül. A cipők persze már rég beázva, a szél fúj, az eső esik. Na most kell ott lennem fejben nagyon. A Rejteki kutatóház a következő frissítőpont. Ismét meleg levest kapunk, minden kortya vérré válik. Közben megjönnek Márkék is, jó sokan vagyunk most, de végül Attiláékkal haladunk tovább ismét. A Csúnya-völgy következik a K-tanösvény jelzésen. Én is eléggé csúnyákat gondoltam amikor a nyolcszázhuszonötödik fakidőlésen kellett átverekedni magamat. Nem ez lesz életem legszebb része.. Kiérünk egy széles kövesútra végre. Mindenki befele fordul, Attilával dumcsizunk azért kicsit. A Balla-barlangot elérve nápolyi és ropi fogad minket a pecsételés mellett, majd ez után beérve Répáshutára eltehettük végre lámpáinkat. Ahogy kivilágosodott az eső is elállt végre. A Tar-kő mászásától kifejezetten izgultam, de a Z4 végül nem olyan meredek mint aminek hittem. Erősebben haladok fölfele immár egyedül, Adriék kicsit elléptek, de egyszerűen a lábaim már nem képesebbek a gyorsabb menetre, így tisztes távolságból megyek utánuk ugyanolyan tempóval. Hosszú gyaloglás után érkezek meg a Három-kő 904 m-es csúcsára. Elképesztően pazar panoráma fogad, lőttem is két fotót az albumba. A többiek is fotózkodnak, a túra legszebb kilátópontja mellett nem lehet csak úgy elsétálni.. Én picit hamarabb tovaindulok, és hamarosan már a Tar-kő 950 m-es csúcsán állok. Szegény pontőr mondta hogy még a sátra is beázott az esőtől. Nem akartam elkeseríteni de ahogy jobbra elnéztem látszódott hogy hamarosan jön a következő adag.. Szó szerint a felhők olyan gyorsan érkeztek, mint amikor egy opera első felvonásánál legördülnek a függönyök.. Megjönnek a többiek is, de én rongyolok tovább, minél lejjebb akarok menni a zuhé elől. Futni nem tudok, marad a gyaloglás a K-en, majd a Z-ön. A Lambot 614 m-es csúcsán végül elkap a zuhé második felvonása, ráadásul tüskés, rossz, benőtt úton haladok, így egy pillanat alatt szétázok. Végre kiérek egy széles útra, innen viszont beindul a futómű, és egy csomót tudok futkorászni. Végeláthatatlan út következik a P+-ig, többször ránézek a térképre nem hagytam-e el az elágazást, de nem.. Végre elérem, és hamar megérkezek az Oldalvölgyi halastó házikójához (116,4 km - 5484 m szinttel). Bent ropognak a fahasábok a kandallóban, kellemes meleg áramlik testembe, közben somlói galuska az ellátás, puszedlivel. Ki a fene akar innen már tovább menni? Gondolom senki, de aki ide eljutott már dacból is megcsinálja a túrát! A házban utolérem Szabit és Zolit, de ők hamarabb tovaindulnak. Én is szomorúan szedem a sátorfámat, közben meglepetésre befut L.Attila is. Aszfaltos rész következik, megbontom az isteni Hellt, bár nem vagyok nagyon álmos. Az aszfaltos rész után megelőzöm Szabit és Zolit, fitten, jókedvűen mozognak. A Völgyfőház után lemegyek a forráshoz (csak tudnám minek), aztán jön a P-romon túránk utolsó keménykedése az 545 m-es Ódorvárra fel. Viszonylag kényelmes tempóban haladok, de a vár előtt az a borzalmas benőtt rész már egyáltalán nem hiányzott.
Elérem a túra utolsó pontját, ahol ropit, nápolyit, na meg sajtot majszolhatok. Itt nagyon megkönnyebbültem, mivel már csak 6 km várt rám, gyakorlatilag nulla szinttel. Ennek örömére beindítom a futóműt, és csak hébe-hóba gyalogoltam bele a jól jelzett szalagozáson. De azért hogy ne legyen minden perfekt a bal cipőm belsejében elszakadt egy gumi, így minden lépésnél irritálta a cipő oldala a talpamat. Ezzel még kezdeni kell valamit a következő hétvége előtt..
Végre elérhető közelségben Cserépfalu. A kerékpárúton még elfutok Péter és Marci mellett egy nagy gratuláció kíséretében, és vasárnap 12:17-kor megérkezek a célba. Huhh, ez igen kemény menet volt. A gyorsabbak már rég bent, jönnek az élménybeszámolók, majd egy darabig rabul ejt a közösségi ház varázsa, aztán végül Szabival és Zolival hazafele vesszük az irányt, sok-sok emlékkel gondolatainkban.
Ha olvassák a szervezők (de ha nem akkor is), szeretném megköszönni ezt a varázslatos túrát. Az útvonal is pompás volt, és az ellátások is. Most föladtátok a leckét melyik lesz nekem az év túrája, pedig azt hittem a Communitas Fidelissimával nem lehet már versenybe szállni. Pedig de...
Majd meglátjuk, jövőre lesz e Basaharcnál megint komp.
Mi elég sokáig reménykedtünk, hogy idén őszre is sikerül, így a végén picit rövid idő maradt az újraszervezésre. Úgy döntöttünk, hogy a régi Basaharci kompot a zarándokok balról Esztergom felé kerülve kerülik, a teljesítménytúrázók meg Visegrád felé.
Hozzám ez a legközelebbi rajtoltatású teljesítménytúra, mégsem volt kedvem kora hajnalban felkelni, és már 5 órakor elindulni, így maradt idő még egy pici lustizásra. Végül úgy döntöttem hogy 6 órára megyek a rajtba.
Odaérvén Nagy Orsival futok össze a rajtban. Könnyedén, gyorsan megy a nevezés, mindenki a reggel 5-ös rajtidőt preferálta. Végül 6:05-kor elindulunk.
Lámpáink a hátizsákjainkban maradnak, pont el tudunk evickélni e nélkül már valahogy a Gellért-hegy oldalában. Majd estefele szükség lesz úgyis a lámpára gondoltuk. Kellemes bemelegítő etap a túra eleje, az első meredekebb emelkedő a Diós-árok aszfaltútja. Egy kis közben jobbra fordulunk és hamarosan a Kútvölgyi kápolnánál vagyunk, ahol a templomban olvassák le az időnket, illetve én a túrafüzetbe is pecsételtetek végig. Reggeli híján menet közben gyorsan elnyamnyognék egy sport szeletet, de az emelkedős etap miatt ez igen lassan sikerül. Felérünk a Normafához, majd a szokásos szép kilátást megcsodálva a Szent Anna kápolna következik ahol finom teát, és pogácsát kapunk. Innen haladósabb rész jön, meg is kocogjuk szinte végig a Budaszentlőrinci Pálos Kolostorromokig (13,8 km - 2:02).
Ismét nyugis, kellemes etap következik a Hárshegyi körúton, Orsinak mondom hogy hamarosan lesz a Monoton Maraton, megint itt fogok őrültködni ki tudja hány körön keresztül. Kellemes kocogással érünk ki a kedvenc virágárusomhoz, ahol már a Halloween-re készülnek, csodásan berendezkedve. A hosszú Zsíroshegyi úton ér utol minket Ludányi Robi, aki lelassít mellénk, és kicsit eldumcsizunk. Orsi nem szeretne kocogni, én meg nem akarom Robit lelassítani, így lightos kocogással megyünk a sík aszfalton is. Máriaremete Bazilika következik (20 km - 2:45). Itt rácuppanunk a zsíroskenyerekre, de a tea megint olyan forró mint tavaly, így most az kimarad, van még a flaskában mindenkinek. Kis pihi után Robi elkocog, azt hittük már nem látjuk többet, pedig igen. Előzzük koránkelő ismerőseimet, majd az Alsó-Jegenye-völgybe érünk, ahol megrökönyödésemre 2 híd is eltűnt, így kicsit bonyisabb volt az átkelés mint általában. Fura, mert rengetegen szoktak itt kirándulni, gyerekesek, idősebbek, nem is értem mi történhetett a hidakkal. Szalagozott úton érünk Solymár szélére, ahol a várnál történik az igazolás. Csokit kapunk, és egy fél literes vizet, amit egy pillanat alatt eltüntettem. A hőmérő higanyszála igen felkúszott, szinte nyárias idő volt a túrán, így a folyadékpótlásra kifejezetten oda kellett figyelni. Magasházi Ildit és Csabát érjük utol, picit eldumcsizunk, majd tempósabban tovahaladunk immár a K-mária úton a pusztaságban. A 10-es út kereszteződését is sikerrel abszolváljuk, majd a Házi-réti horgásztó előtt meglepődök, mert a szalagozás, és a jelzések is jobbra mutatnak. Eddig mindig balra kellett menni, valószínűleg magánterület lett belőle, de ahogy nézem pl a mapy térkép már frissen mutatja az új jelzéseket. Most hogy nézem, sejtésem beigazolódott hogy elég hosszú kerülő lett ez így, ráadásul egy alattomos emelkedő is lakozott benne ami a régiben nem volt. Bízom benne hogy a túra adataiban ez is frissítve lett.
Visszaérünk a régi útvonalba, majd jön az egyik kedvenc részem, a kis erdei ösvényen, fenyvesek között lavírozunk a Jenői-torony mellett. Az utána következő emelkedő viszont már messze nem a kedvenc kategória. Megelőzünk két futót, akik szó szerint meglepődnek hogy lehet így haladni fölfele :)
Felérvén a széles dózerútba intenzív kocogásba kezdünk, majd Csobánka szélén meglepetésre utol érjük Robit.
Soha nem akar eljönni az Élet Háza nevű ellenőrzőpont úgy érzem. Minden jó ha vége jó, ide is elérünk egyszer, és jutalmunk szuper frissítőpont (35,5 km - 4:53)
Azonnal helyet foglalok, és elkezdek majszolni. Minden szuper, a kenyerek, a tea, csak én vagyok kicsit "túl sózva", így vizet kérek hogy lemossam arcomról a felhalmozott ásványi anyagokat :) Jól esik pihizni, kevésbé jól elindulni. Robi még itt marad, vele már nem találkozok a túra folyamán, csak a célban. Előtte a pontőr bácsi megmutatja az angyal és az ördög farkas változatát, és jól memorizáljuk a fent írtakat! Így is teszünk. Bötkös Tamás ér minket utol, beszélgetünk kicsit a 2 hét múlva induló brutál Povazym túráról, majd a csobánkai műútnál tovább tempózik. Meglepően combos emelkedő következik, Orsinak mesélem hogy gyakorlatilag a régi BEAC Maxi túrával szemben megyünk egészen Lajosforrásig. Mivel már jó rég jártam erre, nem is rémlett az útvonal, és bizony igen combos emelkedő volt a Z+ fölfele, majd a P+ úgyszintén. Meglepetés frissítőpont következett a forrásnál, kifejezetten jól esett a víz utántöltés, és most almát is eszek. A K+ meredek lefeléjét is sikerrel vesszük, majd meglepetésre Orsi megunja a kocogást, pedig eddig nem volt semmi gond. Ráadásul a Csobánkán evett kenyerek is meghozzák a hatását, de pont volt egy kerti budi ahova el tudott vonulni. Én mondtam hogy haladok tovább, az óránként járó komphoz bizony lassan elkezdődött a matek.
Pilisszentlászlón a temetőben volt az ellenőrzőpont :) A szervezők mondták menjek be a templomba is, természetesen megtettem, utána meg nem bírtam leállni perceken keresztül az itt tanyázó cica simogatásáról :) Én hülye az utántöltött vízbe elfelejtettem magnéziumos plusz tablettát tenni, pedig az orrom előtt volt.
Na, irány tovább. Végig a P- jelzés a követendő az Apátkúti-völgyön keresztül. A térképen láttam hogy a Visegrádi pont nem a kompnál lesz, hanem ki kell térni hozzá, így jött a matekozás. Hajjaj, a 14:45-ös komphoz tolni kell rendesen.. Akár hogy számoltam, a levesezés ki fog maradni, és rohanás lesz belőle.
Toltam is neki rendesen a völgyben, az elképesztően sok kiránduló között. Iszonyú népszerű ez a hely, komolyan a Budaiban nem látok a központi helyeken ennyi túrázót. Persze ez nem baj, kirándulni mindig jó! Visegrád előtt a Z-re ráfordulva, 40 km-en induló ismerőseimet üdvözlöm lélekszakadva. Beérve a házak közé borzasztó meleg van már, de a tempóm igen jól sikerült, és örömmel konstatálom hogy a frissítésre is lesz elég idő a komp indulásáig.
A Palotaház étteremhez érkezek, a pincér kedvesen mondja mi a menü, én kemény vagyok, gulyáslevest és vargabélest is eszek. A leves nem kellett volna...
Botos Istvánnal esszük meg a menüt, majd kényelmesen elgyaloglunk a kompig, ahol meglepetésre szintén csomó féle sütemény fogadott minket. Bár teli volt a poci, de ennek nem lehetett ellenállni. Leülünk egy padra, én eléggé görcsölök, kicsit meghúztam Pilisszentlászlótól a tempót.. (56,1 km - 8:10).
A kompig még mindig van idő, eldumcsizunk, majd megjön a járgány, és átvisz minket Nagymarosra. Nem tudom ki kicsoda, vannak itt kirándulók, 40 km-esek, és néhány 70-es arc. Bernadettel csodálkozunk egymásra, ő is szépen elérte a kompot, és a 70-en van.
A túl oldalt Istvánnal, és Bernadettel azonnal letartóztatunk egy közkutat, ez most nagyon jól esik! Innen egyedül folytatom utamat a K+-en. Most már végleg összezavarodtam, mert közben a 18 km-esek is becsatlakoztak. Bár jártam ezen a K+-en régen, de nem tudtam ennyire meredek lesz a tűző napon..
Probléma is adódik, a leves eléggé megülte a gyomromat, és vissza akar kívánkozni a külvilágba.. Szerencsére az emelkedőt tempósan meggyaloglom, és mire felérek a Köves-mezőre csak egy futó kocorászik előttem. Ez által senki nem látta amikor oldalra fordultam és kis híján "leveses" lett a mező.
A gyomrom meg is adta magát hamar, kaját már nem kívántam, pedig még volt majdnem 20 km. A tempóból is kicsit visszavettem, de a lightosabb kocogás még belefért, csak néha a vádlim jelezte hogy stop. A futó srác lefele lassabban haladt, így kielőztem, majd végig már mögöttem is maradt, de nem sokkal.
A Toronyalja Pálos kolostorromnál ismét pont, Pálos csokit kapok, úgy vagyok vele na nehogy már a túra nevét viselő csokit ne egyem meg, max kijön :)
Szerencsére bent maradt, kellő mennyiségű folyadékpótlás mellett. Na itt elkövettem egy kis bakit. A pont után valahol a rét szélén egyből jobbra kellett menni, én nem is figyeltem, így megindultam fölfele a Békás-réten bele a K-be. Visszanézvén látom a rövid távosok jó fele mentek, de a futó srácot is magammal rántottam akit nem rég megelőztem. Kiérek a K-re, azon jobbra megyek, majd úgy döntök a régi K-en az "Őserdőn" keresztül fogok visszaérni az eredeti útba. Mivel amúgy sem az útvonalon voltam, és még így is hosszabb lesz utam mint amit benéztem, így a lelkiismeretem természetesen tiszta volt.
Örömmel veszem észre a régi K- jeleket, és még anno a BEAC Maxin elmondhatom hogy az én lábnyomom is jó párszor megtalálható még ezen az úton.
Visszaérek immár az új K-be, előzgetem a 18 km-eseket, egy család kisfia és kislánya egy darabig kocog utánam, mondtam nekik jöjjenek végig velem Márianosztráig :) "Ügyes a bácsi" mondattal aztán végleg lemaradnak, én pedig ismét magányosan tengetem utamat a kóspallagi elágazásig, majd meglelve a P- jelzést azon balra tovább. Jó pár mászás akad itt még kérem szépen, de már közel a cél, és a kedvem is minden megtett kilométernél jobb lesz.
Azért a nosztrai kálváriához kivisz az út, nagyon helyes, anno a Nosztra 30 túrán jártam itt. A végén még veszek egy erősebb lendületet, és 17:42-kor célba érkezek. Fejlámpa? Maradt a hátizsákban, reggel azért erre nem fogadtam volna nagyon.
A célban a tea mennyei, otthonra is töltök belőle. Szép lassan becsorognak a többiek, átmegyünk palóc levest enni. Nekem a gyomrom még mindig nem ok, így nagyon óvatosan bánok vele, de szerencsére helyén kezeli a dolgokat.
Istvánnak köszönhetően még Budapestre is eljutunk időben, mert ő már előzőleg lerakta itt a verdáját.
Ismét szuper volt a sokadik Pálos 70-em, ez az új útvonal nekem azért combosabb volt mint a régi, de ami nem öl meg, az csak mindig megerősít :)
Őrvidék 100 km - 3152 m szinttel, sikeresen teljesítve 18 óra 52 perc alatt.
Péntek délután indultunk neki Krisztával Lukácsházára, minél több idő jusson pihenni a megmérettetés előtt. Tudtam hogy a rajtnál ahol a nevezés szokott történni van egy zárt jó kis hely, abban bíztunk nyitva lesz a túra előtti este is. Odaérvén nagy banzáj folyik, éppen egy csapatépítő zajlik.. Nem tűnt jó előjelnek, de gondoltam megkérdezem őket meddig maradnak. Elvileg este 10-ig, gyakorlatilag ki tudja. Jó 3 órát addig kint ülünk, dumcsizunk, közben megjön Orsi és Csaba is. Szerencsénkre tényleg pontban 22 órakor eltávoztak, így be tudtunk cuccolni a szuper jó kis helyre. Bálint és Gábor van még itt, az előbbi szépen megszabadít minket 4 lódarázstól akik velünk akartak osztozkodni a szálláson.
Hajnalban felkelek, kétszer leszakad az ég, de aztán végül reggel csak a felhők maradtak. Érkeznek rég nem látott ismerőseim, majd benevezünk, és végül Krisztával 7:15-kor nekiindulunk. Nagyon nem mondtak jó időt, így a pulóver, és a széldzseki is rajtam marad, jó ötletnek bizonyult. Márkkal beszélgetünk egy kicsit még útközben egészen Cák településig. Közben sajnos már rendesen esik az eső, küzdelmes menet lesz ez így.. Cáknál kódot fotózok, majd irány Velem. Az első komolyabb emelkedő a Kalapos-kői barlanghoz visz fel, majd a K-en irány maga a Kalapos-kő. Megcsodálom a sziluettet, és hamarosan már a határvonalban kocogunk a Z- jelzésen igen szép erdőben. Krisztát felkészítem hogy hamarosan a túra legcombosabb emelkedője visz fel az Írott-kő 884 m-es csúcsára. Tartalékolunk, és könnyedebb tempóval érünk fel a csúcsra. Meglepően nem volt túl hideg, de most kivételesen nem megyek fel a toronyba, mert amúgy sincs kilátás. Helyette egy OKT pecséttel igazolunk, és egy nyugodtabb rész következik végig a P-on ismét Velem településre. A széles útról könnyedén meglelem rutin lévén a trükkös jobb kanyart, majd elég köves meredek lefele jön. Amikor végre kiszélesedik az út elkocogunk végig a településig. A falu szélén az első frissítőpont vár, szörpöt tölthetünk, és különféle magokat kapunk, amiket a következő emelkedő közben fogyasztgatok bőszen. Szerencsére elmúlt az eső, így az itineremet is újra elő tudom venni, mert nem teljesen emlékeztem az Enikő-forrásig tartó szakaszra régebbről. Egy darabig esőmentesen haladunk, bíztunk benne ez így is lesz, de sajnos nem így történt. Az Óház-tetőnél még pazar panoráma fogadott minket, majd lekocogván a Szulejmán-kilátóhoz megint rákezdett a zuhé. Az itiner elég silány anyagból készült, így pár csepp eső is megviseli, de igyekeztem előre olvasni és memorizálni az utat.
Az útmutatás alapján megleljük a Bechtold István látogatóközpontot, ahol finom leves vár minket. Nagyon jól esett itt megpihenni, kb 35 km-nél járunk. Utánunk hamar megérkezik András és Nóra, majd indulásunkkor Márk, és Orsiék is.
Krisztával haladunk továbbra is jó tempóban. Kikeveredünk Kőszegről, majd számomra ismerős utak következnek a régebbi Őrvidék túrákról. A határsáv után már Ausztriában vagyunk. Krisztának megmutatom hogy milyen takaros házak vannak itt, és hogy a kerítés fogalma itt viszonylag ismeretlen. A kapuk tárva nyitva, a cipők kint, szerencsére ez a vidék még továbbra is a nyugodtság, és a békesség szimbóluma.
A továbbra sem létező Z-mária úton haladunk végestelen hosszan Hochstrass településig. Közben folyamatosan üríteni kell a cipőmet, mert a kis kavicsok igen csak zavaróak a most kifejezetten érzékeny talpamnak. Végre elérjük a települést, majd a zöld kukára ragasztott kódot lefotózom, és lekocogunk Lékára, ahol a vár előtt van a következő frissítőpont. Immár kb 52 km-nél járunk. Szendvicset kapunk, ami mindkettőnknek már nagyon kellett. A repeta is jól esett volna, de ahogy elnéztük csak egy járt mindenkinek :(
Ez után Krisztával másképp értelmeztük az itinert a behajtani tilos táblánál, az én verzióm egy rövid, de nagyon benőtt úton vitt le a kis város szélére. Krisztának azonnal a Vadrózsa túra S+ jelzése jutott eszébe :) Áthaladunk Lékán, majd kicsit tanulmányozom az itinert, másképp elvesznék a sok kis utcában.
Most megint nem esik, és az idő is komfortos. Végestelen hosszú emelkedő következik a Grosser Hirschenstein (Nagy-Szarvaskő) 862 m-es csúcsára.
Soha véget nem érő rész ez, de tesszük egyik lábunkat a másik után, addig is haladunk. Jó 10 km után utolér minket András és Nóra. Igen jókedvűek, gond nélkül haladnak. Hármasban érkezünk fel a csúcsra, ahol hatalmas szél fogad minket. Gyorsan megcsináljuk a kötelező szelfit (az itiner ezt kérte igazolásként, ami igen érdekes, egy kód azért komolyabb lett volna). Elővesszük fejlámpáinkat, és gyorsan indulunk is tovább. A következő etaptól kicsit félek, mert az itiner folyamatosan azt írja hogy GPS használata nagyon ajánlott. Szerencsére igen ügyesen gond nélkül leérünk Rechnitz (Rohonc) településre, ahol a változatosság kedvéért már megint esik az eső, és pillanatok alatt a szél is erősen feltámadt.
A településen belül fejből emlékeztem merre kell haladni. Andrásék velünk maradnak, pedig tudnának szerintem erősebb tempót menni. Azért persze Krisztával is nagyon jól haladunk úgy érzem. A következő 5 km eléggé kemény volt. Az aszfaltúton ismét elértük a magyar határt, de a kitettség, eső, és viharos szél miatt már mindegyikőnk kiemelten várta hogy végre Bozsokra érkezzünk.
Ez is megtörtént, 75 km-nél járunk. Mennyei meleg leves fogad minket, minden kortya átjárja hideg porcikáimat. E mellett szendvicset is kapunk, és a depós cuccainkhoz is hozzáfértünk.
A túra legjobb pihenőpontja ez, nehezen is akaródzik a tovább indulás. Andrásék kicsit hamarabb elindulnak Nórával, de Velem előtt a K+-et kicsit benézték, így aztán ismét együtt haladunk. Következik a Szent-Vid kápolnához az elég combos mászás, majd tovább fölfele egészen a Hörmann-forrás pihenőjéig, ahol megleljük a kódot.
Jön a már órák óta a fejemben motoszkáló etap. A Kendig amúgy is az ország legszelesebb pontja, na most aztán mi következik? Érzésre belül úgy vagyok mintha kivégzésre indulnék.. :) Kiérvén a nyílt részre egy nagy szerencsénk volt, hogy oldal, és hátszél volt végig. Persze így sem volt egyáltalán kellemes, alig vártam elhúzzunk az amúgy igen szép csúcsról. Huhh, ez is kipipálva. Nyugodtabb is lettem. A Vörös-kereszthez leérvén szépen ki volt jelezve az út tovább a Zeiger-nyeregig. Itt már kicsit lassabban haladtunk, de engem most amúgy sem izgatott az idő. Leérünk a Hétforráshoz, ahol csokit, és nagyin finom meleg teát kapunk. Ez is vérré válik porcikáimban. Igen erős de szerencsére rövid emelkedőn mászunk vissza a reggel már felkeresett Óház-tetőre. Persze most nem megyünk fel, hanem a Z- jelzésen haladunk tovább. Elérvén a S- jelzést hosszasan immár szint nélkül érkezünk el Kőszegdoroszlóra. A reggel már egyszer járt S- jelzésen emelkedünk egy picit fölfele, majd A S-P- közösén érkezünk vissza a Lukácsházai kilátóhoz. Előtte 200 m-rel még egy kint levő kutya rémisztgetett minket Krisztával, de szerencsére jámbor volt az eb. Végül vasárnap hajnal 2:07-kor megérkezünk a célba, ahol végre szél és esőmentesen lehettünk sok-sok idő után.
Az itt felszolgált leves elsőosztályú volt, és mellette még 3 parizeres zsemle is áldozatul esett.
Maga a túra nem volt terepügyileg nehéz, de az időjárás, és a tájékozódás azért eléggé le tudja szedálni az embert teljesen mindegy hány kilométer egy túra.
Nem is kellett egy pillanatig sem altatni itthon.. Immár hatszoros teljesítője lettem a túrának :)
Nagyon szépen köszönöm! Örülök hogy tetszenek a beszámolóim, igyekszem az élményeket úgy átadni, hogy esetleg más is odaképzelhesse magát, sőt akár a következő években akár el is induljon rajta. Ez a mostani Teslacka egy olyan százas, amit abszolút ajánlok elsőnek, hátha jövőre akár Te is indulsz majd rajta :)
Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 19 óra 06 perc alatt.
Tavaly Zolival már jártunk ugyanezen a túrán, és akkor is kifejezetten tetszett. Mindössze 5 euró a nevezési díj, valamennyi ellátás is volt, és a táj szépsége is magával ragadó. A szintkülönbség is jól osztozik el, különösebb nagy meredek emelkedő nincs a túrában, így első százasnak csak ajánlani tudom. A túra végig kijárt részeken halad, mindössze a sok kemény, köves rész lehet fárasztó a talpnak.
Tavaly fent aludtunk már péntek este a Kamzík kilátónál Zolival, idén szombat kora reggeli indulás lett belőle. Ez hajnal 2 órási kelést eredményezett. Kovács András, Almádi Nóra, és Nagy Orsival vágtam idén neki a kalandnak. Az autót a cél közelségébe tettük le, majd innen jó 3,5 km-t gyalogoltunk fel a Kamzík tetejéhez, ahol a regisztráció, és a rajt is volt egyben.
Végül 7:02-kor indultunk neki a túrának. A P- jelzésen haladunk, majd másfél km után a kimondhatatlan nevű Pod Chlmcom elágazásnál balra a S-ra térünk. Kellemes lejtőn érünk el egy kis erdei játszóteret, majd egy erősebb emelkedő tesz róla, hogy végül rólam is lekerüljön a pulóver. Az első pont idén nem a Kacín erdei büféjénél volt, hanem magán a S- jelzésen egy parkolónál. Tavaly nem volt itt ellátás, idén viszont kis milka kocka járt, illetve 1 euróért lehetett sört vásárolni, amivel éltem is. Nem siettünk, mondtam a többieknek hogy ez nem erről szól most. Amúgy mindhármójuknak az első szlovák 100-asuk volt. Immár ismét a P- jelzésen vagyunk (ez egy másik P- mint az elején volt). Egy kis óvatos kocogás azért most sem árt, így érkezünk le Marianka településre, ahol mivel a kocsma zárva, így az itiner alternatívaként azt jelzi hogy, a helyi turistatábláról írjunk fel adatokat. Fel is véstünk jó pár dolgot, majd egy kisebb emelkedő megmászása után már Borinka településre érkezünk, ahol az első élő pont volt. Betérek a kisboltba, majd a túra első komolyabb emelkedője következik, ami viszonylatokban azért nem túl vészes.
Felszuszogjuk magunkat a Pajstún (Borostyánkő) várához, ahol bár a túra nem írja, természetesen felmegyünk, és körbenézünk a vár minden szegletéből. Egy kis rókát is észreveszünk, aki igen fotogén, és nem zavartatta nagyon magát.
Eztán a szokásos fotó is elkészül rólam az érdekes fánál, majd a Kozlisko 537 m-es kilátástalan csúcsára felérve szuper jó futható terep jönne. Nem élünk vele, mert nem rohanni jöttünk, ráadásul a Zapadnúty-kút indián kocsma csak papíron 11-kor nyit, és mi még elég korán vagyunk. Végül kellemesen gyalogolva pont 11 órára érünk a helyre, amiben ismét pecsétet kapunk igazolásként. Idén meg akartam ismételni a tavalyi kombót, de sajnos pont a mai nap nem volt fincsi káposztaleves, így egy sörrel "vigasztalódtam", ami a túra során a legfinomabb ízű volt.
Andrásék is így tettek, így szerencsére volt kivel koccintani. Kis lazulás után már a Z- jelzésen mászunk vissza a reggeli P-ba, ami dimbes-dombos egészen a 35 km-nél található Pezinská Babáig. Közben kitérünk picit a Somár 650 m-es csúcsára, ahonnan gyönyörű panorámában lesz részünk, pár kirándulóval egyetemben.
Pezinská Babánál tavaly Zolival lángost ettünk, most a többiekkel csak egy sört iszunk, és pihentetjük kicsit lábainkat.
Akkor is itt értük utól a cseh ikont Jirkát, idén pontosan ugyanígy történt. Jirka ismét rántott húst eszik hasábbal, tud élni, hiába :)
Innen igen kellemes út következik a K-, illetve a S- jelzéseken Zumbergig. Szépen lightosan meg is kocogjuk, majd elérkezünk a pszichiátriára :)
Szerencsére nem velünk volt gond, a feladat az volt, hogy a portánál kellett kérni pecsétes igazolást az itinerbe. (A tavalyi sztori jó volt. Mivel minden ponton írták a neveket, itt is láttam előttem sok ékes szlovák nevet. A portásnak mondtam az enyémet, nem értette. Mutattam hogy írja már be.. Aztán kicsit dühös lett, és mondta hogy a pszichiátria bent található!! Akkor jöttem rá, hogy azok a nevek a részlegen található személyeké... Zoli jókat kacagott ez után :)
Ez után jött a túra talán leghosszabb és legmeredekebb emelkedője. A Velká Homola 709 m-es csúcsára kellett felmászni jó hosszan. Az eleje jó pár km-en át még nem volt vészes, de a vége fele igen begorombult az emelkedő. Minden jó ha a vége jó, ezt is elértük egyszer, és a csúcson személyzet pecsétel nekünk.
Tavaly itt szintén nem volt semmi, idén viszont nápolyi, ropi, mogyoró, keksz. Belakmározván fel is mászunk a kilátóba, és gyönyörködünk, az időjárás ebben szintén partner volt szerencsére.
Alig egy hónapja jártam itt az MKMK 220 km-esén, most egy kis darabig a Zochová chata felé a P- jelzésen haladunk lefele ismét, de hamarosan a S- kerékpárút aszfaltútján érkezünk el a Chata pod lesom kis erdei étteremhez.
A néni emlékezett rám tavalyról, már csak azért is, mert jól beszélt magyarul. Idén ismét az volt mint tavaly, csak a társaságom más. Sült kolbászt rendelünk egy jó helyi csapolttal. A kaja most sem lett hamarabb kész mint tavaly, és az ár is elég borsos volt, de most megengedhetjük magunknak.
Majd 45 percet töltünk itt, aztán a K- jelzés visz el minket a Hubálová elágazásig, ahol ismét a túra saját ellátása volt terítéken. Kolbász, szalonna, kenyér, paradicsom, kofola, kóla. Andrással egy jó kis barackpálinkával koccintunk :)
Most már igazán jól vagyunk lakva. Jó sokáig ismét az MKMK útvonalát követjük. A P- jelzés a mérvadó, egészen 37 km-en keresztül. A Cermák réten idén nem térünk ki a szuper forráshoz, van mindenünk. Megmásszuk a rövid, ámde annál meredekebb Skalnatá csúcsot, ahol közben többedjére is utolérjük Blankát.
Itt elővesszük a fejlámpáinkat. Én még egy darabig e nélkül haladok. Kicsit merész, de ellavírozok a kőgörgetegeken. Végül a Cmelok csúcsán kapcsolom be, így biztonságosan érkezünk le ismét Pezinská Babához, ahol az MKMK-n kerek 100 km-nél levő síházban volt ismét a frissítő.
Most meleg levest kapunk, finom teával, kofolával, süteményekkel, nasikkal. Nagyon jól esik a pihenés. Jó fél óra után haladunk tovább továbbra is a P-on. Egy jó darabon át ugyanaz az útvonal mint amikor reggel jöttünk erre, csak szembe. Visszaérkezvén az akkori elágazásba meg sem állunk jó hosszan a Biely Krízig.
Tavaly itt csak annyi volt a feladat hogy a turistatábláról írjunk le adatokat, idén viszont emberes pecsétes pont volt, ráadásul ellátásként finom házi sajtot is ehettünk amennyit csak akartunk. Kaptam egy dobozos sört is, de ezt most elraktam, helyette az energiaitalomat bontottam meg.
Lehetett választani a régi, illetve az új P-on tovább, mi maradtunk az újnál, mert a táv arra volt mérve. Viszonylag eseménytelen menet és jó sok őzike meglátása után érkezünk vissza a Kamzík csúcsára.
Itt még az itinerre feljegyezzük a büfé nevét, mert ez volt a kérdés. Innen már a K- jelzésen haladunk célunk felé, egészen a KST (Klub Slovenskych Turistov) székházáig, ami a Szlovák turista egyesület székhelye. Leérvén a külvárosba még egy autót láttunk ami érdekesen az út közepén állt. Odaérvén egy sérült őzike állt mögötte, és pár fiatal. Kiderült hogy elütötték az őzikét, de becsületükre legyen mondva nem hagyták ott, hanem próbáltak intézkedni, telefonálni.
Eztán csak hamar megérkezünk célunk helyszínére vasárnap hajnal 2:09-kor. Okleveleinket átvéve mindenféle nasi, és sör van a célban. Ismerőseim is beérkeznek, jókat diskurálunk. András közben elmegy aludni, és pár óra után már indulhatunk is haza.
Azt gondolom mindössze 5 euróért olyan ellátásban volt részünk, amivel talán nem is találkoztunk még soha ennyiért. Remélem a többieknek is első külföldi százas gyanánt hasonló érzéseik vannak. Bátran ajánlom mindenkinek!
Időről-időre benézek ebbe a topicba elolvasni pár leírásod. Elképesztő, számomra szinte felfoghatatlan teljesítmények ezek, csak gratulálni tudok hozzá (meg persze azoknak is, akik szintén teljesítik ezeket, csak nem írnak ide)! Miután én nem valószínű, hogy ilyennek valaha részese leszek (se ilyen szintű állóképességem, se kedvem), különösen érdekes olvasni, hogy mi játszódik le ilyenkor fizikailag és fejben is az emberben. Még sok ezer egészséges kilométert kívánok, és abba ne hagyd a leírásokat! :) (Hiába vagyok fent Facebookon, itt valahogy szívesebben olvasom.)
Turista Kékszalag Maxi (BEAC Maxi) 110 km - 3850 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.
Immár 18x-os teljesítője lettem a Maxinak. Nagy beszámolót most nem írok, mert az már elég sokszor meg történt ez előtt, visszakereshető.
Szombat reggel 8:15-kor indultunk a rajtból Drabik Krisztával. Tudtam hogy hamarabb is elindítana a főszervező, de ha ez van írva a kiírásban akkor attól én nem fogok eltérni. Örömmel vettem észre hogy a tavalyi lódarazsas részek idén gond nélkül abszolválhatóak voltak, sőt, gyakorlatilag a Börzsönyben egy darabot sem láttunk. Csóványosra nagyon ügyesen pont 6-os átlaggal értünk fel. Ehhez azért kellett belekocogni rendesen. A Nagy-Hideg-hegyről lefele sajnos Krisztának előjött a talpfájdalma, így a 16 órás kompot elengedtük, nagyon jó lesz az a 17-es is. Kisinócnál finom gyümölcsleves várt minket a szervezők jóvoltából, majd a Kálváriát megmászva rendesen befűtöttek már fentről, de a lelkesedésünk továbbra is töretlen volt. Törökmezőnél az órát nézve láttam hogy azért a 17 órás komphoz is haladnunk kell.. A Hegyes-tetőnél a dinnye mellett szalonnát, és kenyeret is kaptunk az itt piknikezők jóvoltából. Nagymarosra 16:42-kor értünk le, így maradt egy kis idő a második etapra rákészülni.
Átkompozván a túloldalon beülünk egy kis helyre. Kriszta kávézik, én egy pohár sört fogyasztok el. 20 perc pihi után elég nehezen másszuk meg a Fellegvárat, de fent az üdítő hideg víz ismét erőt önt belénk. Végül Pilisszentlászló előtt jó 1,5 km-rel kapcsoljuk fel a lámpát, majd hamarosan már a mennyei babgulyást majszoljuk, ami itt ellátásként funkcionált. Titokban a tavalyi vadgulyásért epekedtem, de jó volt ez is. Krisztának ez a menü nagy energiát adott, Dobogókőre nagyon jó tempóban haladtunk éjszaka. Viszont többször is ki kellett kapcsolnunk a lámpát, lódarazsak zavartak meg minket vagy négyszer amíg felértünk.
Pilisszentkeresztre már nekem sem estek túl jól a köves lefelék, alig vártam hogy aszfaltot érjen a lábunk. A frissítőpont szuper volt, sütemények, pogácsa, kenyerek, meleg tea, mentes citromos sör. Kb ebben a sorrendben fogyasztottam el az itt lelteket. Utolértük Bévárdi Gábort, és szinte a túra végéig hármasban haladtunk innen. A kocogás már nem nagyon ment, de a gyalogló tempónk kifejezetten erős volt. Általában a holtpont mindig a Kevély-nyereg környékén kap el. Most csak kisebb van, de elhessegetem hamar, meg amúgy is van egy energiaitalom, de ez végül nem került megbontásra. Krisztának nehezen megy a meredek köves lefele, de fejben nagyon ott van még szerencsére. Pilisborosjenő előtt rutinosan haladunk, szerencsére a sokszoros teljesítésnek. A Köves-hegyre felfele viszont Kriszta lámpája megadja magát végleg, így innentől már óvatosan haladunk. A túra egyik legrosszabb lefeléjén az Ürömi műúthoz, odaadom neki az én lámpámat, így azért valamennyire jobban haladunk hogy én maradtam lámpa nélkül. Ez után ismét nálam a lámpa, nem jön most egy darabig technikás rész. A Virágos-nyeregbe természetesen a K-en szerpentinezünk fölfele, a K-kerékpárutat meghagyjuk a csalóknak. Felérvén Reni és István pecsétel, majd innentől útvonalváltozás, és a K+-en haladunk célunk felé, hogy meglegyen a 110 km. Nem gondoltam hogy ez ilyen rossz lesz, a sok eső rendesen szétmarta az utat, így lámpa nélkül elég nehezen haladunk lefele. Gábort előre is engedjük hadd menjen. Végre kiérünk a rétre, ahol borzasztó hideg van, még jó hogy Nagymarosra eldepóztam a pulóveremet. Egy éles visszafordító jobbost csak a telefonom térképének köszönhető hogy megleljük jelzés híján, máskülönben úgy járunk mint Gábor, aki tovább ment, és már csak a célban találkoztunk vele, utánunk jött be 5 perccel. Végül egy kis városi tekergés után a jelzésen beérkezünk a Máriaremetei Cserkészházba 5:52-kor.
Azért elfáradtam én is elég rendesen, érzem magamon. A Maxi sokadjára sem adja könnyen magát. A teljesítés érzése viszont egy nappal később már ismét jókedvvel, és elégedettséggel tölt el!
Vadrózsa 160 (158,4 km - 7200 m szinttel) sikeresen teljesítve 33 óra 40 perc alatt. Sajnos 1 órát ráadásul kényszerből meg kellett állnom az Ágasvári turistaháznál, az óriási vihar miatt.
Immár 7x-es teljesítője lettem a 160 km-es távnak. Nagyon nem volt gyenge. Hiába, még mindig az ország legnehezebb túrája.
Péntek délután utaztunk le Krisztával, Rózsaszentmártonba, ahol az "ikonikus" E303-as kotrógép volt maga a rajthelyszín egy kellemes faluszéli réten. Itt sátrat vertünk. Jobb volt ez így, mert nem kellett szombat hajnalba kelni és utazgatni, így a reggeli kelés után kapásból a rajtban találhattuk magunkat. Eléggé kapkodós volt a reggel, mert későn világosodott, így a kocsi átvitele a célba, és onnan a rajtba visszagyalogolás után alig 15 percünk maradt a tényleges rajtig.
Szerencsére hamar átszellemültem, és 6:45-kor tömegrajttal elindult a mezőny. Nyugodt tempóba kezdtem, ismerősökkel beszélgetve, tudtam hogy hatalmas feladat vár rám, szintúgy mint az utóbbi hetekben folyamatosan. Első megmászandó csúcsunk 6 km múlva a Somlyó 387 m-es csúcsa volt. Innen tényleg óvatos kocogásba haladtam lefele, sok-sok ismerőssel trécselgetve, jókedélyűen. A Széleskői tónál Erzsi, és Attila volt a pontőr, finom szőlőt osztogattak. Véletlenül rámarkoltam egy fürtre, amin vagy 50 szem volt. Ezt gyakorlatilag a következő pontig a 14 km-nél levő Eszter-forrásig folyamatosan kajáltam :) A forrásnál meglepetésre 7-es átlagom volt, pedig tényleg nem éreztem erősnek a tempót. Az 50-es távosok tovahaladtak Szurdokpüspökibe, mi pedig a nyílt részen megkezdtük hosszabb mászásunkat még mindig a fel-felbukkanó és eltűnő P+ jelzésen a Tilalmas-tetőre fel. Annát és Lacit érem utol, beszélgetünk egy jó darabon át, majd a Z-et elérve meglógok a lefelén. A János-vára emelkedője most könnyen adja magát, a Mátra 115-ön sok-sok km után már nem ilyen egyszerű. 22 km-hez érkezek, a Prédikáló-tetőhöz. Szuper jó frissítőpont üzemel itt. Nekem az a taktikám most, mint a M115-ön. Lehetőleg minél kevesebbet időzni a pontokon, meg lehet azt enni-inni útközben is. Ez által jó pár résztvevőt le is hagyok máris. Ha nem jártam volna erre már sokszor, elég tájékozódós rész jönne a gyenge jelzések miatt, de fejből vágom az utat szerencsére a Havas irányába. Mindig megizzaszt rendesen ez a fölfele, de jó tempóban haladok, és a csúcson még futókat is utolérek. Csak semmi durvulás, óvatos kocogás jön ez után. A Világos-hegyre fölfele már irgalmatlanul befűtöttek. Meg-megállok kortyolgatni italomból a biztonság kedvéért. Itt már gyorsabb résztvevőket előzgetek. A 708 m-es csúcsra nyelv lógatva érkezek fel, de pici túraellátás itt is van a pontőrőktöl (33,6 km - 1629 m szint - 5:28). Elérvén a Z4 jelzést tudom hogy balra minimális kitérővel a Babik-kút hűsítő vize hozhat vissza az életbe, élek is vele, mint még jó páran. Ez után az immár felújított Z+ jelzéseken rongyolok le a Keresztesi-nyeregbe, hogy utána felemelkedvén a Z-ön Bagolyirtásra érkezhessek. Itt is ismerem a közkutat, alapos mosdást tartok. Barta Laci csodálkozik hogy előztem meg, de az ő trackje még a régi Z-ön hozott ami kicsit hosszabb volt.
Kellemes lejtőn kocogok le Mátraszentimrére, ahol meleg levessel fogadnak a pontőrök. Egy citromos sör is áldozatul esik mellé (42 km - 1995 m szint - 6:51).
Hamar tovaállok. A túra legkellemesebb 8 km-e következik Lajosházáig. Nem vagyok rest futogatni, itt sokat lehet hozni az időn, bármi történjen akár mondjuk éjszaka. Közben Fullmann Jani hív, futás közben jót kommunikálgatunk telefonon :) Utolérem Barta Lacit, majd erősebb futással hamar Lajosházán találom magam. Itt a dinnyére fanyalodom rá erősen. Két srác indul tovább előttem, a futókájuk még nekik is a helyén van, tisztes távolságból követem őket a Z-n Mátrafüred irányába. Pár km le-föl után a semmiből utolér Frölich Anna az első helyen haladó hölgy. A Kozmáry-kilátóhoz még együtt érkezünk, majd erős tempóval tovább is áll. Kíváncsi voltam hogy bírja majd, de sajnos később kiszállásra kényszerült. Mátrafüreden a két srác a falu szélén való közkutat letartóztatja, én majd a központban levőt fogom. Ez után együtt indulunk tovább a végestelen hosszú K+-nek Kékestetőre. Kicsit beszélgetünk, Doros Feri, és Fekete Arnold, mindketten teljesítették a börzsönyi Kört, ráadásul szinte ugyanazt az időt toltuk mindhárman, 27:30 körülit. Most is stabilan mozognak a srácok.
Nekem soha véget nem érő út ez a Kékesre. Mikor már minden még nem létező csillagot leimádkozok az égről, végre felérünk a csúcskőhöz. Feri mondja nyomjunk egy képet, így hárman A Körösök :) A frissítőhöz érve hamar lerogyok a fűbe. Első feladat zoknicsere. Utána meg visszahozni ételből-italból a sok elvesztett energiát.
(62,3 km - 2918 m szint - 10:30). 17.15-kor érkeztem meg az ország legmagasabb pontjára. Meglepetésre hamar jöttek elég sokan akiket már hamarabb lehagytam. Azt hittem jobban haladok, vagy csak ők túl erősek még ;)
Elsőként pattanok föl a fűből, és próbálom erőltetni a kocogást a Sombokor tetejéig. Itt viszont nagyon óvatosan lefele! Egyelőre még esés nélkül megúszom. A Hordóhoz érve kódos pontot jegyzetelek, majd a P+-en haladok Pisztrángos-tó fele. A semmiből viszont probléma támad. Még Kékestetőn rendesen meghúztam a Szentimrén töltött izót, borzasztó mosogatólé íze volt, de gondoltam nem lesz gond. Hát lett.
Pár kisebb "gyomor mocorgás" után pillanatok alatt a földön találta magát, a fent megevett nutellás kenyérrel együtt. Szerencsére csak ennyi volt, viszont ez után nagyon sokáig rossz volt a gyomrom, és nem volt étvágyam. Azt viszont tudtam hogy muszáj enni ha akarok ha nem, mert másképpen elvérzek hamar.
A tó után aszfaltútra értem, ahol végig futva érkeztem el Rózsaszállásra (70,2 km - 3043 m szint - 11:59).
Szénsavas tonik is volt a ponton. Nagyon megörültem neki, mert a kóla, izó kombót pár nem éreztem túl komfortosnak. Hamar meg is töltöttem vele a flaskámat, és később picit jobb is lett a gyomrom, de nem volt azért ok teljesen. 4 féle palacsinta volt, a fahéjasból ettem kettőt. Ezen kívül elképesztő mennyi finomság leledzett itt. A pontőrök is nagyon kedvesek voltak. Kiemelném a nachos chipset, amit feta sajtos mártásba lehetett belemártogatni. Hatalmas sikere volt nálam, útközbe is vittem egy adaggal, ezt majszolgattam a S+-en fölfele sokáig. A Gabi-halála után erős mászás jött a K+-en föl a K-gerincre. Felérvén meglelem a kódot, és örömmel konstatálom hogy nincs sötét. Eddigi teljesítéseimnél itt már lámpázni kellett, most bizony nem. Szépen haladtam is a gerincen, sokat futva. A tervem az volt, hogy a Markazi-kapuhoz próbáljak leérni lámpa nélkül. Ez végül épphogy sikerült, de az utolsó 2 km-en már nagyon ott kellett lenni fejben, le ne essek a szakadékba. Rengeteg vad ugrált körülöttem, a legviccesebb a muflonok "mekegése" volt többször is. Végre leértem a kapuhoz. Hatalmas sóhaj. Jöhet az éjszaka.
Lámpa elő, közben megjön Feri és Arnold, előre engedem őket, hadd menjenek. A Nagy-Szár hegyre menő meredek csalános felfele sosem lesz a kedvencem. A semmiből viszont elkezdett villogni a lámpám. Na de jó.. A Bazalton tettem bele az újakat, sokat nem is kellett használni, gondoltam bírni fogják, így nem is hoztam pótelemeket. Alig kezdődött el az este és villogok.. Hamar negatív dolgok tömkelege szaladt át az agyamon, de valahogy meg kellene oldani, mert más gond nincs.
A Domoszlói-kapuhoz érve jókedvű pontőrök fogadnak. A finom szeletelt kolbászra hamar rárabolok. A gyomromnak kifejezetten kell, így eléggé megcsupaszítom a készletet. Na de a legfontosabb, teszek egy próbát, megkérdezem a pontőrőktől hogy esetleg van-e náluk 3 db új AA-s elem, vagy esetleg egy pótlámpa amit a célba visszaszolgáltatnék. Abszolút negatív válaszra várok, miért is lenne, de csodák-csodájára vadiúj, bontatlan elemeket vesznek elő, én meg nem győzök hálálkodni. Természetesen kifizetném, de nem engedik, sőt kifejezetten örülnek hogy már évek óta hozzák, de soha senkinek sem kellett.
Szóval ha olvassák, utólag is hatalmas köszönet a Domoszlói-kapu pontőreinek!
Még picit használom a régit, majd a vicces nevű Csiklósd-kútnál megállok és cserélek, egyben a nedves lével oltom szomjamat :)
Wow, mennyivel jobb így új elemmel. Jókedvűen kocogok végig a dózeron, majd meglelve a P+ csapását az Ilona-völgybe érkezek. Innen S- következik. A Kiss Peti túrán még szuperül járható volt ez az út, mostanra viszont a monstrum erdészeti járművek teljesen szétbarmolták, és a kidőlt fákat is persze cseszték összeszedni. De akkor még nem tudtam hogy bárcsak ez lett volna a legnagyobb gondom.
Örömködök hogy szépen megleltem a S+ jobbosát, de ami ez után jött, na abban nem volt köszönet. Eleinte még úgy ahogy követhető volt az út, de alig 500 m múlva olyan jött, amivel túra pályafutásom alatt szerintem még nem találkoztam még jelzetlen úton sem, nem hogy jelzetten.
Gyakorlatilag megsemmisült a turistaút. Óriási fák dőltek ki különböző irányba, teljesen ellehetetlenítve a továbbhaladást, különböző tüskés bokrok kíséretében. Elő kellett venni a telefonos térképet, mert egyszerűen nem volt út. Minden lépésnél megálltam, és hihetetlenkedtem hogy elvileg az úton vagyok. Aztán még csúnyább dolog következett. Az egyik fára lépés után szerencsétlenül csúsztam, és a tüskebokrok kellős közepébe estem. A cipőt lemarta rólam, a lábam a levegőben, a fejlámpa leesett, és szó szerint ömlött belőlem a vér mindenhonnan. Ez kurvára nem játék! Iszonyú mérges voltam hogy éjszaka hogy lehet ilyen helyre vinni egy túrát, de mint kiderült az egyik kedves bejáró (nevet nem szeretnék írni) teljesen járhatónak minősítette az utat, miután a főszervező megkérte hogy lessen körbe mi újság a terepen. Elképzelhető hogy nem is járt itt, csak bemondta hogy igen. Nagyon szomorú hogy ilyen megtörténhet.
Közben szegény többiekre is gondoltam, akik órákkal később, jóval kimerültebben járnak majd itt. Valahogy felkeltem a tüskebokor öleléséből, és próbáltam tovább keresni az utat. Közben lentről a patakmederből fejlámpák fényét látom, Feri és Arnold az, kérdezték hogy itt van-e az út. Mondtam hogy térkép szerint igen, valójában nagy büdös semmi. Valahogy áthámozták magukat a lehetetlenen, és jöttek utánam. Nagy nehezen kimenekültünk ebből a rettenetből, 2 km-t 1 óra alatt tettem meg... Leevickélünk Parádóhutára, ahol a Klarissza-csevicénél Gyuriék a pontőrök, és finom meleg étellel várnak. Most tényleg nagyon jól esik megpihenni, közben nézem, elég durvák a megtépázott sebek.
Feriék mennek, én még picit maradok, de nem sokkal utána tovább állok. Meglepően sokat kocogok éjszaka is a 24-es főút irányába a szerpentinen. Parádsasvárra érve ismét szuper frissítőpont, csak kezdek álmosodni rendesen. Itt le sem ülök, hamar tovább állok.
Na, jön a rettenet fölfele a P+-en Galyatetőre. Iszonyúan erősnek kell lenni fejben, minden gondolatom azon jár hogy csak ezt tudjam le végre. Kifejezetten kellemes volt az este, szép csillagos égbolttal (ezt azért írom, mert a mezőny egy részének "kicsit" másabb véleménye volt már erről). Nagyon megkönnyebbültem hogy ezt is letudtam, és megérkezhettem Galyatetőre (98,3 km - 4704 m szint - 18:44). Szuper pontőrök vártak, Eszti, Hajni, és Csilla személyében. Annyira örültem belül, lehet kívülre most kevesebb jutott, mert eléggé felemésztett ez a S+ meg a P+.
Feriék még itt ültek, ők látszólag rendben voltak, még néhány poénra is jutott ideje. Itt is volt tonik, ennek örültem, újra is töltöttem. Nem akart csúszni a kaja, de enni kellett, így főleg a sós krékert eszegettem, meg két fél banánt. Feriék tovább, én még relaxálok.
Elbúcsúztam a Tündérvilágtól, és felkészültem a Galyavár lefeléjére fejben. Ezt is megúsztam esés nélkül, de igazából ahogy kinéztem már mindegy lett volna ha esek is. Azt játszottam hogy mindig belőttem a következő P3-el jelzett fát. Elér, megáll, hol a következő, megy.. Végül így csoszogtam le a K+ elágazásba ahol hamar meglett a bal kanyar. Mélyen elvagyok gondolataimba a huplis úton, amikor jobbra lejjebb két lámpafényt vélek felfedezni. Biztos voltam benne hogy Feri és Arnold benézett valamit, aztán a Vöröskői-kilátóhoz érve így is lett, ismét befogtak. Vöröskőnél Attila pontőrködött a Széleskői tavi hely után ismét. Innen lefele gondoltam kicsit haladósabb lesz a Z- Szorospatak fele, de nagyon morci voltam hogy az erdészeti járművek itt is szétbarmoltak mindent, és alig lehetett haladni az amúgy jól futható lefelén. Az utolsó 2 km volt csak jó, kicsit meg is tempóztam. A pontra érve viszont borzasztóan elálmosodtam, Utassy Gabi volt a pontőr, mondtam neki le kell feküdnöm egy negyed órára, utána keltsen. A srácok hamar tovaálltak addig. A pillanatok töredéke alatt mély álomba szenderültem a hidegben, és hamar kelhettem is. Ez a negyed óra viszonylag rendbe is rakott, és folytathattam meredek emelkedős utamat a P-on Ágasvár felé. Az út háromnegyedénél már vasárnap hajnal 5 óra körül járt. Egyszer csak jobbról villámlásokat vélek felfedezni, amik kifejezetten intenzívek voltak. Bíztam benne nem minket támadnak majd. Viszont ahogy egyre közelebb értem a házhoz, a morajlás is megjelent, és egyre hamarabb jött a villám után. Az Ágasvári th-nál Zsuzska, és Dávid volt a pontőr. Gyorsan ott hagytam a hátizsákomat, és a füzettel intenzív gyors mászásba kezdtem az Ágasvár csúcsára, ahol kódos pont volt. A srácokkal még az oda-visszán találkoztam, aztán soha többet. Felérvén első dolgom a kód jegyzetelése után hogy körbenézek. Közel csattognak a villámok, és látom hogy egy hatalmas szürke felhő intenzív gyorsasággal kebelezi be az alattam elterülő erdőséget. Nincs mese, gyorsan vissza kell érnem a házhoz. Szerintem amióta ez a csúcs áll, soha senki nem ért le ilyen hamar a turistaházhoz :) Az utolsó métereken óriási szélvihar kerekedik, és megérkezett a vihar.
A sátorba belépve tőlünk méterekre csapkodnak a villámok, és ömlik az eső. Hamar időképet nézünk Zsuzskáékkal, és látjuk hogy egy darabig még ez lesz. Már pedig én ebbe a villámlásba biztos nem megyek ki. Egy helyben állok a sátorban, centiméternyi helyen. Szerencsére Zsuzskának van egy kabátja amit fel tudok venni, mert csak póló és rövidgatya volt rajtam.
Eléggé para lehet most kint lenni, sokat gondolok közben a többiekre. 1 órán keresztül senki sem érkezik, majd jön az első hölgy, Pistyur-Kocsis Ági, és utána hamar Őrsi Anna, és Kotlár Laci. Szegények igen viharvertek, de legalább van esőkabátjuk. Mire megjönnek, a villámlás kicsit elvonul, így nyugodtabban esnek neki a csúcstámadásnak. Visszajönnek, én még mindig itt vagyok, mert egy-két semmiből jövő villám még mindig itt csapott le a közelben. Ők tovább indulnak mindegy-mindegy alapon így is ronggyá áztak. Jó 10 perccel utánuk látom hogy már nem villámlik, csak szakad az eső. Így én is tovább mentem, nagy szerencse hogy nem merevedett le teljesen a combom a több mint 1 óra egy helyben állás után sem. Megköszöntem Zsuzskáéknak a kabátot, és a jó kis beszélgetést, majd bevetettem magam a Csörgő-patak völgyébe. Ágit hamar utolérem, messziről látom hogy próbál így is erősen haladni. Iszonyú erős, végig egyedül tolja, full respekt!
Szerencsére egy jó negyed óra után az eső is eláll, mindössze a nagyon megáradt patak okoz fejtörést hogy jussak át rajta, de megoldottam beázás nélkül.
Mátraszentimrére érkezek ismét (120,3 km - 5823 m szint - 25:19). Annáékat még itt érem, de mennek hamar tovább. Elég rendesen össze van szűkülve a gyomrom, így duplán repetázom a levesből, jót is tesz neki. Megtalálom depóscuccaimat, zoknicsere, energiaital bepakolás, és gumicuki a későbbi rettenetek elviselésére :)
Tovább indulván haladós rész jön a sár ellenére, Bagolyirtás után végig kocogom az aszfaltot, sőt, Mátrakeresztesre is, jó 3 km-en át. Ez után viszont végre már pozitív meglepetésben is lett részem. Sára Peti száll ki a kocsiból, követett minket a neten, és kijött elénk kicsit "kirándulni" ha már nem indult.
Kapok tőle egy finom oreós csokit, majd Ági is végigfutja az aszfaltot, így percek múlva ő is megérkezik. Megörülünk Petinek, jól esik valakivel kicsit beszélgetni. Annáék tovahaladnak közben. A Lyukas-kőnél Nagy Kriszta pontőrködik egy sátorban, itt elsőként bontom meg a sós kréker mixet, ami már sok helyen áldozatul esett nekem a túra során. Felfele, talán Peti társaságának is köszönhetően jobb erőben érzem magam, és Annáékat lehagyjuk a túra során végleg. Persze nem volt tervben, senkivel sem versenyeztem.. A túra során először együtt haladok Ágival is, Peti mellett, közben az időjárás is kezdi szebb arcát mutatni. Leérvén a Zám-patak völgyébe a szervezők alapos munkájának köszönhetően kifejezetten jól járható az út (mert én még nem kaptam el a második vihart mint sokan mögöttem).
Petivel jól eldumcsizunk, tökre örülök, máskor itt már a fenébe kívánom az egészet, most viszont hamar elérünk Thold Tibi pontjára. Ahol Tibi van, ott garantált a finomság. Itt sem volt másképp, pattogatott kukoricát szolgált fel, a semmi közepén a Zám-patakba :) Luxus ez már kérem..
Közben egy srácot vélek felfedezni aki tovább indult mikor pont megjöttünk. 160-as távos, nem ismerjük.
Mi sem tökölünk, életemben leghamarabb tovább indulok innen. Ági és Peti lemarad, a Muzsla mászása ismét szólóban történik. Különösebb gond nélkül haladok, de a vége mindig kemény, tüdőmet kiköpve érek föl a 805 m-es magaslatra, ahol Csipi és Györgyi pontőrködik (141,5 km - 6757 m szint - 30:02). Mi másra fanyalodnék rá mint a sós-krékerre. Viszont azt is tudom hogy csak ezzel nem lehet végigmenni, így egy Moments szeletet is bedobok mellé, így azért csak lejutok Szurdokpüspökibe..
Ha a K+ soha véget nem érő emelkedő Mátrafüredre, akkor ez a P- soha véget nem érő lejtő Püspökibe. Csalános, köves, sáros, meredek, egy szóval szar!
A közepénél mégis utolérem a srácot, aki még a Zám-pataknál lépett meg. Kielőzöm, de kissé mögöttem szépen halad ő is. A Diós-patak környéke katasztrófa sárügyileg, de Szurdokpüspöki előtt az agyagos út még durvább (és én még nem kaptam itt meg a második nagy esőt). Leérvén a faluba, Andi párja és lánya a pontőr, akik nagy örömmel fogadnak, mint minden évben. Andi most a 160-on van, pont telefonál, motiválom, de sajnos nagyon rossz helyen verte el a vihar, és utólag láttam hogy 120-nál abbahagyta :( Én viszont megkapom beígért energiaitalomat, amit jóízűen el is fogyasztok, pár apróbb nasi kíséretében. Már csak egy nagy feladat van, a Nagy-Hársast megmászni. A faluban végighaladva, persze pont most tűz ezerrel a nap az aszfalton. A Hársas alját elérve nagy levegő, na gyerünk. Tudom hogy a torony soha nem fog eljönni, és csak mászok-mászok már lassan ki a világból. Közel a csúcshoz, ismét megdörren az ég messze mögöttem. Még 6,5 km. Légyszi bírd ki. Felérvén pár szót váltok a pontőrrel, elveszek két csokit amit lefele el is majszolok. Húha, ez a vihar gyorsan jön. Hamar összeszedem magam, és erősebb futásra kapcsolok. Tudom hogy a cél előtt még van egy irdatlan agyagos rész, amit meg kellene úsznom a nagy eső előtt. Gyakorlatilag már közvetlen mögöttem a csúnya felhő, a szél is megjön, de én tolom neki keményen. Tettemet siker koronázza, leérek az aszfaltútra, és a célig már csak 3 km aszfalt vár rám. Hirtelen leszakad az eső is, villámokkal. Nevetek teli szájjal. Essél csak, zuhogj! Azért megtempózom még a végét, és 16:25-kor, 33 óra 40 perces menet után megérkezek a célba, ahol ováció fogad, ami nagyon jól esik. Ez után korlátlan étel-ital fogyasztás a már beérkezőkkel és a későbbiekkel is, mert egy darabig még nem vonulok el aludni.
Kalandokban nem volt hiány, de nagyon boldog vagyok hogy immár hetedjére is sikerült megmérettetnem magamat!
Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 29 perc alatt.
Egyik (ha nem a) legnehezebb százasunk, de tényleg! Pedig a paraméterek alapján elsőre nem is tűnik így.
Péntek délután Salgótarjánban éjszakáztam a Kis Rigó Vendégházban, hogy jobban sikerüljön rápihenni a túrára. Meglepetésre ismerősökbe botlottam itt is bele, akik szintén így döntöttek.
Szombaton végül 6:15-kor indultunk el Orsival. Az első 4 km végig sík részen vitt, az egykori Somoskői kőszállító vasút megszűnt vonalán. Egészen Somoskőújfaluig kocogtunk, közben jól elbeszélgetve ismerősökkel akik szintén így döntöttek idáig. Itt ásványvízzel kínáltak a szervezők, és Harrer Tomi finom juhtúrós sütijének sem lehetett nemet mondani. Ráadásul most minden energiára szükség lesz, ugyanis kapásból a túra legmeredekebb, és legnehezebb emelkedője következik föl a 729 m-es Karancs csúcsra, ami egyben a Karancs-Medves hegyvidék legmagasabb pontja is egyben. Lihegve caplatunk fölfele, szerencsére a korai rajtnak köszönhetően a nagyobb meleg még nem ér el minket. A csúcs meglátogatása előtt kötelező kitérőt kell tennünk a Kápolna-hegyre, ahol kódot jegyzetelünk. Ez után már tényleg a Karancs a következő alig 1 km-en belül. Felérvén a csúcsra, van akinek még arra is maradt energiája hogy a kilátóba fölmenjen, nekem momentán semmi. Na de kaptunk müzliszeletet, és irány lefele. 14 km-en keresztül az Északi Zöld a követendő útvonal. A csúcsról lefele borzasztó meredek és csúszós, az utolsó pillanatban mentek egyet egy jókora esés elől. Közben felsejlik a Palóc Lefagysz, amikor a túra vége fele már remegő lábakkal másztam meg az ellenkező irányból ezt a brutalitást. Letudva a kemény lefelét, himbálózásba kezdünk, és gyakorlatilag a Nagyromhányi kilátóhoz végig így is haladunk, észrevétlenül gyűjtve a szinteket. 22 km-nél jártunk.
Itt élő pont volt, korlátlan ásványvíz, szőlőcukor, ropi, és gumicukor az ellátás. Közben már piszkosul meleg lett. Úgy döntöttem csak az egyik flakonomat töltöm meg. Közel van Karancsberény, ahol tavaly is nyitva volt az élelmiszerbolt, majd ott veszek kólát. Kiérvén az erdőből Kovács András és Kiss Laci tart velünk, gyakorlatilag a túra elejétől hol együtt megyünk, hol látótávolságon belül. Elkocogok a tűző aszfalton a boltig, de meglepetésemre ki volt írva hogy tavaly decembertől végleg bezárt. Na fiam, most mi lesz? Tavalyról tudtam hogy 5 km múlva egy vadászháznál volt víz meg szörp. Viszont ez nem azt jelenti hogy most is így lesz. A P- jelzés balra elkanyarodik, innentől 17 km-en át ezt a jelet kell követni. A sarkon meglátok egy kerti csapot és egy bácsit. Nem vagyok rest vizet tarhálni, hátha a vadászháznál nincs, és akkor a maradék fél literrel meg vagyok lőve. Szerencsére kedves volt a bácsi, és hideg vizet töltött. A többiek is követték ezen megmozdulásomat, ráadásul a végén kaptunk egy másfél literest is, amit végül úgy döntöttünk Andrással és Orsival hogy a fejünkre öntjük megosztozva, hú de szupi érzés volt. Na de alig pár percre a az élelmiszerbolt meg tárva nyitva volt. Ezzel nem számoltam, mert tavaly meg zárva volt hasonló időtájt. Akkor hát ide is beugrok. Víz mellé, jöhet a kóla!
Felfrissülve indulunk tovább az égető 5 km hosszú aszfaltnak legalább. A Légrády vadászháznál ismét élő pont van. Patakban hűtött víz plussz tablettákkal, győri édes keksz, ropi, és "párakapu" várt minket, ami kifejezetten invitált egy kis maradásra.
Továbbra is a P- jelzés a követendő. Tudtam tavalyról, hogy odafigyelős rész jön, mert össze-vissza kanyarog az út, a jeleket meg nehéz észrevenni. El is tévedtek páran, így mire 37 km-hez, Karancsalja szélére értünk, egész sokan lettünk hirtelen. Orsival kivégezzük a bodzaszörpöt, én pedig mennyei lekváros kenyereket tömök magamba ezerrel. A pontőrök igen kedvesek, még útközben el is viszek egy lekváros szendvicset ami még jó pár km-en emlékeztet az ellenőrzőpontra. A hosszabb menet után S- jelzésre térünk, és így érünk le Salgótarján központjába. Közben ismét utolérjük Annát és Lacit, akikkel kicsit együtt megyünk, majd a hatalmas hőség miatt Orsival leülünk inkább a központba. Én egy gyümölcsös sört, és egy müzliszeletet rejtek el magamba azonnal, mert kicsit megkongott a vészharang. Tudtam hogy ez után pokoli meleg rész jön, tavaly Fullmann Janival is küzdős volt fölfele, pedig akkor ennyire nem volt meleg. A Kohász Kék jelzését követve emelkedünk egyre följebb. Lassabb tempót terveztem, de hajt a lábam :) A Pécs-kő nyeregbe érve mondom Orsinak hogy tavaly milyen szupi volt a meglepetés frissítőpont itt, most sajnos semmi :(
Még egy kis mászás már a S-n, és végre felérünk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára. A kód picit lejjebb volt, a legtetejére most nem másztunk ki, lesz még itt bőven szép kilátás. A P3-ön haladunk óvatosan lefele egy igen szép, ámde technikás rövid szurdokban. Ez után leérünk ismét a dögmelegben Ponyipusztára, de előtte azért pár kutya jól megugat minket, szerencsére nincs gond. A P3 P- elágazásban megjelenik Anna és Laci mögöttünk, kitértek a temetőbe vízért Andrással együtt, de ő csak 58-nál ért minket utol. Annáékat elengedjük, hosszú az emelkedő a P-on, nincs kedvem most erősebben menni egyáltalán. Végül ezen a jelzésen érkezünk meg 58 km-hez ami egyben a rajt-cél, az Eresztvényi Geopark. Csábító lehet az itt maradás, autó, ágyak, büfé.. Jó páran éltek is vele mint kiderült. Eddig 9 óra 45 percet jöttünk, kerek 16 órára voltunk itt.
Első dolgom hogy a rajtban itt hagyott konzervemet megegyem, még hidegen is sok energiát adhat. Aztán vettem egy kólát meg egy gyümölcsös sört, utána pedig pici relax. Végül pont fél óra pihenés után megyünk tovább Orsival. Még mindig nagyon meleg van. A Petőfi-kunyhó kódja után utólag Drabik Kriszta mondta hogy a Bakancsos söröző teraszán is volt egy kód. Ezt nem tudtuk, de ott mentünk el amúgy a söröző mellett. Hogy mi értelme volt ennek a kódnak nem tudom, amikor a kunyhóhoz így is el kell menni mellette. Tájékozódós szakasz jön, kiemelten figyelem a telefonos térképemet, P-kerékpárút, majd Z-tanösvény. A Középbánya-tó következik, a pontőrök dícsérnek milyen korán itt vagyunk. Vizet töltünk, majd haladunk is tovább. Megtévesztő szalagozás vinne el minket rossz irányba, de szerencsére rémlik tavalyról hogy az a rövid távé. Mondjuk azért elfért volna pár tábla, kíváncsi vagyok hányan nézték be. A Réti-keresztnél (65 km) is élő pont van, a hosszú nyílt tisztás után jól esik a finom szörp, és a nápolyik. Lekocogunk Rónafaluba, majd jelzetlen aszfalton kötünk át Rónabányába. A Szilvás-kő 628 m-es csúcsa következik, a végén a S3 igen megdolgoztatja tüdőkapacitásunkat, de cserébe gyönyörű kilátással ajándékoz meg minket a természet, a kód feljegyzése után. Igazából egy nagyobb vágyam volt, hogy a Bárna faluba leérkező S4 jelzést még világosban abszolváljam. Hogy miért? Ez az út egy katasztrófa. Benőtt, csalános, köves, egy nyomtávos, hosszú. Amin tavaly is meghőköltem, de idén valamiért még jobban, hogy ez az út S-kerékpárúttal is van jelezve. Sajnos a Kedves Olvasók nagy része nem tudja milyen volt ez az út, de esküszöm aki ezt felfestette kerékpárútnak, egy nap mindössze csak kétszer zavarnám föl-le itt, nem többször. Azt hiszem utána azonnal szürkézné is le. Mindegy, a legfontosabb hogy sikerült világosban 72 km-hez érni, Bárna faluba. Itt a központban élő pont üzemel. A finom vajas kenyerek mellett paradicsom, és uborka is volt, na meg ásványvíz. Kellett most nagyon az energiabevitel, mert ez a S4 eléggé felőrölt, és jön a nagy meredek fölfele hamarosan a Nagy-kő 522 m-es csúcsára. Hátulról kerüljük meg a hegyet, és végül az igen meredek K3-ön érünk fel a tetejére. A kód kicsit lejjebb volt, de mondtam Orsinak ezt a pár métert tegyük meg, cserébe gyönyörű kilátásban volt részünk. Itt tényleg szusszanni kellett, még pedig azért is, mert lámpa nélkül sikerült az idejövetel, viszont lefele a 3-szög másik ágán már kelleni fog a pilács. Elég horror ez a lemenetel, de legalább szerencsére nincsenek lódarazsak mint tavaly. A jelzés vége fele viszont egyszer csak véget ér az út.. Na most mi van? Megint elő kell venni a térképet. Egyenesen jelöli, na de ott emberméretű csalán van. Pedig arra.. Közben szembe jön Balázs és Helga, mondom nekik hogy rossz felől jönnek, de Balázs inkább leteremt hogy menjek már, mert épp szarrá csipkedik a csalánok :) Mire innen kiértünk mi sem voltunk ezzel másképp, és mint a bolhás kutya, össze-vissza vakarózva érünk vissza ismét Bárnára. A jó viszont hogy a frissítőpontot ismét érintjük, így után lehet tölteni a folytatásra.
Igazán tájékozódós rész jön, főleg a rétre felvivő bal kanyart kell megtalálni, na meg hogy magán a réten merre. Ha ez meg van, onnantól nyugisan lehet haladni a K-en, majd akár kocogni a S-n egészen Szőröspusztáig (82 km). A pontőrnél jégkockában úszó kóla volt, illetve jó kis nasik. Itt le is ültünk egy 10 percre. A következő rész nekem olyan soha véget nem érő volt. Mindig csak másztunk és másztunk.. Először a Kota-nyeregbe találtuk meg a kódot, majd a Somlya 584 m-es csúcsa volt terítéken. Próbáltunk ez után lefele még kocorászni több-kevesebb sikerrel, aztán ez így is maradt a végéig, inkább nagyrészt gyalog. Ismét felmászunk a Pécs-kő nyeregbe mint nappal, csak másik irányból. Szomorúan mutatom Orsinak hogy tavaly melyik fánál voltak elrejtve az ásványvizek a szervezők részéről. Nekünk semmi sem volt most sem, viszont a később utánunk jövőknek állítólag már kitelepült egy frissítőpont. De jó nekik. A Pécs-kőnél most csak egy kódot kellett lejjebb felírni, majd irány a S- bozótos rettenet lefeléjén az egykori sípályán. Na az már jó rég volt sípálya... Kifejezetten elfáradtam mire leértünk ismét Salgótarjánba. Nincs energiaitalom, na most egyet meg tudtam volna inni. A Velosport kerékpárbolthoz érkezünk, kódot nem lelek (itiner olvasás luxus volt sajnos), így nyomunk egy fotót a boltról, majd leülünk. Én matekozok, van még 10 km, és kb fél liter vizem. De ha a kódot megleltük volna ott volt csomó ásványvíz, megspórolhattam volna magamnak ezt a hulla fáradtan való matekozást (ezt is Kriszta mondta el utólag a célban). Innen sokáig P- jelzés, el a helyi kórház mellett, majd hosszú emelkedő. Terelem gondolataim, most nem itt járok, másképp nyomasztó lenne ez a hosszú rész. A P-rom jelzés leágazását viszont már nagyon vártam. Szerencsére tudtam hogy a Boszorkány-kőhöz brutál meredek visz föl, így nem ért meglepetésként. A fáradtságos időszak után megfontoltan, de gond nélkül értem fel a tetejére, ahol meglátva a panorámát, és érezve a lágy szellőt, fittebb is lettem hamar. Úgy gondolom ez a leges-legszebb panoráma a Karancs-Medves hegységben. Utána pedig az, ami ez után 700 m-re következett, a Salgóvár leges-legtetejéről. A kód is ott volt, a végén a lépcsőn már úgy mozogtam kb. mint egy reumás csiga. Még jó hogy volt korlát. Innen viszont már csak 3 km a cél, végig lejtővel. Majdnem végigkocogjuk, ahogy még épphogy megy, majd vasárnap hajnal 1:44-kor érkezünk be a célba, ahol az első hármas beérkezőknek (Csabi, Anna, Laci) gratulálunk, majd utána mi következtünk.
A célban több fajta ízesítésű porleves, és virsli várt minket, pogácsák, nápolyik, és kenyerek társaságában. Kis beszélgetés a többi beérkezővel, majd jóízűen lefekszem a célban levő kanapéra ami sokáig rabul is ejtett, néha el-elszenderedve. Ez tényleg egy kemény túra, első százasnak nem ajánlom, de aki már ment párat, az rengeteg örömöt, és gyönyört fog látni, ami el fogja fojtani a sajgó térd és vádlifájdalmat :)
100 Míl' Krajom Malych Karpát (100 MKMK) 220 km - 8050 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 44 óra 22 perc alatt.
2013, 2015, 2016, 2018, 2020, 2021, 2023. Immár 7x-es teljesítője lettem ennek a túrának.
Kötelező olvasmány! :)
Sosem adja magát könnyen. De egy ekkora táv miért is adná? Pénteken már 10:30 körül lent voltunk Chtelnicába. A lassabb mezőny 12 órakor, a gyorsabbak 13:30-kor indultak. Nekünk gyorsabbaknak 58 óra volt a szintidő. Nem tudom mi volt a mérvadó pontosan. Az itiner 215,7 km- mutatott, a követési link pedig 219,5 km-t. Úgyhogy legyen utóbbi a hiteles :) https://cdp.evizi.cz/trasa$95.html Az itinerről is szólnék pár mondatot. Amikor megkaptam a rajtban, 72 pecsétes rubrika volt rajta. Azt hittem pikk-pakk rosszul leszek, gyorsan oda is mentem Slavóhoz, és angolul lekommunikáltuk hogy az lesz a feladat, hogy ki lesz téve egy nagy "K" betű, a fa másik oldalára pedig betűk. Pl: egy nagy "A" betű, alatta pedig hogy 25,34,42. Vagyis egy betűt több helyre is be lehetett írni. Persze sokszor volt hogy csak egy helyre lehetett írni, illetve akadt vessző, vagy idézőjel is. Szóval a figyelem nem lankadhatott..
Péntek 13:30, tömegrajt, indulás. Persze futva kezdünk a dög melegben. Egyértelműen a régi úton hagynánk el a falut, amikor valaki közli hogy most nem itt kell menni hanem egy párhuzamos utcába. Volt is ott végül saját jelzés, de vicces volt hogy alig 100 m múlva majdnem eltévedt a mezőny :)
Saját tempót veszek fel, picit beszélgetek Bálinttal, és Janával, majd szépen elengedem őket, mert gyorsabbak. Szerencsére nem úgy van a túra mint anno, hogy az első 7 km aszfalt ugyanaz mint vissza. Most a P- jelzésen haladunk immár végre erdőben, majd saját jelzéseken Vytokig. A saját jelzésektől féltem, mert track nélkül csak az itinerre, illetve a mapy térképre hagyatkozhattam. A biztonság kedvéért powerbank is volt nálam, nehogy úgy járjak mint 2021-ben hogy az utolsó 30-on lemerült a teló, és aztán össze-vissza ténferegtem csomót feleslegesen.
Elég hamar szét is húzódik a mezőny, 9 km-nél egy srác jön mögöttem akivel tavaly is mentünk elég sokat, és Jan Vocásek tartja kissé lemaradva a tempómat. Az első frissítőpont 16,5 km-nél volt egy kis fedett pihenőnél. Itt a dinnyétől kezdve a süteményekig minden megtalálható volt. A nagy melegre való tekintettel eldöntöttem hogy a két flakonomból az egyikben mindig izó lesz, a másikban pedig kofola. Ehhez végig tartottam magamat. Tovább kocogok, eszembe jut a tavalyi villámlás, amikor Olgával futottunk. Most erről szó sincs, inkább nagyon meleg volt. 20 km körül utolérem Ferit és Mariannt, akik a korai rajttal indultak. Pár szót váltunk, sok sikert kívánunk egymásnak, majd húzok tovább. Fejből ismerem nagyjából az útvonalat, de azért az itiner a kezemben van. Megcsodálom a Sokolské chaty gyönyörű fából készült épületeit csodás réttel, majd felkapaszkodok Buková település feletti dombra, ahol égmorajlást hallok nem is túl messziről. Na az hiányzik hogy megint széjjelázzak, mint tavaly.. Jóval hevesebben ver a szívem, de végül szerencsére csak ijesztgetett a dörgés. 39 km-nél érkezek Bukovába, ahol szintúgy mint máskor, ugyanannál a lakóháznál van az élő pont. Az átlagom eddig 7,4 km/h, jól megy a szekér. Viszont tudom hogy innentől jön egy kemény mászás a Záruby 767 m-es csúcsára jó hosszan. A ponton van meleg leves, és banántól kezdve a sós-édes cuccokon át a kalácsig minden finomság! A ponton viszonylag hamar frissítek, így magam mögé utasítok olyan futókat akik még ide előttem érkeztek. Egyedül nyomatom tovább. 3 km-en saját jelzésű út következne ha éppen lenne jelzés. Elágazás van, jel nincs.. Még jó hogy emlékeztem hogy egy katonai emlékmű mellett kell elmenni, így a mapy alapján ott mentem, és később meg is lett a nyilazásunk. Felérek a Záruby gerincre a P- jelzésen immár, és még világos van. Na ilyen sem volt még. Ráadásul az egész gerincet végig lámpa nélkül teszem meg, ami azért is jó, mert elég technikás az út, főleg éjjel. Egy srácot érek utol, jó tempóban gyalogol fölfele. A csúcson látom hogy kiveszi a csúcskönyvet, fellapozza az utolsó oldalt, és húz egy rubrikát. Elég sokan vannak előttem, fura.. Elkérem tőle a tollat, nem adja, végül angolul megérteti velem nagy nehezen, hogy nincs itt igazolás, ő a környéken lakik 30 km-re, és most volt 27.-ére a Záruby csúcson idén, és a csúcskönyvbe jegyzi ezeket :) Jót mosolygok, én meg azt hittem ez a feladat nekem is. Azért még megkérdezem tőle hogy tavaly hányszor volt itt fent. 44-szer :) Amíg én kilátást nézek, ő tovább is siet. A Z-jelzésen egy jó darabon át lámpa nélkül megyek, majd amikor bedurvul az út lefele, akkor kb 46 km-nél előveszem. Persze ezzel is lehet kocogni, főleg hogy az útvonal továbbra is a fejemben van. Jahodník után irány a S-n a Cierna Skala. Sokáig kellemes az út, majd benézem valahol a S-t, gyanús is lesz hogy nincs jel. A visszamenés helyett a susnyáson vágok át a jelre, de ebben nem volt köszönet. Totálisan szétkarcolt a növényzet, mire nagy nehezen visszamentem a jelbe, úgy néztem ki lábügyileg mint valami háborús veterán, mindenhonnan csak a vér folyt.
Ennek a hegynek a vége ami nagyon meredek, olyan soha véget nem érős. Ráadásul lódarazsak miatt kétszer is le kellett kapcsolnom a lámpát közben.
Végre felérek, a kód megvan, irány a S-n Plavecky Mikulás. Egy-két puklit még belecsempész a jelzés, majd valamiért kinézek egy időt hogy kerek 9 óra alatt akarok megérkezni a faluba ami 56,5 km-nél van. Magam sem tudom mire jó ez, de megtolom rendesen, és az "áhított" cél sikerült, bár nem mentem vele semmire. Azaz talán arra, hogy bementem a még nyitva levő sörözőbe, és pont ott pihent jó ismerősöm Branislav Zigo, és a Zárubyt sokszor mászó srác egy nagy kofola társaságában. Én most csak bementem a mosdóba, megtöltöttem vízzel a flakonokat, és tovább is álltam. Kis szántóföldes részen láttam hogy a srácok is kocognak utánam picit lemaradva. Jött egy Z-jelzés ami a Jelenia Horát mászta meg. Hiába ismerem ezt az utat, mindig egyre durvábbnak tűnik. Ez egy igazán fárasztó emelkedő, és még az út is be van nőve. Egyedüli örömöm az itt leledzett szedrek voltak, habzsoltam is őket pihenés gyanánt. Később valahol saját jelzésen el kellett volna menni az Amonova Lúka elágazásig. Én ebből egy darabot sem láttam, de szerencsére a P- jelzés is oda vitt, így egy pici kerülővel értem oda. A srácokkal pont ott találkoztam. Szerencsére nem volt kontrola a véletlen kihagyott részben. Most ők futottak elől, én mögöttük, a tempó hasonló. A Báborská 542 m-es csúcsáról viszont kielőztem őket, és immár eltűntek mögöttem. Így egyedül érkezek a 68 km-es ellenőrzőpontra, Plavecké Podhradie településre, 6,1-es átlaggal. Tudtam hogy itt Olga lesz a pontőr, nagyon megörültem neki, de ez kölcsönös volt remélem :) Közben a szolgáltatás virsli, ketchuppal, finom meleg tea, és minden földi jó egyéb. A virsliből persze repetáztam is. Branoék is megjönnek, mindenkinek jól esik itt most megpihenni. Főleg hogy ő sem először van itt, és tudjuk hogy a Vápenná mászása következik, amire kell bizony rendesen az energia.
Feltöltvén a raktárkészletet, egyedül rovom tovább utam ismét. Közben egy nagy csapat érkezik pont akkor amikor megyek. A Vápennának meg kell adni a tiszteletet. Türelemjáték a felfele, de még így is elhagyok egy út szélén ácsorgó és szenvedő sporit. Eszembe jut a sok szép emlék erről a túráról. Meg nem csak erről, például Áron 5 naposáról is, akkor is jártunk erre. Szellemileg rendben vagyok, fizikailag is viszonylag. Felérek a kilátóhoz. Itt mindig megnyugszom. Leülök a kőre, és csak bámulom a megannyi csillagot, szemben pedig a Petrklín kegyelmet nem ismerő hegyét ahol hamarosan remélhetőleg én is leszek. Miután kigyönyörködtem magam, még mindig vastagon sötét van, alig lehet kb hajnal 2 körül. Most már fizikálisan kicsit óvatosabban haladok lefele a P-on a Solosnická Dolina völgy legmélyére. Már csak azért is, mert most jön a túra talán legdurvább emelkedője a Velky Peterklín 587 m-es csúcsára. Elérvén az alját, megállok, húzok egy nagyot az üdítőből, majd nekiveselkedek. Két kisebb megállással sikerült felérni, ennek nagyon örültem. Máskor itt már világos volt, most még sötét honol. A csúcskönyvben meglelem az igazoló betűimet, majd zoknit cserélek, mert kezdi szétszedni a talpamat az eddigi. 76 km-nél járok. Innen majdnem olyan meredek lefele jön saját jelzésen mint fölfele, de ezt könnyebben abszolválom. Egy fura jobbkanyarnál csak a fényvisszaverők mentettek meg az eltévedéstől, nappal kíváncsi lettem volna meddig megyek tovább.. Elérek a 145 km-es táv leválásához, tábla szépen jelzi. Gond nélkül megyek tovább a hosszún. Lélekölő aszfaltút jön Vyvratig, majd 6,5 km-en át. Pont hajnalodik, eléggé álmoskás is leszek, de küzdök az elemekkel. Jön a túra második legbrutálabb emelkedője, a K- jelzésen fel a Vysoká 759 m-es csúcsára. A Petrklín iszonyú meredek, de viszonylag rövid. Ez viszont tényleg soha véget nem érős, és már az összes csillagot leszámoltam az égről mire végre valahára felérek. Addig ki is világosodott. Annak viszont örülök hogy a tűző napsütést megúszom még, gondolok is a jóval utánam jövőkre.. A csúcsra felérve leülök a legszebb kilátópontra. Csúcs csokit majszolok, és megnézem a 25 km-rel később remélhetőleg érintett Velká Homolá 709 m-es csúcsán levő kilátót. Ilyenkor mindig elkap a "de jó lenne már ott lenni" érzés.. Na de kesergés helyett irány tovább.
A P- jelzést elérve a Panské Uhliská elágazástól egészen 12 km-en át a P- jelzést kell követni, amit én már jól ismerek több túráról. Azt is tudom hogy folyadék híján a Cermák réten alig 100 m-t tovább haladva egy szuper jó jéghideg forrás található, ami mindig folyik. Nyugodt szívvel döntöm magamba az üdítőket még a Vysoká tetején, majd kitérvén a forráshoz, reggeli arcmosáshoz is tökéletesen ébresztő volt a hűs víz. Harcolok a napkoronggal, szeretnék még 100-ig eljutni úgy hogy nincs neki égető ereje. Hálát adok hogy a Skalnatá brutál meredekén még nem jött fel, utána meg végül is erdőben himbálózok sokáig le-föl, ott meg amúgy sem zavar. Ezekkel a gondolatokkal érkeztem meg Pezinská Babához, ami kerek 100 km-nél volt. 18 óra 35 perc alatt tettem meg eddig a távot, és reggel 08:05 van. Nagyon örülök neki, és nincs is különösebb gond. Jozef Junas, a Nagyszombati 168-as főszervezője örül meg nekem nagyon, és azonnal közös képet kér, amin az épp tovább induló Marie Balsinková, és Jan Sameliak is szerepelnek mellettem. Na ők aztán tényleg futók, de csak utolértem őket, még ha indulnak is éppen tovább. Hú de jól esik megpihenni. Tudom hogy piszok meleg lesz, és fel kell kötni a gatyát. Levest hoznak, majd palacsintát majszolok, annyit amennyit akarok. Ezen kívül banán, kofola, izó, házi sütiktől kezdve ismét fenomenális az ellátás. Szuper érzés végre leülni. A két frissítő között 32 km volt, és rengeteg szint, a következő meg megint csak 25 km-re lesz. 20 percet eszek-iszok, töltekezek, jókat beszélgetek, majd Marie, és Jan után indulok. Nem adtam sok esélyt hogy behozom ezt a 20 percet, de rengeteg kilométer van még, bármi történhet velük, és velem is.
Toronyiránt haladok egy rövid sípályán, majd jobbra saját jelzésen kellemes erdei aszfalt jön. Megfutom végig ezt a 3 km-t, közben a ponton vett cukrokat majszolom jóízűen. A Rybnícek erdészház után egy meredek saras S- jelzésen kell hosszan haladni fölfele, és hamarosan felérkezek még a Vysokáról látott Velká Homolá kilátóhoz (107,4 km). A kód szerencsére lent van a pihenőnél. Most nincs kedvem felmászni, volt olyan év amikor felmentem. Inkább rombolok tovább a P- jelzésen, mert most jól futható rész jön. Ki is használom a lehetőséget, és a Zochova chatáig így is közlekedek. Egy kinti medencében fürdenek fiatalok. De jó nekik, irigykedek a tűző napon. Viszont egyszer csak előttem "termett" egy zuhany, és ennek örömére kőkemény jéghideg tusolást tartottam. Mire a K- jelzésen elkezdtem mászni a Medvedia skalán át a Kukla volt kilátójáig, megint saját izzadságomban fürödtem, de legalább egy kicsit jó volt a zuhany. Ez is jó hosszú emelkedő, de lefele kétpofára lehet enni a szedreket. Éltem is vele rengetegszer. Píla településre érkezve most van az első alkalom amikor nem megyek el balra a sörözőhöz megpihenni, hanem csapatom tovább a S-n. Magam is meglepődök. A Cerveny Kamen várhoz elég kínkeserves a rövid mászás.. Immár a Z-n haladok, majd látok mögöttem két embert. Pont jön is a kód, megvárom őket. Marie és Jan. Beültek a kastély éttermébe egy üdítőre. Pár szót váltunk, tökre örülök hogy valakiket láthatok végre. Ez után tovább futnak, még a kisebb felfeléken is. Klasszisokkal jobban mozognak mint én. De még messze a vége. Castá településre érve egy saját jelzés sincsen, a szerencsém az hogy becsukott szemmel tudom melyik aszfaltúton kell átmenni Dolanyba. A legtöbb szedret talán ezen a 3 km-es részen ettem. Üt a hőség, a tempómat visszább veszem, és beérkezek a 125 km-es pontra, Dolany sörözőhöz. A pontőr jól ismer, megörül nekem, én is viszont. Elég álmos lettem, de nem merek eldőlni, mert úgy maradnék. Inkább eszem-iszom jó sokat. A következő pont megint 31 km. Borzasztó sok.. Ráadásul megszűnt a Smolenice vasútállomáson levő frissítés, ez nem túl jó, mert így tényleg nagyon küzdős az egész.
A páros tovább indul, én még maradok. Tudom hogy jó szar rész jön. Minél tovább vagyok, annál melegebb lesz. Utánuk 10 percre én is elindulok. A falun át kiérek egy rétre, majd hosszú nyílt részen emelkedik a Z- jelzés egyre magasabbra, bele a K-be. Gyorsan legurítok fél liter üdítőt egy szuszra. Bátor vagyok, mert tudom hogy Majdán településen ami innen 5,6 km lesz kocsma, addig meg még van fél liter. A település előtt meglepetésre utolérem a többieket, szegény Majka eléggé kivan. Mondom neki jobbra lesz egy söröző hamarosan, ott tali, addig elfutottam. Csapolt jéghideg málnaszörpöt kérek, szuper érzés minden kortya. A többiek viszont nem jönnek, meglepődök. Na mindegy, 10 perc pihi után tovább álltam, és keveset haladva balról egy étterem teraszáról integettek. Nem vették észre a bár tényleg kicsit eldugott sörözőt. Én már itt nem állok meg. A túra során nem is találkoztam velük többet, és sajnos láttam a követésen hogy végül lementek a 177 km-es távra később. Ugye hogy hiába mozogtak még 120 km után sokkal szebben nálam, sosem lehet tudni mi történhet? Én csak tettem a lábamat egymás után, és próbáltam haladni, időtől függetlenül. Losonec település előtt leérek egy rétre. Úgy telibe csap a meleg hogy azt hittem felfordulok. Ennél már csak a Jahodník utáni S- jelzés nyírt ki jobban fölfele az aszfalton. A kirándulókat sem tudtam megelőzni, a tetején meg 10 percre le kellett ülni a padra és felszedni magamat valahonnan jó lentről. Ez úgy ahogy sikerült, mert jó 2,5 km-t kocogtam egészen a Smolenicei várig, ami az egyik legszebb látnivaló a túrán. Kirándulók hada volt erre fele, megértem őket.
A hőség a tetőfokán, és tudtam hogy mi fog most következni. Végtelen hosszú nyílt rész, és aszfalt. Egy kis háznál észrevettem hogy van káposztaleves 2,30-ért. Egy pillanatig nem haboztam, azonnal kértem egyet, és szerencsére pillanatok alatt meg is hozták. Iszonyú finom volt, ilyenre számítottam, máskor is ettem már. Hú de nincs kedvem tovább indulni. Máskor itt már korom sötét van, ugye hogy a gyorsaságnak is lehet átka? Csodálkozok hogy Majkáék nem értek még ide. Leérek a főútra, egy pillanat alatt beüt a meleg, csak gyaloglok, de tudom hogy mi vár rám ha nem kocogok bele. Sajnos már nem megy, ez által a combom teljesen lemerevedik, ezzel pedig már nem fogok tudni mit csinálni. Az utolsó 1 eurómat költöm el egy benzinkútnál, ahol egy jéghideg fél literes gyümölcsös löttyöt veszek, de ez felér bármivel. Szomorúan nézek a vasútállomáshoz, ahol már sajnos nincs pont :( 10 km saját jelzéses rész következik. Viszonylag képben vagyok vele, tudom hogy rém unalmas, és sok a nyílt rész. Egy pillanatra megállok ott ahol mindig hajnalban meg szoktam inni az energiaitalomat. Most nem hogy hajnal, de még sötét sincs. Akkor haladjunk, persze ha tudnánk..
Végtelen utakon érkezek Nahác településre 156 km-hez, ahol egy srác, és ismerősöm Martin Minaroviech pontőrködik. Fura kéréssel fordulok hozzájuk, de ezt már útközben eldöntöttem. Egyszer már ugyanitt-ugyanekkor eljátszottam. Egy nagy vödör jéghideg vizet kértem, amiben amíg frissítettem, benne volt végig a lábam. A nappali meleg miatt égett már a talpam, és ezt jó taktikának gondoltam, mellé meg egy zoknicserével. Jó ötlet is volt! Közben spagettit majszolhatok, dinnyét, és rengeteg mindent még. Utólag láttam hogy utánam már mindenki sötétben ért ide, és hatalmas diszkóvá változott a ház, fényeffektusokkal és jó kis zenével kedveskedtek Martinék, aki pedig ideért, táncra is perdítették :) Na már megint túl korán voltam itt.. Nem baj, de a végén meg a többieknél jóval kevesebbet megyek a tűző napon. Elbúcsúzom Martinéktól, kicsit fel kell venni a fonalat, sántikálgatok, de aztán visszaáll a koordináció. Hosszan haladok a K-n a Katarína kolostorhoz. Odaérvén hatalmas mise zajlik a romoknál, valami operaelőadással egybefüggve. Ellennék itt én is, de most más a feladat. Például hogy a fejlámpát elővegyem. Innen nyugodtabb vagyok, mert tudom hogy sokáig kellemes út lesz. Bele is futok kifejezetten sokat Dobrá Vodáig. Itt viszont 5 percre leülök nézni a semmit. Ez után Z- jelzésen tovább elég jellegtelen úton Vytokra. Máskor vagy már tűzött a nap itt, vagy pedig küzdöttem hogy még pont a hegy alatt maradjon. Most még koromsötét volt. Ez szupi. Nagyon messze látok egy fejlámpát, aki visszafele világít folyamatosan. Azt hittem Olaf jött ki ellenőrizni a hegytetőre, mert volt már olyan. Viszont a pont előtt kiderül hogy egy futót érek utol, aki már nagyon rosszul mozgott, le is nevezett a 177 km-esre. Vytok EP 170 km-nél volt. Akik itt leneveznek, azok mindössze 7 km-en belül célban vannak. Nagyon csábításra ösztökélő hely ez, de nekem ez nem fordult meg most sem a fejemben. Az viszont igen hogy finom meleg levest kortyolgathatok Peter Cisár jóvoltából.
42 km-es betétkör következik azoknak, akik bevállalják a 220 km-es távot. A kör befejezése után ismét itt leszek Vytokon remélhetőleg. Peter Cisár kísér fel megmutatni, merre indul a 13 km újdonság, amivel még nem találkoztam. 7 km saját jelzéses rész jön. Brutális emelkedőn haladok, jelzés nem nagyon van, folyamatosan a térképet kell bámulnom, ami viszi az időmet is. Na itt például örülök hogy gyors voltam, mert ez a rész világosban brutális lehet tűző napon. Felérek a retteneten, majd megvan a kód, és lekocogok egy aszfaltig, ami borzasztó hosszan visz a Dlhé rovne nevű elágazásig. Na itt viszont volt egy baki az itinerben, 20 percem bánta.. Az volt írva hogy elérve a P-t egyenesen. El is indultam a jó meredek aszfalton lefele, majd gyanút fogtam, mert 400 m-re írta a pontot, én meg már lassan 6 perce futok. A közelben Brezová pod Bradlom településen bömböl a zene. Nem megyek tovább! Visszafordulok, mászhatok vissza. Elmegyek a P-on a másik irányba utána, ha ott nem lesz a pont 400 m-re a házikóban ahol már 16 km-nél is volt, nem érdekel, fotózok és megyek tovább. Aztán persze ott volt. Felrovom a hibát hogy miért egyenesen volt írva a P-.. Passz.. Na mindegy, kicsit idegesen frissítek, többet szerettem volna itt maradni, de alig 10 perc után küzdök tovább az éjszakába. Leérek a faluba, borzasztó álmosság kap el. Bizony ez már a második éjszaka. Keresem a helyet, szerencsére a buli csak a fő térre szűkül le, így még egy előtte egy padon ledőlök. Kemény 10 percet adok magamnak. Pillanatok alatt elalszom, majd szól az óra, tovább! Jobban is lettem valamennyire. Átvergődök a nagy partyn a fő téren. Elég hideg van itt, de nekem a borzasztó meleg után nagyon jól jön most. Néznek is mit keresek rövidben erre, de nem foglalkozok senkivel.
A Bradlo mászása következik. Ennél a monumentális emlékműnél már rengeteg túrán megfordultam. Ilyenkor a legszebb, sötétben. Sok-sok km-ről látszik kivilágítva. A mászás a P- jelzésen már nem olyan egyszerű hozzá. Pattanásig feszülök mire felérek.. Annyiszor voltam itt, és minden évben egyre nehezebben jön el a vége az emelkedőnek.. Na sebaj. Fent gyönyörködök az emlékműnél, jó indok a pihenésre. Nem nagyon tudok már lefele kocogni, de azért imitálom. Kiérvén az aszfaltra viszont erőt veszek, és jó 2 km-t kocogok a következő élő pontig. Horné Kosariská településen egy házban volt. Már 189 km-nél jártam, vasárnap hajnal 3:36 volt. Lassan vége a második éjszakának is. A ponton a szokásos finom ellátások leledzettek, de az extra a pizzaszelet volt. 2-t is vehettem, szalámis-sonkás-tojásos. Nem győztem hálálkodni a fiatal pontőröknek.
22 km pont nélküliség következett. Ez már így fáradtan, lassulva tényleg sok. Én még azért úgy ahogy haladok, de a mögöttem levőknek bele se mertem gondolni mennyi idő lehet majd ez.. Reggel 4 körül jött a második, és egyben utolsó alvásom. Az első ugye 10 perc volt, most beállítottam 12 percre az órát, és abban a pillanatban ledőltem az avarba ahogy voltam. Szó szerint kb csettintésre elaludtam. Kelés után meglepően fitt voltam, és egy csomót tudtam kocogni a kellemesen lejtő aszfaltúton. Felkészítettem magam a következő etapra. Tudtam hogy ez a Orlie Skaly, Velká Pec környéke egy labirintus. Tényleg folyamatosan azt hittem máskor, meg most is, hogy körbe-körbe megyek, és semmit nem haladok. Szép kis erdőség ez, de ennyi után már sajnos egyáltalán nem élveztem. Ráadásul az Orlie Skaly előtt, meg után is hiányoztak a saját jelölések, így csomót szarakodtam a térképpel. Ez minden évben egy szívatás... A csúcsra föl kellett menni, de semmilyen kód nem volt ott.. Na mindegy, egyszer ennek is vége lett.
Jöhet a Klenová kilátó. A mozgásom összképe már igen rossz, de még haladgatok. Megint versenyzek a napkoronggal, én nyerek ideiglenesen. Felérvén a kilátóhoz egy régi jelzés mutat felfele. Gondoltam feltették a kódot, de megmászva vagy 5 emeletet semmi nem volt ott.. Mérgesen lemásztam, legszívesebben letéptem volna azt a jelet, de ha én szívtam, más is mássza meg.. (már aki csak nem egy fotót csinált róla lentről..).
Közvetlenül mielőtt a nap elkezdene égetni beértem az erdőbe, hurrá! Sikerült, megúsztam. Az sem érdekelt hogy jó meredek út vitt fel a Klenová hegy tetejére. Meglepetésre itt sem volt kód, csak jóval lentebb, azért lefotóztam a barlangot végül feleslegesen.
Végre újra Vytokon! 212 km-nél járok. Peter Cisárék megint levessek kínálnak, még szép! Szegény Jan Vocásek van itt még, viszont ő még csak 169 km-nél jár, hátra van neki a 42 km-es betétkör, tűző napon. A nem létező hideg is kirázott a gondolattól, de becsületére legyen mondva tovább ment. Engem viszont mindössze 8 km választott el a célomtól. Ez a 8 km végig aszfalt. Az eleje árnyék, majd jön a kegyelemdöfés, végig a tűző napon. Tudtam, sejtettem, számítottam rá, így nem ér meglepetésként. Nagyrészt gyaloglok, csak minimálisan kocogok bele a totálisan beállt combokkal. Az utolsó 3 km-en beérek a faluba, és elkap egy érzés, felszabadulok. Ránézek az órára. Még reggel 10 óra előtt beérhetek. Hogy minek? Nem tudom. Csak! Futok, futok, és futok. Végül vasárnap reggel 9:52-re beérkezek, 44 óra 22 perces menetidővel. Iszonyú megkönnyebbülés, boldogság, öröm, még fájdalom, de majd úgyis elmúlik. Rengeteg DNF (nem teljesítő) lett, vagy lenevező, én pedig elmondhatom hogy hetedjére is megmérettettem. Tavaly a vihar miatt könnyűnek találtattam 124 km-nél, ha az meg van már nyolcnál járnék. De számít ez? Jelen pillanatban semmit. Csak a boldogság, és a felszabadultság!
Köszi itt is, egyelőre tényleg megvagyok, van elég adatom a mapsource-ban gpx fájlokat készítgetni. Bár én sosem voltam nagy tt-s, de életemnek egy meghatározó szakasza lett ez a kb. szűk másfél éves kísérletezgetés.
Aztán jöttek a jelvényszerzők, azok inkább hozzám passzoltak.
Viszont most nyomozgattam, nézegettem, mert tradíciópárti vagyok, s még az általam nagy ívben került facebook-on is találtam érdekes morzsákat, ld. https://www.facebook.com/vandorkedves/
Egyébként a Sajgó tt füzete zseniális, nem kicsit lett túlpörögve, de én mindig is szerettem, s tiszteltem a szent "őrülteket".
Rockenbauer Pál emlékúton 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 43 perc alatt. Egy rövid mondatban belevésve: BRUTÁL VOLT! Immár tizenötszörös teljesítője lettem a 130-as távnak. Az az érdekes hogy egyetlen (!) perccel mentem "gyengébb" időt mint amikor anno Sára Petivel futottunk, de én valamiért azt hittem útközben, hogy az akkori 12 perccel jobb lett, és így nem erőltettem meg magamat a végén most. Az az eddigi legjobb időm a Rokin. Persze az időjárás viszonyok akkor teljesen másak voltak mint most, és ha akartam volna gond nélkül behúzom -2 perccel. De ez lényegtelen :)
A szokásos péntek délutáni indulás volt Budáról, meg is érkeztünk a vártnál hamarabb, már 20:15-re Nagykanizsára. Ez után a kedvenc helyre betérve kicsit Zolival, és Erikával lazultunk, ez sokadik éve hozzá tartozik a túrához. Közben hatalmas vihar csap le, óriási eső zúdul a városra, és a környező dombokra pillanatokon belül, éktelen villámlásokkal kísérve. Tudni kell hogy ha Zalában egy kicsit esik, már borzasztó nehéz a terepviszony. Ha nagyon esik, akkor az egész egy végtelen küzdés. Szép lesz a holnapi nap.. 30 mm eső lett ígérve, azt hiszem ez szépen be is lett tartva végül.
Reggel 6-kor tömegrajt volt. Nem voltunk sokan, de meglepően nem is oly kevesen. Kereken 6-kor szó szerint nem esett, hanem ömlött az eső. Tétován álltunk az iskola bejáratánál, majd egy pillanat alatt döntöttem, gyerünk. A másodperc töredéke alatt teljesen szétáztunk, én pedig futva indultam neki a távnak, hogy minél több hőt termeljek. Hamar elkapott az az igazi befordulós érzés, ami messze nem ilyenkor szokott még keletkezni. Utolér egy fiatal srác, egyikünk sem kommunikatív, de azért megtudom, hogy ő is Dani, és nem rég kezdte, ráadásul idén egy 13:50-es Kinizsi 100-at futott. Jó kis kezdet. Ez után némán futunk Zsigárdon át egészen Homokkomáromig. Jön az igazi terep része a túrának. Nekem az új Hoka Speedgoat 5-öm gyönyörűen tapad, Dani láthatóan jobban csúszkál. Utolér minket Bötkös Tamás. Erősebb a tempója, a csúszós borzasztó agyagos lefelén nem merek gyorsan futni, így a másik Danival ellépnek. Szerencséjük van, mert a K-S- elágazásos bólya előtt még pont szem előtt voltak az aszfalton, és visszakiabáltam őket a helyes útra. Ez volt 17,5 km-nél. Innen Dani drusza lemarad, és a túrán nem is látom már többet. Tamással kerülgetjük egymást, vagy ha épp nem ment mellé, együtt futunk rövid ideig :) Az oltárci vadászházhoz (23,8 km - 2:53) egyszerre érkezünk, és kifejezetten jól esik az itt felkínált finom barack. Rövid ideig bögölyinvázió fogad minket, a réten nem szabad megállni! A S- jelzés össze-vissza, úttalan utakon kanyarog, nagyon fontosnak éreztem az eddigi tizennégy teljesítésemet. A börzöncei szőlőhegynél utolér Süvöltős Lajos, aki kifejezetten jó tempóban tolja. E közben már Tamás is elhúzott, szóval felkészítettem magam hogy őket már nem látom, de végül nem így lett. Hahót település előtt jött 9 km borzalmas, iszonyú sáros rész. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az eső rendületlenül esett (de legalább nem szakadt). Eléggé le is merült az akku mire Hahótra értem (40,3 km - 5:14). A tempó elég erős. Utol is értem Lajost és Tamást. Kellett a kaja, a gyomrom már jelzett, így kőkeményen megsózom az itt felkínált zsíros kenyeret, és a finom paradicsomot. Venni most nem vettem semmit, hanem csak a mosdóban megtöltöm flakonjaimat, majd irány a többiek után akik közben leléptek. A falut elhagyva hamarosan ismét orbitális dagonyában szenvedek, majd a K+ hosszú emelkedőjét megmászva, nem létező utakon lecsorgok Söjtörre (49,3 km - 6:39). A pontőrök szerint második vagyok. Nem lehet.. De lehet, mert utánam nem sokkal jön Tamás, elkavart. Jó, elsőre tényleg nagyon odafigyelős ez a túra, ennyi előnyöm van vele szemben. Én már pár kilométerrel Söjtör előtt eldöntöttem hogy két nagyon fontos feladat van. Az egyik, hogy a totális szétázott zoknit cserélni kell, a másik, hogy be kell kennem magamat, mert nagyon kidörzsölődtem, és minden lépésnél már fájt. A pontőrök nagyon örülnek, jóval későbbre vártak a terepviszony miatt. Ez nekem is jól esik, és erőt ad. Tamás ismét angolosan távozik, majd ismét mint eddig, egyedül folytatom utamat. Söjtör és Pusztaederics között a dagonya és a víz ipari méretet ölt, ez türelemjáték. Kocogok, ahogy még pont szenvedés nélkül jól esik. Meg-megállok, az üdítőmbe belehúzok, alibi indok a pihenésre. Viszont Pusztaederics előtt jött egy nem alibi indok a lassabb váltásra. A bal vádlim szarakodik. Gyorsan bevágok egy sótablettát, de mint kiderült nem ezt kellett volna, semmivel sem lett jobb a helyzet. A faluba a gyaloglás-kocogást imitálom, majd a bólyát meglelve felérek a K- jelzésbe, ahol 3 km oda, majd 3 km vissza fog rám várni. Tudtam hogy a visszán senkivel nem találkozok, nem sokkal van előttem a két srác. Én viszont küzdök ezzel a rohadt görccsel. El is döntöttem hogy Rádiházán feladom. Hehe, na nem a túrát, hanem az intenzívebb tempót. Pont mire leérek a pontra jön Lajos, és hamarosan Tamás. Mondom nekik hogy jó utat, többet nem látjuk egymást, én lazábbra váltok. Végre leértem Rádiházára (60,9 km - 8:31). 3 dl kólát, és egy zacskó chipset rendelek a büféből. Leülök, közben az itt felkínált zsíros kenyeret és paradicsomot habzsolom ipari mennyiségű sóval meghintve, a szervezetnek most nagy szüksége van rá. Jó negyed órával a többiek után indulok. A pihenés kicsit jót tett, a görcs múlóban, de még azért óvatoskodom. A 3 km visszaúton jön szembe Szűcs Lajos, egy srác, Örsi Anna, és Kotlár Laci. Elpanaszolom Annáéknak hogy úgyis utolérnek, mert vissza kell vennem a görcs miatt. Laci felkínál egy magnézium shotot. Na ez egy pillanat alatt elmulasztotta a görcs érzést. Hiába, 17 év pályafutás után is tanul az ember, a sótablettát NEM ilyenkor kell bevenni. Anna meglátta hogy van nálam egy csomag chips, mondta cserébe fél csomag nekik :) Sajnos még nem volt felbontva, mondtam hogy majd később bontom meg, csak nincs hely a zsákomban. Utána elváltunk, ők még Rádiháza irányába tartottak. Engem viszont mintha kicseréltek volna, ismét tudtam kocogni, és jó tempóban haladtam. Viszont frusztrált voltam, mert nem tudtam honorálni Annáéknak a gesztust. El is döntöttem hogy a 10 km-rel későbbi bólyás pontnál a chipsnek egy részét lerakom nekik a bólya alá. Szentpéterfölde településre érve, kötelező feladat a temető közkútjánál egy kis közjátékot tartani, arcmosás gyanánt. Hú, na ettől is jobban lettem, és megcsodálva a még mindig gyönyörű vadászházat rombolok felfele egy 70 km-en induló sporit is megelőzve, és pár szót váltva vele. Elérek az ominózus bólyához, és egy nagyobb követ találva leszórom a chipsnek egy részét közvetlen az igazoló filc alá. Két dolgot remélek, hogy a mögöttem jövő 3 spori nem kajálta meg mind, és hogy Annáék rájöttek hogy én voltam az aki ezt "elrejtette" nekik :) Hosszú kegyelmet nem ismerő sáros úton közeledek Lasztonyához, a böglyök itt minden évben hozzátartoznak a túrához. A szellemfaluba beérve kicsit leülök a buszmegállóba, és eltávolítom a rettenet sarat ami zoknin belül már kezdte szétszedni a talpamat. Viszont jó döntés volt, mert ez után gond nélkül értem a nem létező filcekhez. Valaki meglovasította az igazoló filceket, így jártunk.. Viszont a másfél kilométerrel levő Torhai-forrásnál már ott lógtak. Érthetetlen. Az eső egy pillanat alatt ismét ádáz küzdelem elé állított, mert nagyon rákezdett. Dzsungel és pocsolyaharcot vívva csak hogy még rosszabb legyen, a hátizsákom cipzárja is végleg megadta magát, de szerencsére nem esett ki belőle semmi, viszont még innentől erre is külön oda kellett figyelni állandóan. Lispaszentadorjánt elérve az aszfalton mindig sírhatnékom támad amikor meglátom hogy csak 4 km Bázakerettye kellemes úton, nekem meg még meg kell mászni egy rusnya nagy dombot különböző méretű pocsolyák, agyagos út, és belógó ágak kíséretében. A falu előtt ismét rambónak érzem magam a dzsungelharc miatt, de a semmiből meglepetésre Tamás bukkan elő, elvétette az utat. Na itt aztán tényleg nem volt nehéz. Így végül egyszerre érkezünk meg Bázakerettyére (85,3 km - 12:35). Szerencsére mindig előre gondolkoztam, és mire odaértem az ilyen büfé jellegű helyekre, már vágtam is rá hogy 3 dl kóla + fél liter + 3 csoki + egy Hell ha gebasz van éjjel. Jó negyed órát időzünk Tamással, majd még nagyban világosban haladunk tovább immár a K+-en Budafa felé. Tamás kocogja a felfeléket is, én maradok a tempósabb gyaloglásnál. Szép lassan el is távolodik az időközben engem megelőző 70 km-en induló Gáborral. Azért van még bennem kraft, ahogy síkká válik az út tolom neki én is. Azon mosolygok magamban, hogy ha aszfaltot ér a lábam, szó szerint felüdülés az iszonyú terephez képest. Bezzeg máskor meg mennyire utáljuk az aszfaltot.. Aztán persze 3 km után jön ismét a keménykedés, ráadásul szintekkel megspékelve. Átbukva a hegyen, a túloldalán hatalmas köd fogad, alig látok valamit. Na nehogy már lámpát kelljen kapcsolni este fél 8 körül, annál hiúbb vagyok én.. Valahogy kievickélek végül a kistolmácsi műútra. Hatalmas megkönnyebbülés. Látom Tamást messzebb futni. Hamarosan elérek a kistolmácsi Tó büféhez (94,3 km - 14:07). Meglepetésre Vizer Danival és családjával futok össze, akik épp itt nyaralnak. Tökéletes időzítés, a legjobb helyen :) Az itteni tea ami egyben frissítőpont is, elsőosztályú minden évben, így nem vagyok rest a flakonomat is feltölteni vele. Dani meghív egy pohár sörre, és jót elbeszélgetünk közben. Viszont egyre nehezebb a tovább indulás, a combjaim már rendesen le vannak merevedve. Ha elkezdek kocogni, akkor viszont szép lassan megszokják szegények, így akkor nincs más választásuk :) Felérek a Borsfai szőlőhegyre egy emelkedő után, és rájövök hogy ha nagyon ügyes vagyok, akkor a faluig kihúzhatom lámpa nélkül. Tolom neki rendesen, még ha a Zalai óriáspókok is itt lesznek kifeszített hálóval mint anno, az sem érdekel, azért sem kapcsolom fel a lámpát. Magamon is meglepődök micsoda impulzus ért el hirtelen. Igen, sikerült! Megvan a falu lámpa nélkül, ráadásul utána a szántóföldön felfele kapcsolom csak be, ami már szinte kereken 100 km-nél volt. Izgultam nehogy baj legyen a lámpával mint a 2 héttel ezelőtti cseh 120-ason, de most az új elemekkel semmi gond, nyugi van. Megelőzök egy éjszakai 40-esen induló párt, majd lekocogok Valkonyára (103,4 km - 15:37). A turistaháznál ismét zsíroskenyeret, paradicsomot, és paprikát szolgálnak fel a pontőrök. Meglepődtem magamon, mert a gyomrom még nem volt összeszűkülve a meleg kaja hiány miatt, így kellemesen elfalatoztam az itt felkínáltakat, bár a hét domb egyikén majdnem zsíroskenyeres lett a hegytető, de bent maradt :) Ismét zoknicsere, nagyon fontos volt, jó döntés! Krémezés, nagyon csúnyán kimart már a dörzsölés. Na, jöhet a 7 domb. Nem lesz könnyű.. Van ahol többet megyek néha hátra mint előre, mert persze mint már oly sokszor megírtam, irgalmatlan sáros, és agyagos az út.. Az egyik dombról lekocogva kiérek egy rétre, kerítéshez. Na ez az a hely, ahol egy borzasztóan rosszul kihelyezett jelzés van a kerítésen. Kétszer bedőltem neki most már nem fogok. A farakás mögött visz a csapás. Ha először lennék itt, 100% hogy benéztem volna. Megmásztam még pár dombocskát, majd az eszteregnyei szőlőhegyen utolértem ismét meglepetésre Tamást (110 km - 17:16). Persze ott tévedt el.. Megnyugtattam hogy ha először lennék itt, én is ugyanott mentem volna el mint ő. Ismét hamarabb tovaindult, én viszont nagyon megörültem az itt levő dinnyének, és őszibaracklének. Jót diskuráltam közben a pontőrrel, de a lábaim már eléggé elnehezedtek közben és jól esett leülni, bár nem szerettem volna. Még nincs éjfél sem, nyomás tovább. Egy jobb kanyar után nagyon meredek lefele vitt le, de tudtam hogy már csak egy dombot kell megmászni ez után, és bezárul a kör, az utolsó 18 km ugyanaz lesz mint az első, csak most visszafele. Ennek örültem is nagyon, meg nem is. Ugyanis a mezőny még idefele szanaszét járta a dagonyás utakat, és így sokkal nehezebb volt azokon haladni mint eddig. Így a Homokkomáromig tartó emelkedők-lejtők kifejezetten szenvedősen mentek, és óriási kő esett le a szívemről mikor a faluba értem. Innen tudtam hogy a célig már nem lesz dagonya, és még erőm is volt. A faluban frissítőpont üzemelt, ahol üdvözöltek hogy második vagyok. Az első, Lajos csak 18 perce ment el, na de hol van Tamás? Mint kiderült Eszteregnye után nem vette észre a jobb kanyart a meredek lefeléhez, és itt előztem meg. Én pedig végig azt hittem előttem van. Ezt csak a célban mondta, itt azt hittem csak nem vette észre a bal kanyart a turistaházhoz, és tovafutott. A zsíros kenyérre már rá sem bírtam nézni, de amikor az egyik néni mondta hogy van eperlekváros, felcsillant a már piros szemem, és kértem egy fél szelettel, amit kocogás közben nyamnyogtam el menet közben. Tudtam hogy az utolsó 13 km idegőrlő a monotonitás miatt. Én viszont nem éreztem magam nagyon fáradtnak, csak a talpam tiltakozott már eléggé. A végtelen hosszú egyenesek után ismét Zsigárdon igazolok a filccel, majd megbontom energiaitalomat. Bár most fura módon nem érzem hogy szükség lenne rá, de kárt már nem teszek magamban úgy sem. Menet közben iszogatom, vicces látvány lehet így futni :) Kiérek az aszfaltra, elrakom lámpámat, és jön a végestelen hosszú út vissza a célba. Mindig kitűzök valami támpontot meddig fussak. Utána kicsit gyalog, majd megint futás. Ezt játszom el végig a célig. Vasárnap hajnal 02:43-kor pedig megérkezek a nagyon várva-várt Mező Ferenc iskolába, ami egyben a cél volt! Nagyon-nagyon örülök hogy így sikerült, nem gondoltam volna hogy ilyen terepviszony és időjárás mellett így fog menni. Annak meg főleg hogy mondhatni a tizenötödik Rokimon fogok rekordidőt menni egy perc ide-oda. Mivel tudom ez mennyi mindennel együtt jár, nem biztos hogy akarok én már ezen az időn változtatni :)
Viszont egy dologban tudnál segíteni, ha ennyire mélyen ismered a Corvin 80 történetét is. Elég simán megkeresnem mondjuk a 2002-es rendezésből az érintendő pontok leírását, s megnézni, hogy milyen jelzett turistautak vannak közöttük, esetleg a legröviebb nem jelzett utat, ami anno szalagozva volt, vagy a C 80 esetében tényleg kell egy szövegszerű itiner a korhű teljesítéshez?
"kereshetünk neked hozzá régi itinert"
Most esett le, hogy vsz. nem a ttura oldalon fentlévő pontlistára gondoltál, hanem a helyszínen kiosztott szöveges leírásokra.
Telefonon írtam, egy rossz mozdulat, s a "<-" elnyelte a tökéletesen megkomponált válaszomat.
Szóval rövidebben:
- a P50-et a feladás utáni pár hétben bejártam, konkrétan az első 35-36 km-et Cshegytől-Dkőig, majd másodjára majdnem a P65 második felében mentem, Dkő-Nagyszénás, onnantól viszont Solymárig. Úgyhogy ez már nem motivál.
- a még meglévők közül a cserkészes Emléktúra sem, egyrészt télen felkészülésképpen a legnehezebb huszasát bejártam, másrészt a főszervező ígérte, hogy majd megírja a frissítési helyeekt, de egy emlékeztető ellenére sem tette meg.
- a Budai 50 nagyon motivál, hiszen az az egyetlen, amit 2-ből kétszer feladtam, ráadásul olyan 10-20 m különbséggel ugyanazon a ponton. Meg ez volt felnőtt korom első tt-je (előtte egy sikeres Gerecse 50 részeges gimnazistaként, meg egy feladott K100 kialvatlan egyetemistaként)
- a Téli Mátrát sem engedem el, hiszen a Mátrát messze nem jártam be úgy, mint a Pilist és a Budai-hg-t.
A felajánlott segítséget köszi, de 2 éve már megtetted, amikor a kért tt-kről küldted a fotókat. Gondolom, az 1997-2023 között hiányzó 2001-2003 túranaptár utólagos felöltését már elengedted, annyira partikulárois igény mutatkozik rá. Attól nem változott a helyzet, hogy nicknevet változtattam, még mindig kevesebb mint 2 ember vetette csak ezt fel, ugye? :-)
Pontosítok, a Piros 50 léte nem egyértelmű, mert bár a tturak.hu oldalon nem szerepel (mondjuk a Márciusi Emléktúra sem), de a piros85 weboldal szerint 2020-ban még a rövidebb távokra is fogadtak be nevezést.
