Na, egy kicsit még bütyköltem a kazánt, sikerült a legközelebb beállítani a gyári értékekhez:
- Max fogyasztás: gyári adat 2,73m3/h, nekem sikerült kihozni 2,52-t.
- Max teljesítmény: gyári adat 24 KW, nekem 23,77 jött ki.
A minimum kicsit több, mint a gyári, mert 1,12 m3/h ír a könyv, de nekem nem ment 1,3 alá, mert akkor nem gyujt be.
Lényegtelen. A fő, hogy nem kell 60 ezres alkatrészeket cserélgetnem és hónapok óta először aludtunk úgy, hogy nem ébredtünk fel a fűtés hangjára. Ennyit egyes hivatalos szerződött szervízpartnerek szaktudásáról. (Nem az a baj, hogy nem csinálta meg, hanem az, hogy eszébe sem jutott a megoldás!)
Valami nagyon nem kerek, ha 80 fokos az előremenő és 35 fokos a visszatérő, emellett a radiátoroknak csak a teteje meleg, az kb. azt jelentené, hogy nagyon kevés víz jut a rendszerbe.
Félve írok, mert csak szakembertől fogadsz el véleményt, de:
Ha Te nem tudod, mi van a radiátor alatt és egy fényképet sem töltesz fel, más végképp nem fogja kitalálni.
Ha torló (2 csöves a rendszered, ahogy Vajk írta), akkor elvileg befele tekerd, azzal zársz rajta. (Persze lehet, van olyan is, amit a másik irányba kell tekerni.) De nem bonyolult, amikor hideg a víz a kazánban, a jól működő radiátor alatt totál betekered, elindítod a fűtést és 2-3 perc után már érzed, hogy elzártad-e. Ha az a radiátor nem melegszik, akkor nyert ügyed van, tudod már, melyik irányú tekerés mit csinál.
Onnantól már "csak" ki kell totóznod, melyik radiátor mennyire legyen fojtva. Kezdheted azzal is, hogy az elsőt leveszed félig, a másik 2-t békénhagyod és megnézed, mi az eredmény. Persze nem a radiátort kellene nézni, hanem a szobák hőmérsékletét, hogy nagyjából együtt mozogjanak. Mert ha 2 nagyon más méretű szobában ugyanakkora radiátor van, akkor nyilván a nagyobb szobában lévőnek jobban kell melegednie, hogy a szobában ugyanannyi legyen a hőmérséklet.
Vegyestüzelésű lemezkazánom van,le lett burkolva kőzetgyapottal,hatalmas a hőleadása 25KW-os plusz két puffertartály van mellé.De nem értem miért nem fordul meg a radiátoraimban rendesen a viz....pedig nincsenek elfolytva alul....a hőmérsékletet a kazánba süllyesztett hőmérővel figyelem. Ez a kilépő hő minimálisan csökken elvileg.
Van egy beretta ciao kombicirkóm ami elromollott: maximum langyos vizet bírok csak kicsikarni belőle. Emlékeztem, hogy van két állítója a kapcsológombja alatt, és a melegvízét tekergettem: reagál rá, de koppra feltekerve is csak langyosat tud.
Tegnap jó volt, ma pedig már nem, a fűtéssel viszont nincs semmi gond, ezért én valami elektronikai hibára gondolnék..de nem értek ehhez, informatikus vagyok: gondoltam kihúzom-bedugom, de az itt nem segített.:D
Abból gondolom,h nem szivattyú probléma mert egyel kisebb teljesitményű szivattyúval is tökéletesen ment régebben,s mikor rakoncátlankodott lecseréltem,most pedig egyel nagyobbat vettem (Grundfost) egy hónapja,szóval az most jónak tűnik.
Alul van bypass, de nem tudom, hogy befelé vagy kifelé kell csavarni, illetve , szerintem az első rad, pl 30 % ot kapjon a többi továbbmenjen, a következő 50 % os , és a többi továbbmenjen stb....a legutolsó meg gondolom mindent megkapjon és csak a hideg viz jöjjön ki belőle , tovább a kazánba. Nem ?
Hasonló a tapasztalatom, beüzemelték (de annyit sem tett, mint amit a leírás szerint kellene). Beszéltünk a garancia-hosszabbításról, itt ugyan alkatrész/szűrő csere nem játszott volna, csak a kiszállás, takarítás, akármi, cserébe ugyan nő a garancia, de pl. az 50k-s elektronikára nem vonatkozott volna. Azóta minden évben küldik a levelet, hogy jönnének, mert évforduló... Vicc, hogy nincs egy adatbázisuk, hogy ki nem kér belőlük, feleslegesen ne dotálják a postát. :o)
Én ugyan nem. Odajött beüzemelte pénz a zsebbe és egy év múlva hívott, hogy ha kell a második éves garancia akkor kicserél ezt azt meg pucolgat és az nekem 35e-be fog kerülni. Mondtam neki, hogy majd szólok ez volt másfél éve...
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e köztetek olyan, vagy ismertek-e olyan szakimukik aki elkészítene nekem egy kb 5-6 cm-es hollanderrel ellátott rézcsövet amelyet egy kv géphez kellene illeszteni-görbíteni. A csavarok adottak, csak a hollandit kéne ráforrasztani a megfelelő csőre.
Köszönöm a válaszokt, ma már nem leszek otthon, de holnap megcsinálom és refereálok. :-)
Még egy kérdés.... a beüzemelő gázszerelő jönni akar kitakarítani meg szűrőket cserélgetni potom 35e forintért. Reális ez a pénz vagy megint jó magyar szokás szerint lehúzás volt a cél.
Bele lehet dugni egy imbusz kulcsot, nekem is azzal sikerült először, utána már nem téptem meg annyira és ment kézzel is. Azért húzhatod le a kéket, hogy jobb fogás legyen rajta. Ha jól emlékszem akkor, ha úgy dugod bele a kulcsot, hogy balra álljon ki, akkor eltolva magadtól nyitod a csapot.
Más.
Az egész napos beszélgetésemre és hsz-eimre:
-megkerestem a szelep (sigma 845) leírását és az alapján beállítottam a max gáznyomást. Úgy muzsikál a kazán, mint egy zsebóra, mintha nem is az enyém lenne. Viszont 45 fokról 65-re kb 20 perc alatt melegíti a vizet. A rendszerben több száz liter víz van, illetve 200 minimum. 8 radiátor a 30 centistől a 2 méteresíg minden féle és régi acél csövek, többségében colosak, és ettől nagyobbak is vannak bőven.
-Kérdésem: reális ez a felfűtési idő? Hagyhatom így?
Van egy Ariston Clas Premium 24 kazánom és a nyomásmérő óra 0.8/0.9 bar nyomást mutat rajta. A fűtést pár napja légtelenítettem és ekkor esett le ennyire a nyomás. Hol tudom a fűtőkörben lévő vizet utána tölteni? Nem találok benne egy csapot sem, csak műanyag vackokat... Köszönöm a segítséget!
Tehát, ha minden igaz, a ventillátor állandó, a víz szivattyú állandó, akkor egyedül a lángot, vagyis a gáz mánnyiséget lehet állítani. Ezt pedig azzal teszem meg, hogy a menüben leveszem a max teljesítményt. Persze ha szerelő lennék más módot is tudnék, de tulajdonképp a szerelő is ezt teszi, csak nem a menüből.
A max értéknek úgyis csak a felfűtésnél van jelentősége, ha jól sejtem. 10 perc alatt felfűt, utána 10-15 percig le modulálva ketyeg.