Nem. Már sokszor mondtam, hogy a vámot nem az ár határozza meg hanem a termék jellege. Az áfát is, de az tény, hogy a vámmal értéknövelt összeget áfáztatják meg.
Tudom szamitok ra. De tudsz jobbat? Meg ket lehetoseg volt, boritek (amit nem akartam megkockaztatni), meg a money order (es gonolom az sem olcso, meg nem probaltam, plane gbp-ben nem). Aztan utolag mondta a PayPalt de azt o sem preferalja, nekem meg nincs ahhoz regem (meg tudtommal nem is igazan lehet legalisan).
Ezt az út már végig zongorázva. Minden rendben volt, a lóvé megérkezett a számlájára. Elküldtem a svábnak ezt a másolatot e-mailben. Nagyon nem hatja meg. Már megfordult a fejemben, hogy kimegyek Braunschweigba, és megrázom a pofonzsákot, annyira felidegesített a tagadásával, illetve az arrogáns, lekezelő stílusával. A negatívot már bedobtam neki, ami postafordultával nálam is jelentkezett.
(Megvárja míg értékelik, és utána dob ő értékelést, attól függően, hogy milyet kapott. Itt is látszik, hogy mennyire korrekt)
Szerintetek az létezik, hogy a múlt héten kedden átutalt pénzem még nem ért oda Olaszba? OTP folyószámáról ment, a nő szerint 5 munkanap. (IBAN, BIC adatokkal)
Az 5 munkanapot csak azért mondja, hogy mondjon valamit. Lehet kevesebb és több is. Nekem volt olyan, hogy délután 3-4 körül adtam fel Németországba utalást a neten és másnap ott volt a pénz. Alig hittem el.
Kérdezd meg a te bankodat, hogy mi a helyzet az utalással. Ha elment (és a másik bankhoz megérkezett), adnak róla egy papírt, vmint ők tudnak kapcsolatba lépni a fogadó bankkal és infót kérni. Neked nem mondanak semmit, mivel a te bankoddal állnak "szerződésben", nem veled.
A nem biztositottnak nagy az esélye,hogy eltünik megsérül gondolom.
Mérlegelni kell. A múltkor volt egy 9-10 eurós cucc, biztosítatlanul 8, biztosítva ~20 euró lett volna a posta, ilyen esetben nyilván nem fizeti ki szívesen az ember a biztosításra az áru értékének majd' mésfélszeresét. De ha pótolhatatlan, vagy az értékéhez képest nagyon olcsó volt, akkor persze igen (szerencsésen megjött a cucc).
Az ugymenet egyebkent forditott iranybol eleg gyors tud lenni, utaltak nekem szerdan, es penteken mar jott az sms a banktol.
DE! : a devizautalasokat +2 napra irjak jova. Ez esetemben azt jelenti, hogy kedden lesz felhasznalhato, addig csak az ebankban latom, ha telefonon lekerdezem az egyenleget, nem. Ez lehet mashol is igy.
Es akkor meg lehet lassabb az utalas, nekem se 2 nap szokott lenni.
Valamint a kuldes idopontja is szamit. Ha 11 utan adom a megbizast, akkor mar csak a kovetkezo nap inditjak.
Még várjál 1 hetet. Ha akkor is tagad pumpino, akkor szerezd be azt az igazolást. Az e-baynél pedig 30-90 nap között jelentheted. Ha igazad van, akkor visszakapod még ebben az évben a lóvét.;-)
Nem, itt szerintem a Market Harborough nem ismert elôtte, vagy keveri egy Kentben lévô hasonló nv? településsel.
Most rákerestem a közelében lévô településekre, van tôle 10 mérföldre 2 darab és 16 mérföldön belül újabb 28 másik :-)))
Nos mint írtam én is attől félek, hogy megkapta már a pénzt. Egy nappal később utaltam németbe az már megérkezett. Még abban bízom hátha az olasz bankok töketlenkednek. Az OTP azt mondta tudnak adni valamilyen igazolást, hogy átmnent a money. Ezzel lehet majd kopogtatni az Ebaynél?
Ez az, beírod a várost, kiválasztod UK-t, és köpi a címeket kilószám. Azt, hogy városon belül melyik van hozzá legközelebb, válassza ki magának. Akár el is küldheted a keresés eredményét html-ben, vagy simán levélben. Az utca címével ne tökölj, lehet, hogy az megzavarja a keresőt.
Sok száz feedbackes, 100%-os eladó. A tétel meg aprópénzes potomság. Ha veszik is a WU utalás, az sem számottevô. Nem valószín? hogy át akar verni, most éppen arra gyanaxm hogy ô is a WU oldalán nézte meg a legközelebbi elfogadóhelyet, és elhitte hogy az 300 kilométerre van. Ez nonszensz -- holnap felhívom ôket, lecsekkolom hogy ôk mit mondanak. Remélem nem ugyanerrôl a honlapról nézik ki az irodáik helyét :-)))
Küldd vissza neki rózsaszínnel a saját maga által írt sorokat (mármint amiben WU-t kért). A gáz az, hogy a WU-s pénzt csak egy bizonyos idő elteltével kaphatod vissza, addig ő bármikor felveheti + ott vannak a költségeid. Nagyon gyanús, ha most pénzt kér.
Megnéztem a WU honlapján, hogy hol van a csókához legközelebbi elfogadóhely, majd kiszámoltattam egy útvonaltervezôvel az utat, gondoltam az orra alá dörgölöm. Hát a legközelebbi irodára 274 kilométert írnak. Az ember Northampton és Leicester között lakik, amit a WU honlapja kidobott az meg Londonon is túl, onnét még vagy 30 kilométerre keletre van. Szerintem xar a WU programja, nem hiszem hogy a 30 kilométerre lévô Birminghamben nincs egyetlen WU képviselet sem, de még hogy a közelebb található Londonban sincs egyetlen iroda...
Licit elôtt rákérdeztem, milyen fizetést fogad el. Erre azt válaszolta, neki mindegy, jó az utalás is, a WU is, de cash-t is elfogad. Miután megnyertem a cuccot, hosszas nyaggatás után, hogy ugyan adja már meg a bankszámlája adatait, kinyögte hogy küldjem inkább Western Unionnal. Ez meg is történt. Miután azóta eltelt már vagy egy hét, elkezdtem érdeklôdni nála hogy ugyan mi újság, megkata-e már a pénzét, most meg benyögi hogy nem tud mit kezdeni a WU utalással, a legközelebbi felvevôhely túl messze van, a bankok nem váltják be (hö??? mit nem váltanak be???) a posta sem fogadja el (mit???).
Küldjek készpénzt.
Mi a halált kezdjek vele?
Csupa rózsaszín nagybet?kkel írogat :-)))
Van e valakinek infolya hogy pl. németből vagy ausztriából az euros vételárral vett cucc utánvétele hogyan zongorázódik le részleteiben?! (Kinek fizetek miben ?)
És hogyan alakulnak ennek a költségvonzatai teszem a sima átutalás/csomagküldéshez képest?!