huhh... eddig kib@szott jóó /bocs moderátor bácsi de le kellett írnom ... / ez a Ladder... persze még nem hallgattam végig, még csak az 5. számnál tartok, de ide kellett írnom :))) /majd a végén még referálok../
eltaláltad Mesterem.. Wakeman : 1984.. csak nem nagyon lehet már kifogni.. sajna nekem is kazin van meg, de asszem a germán +csípte valamikor, asszem az is japán nyomás... /jövőnyáron remélem elhozza ha +kérem :))/... majd még meglátom mit lehet tenni...
Sajna én nem vagyok ily mélységig belekeveredve a Yes zenébe (azért a Tales... és a Fragile megvan LP-n) de mindig tetszett ez a muzsika, réges-régen volt egy Yes válogatás kazettám, amit ronggyá hallgattam. Viszont most lenne egy kérdésem egy Wakeman albummal kapcsolatban. Anno boldogult egyetemista koromban a kollégiumi stúdióban volt egy kazetta, amin a felirat szerint Rick Wakeman 1984. c. lemeze volt felvéve. A zene nagyon jó volt, billentyűsök vitték a prímet, különböző énekhangok voltak a dalokban. A lemez nagyon jó volt, viszont azóta is keresem, de sehol nem találtam ilyen című Wakeman albumot. Van egy gyanúm, miszerint a lemez címe esetleg nem 1984, bár van rajta egy dal, aminek a refrénjében énekli a fickó a nájntínéjtifórt. Annyi könnyebbség van, hogy az egyik dal billentyűs bevezető része sokáig az egyik TV műsor szignálja volt, de nem emlékszem melyiké (talán a Szeszélyes Évszakok műsoré?) Ki tud segíteni? (Remélem a kazetta feliratán az előadót eltalálták, az tényleg Wakeman.)
Én is voltam a koncerten, valóban hátborzongató jó volt.
Előadásban talán jobb volt a King Krimson, hangulatban a Colosseum, hangzásban a Pink Floyd (wiener ns.), de sehol nem volt ennyire együtt minden, és persze senki masnak nincs ilyen anyaga. Szerintem.
Nagyon vartam a TV-ben a koncertet, de egyszeruen nem birtam vegignezni. Az, hogy a hangulat nem jon keresztul, az nyilvanvalo, azt is tudom, hogy a TV nem egy Hifi, de ennyire rosszul azert nem lett volna muszaj szolnia. Vagy megis?
Én is voltam a koncerten, valóban hátborzongató jó volt.
Előadásban talán jobb volt a King Krimson, hangulatban a Colosseum, hangzásban a Pink Floyd (wiener ns.), de sehol nem volt ennyire együtt minden, és persze senki masnak nincs ilyen anyaga. Szerintem.
Nagyon vartam a TV-ben a koncertet, de egyszeruen nem birtam vegignezni. Az, hogy a hangulat nem jon keresztul, az nyilvanvalo, azt is tudom, hogy a TV nem egy Hifi, de ennyire rosszul azert nem lett volna muszaj szolnia. Vagy megis?
Úgy szólt, mint egy vaddisznó! Ilyen állat, kirájj hangzást még nem tapasztaltam egy koncerten sem.
Volt már szerencsém (?) TV-ben látni olyan koncertet, amin kint is voltam. Semmi nem jön át még a hangból sem, nemhogy a hangulatból. És engem ne érdekel, hogy a színpadon kívül mit csinálnak, ott iszony nagyot nyomultak.
Látom, voltunk páran a koncerten, és vannak, akik SAJNOS csak a tévés felvételt láthatták... Nem egy napon említhető a kettő !!! Mi az első sorban álltunk (végig hol Andersonnal, hol Squire-rel néztünk össze. Baromira teccett Nekik, hogy –korunk ellenére- kívűlről fújjuk az összes nagy Yes-zenekultúrákat), ahol várakozásainkat messzemenőleg felülmúlva, életreszóló YES-koncertben volt részünk! Legendák a színpadon, no kopottság, yes lendület, profizmus, zene, zene, zene! A látvány is fantasztikus volt, de mivel én itthon minden zenét sötétben szeretek hallgatni, tőlem akár egy 20-as körte mellet is lenyomhatnak egy koncertet, ha jó a music, élvezni fogom. Szóval, monumentális, gyönyörű hangzás, szerencsére –többnyire- klasszikusokból összeállított program. Gondolták –és jól gondolták- , hogy Magyarországon is tudják, mitől Yes a Yes, és azokkal ajándékoztak meg.
Íme, a műsor:
YES ' 98.03.31. BS. (A sorrendre nem emléxem pontosan, és remélem, nem felejtettem ki semmit.)
Open Your Eyes (kellemes kis zene, de számomra semmi több)
Rhythm Of Love (már a bevezető vokálnál sejtettük, hogy szólni fog, mint a disznó…)
Owner Of A Lonely Heart (Hogy én ezt mennyire utálom! Ahogy Steve-et néztem, neki sem a szívecsücske…)
The Clap, Mood For A Day (Steve Howe 1edül a színpadon olyan hangulatot csinált, kicsit felt is tuningolta a dolgot)
Siberian Khatru (szavakkal leírhatatlan…)
And You And I (Lenyűgöző és gigantikus volt, hihetetlenül szólt, utolért az auditív orgazmus !)
Heart Of The Sunrise (A koncerten szokásos lendülettel, a finomtól a brutálisig)
I've Seen All Good People (Ezt annyira nam csípem, de lazán nyomták el, olyan házibulis hangulatban)
Long Distance Runaround (Anderson nagy volt…)
The Fish (Chris is…)
Revealing Science Of God (Számomra ez a YES-himnusz, majd bepisiltem, mikor meghallottam: „Dawn of light lying between…” Az 1. gondolatom az volt, kb. majd a 2. Refrénig jáccák, lehetetlen, hogy végignyomják. De mégis lehet. Véginyomták! Aki szereti a Yest, és nem volt ott, olyanról maradt le, amit nem pótol semmilyen videofelvétel…Ez életem legnagyobb koncertélménye.)
Roundabout (Elmarathatatlan, frenetikus és lehengerlő volt.)
Starship Trooper (Másik nagy szerelmem! Gyönyörűen szóltak az I.és II. tétel melléktémái az eredeti orgona, gitár és basszushangszíneken! Semmi felesleges modernizálgatás, jó az, ahogy van! Tényleg utaztunk…)
Szóval, akik ott voltatok a tízezer közt, köszi a sok éneklést + ovációt, merthogy a koncert jó közönség nélkül túró! Látszott a fiúkon, hogy kicsit meglepődtek a fogadtatáson. Mintha nem számítottak volna arra, hogy a 25 éve született, klasszikussá vált nagy Yes-műveket ilyen fokon fújja ennyi ember, és pláne ennyi fiatal ember.
na hogy végre a topicgazdi is erre tolja a képét.. régi kontra új YES : bevallom én is a régi cuccokon nőttem fel, kezdve a The Yes Albummal, a Fragileon át a Closeig bezárólat. később jött a Going, és talán a Tormato. meg valami Drama is bejáccot... /i'am a camera.. imádtam, még annak ellenére is hogy no Anderson/ de a Starship Trouper számomra még ma is a zene. jöttek az ujak, persze eleinte nem nagyon teccettek, majd kicsitt jobban, de a régi dolgok valahogy mindig kicsit kerekebb hangulatot árasztottak... utána egy teljes elfordulás következett az uj cuccoktól, csak a 70es évek dolgai müxtek... hitvallásszerüen tagadtam a későbbi zenéket, mondván silány kis szösszenetek a klasszikusokhoz képest... teljt múlt az idő, emberünk öregedett, hajhullott, szakáll növexett, ráncgyülemlés szemkörül ON... apránként előkerültek az ujabb dolgok is ujRE... itt sokat köszön7ek a Talknak, visszaszerettem az ujabb cuccokba... most egy kellemes 1más mellet élés van az új - régi cuccok relációjában. hangulat kérdése hogy OYE vagy Talk vagy Going lesz éppen a pioneerban... a régiek közül talán még a Time-ot kell emliteni, mint kezdeti hangulat kodifikátora...
koncert : élőben láttam, könnyezés +volt, pedig lehetett érezni hogy már erőteljesen kliséorientált volt a dolog, az ilyen kis háttérapróságokról nem is beszélve, hogy kiderült embereink már nem is nagyon beszélnek egymással, miután kibohockodják magukat a szinpadon /jópofizás virtuális nyál egymás felé/ külön busz, külön repcsi külön száloda jáccik.... mondom mindezek ellenére iszonyat király volt a Tales-t élőben hallani a többi fantastix nótával egyetemben...
bagojj: szabadjon +jegyeznem, én játszom a témát bibibííííí :))) pedig elég tré a hangszerem. Azt persze nem állítom, hogy 1:1 ugyanúgy, mint Squire úr:) - de azért ugyanazt.
lemy: nekem is megvan videón, tényleg olyan benyomást kelt. De élőben más volt, nagyon eleven.... kivétel az Owner of a Lonely Heart, hát azt télleg mintha muszájból nyomták volna.
Szégyenlem, de még nem írtam ide, pedig nagy kedvenceim közé tartozik a zkar. A bp-i koncertet csak tévében láttam, de nem hiszem, hogy sokról maradtam le. Annyira fáradt és élettelen arccal játszottak. Milyen lehetett a hangzás? Egy nagyon szép szerelem (valóban az volt) kapcsolódott nekem ide, egy lány mutatta először a YESt, amikor főiskolára jártam Jberénybe.
Anno írtam egy(-2) nótát a zkar hatására. Majd felnyomom MP3-ban vmikor, ha érdekel vkit. A néhai Hamariberkenye nevű zenekarban pöngettem.
I'm running!!! De jó, hogy ez nem csak nálam jön be nagyon! Imádom azt a számot. Egyszer már majdnem sikerült lejátszanom azt a "kis" basszus-őrületet az elejéről. A Rhythm of Love-ot viszont végig tudom (mármint a bass-t), és ennek örvendezni szoktam néha :)
Timberwolf: Bill Bruford's Earthworks a banda neve, és nem csoda, hogy már nem a régi Yes-es hangzás: szándékosan jazz az egész. De abban nagyon jó, egy lapon lehet említeni Chick Coreáékkal mondjuk.
Rabin/Howe: Rabin szédületesen profi, Howe a nyomába sem léphet sebességben, pontosságban. És kitűnő énekhangja van, jól is használja. Ámde amikor számokat ír, az néha gyalázat (konkrétan a Walls a Talk-on - szerencsére Anderson belejátékoskodik a végefelé, ettől kicsit helyrebillen, de hogy adhatja a Yes a nevét ilyen háromakkordos bambasághoz? érthetetlen). Howe viszont remek zeneszerző, és nagyon nagy készlete van trükkökből.
Hallgassátok csak figyelmesen az I'm Running címűt a Big Generator-ról! Különösen a végefelé hátborzongató elképesztések folynak. A leginkább méltatlanul-mellőzött Yes nóta ez imho, és hogy ilyen állat lett, az nem kis részben Trevor érdeme.
Ettől függetlenül én is jobb szeretem a Howe-korabeli dolgokat, a Topographic például örök szerelmem marad. Mackó elénekli nektek bármikor az elejét, onnantól, hogy "Dawn of light..." odáig, hogy "....freedom of life everlasting." Kaviat mesterember úr tanúsíthatja:)))
Aztán van itt ez az Union. Bruford által "actively hated" album, az utolsó takarítónő is belepiszkált, hogy megdolgozzon a pénzéért. Ha bármi élet volt is eleinte a zenében, végül teljesen kiveszett belőle, olyan lett, mint a herélt macska nyávogása. Ezt nem én mondom, Bruford véleménye, de ugye érzitek ti is, mire gondolhatott. Ugyanitt mondta, hogy szerinte a Yes olyan, mint énekesmadár egy kalitkában, bezzeg a Crimson, az szabad, mint a sas.
Én viszont rajongok a lemezért, bár tényleg sajnálom, hogy heréltmacska-szerű a hangzása. De így is tele van gyönyörűséggel, és nekem a szövegek is nagyon bejöttek bizony.
Aszongya, képzeljük el, mi lenne, ha anno a 90125-öt nem Yes név alatt jelentetik meg, és a továbbiakban sem azon a néven működnek. Mondjuk maradt volna a tervezett Cinema név a zenekarnak. Most azt mondanánk, hogy volt/van egy álalti nagy banda, baromi jó zenékkel, ez a Cinema, néhány volt Yes-taggal a fedélzeten. Merthogy azt talán nem kellene vitatni, hogy nagy zenék, még a Big Generator is. Most nem akarom feltétlenül összehasonlítani a korábbi Yes-albumokkal. Nekem addig érdekes, hogy Yes-lemezt hallgatok, amíg kiválasztom, mert az egy garancia arra, hogy jó zene lesz, illetve tág határok között valamenniyre tudom azt is, hogy milyen jelelgű lesz. De amikor szól egy zene, csak az érdekes, hogy jó-e, vagy sem. És e tekintetben minden egyes darab teljesen független másikaktól, akármikor akármelyik lemezen jelentek is meg. Nem értem azt a gondolatmenetet, hogy "jó a zene, de a Yes-nél ez nem elég", merthogy nem azt hallgatom benne, hogy ez Yes, hanem hogy jó muzsika. SZVSZ, persze :)
Ott van pl. a Union, rajta a Miracle of Life. Nem olyan, mint a régi Yes-dalok, főleg, hogy Rabin írta (asszem). De azért hallgassunk bele egy kicsit figyelmesebben, igen finom dolgok vannak benne, Mindjárt a kezdés azzal az 5/8, 5/8, 7/8 ritmussal, és hasonlók. Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha a 70-es évek végén nem megy szét a Yes. Lehet, hogy belefásultak volna saját magukba. Howe elment az Asia-ba, majd a GTR-ba, én azt gondolom, nagyon jó, hogy jött ez a Rabin manus, és csináltak valami nagyon színvonalasat, még ha máshogy is volt az.
És végképp nem értem, miért kell ezeken a későbbi albumokon sajnálkozni, van mit hallgatni helyettük, ha nem tetszenek, és ráadásul koncerten sem verték át a közönséget (kivéve 92, amikor elmaradt), mert tisztességes hosszban (2 óra 40 perc) nagyon jó számokat játszottak, ráadaásul nagyon jól.
Hm! Az FirstLove-szindrómával 1etértek, de úgy gondolom, hogy a YES az ABWH és a Union albumokkal mint a ' 70-es évek progresszív rockzenéjének egyik legmeghatározóbb képviselőjéhez méltó színvonalú zenéket tudtak írni később is. (Na most aztán jól magam kifejeztem. Még korán van...) Szóval a megújulásra képtelen, pénzszagú, stb. egyik legjobb példája - a prog.rock világból - az ELP. Ők A Brain Salad Surgeryvel ' 73-ban feltették az i-re a pontot. 3 év alatt készült az életmű, és ezalatt bevonultak a rocktörténelembe. A Works I. még jó, az utána következő albumok már teljesen fölöslegesek. Viszont a YES mindig tud jót csinálni, mert még van bennük élet. Itt most az új ötletekre gondolok, mert az ELP a korszakalkotó, klasszikus műveiből olyan koncertet nyomott le a Kisstadionban, hogy 300 körül volt a vérnyomásom! Más a szintentartás és az újat alkotás.
Én pedig azt mondom: Steve Howe nélkül nincsen YES! (Anderson-Howe: pl. Roundabout, Close To The Edge, Awaken, stb.)
Sejtettem, hogy az Union-t hallottad eloszor, mert csak igy lehetseges, hogy egy napon emlited a korai remekmuvekkel. Ez egyebkent teljesen termeszetes, elso szerelem szindromanak hivjak a jelenseget. Hogy nekem mik voltak az elsok? Ez egy kicsit regen volt, ugyhogy nehez a teljes rekonstrukcio... Mindenkeppen a Yessongsot hallottam eloszor, es utana kb. ilyen sorrendben, hogyaszondja: Going For ..., Relayer, Tales..., Close..., majd a tobbi korai. Viszont a 80-as, 90-es evekbeli lemezeikkel nem foglalkozom, amiket hallottam beloluk, azok szamomra kiabranditoak voltak, es ezt csak ujra megerositette a Te velemenyed. En az igazi progressziv rockot szeretem, es nem az ilyen onismetlo, onmagukat tulelo, megujulasra keptelen egyuttesek, kisse penzszagu produkcioit.
Ott.
Számomra a Revealing Science a YES leggrandiózusabb komponációja, csodálatos dallamokkal, lenyűgöző hanszereléssel, csodaszép vokálokkal, víz alatti lebegésekkel és még sorolhatnám...
A Remembering világa is szép, de legjobban az utolsó 3 percet szeretem. Azok a vokálok, ahogy egyre feljebb és feljebb !!!
A Ritual is nagy mű, viszont az Óriásokat nem annyira birom, bár az akusztikus gitár a közepén-végén valóban szép.
Bocsi bagojj, ha megbántottam volna Rabinhez és az Endless Dreamhez fűződő érzelmeidet, nem állt szándékomban. A véleményem lényeg az volt, hogy:
1. Trevor Rabin egy jó gitáros, de a YES-ben ez kevés. A YES-életmű (az aranykorra gondolok) legnagyobb alkotásai Jon, Steve és Chris fülében fogantak. Rabin számai egész egyszerűen nem egy napon említhetők azokkal a művekkel.
2. Nem bántottam az Endless Dreamet, de sok üresjáratot érzek benne, ötlet híján bedobott zeneileg látványos megoldásokat, stb. Nem rossz, de nem is YES. Érzésem szerint az igazi YES legmonumentálisabb műveiben (Close To The Edge, Revealing Science, Gates Of Delirium, Awaken) egy gombostűt nem lehet leejteni. Én az eredeti YESt szeretem, nekem az jelenti a nagybetűs ZENÉt. Mint azt láthattad a kedvenceim között, 1977 utáni számokat is szeretek, de tisztában vagyok a fajsújbeli különbségekkel. Persze ez az én véleményem. (Ha valakinek a Floydot akarom megmutatni, a Dark Side-ot vagy a Wish You Were Here-t teszem be, nem a Take It Back-et, ha ELP-ről van szó, a Tarkusttól a Brain Salad Surgery-ig, nem pedig Black Moon és tsai, ha Genesist akar, hallgassa a Sellinget, ne a We Can' t Dance-et. És így tovább...)
Remélem, érted már a gondolatmenetemet, és sejted, mi van mögötte. Srácok, hallgassunk YESt !!! (Nálam most a South Side Of The Sky döng! A középrészt szoktam zongorázni belőle.)
