Üdv Mindenki!
Minden normálisch emberi kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom. Ha ez nincs, a Fene elvtárs ette meg az egészet.
Bizalom - féltékenység egymást kizáró tényezők SZVSZ.
Uff!
Látom megint divat lett a szélsőségekben gondolkodás. A féltékenységnek nem feltétlenül kell a terror szintjén működnie, hogy létezzen. Sőt tovább megyek. Aki nem érez féltékenységet, az képtelen lesz arra, hogy hosszabb együtlét után is szükségét érezze annak, hogy újra és újra új színeket vigyen a kapcsolatába.
Önbizalomhiány lenne? ugyan kinek akkora az önbizalma, hogy azt hiszi, semmiben nincs jobb nála? Ezt már önteltségnek nevezik és azt eredményezi, hogy a partnerét is lenézi az illető(hiszen az a kiindulási pont, hogy "én vagyok a számodra a legjobb" ).
Jobb pedig mindig akadhat. Hol ebben, hol abbban.
Előkerült a nagyon várunk valakit eset is. Ugyan ilyenkor kinek ne fordulna meg a fejében, hogy talán valami baja esett a kedvesünknek. És akkor ez mindjárt primitív ömlengés? Vagy csupán féltés?
Az megint másik dolog, hogy ha ezeket az érzéseket nem tartjuk kordában és hagyjuk hogy elszaladjon velünk a ló, azzal csak ártunk a másiknak és önmagunknak is.
De a féltékenység nem ott kezdödik, hogy számonkérünk meg a másik fejéhez vagdosunk dolgokat, hanem ott, hogy ha megfordul a fejünkben, hogy esetleg mással is lehetNE és elveszíthetjük. És ha ez a gondolat rosszul esik. Na az már féltékenység. Ha mindez nincs, akkor az közöny. Tipikus "majd lesz másik" hozzáállás.
És ami ezeknek a "primitív ömlengéseknek" az elnyomását illeti, eccer valaki nekem azt mondta, hogy nem jó ha elnyomjuk magunkban az érzéseinket. Én valami olyasmit válaszoltam, hogy van amikor szükséges. Most is így gondolom. Amíg nem szélsőséges addig ezeket az érzéseket sem kell elnyomni, mert jó dolog, ha van.
Szerintem a féltékenység csak a végletes, az őrület-közeli formájában lehet megalázó, amúgy szinte biológiailag determinált dolog, ösztönszinten működik és teljesen természetes. Az már más kérdés, hogy mai, kissé túlcivilizált világ ránk akar kényszeriteni egy rakás önfegyelmet, érzelmeink, szenvedélyeink eltitkolását, azt sugallva, hogy ez valami káros, működési-zavaros dolog. A dolog kulcsa szerintem megint csak a két adott ember kapcsolatában van, egyszerűen, hogy akármennyire is féltékeny vagyok, figyeljek a másik reakcióira, tűrőképességére és ahhoz hivjam elő az önfegyelmemet, hogy kezelni tudjam saját magam, a féltékenységemet is.Van egyébként akit kimondottan SÉRT, ha a partnere nem féltékeny, mert ettől értéktelenebbnek érzi magát, olyanvalakinek, aki nem olyan fontos, hogy félni kelljen az elvesztésétől.
Kedves Sara;
persze hogy van kulonbseg a feltekenyseg eloadasanak nehany modja kozott.De az, hogy nem hiszterias rohamokban tor elo, meg nem jelenti mindig azt, hogy az nem mas mint puszta feltes,ertheto aggodalom amiatt, hogy a masik fel elveszitheto. Az neha sokkal durvabb is lehet, mint egy nagyjelenet. Es ilyenkor meg megalazobb is tud lenni a felek szamara, vagy a kapcsolatra nezve.
Szóval elmúlik..igy gondolod Te, talán mások is...Érdekes. Számomra még mindig nem egyértelmű. Mert sosem volt állandó jelenség, csak időnként (néha sűrűbben) felütötte a fejét.
Mázlista vagyok: megnyugtatható is tudok lenni. Meg nem is, hangulat kérdése. na meg az elszántságé, hogy mennyira akartam bizonygatni a saját igazamat. ("De láttam hogy néztél rá!!") (és hogy mennyi ideig akartam hallgatni, hogy dehát én vagyok a legjobb...)
Ezt a mindent kibiros mizériát nagyon is elhiszem, hogy igy van, éreztem már magamon. "Hisztizek? És türelmes vagy? Még mindig az vagy? Na akkor hisztizek még! (pár év együttélés után - azt hiszem untam a kapcsolatot) De a másik fele - sorry az offtopikságért - ha meg nem türelmes az a baj. Csak papucs ne legyen.
"Ami lenyeges, hogy a feltekenyseg egyszeruen megalazza mindket felet,barmilyen formaban forduljon elo.A legrondabb-,es valahol a
legocskabb,legertelmetlenebb dolog,amin barmifele emberi kapcsolat tonkremehet. "
Mmm, nem hiszem, hogy megalázó lenne, illetve attól függ, mennyire hisztériás állapotban adja elő az illető. Mert lehet csöndben is féltékenynek lenni és azt mondani, hogy ez nem esik jól, ne tedd. És ez még neked is jólesik, mert ha a másik féltékeny, de csak leheletnyit akkor abból azt szűröd le, hogy szeret és attól fél, hogy elvesznek tőle. És a reakciód az, hogy odabújsz az ölébe, megsimogatod, átöleled nagyon szorosan és csak szereted.
Az ilyennek mindig örültem.
(de hogy a féltékenység önmagában tönkreteheti a kapcsolatot, azt aláirom. Szerintem mindneki más is.)
Egyébként nincsenek gondjaim önmagammal, sem a külsőmmel, sem a műveltségemmel, vagy az eszemmel, tehát úgy érzem, helyre raknom ilyen téren nem kell magamat. (max, hogy vegyek vissza néha az arcomból és tanuljak meg alkalmazkodni de az más téma..vagy mégsem?)Nagy féltékenységi "problémáim" a múltban voltak. Ezért is ragadott meg ez a topic. Lehet, hogy a féltékenység nem más, mint az, hogy érzékenyen reagálsz arra, ha valaki megpróbál betévedni a "felségterületedre". Amit - leginkább magadban - úgy védesz, mint egy anyatigris. Akkor is ha nem kell, talán jobb félni, mint megijedni alapon.
Megint offtopic leszek:
Csaltak már meg titeket? (nem egyéjszakás kapsolatra gondolok, azt talán meg lehet bocsájtani.) Engem igen, és ami betette a kaput az az volt, hogy megpróbáltam megbocsájtani, azt hittem minden ok, aztán kiderült, hogy x hónapon keresztül folytatódott még - a volt barátnővel. Életre szóló élmény.
Szóval aki igy égeti meg magát egyszer, az egy kicsit átértékelődik.
Azért ne sirjátok el magatokat..:o)))
Sara;
Kerded, hogy mi van akkor, ha az amugy feltekeny ember feltekenysege elmulik. Akkor szerintem mar nem szerelmes.( jo into jel mindket felnek)
De ha az alapvetoen feltekeny ember feltekenykedik, akkor nincs az, aki,ami megnyugtassa, legfokeppen nem a nagy O. Ha teged O meg tud nyugtatni, akkor lehet eselyed arra, hogy egyszer u.m."kinovod"a feltekenyseget,es jol fogod magad erezni egy kapcsolatban-vagy akar a sajat borodben.De erre ne nagyon szamits, mert szinte nincs olyan ember, aki tenyleg mindent kibir...aztan meg gondolj bele:ha sokaig gyotornel valakit, es o sokaig birna, egy napon,vilagos pillanatodban meg az is atfuthat a fejeden, hogy nem igaz, hogy ez a pasi mit kepes elturni...Paradox modon meg Te juthatsz olyan szintre, ahol tobbet mar nem becsulod a masikat...Ez csak egyetlen pelda,nem is biztos,hogy jellemzo.
Ennek mindenfele aga-boga van...
Ami lenyeges, hogy a feltekenyseg egyszeruen megalazza mindket felet,barmilyen formaban forduljon elo.A legrondabb-,es valahol a legocskabb,legertelmetlenebb dolog,amin barmifele emberi kapcsolat tonkremehet.
Szerintem figyelj egy kicsit jobban oda magadra, a sajat-realis vagy velt- ertekeidre,tedd rendbe ezeket a dolgokat.Megeri.
Primitiv? Hát nem is tudom. Nem tartom magam annak, pedig a féltékenytípusúak klubbjába tartozom. Nem akarom, de mégis igy van. Akkor is, ha tudom, hogy a világon SEMMMI, de tényleg semmi okom rá. Egyszerűen nem tudsz ellene tenni semmit, max annyit, hogy mepróbálod nem kimutatni. (de belül akkor is ott van) De akinek amúgy is minden az arcára van irva, az nem tudja eltitkolni. Vagy a másik taktika? "Mi a baj?" "Semmi." Azt mondod semmi és az arc, amit vágsz az egyszer jókedvet mutat aztán a következő pillanatban amikor azt hiszed nem lát, kicsit elborul, és a másik egyből tudja, hogy az a semmi egy rohadt nagy hazugság. És akkor megint jön a kérdés és te kitálalsz. Persze nem kötelező, de egy féltékeny ember lelkét csak az tudja megnyugtatni, akit szeret. És szükséged van arra, hogy megnyugtasson és kimutassa azt, hogy CSAK téged szeret, mert különben elhagyod. És ha a másik igazán szeret akkor (egy ideig..) minden alkalommal meg fog nyugtani. Aztán vagy felengedsz vagy még jobban elmérgesedik a dolog és azért is féltékeny leszel amit a múltjában csinált. "Hogy hozzá érhetett más is." És ha nem is kevesen akkor pláne elborul az agyad.. mert akkor biztosan csapodár, ágyrajáró, mit tudom én. Ha nem sokan voltak előtted? Akkor meg azért van a hiszti mert biztosan sok lányt/fiút akar még megismerni és könnyebben elcsábulhat, mint egy nagy tapasztalattal rendelkező...
Jól ki van ez találva.. Vagy azért féltékeny az ember lánya/fia mert tényleg magából indul ki? De ha olyan szerelmes vagy, hogy kettőig nem látsz akkor biztos, hogy nem lépsz félre viszont ugyanúgy féltékeny vagy.. Akkor mi ez a magamból kiindulás? Vagy a féltkékenység nem más, mint a birtoklási vágy egyik formája? És ha az amúgy féltékeny ember féltékenysége elmúlik akkor megnyugodott vagy már nem is szerelmes?
Kisebbségi érzésekkel való küzdés? Ezt hiszem a legkevésbé. Legalábbis magamról. Mert ha - a féltékenység mellett persze - nem hiszem, hogy én vagyok számára az istennő, akkor nem is jövök vele össze. Nem is tudom szeretni. És nem is akarom.
És van még egy másik féltékenység is, legalábbis szerintem meg kell különböztetni attól az érzéstől akiben alapjáratban benne van. Az ilyen féltékenység "a már megcsaltaké". Az az ember nem túl sokat bizik már, mondjuk senkiben. Még az újban sem. De nagyon küzd ellene és idővel csillapodik, de elmúlni sosem fog.
És aki még sosem volt féltékeny az mit gondol? Azért nem az, mert annyira bedob mindent magából a kapcsolatba amennyit csak tud? Vagy azért nem mert arra gondol, hogy előtte úgyis szólni fog a másik, ha gond van, vagy egyébként is észrevenné? Vagy a filozófiájuk a "ha tudja vigye"?
Gyerekkoromban én is éreztem, de annyi jóérzés már akkor is szorult belém, hogy szégyelljem és maximálisan leplezzem - belátván, hogy nincs jogom másokat piszkálni a saját nyomorommal.
Sajnos, nem mindig sikerült.
Most viszont már elképzelhetetlennek tartom. Jó ideje.
MadroC, szerintem csak magadból indulsz ki, mert szerintem vannak nem féltékeny típusú emberek. Vagy én is csak magamból indulok ki? ;-))
Lord, rulez! telitalálat! ;-)))))
-nemecsek, jó példa! ebben viszont egyetértek.
Mi a véleményetek az otthonról 'hozott' szokásokról? Nem lehet, hogy ez is csak valamilyen kialakult/tanult viselkedésmód ill. érzésvilág? Amit megfelelő tudatos viselkedéssel el lehet nyomni? Mert én valahogy így érzem...
lord
Ez a 'primitív' jó szó rá. Valamilyen ösztönös ősi reakció maradványa lehet, amit kis odafigyeléssel remekül le lehet(ne) küzdeni. Hasonlít ahhoz az primitív önhergeléshez amit akkor művelünk amikor nagyon várunk valakit, szétaggódjuk az agyunkat hogy hol lehet, és amikor megjelenik, ahelyett hogy örülnénk neki, jól rázúdítjuk minden feszültségünket amit sikerült magunkban betegesre halmozni.
lord
Ez a 'primitív' jó szó rá. Valamilyen ösztönös ősi reakció maradványa lehet, amit kis odafigyeléssel remekül le lehet(ne) küzdeni. Hasonlít ahhoz az primitív önhergeléshez amit akkor művelünk amikor nagyon várunk valakit, szétaggódjuk az agyunkat hogy hol lehet, és amikor megjelenik, ahelyett hogy örülnénk neki, jól rázúdítjuk minden feszültségünket amit sikerült magunkban betegesre halmozni.
féltékenység= önbizalomhiány.
MadroC, a féltés szerintem azért más, mint ez a primitív módon túlhajtott birtoklási vágy ami leginkább félelemből fakad.
nekem mindig azt mondják, hogy azért vagyok féltékeny, mert magamból indulok ki, (hogy ti. mással is nem csak a barátnőmmel), de Ő nem ilyen, legalábbis én azt hiszem. Szóval én féltékeny, Ő nem. Orvosolni nem tudom, de ez számomra, mint leírtam, nem bizalom vagy nembizalom kérdése. Sokkal inkább a saját lelkism.furdom kivetítése. Vagy valami hasonló.
Mi lenne?
Aki szeret, az erzi ezt. Kivetel nelkul.
Akit szeretunk azt feltjuk es felunk, hogy elveszithetjuk.
Viszont ha "hangot" is adunk neki, azzal egy kicsit megalazzuk azt akit szeretunk, mert olyan mintha nem biznank benne.
