Keresés

Részletes keresés

Mauka Creative Commons License 2004.03.25 0 0 638
Köszi, hogy bíztatsz Alice!
Előzmény: AliceCsodaországban (637)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.03.24 0 0 637
Szia Mauka, nagyon sajnálom, hogy csak biokémiai. Viszont az, hogy hipp-hopp eltüntek a ciszták, az nagyon jó, a lányomnál is ez volt, volt az első sztk uh-n egy csomó, aztán a másodiknál a magánorvosnál már nem annyi, 3 havi fogigátló után teljesen eltüntek, majd a closbegyt után egyből sikerült, szóval akkor a PCO mint olyan ugrott nálad és ez nagyon jó hír.
Előzmény: Mauka (636)
Mauka Creative Commons License 2004.03.24 0 0 636
Sziasztok!
A tegnapi hsz-om babás részét visszavonom, sajnos úgy néz ki, hogy megint bekaptam egy biokémiait.
Puszi.
Mauka Creative Commons License 2004.03.23 0 0 635
Sziasztok!
De jó látni, hogy megint van egy kis mozgás ezen a topicon is. Én költöztem a medlombosokkal a családninetre, úgyhogy azért tüntem el.
A mütétböl nem lett semmi, mert a másik doki egy darabot sem látott. Hipp-hopp meggyógyultam!
És ami a lényeg: úgy néz ki, hogy miután lemondtunk a babáról, összejött. A múlt héten voltam béta HCG-n és 134 lett. Holnap megyek UH-ra, remélem már lesz valami.
A talit egyszer majd megbeszélhetjük, én a pocakos részét már teljesítettem.:-)
Puszi: Mauka
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.03.11 0 0 634
Anno nekem is volt egy ilyen "jól sikerült" vetélésem... az lett volna a harmadik gyerekünk, mert akkor én még ebben nagyon benne voltam... korban is meg meg energiában is... megvolt a papír a terhességről, a beutaló a terjesrendelésre, aztán elutaztunk nyaralni. Tihanyba, egy parasztházba a két kicsi lánnyal. Nem volt semmi bajom, csak éppen egyik nap görcsölni kezdett a hasam majd vérezni kezdtem... a férjem valahogyan ki tudta hívni a közsági orvost, aki afféle mindenes volt, a nőgyógyászattól a gyerekbetegségekig mindenhez őt hívták. Petróleumlámpánál, egy parasztágyban vizsgált meg, aztán azt mondta, hogy "nézze asszonyom, ez valószínűleg egy vetélés. Ha maga nem akar ezek után beenni a kórházba - (nem akrtam!!!) - nem muszály. Ha a vérzés eláll 8 napon belül, akor ez egy spontán vetélés. Tudja régen sok gyerek elvetélődött csak úgy magától. Baj akkor van, ha a méhben benne marad valami, de ha a vérzés eláll, akkor nem maradt benne semmi. Szóval ahogy gondolja."
Nem is tudom miért írtam ezt le. Tán csak azért, mert manapság annyira nagy jelentőséget tulajdonítanak még egy fingásnak is.

Én aszondom, hogy az a magzat amelyik elvetélődik, az jobb is hogy így teszi. Így van megírva... (nem vagyok vallásos!)

Majd jön egy újabb, amelyik jobban kapaszkodik.
És az lesz az igazi.

(Jányom egyébként jól van, irtó aranyos terhes, a hasa még mindig nagyon kicsi - 23 hetes terhes - de ez amiatt van, mert ő 182 centi magas és jó hosszú a dereka, van helye a babának bőven... bár ő állandóan reklamál, hogy mikor lesz már nagy a hasa... szegínyem még nem tudja, hogy abból a bizonyos "nagy hasból" untig elég az a 2 utolsó hónap, nekem se volt túl nagy hasam , de azt a két utolsó hónapot nagyon megszenvedtem... szóval nem kell türelmetlenkedni, mindennek eljön az ideje.)

Joghurt, mauka, sokat gondolok rátok, majd egyszer a "nem olyan távoli jövőben" tán egyszer összejöhetünk és elmesélhetjük majd az emlékeinket - már mint volt terhes anyukák... :-)))

Előzmény: epresjoghurt (633)
epresjoghurt Creative Commons License 2004.03.11 0 0 633
Sziasztok!

Mauka: Hogy vagy, jól vagy? Túl vagy a műtéten?

Alice: Mi újság van az unokakezdeménnyel és anyukájával? No és persze a büszke nagymama jelölttel? :o)

Azért tűntem el, mert nem volt igazán mit írnom. Természetes úton elvetélten, olyan jól sikerült, hogy nem kellett utána egészségügyi küretet csinálni. Most várjuk a tavaszt :o), áprilisban kezdjük újra a projectet, addig a munkahelyen küszködök.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.03.11 0 0 632
Itt vagyok.
Ujabban csak reggel netezek mert egész nap xar a Zindex.
Előzmény: Mauka (631)
Mauka Creative Commons License 2004.03.11 0 0 631
Alice! Hol vagy?
Mauka Creative Commons License 2004.02.16 0 0 630
Mindenkinek boldog Valentin-napot kívánok így utólag.

Nnnna, rászántam magam, bejelentkeztem febr.25-ére orvoshoz, úgyhogy megcsináltatom azt a fránya lapart.

Mauka Creative Commons License 2004.02.05 0 0 629
Nagyon örülök, h jó lett az eredmény.
Egyenlőre még nincs időpontom, lassan halad a dolog. Bevallom őszintén nem is igazán bízom az eredményességben sem. De ha valami van, feltétlenül szólok.
Előzmény: AliceCsodaországban (628)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.02.04 0 0 628
Köszi!
Tegnap megvolt az AFP eredmény, telefonon megérdeklődte, normális - csak ennyit mondtak, a lányom nagyon megkönnyebbült. (Azt se tudtam hirtelen miről van szó, csengett a telefon és egy lihegő hang annyit mondott bele, hogy "normális", ott hallóztam, hogy miről is van szó... :-DDD - J. volt, persze.)

A műtét biztosan jót tesz, szólj mikorra mész, majd drukkolok ezerrel, amiatt is meg az eredményessége miatt is! :-)

Előzmény: Mauka (627)
Mauka Creative Commons License 2004.02.04 0 0 627
Alice kedves!
Azt hiszem, nem kell Neked mondanom, hogy ez a bizonytalankodás nem csak a kismamaság alatt van, hanem később is. Ugye?
Én azért minden jó hírnek örülök, úgyhogy nyugodtan tájékoztathatsz a fejleményekről. Mindenesetre szorítok a jó AFP eredményekért, bár sokszor adott már fals értéket.
Rászántam magam a műtétre, csak az orvossal fel kellene venni a kapcsolatot. Most már valszeg egy kicsit lenyugodtam és elfogadtam a valóságot(?). Úgyhogy irány a műtő....
Előzmény: AliceCsodaországban (626)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.02.03 0 0 626
Szivesen, csak tudod mi nem lakunk együtt, és elég ritkán tud jönni, akkor is csak bekapják a kaját, kicsit pihenget, mesél, aztán fut haza, inkább telefonon beszélgetünk. Most éppen be van parázva amiatt, hogy milyen lesz az AFP eredmény, mondtam, hogy ne törődjön vele, mert nem megbízható úgysem, de ő már előre fél... szóval hol örömködünk, hol izgulgatunk, de gondolom ez másokkal is így van. Kicsit belenéztem a történetedbe, annyit mindenesetre hadd mondjak, hogy ha nincsen ez az internet, akkor nem is tudom mennyi ideig kezelgették volna félre a lányomat, vagy itt lenne felvágott hassal és megvékonyított petefészkekkel, ugyanis neki nem volt PCO-ja, csak a tüszők nem értek meg... most már te is jó kezekben vagy, szóval előbb utóbb lesz eredmény... csak ki kell várni. :-)))
Előzmény: Mauka (625)
Mauka Creative Commons License 2004.02.03 0 0 625
Drága Alice!
Bocsi, nem tolakodni akartam, de olyan jó ilyen dolgokat látni, hallani. Ha a lányod is megengedi, akár privátban is elküldheted a címet.
Előzmény: AliceCsodaországban (624)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.02.02 0 0 624
Van vagy 3, jövő héten lesz a genetikai UH is, de nem linkelem be ide, mert nincs is nálam, meg nem is tudom, majd ha a lányom felviszi a scenneren akkor lehet róla szó... :-)))

De ez itt végül is egy PCO-s topic...

Előzmény: Mauka (623)
Mauka Creative Commons License 2004.02.02 0 0 623
Kedves conejo!
Az, hogy voltál már terhes, semmit sem jelent. Létezik egy un. másodlagos meddőség. Én csak tudom, mert 2 spontán, viszonylag könnyen összejött terhesség után itt vagyok pco-san és meddőn.
Ne hagyd magad lerázni!

Alice! Nincsen UH-os képetek?

Előzmény: conejo (622)
conejo Creative Commons License 2004.01.31 0 0 622
Alice, visszaolvasgattam egy kicsit. Erdekes egy tortenet a lanyode, happy end-del. En viszont most meg varok inkabb egy ideig, mert eddig nem volt olyan, hogy kimaradjon mensi, vagy sokat kessen. Meg amugy is jobb varni vele par honapot, meg csak iden fogok diplomazni. De ha meg harom honapig semmi, hazamegyek kivizsgaltatni magam. Itt valahogy ugy vannak vele, hogy masfel ev probalkozas nelkul szoba se allnak veled, foleg mert nekem mar volt ket terhessegem, szoval en bizonyitottan nem vagyok meddo. Persze attol en meg felek, hogy kozben kicsit felborult a hormonhaztartasom.

Amugy jo olvasni a hsz-aidat, csak ugy sugarzik beloled az optimizmus, meg a boldogsag. Nagyon bodpg baba-varast kivanok nektek!:)

Előzmény: AliceCsodaországban (621)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.30 0 0 621
Köszike, jól esik hallani, pillanatnyilag még minden tök normális és az egész család örülget.
Tekintettel arra, hogy pl. anno én is milyen nehezen lettem terhes a redszeretelen mensturációimmal meg egyebekkel, - pedig akkor még nem volt hormonvizsgálat, UH efféle - és mi is csodának éltük meg az elsőt, mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy ha egy nőnek nincsen méhe vagy nincsenek peteefészkei akkor aggódhat, de minden egyéb esetben előbb-utóbb ő is terhes lesz.. :-)))
Előzmény: Mauka (620)
Mauka Creative Commons License 2004.01.30 0 0 620
Alice Drága!

Úgy örülök, ha beszámolsz a lányodról, olyan jó hallani!

Puszi Nektek: Mauka

Előzmény: AliceCsodaországban (619)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.30 0 0 619
Ha elolvasod az elejétől, ott leírtam a lányom esetét egészen attól a pillanattól, hogy nála is megállapították ezt a policisztás akármit. Mivel neki nem voltak olyan tünetei, mint a klasszikus PCO-nál: pattanások, túlsúly, stb, csak ez (ciszták a petefészekben) önmagában, a doki először 3 hónapig fogamzásgátlót adott, amitől elmúltak a ciszták, majd tüszőérlelő ill. repesztő, már nem tudom pontosan mi a neve injekciókat kapott a következő ciklusban, nagyjából egy éve kezdődött a kezelés, és ma már 17 hetes terhes. Szóval ha tudsz ilyen értelemben értekezni valamelyik ottani nőgyógyásszal, kérd ki ebben a tanácsát.
Előzmény: conejo (618)
conejo Creative Commons License 2004.01.30 0 0 618
Koszonom, nagyon kedves vagy, de sajna nem Mo.-on elek, igy itt kell orvost talalnom, Milanoban. Azert vagyok elkeseredve, mert ezt a dokit az orszag egyik legjobb genetikusa ajanlotta. De azret koszi meg egyszer! :))
Előzmény: AliceCsodaországban (617)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.30 0 0 617
Én laikus révén annyit tudok a PCO-ról, hogy a petefészekben nem repednek meg a tüszők, hanem cisztákká alakulnak, amelyek általában felszívódnak (vagy nem), tehát nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez a két dolog ugyanaz. Legalábbis részben. Való igaz, hogy az orovsi könyvek azt mondják, hogy "nehezebben esnek teherbe" a nők, mindazonáltal javaslom, hogy keress fel egy olyan orvost, aki ezzel foglalkozik, szivesen megadnám a miénket, de a lányomnál van a telefonszáma, ha akarod elkérem.
Előzmény: conejo (616)
conejo Creative Commons License 2004.01.30 0 0 616
sziasztok!
Nekem nemreg mondta meg a doki, hogy policisztikus petefeszkem van. Viszont azt is hozzatette, hogy semmi az egesz, ne is gondoljak ra, legfeljebb egy kicsit megneheziti a teherbe esest. Viszont nagyon megijedtem. Epp a babaert probalkozunk, es bar a menzim eleg rendszeres (eddig), de mar fele eve hiaba probalkozunk. Nem ertem, mi a kulonbseg a policisztikus petefeszek, es a pco szindroma kozott. Akinek ilyen petefeszke van, annak szindromaja is van, vagy csak eselyes arra, hogy kialakuljon? Szerintetek?
Mauka Creative Commons License 2004.01.23 0 0 615
Anita!
Hááát, én azt hiszem, nem szeretnék igazán reagálni arra, amit írtál. Ez a Te véleményed. Mivel én nem vagyok vallásos, ezért valószínűleg nem tudnám objektíven megitélni a dolgot, ezért nem is teszem meg.
Attól függetlenül mielőbbi babásodást kívánok Neked.
Epreske!
Egyenlőre a vizsgaidőszakra koncentrálok, aztán majd meglátjuk. Mivel van már egy kislányom, nálunk nem mindenáron kell az a baba és olyan munkalehetőseget kaptam, ami 1-2 évvel biztosan eltolja a gyerekvállalást. Majd meglátjuk mi lesz...
Előzmény: epresjoghurt (614)
epresjoghurt Creative Commons License 2004.01.23 0 0 614
Sziasztok Lányok!

Nagyon köszönöm a jókívánságaitokat. :o)))

Hogy vagytok?

Mauka: tudod már hogyan tovább?

Hétfőn elkezdtem dolgozni, nagyon nehéz volt úgy visszajönni, hogy igazából már be sem akartam tenni a lábamat többé...na mindegy, ezt a pár hónapot már féllábon is kibírom. :o)

AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.23 0 0 613
Kedves Anita, elolvastam a beírásodat.
Elhiszem, hogy - máramennyiben valóban mélyen vallásos vagy, és bigott katolikus - akkor ezek a dolgok sokat foglalkoztatnak. De a medd.lomb topicba olyanok járnak, akik ebben a programban részt vesznek. Ott kifejezetten egymás bátorítása, és tanácsok adása a cél, na meg az örömök-bánatok megosztása egymással.

Az általad felvetett problémára azért nem akarok reagálni, mert a legmesszebbmenőkig nem értek egyet a katolikus egyház felfogásával. Még csak annyit adalékként, hogy ha egy nőtől levesznek 3-4 petesejtet és megtermékenyítik, akkor jó ha ezek közül 1-2 lesz beültetésre alkalmas, tehát a lombikban ugyanaz játszódik le mint az anyaméhben. Ott sem fogan meg minden petesejt, sőt nagyon gyakori, hogy egyszerre több fogan meg és az idő előrehaladtával közülük csak egy növekszik, mert a többi felszívódik. Sőt, továbbmegyek: éppen Epresjoghurt szomorú esete mutatja, hogy még a megfogant és növekvő magzat is el tud halni. Neked kell eldönteni, hogy jó katolikus akarsz-e lenni, avagy - ha sikerül - kismama.

Előzmény: Anita 30 (611)
majom1975 Creative Commons License 2004.01.23 0 0 612
Sziasztok Lányok!

Kicsit megkésve, de én is szeretnék boldog névnapot kívánni neked Eperke-Ági, sajnos én nem tudok ilyen gyönyörű tulipánokat beszúrni, de valami hasonlóan szépet kívánok neked.

Majom

Anita 30 Creative Commons License 2004.01.22 0 0 611
Kedves Alice és kedves Mauka,

hát írtam most egy nagy dumát a med-lombik fórumba, de félek is, hogy mi lesz belőle !!!

Hiába, meg kellett ezt írnom, ezeken tépelődök az egyéb gondok mellett.

Üdv, Anita

Előzmény: Mauka (605)
Mauka Creative Commons License 2004.01.22 0 0 610
Jaj, de lökött vagyok, hát névnepod van, nem szülinapod!!!! Nnnna, ez a nap is jól kezdődik.

Előzmény: Mauka (609)
Mauka Creative Commons License 2004.01.22 0 0 609
Alice!
Jaj, de jó, hogy már itt tartotok!!! Gondolom már csak arra vár, hogy megérezze a mozgásokat is. Mindenesetre sok-sok örömet kívánok a babavárás időszakára. Meg persze utána is.:)

Epreske!
Hát, akkor isten éltessen sokáig.

Előzmény: AliceCsodaországban (608)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.21 0 0 608
Akkor isten éltessen sokáig a névnapodon! :-)

Mauka, köszönöm az érdeklődést, nagyon jól van. Hétfőn volt a 16. heti UH-n, most nem hüvelyi UH volt, hanem külső, látszik a gerince, és állitóleg éppen tele volt a gyomra a babának. Jövő héten AFP, rá két hétre genetikai UH, aztán rá egy hétre megint a doki, szóval mindig van valamire várni...

Előzmény: epresjoghurt (607)
epresjoghurt Creative Commons License 2004.01.21 0 0 607
Sziasztok!

Nem, én kivételesen nem Anita vagyok, hanem Ágnes. :o)

Előzmény: majom1975 (606)
majom1975 Creative Commons License 2004.01.21 0 0 606
Sziasztok!

Ez érdekes, én is Anita vagyok.
Eperke, te nem Anita vagy véletlenül?

Majom

Mauka Creative Commons License 2004.01.21 0 0 605
Szia Anita!
Gyere át a meddőség-lombikbébi fórumra, ott biztosan kapsz segítséget. Egyébként én is PCO-s vagyok és szintén Anita.
Alice Drága!
Hogy van a lányod?

Puszi: Mauka

Előzmény: AliceCsodaországban (604)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.20 0 0 604
Szia Anita!
Azt javasolom, hogy nézz bele a meddősék-lombikbébi topicba, és ugyanezt ott is írd le, ott öreg motorosok vannak és minden szempontból hasznos tanácsokat kaphatsz!

(MIt jelent az amúgy, hogy "lassan elérkeztünk a lombikhoz"? Átestél több inszemen sikertelenül?)

Előzmény: Anita 30 (603)
Anita 30 Creative Commons License 2004.01.20 0 0 603
Sziasztok!

Új vagyok a fórumozásban, de rátaláltam, mert én is egy sorstárs vagyok a sajnálatosan igen sokunk közül. PCO-s vagyok, 30 éves,1,5 éve szeretnénk babát. A BP-i Kaáliba Kovács P dokihoz járok.
Szívesen tapasztalatot cserélnék veletek. Lassan elérkeztünk oda, hogy a lombikprogram következik, mostanra az egyéb lehetőségek kezdenek kimerülni. Vajon van-e olyan PCOs emberke akinek elsőre bejött a lombik, vagy jobb készülni a sikertelenségre (is)?

Üdv, Anita

Előzmény: Buborka (460)
majom1975 Creative Commons License 2004.01.16 0 0 602
Sziasztok Lányok!

Joghurt lehet, hogy másnak hamarabb sikerül, viszont szerintem nem sok ilyen férj lehet, mint amilyen neked vagy nekem van.

Mauka szinte ugyanúgy stimuláltak mint máskor, amikor 1 pete lett, most így sikerült, azt nem tudom, miért nem váltott a doki lombikra.

puszi Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2004.01.16 0 0 601
Sziasztok!

Nagyon köszönöm az együttérzéseteket és vígasztalásotokat. :o)

Alighanem túl vagyok a mélyponton. Szerencsére van egy csodálatos társam, aki most is mellettem áll és segít túljutni a nehézségeken.

Majomka!
Nagyon sajnálom a veled történteket. Szerintem, ami veled történt az rosszabb, mint az én bajom, mert nekem legalább sikerült teherbe esnem.
Kívánom, hogy innen már "sima" utad vezessen a babához. :o)

Mauka Creative Commons License 2004.01.16 0 0 600
Úr isten, Majom! Inszemre ilyen nagyon stimuláltak??? Amikor kiderült, hogy ilyen sok van, miért nem lombikoztatok?
Előzmény: majom1975 (599)
majom1975 Creative Commons License 2004.01.15 0 0 599
Sziasztok!

Alice köszi a rámgondolást, szurkolást, nagyon örülök neki.

Nem szívták le a petesejteket, sima inszem volt, ismét dupla.

Lányod hogy van? Hányinger, miegymás?

puszi: Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.14 0 0 598
Hát kismajom, azért az nem semmi amiken túlestél...

De azért az a tizenvalahány petesejt nem semmi (leszívták őket? vagy mi lett a sorsuk?)

Én EGÉSZEN BIZTOS vagyok benne, hogy csak idő kérdése és neked is sikerülni fog. Sok embernek drukkoltam már, imádkoztam értük a magam módján - nem vagyok vallásos, csak a magam módján hívő - és mindenkinek sikerült. (Sajnos volt 3 alkalom, mikor bizonyos személyek olyannyira kiborítottak, hogy megátkoztam őket, és sajnos azoknál is bejött az átkom... éppen emiatt ilyet többé nem csinálok..., de érted minden este drukkolni fogok. És Epresjoghurtért is.)

Előzmény: majom1975 (597)
majom1975 Creative Commons License 2004.01.13 0 0 597
Sziasztok Lányok!

Tudom, hogy régen nem írtam, de muszáj hogy kifejezzem az együttérzésemet Joghurt, nagyon sajnálom.

Én idáig az önsajnálatban henteregtem egészen december eleje óta, pedig ami velem történt az semmi ehhez képest.

Dec. 9.én volt a 2. inszem, amire 14 db petém lett, rá három napra már nem kaptam levegőt olyan rosszul voltam, úgyhogy 1 hétre hiperstimulációval kórházba kerültem (vízhajtó inflúzió + vízleszívás hasüregből (altatásban)). Talán 1 szurival kaptam többet, mint amikor 1 petét sikerült összehozni, úgyhogy nem igazán érthető a dolog, én arra fogom, hogy szénhidrátmentes diétát tartottam előtte kb. 2-3 hétig, mert más változás nem történt. Dec. 23-án elmentem HCG vérvételre, ami nem lett negatív, de olyan alacsony lett, hogy az nem lehet terhesség, a doki szerint elindulhatott valami, aztán abbamaradt a folyamat. A következő stimuláció lombikhoz lesz, mivel a doki szerint teljesen kiszámíthatatlanul reagálok a szurikra (hol nagyon jól, hol sehol, hol éppenhogy) és nem akarja a szervezetemet tovább terhelni az inszemhez való stimulációval, mivel azért annak lényegesen kisebb a sikerülési esélye (persze nem lehetetlen, mint itt a topicon már sokan bebizonyították.)

Mindenkit puszilok bocs, hogy hosszú voltam, de gondoltam beszámolok az elmúlt hónap történéseiről.

Majom

Mauka Creative Commons License 2004.01.12 0 0 596
Epresjoghurt!
Nagyon-nagyon sajnálom. Tudom, hogy nem vigasz, de nekem 22 hetesen ment el 6 éve a babám és most van egy csodaszép 5 éves kislányom. Most egy kicsit kényesztesd magad, aztán előre a következő picikéért.
Előzmény: epresjoghurt (591)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.09 0 0 595
Tudod Epresjoghurt,
előző hsz-omat még délután írtam, de azóta is sokat gondoltam rád... rémes lehet a lelkiállapotod. De ne vess meg érte, hogy megint azt mondom, hogy végleg azért ne keseredj el!
Én ugyan már öreg vagyok ehhez a kismamis topichoz, de annyit azért tudok, hogy MINDEN terhesség erősíti a méhet és javítja a teherbeesés és a baba esélyeit... nézzél bele paracsimpo beírásaiba. neki is a harmadik inszem jött be vagy mittudoménhanyadik, de kétszer volt terhes, mire a harmadik meg is maradt. Meg gondolj a lányomra is, akinek valóban SZERENCSÉJE is volt, mert nála is összeférhetetlenség volt, és MÉGIS sikerült spontán megfogannia... mert azért minden hadsegben vannak ám hősök, akárhogyan is sikerül kiismerni az emberi természetet az orvosoknak, abban épp az a fura, hogy nagyon gakran produkál meglepetéseket... és csak azt mondom neked, hogy sírd ki jól magad, mert ezen tényleg van mit sírni, de én biztos vagyok benne, hogy neked is sikerülni fog!
(Akkor mikor nem is gondolod.) És ... hát nem is tudom mit tudnék most mondani...
Előzmény: epresjoghurt (591)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2004.01.09 0 0 594
Ó istenem...:-((((

Előzmény: epresjoghurt (591)
pomberke Creative Commons License 2004.01.09 0 0 593
Őszintén együttérzek veled :-(
Előzmény: epresjoghurt (591)
Törölt nick Creative Commons License 2004.01.09 0 0 592
küldök neked egy ölelést. nagyon sajnálom:(
Előzmény: epresjoghurt (591)
epresjoghurt Creative Commons License 2004.01.09 0 0 591
Sziasztok!

Szomorú hírem van, elhalt a magzatom.
Ez egy igen kemény, kemény világ ...
:o(((

Mauka Creative Commons License 2003.12.31 0 0 590
Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok.
Mauka Creative Commons License 2003.12.22 0 0 589
Kisfekete!
Nagyon várom, h mit írsz nekem. Előre is köszi a segítséget.

Ha véletlenül nem járnék erre, nagyon boldog karácsonyt és sok-sok ajándékot kiívánok mindenkinek.

Előzmény: Kisfekete (588)
Kisfekete Creative Commons License 2003.12.22 0 0 588
Szia Mauka!
Még mielőtt aláfekszel a kés alá 80 ezerért, szívesen levelezek veled januárban és leírom a tapasztalatomat, ugyanahhoz a dokihoz jártam, épp most készülök otthagyni őket. Üdv, Kisfekete
Előzmény: Mauka (586)
Mauka Creative Commons License 2003.12.20 0 0 587
Alice!

Köszi szépen, bocsi, h eddig nem jelentkeztem, de vizsgáztam ma.

Mauka Creative Commons License 2003.12.19 0 0 586
Epreske!
Köszi, de most már halomban állnak a címek. Azt hiszem megpróbálkozom valamelyikkel, aztán ha az is műtétet javasol, akkor belevágok.
Alice Kedves!
Már annyian rámozdultak a dologra, h valszeg nincs rá szükségem. Ha mégis, akkor úgyis szólok majd. Ha vmi mást is írtál, akkor viszont az itt megadott címemre kérném szépen.
Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket. Nem annnyira jó hallani, h mások is jártak így, de azt hiszem ennél lehetne még sokkal rosszabb is, úgyhogy nem elégedetlenkedünk, ugye?
Puszi továbbra is mindenkinek.
(Most már nem tünök ám el!!! Ezt vegyétek figyelmeztetésnek!:))))
Előzmény: epresjoghurt (584)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.19 0 0 585
Küldjem el mégegyszer, vagy már megérkezett??
Előzmény: Mauka (583)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.19 0 0 584
Szióka!

Én is csak a saját sztorimat tudom elmondani neked, hátha segít. Kb. 1 éve voltam laparon, ugyanolyan tünetek miatt, mint ami neked is van. Nem volt menzeszem és tele voltam apró tüszőkkel. Aztán miután hasonlóan semmitmondó kezelést kaptam mint Te (hormon vizsgálat nélkül szedették a folyamatosan növelt closty adagokat), meddőségi központba mentem. Az ottani doki mondta azt, hogy jó eséllyel nem kellett volna megműteni, anélkül próbáltak volna tüszőrepedést elérni.
A műtét valóban nem nagy, de én nagyon szívesen kihagytam volna az életemből. Lehet, hogy a mióma miatt mindenképpen szükséges lehet, nem tudom.
Én mindenesetre a mai eszemmel a helyedben más szakemberrel is konzultálnék. Ha érdekel én is el tudom küldeni a dokim elérhetőségét, akit paracsimpo topictársunk segítségével ismertem meg. :o)

Előzmény: Mauka (583)
Mauka Creative Commons License 2003.12.19 0 0 583
Kedves Alice!
Nem igazán vonom kétségbe a dokibácsim diagnózisát. Egyrészt azért, mert a hormoneredményekből állapította meg, másrészt azért, mert én is láttam az UH-on.
Egyébként a leveled még nem érkezett, de ez a freemailnél nem újdonság.
A lányodnak gratulálok, visszaolvastam egy kicsit, úgyhogy láttam már. Jó, h vannak még csodák!
Előzmény: AliceCsodaországban (582)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.18 0 0 582
Na most végre átolvastalak.
Ezek a laboreredmények megvallom őszintén, nekem kínaiul vannak. Nem értek hozzá. Annyit tudok, hogy a PCO egy nagyon összetett hormonprobléma, viszont sok orvos szereti ezzel elintézni a dolgot.
Én csak viszonzásul a saját lányom esetét tudom elmesélni különösebb laboreredmények nélkül röviden:
28 éves korában kezdett neki a babaprojektnek, nem jött össze. A mensije mindig is rendetelen volt és soha nem volt 28 napos, mindig hosszabb. Egyszer már túl sokat késett, azt hitte terhes, elment az sztk nődokihoz, aki csinált egy hüvelyi UH-t, a petefészkeiben sok kis ciszta volt, rögtön rávágta, hogy PCO, és menjen műtétre. A lányom félt a műtéttől, elmesélte nekem ezt az egészet, én meg akkor nekiálltam itt levelezgetni meg beszélgetni sorstársakkal. Majom75 adta ezt az orvoscímet, amit neked is megmaileztem. Ő is csinált UH-t, és azt mondta, hogy ez korántsem PCO. 3 havi pgigátló szedése után állípította ezt meg, és rögtön felírta a closbegytet. Adott időpontra UH, 3 érett pete, amelyik másnap megreped, eksön órára előírva, és másnap berendelve postcouitus utáni kenetvizsgálatra, mikoris meg lett állapítva, hogy a hüvelyben lévő vegyi összetétel elpusztít minden spermiumot - azaz, összeférhetetlenség. Meg lett mondva a lányank, hogy következő mensi után ujra az egész, majd ha ez sem hoz eredményt, jöhet az inszem meg a lombik meg amit akarsz... de összeférhetetlenség ide vagy oda, a következő mensi nem akart megjönni, és akkor csináltunk tesztet, ami kétcsíkos lett, illetve mára már 11 hetes terhes...
Szóval a természet néha tréfás kedvében van, sőt szvsz nem is olyan néha...
Előzmény: Mauka (580)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.18 0 0 581
MÉg nem olvastalak végig, csak azért válaszolok, mert megküldtem a mailt, kicsit zűrös estém van, de mindenképpen írok ide is! :-)
Előzmény: Mauka (580)
Mauka Creative Commons License 2003.12.18 0 0 580
Kedves Alice!
Hát, akkor íme a történet:
Az 5 éves kislányom még teljesen spontánul fogant. Utána fogigátlót szedtem. Kb másfél éve apával úgy döntöttünk, h abbahagyom a fogigátlót, de a mikulás elfelejtett megérkezni. Mikor elmentem a nőgyógy bácsihoz, nem a rendes kivizsgálás következett, hanem közölte velem, h nincs pé-m (mindenféle vizsgálat nélkül), ezért indítsunk Clostyval. Aztán teltek a hónapok, megturkált egy kicsit minden hónapban, de még mindig el-el felejtett az a mikulás. Természetesen minden hónapban vinni kellett a kis grafikonomat a hőmérőzésről és ez alapán úgy tünt, h az a vacak pé még mindig nem indult be. Aztán elkezdtük a Clostyt emelni-emelni. Közel 1 év után már el is küldött egy (!) 5. napi hormonvizsgálatra, ahol LH-t, FSH-t és prolaktint néztek. Ja és szeptemberben végre sikerült egy UH-ot is nagy nehezen kikönyörögnöm. Na, végre volt pé-m ezek alapján (Closty már 2x2- azt hiszem 2x4-ig akarta emelni). Ekkor látott több apró tüszőt is. Ebben a hónapban volt egy valszeg biokémiaim, mert a teszt kimutatta, de nem láttuk az UH-on. Csak valami "vízzel teli dolgot". Miután megjött a miku, úgy mentem vissza hozzá, h most ne gyógyszerezzünk, hanem nézzünk rendesen hormonszintet. Közölte velem, h nincs rá szükség, mert jók voltak a múltkori eredményeim. Na, ekkor gurultam be és elmentem a Nyírő med.centrumába. Már az asszisztens az adataim felvételénél látta, h valszeg PCO. Abból a vitt eredményből! Aztán itt volt 3. és 21. napi vérvétel, UH és HyCoSy. Egyértelműen PCO, sőt a "vízzel teli dolog" egy mióma.
Ha már az asszisztens is felfedezi a dolgot, viszont a régi dokim nem (aki főorvos ráadásul), akkor ott azért gyanús a dolog, nem?
A gondom igazán az, h a meddőségi doki kb.50-80 ezerért csinálná meg a műtétet, viszont ennyit nem gondoltam kifizetni. Főleg, ha van más lehetőség is esetleg!
Nnna, most jó hosszú lettem! Bocsi.
Mivel egyenlőre még csak kezdő vagyok ezen az oldalon, ezért gratulálok a kismamá(k)nak és a többieknek meg sok puszi.
Mauka
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.18 0 0 579
Ma találkozom a lányommal, este megmailezem, de jobb lenne ha ide írnád le a PCO-d kalandos történetét, hiszen ez a fórum éppen arra van!
Előzmény: Mauka (578)
Mauka Creative Commons License 2003.12.18 0 0 578
Alice!
Nagyon szépen megköszönném, ha a mauka73@freemail.hu-ra elküldenéd a címet.
Úgy tűnik, h tényleg PCO, de ez egy kicsit bonyolult módon derült ki. Egy kicsit vitáznék a bármelyik sebész-nőgyógyász dologgal a saját tapasztalataimból kiindulva. Ha érdekel, h derült ki, magánban megírom, h a többieket ne terheljük ezzel.
Előzmény: AliceCsodaországban (577)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.17 0 0 577
Mauka, amennyiben tényleg igaz a PCO és tényleg igaz az, hogy csak a lapar segít, akkor ha akarod meg tudom adni azt az orvost aki a lányomat kezelte... de ez nem olyan nagy és kockázatos műtét, bármelyik jó sebész-nőgyógyászt felkeresel, jó úton vagy.,..
Előzmény: Mauka (576)
Mauka Creative Commons License 2003.12.17 0 0 576
Sziasztok Lányok!

Még új vagyok nálatok, a medlombos topikról kukkantottam be hozzátok.
A meddőségis dokibácsim nem olyan rég állapította meg, h PCO-m van , műtétet javasolt. Utánanéztem egy kicsit a neten és a Babaneten a Dr.Ács azt írta, h ők csinálnak valami hormonális ékrezekció nevű gyógyszeres kezelést. Nem tudtok erről valamit? És kihez érdemes menni laparra, ha nem megy a gyógyszeres dolog?
Köszi a segítséget előre is.
Sziasztok: Mauka

epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.16 0 0 575
Otthonról biztosan nem fogom magamat izgatni. :o)))
Előszöris végig alszom 3 napot, aztán már itt is lesz a karácsony.
Előzmény: AliceCsodaországban (574)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.16 0 0 574
No akkor nagy beszélgetéseknek nézünk elébe...:-)))

Fönoködnek mondd meg, hogy az izgalom árt neked, és csak bizonyos határokon belül állsz a rendelkezésére.

Előzmény: epresjoghurt (573)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.16 0 0 573
Nagyon szépen köszönöm, nagyon boldog vagyok. :o))

Otthon is van netem, sőt most már időm is lesz rá. :o)

Bár a főnökszöm pont azon ügyködik, hogy otthonról is elérjem a céget.

Előzmény: AliceCsodaországban (572)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.16 0 0 572
Hát most hogy már hivatalos megerősítést is nyert a dolog, teljes szivemből gratulálok, kívánok neked könnyű terheséget, könnyű szülést, szép kisbabát! :-DDD

(Otthonról is tudsz netezni?)

Előzmény: epresjoghurt (571)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.16 0 0 571
Sziasztok!

Ma voltam a dokinál, nem bírtam ki szerdáig. :o)
A nővérek végig pusziltak, nagyon-nagyon örültek nekem.

Van 1 sztárfotóm a picurról. 12mm-es a petezsák és embriótelep van benne, ezt mondja a papiruszom. :o)))

Ja és ma dolgozom utoljára, veszélyeztetett kismama leszek.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.13 0 0 570
Hát akkor úgy néz ki minden rendben - bár a rosszullétek nem kellemesek. (nekem egy sem volt szerencsére).

A görcsök a méhszalagok nyúlását jelzik.
Na kiváncsi vagyok az UH-ra! :-DDD

Előzmény: epresjoghurt (569)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.13 0 0 569
Valóban a legfontosabb dolog így már megvan. :o))

Tegnap kivételével egészen jól vagyok. Mellfeszülés az van, sőt nőttek is már, pont akkorára amilyenre mindig is szerettem volna. ;o)
Görcseim is voltak rendesen, ezek most már múlófélben vannak.
Tegnap viszont olyan sz@rul voltam, hogy haza is kellett mennem, szédülés, hányinger. Szerencsére mára már elmúlt.

Előzmény: AliceCsodaországban (567)
paracsimpo Creative Commons License 2003.12.11 0 0 568
Eperke!

Köszi a dicséretet a fiacskámra:) Életben is tündéri:) Remélem neked is ilyen babád lesz még ha esetleg kiscsal lesz is:)))))

Alice: igen nagyon nyugodta baba:) Csak akkor sír ha éhes, fáj a pocak vagy teli a pelus esetleg uncsizza magát:) Pocakfájás nem sokszor van már szerencsére, Pelust sokszor nézem, unatkozni meg nem hagyom csak ha nagyon muszályos házimunka van:) de akkor van apa, vagy dédi, nagyi:)))) Szóval tényleg csak akkor sír ha éhes, de akkor aztán remegnek a falak:)

csimpimami és Kristóf aki ma 7 hetes:)

Előzmény: AliceCsodaországban (567)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.11 0 0 567
Szia Joghurt,
a lányom mostanság inkább nagyon fáradt, mert most elég sok a munkája. Már megmondta a főnökének, aki állitólag nagyon rendesen reagált a dologra. Sőt már kaptunk is egy ajándékot, unokahúgom (az egyik) elküldte nekünk a tábori fürdetőjét, amit még nem használt eddig (:-))) ) - úgy hogy a leglényegesebb már megvan :-DDD - de csak itt nálam tárolom, mert nem szabad semmit venni meg kapni a betöltött hetedik hónapig, meg van tiltva.

Hányinger, émelygés, undorító szagok, hasgörcs, mellfeszülés, gyakori pisilés, aluszékonyság hogy áll nálad?

Paracsimpi,
megnéztem a fiadat, nagyon szép formás kisbaba, és ahogy látom nyugis is - vagy tévednék?

Előzmény: epresjoghurt (566)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.11 0 0 566
Sziasztok csajok!

Bocs a késői válaszért, még dolgoznom, közben pedig olyan vagyok, mint 1 mormota.

Köszönöm mindenkinek a gratulációkat! :o)))
Jövő szerdán megyek UH-ra, utána jelentkezem a hírekkel. Mindenesetre a főnököm már most be van sz@rva, hátha veszélyeztetett kismama leszek. :o)

Alice: Lányod már kevésbé izgul? Már csak 2 hét és telekürtölheti a világot a jóhírrel. :o))

Csimpimami: Kristóf nagyon dögös legényke. :o)

paracsimpo Creative Commons License 2003.12.09 0 0 565
Csak nem?:)))))
Gratula! Nem szólok senkinek:))))))))
Majd írj, hogy mi van!

Alice: gratula a lányodnak a 10. héthez:) HOgy repül az idő:))))) Új képek vannak a www.babaszoba.hu oldalon Fehér Kristóf Márk 2 címen természetesen az F betűnél:))))))))))))
Na most senkit nem hülyének nézek ám, de volt már aki rákérdezet:(

csimpimami és a 6,5 hetes Kristóf:)))

Előzmény: epresjoghurt (541)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.08 0 0 564
Nézz át a meddőség-lombik fórumba, hogy mennyien vannak hozzád hasonló cipőben, és mennyinek sikerült...
ja és te se gondolj állandóan a fehér elefántra!!! :-)))
Előzmény: pomberke (563)
pomberke Creative Commons License 2003.12.08 0 0 563
Ez nem az én napom...

Alice a leányodnak is nagy gratula és problémamentes babavárást kívánok!

Előzmény: pomberke (561)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.08 0 0 562
Nálunk csak a petefészek teli cisztákkal volt... de a PCO szindróma egyébként az irodalom szerint "gyakran okoz meddőséget", de nem aa meddőség egyik alapfeltétele... szvsz ha a cisztáidat kiiktatják, akkor te is anyuka leszel hamarosan...
Előzmény: pomberke (561)
pomberke Creative Commons License 2003.12.08 0 0 561
Rendszertelen menzesz, hízás, szőrősödés, pattanásos arcbőr

Hajjajj, sőt még sok egyéb is, petefészek tele cisztákkal - mondjuk műtétet első ránézésre nem javasoltak - a legváltozatosabb helyeken tele vagyok igen erőteljes és makacs aknékkal ésatöbbi ésatöbbi. Mindesetre, január elején pontosabbat fogok tudni.

Előzmény: AliceCsodaországban (560)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.08 0 0 560
Tényleg csak zárójelben... de a lányomnál az sztk orvos azonnal műtétet javasolt, és majomkától kaptam egy orvoscímet, aki lelkiismeretesebben kivizsgálta... biztos, hogy PCO-s vagy? Rendszertelen menzesz, hízás, szőrősödés, pattanásos arcbőr - tényleg mind együtt van???

Az én lányom azóta most lépett a 10. hétbe...)

Előzmény: pomberke (559)
pomberke Creative Commons License 2003.12.08 0 0 559
Kedves Alice, Neked is köszönöm a kedves szavakat. Tudom én azért ezeket, ha nagyon akarom, de ettől még elég elkeserítőnek találtam a helyzetet. Na igyexem összekapni magam, aztán majd tudósítok.
Előzmény: AliceCsodaországban (558)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.08 0 0 558
pomberke, a korod semmit nem jelent.
Bár én 30 éve szültem az elsőt, de akkor sem született több down kórós gyerek mint most, és akkor nekem pl. azt mondták, hogy a rizikófaktor 35 év utáni ELSŐ SZÜLÉSNÉL emelkedik, avagy akkor, ha előtte 10 éven belül nem szült az anyuka. És speciel ezt a kórt ma már ki tudják mutatni...
Egy egész csomó ismerősöm van, aki 40 éves kora körül szülte meg a makkegészséges gyerekét!
Nyugi... nem mindenki PCO-s akit annak mondanak, és a PCO nem jelent egyben meddőseéget is!
(És te se gondolj sokat a fehér elefántra! :-)) )
Előzmény: pomberke (556)
pomberke Creative Commons License 2003.12.08 0 0 557
Hüdehülye vagyok, tényleg magával van az ember elfoglalva, ne haragudj a figyelmetlenségért!!! Őszintén gratulálok Neked, Nektek :-) Most raktam össze a dolgokat.

Mikor kell menned UH-ra, meg orvoshoz? Többet fognak ilyen előzményekkel nézegetni? (Már ha nem baj, hogy kérdezek.)

Előzmény: pomberke (556)
pomberke Creative Commons License 2003.12.08 0 0 556
Kedves epresjoghurt, köszönöm az üdvözlést. Vígasztalni nem vígasztal persze a más baja, meg hát nekem már van egy hála az égnek egészséges 8 éves gyermekem, úgyhogy nem szólhatok egy szót se. Ettől persze még letörtem, mint a bili füle.

Mindenesetre a jelenlegi bajomból kikúrálom magam jól, aztán mély levegő és belevágok jövő év elején, nem ússzátok meg a beszámolót :-)

Előzmény: epresjoghurt (554)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 555
Léccciii :o)))
Előzmény: Törölt nick (552)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 554
Üdv körünkben, majd számolj be róla, mit tesznek veled. :o)

Ha ez vígasztal, én decemberben töltöm a 37-t.

Előzmény: pomberke (551)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 553
Ühüm :o)
Előzmény: AliceCsodaországban (550)
Törölt nick Creative Commons License 2003.12.08 0 0 552
Na jooo... en is megprobalom magamban tartani a nagy hirt:)) GRATULAAAAAAA:)))))))))
Előzmény: epresjoghurt (543)
pomberke Creative Commons License 2003.12.08 0 0 551
Sziasztok!

Most találtam rá a topikra, átolvastam. Én teljesen véletlenül kerültem egy hete olyan dokihoz, aki szerint ez a bajom, ezért nem sikerülnek a probálkozásaink. Januárban megyek majd vissza, akkor vesznek vért, hogy pontosan megállapítsák a helyzetet.
Jó volt olvasni a pozitiv híreket, mindenkinek szívből gratulálok és problémamentes babavárást kívánok!

Ugyanakkor engem kicsit elkeserítettek, mert 32 éves vagyok, a rendes kikezeléshez mondtak kb 1 évet (ez persze a pontos eredményektől változhat), viszont azt mondták, hogy akkor már elég öregek leszünk mindketten ahhoz, hogy nagyobb bajok is lehessenek majd a babával. Na mindegy, ezen most még nem aggódok, majd ha odaértünk.

Ismeri valaki dr. Szappan Vilmost, aki jelenleg az Uzsokiban munkálkodik a témában?

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.08 0 0 550
Ja, és éljenek a fehér elefántok! Ugye? :-DDD
Előzmény: epresjoghurt (549)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 549
:o)))))
Nagyon szépen köszönöm.

Azért annak nagyon örülök, hogy így a nyavalyánk ellenére is csak-csak sikerül a baba, csak ki kell várni.

Majomka Neked is sikerülni fog. Ha jól emléxem a következő ciklusban, ugye? ;o)

Előzmény: AliceCsodaországban (548)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.12.08 0 0 548
Azannya, rézannya, most tudtam csak pc közelbe kerülni és mecsoda hír!!!! :-DDDD
Ami most két csík lesz az a jövő hétre négy csík is, szívemből gratulálok!!!!

Jujdejőkedvem lett!!!!

Előzmény: epresjoghurt (547)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 547
Szióka!

Nagyon szépen köszönöm. :o)
Nem akartam itt hétfőn kora reggel kiabálni és kíváncsi voltam jár-e erre egyáltalán valaki még. :o)

Pénteken teszteltem először, ma másodszor bár "hivatalosan" csak most szerdán kellett volna. Szednem kellett 1 gyógyszert az összeférhetetlenség ellen és nem akartam potyára feliratni a következő adagot. :o)

Csak jövő szerdán megyek UH-ra, azt mondta a doki, akkor mutatja ki biztosan legkorábban.

Előzmény: majom1975 (545)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 546
/tudom/

Please! :o)))

Előzmény: mouser (544)
majom1975 Creative Commons License 2003.12.08 0 0 545
Szia Joghurt!

Ilyen szűkszavúan közölni egy ilyen jó hírt!!!!

HATALMAS GRATULA.

Mikor mész UH-ra?

Majom

mouser Creative Commons License 2003.12.08 0 0 544
/me magasra emeli a viccvót tábláját.

természetesen bármeddig, ha kéred. :-)

Előzmény: epresjoghurt (543)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 543
Sejtettem, hogy másik nicket kellett volna csinálnom.

Egy rövid ideig azért még magadban tudod tartani? Mondjuk úgy Szilveszterig? :o)))

Előzmény: mouser (542)
mouser Creative Commons License 2003.12.08 0 0 542
és rámbízod? nem tudtad, hogy indiszkrét bagázs vagyunk? :-DDDD

azért megpróbálok vigyázni rá :-)

Előzmény: epresjoghurt (541)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 541
:o))))))
Pszt! Még titok...
Előzmény: mouser (540)
mouser Creative Commons License 2003.12.08 0 0 540
:-DDDDDDDD
Előzmény: epresjoghurt (539)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.12.08 0 0 539
II :o)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.25 0 0 538
Szegénykém, meg tudlak érteni.
Most így ex hasibusz nem tudom megmondani, mert nem magamnak vettem, hanem a lányomnak, mert neki nem volt pénze terhestesztre, így én bementem a patikába és kértem terhestesztet, mire ők mondták, hogy milyen kell, mert van ami 3 napos terhességet tud kimutatni, van ami 10 naposat, mondtam kérek mind a kettőből, de holnap megkérdezem pontosan a lányomat mi is volt ez, ha érdekel. (Csak az a lényeg, hogy a szavatosság érvényes legyen rajta, én olyat vettem, ami még 2 évig érvényes...)
Pihend ki magad, az mindenképpen jót tesz.
Előzmény: epresjoghurt (537)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.25 0 0 537
Nem volt vészes, inkább az volt fárasztó, hogy le kell dolgoznom az így eltöltött munkaidőt is. Olyan amortizált voltam már múlt hét végére, hogy szombaton 1/2 1-kor ébredtem. :o)

Tudom, hogy vannak nagyon koraiak, de azokkal is meg kell várni azt az időt, amíg beágyazódik a picur, ami úgy tudom min. 1 hét. Megnéznéd nekem melyik teszt az? Előre is köszi. :o))

Előzmény: AliceCsodaországban (536)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.24 0 0 536
Örülök, hogy túl vagy rajta, nagyon drukkolok neked is meg majomnak is! MIlyen volt?

(Mint említettem, lehet kapni olyan tesztet is, ami a 3 napos terhességet is kimutatja, aztán még mindig megnézheted 2 hét mulva...)

Előzmény: epresjoghurt (535)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.24 0 0 535
Sziasztok!

Bocs hogy eddig nem jeletkeztem, nagyon eltalált a melódia.

Majomka: Köszönöm a drukkolást, nagyon jól esik. Én is nagyon szorítok Neked. Remélem tényleg a következő lesz az utolsó inszemed. :o)))
Miért kellett a Norcolut? Nem érett tüsző?

Alice: Biztos minden rendben lesz a lányodéknál. Aggódnivalót pedig mindig lehet találni, ebben én is profi vagyok. :o)))

Az első inszemes napon este fájogatott a jobb oldalam, szerintem akkor repedt meg a tüsző, úgyhogy inkább fiú lesz, ha egyáltalán lesz? :o)

Most 2-3 hét várakozás. Ez a legnehezebb, nem vagyok egy türelmes típus, a bizonytalanságot pedig pláne nem bírom.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.19 0 0 534
Hát ez nagyszerű kismajom!
Biztosan sikerülni fog - ha nem misztifikálod el túlságosan. Soha nem szabad mindent egy lapra föltenni. DE rajtam nem múlik, ha megmondod mikor lesz, egész nap drukkolni fogok!!! :-)

Nagyon örülök a gerincednek, az én lányom is 182 centi, és gyerekkora óta nagyon sok baja van a gerincével, Schauermannos is mellesleg, állandóan gerincferdülés elleni gyógytornákra járt, és nála is nagyon sok olyan probléma előjött, amit a nyaki gerinccsigolyák okoztak.

Kérlek, írjál gyakrabban!

Előzmény: majom1975 (533)
majom1975 Creative Commons License 2003.11.19 0 0 533
Hello Alice!

Azért egyben utolsó, mert ez sikerülni fog.

A gerincem tök jól van, már lassan fél éve járok a gyógytornászhoz (eleinte heti 2x kb. 3 hónapja heti 1x) és összehasonlíthatatlanul jobb, mondhatni semmi problémám nincs vele elmúlt a karzsibbadás, az erőtlenség, a fájdalom, úgyhogy örök hála a gyógytornásznak, illetve az ottani dokinak, hogy lebeszéltek a műtétről.

puszi: Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.19 0 0 532
Miért "egyben utolsó" lesz az inszem?

MI van a gerinceddel?????

Előzmény: majom1975 (531)
majom1975 Creative Commons License 2003.11.19 0 0 531
Sziasztok Lányok!

Joghurt idáig is szorítottam neked, ma is gondolok rád (ugyen nem is volt rossz).

Alice örülök, hogy a Lányod már jobban van, velem most nincs semmi különös, Norcolutot szedek, amitől megjön, és a harmadik naptól kapom a gyogyikat a II. (és egyben utolsó) inszemhez.

puszi: Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.19 0 0 530
Na akkor majd izgulhatsz, hogy melyik napon is történt meg a robbanás! Mert ha a tegnapi fickók ma érnek célba spontán, akkor nagy a valószinüség, hogy lányod lesz, ha meg a maiak, akkor fiad, mert ugye az X spermiumok kitartóak, míg az Y-ok fürgék. (Szvsz mi fiút várunk, mindegy, az is ember...:-))) )

Lányom jól van, kezd megszünni az állandó émelygése, valószinüleg a terhesvitamin miatt gondolom, (sok B vitamin van benne) meg szed valami terhességerősítőt is, sárgatesthormont vagy mit, valami "geszt" van a nevében. És parázik rendesen, mert mindenféle jóindulatú egyedek olyanokat mondanak neki, hogy manapság már minden második nő elvetéli az elsőt meg ilyeneket. Alacsony a vérnyomása, a többit majd az első vérvétel utáni eredmények után tudjuk meg.

Kismajom, tényleg hiányzol, mikor jelentkezel???

Előzmény: epresjoghurt (529)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.19 0 0 529
Tegnap is volt, ma is megyek. Tegnap amikor voltam még nem repedt meg a tüsző, ezért ma is megyek. Szerencsére nem fájt, de azért most is izgulok. :o)))

Lányodék hogy vannak? :o)

Majomka: Veled mi van, hol tartasz?

Előzmény: AliceCsodaországban (528)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.19 0 0 528
Na mi volt, mesélj!
Előzmény: epresjoghurt (527)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.17 0 0 527
Igen, alighanem az a lényeg, hogy elfogadjuk és megpróbáljunk túllépni rajta. :o)

(Mostantól kezdve viszont folyton 1 fehér elefánt jár a fejemben...) ;o)

Előzmény: AliceCsodaországban (526)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.17 0 0 526
Lehet, hogy az a lényeg, hogy előbb az ember BELENYUGODJON a megváltoztathatatlanba? Fene tudja... irtó kiváncsi vagyok az eredményre majd. :-)

(Fő, hogy ne gondolj a fehér elefántra! Próbáld ki! Mondjuk egy nőgyógyász azt mondja neked, hogy csak akkor leszel terhes, ha egy napig EGYÁLTALÁN nem jut eszedbe a fehér elefánt. Innentől kezdve - holott addig eszedbe sem jutott - valahogy állandóan fehér elefántokat látsz. Nem így van???)

Előzmény: epresjoghurt (525)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.17 0 0 525
Igen ez szerintem is működik, így találtam rá a páromra is. :o)) Már letettem arról, hogy valaha is megtalálom azt a pasit, akivel szívesen összekötném az életem, amikor összefutottunk.

De most nem tudok nem odafigyelni. :o)

Ja és ma van pont 3 éve, hogy megtaláltam a páromat. :o)))

Előzmény: AliceCsodaországban (524)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.17 0 0 524
Tudod én egy kicsit babonás vagyok, de valahogy ez eddig bejött. Tulajdonképpen az a lényege, hogy általában akkor történik valakivel valami jó, ha éppen nem gondol a fehér elefántra. Anno én is vagy két évig jártam minenféle meddőség elleni kezelésekre, és akkor lettem terhes, mikor az sztk nőgyógyász azt mondta, hogy előbb egy drasztikus hormonkúra kell. Akkor valahogy beletörődtem és nicsak mi történt szinte azonnal... egy 3 és fél kilós kislány. Aztán most meg a lányom volt szinte ugyanígy, én meg vettem neki (az ő fizetése fillérre ki van számolva) vagy 3 terhestesztet, jó ha van otthon, ha már többször kell alapon. Aztán csak 1-re volt szükség... Csak úgy mondom. Egészen biztosan összefügg valahogyan az ember pszichéjével ez a dolog. Ha éppen nem ez a fő gondod, akkor bejön valahogy...
Előzmény: epresjoghurt (523)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.17 0 0 523
Szerintem is nagyon izgi. :o)))

Megfogadtam, hogy csak akkor tesztelek amikor mondják. Annyit estem már pofára, igyexem magam nem túlzottan beleélni.

Találkoztam pénteken Milkabögrével és Fannibögrével. Tündéri a pici lány. :o)))

Az előttünk járó pozitív példák mindig sokat segítenek.

Előzmény: AliceCsodaországban (521)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.17 0 0 522
(Ja, és lehet kapni olyan terhes tesztet is, ami már a 3 napos terhességet is kimutatja! Csak úgy mondom...)
Előzmény: AliceCsodaországban (521)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.17 0 0 521
Jó az az egy tüsző, csak a fickók is gyorsak legyenek! Hű de izgi ez az egész.... :-)
Előzmény: epresjoghurt (520)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.17 0 0 520
Köszönöm, aranyosak vagytok, hogy szurkoltok. :o))
Most valahogy nyugodtnak érzem magam és jókedvűnek. Szeretem itt azt, hogy mindig tudom hányadán is állunk.

Megint csak 1 tüszőm van, 22mm-es volt reggel. Szerintem nem akar túlstimulálni, elég volt az előző dokinál. Most is csak napi 1/2 injekciókat kaptam (Fostimon). Mondjuk ez kicsit fárasztó volt, hogy hétvégén is az ügyeletre mászkáltunk az injekciót beadatni, ahelyett hogy jól kialudhattam volna magamat.

majom1975 Creative Commons License 2003.11.17 0 0 519
Hello Joghurt!

Szorítok holnapra, hány tüsződ van?

Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.17 0 0 518
Nagyon szorítok nektek! Ne görcsölj, a szervezet előbb utóbb győzedelmeskedik, de addig is drukkolunk nagyon!!!! :-)))
Előzmény: epresjoghurt (517)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.17 0 0 517
Sziasztok!

Holnap lesz az 1.inszem nálam, nagyon izgulok és reménykedek. :o))

csotrog Creative Commons License 2003.11.14 0 0 516
Bobus - már bocsika!!!!
Szülőként - valóban - vigyázni kell, hogy ne rontsák, kényeztessék el a gyerkőcöket....
Nagyszülőként - lehetőség, és hallgatólagos kötelesség kényeztetni! 8)
(Ezt a játékot - mi már - eljátszottuk Veletek! Most - rajtatok a sor!!!)
Előzmény: bobus (514)
csotrog Creative Commons License 2003.11.14 0 0 515
Csodálatos érzés volt Aliz!!!
Paracsipó babájának is örülök - de ezt a babát már "kézzel fogtam" - igaz, hogy csak márciusban érkezik. 8) (Inszemes Ő is.)

"Igazi" nagymama kb 4-5 hét múlva leszek.
Dec. 17-re irták ki a menyemet szülni - szerintem, ha kihordja végig 22-n lesz baba.
Ő normál, első terhességből - az általad is ismert problémák mellett - várható.
Te - szomszédasszony - ráérsz vásárolgatni, ha Judit babája már legalább 7 hónapos lesz.
Addig kényeztesd a lányodat finom kajákkal... meg a jó humoroddal!

Előzmény: AliceCsodaországban (513)
bobus Creative Commons License 2003.11.13 0 0 514
Kedves Alice!!!

Gratulalok en is, jo nagymamasagot, a lanyodnak pedig nagyon szep kismamasagot, es egeszseges lurkot kivanok!!! Latom erik az uj topikod (hogyan legyunk tokeletes nagymamak ugy, hogy az unokat se kenyeztessuk/rontsuk el..:-)))))), vagy valami hasonlo!!:-)))

Előzmény: AliceCsodaországban (513)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.13 0 0 513
Köszönöm mindenkinek a gratulát, csotrog, biztosan nagyon szuper érzés lehetett, hogy a baba a nagymamájának mozdult meg először! Most egy ideig nem beszélünk a babáról, mert babonásak vagyunk, meg van tiltva, hogy babaholmikat vegyek... de persze ha bármi ujság van, mindenről beszámolok (egyelőre el kell mennie az ANTSZ-be, mert van egy cicájuk otthon. (???) )
epresjoghurt Creative Commons License 2003.11.13 0 0 512
Gratulálok a babához! :o)))

Előzmény: AliceCsodaországban (507)
paracsimpo Creative Commons License 2003.11.13 0 0 511
Alice és Judit:)

Szívemből gratulálok!!!:))))))))Jujj de jó:))))
Ő a másik csodamami mint én:)))))Nekem is rossz volt a post. teszt és a baba már kint van:)))))
Ebben higyjetek Ti is és meg lesz az eredménye:)))

Az ujjaim még 8 hónapig keresztben leszek mikor nem szoptatok vagy fürdetek:))))))))

Előzmény: AliceCsodaországban (507)
csotrog Creative Commons License 2003.11.13 0 0 510
Aliz szomszédasszony + Judit!
Gratulálok!
További vidám hónapokat kívánok!

Én is kaptam egy különleges "ajándékot" - kb 6 hete.
Az inszemes kismama - aki a Jánosba járt - (jövő héten ilyenkor lesz 30 éves) kisfiának az első "nagy" mozgását.
Úgy történt, hogy:
nagyon szépen növöget a pocija, és mindenki kérdezgette, hogy mozog-e már, mikor mozdult meg....stb... stb..
Elég ideges volt a sok hiábavaló vállrándítástól - mert még nem érezte.
Én szemtelenül megfogdostam a hasát, és finoman meglötyögtettem - majd nyugtatgattam, hogy biztosan azért nem érzi, mert sok a magzatvize, meg kicsi lehet még a baba.
Alighogy végigmondtam - a baba teljes hosszában megnyújtózott a két tenyerem között, kettőt dobbantott a bal tenyeremen, és elfordult....
Meglehetősen hosszú bébi, a korához képest! Megmutatta!!
Óriásit nevettünk, hogy kikérte magának a legényke kicsiséget!
(Egész nap fülig érő szájjal, meg a talajtól kb 2 cm-re lebegve mászkáltam - a meghatottságtól ...)

Előzmény: AliceCsodaországban (507)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.12 0 0 508
Jaj bocs, hogyg nem válaszoltam rögtön, igen igaz, bár azt hiszem szegényem ujra választ magának egy új nicket (Juditkám ne haragudj, de én voltam itt előbb... szegénykém csinálhat magának vagy 10 új nicket, csak hogy az anyja ne akadjonrá... :-((( de micsinájjak, ha rájövök??? :-))) )
Előzmény: majom1975 (505)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.12 0 0 507
Jött telefon! Csak egy baba van de az van!
Hurrá...!!!!!

(Az orvos azt mondta, hogy kevés ilyet látott, hogy az összeférhetetlenség dacára ez van... tényleg csoda!!!)

Hurrá! Hurrá! Hurrá!!!!

Előzmény: AliceCsodaországban (506)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.12 0 0 506
Na már szerda van. Itt ülök és csak fosok magamban csendesen és fegyelmezetten... este 10 előtt nemigen várhatok híreket... :-(((
majom1975 Creative Commons License 2003.11.11 0 0 505
Alice, te lányod Neverever ugye?
Várom a szerdai beszámolót.

Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.11 0 0 504
Én is köszönöm neked a doki címét, ebben a tesztben te is benne vagy! Meglátod nálad sem lesz semmi baj, azok a kis spermák elég huncutok tudnak lenni az orvosi diagnózis ellenére is, és a tüsző is megrepedhet teljesen váratlanul (ha annyi pénzem lenne, amikor valaki erre alapozta pl. a védekezést, és nem jött be...)
Majd még irok csütörtökön, mert szerdán este megy a Kósa dokihoz a lány... :-)
Előzmény: majom1975 (503)
majom1975 Creative Commons License 2003.11.11 0 0 503
Szia Alice!

Hatalmas gratula a lányodnad. (Ez már tuti, hidd el).

puszi: majom

Törölt nick Creative Commons License 2003.11.10 0 0 502
Hu egyet fizet harmat kap :) illetve azert jobb lenne 1 vagy 2. Na akkor emiatt is drukk. Remeljuk csak limitalt szamu hosok jutottak at.

Az egycsikos teszt mogott meg lehet baba de a ketcsikos mogott mindig az van (kiveve ha hormont kapott a kismamjelolt)
de ket het utan az mar baba/k :)

Előzmény: AliceCsodaországban (501)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.10 0 0 501
Ebben tök igazad van, én is így vélem, remélem ez a teszt jobb mint anno a béka, mert nekem ezt a lányomat a béka nem mutatta ki...

De szerdán megnézi UH-val a doki, és én pl. arra is igen kiváncsi vagyok, hogy ugye megérleltek neki 3 tüszőt, most akkor lehet, hogy mind a három megfogant? Áááá tiszta ideg vagyok...

És ha belegondolok, hogy ha nincs ez az internet, ahol mindenféle kérdéseket feltettem, akkor a lányomat nyáron egyszerűen felvágja az sztk nőgyógyász képzelt PCO-val, holott csak a tüszők nem értek meg és azt ezzel a closbegyllel szépen meg lehetett érlelni... meg arra, hogy már az inszemre készülődtek, ha a következő poszcoitális kenet is ilyen eredményt hoz...

Előzmény: Törölt nick (500)
Törölt nick Creative Commons License 2003.11.10 0 0 500
Mit tudnak a dokik? semmitse tudnak... :)

miert ne bizonyulna igaznak? a ketcsikos teszt az ketcsikos teszt, aki rapisilt az terhes. aztan meg lehetnek buktatok a kovetkezo 8 honapban, meg az utana kovetkezo 80 evben, de a kezdet igen igeretes :)

Előzmény: AliceCsodaországban (499)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.10 0 0 499
Kösz Idike, de majd akkor, ha az orvos is megerősíti... majd akkor hurrázok egy jó nagyot én is mindenhol, lehet, hogy még a BBC-vels meg az Al Djazirával is bemondatom ne félj...:-)

MIndenesetre ha igaznak bizonyul, akkor ennyit az összeférhetetlenségről, mindegyik hadseregben vannak hősök...:-)))

Előzmény: Törölt nick (498)
Törölt nick Creative Commons License 2003.11.10 0 0 498
Ide kell utanadjonni, hogy gratulalhassak? :))) Boldog nagymamasagot/unokavarast neked! :)
Előzmény: AliceCsodaországban (494)
Balletje Creative Commons License 2003.11.10 0 0 497
Alice, hiába tudják, hogy mikor volt eksön, a dokik az előző mensi első napjától számolják a terhességi heteket. "Hivatalosan" így a lányod tuti 6 hetes várandós, nyugodj bele.
Pozitív hamis jelzést csak gyógyszer szedése okoz, de tudtommal olyan gyógyszert csak a lombik eljárásnál alkalmaznak.
Előzmény: AliceCsodaországban (496)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.10 0 0 496
Nem nem, az eksön pontos dátuma megvan, szinte órára - orvosi rendeletre történt, szóval semmi találgatás, most már csak azon kell drukkolni (de nagyon ám!) hogy a teszt igazat szóljon. (De ha nem beperelem az egész gyógyszergyártást az biztos... ) Szóval drukkoljatok még egy darabig jó??? :-)

(Nagy pofáraesés lenne, ha az derül ki, hogy vaklárma...)

Előzmény: Balletje (495)
Balletje Creative Commons License 2003.11.10 0 0 495
Ha két hete késik, akkor 6 hetes. :-)
Előzmény: AliceCsodaországban (494)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.10 0 0 494
Hát kábé 4 hetes lehet, már 2 hete késik... még nem merjük elkiabálni, mert csak szerdán megy a dokihoz, akkor sokkal többet tudok majd mondani - de teszt kétcsíkos lett HATÁROZOTTAN kétcsíkos!!! :-)))

(Telefonon a doki alig akarta elhinni..)

Előzmény: Balletje (493)
Balletje Creative Commons License 2003.11.10 0 0 493
Alice: :-)))
Mennyi idős lehet? Mikor kellett volna megjönnie?
Olyan jó ilyen csodákról olvasni!
Előzmény: AliceCsodaországban (492)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.10 0 0 492
Segített a drukkod, van egy kétcsikos tesztünk! :-))) Drukkolj tovább is jó???

(Az összeférhetetlenség dacára egy-két fickó gyorsan bejutott...)

Előzmény: paracsimpo (491)
paracsimpo Creative Commons License 2003.11.09 0 0 491
IgenAlice nagyon aranyos és nagyon jó baba:)
Semmi pénzért nem adnám oda senkinek:))))))

A lányodnak hiper szuper drukkok mennek!!!!!

Előzmény: AliceCsodaországban (490)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.11.09 0 0 490
Szia paracsimbo, nagyon örülünk mindannyian a kisbabádnak! Ugye nagyon aranyos?

Lányomnál még nincsen semmi, mert a postcoitális kenetvizsgálat óta még nem jött meg a mensije, ha megjön, akkor utána mégegyszer meg kell csináltatni ugyanezt closbegillel, és majd csak utána jöhet az inszem. (Összeférhetetlenség áll fenn, a hüvelyben nem találtak élő spermát, annak ellenére, hogy 3 nagyon szép tüsző megrepedt..)

Előzmény: paracsimpo (489)
paracsimpo Creative Commons License 2003.11.09 0 0 489
Joghurtka, Majomka és a kedves többiek!

Nagyon szépen köszönjük a gratulációkat:)
Mindenkinek kívánom, hogy éljétek át ezt az érzést, mert nagyon jó:)

Joghurt, majom nagyon szurkolok a kövi inszemekhez. Remélem mindkettőtöknek ez lesz az utolsó:)

Balettje: köszi, hogy megírtad az üzit az Szt2-ből:)

Itt megnézhetitek a manómat:) http://kep.tar.hu/paracsimpo

Puszi Mindenkinek és nagyon szurkolok. Higgyjétek el megéri kinlódni. Én tudom a majdnem 4 évemmel, hogy milyen készülni a babára és nem jön:(
De nektek nem kell ennyit várni:) Tudom:)

Alice: lányod, hogy van? Van már valami eredmény? Volt már inszem?

csimpimami és Kristóf 2,5 hetes:)

kelico Creative Commons License 2003.11.08 0 0 488
Sziasztok!

Először írok. Magamról: szintén sorstárs vagyok.
Dg: PCO sy.

Két sikertelen inszemi után vagyunk.Tudtok olyanokról akiknek már sikerült? Mennyi próbálkozás után?

Sajnos mind a kétszer csak egy tüsző érett meg /Serophene és Menogon/ mellett.

epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.31 0 0 487
Nem is annyira félek, mint inkább idegenkedek mármiféle beavatkozástól és matatástól :o).

Nekem a 16. napon volt pozitív az LH tesztem, a 17. napra meg is repedt a tüsző, nem kellett külön injekció.

Remélem a következő ciklus sem lesz nagyon más. A részleteket majd akkor tudom meg, ha folyamatosan ellenőriz UH-n. A 7. napon kell először mennem, most arra várok, hogy megjöjjön. Nem túl pontos a ciklusom, de valamikor a jövő hét elejére várom.

Nagyon szurkolok, hogy Nektek is sikerüljön. :o)))

Előzmény: majom1975 (486)
majom1975 Creative Commons License 2003.10.31 0 0 486
Hello Joghurt!

Mitől félsz - magától a beavatkozástól?
Ha igen, akkor ne félj, az egyáltalán nem fájdalmas, max csak annyira kellemetlen mint egy sima rákszűrés.

Én nem félek, hanem alig várom a 2.-at.

Sok sikert hozzá nekünk és mindenkinek.

Majd írd meg nekem légyszi, hogy a ciklus hányadik napján csinálják neked? (Nekem csak 19. napra érett meg a pete és aznap kaptam tüszőrepit, a 21-23. napon tudta megcsinálni az inszemeket, merthogy kettőt is csinált, de lehet, hogy ezt már írtam.

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.31 0 0 485
Igen, nekem is az lesz. Kicsit félek...
Előzmény: majom1975 (484)
majom1975 Creative Commons License 2003.10.31 0 0 484
Szia Joghurt!

Igen, inszem lesz, azt mondta a doki, hogy 3-4-et megcsinálunk, és ha nem sikerül akkor jöhet a lombik.

Neked inszem lesz?

Puszi: Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.30 0 0 483
Igen, a doki mondta. Minél feljebb jutnak, annál kisebb az ellenállás. :o) Nagyon kevés helyen csinálják ezt a vizsgálatot, csak 2-3 intézetben.

Megint inszem lesz?

Előzmény: majom1975 (482)
majom1975 Creative Commons License 2003.10.30 0 0 482
SZiasztok Lányok!

Először is Paracsimpónak nagy gratula a babához.

Joghurt sajnálom ezt az összeférhetetlenség dolgot. Neked a doki mondta, hogy a petevezetőkben is lehet gyilkolni? - csak mert én ilyet még nem hallottam. (Persze ez nem jelent semmit).

Kingajudit, nagyon sajnálom, ami a laparon kiderült, de legalább mostmár lehet tudni, hogy mit kell kezelni.

Velem nincs semmi különös, az első inszem. sikertelen volt, már szedem a clostyt a következőhöz.

puszi: Majom

SpArKiE Creative Commons License 2003.10.27 0 0 481
Köszi, válaszoltam is.
Előzmény: epresjoghurt (480)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.27 0 0 480
mail ment
Előzmény: SpArKiE (477)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.27 0 0 479
Hurrá!

Nagy-nagy gratula Kristóf érkezéséhez! :o))))
Jó egészséget az egész kis családnak.

Előzmény: Balletje (474)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.27 0 0 478
Nagyon sajnálom, hogy további bonyodalmak derültek ki. A baj ellenére azért az megnyugtató, hogy most már biztosan tudod mi volt a gond.

Sok sikert a lombikhoz! :o)))

Előzmény: Törölt nick (473)
SpArKiE Creative Commons License 2003.10.27 0 0 477
Sziasztok!
Nemrég derült ki, hogy PCO-m van. Eddig nem nagyon jártam nőgyógyászhoz, de mivel babát is szeretnénk, ezért szeretnék olyan dokit választani, aki érti a dolgát.
Tudnátok lelkiismeretes, PCO-hoz értő dokit ajánlani nekem?
Sparkie
Pattucika Creative Commons License 2003.10.25 0 0 476
epresjoghurt:Igen igazad van a nőgyógyászaton kezeltek,akkor még én se tudtam mi lehet a baj de hogy az orvosok se veszik észre többszörösen az kicsit megdöbbentett..mindenesetre most a lapar után vagyok 2 hónappal és van egy remek kis medencei gyulladásom amivel szenvedek,és persze kicsit aggódók hogy mi lesz mert az orvosnak nem tetszett az ultrahangom mikor megvizsgált, és mivel a párommal folyton próbálkozunk nemtudom hogy hat-e ha véletlen sikerül a terhesség,de jővőhéten megtudom mi a helyzet!
paracsimpo:Gratula nagyon jó ezt olvasni!:))
Előzmény: epresjoghurt (472)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.10.23 0 0 475
:-))))
Hurrá!
Előzmény: Balletje (474)
Balletje Creative Commons License 2003.10.23 0 0 474
A SzT2-ben láttam:
Kisnyul válasz erre | adatok | e-mail 2003-10-23 19:43:10 (34286)

Sziasztok! Csak most kerültem gépközelbe.
Az alábbi üzenetet kaptam 15.43-kor:"Kristóf Márk 11.35-kor 3080 grammal 53cm-el megérkezett. Jól vagyunk."

HATALMAS GRATULA PARACSIMPONAK ÉS AZ EGÉSZ CSALÁDNAK!!!!!!!!!!!!!


Törölt nick Creative Commons License 2003.10.23 0 0 473
Sziasztok lányok, eltűntem kis időre, de hétfőn átestem egy laparon, ami kicsit többre deritett fényt, mint amire számitottunk. Nem PCO-m van, hanem egy brutális kismedencegyulladásom. Mindenem össze volt nőve mindennnel, ki kellett venni mind a két petevezetékemet. A méhem sem kétszarvú, hanem a gyulladástól benyomódott a méhfal, ezt még egy hiszteróval korrigálni fogja a tanár úr. Aztán, ugye, petevezeték hiányában lombik-program, amitől igen sokat várok.

Szóval gondoltam, hogy megosztom veletek ezt, mert az ember lánya tényleg nem tudhatja mire számithat...

epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.22 0 0 472
Sziasztok!

Majomka:
Nem az RH faktorunk összeférhetlen, azzal nem volt gond. Ezen a klinikán csinálnak un. Postcoitalis tesztet. Itt az időzített "házasélet" utáni napon megnézik, hogy a nyákban mennyi fickó :o) van. Én már előtte kinyírtam őket sajnos. :o(
Azért írtam az inszemet mint legjobb esetet, mert az is lehet, hogy a petevezőben is gyilkolok, és ebben az esetben már csak a lombik maradna, mint lehetőség.
Stimulációval ott tartunk, hogy 4 alkalommal kaptam 1/2 Fostimon szurit a 7-8. ill. 10-11. napokon. Magától van tüszőnövekedés, de nem az igazi, ezért kapok pótlást. Aztán mivel kinyírtam a fiúkat, így esély sincs babára, úgyhogy most várom a következő ciklus kezdetét. :o(

Pattucika:
Ahova mi paracsimpoval járunk az a meddőségi központ a Szabolcs utcai klinikán belül. Valószínűleg Téged nem ott kezeltek félre, hanem a sima nőgyógyászaton, nem? Itt a topicban egyelőre az a tapasztalatunk, hogy a nőgyógyászok jelentős része nagyon nincs tisztában a PCO-val, a kezeléséről nem is beszélve.

Előzmény: majom1975 (470)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.10.21 0 0 471
Nem akart csinálni, hanem csinált, és ez lett az eredmény...
Előzmény: majom1975 (470)
majom1975 Creative Commons License 2003.10.21 0 0 470
Sziasztok!

Joghurt nem is tudtam, hogy megcsinálták neked az összeférhetetlenségit. Sajnálom az eredményt miért legjobb eset az inszem, én úgy tudom, azzal teljesen kiküszöbölhető a probléma.

Alice, jól értem? Lányodéknál is összeférhetetlenségit akar csináltatni a doki?

Rólam annyit, hogy megvolt az első inszem ma 2 hete, reggel voltam HCG vérvételen, de nem sok reményt fűzök hozzá, mert pénteken csináltam tesztet és - lett. Azért szorítsatok.

Majom

Pattucika Creative Commons License 2003.10.21 0 0 469
paracsimpo:Örülök hogy neked bevált:)Nekem nem vették észre a Pco-t ott pedig a vér leletek már akkor is konkrétak voltak,"egyszerű" hormonzavarral kezeltek ráadásul gógyszerekkel tömtek rá, 16 éves korom óta holott ez már nem pubertárs kori probléma volt!Az ultrahang egyszer se jutott eszükbe hogy kéne csinálni sajna:(Nemtudom mennyire korrekt ha beírom az orvos nevét igazából nem akrom bántani attól függetlenül hogy elsiklott a probléma felett, úgymond nem vette észre:/Így csak kezdőbetűket említenék hátha beugrik neked Dr.SZ.I. Mindenesetre nagyon jó hallani hogy baba lesz és sikerült neked:)
Szeretnék megkérdezni titeket mit tudtok az rh összeférhetetlenségről negatív faktorú anya és pozítív faktoru apa esetén,ez is beleszól a fogantatásba?Sok félét olvastam és kicsit aggódk emiatt ha valaki tud valamit erről megköszönném ha írna róla!
Előzmény: paracsimpo (466)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.21 0 0 468
Örülök, hogy jól vagytok. :o)))
Aggódtam értetek, amikor eltűntél.

Eddig elégedett vagyok a dokimmal, magammal már sokkal kevésbé.Tegnap kaptam még egy jó nagy pofont a sorstól. Nem elég hogy PCO-s vagyok (a Szabolcs utcai leletek is alátámasztották), de ráadásul még tömeggyilkos is. A párom hadseregének az összes katonáját kinyírtam. Így a legjobb esetben is csak inszeminációval sikerülhet a baba.

Előzmény: paracsimpo (466)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.10.20 0 0 467
Hát paracsimbo, még nem tudom mi lesz. Most majd aput is megvizsgálják. Már csak egyetlen reményem van: a lányom éppen hólyaghuruttal küszködött a vizsgálat időpontjában, lehet amiatt mást mutatott a kenet.
Mindegy, amint újat tudok, irok.

Te meg bírd már ki ezeet az utolsó napokat! :-)))
Meglátod megéri! :-)))

És majd gyorsan értesíts minket mit nyomtál ki magadból, hogy néz ki meg minden! :-)))

Előzmény: paracsimpo (466)
paracsimpo Creative Commons License 2003.10.20 0 0 466
Pattucika:
Kihez jártál a Szabolcsban?
Nekem ott készült a babám. És 100 %-ig elégedett vagyok a dokimmal. Most epresjoghurt is Ő hozzá jár. Remélem neki is csak poz. véleménye lesz.
A babám nemsokára megszületik.

Alice: és a lányodnak inszeminátio lesz vagy otthon kell együttlenni apával? Mert ha összeférhetetlenség van akkor csak az inszem vagy rosszabb esetben a lombik a megoldás.
Amúgy mizújs errefelé?

Én voltam megint 3 hét kh.-ban mert Kristóf a 35. héten kiakart jönni, de nem engedték. Most meg annyira makacs lett, hogy nem kivánkozik kifelé:))))) Bár még van hátra másfél hét:)))))Csak már olyan kiváncsi vagyok, hogy milyen a kölök:)))))) És már nehéz cipelni is:( Ez az ami aggaszt engem, hogy nem tudok sokat menni:(

csimpimami 38+2

Előzmény: Pattucika (465)
Pattucika Creative Commons License 2003.10.20 0 0 465
Sziasztok!
Nagyon örülök hogy van egy ilyen oldal ahol erről lehet beszélni!Engem Júliusban műtőttek Pco-val,eddig minden rendben volt de úgy látszik nálam duplán agresszív a dolog mert most megint kezdeti stádiumban vagyok úgy tűnik! Pedig egy év tünet mentességet mondtak,persze tudtam hogy semmire sincs garancia!Sikerült lefogynom a műtét előtt de most megint ragadnak rám a kilók de legalább a mensi megvan:)Párommal nagyon szeretnénk egy kisbabát de még mindig várat magára a dolog...Sajnálatos hogy a sokadik orvosnál kellett nekem is kikötni, (aki már akkut állapotban tudomást is vett rólam:/) no de ennyit a panaszról:)A Szabolcs utcai kórházat nem ajánlom senkinek engem ott félre kezeltek, ellenben a Nyírő Gyulában elég korrekt állapotok vannak:)
Előzmény: epresjoghurt (443)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.10.20 0 0 464
No újabb hír, bár ezt nem nekem mondta, hanem a nővérének... valami összeférhetetlenség esete áll fenn állitólag... majd még irok...
epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.20 0 0 463
A MedLomb topicban jó sokan vannak és nagy a nyüzsgés, ott talán ismerik. :o)
Előzmény: Buborka (462)
Buborka Creative Commons License 2003.10.20 0 0 462
NIncs titkolnivalóm elöttetek:)) Nem szándékozom váltani, de a dokim javasolta, hogy konzultáljak vele egyet és holnap megyek. CSak kivi lettem volna, hogy van e valakinek tapasztalata vele. Annyit tudok róla, hogy Amcsiban volt és ott tanulmányozta ezt a témát hosszabb ideig.
epresjoghurt Creative Commons License 2003.10.20 0 0 461
Váltasz?
Eddig olyan elégedett voltál az orvosoddal. Mi történt, persze csak ha publikus?
Előzmény: Buborka (460)
Buborka Creative Commons License 2003.10.20 0 0 460
Sziasztok,
járt már valaki Kovács Péternél a Kaáliban?

Köszi
B.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.10.10 0 0 459
Na, a lányom ma meglátogatott az "alvázszakértőtől" jövet ( az ő keifejezése), és azt mondta, - miután szedte a Closbegilt, hogy aszonta neki a doki, hogy van 3 "irigylésre méltó petéje", és majd vasárnap kell visszamennie, akkor mondja meg mikor fognak megrepedni...

Szóval most drukkolunk. Fogalmam sincs mit jelent ez, de mindegy... már nem ábrándozok.

No meg azt se tudom mit jelentett ez a diagnózis. A Closbegilt vagy mit abbahagyatta vele.

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.30 0 0 458
hát volt bőgés rendesen, bevallhatom:) most viszont nagyon elszánt vagyok:)
Előzmény: epresjoghurt (457)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.30 0 0 457
Nagyon sajnálom, nehéz lehetett feldolgozni. :o(

Én sokszor még most is selejtesnek érzem magamat, hiába próbál a párom vigasztalni.

Előzmény: Törölt nick (453)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.30 0 0 456
Hmmm, úgy látszik a tegnapi hozzászolásomnak nyoma veszett...

Még nem vagyok a vizsgálatok végén, így nem tudom még hogyan lesz a stimuláció. A closty miatt nem tudták megcsinálni a hormonszint vizsgálatot, csak a 21. napit. Viszont annyit már tudunk, hogy legalább a párommal nincs gond. :o)

Előzmény: majom1975 (454)
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.29 0 0 455
lapar a menzeszem után, reményeim szerint október második, harmadik hetében.
Előzmény: majom1975 (454)
majom1975 Creative Commons License 2003.09.29 0 0 454
Kingajudit, mikor lesz a lapar?

Joghurt köszi kérdésed, az a helyzet, hogy most készülünk az első inszmre ebben a ciklusban volt closty + összesen 5x Fostimon szuri, ezzel sikerült összehozni 13. napra 1 13-aska, és 2 11-eske tüszőt. Nem tudom mi lesz, remélem még nőnek
Muszáj lesz nekik. Ha igen, akkor lesz meg az inszem.

Veled mi a helyzet, új doki hogy kezdi a stimulálást?

puszi: Majom

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.29 0 0 453
epresjoghurt, az enyém konkrétan úgy néz ki, mint egy nagy v betű (V). Van kis közös része, de nincs klasszikus ún. körteformájú méhtestem, a magazati fejlődésem során nem olvadt össze a két Müller-cső.

van akinél nem ilyen gázos a helyzet, mert van majdem rendes méhtest, és a végén két kis szarvacska, vagy az egyik szarv sép nagy, a másik meg mintha nem is lenne. Nekem nem volt ilyen szerencsém...

(De jó, hogy már ilyen higgadtan tudok róla írni.)

Előzmény: epresjoghurt (452)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.29 0 0 452
Sziasztok csajok!

Milyen a kétszarvú méh? Még sosem hallottam róla.

Majomka!

Veled mi a helyzet? Nem voltál 1 ideje.

Előzmény: Törölt nick (451)
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.29 0 0 451
a kétszarvú méhemet az a doki vette észre, akihez jártam hosszú ideig. ezután jött a beutaló a meddőségi központba. a Konc doki amikor meglátta a röntgenképet emelte a mobilt, és hívta a Lintner dokit, hogy azonnal, és most rögtön, és csinálja meg, stb. Közben ugye elkezdődtek a vérvételek, plusz az első vizsgálat, ahol a Konc rögtön közölte a PCO-t. Pénteken találkozom a Lintenerrel, és fogok neki szólni róla, hogyha már kukucskál, akkor nézze meg azt is, de nálam első sorban a méhemmel van a gebasz, és gyakorlatilag minden egyéb járulékos.

Azt pedig nagyon remélem, hogy a két doki konzultál egymással, a jelek szerint szoktak:)

Előzmény: majom1975 (450)
majom1975 Creative Commons License 2003.09.29 0 0 450
Sziasztok lányok!

Kingajudit, szerintem tutira szólja a lapart végző dokinak a PCO-ról, mert vannak akiket kimondottan emiatt műtenek meg (mint engem is),nehogymár amiatt kelljen majd újra megműteni (mert azért ennek a műtétnek is van kockázata,mint minden műtétnek, még ha elhanyagolható is - nálam bejött a szövődmény, több mint 1 hétig voltam kórházban magas lázzal), mert ezt nem vette észre az operációt végző orvos (már ha van ilyen).

Nem is igazán értem, nem az az orvos végzi az operációt, aki észrevette a kétszarvú méhet, ill. PCO-t? Vagy ha nem, a két orvos nem konzultál egymással?

Majom

Törölt nick Creative Commons License 2003.09.26 0 0 449
az a stájsz, hogy nálam hónapokig ugyanaz volt. alacsony progi szint tüszőérés elégtelenség miatt. de hogy frankó petefészkeim vannak. closti, closti, closti, semmi, hsg: kétszarvú méh.

és akkor múlt héten a BMC-ben első vizsgálat után benyögik nekem a tutit. annyira meglepődtem, hogy kérdezni is elfelejtettem:)

és menstruálok, igaz, hogy megnyúlt a ciklusom, és nem szőrösödöm. vékony ugyan nem vagyok, de soha nem is voltam:)

most azon tipródtam, hogy szóljak-e a lapart végző dokinak, hogyha már odabent nézelődik vessen már egy pillantást erre is, vagy teszteljem, hogy észreveszi-e?:)

Előzmény: epresjoghurt (447)
krisina Creative Commons License 2003.09.26 0 0 448
Szia Tusi!

Bocs, hogy belebeszélek, de én úgy tudom (mivel én is PCO-s vagyok), hogy a PCO-nak csak egy tünete, hogy több cisztád van. Hormonvizsgálattal lehet eldönteni, hogy kinek van PCO-ja és kinek nincs. Mert a hormonok szintjének eltolódásából állípítják meg a "betegséget".

Előzmény: tusi74 (423)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.26 0 0 447
Én már nem próbálom megérteni a különböző diagnózisokat és eredményeket. :o)
Teszem, amit mondanak és reménykedek.

Én akkor kezdtem másik orvost keresni, amikor már minden egyes alkalomkor mást mondott. :o(

Előzmény: Törölt nick (445)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.26 0 0 446
Én ugyanezt játszom el hónapok óta. :o)
Már kezdem unni...
Előzmény: Buborka (444)
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.26 0 0 445
a lapart a kétszarvú méhem miatt csinálják, a pco csak rátett egy lapáttal a problémáimra. én azon morfondirozom, hogy mitől lett ez "nagy hirtelen", amikor eddig, az eddig dokim minden egyes UH alkalmával közölte, hogy gyógyszeres stimuláció hatására egy nyaffadt tüszőm érik, az is lassan, és slussz. Most emg hirtelen ennyi van?:) Jó, tudom, hogy ezek meg nem akarnak megérni, vagyis nem tudnak, annyian vannak, na de akkor is...
Előzmény: epresjoghurt (443)
Buborka Creative Commons License 2003.09.26 0 0 444
Sziasztok!

Azt figyeltem meg magamon az utóbbi időben, hogy mensi előtt kb. 1,5 héttel tiszta terhességi tüneteket produkálok. Erős hányinger, főleg reggel és este, hasfájás, érzékeny cici. Tapasztalt már valaki hasonlót vagy keressem fel orvosom, gyógyszerészem?:)))

epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.25 0 0 443
Nem akarok belekotyogni, de én pont ezen buktam ki itt néhány hete. Az új orvosom a Szabolcs u.-i klinikán mondta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy lapart kellett volna nálam is csinálni. Azt mondta, hogy ők ezt végső megoldásnak tartják (mert ha csak kis műtét is, akkor is műtét, aminek kockázata van), megpróbálnak peteérést elérni más módon.

Aztán lehet, hogy nekik van igazuk, elvégre ők is elég régi motorosok kellenek legyenek a szakmában.
Azért én rákérdeznék arra, hogy más módszert nem tudnak-e javallani.

Eddig nagyon úgy tűnik, hogy meglehetősen ellentmondásosan kezelik a problémánkat.

Előzmény: Törölt nick (441)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.25 0 0 442
Szia Bubuka!

Bocs, hogy csak most válaszolok, nagy a hajsza a munkahelyemen.

Mi még a vizsgálatok egy részén nem vagyunk túl, így eddig még nem tudom, hogy mi lesz a javallat.

2-3 hét múlva már többet tudok.

Előzmény: bubuka2 (440)
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.25 0 0 441
sziasztok, csatlakozom hozzátok is, bár még csak fél lábbal.

nekem az első BMC -s vizsgálatnál mondták a PCO-t, 20-25 éretlen tüsző/petefészek. Mondjuk gyakorlaital mindennek az elején tartok, de az meglepett nagyon, hogy ezt eddig nem vették észre, pedig hormonszintet néztek, UH-val vizslattak, csak az tüszőérés elégtelenségem volt "felfedezve".

Hát kíváncsi vagyok mi vár rám, mivel pluszban kétszarvú méhem is van, várakozom a laparra, amit beígértek.

bubuka2 Creative Commons License 2003.09.24 0 0 440
Epresjoghurt!

Nálunk a pátromnál is van probléma és én is PCO-s vagyok, és nálunk az orvos megmondta, hogy eleve milyen spermaeredménytől mondják azt rögtön, hogy lombik legyen!

Nálatok mi a helyzet?

Előzmény: epresjoghurt (439)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.24 0 0 439
Szia Bubuka!

Most mentem új dokihoz, még nincsen meg minden vizsgálati eredmény. Csak annak tükrében mondja a továbbiakat. Egyelőre arról volt szó, hogy inszemmel kezdünk.

Az orvos ajánlotta elsőre a lombikot? Ammenyire tudom, ez nem általános.

Előzmény: bubuka2 (438)
bubuka2 Creative Commons License 2003.09.24 0 0 438
Szia epresjoghurt!

Azt hittem, hogy kihalt már ez az oldal, hogy senki se ír!

Mi rögtön lombikkal kezdtünk!
És ti?

Bubuka2

Előzmény: epresjoghurt (437)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.24 0 0 437
Sziasztok!

Csináltak Nektek inszeminációit vagy egyből lombikkal indultatok?

Előzmény: bubuka2 (436)
bubuka2 Creative Commons License 2003.09.17 0 0 436
Szia bollokne!

Úgy néz ki, hogy akkor mi egy cipőben járunk!

Hová jársz lombikközpotnba? Mióta próbálkoztok?
Te is a Diane 35-- öt szedted?

Ha gondolod írhatsz magánban is!

Szia

Bubuka

Előzmény: bollokne (435)
bollokne Creative Commons License 2003.09.17 0 0 435
Szia!
Én pedig ma vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy rátaláltam ezekre az oldalakra.
Én is hasonló helyzetben vagyok mint te.
PCO szindrómás petefészek, és túl vagyok az első lombikon, sikertelenül. Én most készülök lelkileg a másodikra. Ha van kedved válaszolj.
Előzmény: bubuka2 (427)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.16 0 0 434
Hát el is várom tőle, mert ha nálad elb@sz valamit, megölöm én is... :-D
Előzmény: paracsimpo (433)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.16 0 0 433
Szabolcs u.-i klinika Dr. Vajda Miklós akihez epresjoghurt is most kezd el járni:)
Nagyon rendes és kedves orvos. Fiatal és mindent tud amit tudnia kell:)
Előzmény: AliceCsodaországban (432)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.16 0 0 432
Hol fogsz szülni és kinél?
Előzmény: paracsimpo (431)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.16 0 0 431
Akkor jó, most megnyugtattál, hogy ha sokat mozog akkor fejfekvésű:)))))eddig az volt 2 hónapja és 2 hete is:)))))akkor már marad is, mert most már akkora, hogy sztem nem lenne helye:))))))
Még boldogabb vagyok:))))))))
Előzmény: AliceCsodaországban (430)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.16 0 0 430
Köszi a megnyugtató választ.

Sokat mozog a kisbabád? Ez jó jel, mert akkor biztosan fejvégi fekvésű lesz, nekem a gyerekeim alig mozogtak a hasamban, mind a kettő faros volt, aztán azt mondta az egyik doki, hogy ez medencetípus kérdése, ha 5 gyerekem lenne mind farral születne, mert valahogy nincsen helyük mozogni vagy mi nem értem egészen, mert speciel akkora valagam van - és volt, hogy ha ezzel ráülök valakire meghal azonnyomban...:-)))
(De biztosan van ilyen, mert én is farral születtem... remélem ez nem öröklődik ENNYIRE)

Előzmény: paracsimpo (429)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.16 0 0 429
Alice!
Van aki hízik tőle, én speckó szerencsére nem:)
Van aki meg se érzi, hogy kap valamilyen pótlást.
Ikerterhesség előfordul(hat), de legtöbbször az egyik babó felszívódik (sok ilyet hallottam már).
Ha meg mégis ikerbabás lesz, sokkal jobban figyelnek rá, nyugi nem lesz belőle baj:)

A Diane35 egy fogigátló(szokták ajánlani PCO-s csajsziknak akik még nem akarnak babát).

Köszönöm szépen kérdésed nagyon jól vagyunk:))))
Bár az időjárás lehetne egyenletes:) Nem szeretjük a szelet és a hirtelen meleget, akkor olyan kis sajtkukacos a fiam, de kibírható:))))))
Csak mindig frászt kapok, de már legalább dokihoz nem ugrok elsőre:)))))) Csütörtökön vérvétel, kedden dokilátogatás lesz.

Pusz csimpi

Előzmény: AliceCsodaországban (426)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.16 0 0 428
Annyiszor szóbakerül ez a Diane nevű bogyó, mi ez, és mire jó?
Előzmény: bubuka2 (427)
bubuka2 Creative Commons License 2003.09.16 0 0 427
Sziasztok lányok!

Én most találtam erre a topicra, és nagyon nagyon "örülök", hogy az én " betegségemmel " is foglalkozik egy fórum!

Magamról csak annyit, hogy 30 éves vagyok, és 12 évig szedtem a Diane 35-öt.

Akkor még nem tudtam, hogy PCO-s vagyok, de így utólag visszanézve a korábbi leleteimet, már látom rajta, hogy PCO gyanús voltam (vagyok)!

Ez akkor derült ki, mikor az első lombikközpontba mentünk és ott az ultrahang és a vérvétel is kimutatta FS/LH szint!

Most jelenleg a 2-ik lombikunkra várunk ( sajna az első nem sikerült), és én is úgy érzem, mint v.melyikötők írta, hogy ez nem " betegség", hanem egy állapot, amit lehet kezelni és kell is!!!

Bubuka2

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.15 0 0 426
És nincsenek ezeknek veszélyes mellékhatásaik?
Esetleg nem fenyeget az a veszély, hogy egyszerre több pete érik meg és ikerterhesség lesz? (Nagyon nagyon rossz a gerince, egy ikerterhesség betenne neki azt hiszem...)
Amúgy szvsz. még időben van, a férje jövőre diplomázik, eredetileg csak utána akartak babát, tán addigra összejön...

Pihensz sokat? Hogy vagy?

Előzmény: paracsimpo (425)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.15 0 0 425
Alice nyugi:) Az én babóm is ilyen bogyeszektől és szuriktól van és minden rendben vele is és velem is:)))))))
Talán 1. lépésnek clostilbegytet kap, majd ha így nem megy akkor jönnek a szurik.
Bár igaz ami igaz, én úgy kaptam az elejétől, hogy 3. naptól closti és 5. naptól a szurik, amíg nem érik meg a pete.

Ha van valami akkor okvetlenül írd meg, szurok szurok nagyon a lányodnak:)!!!!!!!!

Előzmény: AliceCsodaországban (424)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.15 0 0 424
Na, lányom telefonált, volt dokinál. Nem érik meg a pete... most kap Nocolutot, aztán meg valami peteérlelő gyógyszert, nem tudom pontosan mit... haj haj.:-(

Milyen tapasztalataitok vannak ezekről a peteérlelő bogyókról???

tusi74 Creative Commons License 2003.09.14 0 0 423
Na én is elmentem dokihoz. Kértem UH-t, megnézte a petefészkeimet.

Én: -Van cisztám?
Doki: -Van.
Én -Sok?
Ő: -Á, csak 3, de Ő nem tudja, hogy ezek ciszták-e, vagy az érő peték. Egyébként mindent normálisnak talált.

Na policystas biztos nem lehetek, mert a 3 cysta (már ha az), nem sok.

A mensim olyan, mint az óramű, 28 napra jön tabbletta nélkül, elhízva sem vagyok, csak azok a fránya szőrszálak, amik baromira idegesítenek.

De ezzel a dokival is sokra mentem, bár nagyon rendes, és alapos, de szerintem ebben a témában nincs igazán otthon.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.12 0 0 422
" Ha sikerül teherbeesni, de sajna nem marad meg, akkor lehet tovább az inszem. "

Így igaz. Tudom kegyetlenül hangzik, de a természet szelektál a legjobban, az életképtelen magzatok nagyrésze elvetélt terhesség formájában jelentkezik.

Előzmény: paracsimpo (420)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.12 0 0 421
Egyáltalán nem zavaros. :o)))
És köszönöm a tanácsot. Néhány hónap simán belefér, ha úgy érzem, hogy tényleg mindent megtettünk a siker érdekében. :o)
Előzmény: paracsimpo (420)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.12 0 0 420
Eperke!
Csak még jó tanács.
Ha 1-2 inszem nem sikerül és a doki továbbra is inszemezni akar, akkor nyugodtan menj el egy lombikos helyre, mert 35 fölött már nem kötelező az inszem. De végül is 1-2 hónap még talán belefér. Próba cseresznye.
Ill. úgy értem, hogy ha nem is jön össze egyáltalán terhesség. Ha sikerül teherbeesni, de sajna nem marad meg, akkor lehet tovább az inszem.
Jajj, érthető amit mondok? Nekem zavarosnak tűnik, de remélem a lényeg kijön belőle:)
Előzmény: epresjoghurt (418)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.12 0 0 419
Ha figyelmesen olvastad volna a hozzászólásaimat, nem ezt szűrted volna le. :o(
Előzmény: Maggancs (415)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.12 0 0 418
Szióka!

37 leszek decemberben.

Örülök, hogy jól vagytok és nyugodtan hagyd magad kényeztetni. :o)

Előzmény: paracsimpo (409)
bkati Creative Commons License 2003.09.11 0 0 417
Sziasztok!
Ne haragudjatok,hogy ide kontárkodtam, de olyan jó olvasni, nekem, kezdő PCO-snak a "nagyok" sikerélményeit és tapasztalatait. Őszintén gratulálok mindnyájatoknak akinek sikerült....Én még nem is próbálkozom a baba áldással 2 év múlva tervezem, de sokkal tapasztaltabb leszek a segítségetekkel akkora. Nekem erre a két évre Dianét javasolt a doki, remélem beválik.Csak ez a hajhullás ne lenne...
Mindenkinek egészséget és boldog életet kívánok..Kati
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.11 0 0 416
Köszönöm, hogy szurkoltok:)
Nagyon sokat fekszem, bár az utóbbi időben el-el mentem a közeli bababoltba. Már nem kell, mert minden megvan:)
Egyébként meg tényleg jól esik nappal is csak feküdni és csak a WC-Fürdő-Konyha távolságot megtenni:))))))))) El is alszom napközben. De nem baj, mert ahogy írtátok, babával nem bizti, hogy sikerül majd:))))))

Maggancs: én nem ismerem eperke előző dokibáját, de! az újjal egyetértek, hogy a clostit 3 hónál tivább nem szabad szedni, főleg nem egyhuzamban.
Nekem is mondta ezt (ua. a dokink most), és láss csodát 3x voltam terhess ill. a 3.-nak a végén járok:))))
Jó szakember a mostani is. Én még a kezemet is adnám érte.
Engem már kezeltek el, de nagyon. Ilyen lelkis dokival még nem találkoztam (csak sebésszel), de az nem tudom babát csinálni nekem:))))))

Na megyek visszadőlök, mert ma kivisznek a piacra kismami nadrágot venni:)))Élvezem, hogy anyuék kocsival teszik kényelmesebbé a vásárlást:)))))

Puszi csimpimami

Előzmény: Maggancs (415)
Maggancs Creative Commons License 2003.09.10 0 0 415
Lányok! Nagyon nagy lavina indulhat el ha név szerint orvost negatívan említünk. Epres!, TUDOM (tapasztalatból tudom) hogy most az orvosra haraxol, de ezek annyira bonyolult és egyedi dolgok, hogy ne általánossunk (mi van, ha az előzőnek volt igaza és a mostani mond mást?). Az illető akiről rosszat mondtál biztosan jó szakember, nem lenne diplomája, és nem asszisztált volna már több ezer bébinek a világrajöveteléhez, hidd el. A nagybüdös igazság az, hogy mi vagyunk műszaki hibásak, és sajnos nem a dokikon múlik :( Ők csak a dolgukat teszik.

A meddöségi centrumokkal egyetértek, ott tudnak igazán velünk foglalkozni, a sima nőgyógyik csak a diadnózisig jók. Vannak egyébként külön PCO szakemberek is, nem feltétlenül jó ha a munkahelyed fekvése alapján választasz orvost. HA kezelésre jársz, előbb-utóbb úgyis választanod kell a baba és a munka között ;)))

Előzmény: epresjoghurt (402)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.10 0 0 414
Igen, csotrognak teljesen igaza van, én úgy tudom - hogy a baba születési súlya gyakorlatilag a 7. hónapban lévő baba súlyának a kétszerese!!!

Bizony pihenj sokat, ne röstelld! Olvasgasál, nézd a tévét, és csak pisilni meg mosakodni menjél ki...

Előzmény: csotrog (413)
csotrog Creative Commons License 2003.09.10 0 0 413
Bocs, hogy beleszólok!

Csimpike
Ha a külső méhszáj van csak nyitva, az nem baj.
De! Most növexik súlyra igazán a baba - egyre nagyobb a teher a méhszájra...
Feküdj sokat + ha tudjátok, emeljétek meg kicsit az ágyad lábrészét olyan 15-20 cm-rel. (2-2 tégla elég szokott lenni).
Nagyon hatásos méhszáj +visszér tehermentesítőnek!
Szurkolok - még néhány hétig!!!

Továbbá van egy kis barátném - nov-ben lesz 30.
Inszemje volt júni 6-n. Bejött Neki!!!
Jövő hónaptól Ő is otthon marad. Szépen fejlődik a babája. Ő a János meddőségibe járt pár hónapig... Ott is jó szakemberek vannak.

Előzmény: paracsimpo (411)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.10 0 0 412
Persze, persze, ne idegeld emiatt magad, de az a lényeg, hogy minél többet legyen a baba a hasadban. Mennél előbb szülöd, annál több lesz a problémád utána, ahhoz képest a vizilóérzés meg a levegőnemkapás meg a tízpercenkénti pisilésinger lófütty. Pihenj sokat az utolsó időben.
A kórházi csomagba tegyél bele mindenképpen PUHA vécépapírt, és egy nagyon finom kis körömollót, mert ha a baba körme túl hosszú, képes úgy összekarmolni az arcocskáját, hogy csak no... a másodiknál gond nélkül levágtam a hosszú körmöket azonnal.

Hálóingből elég kettő, ha több kell majd apu bevisz. A pelenka majd a melledre kell, ha szivárog belőle a tej, meg a baba büfiztetésére stb... nagyon hasznos rongydarab az.

Hamarosan nagyon boldog leszel ne félj! :-)

(Még egy "jótanács": használd ki a kórházban lévő időt arra, hogy annyit aludjál amennyit tudsz, és ne siess haza, csak ha kidobnak... otthon mindenképpen kemény munka vár rád az első napokban, éjszakánként többszöri felkelés stb...)

Előzmény: paracsimpo (411)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.10 0 0 411
Kelengye meg van, már csak pár apróság hiánycikk:), de ettől még a baba bármikor jöhet:)

A Kristóf a fő név.

Kh.-i cucc még nincs készen csak listán. HOsszúujjú könzim nincs, a rövidben meg tavaly is fáztam télen:( Elölgombos hálóingből elég 2?
Meg még nekem pelenkát venni (betétet:))

Igyexem majd a beszámolóval, de még ráérek sztem.
Dokibácsi szerint még jó lenne ha legalább a 34. hétig kibírnánk. Már csak 1 hét és 2 nap.
Sztem megy az majd tovább is. Egy picit nyitva van a külső méhszáj, de ezzel még akár tovább is hordhatom nem igaz?:)))))

Előzmény: AliceCsodaországban (410)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.10 0 0 410
Hát ha még 7 heted van hátra, akkor az még istenes, a legrosszabb a 9. hónap, szvsz. ez azért van, hogy a szülő nő már alig várja a szülést (ami egyébként akárki akármit mond egy nagy sz@rásra hasonlít, nich beszaren ne hallgass a rémtörténetekre, én 2 darab farfekvéses gyereket szültem és azóta se változott meg a véleményem...) - borzasztóűan örülök, hogy jól vagy, egészen biztosan egy csodálatos kisfiad fog születni. Melyik lesz a fő neve a Kristóf, vagy a Márk?

Gyüjtöd már a kelengyét?
Biztos ami ziher alapon össze van készítve a kórházi kistáskád? 7. hónap után már kötelező!!!
Tudod: köntös, elölgombos hálóing, vatta, papírzsepi, evőeszköz, pohár, üdítő, konzervzsitó, pénz a nővérkéknek... 3-4 textilpelenka a tejbelövellés utánra... illatos szappan a mosakodáshoz, hogy jó szagod legyen, ha a férjed meglátogat... :-)

Nagyon várom már a beszámolódat, te az vagy, akinek a gyerekét eddig az első kétcsíkos terhességi teszttől végigfigyeltem, kicsit az enyém is - no persze csak úgy virtuálisan... :-)

Előzmény: paracsimpo (409)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.10 0 0 409
Eperke:
Ha szabad kérdeznem hány éves vagy?
HOgy hogy a korod miatt?

Alice: igen már csak 7 hét van hátra:)))))))
Jól viseltem, bár néha volt ügyeletre szaladgálás, de csak vak riasztás volt mindig:))))
Fiú (eddigi UH-ok szerint) és Kristóf Márk lesz, vagy Réka Nikolett. De az UH annyira egyértelmű, hogy még a laikus apus is azt mondta itthon a videón, hogy neki fia lesz (doki is ezt mondta).
És igen, rengeteget nevettem/nevetek:))))))))
Bár vannak pityergős időszakaim is, de azok hamar elmúlnak:))))))))

csimpi 32+4

Előzmény: epresjoghurt (408)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.10 0 0 408
Szia Csimpimami! :o)

Én az előzőben is bíztam. :o)

Írom majd a részleteket, ha lesznek. Annyit már most mondott, hogy lehet, hogy már az elején inszeminációval indítunk a korom miatt. De ez is majd az eredményektől függ.

Előzmény: paracsimpo (406)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.10 0 0 407
Hogy vagy kedves?
Most már nem túl sok van hátra ahogyan számolom... ez az utolsó rész a terhesség legkeményebb része, hogyan viseled? Kisfiú lesz vagy kislány? Vagy még nem tudod? (Az a legjobb egyébként...)

(Remélem a terhesség alatt sokat nevettél és vidám voltál! :-DDD )

Előzmény: paracsimpo (406)
paracsimpo Creative Commons License 2003.09.10 0 0 406
Eperke:
Remélem a dokinkban megbízol majd (nem úgy mint az előzőben) és a remény babát varázsol neked:))))
Ugye azért majd írsz a fejleményekről, hogy hol tartotok?
Nagyon szorítok, meglátod, hogy jó kezekben vagy:)

csimpimami

Alice: a lánykádnak is nagyon szurkolok, Kósáról sok jót hallottam, egyik barátnőmnek babát is csinált:)

Előzmény: epresjoghurt (402)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.10 0 0 405
Most jönnek majd a kivizsgálások (a páromé is). A hormonokat erre a ciklusra már nem lehet megcsinálni a closty miatt. Ha megvannak az ereményeket, akkor derül ki mi a következő lépés.

A Szabolcs utcai meddőségi központba megyek, ez van a legközelebb a munkahelyemhez.

Remélem most már tényleg nem lesz gubanc. :o)

Előzmény: majom1975 (403)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.10 0 0 404
Nagyon jó és hasznos ez a topic, sokmindenben segíthetünk egymásnak.
(Lányom majd hétfőn megy a Kósa dokihoz, kedden jelentkezem mi van... MIndenesetre eléggé el van keseredve.)
Előzmény: majom1975 (403)
majom1975 Creative Commons License 2003.09.10 0 0 403
Szia Joghurt!

Azért majd írd meg légyszi, hogy milyen kezelést alkalmaz nálad a doki.

Melyik meddőségi központról van szó?

Örülök, hogy most már jó kezekben vagy és mielőbbi sikert kívánok.

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.10 0 0 402
Sziasztok Lányok!

Tegnap voltam először az új orvosnál (paracsimpo orvosát választottam végül). Szeretném megosztani veletek az ott elhangzottakat, mert szvsz nagyon tanulságos.

Lesúlytó, amit mondott. Szerinte jó eséllyel megúszhattam volna a műtétet, ami kezelést pedig utána kaptam, arra azt mondta, hogy ezt nem nevezné kezelésnek. Csak ártott. A closty-t 3 hónapnál tovább nem lehet szedni (max. kiegészítőként), mert tönkreteszi a méhnyakat, elzárja a spermiumok útját. Így hiába segíti a peteérést, más oldalról nehezíti meg a teherbe esést. Én már 9 hónapja szedem, egyre növelt dózisban. :o((((

Mivel nincs más eszközöm, ezért itt a topicba írom, hogy ki az az orvos, akit messziről kerüljetek el és ha van érintett ismerősötök van, figyelmeztessétek. Lehet, hogy szülésznek kiváló, de a PCO-val teljesen félrekezelt. Dr. Ruzsvánszky István, a Szent Margit kórházban dolgozik, Óbudán pedig magánrendelése van.

Tanácsként annyit tudok mondani a topicot olvasóknak, ha gyereket szeretnének, menjenek egyből meddőségi központba, ott legalább tudják mit kezdjenek velünk. Az új orvos mondta (Szabol utcai klinikán dolgozik), hogy náluk a páciensek harmada PCO-s és évek óta alig volt néhány eset, ahol lapart kellett volna csinálniuk.

Most már jó kezekben leszek, csak sajnálom az elmaradt időt (nálam a korom miatt ez ráadásul baromira nem mindegy) és azt a sok könnyet, amit eddig már elsírtam.

majom1975 Creative Commons License 2003.09.04 0 0 401
Szia BKati!

Nekem világéletemben sűrű, de vékonysálú hajam volt, most is ilyen, nem veszek észre változást.

Majom

bkati Creative Commons License 2003.09.04 0 0 400
Szia epresjoghurt!
Köszönöm hogy ilyen gyorsan válaszoltál,mert erre a dologra még nem igazán tért ki senki, pedig álítólag a PCO egyik szembetűnő kisérőjelensége. Nekem is pontosan ezt mondta a dokikám, /férfias jellegű hajhullás/, hogy ezt is az androgén okozza, mint a pco-t, és legyek türelmes. De eléggé aggasztó,ugye nem fog az egész kihullani????
Várom lányok, a jó tanácsokat ha van még valakinek iyen problémája!!!!Köszike
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.04 0 0 399
Nekem régen gyönyörű sűrű, hosszú hajam volt. Most is hosszú, de már nem sűrű. Azt mondta a fodrászom, hogy "férfiasan" kopaszodom. Nem vészes, de nem örülök neki.
Előzmény: bkati (398)
bkati Creative Commons License 2003.09.04 0 0 398
Sziasztok lányok!
Lenne egy olyan kérdésem amire nem kaptam választ, pedig majomka tanácsára végigolvastam az egész topicot.
Szóval nekem nagyon hullik a hajam.
És állítólag ehhez nagyban köze van az androgén hormon túltermeléshez ami a PCO egyik oka is.Meg az inzulin probléma is okozza a hajhullást, tehát a dokim teljesen meg van győződve hogy a pco-tól van és majd a dienétől elmúlik.De már tök ritka a hajam.Kérlek segítsetek.
Nektek akik szinte mind pco-sok vagytok, van valamilyen haj problémátok?Vagy ez csak az én egyedi esetem.Várom válaszotokat....
üdv:Kati25
d-torsi Creative Commons License 2003.09.03 0 0 397
Sziasztok!
Nem régen fedeztem fel az oldalatokat,én is PCO-s vagyok, ill. mk oldali petevezetőm el van záródva.A betegséget évi próbálkozás és számtalan kivizsgálás /HSG,hormonszintek,laparoscopia/ után diagnosztizálták, de a laparoscopia szövettani eredménye ezt nem támasztotta alá.Most gyermeket szeretnénk de csak az in vitro jön szóba. Ha hasonló problémád van, kérlek válaszolj!
Köszi
majom1975 Creative Commons License 2003.09.03 0 0 396
Sziasztok Lányok!

Krisina nagyon nagy gratula, de olvastam ám a MEDLOMB-on a nagy hírt, sőt mitöbb én is izgultam, hogy mi az eredmény, mert követtem az eseményeket.

Joghurt, ne legyén elkeskenyedve, találni kell egy jó orvost és meg lesz az eredmény.

Nekem úgy néz ki következő hónapban már inszeminációhoz kapok gyógyszereket és szurikat, mivel az előző hónapban volt peteérésem, de időzített action-ra nem sikerült, ebben a ciklusban megint nincs (bár igaz, hogy gyogyikat sem kaptam).

Szóval kb. szept. végétől kezdődik az izgalom.

Majom

krisina Creative Commons License 2003.09.03 0 0 395
Szia Epresjoghurt!

Persze, hogy meg tudom mondani. A Budai Meddőségi Központba járok a Konc főorvos úrhoz. De még nagyon picik a babákok. Pont ma két hetesek. :-)

Előzmény: epresjoghurt (394)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.02 0 0 394
Gratulálok a minikhez! :o)))

Meg tudnád mondani (vagy írni, ha nem akarod a topicban), hogy hol sikerültél?

Pont most vagyok orvos keresőben. És mindenképpen olyat szeretnék, aki járatos a PCO problémában.

Előre is köszönöm a segítséget.

Előzmény: krisina (392)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.02 0 0 393
Ez csak a látszat. Teljesen magam alatt vagyok, utálok orvoshoz járni, emiatt váltani is. :o(

De most már csak sikerül...remélem :o)

Előzmény: majom1975 (391)
krisina Creative Commons License 2003.09.02 0 0 392
Sziasztok LÁnyok!

Csak szeretném itt is elújságolni, hogy a PCO-m ellenére ma tudtam meg (a beültetésre következő 11. napon), hgy babát várunk. Sőt! Eddig úgy nézz ki, hogy babákokat, mert a magas hormon szintem miatt a doktorbácsi 2-es vagy hármas ikrekre gyanakszik. :-)

majom1975 Creative Commons License 2003.09.02 0 0 391
Húha, de szeretnék én is ilyen optimista lenni Joghurt. Majd szorítok (hogy ne jöjjön az a mensi)

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.09.02 0 0 390
Halihó!

Még nem választottam dokit, egyelőre éppen semmire sincs időm, annyi a meló.
A héten azért igyexem időt szakítani rá.
A héten esedékes a menzesz, ha nem jön meg, akkor nem is váltok (szülésznek állítólag remek a mostani dokim). :o))))

Előzmény: majom1975 (388)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.09.01 0 0 389
Hát.. megint nem jött meg a mensije, de nem terhes a teszt szerint. Ráadásul a szigeten ellopták a hátitáskáját, amibe benne volt a menstr. naptárja is.
Mondtam, hívja fel a dokit.
Előzmény: majom1975 (388)
majom1975 Creative Commons License 2003.09.01 0 0 388
Sziasztok Csajok!

Bababár=babavár

Joghurt mi a helyzet, választottál már dokit? Az enyém épp ma jött vissza a szabiról, úgyhogy már elérhető.

Alice, a te lányodról is jó rég hallottunk, ha néha még benézel ide, és olvasol, lécci írd meg mi a helyzet, olyan kíváncsi vagyok.

Majom

majom1975 Creative Commons License 2003.08.29 0 0 387
SZia BKati,

Nem tűntek ám el a lányok, Joghurt és Csakegysokadnik elég gyakran bejelentkeznek, néha jön Alice, valamint Paracsimpo, de ő már inkább a bababárt látogatja gondolom, mivel hamarosan születik a kisbabája (pedig látod neki is ilyen problémája volt).

Szerintem ilyet ne is mondj, hogy hogyan lesz majd kisbabád, neki kell állni próbálkozni, betartani a doki utasításait, szedni a gyogyikat, stb. és igenis sikerülni fog. Legalábbis az én dokim "megígérte" nekem.

Nekem egyébként amíg fogigátlót szedtem soha nem volt problémám a mensivel, csak előtte, ill. utána.
Nem tudom mi az a YADIN (talán valami fogigátló?)

És igen, UH alapján valószínűsítik a problémát, a hormoneredmény pedig alátámasztja.

Majom

bkati Creative Commons License 2003.08.29 0 0 386
Szia majom1975!
Köszönöm gyors válaszodat.Úgy látom most csak mi vagyunk a Topicon, régebben sokkal nagyobb volt a mozgás.
Szóval nekem úgy derült ki ahogy általában klasszikus. 8 év Marvelon szedés után, pár hónap Mercilon és egyre minimálisabb mensi, fogigátló mellett.Majd fogigátló ide-vagy oda egyszerűen elfelejtett teljesen megjönni.Idén feb.ban szünet és el a dokihoz.Felírt májusban Duphaston gyógyszert,majd megjött, utána megint a nagy semmi.Elküldött UH-ra, sok cysta és a diagnózis:Ön PCO-s, szedjen Dianét és majd jöjjön vissza. Amúgy ahogy feb.ban abbahagytam a fogit, elkezdett hullani a hajam,pattanások jelentek meg rajtam és szőrikék.Ez is klasszikus.Most okés vagyok a Dianától teljesen,de parázok a jövő miatt.Hogy lesz nekem kisbabám????
De addig és még 2 év egyetem, tehát baba szóba sem jöhet.
Te mióta és milyen módszerekkel próbálkozol baba ügyileg?Sokan javasolják ezt a yadinét, tudsz róla valamit?Ez a hormonális vizsgálat egy sima vérvételt takar,mert még nekem ilyenem sem volt, csak UH?ERbből lehetne ugye 100%-osan levonni a tuti diagnózist?
Várom válaszod...üdv..
majom1975 Creative Commons License 2003.08.28 0 0 385
Kedves BKati!

Arra értettem, hogy örülj, hogy időben elkezded szedni a gyogyit, mert így nem fog tovább romlani az állapotod, amennyire én tudom a Diane a helyzet súlyosbodását, azaz a policiszták elszaporodását gátolja. Lehet, hogyha én nem Mercilont, hanem Dianet szedek, akkor nem romlott volna ennyire a helyzet, azaz kevesebb ciszta termelődött volna.

Nekem egyébként csak most, hogy babát szeretnénk derült ki a dolog, ugyanis az egyik jel a mensi rendszertelensége lehet, viszont a fogigátló (amit szedtem) elfedte ezt a problémát.

Egyébként szerintem egész sokmindent megtudhatsz erről a dologról (ami szerintem igenis nem betegség) ha visszaolvasod az eddigi hozzászólásokat, ez nekem is nagyon sokat segített. Amik itt felvetődtek dolgok, azok közül én sokmindent megkérdeztem a dokimtól is, aki készségesen válaszolt, igyekezett felvilágosítani a probléma mikéntjéről.

Az én gyógymodom a laparoszkópia (ciszták nagy részének kiégetése) volt, ugyanis úgy néz ki azóta működnek a dolgok, persze a megfelelő gyógyszer szedésével.
Ha valakinek még nincs olyan rengeteg sok cisztája, vagy egyszerűen csak jobban reagál a kezelésre,használhat csak a gyógyszer (peteérést segítő) szedése, de a doki szerint ez páciensfüggő.

Remélem nem voltam nagyon összefüggéstelen, mindenesetre javaslom, hogy olvasd vissza a TOPIC-ot.

Neked egyébként miből állapították meg a problémát?

bkati Creative Commons License 2003.08.28 0 0 384
Sziasztok csajok!
Köszönöm majom 1975 a válaszodat.
Hogy értetted hogy örüljek, hogy ilyen hamar felfedezték nállam a problémát és hogy a Dianét időben elkezdtem szedni?
Még fokozódhat ez a probléma?Neked milyenné vált a betegség hogy nem fedezték fel időben. Vannak más tünetei is?Neked csak a baba tervezésnél vették észre? És milyen gyógymódot javasoltak a baba vállaláshoz?Egy kicsit aggódok emiatt..
Nekem eléggé hullt a hajam ameddig nem szedtem fogigátlót.De mihelyt szedtem 1 hónapot, már nem hullik annyira..Ez is a betegség egyik tünete??Köszönöm előre is válaszotokat...
epresjoghurt Creative Commons License 2003.08.27 0 0 383
Lányok, nagyon szépen köszönöm mindenkinek a gyors válaszokat. :o)
majom1975 Creative Commons License 2003.08.27 0 0 382
Szia BKati, és Mindenki!

Én nem tartom betegnek magamat attól, hogy ilyen problémám van. Ezt csak egy leküzdendő(hető) akadálynak tartom, ami tudjátok, hogy minek az útjában áll (egyenlőre).

Szerintem örülj neki, hogy neked ilyen hamar felismerték, még mielőtt babát szeretnél, és nem romlik az állapotod tovább a Diane segítségével.
Talán ha nálam előbb kiderül és a megfelelő fogamzásgátlót szedem nekem sem súlyosbodik ennyire a helyzet.
Talán ha, talán ha.

Szóval szerintem nincs igazán recept. Én kicsit nyugdtabb vagyok mióta kezdek tisztábajönni ennek a problémának a mibenlétével.

Nekem az LH és az FSH hormonok mennyisége a megfelelő határértékeken belül van, de az ARÁNYUK nem jó, és ez okozza a problémát. (Azt sajna nem tudom, hogy melyikből van többször annyi mint a másikból).

Remélem egy picit segíthettem.

Majom

bkati Creative Commons License 2003.08.27 0 0 381
Sziasztok.
Kati vagyok, 25 éves és két hónapja már tudom, hogy PCO-s. Kicsit megvagyok ijedve, el vagyok keseredve és Ti vagytok az egyetlen mentsváram.
A dokim Diana35-öt írt fel, beható UH után és közölte hogy ezt addig szedjem amíg nem akarok kisbabát.Szerintetek okés ez így? Nem ront az állapotomon 2 év további fogigátló szedés.Bár anélkül természetesen nincs mensim már fél éve. Ellőtte is szedtem a fogigátlót. Szóval fogigátló, vagy hormongyógyszerek és várni a csodát? Más megoldás még ma nem létezik????
Nem igazán értem az egész betegség anatómiáját, és a doki persze semmit nem magyarázott. Most akkor melyik hormonból van sok, és melyikből van kevés????Bocsánat, hogy hosszú voltam....
Üdvözlet mindenkinek, várom válaszotokat...
ui.Gratulation minden kisbabásnak!!!!!!!
paracsimpo Creative Commons License 2003.08.26 0 0 380
Eperke mail ment!
Előzmény: epresjoghurt (379)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.08.26 0 0 379
Sziasztok lányok!

Épp tegnap döntöttem el, hogy dokit váltok. Elegem van abból, hogy továbbra is a sötétben tapogatózok. :o(

Buborka, paracsimpo, majom1975!
Lennétek olyan aranyosak és elkülditek nekem e-mailben (erre az index-esre nyugodtan jöhet) a dokitok nevét és elérhetőségét?

majom1975 Creative Commons License 2003.08.26 0 0 378
Lányok, még egy dolog, az inzulin-rezisztanciával (remélem jól írom) kapcsolatban.

A típusos PCO-soknál általában együtt jár ezzel a problémával a "betegség", ők azok, akiken a Mertformin tabletta, ill. a fogyás segíteni tud a helyzeten.

Nálam is megcsináltatta a doki a terheléses cukor vizsgálatot, bár megjegyezte, hogy nagyon csodálkozna, ha + lenne az eredmény, mivel ált. jelentős túlsúllyal jár a dolog. Én sem vagyok éppen egy nádszál, de 175 cm 70 kg a doki szerint még nem túlsúly.

Egyébként én ezeket a dolgokat az orvosomtól tudom, aki nagyon készséges és láthatóan ért a problémához, mellesleg nem egy PCOS-nak "csinált" már kisbabát.

Majom

majom1975 Creative Commons License 2003.08.25 0 0 377
Sziasztok Lányok!

Visszajöttem 2 hét szabi után, eléggé megleptetek a hozzászólásaitokkal.

A vetélés-kérdéshez annyit, hogy nekem ebben a hónapban (májusban laparoszkópia, ami egyébként azt jelenti, hogy az elszaporodott cisztákat kiégetik + clostilbegyt + önkényesen hormeel-s cseppek szedése) volt normális peteérésem a doki szerint (hetente 2x UH alapján sikerült megállapítania) megmondta mikor kell próbálkozni, megtettük, majd Uthrogestant kellett szednem progeszteron pótlásra, mivel ennek a hormonnak a hiánya (ill. az elegendőnél kevesebb volta, ami egyébként a PCOS egyik jellemző velejárója) okozhatja a korai vetéléseket. (Egyébként sajnos nem vagyok terhes).

Az is nagyon meglepett, hogy 3-3 ciszta alapján PCO-t állapítanak meg. A PCO-t ultrahangnak ÉS rossz hormoneredményeknek kell alátámasztania, ami azt jelenti, hogy az LH és FSH hormonok aránya nem megfelelő. Egyébként teljesen normális súlyú, szőrmentes, és gyönyörű bőrű emberek is lehetnek PCO-sok, ha az LH, FSH hormonok aránya nem megfelelő, ill. ha az ultrahangon szőlőfürt szerűen lyuggatot petefészket látnak, csak az ilyen emberek nem TÍPUSOS PCO-sok, mint amilyen én is vagyok.

Nálam is próbálta a doki elkerülni a műtétet, de annyi sok cisztám volt, hogy semmilyen gyógyszerre nem reagáltam, mivel ezek a ciszták termelik a rossz hormonokat, kénytelen volt őket kiégetni, hogy ezt az ördögi kört megszakítsa (ciszta-rossz hormontermelés-eredménye még több ciszta).

Egyébként nálam a helyzet annyi, hogy doki szept. szabin, aztán újra gyogyiszedés, peteérés figyelés próbálkozás.

mindenkinek puszi Majom

Paracsimpilimpi 2 hónap már nagyon gyórsan elmegy, úgyhogy hamarosan babázhatsz.

paracsimpo Creative Commons License 2003.08.25 0 0 376
Csakegy:
az én dokim nekem nem ajánlotta a petefészek megmetszést (lapar), mert túl vastag a hasfalam, és azt mondta, hogy amíg lehet stimulálni hormonszurival addig nincs is értelme.
Nekem többször is bejött a szurikúra és látod most már csak 9,5 hét van hátra a szülésig:))))))

Kő a dokim neve, címe? Nem nagyon szeret műteni:))

csimpimami 30+2

Előzmény: Törölt nick (374)
Veronix Creative Commons License 2003.08.25 0 0 375
Magam is képes vagyok várni a csodára, csak asszem nem fog eljönni. Azt meg nem akarom hogy rosszabb legyen a helyzet.

E-mail ment!

Előzmény: Törölt nick (374)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.25 0 0 374
Azt a mutet dolgot a fene tudja... mert ha mar egyszer tenyleg olyan durvan felborult hormonhaztartas + annyira megvastagodott a petefeszek fala, hogy nincs normalis peteeres csak cisztak, akkor miert ne lehetne letjogosultsaga a dolognak? Ha en mondjuk nem 28 hanem 38 lennek (vagy legalabbis kozelebb lennek a 40-hez mint a 30-hoz) lehet, hogy en is bepanikolnek + belemennek a dologba... Most, hogy ugy erzem, rentgeteg az idom, inkabb az altatasmentes alternativakat keresem.... bar most eppen nem is keresem, csak varom, hogy valaki elorukkoljon valami marha jo dologgal:) Ami biztos: megoldas mindig van, csak eppen egyenreszabott. Univerzalis csodaszerek pedig nem leteznek...

Ami szerintem jo lenne, ha valaki kozhirre tenne annak a dokinak az elerhetoseget, aki ugyanezt az elmeletet koveti (tehat, hogy nem minden PCO ami annak latszik + nem kell azonnal szikehez nyulni)

Előzmény: Veronix (373)
Veronix Creative Commons License 2003.08.25 0 0 373
Kezdem magam elég rosszul érezni, na nem magam miatt. Velem még semmi műtét meg injekció meg satöbbi nem volt PCO miatt.
Viszont el tudom képzelni azokat, akiket nem kellett volna műteni...
Előzmény: Törölt nick (372)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.25 0 0 372
Hmmm... es ez erdekes modon egybevag az elmeletemmel:) Na meg azzal, hogy a stressz + a sok-sok kivulrol beadagolt hormon milyen hatassal van a mai fiatal nok szervezetere... (hja... milyen egyszeru is mindent genetikus PCO-nak kikialtani... bar igy legalabb van egy tuti indok arra, hogy az emberre jobban odafigyeljen a doki, ha gond van:)
Előzmény: Veronix (371)
Veronix Creative Commons License 2003.08.24 0 0 371
Egy orvos válasza:

"Tisztelt Asszonyom!

A policisztás ovárium szindrómát az orvosok rendszeresen összekeverik
egyfajta peteérési rendellenességgel, melynek lényege a tüszőrepedés
elmaradása és annak ciszta formájában történő túlélése. Mivel Norcolutra jól
reagál,Önnélis biztosan ez áll fenn. A PCO tünetei egyébként: elhízás,
férfias szőrnövekedés, ritka és gyér vérzések. A PCO génhibára vezethető
vissza, így már pubertáskor jelentkezik. A kollégák diagnózisát tehát
alaposan revideálnunk kell, mielőtt bármilyen kíméletlen címkét a homlokára
ragasztanánk. A PCO esetében valóban nem alkalmasak a természetgyógyászati
módszerek, tüszőrepedés elégtelenség esetén viszont ezek igenis hatékonyak."

Kristy Creative Commons License 2003.08.22 0 0 370
Sziasztok!
Nemrég fedeztem fel az oldalt. azóta többször olvastam a hozzászólásokat. Nekem 13 éve bolondult meg a ciklusom, mellé társult, hízás stb... de minden doki azzal jött hogy ez ettől meg attól van, és adott Norcolut hogy megjöjjön. Ja és később még hozzájött hogy majd szülés után helyrejön. Aztán megkérdeztem 21 évesen a dokit hogy ha félévig sem jön meg, akkor hogy leszek kismama? erre közölote hogy ő se tudja:( Aztán találtam egy nagyon jó dokit. Neki köszönhetően már van egy 4,5 éves kisfiam.(aki tök természetes uton fogant:) de sajna a szülés után sem múlt el a PCO-m:( lefogytam igaz kevesebbet eszem, - reggeli gyümölcs, vacsi joghurt)
Már 3,5 éve szeretnénk kistesót, aki még mindig várat magára:( MOst a hormonok helyett, (vagy előtte) ajánlotta a Méhpempőt, a cickafark cseppet, perui Maca kapszula(DM-ben lehet venni)
Most ezeket próbálom ki , aztán ha nem sikerül akkor max. hormon.
Buborka akkor neked szerencséd van annyiban hogy legalább a ciklusod rendszeres.
Előzmény: Buborka (369)
Buborka Creative Commons License 2003.08.22 0 0 369
Sziasztok!
Mindig olvaslak benneteket, de csak ritkán szólok hozzá... Mindig és újra megdöbbenéssel olvasom, amiket írtok!
Csak szeretném újra a figyelmetekbe ajánlani, hogy én a Merckformin mellett a 2. hónapban estem teherbe (korábban teljesen meddőnek nyilvánítottak) és a kisfiam immáron 2,5 éves! Szomorúan olvasom, hogy még mindig nagyon kevés szakértője van a dolognak, ezért szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Szabolcs utcai kórházat (doki elérhetőségeit szívesen megírom mailben), ahol nagy hozzáértéssel kezeltek! Én is megjártam jó néhány orvost, de érdekes módon itt először kezdték azzal, hogy teljes hormonkivizsgálást kérjenek, mielőtt műtéttel fenyegetnek! Ne adjátok fel lányok, és ha azt látjátok egy dokin, hogy kókler, akkor álljatok tovább!!!!! :)

Sajnos nekem a szülés után ugyanúgy megmaradt a dolog, bár rendszeresen mensturálok, normális peteérésem nincs.

Veronix Creative Commons License 2003.08.20 0 0 368
Hát elkeseredve nem vagyok. Azt hogy PCO-m vagy, egyelőre a tünetekről sejtem/90%-ig biztos vagyok benne.
No menses, szőrnövekedés, elhizás. Cukorszintemet nem tudom. Azt viszont igen, hogy a nagynénémnek csak őgy sikerült a második fia, hogy lapart csináltak neki, a keresztanyámat meg már kipakolták. Ez nálunk családi vonás sajna, de eltökéltem hogy ez velem nem történhet meg.

csakegysokadnick: ha az egyik oldalát nézem, érthető hogy idegesiti a dokit, hogy odamegy a beteg és "okoskodik" (erősen idézőjelben mondom), hogy mit kellene megvizsgálni, elvégre ő a doki, és az ő tudását ne vonja kétsébe senki; a másik oldalról meg azt mondom, hogy sokszor jobban képben van a beteg, főleg ha veszi a fáradtságot és melléolvas.
Engem is műtenének és az zavar, hogy a doki kis sebekről beszél meg kis fájdalomról... Igen, csak nem az ő petefészkét csonkitják meg hanem az enyémet.

Idézek egy "Az orvos válaszol"-ból Nektek:
"PCO syndroma esetén élethelyzettől függően lehet dönteni a kezelésről. Amennyiben nem szeretnél gyermeket, csak a vérzés kimaradások és pattanásos bőr, fokozott szőrnövekedés zavar, úgy gyógyszeres, fogamzásgátló kezeléssel lehet csökkenteni a tüneteket. A tesztoszteron szintet csökkentjük.
Amennyiben gyermeket szeretnétek, úgy először gyógyszerrel próbáljuk áttörni a petekilökődés nélküli (anovulatios)ciklusokat, kb. 3 hónap, amennyiben sikertelen úgy egy 1 napos laparoscopos műtétet javaslunk, melynél mindkétoldali petefészket megégetjük (lézer, electromos kés, stb.), "golf labda" szerűen és ez után stimullálunk ismét. Insulin reziztenia csökkentő gyógyszerek alkalmazhatóak a kezelésben, de szerintem, a legfontosabb, hogy fogyjon a páciens.
PCO sy. esetén a többes terhesség előfordulása és hyperstimuláció valószínűsége növekszik."

Nos, azt hiszem rohatt könnyű leirni ezeket a sorokat és tudom, hogy a jó szándék vezeti őket, de milyen gyereket fogok a világra hozni, ha előtt teletömnek mindennel? Nemhogy kiméletesebb megoldással kezdenének, szerintük ilyen nincs. Ha meg arról kérdezek, hogy homeopátia, fenn vannak a plafonon, hogy szentségtörést követtem el az ő rendelőjében.
Nem mondom, hogy a természetes gyógymód mindig segit, de talán több nőnél kellene próbálni.

Bocs ha hosszú voltam.

Maggancs Creative Commons License 2003.08.20 0 0 367
Csakegysokadnick!, visszanézegettem a hozzászólásaidat, és lenne egy megjegyzésem a gyógyszer-mizériádhoz. Akármilyen durva elhinni, a gyógyszereket az orvosok nem a szerint írják, hogy Neked mi lenne jó (ezt nyilván nem is tudják), hanem a szerint hogy éppen melyik gyógyszergyár hatása alatt vannak. Ezért a sok ellentmondó diagnozis és vélemény. Persze semmi rossz dologra nem kell gondolnod, nem lefizetésre meg ilyesmikre célzok, csak arra, hogy a gyógyszercégeknek külön kutatórészlegük van arról, hogy hogyan befolyásolhatják az orvosokat, és aztán aszerint pozicionálják a gyógyszereket.Ez egy külön szakma, és mellesleg baromi izgi, a férjem nyomult ilyen kutatásokban félelmetes miket tudnak. Nagyjából az az elv mintamikor gyerekkorunkban mondogattuk hogy fehéfehéfehér, aztán megkérdezték hogy mit iszik a tehén és rávágtuk, hogy "tejet".

Mivel a hatáemchanizmus nagyon összetett sok orvosnak se energiája se ideje (vagy nem érti a küldföldi cikket teljes egészében) nincs nézegetni a prokat és contrákat a vastagbetűvel szedett szónál (pl pco vagy bőrbetegség vagy tini vagy 25 felett stb) megáll és kiírja (a szakcikket meghát ugye valamelyik gyógyszergyár már megszponzirálta). Szóóval, áldozatok vagyunk.

Bocs hogy hosszú lettem, csak gondoltam hasznos az info.

Előzmény: Törölt nick (365)
Maggancs Creative Commons License 2003.08.20 0 0 366
Hátigen.. Én a tornában is bízom (Aviva-módszer, abból aztán tutkó nem lehet semmi baj). Várni én sajnos már nem tudok, 29 vagyok és megveszek egy kisbabáért.
Előzmény: Törölt nick (365)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.19 0 0 365
Ja. Szivem szerint en is szivesebben jatszadoznek valami homeopatias dologgal vagy gyogynovennyel -persze a tabletta elhagyasa mellett- de tulsagosan felek attol, hogy ez ujra felboritana a hormonhaztartasom. Akkor tehat maradnak a hormonok (tudtad, hogy a szoja tele van hormonokkal?). Azert abban bizom, hogy amire kepbe jon egy gyerek, addigra mar az orvostudomany is tobbet tud majd errol a dologrol, vagy legalabbis tobb orvos fog ezzel foglalkozni es igy soha nem kell kes ala fekudnom. Szerintem evrol-evre javul a helyzet. (eljen az optimizmus:)))
Előzmény: Maggancs (364)
Maggancs Creative Commons License 2003.08.19 0 0 364
egyetertek, nekem genetikusan biztos hogy nem volt bajom. A hormonhaztartasom viszont erzem hogy fel van borulva, mert kb. két számot nőtt a mellem :)) ami persze nem gond, csakhát szeretném tudni, hogy mitol van, meg babát is szeretnék, ahhoz meg a hormonokat kell helyreállítani.

Esetemben biztos hogy csak hormongyógyír van.

Előzmény: Törölt nick (363)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.19 0 0 363
Hat igen. Igazabol egy endokrinologushoz kene elmennem, de nem igazan szanom ra magam a dologra. Most itt a nyar, sajnalom ra az idot, utana meg ott a munka, nem lesz ra idom. Ugy vagyok az egesszel, hogy ha majd egyszer tenyleg surgos es aktualis lesz a dolog, kivizsgaltatom magam. Addig meg ott a fogigatlo, ami gyonyoruen karban tartja a ragyaimat es a menstruaciom is szabalyos. Igaz, van bennem egy felelem a hormonokkal szemben (szerintem eleve egy rosszul abbahagyott tabletta okozta a komoly bibit) de hazudnek, ha azt mondanam, hogy nincsenek nagyon is praktikus tulajdonsagai a bogyonak:)

Ami egyebkent a PCO-t illeti: Egyre jobban meg vagyok rola gyozodve, hogy ez csak egy kamu dolog. Letezik egy "hagyomanyos" PCO, ami genetikus, az orvosok pedig ezen kivul az osszes atmeneti hormonzavar/ fogigatlo mellekhatas miatt kialakult talan csak atmeneti, am onmagat gerjeszto tunetegyutesre PCO-t mondanak.

Előzmény: Maggancs (362)
Maggancs Creative Commons License 2003.08.19 0 0 362
Szia! nekem azt mondta az orvos, hogy szerinte nem szabad muteni, csak horminkezeles ajanlott.
Azt hiszem az a titka, hogy sok orvosnak nem ez a szakterulete, nalam eddig pl. a sima nőgyógyász sose vette észre pedig volt egy pár hasi UH-m és vérelemzésem is.

Erre a terheléses cukorbetegséges témára én is rámozdultam, mert nekem mióta kiderült a pco azóta az is kiderült, hogy apai ágon minden rokonom kezeletlen cukorbetegség következtében kialakuló időskori betegségekben halt meg...tehát hajlamom is lehet. Szerintem egy belgyógyászati kivizsgálásra kell bejelenzkezni, arra meg bármikor szabadon beutalhat
a háziorvos is.

Előzmény: Törölt nick (361)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.19 0 0 361
Na ma ismet ledobbentett egy hulye orvos...

Mentem hozza, hogy kerjek egy beutalot terheleses vercukorvizsgalatra (csak, hogy tudjam vegre, hogy van-e nalam valami bibi). A doki teljesen ki volt akadva, hogy a PCO miatt mi a feneert akarok en terheleses vercukorvizsgalatra menni, ranezesre megmondja, hogy semmi baj a vercukrommal /inzulinerzekenysegemmel, annak teljesen masok a tunetei es a PCO-nak eleve semmi koze nem lehet hozza. Mondom neki, hogy a neten olvastam amerikai orvosi oldalon etc. A doki teljesen ki volt akadva. Mondta, hogy a PCO-nak semmi koze semmihez, nem lehet kezelni, csak mutettel, azt is csak akkor, ha gyereket akarok. Tagadta a gyogyszeres ek-ize hatekonysagat. Nem is. Egyenesen a letezeset tagadta, mert szerinte azt kizarolag szikevel lehet megcsinalni, a gyogyszeres modszer kizart dolog.

Vegul csak odaadta a beutalot, amikor mondtam neki, hogy a normal nogyogyaszom mar irt korabban egy beutalot, de az lejart. Ja igen. Amikor ma odamentem a laborba es mondtam, hogy nekem biza terheleses es nem sima vercukor lesz, akkor egeszen elcsodalkoztak, mert a vizsgalatkero lapon sima vercukor volt bejelolve...

Na szoval ennyit a zsenialis orvosokrol.

Ja igen... talan pont ezert, de ez a doki legalabb hajlando volt egy vercsoport-meghatarozast is kiirni nekem:))) Ritka am az ilyen... eddig 4 orvos utasitotta vissza eziranyu keresemet. (a vercsoport azert erdekes, mert kivancsi vagyok arra, hogy a vercsoport-dieta szerint nekem milyen eteleket kellene szeretnem:)

Maggancs Creative Commons License 2003.08.19 0 0 360
Szia Zorna! én sajnos nem tudok segíteni, nagyon vékony vagyok...mondjuk miota tudom a pco-t fogytam 3-4 kilot mert bebeszéltem hogy ez csökkenti a tüneteket; hülyeség: tudom. Ha ez tapasztalatnak számít: én futottam és nem vacsiztam, no édesség.
Előzmény: Zorna (359)
Zorna Creative Commons License 2003.08.19 0 0 359
Sziasztok!

Frissen diagnosztizált PCO-s vagyok. Kicsit elkeserít (igazából órák óta potyognak a könnyeim)de ugyanakkor örülök, hogy végre 2,5 év hiábavaló próbálkozás és 4 orvos után kiderült mi is a bajom. Azt hiszem a szőrösödést leszámítva minden itt említett tünetem megvan. Érdekelne, hogy akiknek sikerült lefogyniuk, hogyan (spec. módszer?) és mennyi idő alatt csinálták?

Köszönöm
Z.

Veronix Creative Commons License 2003.08.18 0 0 358
Szia krisina!

Soha nem szedtem fog. gátlót, de valahogy nem is szeretnék. Elég sok bogyót tömtek már belém, igy is megérezte a májam.
Most azért kutatok valami kiméletesebb megoldás után, mert nem hiszem el, hogy csak gyógyszerekkel lehet kordában tartani.

Előzmény: krisina (357)
krisina Creative Commons License 2003.08.18 0 0 357
Kedves Veronix!

Nekem azt mondták, hogy amig gyereket akarok addig nem kell kezelni, és utána olyan fogalmazásgátlót kell szedni ami visszaszorítja a betegséget.

Előzmény: Veronix (356)
Veronix Creative Commons License 2003.08.17 0 0 356
Szia: )

Gratulálok Neked, Te is példa vagy, hogy eccer igy vagy úgy anyukák leszünk: )
Nekem sem mondták 100%ra, hogy minden helyreáll, szőr kihullik, de bizakodom. Egyelőre foganjon meg a béjbi: )

Előzmény: paracsimpo (355)
paracsimpo Creative Commons License 2003.08.17 0 0 355
Veronix: ha elég a válasz kb. 6-9 hónap múlva akkor elmondom. 2 hó múlva szülök:)

Egyébként elvileg helyre áll szülés után, de nem 100%. Én is kivi vagyok, hogy utána tudok e fogyni, lesz e mensim és pém. Remélem igen:)

Tudom, hogy most nem sokat segítettem:)

Előzmény: Veronix (354)
Veronix Creative Commons License 2003.08.17 0 0 354
Sziasztok!

Valaki meg tudja mondani mi van szülés után? Mert ugye van a pco, aztán kezelések meg minden, siker esetén egy béjbi, terhesség, szülés.
De utána gondolom "visszajön" és kezelni kell megint mint gyermekáldás előtt?

krisina Creative Commons License 2003.08.16 0 0 353
Szia Maggancs!

Bocs, hgy csak most írok. Nincs nőgyógyászom és nálam most állapították meg a PCO-t a meddőségi központban. Én a BMC-be járok a Konc főorvos úrhoz. Teljesen megbízok benne. Szerintem nagyon kedves és jó szakember. Azt mondták nekem, hogy egyenlőre amig gyereket akarok ne foglalkozzak a PCO-val, ha mejd nem akarok, akkor viszont olyan fogigátlót kell szednem ami visszaszorítja a "betegséget". Azért én majd szeretnék elmenni egy endokrinológiai vizsgálatra. Biztos ami biztos. Köszi, hogy megnyugtattál a vetéléssel kapcsolatban.

Előzmény: Maggancs (352)
Maggancs Creative Commons License 2003.08.14 0 0 352
Krisina!

Ez egy eleg rejtelyes betegseg (már, ha egyaltalan betegseg)... A lényege, hogy átmenetileg valamitől felborult a hormon háztartásunk, ezért van akinek a fogantatáshoz, van akinek a megtartáshoz kell egy kis orvosi segítség... de ez nem komoly, a XXI. században vagyunk. A vetélések nálam egyáltalán nem biztos hogy a pco-tol voltak, és engem nem is kezeltek (eddig). Ne aggódj, mert Veled minden rendben lesz!!!!!!!!!!!!!, egyáltalán nem törvényszerű, hogy a pco vetéléssel jár együtt. ne aggódj, mert az aggódás, meg a stressz, nnna az viszont holtbiztos, hogy vetéléshez vezethet.

Jó dokihoz jársz?

Előzmény: krisina (351)
krisina Creative Commons License 2003.08.14 0 0 351
Hát ezt nem hiszem el. :-( Miért? Miért? Miért?
Előzmény: Kisfekete (350)
Kisfekete Creative Commons License 2003.08.14 0 0 350
Szia! Igen, azt mondják (többek között az orvosom), hogy PCO-soknál nagyobb az esély a vetélésre. De szerintem ne foglalkozz vele, űzd ki még a gondolataidból is, tudod: pozitív gondolatok...
Előzmény: krisina (349)
krisina Creative Commons License 2003.08.14 0 0 349
Sziasztok!

Most lesz az első lombikom (remélem jövő héten). A PCO-soknál gyakoribb a vetélés mint a "normális" :-) embereknél?

Szia Maggancs! Neked már volt vetélésed? Akor kaptál a terhesség megtartására gyogyikat?

Kisfekete Creative Commons License 2003.08.11 0 0 348
Sziasztok Sorstársak!
Én is PCO-s vagyok, szerintem gyárilag PCO-kódolt :(
Maggancs! Nekem kicsit furcsa, hogy 3 cisztára, a többi tünet nélkül rádmondták, hogy PCO-d van. Csak nem Vereczkey volt? Mondjuk ő specialista ebben... de majd kiderül a véreredményből, pontosabban inkább ne derüljön ki.

epresjoghurt! jól olvasom, hogy szedtél valamilyen gyógyszert, amitől nagyobb lett a méhed? olyan nekem is kell :-)) az enyém is kisebb, mint a normális. bár ez már csak a hab a tortán, a fő baj a PCO. nekem egyébként azt mondta a doki, hogy valószínűleg a méhem is a PCO miatt kicsi, mert már akkor sem volt elég női hormonom.

Előzmény: Maggancs (347)
Maggancs Creative Commons License 2003.08.11 0 0 347
Alice!
Kösz, hogy biztatsz, félek nagyon. Szerencsés a lányod, az én anyukám sajna, inkább csak ijedezne.
Előzmény: AliceCsodaországban (346)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.08.08 0 0 346
Szvsz egyáltalán nem biztos, hogy ez a bajod - de ezt csak mintegy jó hónap mulva tudod meg.
Előzmény: Maggancs (345)
Maggancs Creative Commons License 2003.08.08 0 0 345
Igen, az ultrahang mutatott 3-3 kis cisztat.. Maskor is volt mar UH-m, es meg soha nem volt ott semmi. Ma vettek 3. napi vert, majd gondolom tovabbelemzi az eredmenyt.
Előzmény: AliceCsodaországban (344)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.08.08 0 0 344
Milyen diagnózis alapján mondták neked ezt a PCO-t? Belső hasi ultrahang kimutatta a meg nem repedt tüszőket, amik cisztákká alakulnak? Vagy csak ex hasibusz mondta az orvosod?

Mert pl. a lányomnak egy ilyen belső hasi ultrahangvizsgálat miatt mondta ezt az orvos, aztán a másik mikor hormonvizsgálatot is csinált, azt mondta, hogy a PCO teljesen kizárható. Ő is magas (182 cm), sovány (64 kg), a bőre szép, inkább kevesebb a szőre mint a szokásos, bár a mensije elég rendszertelen...

Előzmény: Maggancs (343)
Maggancs Creative Commons License 2003.08.08 0 0 343
Sziasztok.

En tegnap tudtam meg, hogy nekem is ilyen gondjaim vannak, az eddigieket (vetelesek, viszonlylag nehez teherbeeses) mas orvosok a stressznek tulajdonitottak.
A diagnozis nagyon megijesztett, mindig felve olvastam errol a betegsegrol, es csak az toltott el nyugalommal, hogy egy tunet sem illik ram.. oszt megis Nalam: kifejezetten sovany vagyok, a mensim orara pontos, se nem sok se nem keves, pont annyi gorcs, amit gyogyszer nelkul elviselek, tokeletes bifazisos hom.gorbe, a borom kifejezetten szepnek mondott, es csak annyi szor mint masnak. Ja 29 eves vagyok es meg soha senki nem mondott ilyen betegseget nekem :((((((. Nagyon elkeseredtem. ha tudtok anyagot, ismertetest, tapasztalatot, legyszilegyszi kuldjetek nekem. Nagyon ijedt vagyok. Es mifele mutetrol levelezgettek napok ota?????

Előzmény: epresjoghurt (262)
Veronix Creative Commons License 2003.08.07 0 0 342
Sziasztok!

Joghurt: lehetséges, hogy a PCO miatt lesz kicsi a méh és szűk a hüvely?

Előzmény: epresjoghurt (341)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.25 0 0 341
Igen ebben igazad van, de tényleg fogalmam sem volt róla.
Egyébként én is egy türelmetlen fajta vagyok, nagyon nehezen viselem, hogy hónapról hónapra élek gyakorlatilag. Sem az otthoni, sem a munkahelyi dolgaimat nem tudom tervezni. :o(
Arról nem is beszélve, hogy baromira pánikolok mégegy műtéttől. Úgyhogy nagyon remélem, most már hamarosan siker koronázza a kísérleteinket. :o)
Pár hete egyébként azt mondta a dokim, hogy a már kb. féléves gyógyszer szedés egyáltalán nem volt hiába, ugyanis mind a méhem, mind a nyálkahártyám most már "normális" méretű, eddig nagyon pici volt.
Előzmény: majom1975 (340)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.25 0 0 340
Én ha előbb tudom meg, talán előbb abbahagyom a fogigátlót, előbb megműtenek, szóval minden szempontból előrébb lennénk.
Az a baj, hogy az én "add uram azonnal" mentalitásommal nehéz elfogadni, hogy ez nem sikerül akkor, amikor szeretném (azaz azonnal).
epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.25 0 0 339
Nálam semmi sem utalt rá külsőleg. Ha előbb tudom meg, sem lettem volna okosabb. :o))
Előzmény: majom1975 (338)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.25 0 0 338
Az alkatom nekem sem, de a bőröm állapota igen. (ami azóta hálIsten rendbejött).
epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.25 0 0 337
Amíg ki nem derült ez a gebac, én nem is tudtam ennek a betegségnek a létezéséről. A dokim meg nem gyanakodott, mert a kapcsolatunk jórészt abból állt, hogy fog.gátlót írt fel. A rendelőjében csak hasi UH van, azon meg nem látszik. Az alkatom pedig szintén nem sugallta a dolgot.
Előzmény: majom1975 (336)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.25 0 0 336
Joghurt, én házasság után 1/2 évvel olvastam tök véletlenül erről a problémáról, és mivel nekemm a fogigátló szedése előtt olyan volt a mensim mint a mesében, tudod hol volt, hol nem volt... elmentem a nődokihoz és mondtam neki, hogy vizsgáljon meg, mert tuti, hogy nekem ilyenem van, hát nem igazam lett...

Na mindegy, csak azon csodálkozom, hogy a doki korábban nem vette észre, mivel én már elég régóta járok hozzá és többször is megvizsgált, és mindig mindent rendben talált. Lehet, hogy mivel specifikusan nem keresett ilyen problémát azért nem vette észre nem tudom.

puszi: Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.25 0 0 335
Én sem voltam már késő délután. :o))

1 éve próbálkozunk és tavaly ősszel derült ki a PCO, november végén műtöttek. Tavaly márciusban hagytam abba a fogamzásgátló szedését, hónapokig egyáltalán nem menstruáltam. Ekkor jött a gyanu.

Előzmény: majom1975 (334)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.25 0 0 334
Hello Joghurt!

Bocs, hogy csak most reagálok. Hány éve próbálkoztok, illetve mikor derült ki ez a probléma.

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.24 0 0 333
A 37-et töltöm idén.
Előzmény: majom1975 (332)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.24 0 0 332

Hány éves vagy, ha szabad kérdezni?

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.24 0 0 331
Azt kihagyjuk. :o))
Azt mondja a dokim, hogy ha így spontán nem jön össze ennyi idő alatt, akkor az inszem is meglehetősen kérdéses. Mivel már nem vagyok egy mai csirke, ezért ezt a részt kispórolnánk.
Előzmény: majom1975 (328)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.24 0 0 330
Hello Paracsimpi & Kristóf úrfi.

Ha elolvasod a 323-as hozzászólásomat, abból kiderül, hogy állok. (Gondoltam nem írom le mégegyszer az egészet).

Majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.07.24 0 0 329
Sziasztok!

Látom sokat emlegettek:)))))Jól esik, hogy hiányzom:)
Sajnos 3 hét kórházban voltam, de jól vagyunk és már a 26. hetet fogjuk tölteni és Kristóf lesz:))))))))

Sajna nincs erőm és idegem 4 hét irományát végig olvasni:( Majmóka hogy állsz?
Alice és a lányod?

Ha jól leszek akkor hétvégén amennyire tudok olvasni fogok:)))))))

csimpimami 25+5

Előzmény: majom1975 (328)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.24 0 0 328
Joghurt, hogyhogy inszemináció nem is jött szóba, nekem a dokim azt mondta, hogy ha sikerül peteérést csinálni az a következő lépés.

Azért majd szólj, ha esetleg lombikra kerül a sor, bár kívánom, hogy spontán sikerüljön a'la Paracsimpo)

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.24 0 0 327
Nekem a műtét után mérték, akkor 26mm volt nem sokkal a menzesz előtt.
Most ott tartunk, hogy Clostyt szedek (3*1) és hőmérőzöm (a görbékből ítélve nincs minden ciklusban peteérésem). A dokim mot nyaral, utána, ha addigra sem jön össze a baba, akkor "szorosabb" figyelés lesz, a peteéréses időszakban naponta kell majd UH-ra járnom és olyan injekciót fogok kapni, ami segíti a beágyzódást. Ha ez sem sikerül, akkor egyenesen lombikra küld.
Előzmény: majom1975 (326)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.24 0 0 326
Köszi Joghurt!

Ezekkel a tüszőméretekkel kapcs. van valami tapasztalatod, mekkorának kell lennie peteéréskor stb.?

Veled mi a helyzet mostanában, hol tartotok?

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.24 0 0 325
Az meg persze lemaradt, hogy örülök a sikernek. :o)
Előzmény: epresjoghurt (324)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.24 0 0 324
Az, hogy 14-es és 17-es, az szerintem a tüsző átmérője.
Előzmény: majom1975 (323)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.24 0 0 323
Sziasztok Jányok!

Képzeljétek lett egy domináns tüszőm, tegnapelőtt 14-es volt, ma 17-es (nem tudom ez mit jelent, de doki örülni látszott), csak az a baj, hogy lehet, hogy kicsit késő, mert a doki szerint nincs összhangban a méhnyálkahártya vastagodásával, de lát még esélyt, hogy még ebben a ciklusban történjen "valami".

Nem mondtam meg neki, de elkezdtem szedni kb. 2 hete a Hormeel S cseppeket, azonkívűl a párom minden este "megdelejezte" a hasamat (összedörzsölte a kezeit, majd rátette).
Szóval nem tudom mi segített, a gyógyszerek, a cseppek, vagy a delejezés, de a lényeg, hogy úgy tűnik beindulnak a dolgok. Most nagyon optimista vagyok, úgy mentem be UH-ra is, amikor először találta a 14-est, hogy most biztos, hogy lesz valami.

Veletek mi a helyzet?

Paracsimpo most olvastam a MEDLOMB-on, hogy 3 hétig kórházban voltál, azt is láttam, hogy SPOCK nagyon csodálkozott ezen.

Alice, lányodnak mit javasolt a doki, simán otthoni próbálkozást.

puszi mindenkinek: Majom

majom1975 Creative Commons License 2003.07.16 0 0 322
Köszi Alice, és Joghurt.
Aranyosak vagytok, ma már nem látom olyan sötéten a dolgokat.

Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.07.15 0 0 321
KIsmajom, ne keseredj el!
A nógyógyászat mai állása szerint csak két esetben nem lehet a nőnek gyereke: ha hiányzanak a petefészkei avagy hiányzik a méhe. A többi csak kitartás kérdése. És a kitartás mellett mindenképpen javaslom az ellazulást, a laza életvitelt ebből a szempontból. Nem szabad görcsölni... nekem ugyan anno csak rendszertelenül jött meg meg nem lettem terhes stb.. többit leírtam - de talán éppen azért is lettem terhes a sósfürdőknél olyan hamar, mert BELETÖRŐDTEM lelkileg, hogy erre még sokáig várnom kell. Meggyőződésem, hogy ez is belejátszott! Próbáld magad jól érezni, törődj olyasmivel, mit szeretsz és tojjál mindenre, így az orvosnak is könnyebb dolga lesz - bár tudom, hogy ez afféle okos tanács, mint a "csak ne gondolj a fehér krokodílusra..." :-)
Előzmény: majom1975 (317)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.15 0 0 320
Azt sajnos nem tudom milyen szurikról van szó. Bízzál a dokiban, csak sikerülni fog rövidesen. :o)
Előzmény: majom1975 (319)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.15 0 0 319
Szia Joghurt!

Én most 3. naptól szedtem 2x1-et, de következő ciklusban (ha lesz) 5x1-et kell szednem, valamint azt mondta a doki, hogy elkezdjük az injekciózgatást, de ez nem igazán tudom mit jelent.

köszi: Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.07.15 0 0 318
Nagyon sajnálom. :o(
Szeretnék valami bíztatót mondani, de fogalmam sincs mit.
Szedtél már korábban is clostyt? Mennyit szedsz most?

Nálam a napi (én a menzesz első napjától szedem 5 napig) 2*1 már egész jó eredményt hozott, a hőnaptár alapján volt peteérésem, bár a baba még nem jött össze. Most emeltük ebben a hónapban 3*1-re az adagot.

Előzmény: majom1975 (317)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.15 0 0 317
Sziasztok Lányok!

Alice, nagyon örülök a lányod jó eredményének, bár én teljesen el vagyok keseredve a mai ultrahang miatt mensi 3. napjától kellett clostyt szednem, de a doki mondta, hogy nem azt látja, amit várt volna, ugyanis tüszőnövekedés nuku.

Kérdeztem tőle, hogy lehet-e olyan, hogy valakinek nem tudnak peteérést csinálni egyáltalán, azt válaszolta, hogy nem.

Én most valahogy mégis úgy érzem, hogy nekem már sose lesz olyanom. Kíváncsi vagyok, hogy volt-e már valaha olyanom ebben a nyomorult életben.

Bocs a keserű szavakért, de most jólesett kiírnom a keserűségemet.

Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.07.14 0 0 316
Na ma végre telefonált a lányom! Nem fogjátok elhinni: állitólag teljesen normálisak a laboreredményei, valami kicsi eltérés van, majd a papírt holnap megkapja, de ez biztosan nem PCO, nem is kell kezelni. (Hát ha nem megy el a maszek dokihoz, már rég fel lenne vágva a hasa!!! Megáll az eszem...)

Kicsit megkönnyebbültünk.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.07.11 0 0 315
A sós víznél az a lényeg, hogy olyan összetételű legyen, mint a tenger vize. Ha több a só, az nem baj, de ha kevesebb, akkor csak meleg fürdő.

A sós fürdőnél a lényeg a hőhatás és a gyulladáscsökkentő hatás, meg a vér fokozott áramlása.
Ne vegyél tengeri sót szerintem, mert sokkal drágább mint a rendes só.

A fiúknál nem árt a meleg víz, a meleg hatás csak a spermiumoknak árt. A fiúknak az árt, ha a tojásaik állandóan melegben vannak, ugyanis ott termelődnek a spermiumok, és azért olyan himba limba az egész, hogy hüvösebb legyen mint a test többi része. Ezért viselnek a skótok pl. szoknyát, és ezért veszélyes a szűk farmer meg a sok biciklizés - sos-sok biciklizésről beszéltem, vigyázat!

Szóval csodát ne várj, de néha csodát tesz a sósfürdő. Régen, mikor még az orvostudomány semmit nem tudott sem a PCO-ról de még egy csomó dologról sem, már akkor is különböző meleg ásványi sókban gazdag fürdőkbe küldték a nőket.

Ez nem helyettesíti az orvosi kezelést, csak jótékonyan kiegészíti.

A sós fürdő egyébként se nem csíp, se semmi, kicsit kiszárítja a bőröd, ennyi.

Előzmény: krisina (314)
krisina Creative Commons License 2003.07.11 0 0 314
Elnézést ha rosszul fogalmaztam, de én azt akartam írni, hogy 5 év rendszeres házasélet mellett nem jött össze a baba. Peteérésfigyeléses akcióink pedig kb egy éve vannak.
Ha tengeri sót használok abból lehet kevesebbet használni? Azért kicsit dúrva lenne fél éven keresztül minden második nap 3 kg sós vízben ülni. Ha összehasonlítjuk a kettőt (Gellért és otthoni kúra) akkor biztos ez felel meg a valóságnak. De azért szvsz kisebb mennyiségű tengeri só is megfelel erre a célra. Főleg így, hogy sehol nem alkalmaznak bp-n ilyen kezelést. :-) Szóval én azért megpróbálom úgy, hogy minden este tengeri sóban fürdök. A nőknél nem árt a forró víz a termékenységnek, csak a fiúknál? Bocs, ha hülyeséget kérdeztem.
Sziasztok
Kellemes 7VG-t!
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.07.11 0 0 313
Kedves krisina, azt hiszem már írtam egyszer, hogy a sósfürdőt házilag is lehet alkalmazni. Nekem anno a nőgyógyászom kiegészítő kezelésként javasolta, mikor rákérdeztem. Abban az időben még nem volt uh, az én tünetem csak az volt, hogy a legelső alkalom óta rendszertelenül véreztem, volt úgy hhogy 3 hónapig nem jött meg, de leginkább 6 hetenként, soha nem lehetett kiszámítani, no meg miután férjhezmentem és mindent megtettünk annak érdekében, hogy terhes legyek, soha nem jött össze.

Szóval fogalmam sincsen, hogy én PCO-s voltam-e avagy nem. Velem azt csinálták, hogy 3 hónapig szedtem fogamzásgátlót, közben URH kezelésre jártam, ami gyakorlatilag olyan mint a mikro, belülről melegítette a méhemet, elöl hátul odaillesztettek egy korongot, és aztán 10 pecig így üldögéltem, nem éreztem semmit, majd ennek a végén átfujták a petevezetékeimet, és még ezután sem lettem terhes, no akkor mentem el a maszek után az sztk-ba azt gondolván, hogy lehet, hogy a maszek orvosom valamit eltitkol előlem.

No az sztk-ban nemigen édelegtek velem, azt mondták, hogy olyan fejletlen a méhem, mint egy 12 éves lányé (ez utóbbi amúgy orbitális marhaság, a méh nagysága és teljesítőképessége nagyjából annyira van arányban egymással, mint a fériak himvesszőjének a nagysága és működése), és egy nagyon erős hormonkúrát javasoltak. Én nagyon féltem a hormonkezeléstől, és akkor kérdeztem meg az sztk orvost, hogy mielőtt elkezdeném, nem kisérelhetnék meg egy sósfürdő kúrát. Akkor a kezembe nyomott 10 jegyet a Gellértbe, hogy "dehogynem, semmi akadálya", és még be sem fejeződött a sósfürdő kúra, már terhes is lettem, aztán cirka 3 és félkilós gyereket szültem könnyedén.

A maszek orovosmat is megkérdeztem a sósfürdőről, ő azt mondta, hogy kiegészitő kezelésnek kiváló, és otthon is lehet csinálni, csak akkor legalább 80-100 alkalom egy kúra. Másnaponként kell csinálni, 3 kiló só a kádba (igen, három!), a víz olyan meleg legyen, amilyet csak elbír a bőröm, legalább fél órát kell ázni benne, A VÍZ LEPJE EL A KÖLDÖKÖT, és utána azonnal ágymeleg! Ezt csak azért irom le mégegyszer, mert nem biztos, hogy el tudsz menni a tengerhez.

A lányomnál még minidg semmi hír, pedig már kész kellene lenni a hormonleleteknek... várunk...

(Kösz kedves soraidat, örültem neki:-) )

Előzmény: krisina (311)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.11 0 0 312
Sziasztok Lányok!

Szia Krisina, szerintem ne Zalakarosra menjetek, hanem tengerhez (az aztán igazán sós). Egy PCO-s ismerősöm is ott esett teherbe (lehet, hogy nem ő az egyedüli) Végülis Horvátország sincs sokkal messzebb. Mi is oda megyünk augusztusban, figyeljétek meg, hogy nekünk is ott fog összejönni.

Krisina, csak azt nem értem, hogyha 5 éve próbálkoztok, és nem jön össze, miért csak most derült ki a PCO? Régebben nem csinálták vérvizsgálatot, ultrahangot, vagy 5 éve próbálkoztok, de csak most mentél el orvoshoz?

Az inzulinrezisztanciáról csak annyit tudok mondani, hogy nem hiszem, hogy több cukrot kellene enni, márcsak azért sem, mert azt olvastam, hogy akiknek inzulinrezisztancia miatt van PCO-juk nagyon sokat segíthet, ha lefogynak + van egy gyógyszer is erre (Mertformin, vagy Merkformin nem tudom pontosan), azt hiszem Paracsimpo is szedte (de ez nem biztos, bocs, de most nem olvasom vissza)

Mivel te nem vagy túlsúlyos, gondolom neked nincs inzulinrezisztanciád sem (ált. együtt jár a kettő). Csináltak már terheléses cukorvizsgálatot?

Paracsimpo, te még mindig nem jelentkezel!!

puszi: Majom

krisina Creative Commons License 2003.07.11 0 0 311
Sziasztok Lányok!

Mára sikerült visszaolvasni az összes hozzászólást ebben a témában. A napokban tudtam meg, hogy nekem is pco-m van. Egyébként a medlombról jövök, és augusztusban lesz az első lombikom. Nekem a vérvizsgálatok igazolták + az uh-k a pco-t. Én sem vagyok túlsúlyos, kicsit több a szőr mint kellene, de korrigálom, a mensim minden hónapban megjön, de elég rendszertelen, viszont nagyon fáj és sokszor elájulok. És a fő tünet, ugye, hogy sok ciszta van a petefészkemben. Nekem az a tippem egyébként, hgy lehet, hogy még nincs meg minden tünet, de ez egy öröklött betegség (Doki mondta), és ha nem kezeljük akkor a későbbieken jelentkezhet az összes többi tünet illetve a meddőség is. Nekünk már 5 éve nem jön össze a gyerkőc. Látom, hogy többen elmentetek kivizsgálásra. A körzeti dokitól kell kérnem ehez beutalókat?
Sófürdővel kapcsolatban: Ma felhívtam a Gellért fürdőt és nincs sófürdő, hanem sókamra van, ami állítólag az asztmásoknak jót tesz. Persze ez nem zárja ki, hogy nekünk is. Mi a véleményetek a termálvízről? Mert én arra gondoltam, hogy egy hosszú hétvégére elutazunk Zalakarosra. Hátha az is segíti a lombikomat.
Mindenki nagyon aranyos itt a fórumon.
Alice hozzád külön szólnék, mert amikor olvastalak sokszor eszembe jutott, hogy bárcsak nekem is lenne egy ilyen anyukám aki ennyire odafigyel rám, mint te a lányodra. :-) Biztosan nagyon jó anya vagy és én is szeretnék már ilyen anyuka lenni mint te.
Bocs, ha sokat írtam így elsőre! :-)
Mindenkinek kellemes pénteket.
Még egy kérdés: hogy, ha kialakult ez az inzulinrezisztancia akkor sok cukrot kell enni vagy nem szabad cukrot enni? Vagy ugyanúgy kell enni mint eddig? Vagy csak oda kell figyelni? De mire figyeljek oda? :-)))

tusi74 Creative Commons License 2003.07.09 0 0 310
Köszi Majom, mostmár tényleg ráveszem magam.
Előzmény: majom1975 (309)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.09 0 0 309
Szia Tusi!

Még mindig csak azt tudom mondani, hogy az erősebb szőrösödés még nem jelent PCO-t. Ha nagyon izgat a dolog, kérd meg az orvost, hogy nézze meg a petefészkeidet UH-val - ő fogja látni, ha PCO-s jellegű petefészkekről van szó, de ez még mindig nem jelent tudtommal PCO szindrómát, csak akkor, ha a hormonvizsgálatnál az LH és FSH hormonok aránya sem megfelelő.

Majom

tusi74 Creative Commons License 2003.07.08 0 0 308
Még senki sem mondta, csak szenvedek az erősebb szőrzetemtől, és a neten elkezdtem keresgélni, eljutottam a PCO-ig, majd Közétek. Először gondoltam, beszerzem Tőletek az infót, aztán elmerészkedek dokihoz. Igaz, ha kiderülne, sem kaphatnék hormonkezelést, mert fogamzásgátlót sem (ezt viszont doki mondta vérvétel után, többszöröse thrombocyta-számom a normál érték felső határának, így fokozottan hajlamos vagyok vérrögösödésre, még jó, hogy vérvételre küldött, mielőtt felírta volna a fogamzásgátlót, mert lehet, hogy már nem írogatnék ide).
Előzmény: majom1975 (306)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.07.08 0 0 307
Még nincs meg a laboreredmény, a napokban várjuk...
Előzmény: majom1975 (306)
majom1975 Creative Commons License 2003.07.08 0 0 306
Sziasztok Lányok!

Tusi, neked mondta nőgyógyász, hogy PCO-d van, vagy miből gondolod? Én ismertem olyat, akinek rendkívűl erős szőrzete volt, de nem volt PCO-ja.

Nem igazán értem, hogy mi a problémád, a PCO-t ultrahang + hormonvizsgálat támasztja alá, nem szőrösödés.

Alice, lányoddal mi a helyzet?

Paracsimpo rólad sem tudok semmit, hányadik hétben vagy?

puszi: Majom

tusi74 Creative Commons License 2003.07.07 0 0 305
Lenne egy kérdésem:
Létezik olyan PCO, ahol szabályos menses, 0 pattanás mellett jelentkezik az erősebb szőrzet?
Combon nagyon erős, hason gyengébb, arcon is van, bár nem jelentős?
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.25 0 0 304
Igen, én 5 napig szedtem vagy 2x1, vagy 3x1-et már nem tom. Aztán mikor letelt az 5 nap, onnantól számítva a 4. napra jött meg. Általában erősebben, több és görcsösebb mensijeim voltak tőle. Bár az is igaz, hogy nekem magától szinte nem is volt 17. éves korom után:( Talán ezért is volt fájdalmasabb.

KÖszi a gratot prücsök nevében is:))))))

Előzmény: augusztusi_lany (303)
augusztusi_lany Creative Commons License 2003.06.25 0 0 303
Szia Paracsimpo,
Ez érdekes, nekem pont akkor kellett el kezdenem szednem, amikor már majdnem megjött. Így a gyógyszertől nem jött meg, hanem állítólag, ha abbahagyom, akkor fog???
Te hogy szedted? Abbahagyása után jött meg a mensid?

Ja és gratulálok a kis pocaklakódhoz!

Előzmény: paracsimpo (302)
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.25 0 0 302
Én vérzés meghozásra kaptam norcolutot.
De ha jól tudom akkor kitisztítja a belső részt és akkor normalizálódhat a méhnyh. vastagsága.
Előzmény: augusztusi_lany (301)
augusztusi_lany Creative Commons License 2003.06.25 0 0 301
Sziasztok lányok,
Én nem vagyok PCO-s, nekem olyan problémám van, hogy a méhnyálkahártyám mindig nagyon megvastagszik, és emiatt nagyon vérzek mensi alatt. Most a dokim norcolutot szedet velem.
Az mire jó, és attól vagyok csont ideg?
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.06.24 0 0 300
Majomka, nagyon izgulok miattad! Meglátod, nem lesz semmi baj.

(Érdemlegeset majd csak egy hét mulva tudok magunkról mondani, akkor lesz meg a laboreredmény.)

Előzmény: majom1975 (298)
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.23 0 0 299
Majomka:)
Szóval akkor nincs leállás:)Ez jó és nagyon szurkolok, hogy sikerüljön és, hogy a hátad ne rosszalkodjon.

Te is írd meg feltétlenül, hogy hogy mennek majd a dolgok.

Köszönöm, hogy örülsz velem babailag:))))))))
Annyira jó érzés:)Kívánom, hogy Te is és Alice jánykája is részesüljön benn minél hamarabb:))))

csimpimami 21+2

Előzmény: majom1975 (298)
majom1975 Creative Commons License 2003.06.23 0 0 298
Sziasztok Lányok!

Gerincműtét elhalasztva (+ 3 orvos megkérdezve, mindegyik ellene, ellenben gyógytorna, fizikoterápia, hévizi várakozás, stb.), szóval teljes erőbedobással a fedélzeten.

Nem jött meg, úgyhogy Norcolut, aztán 3. napi vérvétel, majd ciklusstimulálás, stb.

Paracsimpó örömmel olvasom a babaújságaidat, Alice, majd írd meg, hogy milyen lett a lányod eredménye.

Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.06.22 0 0 297
Ma csak a vérvétel lesz úgy tudom.
Neki amúgy semmi baja a jenőkéjével, a másik lányom változik fúriává előtte - olyankor mindenkinek a szőnyeg alatt kell kúsznia, és elrakjuk előle az éles tárgyakat, mert gyilkos indulatai vannak :-)))
Előzmény: paracsimpo (296)
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.22 0 0 296
Nem vagyok babonás, főleg név terén nem.
Eddig a lány: Adrienn Nikolett, fiú: Adrián Márk

De most gondolkodunk, hogy jó lesz e?:))))))
Még változhat:)))))Bár az előző babánál is így álltunk, de nem változott.

Nekem tetszik a Bianka is, de apa hallani sem akar róla. Meg van a Damján. Különleges név és menne a vezetéknevünkhöz:)

Tavaly úgy csináltam, hogy ami tetszik név (fiú, lány) összeírtam (külön-külön) és húztunk:)))))))
Azt hiszem most is ez lesz:)))))))))
De még nem nyávogok neki, van még időnk:)))))

Jánykád bírja jenőkét? Lesz valami kezelés most? Gyogyi szedés 3. naptól? VAgy a vérvétel lesz ma?

csimpi

Előzmény: AliceCsodaországban (295)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.06.21 0 0 295
MI lesz a neve? Vagy babonából még ne beszéljünk erről??? :-)
Előzmény: paracsimpo (294)
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.21 0 0 294
Szia:)

Halálra röhögtem magam ezez a hozzászólásodon:))))))))))) Egyáltalán nem félek. 1x már szültem, igaz nem nagy babát, de a tolófájás és az idő mérése meg volt. csak a fejecske feszítését nem éreztem, mert kicsi volt.
És nem is szabad félnem hisz még legalább 2-3 szeretnék. És ha most félek akkor ez nem lesz megvalósítva:)))))Bízom a dokimban is, a szülésznőben is no meg a kh.-ban:))))))))
A 3-ból ha már csak az egyik bejön akkor nyertem:))))))

És bizti, hogy szép és okos egészséges prücsköm lesz:))))))))))

Előzmény: AliceCsodaországban (293)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.06.21 0 0 293
Csodálatos gyereked lesz. És ne féljél a szüléstől, olyan mint egy nagy szarás, hidd el. (Tapasztaltam). Irigyellek! :-DDD Életem egyik legszebb időszaka volt, mikor az első gyerekemet (jány lett hálistennek) vártam! Fiatal voltam, jó kollégáim voltak, mindenen röhögtünk, meg otthon is - enyém apu szintén jó humorérzékkel megáldva - szóval az egész 9 hónap egy nagy hepening volt. A szülés is könnyű volt, pedig farfekvéses volt (másik lányom is az lett), pedig előtte annyi szülési rémtörténetet adtak elő nekem, hogy szülés előtt egy hónappal még a végrendeletemet is megírtam!

(Sárga blúzom Réka barátnőmé, lemezjátszóm a férjem stb... :-DDD ) DE akkor nagyon is komolyan gondoltam - utólag jöttem rá, mekkora marhaság volt. Azóta is ideges vagyok, mikor minden szüléses filmben nagyokat jajonganak az asszonyok. Miért, a szarásnál is ekkorákat kell sikítozni??? :-)))
(Bocs a vulgárizmusomért...)

Előzmény: paracsimpo (292)
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.21 0 0 292
Ez csak tipp, de tök mindegy milye is lesz valójában csak időben jöjjön ki és egészsegesen 10/10-esen:)))))))))
Annyit röhögök, hogy ennyit még életemben nem:))))
Élvezem az életet és a kismamiságot:))))))))
Előzmény: AliceCsodaországban (291)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.06.21 0 0 291
(Legszivesebben keresztmamának mennék hozzád a kicshez...:-))) )

Örülök, hogy ilyen mozgékony, de ne hívd ki magad ellen a sorsot, ne bízz a fiúban meg ilyesmi... legyen csak gyerek, simán, háromkilós és jó ABGANG értékkel, ez a legjobb.

És sokat nevetni, röhögni, kiélvezni a tehességet ez legyen a legfőbb dolgod hallod????

Előzmény: paracsimpo (290)
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.21 0 0 290
Szia, igen félidőn túl:)))))))
ÉS már apát is sikerült fejbesimizni vele:)))))))
Szépen érzem, olyan erő van benne, hogy csak na:)))))) Szerintem fiú, de szégyenlős és nem mutat semmit:( De nem is ez a lényeg:))))))))

csimpimami aki most már ténylegesen 21. hetes:))

Előzmény: AliceCsodaországban (289)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.06.20 0 0 289
Hű akkor a félidőn túl vagy! Mozog rendesen?

(Bár ez a mozgás is olyan... az első lányom 3 és fél hónaposan akkorát rúgott, hogy a víz fodrozódni kezdett a fürdőkádban, ahol éppen dagonyáztam csendesen... a második meg még hat hónaposan is éppenhogy mocorgott, szóval nem jelent különösebben semmit, de meg szokták kérdezni...:-))) )

Előzmény: paracsimpo (288)
paracsimpo Creative Commons License 2003.06.20 0 0 288
Gratula jenőkéhez:) És nagyon szurkolok, hogy semmi rosszat nem találjanak!!!!!
Majd írd meg a fejleményeket!

csimpimami aki már holnap 21. hetes lesz:)

Előzmény: AliceCsodaországban (287)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.06.20 0 0 287
Na ma végre megjött a jenőkéje a lányomnak, vasárnap megy be a kórházba laborvizsgálatra. Most izgulunk, mit fognak találni... :-(
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.05.29 0 0 286
Nagyon megdöbbentettél kismajom. Írjál gyakran, hogy vagy a gerinceddel is! Bátorság!
Veled érzünk.
Előzmény: majom1975 (282)
majom1975 Creative Commons License 2003.05.29 0 0 285
Köszönöm Joghurt.

puszi: Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.05.29 0 0 284
Nagyon sajnálom, hogy újabb probléma derült ki. :o(
Kívánom hogy hamar rendben legyél és újra indulhasson a "baba project". :o)
Várunk vissza.
Előzmény: majom1975 (282)
paracsimpo Creative Commons License 2003.05.29 0 0 283
Majmóka: ezeket a jókívánságokat inkább én küldöm neked. Szerintem kérdezd meg a dokit (esetleg azt aki műtene), hogy neked most volt lapar + még1 beavatkozás altatással, hogy neki mi a véleménye.
Nagyon szurkolok neked, hogy minél hamarabb túl legyél rajta és minden OK legyen:)
Nagyon sok ölelést küldök neked és nagyon vigyázz magadra.
Sokat fogok rád gondolni:)
Azért ha tudsz jelentkezz, hogy hol tartasz.

Puszi És minden jót paracsimpo + a babóca is:))))

Előzmény: majom1975 (282)
majom1975 Creative Commons License 2003.05.29 0 0 282
Sziasztok Lányok!

Azt hiszem, egy időre el fogok tűnni a topicról, mert egy sokkal súlyosabb probléma derült ki nálam, úgyhogy a babaprojektet egy időre kénytelen leszek hanyagolni.

Nagyon súlyos félig kizáródott nyaki gerincsérvem van, amit az orvosok feltétlenül műtétre javasolnak, mivel a legkisebb rándulás is nyaktól lefelé teljes bénulást okozhat, ha ettől számítva 6 órán belül nem kerülök műtőasztalra.

Tudtam, hogy valami nincs rendben, mert már évek óta fájt a hátam+nyakam időnként, de kb. 1 hónapja amikor nagyon fájt, ismét elmentem orovoshoz, aki elküldött MR vizsgálatra, majd az eredmény szemrevételezése után idegsebészhez, akinél ma voltam, és közölte velem ezt a jó hírt.

Azért néha majd benézek ide, ill. a meddőség-lombikbébi topicra, de sajnos most nem tudok ezzel a problémámmal foglalkozni.

Nem tudom, hogy egyáltalán mikor vállalkozhatnék a műtétre, hiszen tudjátok, hogy nemrég volt a laparoszkópia + még egy kisebb beavatkozás, mindenesetre két altatás. Ellégé le vagyok gyengülve, szóval azt hiszem mielőtt vállalkoznék a dologra meg kellene egy kicsit erősödnöm.

Paracsimpo és Alice, elsősorban nektek szeretnék minden szépet és jót kívánni.

puszi: Majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.05.28 0 0 281
Nagyon szurkolok, hogy OK legyen a dolog:))))))))

Előzmény: majom1975 (279)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.05.28 0 0 280
Hűha, ez nagyon izgalmas! :-)
Előzmény: majom1975 (279)
majom1975 Creative Commons License 2003.05.28 0 0 279
Sziasztok Lányok!

Köszi Paracsimpo azt hiszem, most már tényleg rendben vagyok (picit még gyengécske, de rendben).

Alice a 3. napival kapcs. egyetértek Paracsimpoval.

Egyébként most a legközelebbi izgalmas dolog az, hogy megjön a hét végére, vagy nem. A doki szerint ha ok a dolog, akkor igen, ha nem 2hét múlva kell nála jelentkeznem.

puszi: Majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.05.27 0 0 278
Kismajom: remélem szombaton megmutatja, hogy milye is van neki:)))))))))))) Megyek 4D-s UH-ra:)))) Igen szeretnénk tudni, hogy mi lesz:))))))

Örülök, hogy még otthon maradtál és pihentél. Most már teljesen rendben vagy? Remélem igen:)))))

Alice: ha ma jönne meg a lányodnak az az 1. nap, tehát csütörtökön kell menni a dokihoz ill. vérvételre. Ha szombatra esik akkor meg kell kérdezni, hogy inkább mikor menjen. MÁr pénteken vagy majd csak hétfőn. Én ilyenkor hétfőn szoktam menni és eddig senkinek sem volt semmi ellenvetése. Bár az igaz, hogy a 3. nap a tökéletes, de emiatt nem kell még 1 hónapot várni:))))
Nektek is nagyon szurkolok:))))))))

Előzmény: AliceCsodaországban (277)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.05.27 0 0 277
Örülök, hogy túl vagy rajta kismajom. A lányomnak még mindig nem jött meg a jenőkéje, majd ha megjön, utána 3 nappal kell bemennie a dokihoz. Igérem, mindent meg fogok írni, egyenlőre csak várunk...

(Az a 3. nap az a menstruáció megjövetelének napjától van számolva ugye? Vagyik ha megjön, akkor azt kell mondani, hogy holnapután? Ja, és mi van, ha az a nap mondjuk szombatra vagy vasárnapra esik? Akkor újabb hónap várakozás? Erről tudtok mondani valamit?)

Előzmény: majom1975 (276)
majom1975 Creative Commons License 2003.05.27 0 0 276
Sziasztok Lányok!

Csak most tudok válaszolni Alice, mivel igazad volt a munkába-járással kapcs., kedden haza kellett mennem, mert olyan rosszul voltam, a háziorvosom nagyon le is szidott, és azt mondta, nincs mese otthon kell maradnom. Ma dolgozom múlthét kedd óta először.

A műtétet a Schöpf-Méreiben csinálták - az az orvos, akihez egyébként is járok. Fájdalmaim nem voltak, ami jelezte, hogy valami nincs rendben velem, az a láz volt.

Most már jól vagyok köszi - bár kicsit kiújult a pánikbetegségem (szerintem a sok tortúra miatt).

Alice - a lányodékkal mi a helyzet?

Paracsimpo mikor lehet tudni, hogy fiú - vagy lány? (Akarod előre tudni?)

puszi: Majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.05.20 0 0 275
Ha jól emléxem akkor 2 hete volt csecsemőfőnyi a méh nagysága és hát inkább a husosabb osztálybra sorolom magam, sőt:) vagy :(
De mozog és kész:)))
Előzmény: AliceCsodaországban (274)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.05.20 0 0 274
Asszem akkora még nincsen, ha jól tudom az egész méhed jelenleg lúdtojás nagyságú... de lehet, hogy nem jól emlékszem, mindenesetre kiemelkedett már a medencéből. Mennél soványabb vagy, annál jobban érzed a mozgást, és mennél husosabb, annál kevésbé, de fő hogy mozog, az a lényeg!
Előzmény: paracsimpo (273)
paracsimpo Creative Commons License 2003.05.20 0 0 273
Szia Alice!

Jó, hogy Te is velem örülsz:)
Igen már érzem, hogy mozog:) Bár most 2-3 napja szerintem úgy fordult, hogy nem vagy alig érzem, de hát még csak 12-14 cm lehet:)+ a lábai.

Előzmény: AliceCsodaországban (272)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.05.20 0 0 272
Hali kismajom és paracsimbó!

Kismajom, örülök, hogy túl vagy a műtéten, de én a helyedben nem ugrálnék... Csak óvatosan azzal a munkábajárással. Mond maga a műtét milyen volt? Nagyon rossz? Ki csinálta és hol? Voltak fájdalmaid?

(Anyámnak egyébként egy érfestés után telt meg vérrel a hasürege, igaz ő sincumárt - véralvadásgátlót - szedett..)

Paracsimbó gratula a babához, csak így tovább! Megmozdult már? Hogy viseled?

paracsimpo Creative Commons License 2003.05.20 0 0 271
Akkor jó, hogy ha jobban vagy. Ez még most is rejtély, hogy mitől volt a pocidban a vér. Még ilyet nem is hallottam.

Mi köszönjük nagyon jól vagyunk. NÉha a vérnyomásom felmegy, de csak időjárásváltozásnál:(
Holnap megyek AFP-re, remélem elsőre eltalálják a vénámat. Nem mindig szokták:((((
Olyan jó, hogy már 16+4 leszek holnap:)))))))
Már csak vasárnapig kell kibírni és akkor túlléptem az előző babát. Remélem sikerül és még egy pár hétig:)))))))

Előzmény: majom1975 (270)
majom1975 Creative Commons License 2003.05.20 0 0 270
Kedves Paracsimpo!

Köszi a kérdésed, most már jól vagyok, bár még elég gyenge, ugyan dolgozom már, de tegnap is előbb hazamentem, mert olyan fáradtságot éreztem. (Mondták a munkahelyemen, hogy nyugodtan otthon maradhattam volna még néhány napot. - igazuk volt).
Azt mondta a doki, hogy két hét múlva meg kell, hogy jöjjön, ha nem, akkor 1 hónap múlva jelentkeznem kell nála.
Nem tudják hogyan került a vér a pocimba.

Remélem ti is jól vagytok a babával.

puszi: Majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.05.19 0 0 269
Oh majom, sajnálom, hogy ennyi mindenen keresztül kellett menned:(((((((De azért most már jól vagy?
Hogyan tovább? Meddig kell várni a műtétek után?
És a vér honnan jött a pocidba?
Előzmény: majom1975 (268)
majom1975 Creative Commons License 2003.05.19 0 0 268
SZiasztok Lányok!

Békacica köszi a kérdésed, csak most pénteken jöhettem ki a kórházból, mert május 8-án megcsinálták a lapart, de utána belázasodtam, amire csináltak egy ultrahangot, és kiderült, hogy folyadék van a hasban, ezért vasárnap altatásban csináltak még egy kis beavatkozást, amikor is leszívták ezt a folyadékot (amiről kiderült, hogy vér). Szóval 4 napon belül 2x altattak, vénásan kaptam kétféle antibiotikumot (kezem összeszúrkálva, vénák bedagadva), úgyhogy nem egészen úgy alakult a dolog, ahogy arra számítani lehetett volna, dehát az altatódoki mondta is, hogy 20 éves praxisa alatt még nem találkozott szövődménnyel laparoszkópiával kapcsolatban.

Szóval több mint egy hetet feküdtem a kórházban ahelyett, hogy másnap hazamentem volna.

Ma már dolgozom.

puszi mindenkinek: Majom

békacica Creative Commons License 2003.05.12 0 0 267
Majom!
Mi van veled? megvolt a lapar? hogy vagy?
Előzmény: majom1975 (266)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.30 0 0 266
Szendrei doktor biztosan sietett a magándrendelésre, ahol pénzt is kap a munkájáért (mert amennyit a kórházban keresnek, az nem hiszem, hogy túl sok). De lehet, hogy csak gonosz vagyok, mindenesetre ez nem megoldás, hogy nem magyarázza el a dolgokat, így téged is bizonytalanságban hagy, ami nagyon rossz egy "beteg" (ha ez betegség) embernek.

Köszi a szurkolást.

Joghurt, annyira azért nem ijesztettél meg. Köszi, hogy leírtad, veled hogyan történt a dolgog.

üdv: Majom

Nyafatka Creative Commons License 2003.04.29 0 0 265
Sziasztok!

Jól behuzattam magam a csőbe. Nem is a harmadik napon kell menni, csak ráböktem. Hiába kezdő vagyok ebben a témában és zavarodott :(
Holnap, azaz a 14. napon kell visszamennem vérvételre, aztán majd amikor szépen megjön a gyógyszertől, akkor meg ultrahangra.
Igazából azért kérdeztem, hogy tudja e valaki milyen ez a Szendei doktor a Baross utcai nőgyogyin, mert nagyon pergősen kidobott mikor végre 2 óra várakozás után bemehettem hozzá.
Mondjuk azt remélem, hogy majd ha meglesz a laboreredmény, meg az ultrahang akkor legalább mesél valamit erről az egészről és nem csak kidob.
Vagy ezek a dokik mind ilyenek?
Szurkolok a műtéthez Majom!!!

Előzmény: majom1975 (259)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.04.29 0 0 264
Nem ijesztegetésnek szántam. :o) A műtét után kb. 2 héttel mentünk vidékre kocsival (150 km) és ott le kellett kicsit feküdnöm, mert függőlegesen fájtak a sebek.
Remélem Te simábban vészeled át.
Előzmény: majom1975 (263)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.29 0 0 263
Szia Joghurt!

Ne ijesztgess, nekem rá 9 napra már vidékre kell utaznom. Vonattal mennék, remélem csoda történik és hamar kiheverem a dolgot. Majd írok, hogy hogy viseltem.

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.04.29 0 0 262
Előzetesen 1 hetet mondott nekem is, de valójában 1 hónap volt. Amikor varratszedésen voltam és megkérdeztem, hogy na, akkor a köv. héten megyek dolgozni, azt mondta a doki, hogy szó sem lehet róla. Tényleg nem is tudtam volna, nagyon fájt, néhány órát tudtam csak fent lenni az elején. És nem hinném, hogy az átlagosnál sokkal lejjebb lenne a fájdalom küszöböm. Én azt mondanám, hogy legalább 2 héttel számolj.
Előzmény: majom1975 (261)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.29 0 0 261
Sziasztok!

Joghurt, kb. mennyi időt kell otthon pihizni feltétlenül a műtét után? Nekem a doki 1 hetet mondott, de munkahelyi dolgok miatt úgy gondoltam 3-4 nap után bemennék dolgozni. Mi a véleményed?

Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.04.29 0 0 260
Szorítok érted. Túl lehet élni. :o))))
Előzmény: majom1975 (258)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.29 0 0 259
Sziasztok!

Nyafatka, ha nekem az orvosok azt mondják, hogy a 3. napon menjek, akkor akkor megyek, gondolom ők tudják, hogy miért akkor kell menni.

Írd majd meg, hogy milyen lett az eredményed. Terheléses cukorvizsgálatra elküldtek?
Engem el, de negatív, azaz nincs összefüggésben a PCO-m cukorproblémával.

Valszeg jövő hét csütörtökön műtenek - laparoszkópia.

Picit félek az altatástól, majd szorítsatok.

Az idő tényleg gyönyörű, legalább valami jó dolog is van. Csütörtökön babalátogatóba kellene mennem, de nincs lelkierőm, pedig régen nem voltam ilyen ("irigy")....

puszi és üdvözlet Mindenkinek Majom

majom1975 Creative Commons License 2003.04.29 0 0 258
Sziasztok!

Nyafatka, ha nekem az orvosok azt mondják, hogy a 3. napon menjek, akkor akkor megyek, gondolom ők tudják, hogy miért akkor kell menni.

Írd majd meg, hogy milyen lett az eredményed. Terheléses cukorvizsgálatra elküldtek?
Engem el, de negatív, azaz nincs összefüggésben a PCO-m cukorproblémával.

Valszeg jövő hét csütörtökön műtenek - laparoszkópia.

Picit félek az altatástól, majd szorítsatok.

Az idő tényleg gyönyörű, legalább valami jó dolog is van. Csütörtökön babalátogatóba kellene mennem, de nincs lelkierőm, pedig régen nem voltam ilyen ("irigy").

puszi és üdvözlet Mindenkinek Majom

békacica Creative Commons License 2003.04.29 0 0 257
sziasztok lányok!
mi van veletek? mindenki jól van, és örül a jó időnek?
Nyafatka Creative Commons License 2003.04.29 0 0 256
Szia Majmóca!

Köszi, hogy írtál. Engem is harmadik napra rendeltek vissza. Na de nekem azért vannak kétségeim, merthogy amikor az embernek megjön akkor az már eleve egy normálisabb hormonszintet jelent, nem? Mert ha nem működik a petefészek akkor nincs ösztrogéntermelés meg blabla.
Na most ez biztos hülyeség és csak én hiszem ezt :)

Előzmény: majom1975 (255)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.28 0 0 255
Kedves Nyafatka!

Én is voltam hormonvizsgálaton, de nekem pontosan a menzesz 3. napján kellett mennem. Neked nem mondták az orvosok, hogy mikor kell menned (mármint menzesz-ügyileg)?

Majom

Nyafatka Creative Commons License 2003.04.28 0 0 254
Sziasztok!
De jó, hogy megvagytok!!
Azt hiszem PCO-s lennék jómagam is.
Még senki nem erősítette meg, de a leírások alapján rámillik.
Úgy tavaly nyár vége felé kezdett el rendetlenkedni a vérzésem. Azóta kétszer jött meg (az utolsó persze, hogy az endokrinológiai vizsgálatra). Azóta híztam 10 kilót. Eddig sem voltam vékony, hát most aztán már tehénke lettem, szőrösödés megvan, ciszta adott.
A háziorvos utalt be endokrinológiára. A nőgyógyásznak eszébe sem jutott. Azt mondta ne törődjek vele, hogy nem jön meg, nincs azzal semmi gond (ja 26 éves vagyok). És ezért a jótanácsért 8 ezret kért el.
Na mindegy. Most már legalább elmentem a Baros u-i SOTE endokrinológiájára.
Van valakinek tapasztalata, hogy jók e ott az orvosok? Én Dr Szendeinél voltam, ha jól emlékszem a nevére.
Visztont amitől tartok az az, hogy ez a most megjött menszesz miatt nem azt a képet fogja mutatni a vizsgálat hormonszintileg mint mondjuk egy hónapja mutatta volna.
Mit gondoltok erről?

Köszi a segítséget előre is

Nyaff

majom1975 Creative Commons License 2003.04.18 0 0 253
Sziasztok Lányok-Asszonyok!

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek én legközelebb április 28-án fogok tudni olvasgatni-írogatni, mivel elutazom.

puszi mindenkinek: Majom

majom1975 Creative Commons License 2003.04.17 0 0 252
Bocs, hogy megint, már látom, hogy az Elek doki nődoki.

Majom

majom1975 Creative Commons License 2003.04.17 0 0 251
Sziasztok!

Kedves Békacica, köszi az infot Elek dokiról, végülis tegnap úgy alakult, hogy beszélgettem a háziorvosommal erről a dologról, és ő beutal a SOTE I. Női Klinikára egy endokrinológus-nőgyógyászhoz, hogy a műtét előtt azért valaki más is megnézzen, de azért ha mégis elmennék hozzá majd megkérdezlek az elérhetőségéről, aranyos vagy. Nem egészen világos nekem, hogy ő nőgyógyász, vagy természetgyógyász.

Kedves Alice, a műtét után, a dokimtól hallott legújabb tájékoztatás szerint 1,5-2 évem van arra, hogy teherbe essek. Egyébként amit javasolsz abban nincs hiba és nagyon köszi a kedves szavakat.

békacica Creative Commons License 2003.04.16 0 0 250
körülményeim változtak, bár mostanáig van bennem egy alap feszültség és görcs. meglátjuk.
Előzmény: epresjoghurt (246)
békacica Creative Commons License 2003.04.16 0 0 249
Szia majmóka!
Ajánlanám dr. Elek Csabát. érdemes kipróbálni. ma voltam nála. érdemes meghallgatni az ő véleményét is. orvos, nőgyógyász. és "csak" 4.000. én ugyan nem nagyon hiszek a természetgyógyászoknak. legalábbis ilyen dolgokban nem. vagy inkább orvosi kezelés mellett inkább.
nekem azt mondta nincs PCO-m (nincs hízás, szőrösödés, vércukor normális stb.. és az előéletben sincs semmi tünet) azt is mondta van 5 PCO-s betege ebből 3 terhes, 1 nem akar még. nekem nagyon szimpatikus volt.
ha érdekel szóljál!
Előzmény: majom1975 (247)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.04.16 0 0 248
Hát kismajom nem is tudom mit mondjak.
Olvastam a hiradásaidat, és választoltam volna is... csak elkeseredtem. Mert te éppen annyi idős vagy mint a lányom, és olyan is vagy nekem...

Szóval amit pillanatnyilag tudok mondani... ha jól olvastam az eddigi bearásokat, egy olyan műtét ami rád vár nagyjából 6 hónapra teszi fogamzóképerssé a petefészkeidet, de ha addig nem jön össze, lehet utána amég rosszabb a dolog... másrészről ez a dr. Opál nekem kicsit gyanús, neglehet azért, mert kicsit drága meg minden, meg ez a 8 kezelés... meg az, hogy én ezekben nem hiszek... de az, hogy én ebben nem hiszek, az nem jelenti azt, hogy nem műxik, és végülis azzal a műtéttel még ráérsz egy kicsinyt...

Na mindegy, eldugulok, csak drukkolok. Mindenesetre legalább dr Opálig próbálj ezzel az egésszel nem foglalkozni, és jó sokat szerelmeskedjetek önfeledten, ha ajánlhatom... jó??? Abból semmi rossz nem származhat, max. jól érzitek magatokat - csak ezt ajánlhatom, ez a kor sem jön vissza később hajajj!

Előzmény: majom1975 (247)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.16 0 0 247
Sziasztok Lányok!

Megpróbáltam protkót szerezni Dr. Opálhoz, de nem sikerült, mivel szept.11-ig tényleg teljesen be van táblázva(gondolom utána sem fog unatkozni).

De ez a bizonyos ismerősöm szólt neki a problémáról, annyit említve mindössze, hogy PCO, mire ő rögtön mondta, hogy policistas ovarium syndrom, stb. + mondott még néhány olyan dolgot, amiből gondolom, hogy van fogalma a dologról. Majd közölte, hogy kb. 8 kezelés szükséges ahhoz, hogy ő ebből engem kigyógyítson!!??? Szóval érdekes.

Nem tudom, hogy mit gondoljak, hogy megpróbáljam-e, mivel egy kezelés 15.000,- forint és ebből kellene kb. 8.

Dehát szeptemberig még sok víz lefolyik a Dunán.

Üdv. mindenkinek Majom

epresjoghurt Creative Commons License 2003.04.16 0 0 246
Azzal egyetértek, hogy a lelkiállapotunk nagyon sok betegségért felelős lehet. Viszont sokszor akkor is ezt próbálják magyarázatként beadni, ha nem tudják mi a gond oka.

Változtak a körülményeid azóta a stresszes állapot óta?

Előzmény: békacica (241)
Láncos Koca Creative Commons License 2003.04.15 0 0 245
Békacica,
én kb. 9 hónapig szedtem Medrolt, és Clostyt, 3 hónap múlva úgy t?nt, lesz eredmény, aztán minden pillanatok alatt visszaállt a "rendetlen" kerékvágásba. És vigyázz, a Medrolról csak fokozatosan szabad leállni. (De nagyon jó hatással volt a reggeli szokásos depimre és agressziómra) Azért, jobb, hogy már nem szedem
Előzmény: békacica (229)
Láncos Koca Creative Commons License 2003.04.15 0 0 244
Bocsánat, nem is te voltál, hanem Majom..-ka.
Előzmény: Láncos Koca (243)
Láncos Koca Creative Commons License 2003.04.15 0 0 243
Békacica,
szerencsés voltál.
Én, ha jól emlékszem egy éve jelentkeztem be dr. Opálhoz (2002!!) és 2003 szeptember végére tudott id?pontot adni. Arra várok azóta is!:)
Előzmény: békacica (242)
békacica Creative Commons License 2003.04.15 0 0 242
most nézem szeptember 11? ez komoly? az még egy fél év!!!!
Előzmény: békacica (241)
békacica Creative Commons License 2003.04.15 0 0 241
szia epresjoghurt!
azt már máshol is olvastam, hogy a psziché bizony erősen befolyásolja a női ciklust.
a másik amiért egy kicsit hiszek is neki, hogy amikor ez az egész velem kezdődött, erősen stresszes körülmények között éltem. az hogy a ciklusom egyik napról a másikra abbamaradt határozottan ebben az időszakban történt velem.
hát néha már magam sem tudom kinek higgyek. annyira szeretnék már babát, hogy még egy kört futok ennél a dokinál. meglátjuk.

Majomka! kiváncsi vagyok mit intéztél a bioenergetikusnál. majd írd le jó!?

Előzmény: epresjoghurt (240)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.04.15 0 0 240
Sziasztok lányok, asszonyok!

Elég régen jártam erre...

Miből gondolja a dokid, hogy pszihés eredetű lehet a probléma? Nekem ez egy kicsit megint olyan neszesemmifogdmegjól megoldásnak hangzik.

Remélem minden babára vágyónak hamarosan sikerül a "project". :o)))

Paracsimpinek pedig sok-sok gratula a babásodáshoz. :o)))

Velem nincs sok változás. A Closti adagomat duplájára emelték, egyelőre így "kell" (2hónap) próbálkoznunk. Aztán majd valamilyen szorosabb megfigyelés, ha így sem sikerül. Viszont az UH-n már látszik, hogy kezd újra megvastagodni a petefészek fala. :o(

Előzmény: békacica (237)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.15 0 0 239
Sziasztok Lányok!

Képzeljétek bejelentkeztem dr. Opál bioenergetikushoz, szeptember 11-ére!!!!!!!!!!!!! kaptam időpontot.

Ha érdekel titeket mivel foglalkozik, akkor itt írom az internet címet: www.bioenergetika.hu

majom

majom1975 Creative Commons License 2003.04.15 0 0 238
Kedves Békacica!

Ma reggel tudtam csak elolvasni amit írtál, és mivel most nincs nálam a hormoneredményem nem tudom megírni, hogy mennyi, mert fejből nem tudom, de holnapra válaszolok.

Egyébként ma reggel ismét voltam ultrahangon, és a doki eléggé elkeserített (most először) mivel azt mondta, hogy ilyen "csúnya" igazán súlyós PCO-s petefészket igencsak ritkánt látni. Azt mondta, hogy akár jövő héten lehetne a műtét, de azért én még várnék egy pár hetet, ugyanis hallottam egy bioenergetikusról (aki egyébként sebész orvos), aki rákos betegektől elkezdve, nagyon sok problémában szenvedő betegen segített már. Én nem hiszek a csodadoktorokban, de őt annyira dícsérik, hogy lehet, hogy felkeresem (6000,- HUF-ot megér). Egyébként Dr. Opálnak hívják és az interneten is megtalálható, csak úgy tudom nagyon nehéz hozzá bejutni. Majd meglátjuk.

sziasztok: Majom

békacica Creative Commons License 2003.04.14 0 0 237
pco-s jellegű az azt jelenti, hogy sok ciszta képződik benne (mint a PCO-ban), mert ugyanúgy a tüsző elkezd fejlődni de valami folytán ez abbamarad, így maradnak ott a tüszők.
azt mondta ez az orvos, hogy erősen pszichés problémák állnak a háttérben, ezért célszerű olyan orvost, aki nőgyógyász de ért a pszichés dolgokhoz is. hát ilyen kevés van.
Előzmény: majom1975 (234)
békacica Creative Commons License 2003.04.14 0 0 236
Szia majom1975!
szerintem mielőtt megműtteted magad azért beszélj valaki mással is. az orvosok eléggé megosztottak ebben a témában (mint tudjuk az előzményeket). Nekem ez a doki azt mondta hogy ez peteérési rendellenesség. én hiszek neki. a fogigátló elég jó hatással van rá. megkérdezhetem neked mennyi az LH FSH érték? ha nem túl nagy kérés.
keresek a neten valami jó helyet ahol rendesen le vannak írva a hormon normálértékek.
Előzmény: majom1975 (235)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.14 0 0 235
Bocs lányok, még valami.

A hormonok nekem is a középértéken vannak, de az LH és az FSH ARÁNYA a rossz, és ez okozza a petefészekben a cisztás elváltozásokat - a doki szerint.

majom

majom1975 Creative Commons License 2003.04.14 0 0 234
Sziasztok Lányok!

Pénteken voltam dokinál ultrahangon. A gyogyi nem csinált semmit, és mivel rendkívűl sok cisztám van (úgy néz ki a petefészkem mint egy "darázsfészek", ill. "ementáli sajt" a sok cisztától - ezek a doki kifejezései) azt javasolta, hogy akkor legyen a műtét.

Picit félek tőle, gondolkodom, hogy megnézessem magam mással is, de mivel tényleg megpróbálta elkerülni, de nem lehetséges úgy gondolom, hogy akkor legyen.

Olvastam az utóbbi írásaitokat, erre reagálva: én sem vagyok sem szőrős, sem túlsúlyos, mégis PCO-s jellegű a petefészkem. A doki mondta, hogy én nem vagyok PCO-s, hanem erre egy másik kifejezés van,(amit nem tudok), de mindenesetre a petefészkem PCO-s jellegű.

Békacica egyébként nálam kb. 3-4 hónapja derült ki a dolog.

majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.04.11 0 0 233
Akkor békacica én ezt nem értem. Nekem is volt az elején ilyen gondom. Én is írtam neki akkor és nekem azt mondta, hogy PCO. Vannak lányok a Med-Lombon akikkel taliztam már és sovány, nem szőrös, van mensije, esetleg pé is. És mégis PCO-s.
De egyetértek Alice hozzászólásával is. Egyszerűbb ezt mondani, hogy átmeneti hormonzavar.
Bár az én szervezetem még ezt is megcáfolja, mert nekem a hormonok tök jók. Minden a középső határon van. Én ilyenkor teszem fel, hogy akkor ilyenkor mi van? erre még senki nem adott nekem érthető magyarázatot:(( Pedig nagyon kiváncsi lennék rá. Na de nekem most egyenlőre mindegy:)))
Előzmény: békacica (232)
békacica Creative Commons License 2003.04.10 0 0 232
paracsimpo!
Ő az a doki. leírtam neki néhány friss hormon eredményt,meg előéletet stb. Az tény, hogy bárkivel találkozom (orvos) és mondom neki hogy PCO-m van, nagyot néznek és egytől-egyig azt mondják, nem is vagyok olyan, és néznek nagyokat (Káliban is az egyik doki). az igaz hogy nem vagyok kövér,nem vagyok szőrősebb, és végülis pattanás sincs rajtam. De a petefészkek tele vannak tüszőkkel, megnagyobbodnak (ha éppen tartósabb ideig nem szedek fogigátlót) és a 60-as LH-m is magas (gondolom).
Előzmény: paracsimpo (230)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.04.10 0 0 231
Ne haragudjatok, hogy közbeböfögök, de szvsz ez a PCO dolog olyasmi, amit minden orvos rámod arra, amivel nem tud mit kezdeni - fogalmam sincs ki volt az, aki ezt a tünetegyüttest összehozta, de egy nagy marhaság úgy ahogyan van.
Akinek van méhe meg petefészke, az terhes lesz előbb utóbb, ebből induljatok ki és kész.
Én a PCO helyett bizonyos esetekben inkább időleges hormonzavart mondanék.
paracsimpo Creative Commons License 2003.04.10 0 0 230
Én ezt nem hiszem el!!!
Ez az orvos szerintem azt sem tudja, hogy mi az a PCO?!:( Nekem 11. éves koromban jött meg1x. 28. napos ciklusaim voltak 17. éves koromig. Aztám kezdett kimaradni és abbamaradt. Tisztára mit klimaxnál:((( Minden Beldoki azt akarta belémbeszélni, hogy terhes vagyok, de azon már nem gondolkoztak el, hogy ha már 6 hója nincs mensi és terheslennék, akkor hol a baba??? A t...m is tele van az orvosokkal:((( MOst ez a meddőségi doki imádnivaló. Értelmes és tudja, hogy melyik az a gyogyi ami nekem jó. Ő amikor 4 éve átmentem hozzá (akkor azon a klinikén dolgoztam), akkor még nem is nézett UH-on és közölte, hogy PCO-s vagyok. Aztán az UH is ezt mutatta.
És különben is 1000 féle PCO van. Én abba tartozom akinek nincs mensi, nincs pé, túlsolyos és több szörzet van itt-ott (szerencsére nem annyira feltünő) Szóval tartom a véleményem, hogy a doki aki írt neked nem tudja, hogy mi is ez:(((
Nem próbáltad még a maildoktort? Ott Dr. Elek Csaba válaszol és Ő is korrekt és megbízható doki.
Még telcsiszámot is küld, ha személyesen akarsz vele beszélni. Próba? www.maildoktor.hu
Előzmény: békacica (229)
békacica Creative Commons License 2003.04.10 0 0 229
Önnek nincs PCO-szindrómája. Az ugyanis veleszületett, a tüneteke a
kamaszkorral jelentkeznek és már az első terhessége sem jöhetett volna
létre...........Önnél minden bizonnyal egy peteérési elégtelenség áll
fenn, mely hormonális egyensúlyzavart okoz........ kezelésére alkalmazott medrol diagnosztikus
tévedésen alapul, ezért semmiképp nem javaslom.

hát ezt a választ kaptam. kissé megzavart. most akkor mi is van??

békacica Creative Commons License 2003.04.10 0 0 228
Szia paracsimpo!
hogy vagytok? Remélem minden a legnagyobb rendben.

nálam annyi történt, hogy lassan a végéhez érek a kálváriámnak.
eddig így hittem.
diane-t szedek egy darabig (3 hó) aztán clostylbegittel ill. medrol-lal próbálkozok a gyerekért. állandóan orvosokhoz járok/ jártam (már utálom az egészet) szemészeten, belgyógyászaton.... egy csomó kivizsgáláson. (még andrológusnál nem voltam!)
szóval elég volt. most egy kis nyugi van, ill. még visszamegyek az endokrinológushoz, de már csak úgy mutiba.
kicsit most megkavart egy levél engem, írtam egy a neten is fellelhető orvosnak, és kicsit leültem a válaszától. mindjárt idézek belőle a köv.-ben.

Előzmény: paracsimpo (227)
paracsimpo Creative Commons License 2003.04.10 0 0 227
Szia Brekuscicus:))
Én 4 éve tudok róla. Miújs van Nálad?
Előzmény: békacica (226)
békacica Creative Commons License 2003.04.10 0 0 226
sziasztok lányok!

egy kérdésem lenne hozzátok. mindenkinek közületek a PCO-ja kezdetektől fogva létezik-e, vagy nem.
köszi

majom1975 Creative Commons License 2003.04.09 0 0 225
Szia Alice!

Aranyos vagy, természetesen nem adom fel. Péntek reggel megyek Kósa dokihoz, hogy megnézze mit csinált a closty (hogy csinált-e egyáltalán valamit).

Utána jelentkezem.

Majom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.04.08 0 0 224
Szvsz. nincs nehéz eset, csak hosszadalmas kezelés. Biztos vagyok benne, hogy neked is sikerül.
És várjuk ki a végét... én addig nem leszek nyugodt, amíg a lányom petevezeték átjárhatóságáról valami orvosféle meg nem győződött... a PCO szindróma önmagában bakfitty, injekciók tömegének, meg kitartás kérdése, te se add fel. Drukkolok neked, majd írjál mindig jó? :-)
Előzmény: majom1975 (223)
majom1975 Creative Commons License 2003.04.08 0 0 223
Sziasztok!

Alice, olvastam amit írtál a lányod dokinál tett látogatásáról. Elég bíztató a helyzet náluk ezek szerint.

Úgy látszik, én ezen a problémakörön belül is elég nehéz eset vagyok.

Majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.04.04 0 0 222
Én értettem:)))))))
Viszont én is lpek, se tegnap, se ma nem tudtam pihenni ebéd után és olyan vagyok mint a mosotrongy:))))))))
Jó éjt!:)
Előzmény: AliceCsodaországban (221)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.04.04 0 0 221
Ha apunak jó a humora, az szó szerint aranyat ér (szvsz. akinek nincs is humora, mi a fenének szaporodik)...no jó, eldugulok, mert még félreértik, bocs...:-)))
Előzmény: paracsimpo (220)
paracsimpo Creative Commons License 2003.04.04 0 0 220
Ezt az oxigénes dolgot nem tudtam:))) De a nevetés, sőt a röhögés mindennapos:))))) Apa olyan jókat tud mondani, hogy egész nap rötyögök:)))))
Előzmény: AliceCsodaországban (219)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.04.04 0 0 219
naná, hogy minden oké lesz! :-))) Kényeztesd magad, az nagyon hasznos, és még egyszer mondom: mindig nevess jó sokat, legytek vidámak! Tudod egyébként, hogy minden nevetésnél rengeteg oxigént kap a baba?
Előzmény: paracsimpo (218)
paracsimpo Creative Commons License 2003.04.04 0 0 218
Ez tényleg "nem" sok pénz. Főleg, hogy volt UH is.
Én a dokim magánrendiébe fizetek 7eFt-ot és egy lepusztult hely, ha lehet ilyet mondani:((( De a doki meg jó, így elfogadom a helyet is.
Köszönjük szépen jól vagyunk, baba szépen növöget:)) Hétfőn volt 2,2 cm:)))) Holnap leszünk 10. hetesek, így még sajnos vagy sem, de nem tudjuk, hogy fiú avagy leányka. Az előző babámnál bejött a jóslatom, hogy kislány. MOst érzem, hogy fiú. Ezt a jóslatot a kinai naptár is írta és most az is fiút mond. Nekem már nem az a lényeg, hogy fiú vagy lány, hanem, hogy meglegyen mindene és egészséges legyen. Szerintem csak ez a fontos:))Főleg, hogy ilyen nehez jött és ennyi rossz van a hátam mögött. De most minden OK lesz:)
Előzmény: AliceCsodaországban (217)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.04.04 0 0 217
Ötezer pénz volt, ez egy konszolidált ár manapság. Még azt is mondta a doki, hogy állitólag a méh-nyálkahártyája nagyon jó állapotban van.
Már csak ez a hüvelygyulladás idegesít, ugyanis én még akkor mikor ez volt, a lelkére kötöttem, hogy ezt mindig minden nőgyógyászati vizsgálatnál említse meg, de persze elfelejtette.
Mindenesetre azt javasolta a doki, hogy minél több eksön vidáman. Majd meglátjuk mi lesz belőle. :-) Baba vagy mesterséges megtermékenyítés, de hát a holnapi szél majd holnap dog fujni, mondta egy bölcs kínai, és én ehhez tartom magam.

Te hogy vagy? Babuci jól viselkedik? Tudod már mi lesz belőle? (Érdekes, hogy én valahogy soha nem akartam volna megtudni, éppen az volt a jó a szülésben, hogy utána jött a meglepi: kislány vagy kisfiu?)

Pihenj sokat és nevess sokat, az aranyat ér!

Előzmény: paracsimpo (216)
paracsimpo Creative Commons License 2003.04.04 0 0 216
Alice: akkor ez tényleg jó hír, hogy ha 1. látásra nincs olyan nagy probléma:))) ehhez gratula a jányodnak:)))
És azt tényleg említse meg, hogy volt egy csúnya, komoly hüvelygyulija, mert tényleg ahogy írtad is letapadhatnak a vezetékek. Szurkolok, hogy ne így legyen. PÉnzileg mi volt? Mondott valamit erről a lánykád?
Előzmény: AliceCsodaországban (215)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.04.04 0 0 215
Üdv mindenkinek!
No volt a lányom a Kósa dokinál! Épp az imént telefonált. Az megnézte a leleteit, aztán megnézte ultrahanggal, és azt mondta, hogy a dolog egyáltalán nem olyan komoly, mint amilyennek hitte, az UH-n az egyik petefészke pl. teljesen tiszta volt akkor, a másikon is csak elenyésző ciszta volt, summa summárum abba kell hagynia a gólyahessentőt, és ha az első normális ünnepe megjön, annak a 3. napján kell bemenni hozzá, és akkor csinál hormonvizsgálatokat.

De én még mindig teljesen le vagyok döbbenve atól, hogy ha nem küldöm el egy maszekhoz, akkor az sztk-ban gond nélkül felvágják a hasát csak úgy rutinból!

A doki egyébként tényleg nagyon rendes volt a lányom szerint, attól eltekintve, hogy állandóan csörgött a mobilja minden szupi is lett volna, csak ez volt zavaró. (Mondtam neki, hogy végül is ezt máshogyan is fel lehet fogni: majd ha neked lesz rá szükséged, te is akármikor keresheted a mobilon.)

Szóval kismajom nagyon köszi a címet, majd mindenről beszámolok részletesen.

(Egy dolog zavar: a lányomnak úgy 20 éves kora táján egy nagyon csúnya fájdalmas hüvelygyulladása volt, egy elhanyagolt hólyaghurutból eredően, amit éppen egy szlovákiai nyaraláskor kapot el és nem tudott kikúrálni... és ezt nem mondta el a dokinak, pedig én a lelkére kötöttem, hogy ezt is mondja el. Ugyanis egy ilyen hüvelygyulladásnak van olyan következménye, hogy letapadnak a petevezetékek. Mondtam neki, hogy ezt legközelebb mindenképpen említse meg.)

majom1975 Creative Commons License 2003.04.02 0 0 214
Sziasztok!

Alice, sajnos csak hétfőn fogom tudni elolvasni (ha megírod), hogy mi volt a dokinál a lányoddal pénteken, mert holnap egy nagyon szomorú dolog miatt vidékre kell utaznom, és nem hinném, hogy ott internet-közelbe tudnék kerülni.

Azért majd írd meg légyszi, és én hétfőn elolvasom.

puszi mindenkinek: kismajom

paracsimpo Creative Commons License 2003.04.01 0 0 213
Szia Alice!
Igen ezen én is felvagyok mordulva, hogy aki szeretne és nem lehet (vagy csak nehezen) annak miért nem adnak még több támogatást? Nekem a szuriaim 50%-os támogatással voltak, de így is volt 60eFt. És akkor a vitaminok, LH teszt (nálunk az is kellett), aztán később a terhességi teszt, hát komolyan mondom nem egy olcsó mulatság.
Remélem azért sikerül kifizetni mindent és hamarosan jön az a kis babyke/unoka:)))) Én legalább is nagyon szurkolok neki:)))))

MAjomka:)))
Köszönöm szépen a gratot és ennek ellenére tegnap voltunk 22 mm-esek:))))))Szépen növöget és fejjel lefelé állt a babóca:))))))) A kezét nem, de a köldökzsinórt észrevettem:))))))

Előzmény: AliceCsodaországban (212)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.03.31 0 0 212
Na ez az, az inszemhez van szükség az apura is... Ez még egy nagy meccs lesz.

90ezer píz az ölég sok, nem ezen fog múlni, majd csak lesz valahogy.

(Csak úgy mellékszálként jegyzem meg, hogy most, mikor minden média attól picsog, hogy a nők nem akarnak szülni stb blablabla, - nemigen értem, hogy azok akik akarnának, csak drágába kerül, miért nem támopgatja az OEP? Nem hinném, hogy belerokkanna a hazai GDP nem? )

Előzmény: majom1975 (211)
majom1975 Creative Commons License 2003.03.31 0 0 211
Szia Alice, Paracsimpo!

Ha a lányod a Kósa dokihoz megy, akkor ott 5000,- forint egy konzultáció, ha gyógyszert is ír fel.

Én most csak clostyt kaptam, igaz, hogy 3 dobozzal kellett kiváltanom, de az sem volt több 3000 forintnál.

Egyébként ultrahangra ált. a kórházba hív a doki,(legalábbis amikor a ciklus-végigfigyelés volt oda kellett mennem hetente 2x) és ott nem kell fizetni.

A hormon+cukor+férjvizsgálatot szintén a kórházban végeztette el, amiért szintén nem kellett fizetni.

Azt hiszem majd akkor lesz pénzügyileg húzósabb a dolog, ha már az inszem előtti injekciózásnál fogunk tartani. Az egyik lány, akivel a doki várójában múltkor beszélgettem mondta, hogy 1 inszemre kb. 90.000,- pénzbe kerültek az injekciók, de ez nem orvosfüggő.

Sok sikert a lányodnak, majd írjál mi volt a dokinál.

Paracsimpo vigyázz magatokra.

kismajom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.03.28 0 0 210
Kezelgesd csak! És pihenj sokat és legyél mindig jókedvű, tapasztalatból tudom, hogy jókedvű terhesség után nagyon okos gyerek születik! Végigröhögtem a terhességemet, az elsőlányom ma a Mensa titkára, ha ez mond valamit... :-)))

(Viszont a pénzekről adjatok majd infót, tudnom kell mennyit kell majd még előteremteni.)

Előzmény: paracsimpo (209)
paracsimpo Creative Commons License 2003.03.28 0 0 209
Végül is a konzultációra elég kell, hogy legyen. Nálunk például nincs ilyen. CSak a szurikat kell megfizetni. Na mondjuk azért azoknak vannak árai. Perszei mennyiségtől is függ. Én elég sokat kaptam. ÉS talán tényleg jobb is valahol, hogy a lányod nem "érti" és ill. nem foglalkozik vele. Elég majd akkor észbe kapni, amikor megvan a dg. és jön a kezelés.

Puszi én most megyek kúrálom a náthámat.

paracsimpo

Előzmény: AliceCsodaországban (208)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.03.28 0 0 208
Jövő pénteken, kedves kismama. :-)))
És a pízt csak a kezdetekre adtam, a konzultációra meg az esetleges gyógyszerre, majd a többit szép sorjában, nem vagyok én egy bank! De EZEN nem fog múlni, és a lányom tényleg nem könnyű eset. Majd beszámolok. Ő szvsz. még nem fogta fel, hogy a meddőség és a pco szindróma között összefüggés van - talán szerencsére is, ugyanis ha jobban felfogta volna, jobban bejönnének a cihocomatikus tünetek, mint már annyiszor eddig az életében - a jány kissé állatorvosi ló ebből a szempontból.
Előzmény: paracsimpo (207)
paracsimpo Creative Commons License 2003.03.28 0 0 207
KÖszi a gratulációt és a szurkulást:)) ÉS nem is kell minden nap írni, elég 2 naponta is:))))))
Na jó csak vicceltem:))))

Hát a lánykád tényleg nem könnyű eset. A pasika is ilyen? Ez nem semmi. Hát szerintem 15 ezernél több fog kelleni. Bár azt a dokit nem ismerem ahova ő megy. De tegnap azt írtad, hogy pénteken, én meg azt hittem, hogy ma:))
Isten éltessen a jányodat is és a köv.-re egy unokát hozzon neked:))))))

Előzmény: AliceCsodaországban (206)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.03.28 0 0 206
Kedves kicsimajom és paracsimbo!

(Utóbbinak megint gratula, olvaslak ám, pihenj sokat, drukkolok, még akkor is ha ezt naponta nem írom be...)

A lányom a jövő pénteken megy a dokihoz, ma volt nálam ma volt 28 éves és felköszöntöttük. Aztán mondtam neki, hogy ugye kisjányom tudod-é, hogy ha ilyen kezelésnek aláveted magad majd köll ám a férjedtől is kicsi közreműködés...? Hát mit mondjak, nem egy egyszerű eset a jány, lesz vele dolga a dokinak, mert azt mondta, hogy ő ilyet el se tud képzelni, mert hogy ő csak arra kiváncsi, tényleg az-e a baja amit az sztk orvos megállapított... hajajj. Szóval megmagyaráztam neki, hogy ez azért nem ilyen egyszerű, adtam neki pízt az orvosra meg gyógyszerre (egyenlőre csak 15 ezer pízt tudtam adni, majd kérlek értesítsetek virágnyelven mennyi köll még, mert a jány még keveset keres a vejemuram - a nagy szemérmetes - még egyetemista, szóval ezt a részét magamra vállaltam), mindegy a végén megigérte, hogy az orvos utasitása szerint jár el akármit mond... hát itt tartunk.

Előzmény: paracsimpo (205)
paracsimpo Creative Commons License 2003.03.28 0 0 205
Alice, lányoddal miújság? Mi volt a dokinál?
Mesélj!!!
Előzmény: AliceCsodaországban (201)
majom1975 Creative Commons License 2003.03.27 0 0 204
Kedves Alice!

A Kósa doki rendkívűl szimpatikus, megbízható, odafigyelő ember benyomását kelti, és szerintem ilyen is. Sokan mondják, hogy egy ilyen jellegű problémánál fel kell keresni egy másik dokit is, legalább az esetleges műtét előtt - amit egyébként úgy látom a doki szeretne elkerülni, és csak végszükség esetére tartogat - de én annyira megbízom benne, hogy nem szeretném másnak is "megmutatni magam", de hát ez még a jövő zenéje.

Kíváncsi vagyok a lányod mit mond majd róla, és főként, hogy milyen kezelést javasol.

üdvözlet: kismajom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.03.27 0 0 203
Szia kismajom, drukkolok neked. Milyen habitusú a doki egyébként?
Előzmény: majom1975 (202)
majom1975 Creative Commons License 2003.03.27 0 0 202
Sziasztok!

Mióta utoljára írtam én is voltam dokinál, csináltunk nálam terheléses-cukor vizsgálatot, tökéletesen rendben van (úgyhogy nincs inzulin-rezintancia, ami evvel a problémával ált. jár) + a párom eredményei is "szinte irigylésre méltóak" - így mondta a doki,viszont a hormoneredményem csapnivalóan rossz.
Először úgy volt, hogy mensi 3. napjától napi 1 closty, de hormoneredmény után változtatott a doki 2. naptól napi 4-re, úgyhogy gondolom nem túl jó a helyzet, de még most is bíztatott,viszont azt mondta, hogy nem lesz "otthoni" próbálkozás, hanem ha peti-érés lesz (ha ettől egyáltalán lesz?, ha nem lesz más megoldás), akkor rögtön inszem. Azt mondta, hogy a párom eredményei miatt "viszonylag" jók az esélyeim. Szóval röviden (inkább hosszan) ennyi a helyzet jelenleg.

Minden jót mindenkinek: puszi kismajom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.03.27 0 0 201
Igen, van akinél nagyon szép eredményeket érnek el vele, lehet kapni a patikában krómtablettákat, 1500 pénz egy hónapra, és ott többet is tudnak mondani róla.

Lányom pénteken megy dokihoz, utána jelentkezem, ahhoz megy akit kismajom ajánlott.

Előzmény: Buborka (200)
Buborka Creative Commons License 2003.03.27 0 0 200
Sziasztok!

Most olvastam, hogy a króm segíti a cukorszint normalizálását. Erről tudtok valamit?

B.

békacica Creative Commons License 2003.03.20 0 0 199
szörnyűeket olvasok erről a medrolról. nem tudom mit tegyek.
Előzmény: békacica (198)
békacica Creative Commons License 2003.03.20 0 0 198
na voltam a dokinál.
a hormonális ékrezekció a következő: fogigátló (nekem marvelont írt fel), a 10.naptól Medrol (most utánanéztem és Csung írt róla) majd menzesz után 5 napig Clostylbegit. azt mondta a doki 10-ből kilencnek bejön. még azért szombaton egy nőgyógyász ismerősőmet kikérdezem mit tud erről. egy kicsit elbizonytalanodtam, ha tényleng ennyire hatásos akkor máshol miért a műtétet erőltetik?
meg egy kicsit tartok is ettől a gyógyszertől mert Csung olyan csúnyákat írt róla.
egyébként meg rendes volt a doki, szerencsére nem küldött el újabb vizsgálatokra, mert látta hogy egészen frissek az eredményeim, és elfogadta. de nagyon sokan voltak nála és várni kellett sokat.
békacica Creative Commons License 2003.03.19 0 0 197
köszi. meglátom mit mond, milyen kezelést ajánl, nagyon nem akarok műtétre menni.
Előzmény: Törölt nick (196)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.18 0 0 196
Baratsagos a doki. Kozgazon szerzett masoddiplomat, ezt speciel ott meselte nekem. Kommunikativ, nem siet, nyugottan faggathatod, tenyleg nem erzed, hogy siettetne. Ha meg kesobb kerdesed van, racsorogsz a mobiljan es valaszol. (Csak nekem marha draga)
Előzmény: békacica (195)
békacica Creative Commons License 2003.03.18 0 0 195
csakegysokadnick!
még egy kérdés : rendes vagy mogorva vagy milyen ez a doki?
békacica Creative Commons License 2003.03.18 0 0 194
már be is jelentkeztem csütörtökre.
Előzmény: Törölt nick (193)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.18 0 0 193
5000 penz:(
Előzmény: békacica (192)
békacica Creative Commons License 2003.03.18 0 0 192
köszi!
azt hiszem bejelentkezem hozzá, kiváncsi vagyok mi az ő javaslata.
nem tudod mennyi nála egy vizit?
Előzmény: Törölt nick (191)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.18 0 0 191
Hali!

Tekintettel arra, hogy nalam meg nem igazan aktualis a gyerekkerdes, nem beszeltunk rola konkretan. (Csak annyit mondott, hogy ha gyereket akarok es abba akarom hagyni a fogigatlot, elotte nem art ezt letisztazni, mert akkor a fogigatlo abbahagyasaval parhuzamosan /helyette kapom majd az uj gyogyszert)

A Dianeval az a baj, hogy max. fel evig ajanljak a szedeset, mert az atlagosnal jobban kikesziti a majat es igy hajlamosabba tesz a daganatra.

Erdekes modon, erre engem eddig KIZAROLAG a fiatal, tehat csak nehany eve praktizalo dokik figyelmeztettek, az oregebb dokik egytol egyig azt mondjak, hogy nyugodtan szedheti az ember akar evekig is. Fene tudja. En speciel jobban elhiszem az aktualitasokat talan jobban ismero fiatal dokik velemenyet a dologrol.

A Yadine meg... egyenlore azt mondjak, ez tokeletes. Lehet, hogy majd errol is kiderul, hogy nem az, de addig is nincs mas lehetoseg, mint szedni.(megjegyzem, amiota szedem, letisztult a borom es fogyokura nelkul is 46 kilonal tartok - ez kb. 3 kilo minusz - es a kozerzetem se rosszabb!)

Előzmény: békacica (190)
békacica Creative Commons License 2003.03.18 0 0 190
sziasztok
na megvolt a vizsgálat.
a helyzet az, hogy egyértelmű PCO-m van. a doktornő azt mondta, ha gyereket akarok akkor ő a műtétet javasolja (petefészek ékrezekció), ha nem akkor fogigátló.
a mellékvese dolgot mégegyszer megnézik UH-n. mert elképzelhető, hogy ciszta van ott. röntgenre nem küldött a sugár miatt. egtyébként azt mondta annak nincs köze a PCO-m hoz, de lehet, hogy a pajzsmirigy nem működik jól , aminek pedig lehet köze hozzá. úgyhogy megyek szemészetre. és két hét múlva vissza a dokihoz. én azt hiszem nem műtetem meg magam.
még várok a pajzsmirigy eredményre. azt hiszem megpróbálkozom a pár hónapos fogigátlóval, utána pedig a petteérést segítő clostylbegittel (ahogy a nőgyógyásszal megbeszéltem).

Csakegysokadnick!
úgy emlékszem te voltál a hormonális ékrezekciós dokinál!
tudnál mondani róla valamit, vagy még erről az eljárásról nem beszéltetek?
és miért javasolta inkább a Yadine-t, mint a Diane-t?
Köszi

békacica Creative Commons License 2003.03.14 0 0 189
sajnos én is ettől tartok. plusz nekem tudom a hormonok sem jók. hétfőn azért többet fogok tudni. a baj az, hogy az okát sem tudni mitől lett ez velem, hiszen mint már írtam teljesen jól működtem, még gyereket is szültem minden erőfeszítés nélkül 9 évvel ezelőtt.
azért köszi a rámgondolást.
és nagyon örülök, hogy sikerült neked a baba, vissza olvastam milyen régóta is vársz erre. szóval vigyázz magatokra, egyél sok vitamint és aludj sokat!!!
puszi békacica
Előzmény: paracsimpo (181)
paracsimpo Creative Commons License 2003.03.14 0 0 188
Köszi, de sajnos itt hallani nem lehet, de látni azt igen:))))))))
Előzmény: majom1975 (187)
majom1975 Creative Commons License 2003.03.14 0 0 187
Paracsimpo! Majd írd meg, hogy mi volt! Boldog hallgatózást.

puszi: majom

paracsimpo Creative Commons License 2003.03.14 0 0 186
Igen majmóka, vannak. Sokszor úgy kergetnek a rókák, de még nem találkoztam velük:)))))
Cickó feszülés is van már néha:))))))) NO meg a szagundor. Hétfőn megyek megint UH-ra. Remélem már lesz szíverrése is:)
Előzmény: majom1975 (185)
majom1975 Creative Commons License 2003.03.14 0 0 185
Sziasztok!

Igen Kósa doki. Paracsimpo kösz a megerősítést.

És még egy kérdés: vannak már "szokásos" kismama tüneteid? (tudod hányinger, stb.stb.)

puszi mindenkinek: Kismajom

paracsimpo Creative Commons License 2003.03.14 0 0 184
Alice!

Kósa doki már sok babát csinált:) Jó helyen vagytok ott. És a prof.-okban nem lehet megbízni, ez már tuti.

Előzmény: AliceCsodaországban (183)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.03.14 0 0 183
Szia Kismajom, már egyszer bejelentkezett egy orvoshoz, aki a szomszédasszonykámat kezeli, de sajnos le kell mondani, mert éppen akkor vidéken lesz - de az egy professzor, és igaza van annak az olvtársamnak, aki azt mailezte, hogy nem érdemes professzorhoz menni, sokkal hatékonyabb , ha egy egyszerűbb orvost választunk, majd inkább ahhoz jelentkezünk, akit te ajánlottál. (Dr Kósa?)

Amint van valami irni fogok.

Előzmény: majom1975 (182)
majom1975 Creative Commons License 2003.03.14 0 0 182
Kedves Mindenki!

Én ugyan még eléggé az elején vagyok a vizsgálatoknak (hormonvizsg. eredménye már megvan), de közben több orvossal is beszéltem, plusz ismerősökkel (hirtelen kiderült, hogy egy csomó ember ismer valakit, akinek ilyen problémája volt (van) és kisbabát akart és lett is. Az orvosom is azt modnta, hogy legalább 1000 ilyen betege volt, akiknek lett is kisbabájuk.
(Lsd. Paracsimpo).

Szóval FEL A FEJJEL.

AliceCsodaországban mi a helyzet a lányoddal, felkerestetek már más orvost, mint akihez eddig jártatok? Mit mondott neki?

puszi mindenkinek: Kismajom

paracsimpo Creative Commons License 2003.03.14 0 0 181
SZia Békacica:
Nem akarlak elkeseríteni, de a mellékvesében ugyanolyan adenoma szokott lenni (nem mindenkinél), amit esetleg az agynál a hypophisisné szokott lenni (nekem iylen van).
Eddig senki nem foglalkozott az "agydaganattal". Ugyan jóindultaú és kicsi, de ott van és szerintem ettől nem tökéletes a mensim.
Azt hiszem ha most sikerül kihordani a babócámat, akkor ez lesz majd az első lépés, hogy ezt még1x megnézetem. Mert a hormonok rendben, de valami még sem stimmel ha nincs mensi és pé.
Igen sajnos nincs kezelés a PCO-ra. Csak az van amit írtál. Viszont ami megnyugtathat ha babát szeretnél szépen lehet petesejtet nyerni és ebből szép babák is lehetnek:)))Lsd én:)))))))
Nagyon sok sikert és várom a többi eredményedet is:))))))Tényleg nem jár erre senki, de én olvasok:)))))))))

Puszi paracsimpo

Előzmény: békacica (180)
békacica Creative Commons License 2003.03.14 0 0 180
sziasztok lányok!
bár úgy látom erre nem jár senki, azért leírom mi történt velem. Szóval tartanak az endokrinologiai vizsgálatok. Voltam agyi MRI-n. Szerencsére minden negatív volt. bár nagyon megijedtem mert miközben a kapszulában voltam és iszonyú hanggal kattogott a gép, kihúzott az orvos éés beadott egy kontrasztanyagos injekciót. A frász jött rám, hogy találtak valamit.
A vérvizsgálat még tart, bár ahogy számolom mostanra megvan az eredmény. elég sok mindent megnéztek. UH-n is voltam, ahol a bal mellékvesén találtak valamit, még nem igazán látták tisztán hogy ciszta-e vagy valami más, ezért még mellékvese CT-re is valószínű megyek. hát remélem minden rendben lesz. hétfőn megyek vissza a belklinikára, akkor talán a doki is tudni fogja mi is a baj forrása.

közben olvasgattam a PCO-ról még többet, és sehol nem láttam igazi problémamegoldást. tünetileg fogigátlóval kezelik, ha valaki babát akar akkor pedig petefészek stimulációval a meddőségi központokban.
hát ennyi a "rövid" beszámolóm.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.24 0 0 179
Köszönöm, majd ha lesz valami ilyen lelet, összehasonlítom.

Bár most az a helyzet, hogy fogamzásgátlót írt fel neki az az sztk orvos, ilyesmi mellett nem hiszem, hogy bármi valós értéket lehetne kapni, még akkor sem, ha megcsinálnák ezeket a vizsgálatokat nem?

békacica Creative Commons License 2003.02.24 0 0 178
Paracsimpo! Gratulálok! Ez igazán nagyon jó hír! Nagyon sok boldogságot a kis babócához!

AleceCs.! Itt vannak a normál értékek.
FSH 3. nap 3-20 mIU/ml A PCO-sbetegek kivizsgálásakor az FSH/LH arányt is nézik. Ez az arány normálisan kb. 1:1, ha az LH értéke magasabb, a PCO diagnozisa valószínű.

LH 3. nap < 7 mIU/ml A normális LH szint nagyjáből azonos az FSH-val. Ha az LH magasabb, mint az FSH, az PCO-ra utalhat.
Luteinizáló Hormon (LH) LH csúcs
(középidő) > 20 mIU/ml Az LH csúcs 48 órán belül ovulációt vált ki.
Prolactin 3. nap < 24 ng/ml Emelkedett prolaktin szint gátolja az ovulációt. A magas prolaktin szint hipofizis tumor veszélye miatt további kivizsgálást igényel. A PCO-s betegek egy részében is észlelhető hyperprolactinaemia.
Progesterone (P4) 3. nap < 1.5 ng/ml A "tüszőérés fázisának" szintje. Emelkedett érték esetén a teherbeesés valószínűsége csökken.

Szabad Triiodothyronine (T3) 3. nap 1.4-4.4 pg/ml Néha a beteg pajzsmirigy nagyon sok T3-at termel, de normális mennyiségű T4-et. Éppen ezért a pajzsmirigy működésének alapos vizsgálatához hozzátartozik mindkét hormon szintjének mérése.
Szabad Thyroxine (T4) 3. nap .8-2 ng/dl Alacsony szintje pajzsmirigy-betegségre utal vagy az agyalapi mirigy betegségére, amennyiben az nem termel elég TSH-t a megfelelő T4 szint eléréséhez.
Éhgyomri Insulin 8-16 óra éhezés < 30 mIU/ml A normális szint önmagában nem informatív A 10-13közötti érték enyhe inzulin-rezisztencia jele, 13 fölött súlyosabb inzulin rezisztenciára utal. (PCO-s betegek!!!)

Előzmény: AliceCsodaországban (176)
paracsimpo Creative Commons License 2003.02.24 0 0 177
Szia Alice!

Köszönöm, hogy gondolsz rám:))))Ez nagyon jól esik.

Hormonok: FSH, LH, Insulin Ösztrogén ,Progesteron, T3, T4. Azt hiszem hrtelen ennyi. Az értékeket sajnos nem tudom:((((

Előzmény: AliceCsodaországban (176)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.24 0 0 176
Szia mindenkinek!
Kismajomnak köszönöm a címet, majd odaadom a jánynak.
Látom itt csupa PCO professzionista van, meg tudnátok mondani nekem, hogy milyen vizsgálatok kellenek ahhoz, hogy feketén-fehéren kiderüljön ez a dolog? Úgy értem milyen hormonvizsgálatok, stb, és ha azt is leírnátok, hogy mik a normál értékek?
(Hallom paracs. -val valami jó történt, majd én is drukkolok!)

Az alultápláltságnak egészen biztosan köze van a dologhoz - bár ebben az anorexia-divat világban nem sok jót jósolok a női nemnek... (Tán jó lenne, ha megint a normális női formák jönnének divatba nem?)

Törölt nick Creative Commons License 2003.02.24 0 0 175
Szia ACs!

Ehhez a háború és koncentrációs tábor témához szeretnék annyit írni -nem vitatva a lelki tényezők fontosságát, teljesen egyetértek vele-, de ebben szerepet játszik az alultápláltság is. Egy barátnőm egyszer hirtelen lefogyott kb. 20 kg-t és nem menstruált addig,amíg vissza nem hízott valamennyit. Én 42 kg-san (160 cm-hez) alig menstruáltam. Most már majdnem 50 kg vagyok kiváncsian várom a mensimet, remélem rendeződik. Elkezdett nőni a tüszöm is és a nyálkahártya is 10 cm körül van, ami biztató.

Előzmény: AliceCsodaországban (163)
Törölt nick Creative Commons License 2003.02.22 0 0 174
Hmmm. Érdekes amiket írtok. Én teljesen elhiszem, hogy ennek lelki okai is lehetnek, mert amikor állandóan azért szurkoltam, hogy nehogy megjöjjön, mert nem tudok eléggé koncentrálni a vizsgáimra, akkor kezdődtek a komoly problémák. Ha már vajákoskodunk:) Én egyszer elmentem egy indiai asztrológiával foglaLKOZÓ gyerkőchöz, aki a horoszkópom végigböngészése után csak annyit mondott, hogy figyeljek oda, mert túlpörgetem magam, vészesen lecsökkentek a szervezetem energiatartalékaiés ezt egy szervezet se bírja hosszú távon, meg fogja magát bosszúlni ez a dolog. Végülis igaza is lett, néhány hónapon belül már én is éreztem, hogy valami nem stimmel, a menzeszem katasztrófálissá kezdett válni. Utána szerintem ez a folyamat már csak önmagát gerjesztette.

Ami a PCO-t mint népbetegséget illeti (Egyes statisztikák szerint a nők 6-10%-a érintett benne???). Legutóbb epresjoghurttal azon filozófálgattunk, hogy valószínűleg sokkal több nő érintett ebben, mint ahánynál észreveszik. Nekem pl. kb. 22-23 éves koromig igazán tüneteim se voltak, bár valószínűleg a hajlam meglehetett. (pl. hogyan reagálom le a stresszt, környezetszennyezést, elektroszmogot, éghajlatváltozást stb.). Egyszóval: Ha valaki pl. akinek erre meg van a hajlama elég korán szül gyereket, lehet, hogy valóban helyrerázódik a szervezete, és soha nem derül ki, hogy mi baja volt. Manapság azonban a nők egyre később szülnek, közben fogamzásgátlót is szednek (ami szerintem alapjában véve csak ront a dolgon, mert elfedi a tüneteket és teljesen leblokkolja a szervezet saját hormontermelését - de sajna ha már elindult a folyamat, szükségessé válhat).

Tipikus eset pl.: Hétfőn sorbaálltam a nőgyógyászomnál. Órákig kellett várni (tényleg jó a doki és ezt rajtam kívül sajna mások is tudják) és beszélgetni kezdtem egy 33 éves nővel. Elmesélte nekem, hogy már 16 éves kora óta szed fogamzásgátlót, és, hogy magától már nincs is menzesze. Egyszer abbahagyta, akkor majdnem egy évig semmi nem volt, az orvosok hiába próbálkoztak gyogyszerekkel, semmi. Végül maradt a fogamzásgátlónál. Kérdeztem tőle, hogy volt- e ultrahangon, mi lett a hormonvizsgálat eredménye, volt-e endokrinológusnál. Nem volt. A nő nem tudta az eredményt, az ultrahangon állítólag nem találtak cisztákat (mondjuk egy év után ez fura). Az orvos felírta neki a fogamzásgátlót, ő meg lelkesen szedi. Kérdeztem, hogy az orvos mit mondott, mi lehet a baj. Fogalma sincs, de már semmi baj, mert rendszeres a menstruációja. Meséltem neki a PCO-ról, és arról, hogy ha nincs peteérése, elég valószínű, hogy nem fog teherbe esni. Ő meg csak csodálkozott. Utána elkedte anyázni az orvost és bejelentette, hogy akkor inkább tényleg kivizsgáltatja magát. Hmmm. XXI. század, a nő értelmesnek tűnt.

Már csak az a kérdés, hogy hány ilyen nő rohangál az utcán, aki lényegében "gyerekkora" óta csak kívülről kapja a hormonokat, a saját hormontermelése lényegében halott es erre senki se figyelmezteti... Ha meg gyereket akar, ott a teljes sokk. Mert hat a PCO mint diagnozis meglehetosen lesokkolja az embert, és kell néhány hónap amíg felfogja a dolog lényegét és abbahagyja a pánikolást (ami valszeg csak mégjobban felerositi a tuneteket)...

Bocs...ez hosszúra sikerült:)

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.22 0 0 173
Hát persze Idike, próbáld ki, ártani biztosan nem árt, ha csak nem mész ki utána a hűvösre, mert akkor igen.
Ja, és nem akartam cikizni, tényleg...:-)))
Előzmény: Törölt nick (172)
Törölt nick Creative Commons License 2003.02.22 0 0 172
Most nem kell rogton az osszes tuskedet kiereszteni, kivetelesen egyetertek :)))

En homeozok meg sok mast is csinalok, majdnem otthon szultem ugyhogy a vajakolashoz azert nekem egy kis sosfurdonel tobb kell. :)

Viszont van benne logika amit a hatasmechanizmusrol irtal. Akkor keresek hozza speci sot, szerintem itt olyan is van ami direkt erre jo, csak meg nem tudom hol talalom.

A tengerparton homokbaasast nem csak regen csinaltak es nem csak gyerekekkel, hanem ma is es felnottekkel. Olaszorszagban vannak olyan tengerpartok (asszem a Ligur-tenger de erre nem eskuszom) ahol jo penzert szakszeruen beassak a klienseket a homokba nyakig, a kura egy-ket het, naponta tobb orat is ott vannak, a fejuk folott kis mini napernyo :). Ez allitolag eleg arra hogy jovo nyarig a huleses es izuleti betegsegek elkeruljek a vallakozot. Persze meg kell fizetni.

Cik cik, hogy a cikizest ne hianyold :)))

Előzmény: AliceCsodaországban (158)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 171
igen mára ennyi elég.
azért remény mindig van.
Előzmény: AliceCsodaországban (170)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 170
Hát beszélgetésünk kezd már kriminális fordulatokat venni, egyszerűen csak úgy felvágtak, mert beleilletél egy kórképbe, vagy mi van? Én a te helyedben valakire ráborítanám az asztalt, de minimum jó nagyot ordítanék vele!
Eszméletlen...
Sajnos már le kell feküdnöm, de majd holnap folytathatjuk ha akarod, mindenesetre SOHA ne nyeld le a dühödet, szvsz jó sok düh benned ragadt.
Előzmény: békacica (169)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 169
lehetséges!!

Említetted a Kaáli Intézetet. én jártam már ott, és az orvos teljesen elvolt hűlve az eredményeimtől. azt mondta: magánál valamit nagyon elrontottak abban a kórházban (ahol műtöttek). egyáltalán nem úgy néz ki mint a PCO-sok.
sajnos akkor még megbíztam az orvosban, aki műtött, azt gondoltam, ő az orvos, nyilván tudja mit csinál, hisz ez a dolga.

Előzmény: AliceCsodaországban (168)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 168
Jól teszed!
Ha az ember folyton lenyeli az indulatait, az belül maga ellen fordul. Szvsz. jót tenne neked egy kis tombolás nem?
Előzmény: békacica (166)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 167
mérget
Előzmény: békacica (166)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 166
egyébként én sokáig a stressznek tulajdonítottam a dolgot. (márcsak azért is mert soha előtte semmi bajom nem volt a ciklusommal).
elképzelhető, hogy lenyomtam magamban és most képletesen, de ott rombol belülről.
azóta kinyitom a számat, és inkább jól odamondok, vagy a földhöz vágok valamit. de nem hagyom magamban a méreget.
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 165
Hát erre nemigen tudok semmi okosat mondani... talán egy sokkhatás segítene nem? Úgy értem valami váratlan sokk, bár lehet, hogy most megint valami hülyeséget írok.
Sajnos van amikor az ember teste saját maga ellen fordul, mi meg csak nézünk mint a moziban. :-(((
Előzmény: békacica (164)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 164
elképzelhető, hogy van , vagy volt lelki alapja, amikor még kezdődött. De azóta a lelkem már rendben van.
azt olvastam, hogy ez egy öngerjesztő betegség, ami annyit jelent, hogy a szervezet saját maga végzi rosszul a feladatát. vagyis az agyalapi mirigy választ vár a petefészektől, ami nem jön, ezért csak vár, és így tesz a petesfészek is, nem termeli a hormonokat úgy ahogy kellene, mert az agyalapitól nem kap rá utasítást.
lehet hogy rosszul fogalmaztam, de valami ilyesmiről van szó. később talán megkeresem, hogy hol olvastam és értelmesebben is leírom.
Előzmény: AliceCsodaországban (163)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 163
Hát ez tényleg ciki, de nincs valami lelki alapja inkább? Vagy ez kizárható?
A háború alatt a nők nagy része nem menstruált, a koncentrációs táborokban pedig egyikük sem péládul, és nem hinném, hogy ennek PCO oka lett volna...:-((( Csak olyan mértékü stressznek voltak kitéve, amit nem tudtak feldolgozni.
Előzmény: békacica (162)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 162
Ez több mint kevés indok egy műtéthez!
Hormonvérképet mindenképpen kellett volna csináltatnia az orvosnak, mert végülis abból lát sok mindent.
üzenem a lányodnak, hogy egyáltalán nem kövér, ehhez a magassághoz kell ennyi.
nekem sajnos már többről szól, mint egy kis idegeskedés. 4 éve nincs vérzésem. egyáltalán nincs, még rendszertelenül se. 32 éves vagyok, a klimax azt hiszem még korai.
Előzmény: AliceCsodaországban (160)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 161
"Egy orvos egyszer azt mondta, hogy az ilyen vékony nők, mint én egy kicsit idegeskednek és máris felborulhat a hormonháztartásuk. amikor ez kezdődött nálam meglehetősen sokat, és túlzottan is ideges voltam. "

Pontosan erre mondom azt, hogy rengeteg olyan eset van, mikor egyszerűen azért nem esik teherbe az ember, mert állandóan ezzel foglalkozik. Nagyon gyakori pl., hogy mondjuk egy gyermektelen pár belenyugszik a dologba, örökbefogadnak egy babát, és utána az asszony nekikezd szülni, alig lehet leállítani.

(Egyébként már írtam, hogy a lányom 182 centi és olyan 60valahány kiló szokott lenni, most azt mondja, hogy ő el van hízva, mert ó jaj, 70 kiló, de még így is úgy néz ki mint egy collstok. A PCO-nak annyiban felel meg, hogy rendezetlen a spontán menzesze, mióta megjött az első azóta. De az enyém is ilyen volt anno.)

Előzmény: békacica (159)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 160
Eddig kizárólag egy normál vérképet csináltattak. Semiféle hormont nem mértek még, de azt mondta ez az orvos, hogy majd szedje 3 hónapig a fogamzásgátlót, aztán majd megműti. Ezért gyanús nekem ez az egész. Különösen azóta, mióta elolvastam az ebben a topicban lévő beírásokat.

(Eredetileg azért ment el hozzá a lányom, mert ugye az esküvő után abbahagyta a gólyahessentőt, és késett neki és azt hitte, hogy terhes.)

Ez azért kicsit kevés indok egy műtéthez nem?

Előzmény: békacica (159)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 159
Alice
Azt értettem van egy labor eredmény is, vagy az nem a vér hormonszintjét mutatja?
FSH, LH - hormonok. a tüszőket, érésüket befolyásolják.
Egyébként sajnos így van, az orvosok ráállnak egy sémára. nem érnek rá, ezért azt mondják sok a ciszta? - Ez PCO. aztán lehetséges, hogy valami más miatt sok a ciszta. bár nem tudom, nem vagyok orvos. De az tény, hogy ez a hormonokkal függ össze. és nyilván azért van sok ciszta mert valamelyik hormontermelő szerv nem úgy működik, ahogy kellene.
nekem 28 éves koromig minden a legnagyobb rendben volt. még amikor nem szedtem fogamzásgátlót akkor is ideálisan 28-29 napos ciklusom volt. aztán egyszer valamitől elromlott.
Egy orvos egyszer azt mondta, hogy az ilyen vékony nők, mint én egy kicsit idegeskednek és máris felborulhat a hormonháztartásuk. amikor ez kezdődött nálam meglehetősen sokat, és túlzottan is ideges voltam.
hát ebben is lehet valami. nem jó a stressz senkinek se.
Előzmény: AliceCsodaországban (153)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 158
Volt egy külön terem, az embert beburkolták egy csomó lepedőbe, aztán le kellett feküdni. (nekem minidg az volt a bajom, hogy úgy kellett kirúgni, mert minidg elaludtam utána).
A tengeri só biztosan jobb mint a rendes konyhasó.

Most figyelj ide, megpróbálom elmagyarázni a hatásmechanizmus, csak azért, hogy ne nézz vajákos asszonynak.
A nagy melegben kitágulnak a pólusok, a vérkeringés felgyorsul, a sókristályok (jobb esetben a gyógysókristályok, amikben mindenféle más ásvány is van) bekerülnek a vérkeringésbe, majd utána az ágymeleg biztosítja azt, hogy ne hüljön le hirtelen a test, ugyanis akkor rosszabb lenne, mint előtte, csak megfázál.

Régen a beteges gyerekeket nyakig beásták a homokba a tengerparton a zűző napon, akár hiozsed akár nem, és ennek is valami hasonló volt az alapja. A melegben a homok kvarcszemecskéi felgyorsították a vérkeringést, a nagyobb hőhatás elpusztította a baktériumokat stb.

A sós fürdő (sóbarlang stb) mind ezen az alapon működik. A sdós fürdó elmulsztja a belső nőgyógyászati gyulladásokat, amik nem reagálnak az antibiotikumokra, és még rengeteg jó hatása van, csak azért nem a nőgyógyász, hanem a fürdősnéni kapja a borravalót.

Természetesen nem csodaszer, de kezeléskiegészítésként, kisebb nőgyógyászati bajoknál nagyon hatásos. (Sőt, elárulom neked, hogy mikor a gyerekek még kicsik voltak, és láttam, hogy lappang bennük valami, nekik is sósfürdőt csináltam, lehet cikizni.)

Előzmény: Törölt nick (157)
Törölt nick Creative Commons License 2003.02.21 0 0 157
A Gellertben a rogton meleg agyba bujas hogy megy?
Koszi az infokat, ez 7 honapnyi furdozest jelent? Tengeri so itt is van, dragabb mint a koso (bar korabban az is tengerbol keszult), de annyiba nem kerul mint egy lombik... Es mit csinal a sosfurdo? Mar tenyleg kivancsi vagyok :)))
Előzmény: AliceCsodaországban (156)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 156
Idike, én nem is oda irok ilyeneket, hanem ide.
Ami a sósfürdőt illeti, a Gellértben valódi tengeri gyógysót raktak a kádba, ne tudd meg mennyit, mondjuk egy szívlapátnyit, ha fel tudod mérni mennyi az. Az otthoni - meg az ottani - sósfürdőt is másnaponként kell csinálni, már írtam, hogy a lényeg az, hogy a víz nagyon forró legyen (mondjuk annyira forró, hogy bennt ülve a fejed kivörösödjön), legalább fél órát kell benne ülni, a víz el kell hogy lepje a köldököt, és utána rögtön ágymeleg legalább másfél óráig. Ha ebből az egyik feltétel hiányzik, akkor vedd úgy, hogy ülőfürdőt vettél. Otthoni sósfürdőnél a hatás 100-as számokban mérhető, a Gellértnél 10-es es sorozat van. Otthon legalább 3 kiló sót kell a kádba tenni.
Előzmény: Törölt nick (154)
Törölt nick Creative Commons License 2003.02.21 0 0 155
Abban maradektalanul egyetertek hogy nem kell az elso orvos kese ala fekudni :) legalabb meg egyet azert megkerdeznek en is.
Előzmény: AliceCsodaországban (153)
Törölt nick Creative Commons License 2003.02.21 0 0 154
A Gellertfurdoi sosfurdo az milyen? Miert hatasosabb? Mas benne a so?

Nem mintha alkalmam lenne kiprobalni. A 100 sosfurdot viszont lehet hogy kiprobalom :). Milyen gyakorisaggal lehet? Naponta? Vagy az mindegy?

Ne vedd kotozkodesnek Alice, de a Medlomb topicot teleiro-siro lanyok nem hobbibol mennek am lombikolni. Nekem kicsit lekezelonek tunik a "ne is gondolj ra majd osszejon" tanacs. Mert nem jon ossze. Sokszor nem sajnos.

Előzmény: AliceCsodaországban (143)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 153
Hmmmm....
A kedves ACs-on kívül most minden amit ideírtál nekem kínaiul van, éppen csak kapkodom a fejem.
Egy normál vérképen meg az alább begépelt leleten kívül nincs a birtokomban (ill a lányoméban) semmi, csak az, hogy az orvos már küldené a műtétre , de azért ennek még utánanéznénk...-))) Megkérdeztem az időpontot illetőleg, azt mondta, fogalma sincsen, tekintve, hogy a menzesze spontán úgy jön meg ahogyan neki teccik. (Hol 5 hétre, hol 6 hétre, hol pontosan, ki tudja? Csak a méhe.)
Most éppen orvosokat keresek, meg megpróbálok ennek a dolognak utánajárni.

De nagyon jó, hogy van ez a fórum, mert már tegnap óta is sok dolgot tanultam - legalább tudom, hogy majd mit kell kérdezni! (Illetve hát majd megmondom a lányomnak, mit kérdezzen).

Gyanús nekem ez a PCO szindróma, az az érzésem, egyszerűen mindenre ráfogják, aminek nem tudják az okát.

Előzmény: békacica (152)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 152
Kedves AliceCsodaországban!
Majdnem ilyen a legutóbbi UH felvételem, mint a lányodnak, egy kivétellel a nyálkahártyám sokkal kisebb volt. De szintén sok apró cisztát tartalmaznak.
De a tök normális labor az nagyon jó. FSH és LH is van rajta? Mert a PCO-t ez alapján is diagnosztizálják. Ami annyit jelent hogy az arány normális esetben 1/1, Pco-ban viszont az LH akár kétszer vagy többször annyi mint az FSH.
Előzmény: AliceCsodaországban (148)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 151
Kösz a gyors választ, majd megpróbálom megkérdezni az ovulációt, bár mivel mindig rendszertelen a mensese, nem hiszem, hogy értékelhető választ fogok kapni.

Nem kell hogy beleéljed magad akármibe is, sajnos én is átestem ezen a cirkuszon, és akkor lettem terhes, mikor már a férjemmel azon kezdtünk beszélgetni, hogy örökbefogadunk egy kisbabát, tehát, mikor már feladtuk. Talán azért, mert akkor már nem volt bennem ilyen pszichés nyomás (is.) Inkább arra gondolj(atok), hogy meddő nő nincs, csak az a nő tekinhető meddőnek, akinek vagy mind a két petefészke, vagy a méhe hiányzik, vagy minden. Szvsz. lehet, hogy máskor jön a gyerekáldás mint számitotok rá, de semmi esetre sem érdemes ebből napi problémát csinálni. (MOndhatom úgy is, hogy ne gondoljatok a fehér krokodílusra, de ezt persze nehéz betartani...)

Szvsz. éljetek, legyetek boldogok, törődjetek egymással aztán majd csak jön a gyerek is.

Tudom, hogy ebben ahelyzetben minden olyasfajta tanács, mint az enyém, hogy majd csak "bejön" a gyerek hihetetlen, de ha te is vagy 30 évvel idősebb leszel, le merem fogadni, hogy ilyen tanácsokat fogsz majd adni a saját lányodnak.

Előzmény: paracsimpo (150)
paracsimpo Creative Commons License 2003.02.21 0 0 150
Alice!

Az Uh lelet a következő:

Az uterus -méh: normális nagyságú
Nyálkahártya (másnéven endometrium): a 7 mm jó, de attól függ hanyadik napin volt a lányod az UH-on.
A douglas-ban szabad hasi folyadék nincs. Ez is jó, mert ha volna az valamilyen gyuuladásra utalna vagy jobbik esetben egy ovuláció utáni állapotra. Mert ha a tüsző megreped (ovulál) akkor ide kerül a benne lévő "lötty". Bocsi, hogy így fogalmazok, de így érthető.
Az Mk o.ov: mindkét oldali ovarium(petefészek): sok kicsi tüsző van benne. Ez is relatív, ez is attól függ, hogy hanyadik napon volt a lányod. Azt nem tudod? Mert akkor meg tudom mondani, hogy jó e vagy sem.

puszi paracsimpo

Békacica:

Köszönöm a gratot, de még nem élem bele magam.

Előzmény: AliceCsodaországban (148)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 149
Kedves paracsimbó, szívből drukkolok, meglátod sikerülni fog!
Előzmény: paracsimpo (141)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 148
Kedves békacica,
éppen ettől félek, hogy rámondják, hogy PCO szindróma, aztán gyerünk a kés alá. Ugyanis ez azért egy kicsit bonyolultabb, alább már írtam, hogy pl. nekekem is ilyen problkémáim voltak, sőt egy egész csomó nőt ismerek a múltból, akinek tök rendszertelen volt a menstruációja, és paráztak évekig hogy ja nekem nem lehet gyerekem, aztán mit tesz isten azóta mindergyiknek több gyereke is van már, és mit tesz isten valahogy mindegyik spontán fogant, épp akkor, mikor éppen egyik orvos sem csinált velük semmit.

Ma itt volt a lányom, megnéztem a leleteit - már amennyi volt, mert volt nála egy tök normális labor tök normális inzulinnal, meg egy belső UH felvétel (sajnos ezt nem tudom értékelni), de a szövegest idemásolom,ha valaki esetleg etől okosabb:
Tehát:
Uterus: 60x32 cm
Nyálkahártya: 7 mm
bal ovarium: 38x23 mm
jobb ovarium: 38x27 mm
Douglasban folyadék NEM látható.
Megjegyzés: Mk.o. ov.-ban több apró tüsző.

Ha valaki szintén rendelkezik ilyen leletel, és meg tudja magyarázni mi mit jelent, és mi benne az abnormális, azut is megköszönném.

Kis magyarázat: Én igazán tisztelem az orvosokat, de valahogy úgy vagyok vele, hogy egy kicsit kell várni, mielőtt orákulumnak fogdnánk el mindent. Sajnos ma még nem tartunk ott, hogy mielőtt az ember a kés alá menne, ne legyen kénytelen maga is utánanézni, hogy mit és miért.

Ha valakinek nem válaszoltam volna személy szerint, attól elnézést kérek, csak figyelmetlenségemnek tudható be.

Előzmény: békacica (146)
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 147
Paracsimpó!
Ez nagyszerű! Olvastalak a lombikos oldalon, két csík az gyönyörű!!!!!! Drukkolok továbbra is!
békacica Creative Commons License 2003.02.21 0 0 146
Kedves Alice Csodaországban!
Én rám is azt mondják PCO. De mint a te lányod én is magas vagyok(176) és 57 kg. Nincs inzulinrezisztanciám, és nem vagyok túl szőrös sem.
Mivel már nagyon zavart az az állapot, hogy az orvosok csak rám mondták ezt a diagnózist, de semmi különös változás nem történt, így most kikötöttem az endokrinológián. Ott a doktornő rögtön azt mondta, hogy én nem vagyok tipusos PCO-s (Mert nem vagyok kövér és szőrős), így elküldött rengeteg vizsgálatra: Sella MR, ultrahang(máj, vese, mellékvese), és nagyon komoly hormonvérvételre (úgy értem sokféle hormont néznek). Most a vizsgálatok közepén tartok.
Egyébként nekem volt laparoszkópos műtétem, és nem ért semmit sem. Mintha nem is lett volna, kivétel az utána járó fájdalmat és a vágást.
Az endokrinologus azt kérdezte, miért kellett engem PCO-val műteni? Nem tudom, ha most dönthetnék nem mentem volna bele.
Nálam minden rendben volt, ez az egész PCO dolog 4 évvel ezelőtt kezdődött. Csak azért mondom ezeket, mert lehet hogy a végén kiderül, hogy ez valami teljesen más (pl. pajzsmirigy, vagy mellékvese betegségei). Úgy hogy mielőtt bármibe is belefogtok a lányoddal, jó előbb több doktor(nőgyógyász és endokrinológus) véleményét kikérni, és az esetleg ezzel járó vizsgálatokat megcsinálni.
Úgy hirtelen ennyi jutott az eszembe most.
Előzmény: AliceCsodaországban (143)
Törölt nick Creative Commons License 2003.02.21 0 0 145
Kicsit félreérthető voltam: a gyógyszereket a lombikprogramhoz mindenhol önerőből kell állni, nemcsak a Kaálinál.

És a pontos cím: www.kaali.org

Előzmény: Törölt nick (144)
Törölt nick Creative Commons License 2003.02.21 0 0 144
Kedves Alice!

Én a Felkészülésből néztem át ide.
Sajnálom a lányodat, és is pont ennyi idős vagyok és nagyon babát akarok. Nem vagyok PCO-s, legalábbis eddig ezt még nem mondták, viszont elég sok másféle problémám van.
Azért szólok csak hozzá a dologhoz, mert a Kaáli honlapján is vannak információk a PCO szindrómáról, mint egyik leggyakoribb meddőség ok: www.kaáli.org
A mindenért fizetni kell-ről csak annyit, hogy az első konzultáció 8000 ft, UH 5000 ft, vérvétel hormononkét 2500 ft. Ezek a leggyakoribb kiadások. De, később a megbeszélésért soha nem kell fizetni, a lombikprogramot ugyanúgy támogatja a TB ott is, "csak" a gyógyszereket kell megvenni. Persze vannak húzós árak, mint a petevezeték-átjárhatóségi 25ezerért, de elfogadják a leletet máshonnan is. A mai napi UH-mat is javasolták, hogy csináltassam meg a lakóhelyemen (200 km-re lakom a Kaálitól). De, nem l_e_h_e_t hálapénzt adni és a magánrendelés tarifái sem játszanak. (Ha jól tudom egy sima vizsgálat konzultációval is kb. 5000-et kóstál) Itt nem kapcsolnak be telefont, ha Te beszélsz az orvossal, nem csörög a mobilja, kultúrált és tiszta a hely, emberségesek az alkalmazottak.

Ennyit szerettem volna írni és kívánom, hogy mielőbb találjátok meg a legjobb speciálistát és intézetet. Mielőbbi unokát Neked!
csissz

Előzmény: AliceCsodaországban (143)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 143
Kedves Epresjoghurt,
kösz a hamari választ.
Én nem akarom kétségbe vonni az orvosi javallatokat, csak éppen kicsit furcsállom az azonnali késes megoldást, meg azt a tanácsot, hogy no akkor most van fél év akkor hajrá!

Konkrétan a sósfürdőről: én ugye a 70-es években küzdöttem ezzel a problémával. Én se voltam kövér, sőt!, viszont a menzeszem SOHA nem volt rendszeres (két szülés után sem), csak 35 éves korom után (mikoris olyannyira rendbejött, hogy 38,39,40 éves koromban sorozatosan kénytelen voltam abortuszra menni). Már írtam, hogy milyen kezeléseken estem át anno, én is a hormonjezeléstől féltem, és mivel az akkori kolléganőim javasolták a sósfürdőt, az sztk nőgyógyászától kértem saját felelősségre jegyeket, amit meg is kaptam a következő kommentárral: "hát persze, természetesen, próbálja ki, ártani biztosan nem árt!" 10 jegyet kaptam - akkor - a Gellértbe, és már a hetedik után teherbe estem, ennek eredménye a nagyobbik lányom. Akkortájt maszek nőgyógyászom is volt, ő volt az, aki átfujta a petevezetékeimet meg ilyesmi, és őt is kikérdeztem erről, és ő is azt mondta, hogy ez hasznos, bár inkább mellékkezelésként jó. Ő a következőket mondta, és most jól figyelj:
A sósfürdő akkor hasznos, ha legalább 3 kiló sót teszel a kádba, a víz legyen olyan forró, amilyet csak elviselsz (legalább 40 fok), LEPJE EL A KÖLDÖKÖT, ugyanis enélkül ülőfürdőnek tekonthető, és a leglnyegesebb az, hogy utána egyből bele a meleg ágyba legalább másfél óráig.

Ha házilag alkalmazod, kb. 100 sósfürdő felel meg annak, amit beutalóval 10 alkalommal el lehet intézni, de az említett szabályok akkor is érvényesek.

Előzmény: epresjoghurt (142)
epresjoghurt Creative Commons License 2003.02.21 0 0 142
Kedves Alice!

Megpróbálok néhány választ adni, hangsúlyozom,hogy ez csak saját tapasztalat és még nem sok.

Engem tavaly novemberben műtöttek, hormonnal sem volt peteérésem, a megvastagodott fal miatt nem tudott a tüsző megrepedni. Nem tudom, hogy gyógyszeresen helyre tudják-e hozni a petefészket. Kétlem. Egyébként én is kés ellenes vagyok, de nem láttam alternatívát. Azóta már a harmadik, úgy tűnik normális ciklusom van. Remélem hamarosan a baba is sikerül.

Valóban úgy tűnik, hogy kb. 70%-nál újból megvastagszik a fal, nekem azt mondta a dokim, hogy addig "kell" :o) teherbe esnem, amíg ez be nem következik.

Egyébként én sem vagyok "tipikus" PCO-s, vékony vagyok és vannak ugyan pattanásaim, de nem feltűnő és a szőrzetem is "normális".

Sófürdő: Nem tudom hol lehet ilyet igénybe venni. Régebben a nőgyógyászom beutaló helyett (se pénzem, se időm nem lett volna elmenni) az alábbi "gyógyfürdőt" ajánlotta. Naponta a hasig érő forró meleg vizes fürdőbe öntsek bele 1 kg sót, és abban ücsörögjek kb. fél órát. Ezt javallotta 1 hónapon keresztül. Akkor nőgyógyászati eredetű bizonyos fájdalmakra ajánlotta, arra hatott. :o)

Előzmény: AliceCsodaországban (138)
paracsimpo Creative Commons License 2003.02.21 0 0 141
Kedves Alice!

Én is PCO-s vagyok. Kb. 3 éve tudom. Azóta járok mk.-ba. A dokim nekem nem ajánlotta a műtétet, de mondjuk az igaz, hogy én túlsúlyos vagyok és vastag a hasfalam.
DE!!!

Nekem sem mensi, se pém nincs és már voltam 2x terhess inszeminátióval. Én ajánlom a lányodnak is ezt az eljárást. Ez max. 50 eFT-ban vagy (csak a gyogyik) a többiért nem kell fizetni. De ez az ár változhat. Attól függ, hogy a lányod mennyire reagál a gyogyik hatására. Nekem az előző két inszemnél nagyon kevés szuri kellett, de most a 3.-nál (múlt hónapban) sok kellett és így lett 53eFT. Azért ez annyira nem vészes. Nekem sincs sok pénzem és sokat félre kellett tennem, de egy babáért mindent. Ha kéred a dokim elérhetőségét megírom szívesen. Pesten van.

Ja és lehet, hogy megint terhess vagyok inszem nélkül:))))))

Előzmény: AliceCsodaországban (140)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 140
Kedves kismajom, ha az orvosod valóban a gyerekcsinálás prófétája, akkor írd meg nekem a címét, telefonszámát stb. mailban, nagyon megköszönném.
Tudod nekem ez az egész PCO szindróma, a leírtak alapján egyszerűen gyanús, szvsz. jobban megijesztik a nőket mint kellene.
Egyébként ne izgulj, meddő az a nő, akinek nincsenek peteszfészkei, avagy nincsen méhe, a többi csak éppen nem akkor lesz terhes mikor akarja, hanem egyszer spontán, mikor nem is számit rá. (Ez tapasztalat.)
Előzmény: majom1975 (139)
majom1975 Creative Commons License 2003.02.21 0 0 139
Kedves AliceCsodaországban!

Én pontosan egyidős vagyok a lányoddal, és nálam kb. 1 hete realizálódott ez a probléma, azazhogy PCO-s vagyok.

Nem tudom, a lányodnak az orvos mit javasolt, nekem most végigfigyeli a ciklusomat UH-val (nincs peteérés, menstruáció van) + csinált egy hormonvizsgálatot (aminek még nincs eredménye) és azt mondta, hogy a hormonvizsg. eredményétől függően gyógyszereket kell majd szednem, amivel peteérést stimulálnak, és azután is járnom kell majd UH-ra (figyelni mikor van peteérés, hogy szóljon mikor ajánlott együttlenni a párommal).

Azt is modnta, hogy később esetleg sor kerülhet laparoszkópiás műtétre is (ciszták kiégetése), de csak akkor, HA a hormongyogyik nem használnak.

Én kérdeztem, hogy nem lenne-e egyszerűbb rögtön a műtéttel kezdeni, mert én ellentétben veled nem a műtéttől, hanem a hormonoktól félek, de ő azt mondta, hogy semmiképpen, az mégiscsak egy műtét, tehát minimális kockázat azért van, és mindenképpen a gyogyikat kell először szednem.
(Egyébként kiharcoltam egy terheléses cukorvizsgálatot is azok alapján amit olvastam a PCO-ról, de azt mondta, hogy ezt általában 120 kg-os, szőrös, pattanásos lányoknál szokták csak elvégezni - én pedig nem vagyok olyan.)

Megértem, hogy mindent szeretnél tudni erről a "betegségről" én is nagyon megriadtam attól, hogy az orvosom elsősorban türelemre intett, valamint tett egy olyan megjegyzést, hogy munkás lesz a dolog, de ne féljek mert ő a "gyerekcsinálás" specialistája.

Szóval a legfontosabb szerintem megtalálni a jó orvost + türelemmel lenni, ami elég nehéz nekem legalábbis, mivel én egy amolyan "add uram azonnal" típus vagyok, és most, hogy elhatároztuk a férjemmel, hogy kisbabát szeretnénk, én is azonnal szeretném.

Én egyébként Dr. Kósa Zsolt-hoz járok. (Magánrendelésre jártam hozzá, de most az UH-k-ra, hormonvizsg. a Schöpf-Mérei Kórházba kell járnom, ha szükséged van az elérhetőségére, esetleg megadhatom) Én nagyon bízom benne.

Kismajom

AliceCsodaországban Creative Commons License 2003.02.21 0 0 138
Kedves Láncos Koca és Kicsi2!
Köszönöm a válaszaitokat. Szivesen átlátogatnék a meddőség topicba, de az annyira hosszú, hogy napokba telne, mire az egészen átrágnám magam. Annyit már megtudtam, hogy a Kááli intézetben mindenért fizetni kell, attól tartok, ez egyből ki is esett, sajnos ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ha nem haragusztok, azért most kifejezetten itt feltennék még egy két kérdést, és ha nem nagy fáradság, kérlek ha lehet itt válaszoljatok, ha tudtok.

Tehát: van e valakinek olyan tapasztalata, vagy információja, hogy a laparoszkópiás műtét, esetleg többet ront mint javít? Én laikus vagyok, azonkívül általában késellenes, ezért kérdem. Ugyanis ha igaz az, hogy az esetek 70 %-ában újra megvastagszik a petefészek, nem lehet-e ez annak a következménye, hogy erőszakosan belenyúltak? (Hülye kérdés tudom, de azért érdekelne.)

Másik hülye kérdésem: Nem lehetséges-e , hogy ezt az. un PCO szindrómát egyszerűen mindenkire ráfogják, akinek ilyen ciszták vannak a petefészkében? Ugyanis a leírt szindrómának csak egy dologban felel meg a lányom: nevezetesen annak, hogy ezek a ciszták kimutathatók nála a belső UH felvételen? Sovány, nem szőrösödik, az igaz, hogy a menzesze mindig is rendetlen volt.

Harmadik hülye kérdés: ezt a problemát már felvetettem az SOS fórumban egy olyan topicban, ahol már régóta beszélgetek, és mit tesz isten, mindenki azzal jött elő, hogy igen ez neki is volt (mindannyian többgyerekes anyák), és hárman is mondták, hogy náluk a sósfürdő segített. Hadd csatlakozzam ehhez én is: velem is mindenféle nőgyógyászati kínzásokat elvégeztek, aztán kértem saját felelősségre sósfürdőbe jegyeket, és még el se fogytak a jegyek, mikor már terhes lettem.
Van valakinek valami információja arról, hogy manapság hogyan lehet sósfürdő jegyekhez jutni? Annak idején az sztk nőgyógyászati rendelőjében kaptam őket. Végignéztem a gyógyfürdőket Budapesten, még mindig csak a Gellértben van ilyen.
Van valakinek ilyen tapasztalata?

Mindezt csak azért írom pont IDE, és nem a meddőséges topicba, mert épp a neten olvastam, hogy az ilyen PCO-s problémás nők általában a meddőségi központból keverednek a belgyógyászatra, holott a PCO és a meddőség nem jár okvetlenül együtt.

Kárlek titeket, hogy próbáljuk ezt a dolgot kibeszélni, én igérem mindennek utánanézek.

Előzmény: Kicsi2 (137)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!