Figyi,bizonyos szempontból annyira szar volt az előző életem,hogy ez most anyuéknál farsangi fáklyásmenet.Meg nálunk ez divat a családban.
Áterről:az enyémmel nagyon jól ellennétek,mert ő meg csak az alapokon dolgozik,úgy kell kikényszeritenem,hogy verápiát is tanitson.
Azt végül is minden női magazin firkálja,hogy minden betegségnek van oka.Tuti,hogy az OCD-nek is van vmi. haszna.pl.Engem kiűzött a kis odúmból,magányomból.A Thomas Szasznak van erre egy elmélete.A Szendi Gábor Pánik könyve neked nagyon tetszene.
Neked nem lehet ilyesmi okod?
"Megtanított meditálni, meg a kényszereket kezelni"Végül is ez akkor v.terápia féleség,nem?
Az tényleg nagyon szar,mikor "roham" van,de én világéletemben szétaggódtam magam,ha eddig nem voltam Móka Miki,akkor most már úgyse se leszek.úgyhogy sokszor már föl sem tűnik,ha pl.folyamatosan exponálok.
Igen,ez következmény.De hát nem tehetsz róla,nekünk nem a boldogság jutott,ez van ,ezt kell szeretni.Én amúgy is egy melankolikus alkat vagyok.
Az a 7 év azért kicsit másképp telet. Voltak rosszabb-jobb időszakok is közben. Meg azért 7 éve a kényszerbetegség kezelése még kicsit másképp nézett ki. A pszichiáternek, akihez jártam, az volt az egyetlen célja, hogy megtanuljak ezekkel a dolgokkal együtt élni, és jobban legyek. Én mondtam neki, hogy szeretném kideríteni, hogy mi okozza egyáltalán, erre ő azt mondta, hogy neki ez nem célja. Megtanított meditálni, meg a kényszereket kezelni. A pszichológus meg a pszichoterápia szóba sem került. Aztán megszületett a gyerek, és már volt egy csomó minden más is, amit csinálni kellett. A tavalyi vetéléses rémálomig (az utána következő durva félregyógyszerezésekkel együtt) nem volt kezelhetetlen a betegségem, el lehetett vele éldegélni. Ez ébresztett igazán rá arra, hogy meg kell találni a probléma gyökerét, mert különben állandóan olyan az élet, mintha kötéltáncolnál, és közben folyamatosan keresgélned kellene az egyensúlyodat.
A háztartásbeliségel nincs semmi gondom, igazából én sem dolgozom, "csak" segítek az anyámnak, nevelem a gyereket, vezetem a háztartást több-kevesebb sikerrel. Az otthon levés, ha rá vagy kényszerítve, és nem önként vállaltad, egy pokol. Szerintem ez már önmagában oda vezethet, hogy az embernek kényszergondolatai legyenek. Én az egyetlen dolog, amit kritizáltam, az az, ahogy leírtad a szüleidnél levő helyzetedet. Jó néha elengednie magát az embernek, nem tagadom, de ha közben nem kezded el a régi életedet is folytatni, sokkal nehezebben fog menni a gyógyulás. Pedig az, hogy a szüleidnél vagy, mindenképpen csak egy átmeneti állapot lehet. Bár végül is ezt csak Te és a családod tudhatjátok.
Meg azt hiszem, hogy valami olyasmi szúrt szemet (ne vedd támadásnak, ha lehet), mintha úgy kezelnéd ezt az egészet, hogy végre megvan az ok, amiért nem éreztem magam jól az elmúlt években - és ez a kényszerbetegség. Jóllehet ez nem maga az ok, hanem csak a következmény.
Én annyit írtam hogy kb. 4 éves kortól. Azt is írtam hogy nem tudom pontosan, lehetett 5-6 éves koromban is erre már nem annyira emlékszem.
Szóval nem erről van szó hogy egyszer csak kinőttem, meg abbamaradt hanem hogy "valamivel" sikerült megoldani.
Ez az egyetlen megoldási lehetőség hogy agy és szervi károsodás nélkül kigyógyulj az OCD-ből. Terápia és gyógyszer igénybevétele nélkül. :)
Szóval leírom a megoldásomat és ha valaki ki akarja próbálni az tegye vagy kérjen tőlem segítséget. És sokak reakciója a történetem után hogy "jajj ez hüyeség" meg hogy "én nem hiszek ebben". Viszont szintén sok kényszerbeteg (és másmilyen betegséggel küzdő) kigyógyult már ezzel a "módszerrel" méghozzá ugyanezeket mondták. :) És végül mégis végigvitték a dolgot és most teljesen tünetmentesek.
Olvassátok el, és akit érdekel ez a dolog az próbálja ki.
"Az agyadnak egy csinytevése."Ezt a Csigó Kata mondja a Kényszerbetegség könyvben.
Most találtam egy régebbi Nők Lapjában.:
Ez a kiművelt lustaság jelenti minden társadalmi haladás hatóerejét.A lustaság valódi mesterei nemcsak a munkakerülés örömeit élvezik,de arra is képesek,hogy nagy dolgokat vigyenek véghez.A lustaság lényege,hogy megtaláljuk a dolgok elvégzésének leghatékonyabb és legkönnyebb módját.
örülök,hogy megkönnyebbültél.Gondolj arra,hogy neked most ez a feladatod,hogy meggyógyulj.Most vagy az út elején,nehéz lesz,de nem reménytelen.Engem úgy fölcseszett Pearl idegileg,hogy egész délután buzgott bennem a tettvágy.Reggel kiugrottam az ágyból,hogy akkor én most csak azért is dolgozok a tüneteimmel együtt élve,hát olyan rosszul lettem,hogy 5 perc múlva már csináltam a kis reggeli rituálémat,amit már a terápia fele óta nem csináltam.Nem ajánlom senkinek.
Pearl,
Nagyon rossz érzés,hogy semmi pozitivumot nem találtál az irásaimban.
Amiket Nockának mondtál,azokkal abszolút egyetértek,és tisztellek,hogy van munkahelyed,és gyerekedet neveled.Sajnálom,hogy én ennyire kihúztam nálad a gyufát,hiszen egész életemben érdekeltek az alternativ módszerek,pl.Waldorf iskolában tanultam,és tudom,hogy ez irritálja a legtöbb embert.
Ne haragudj,de az időtartamokkal nem tudok egyet érteni.Nekem nagyon furcsa,hogy 7 évig(jelzésértékű szám amúgy)vártál a terápiával.Igaz,amikor csak sima pánikbetegségem volt,akkor és se mentem lógushoz.
Miért kell támadnod azért,hogy sok időm van magamra?Gondolom neked ez elfogadhatatlan,de azért láttunk már olyat a történelemben,hogy valaki háztartásbeli.Munkahelynélküli vagyok,de nem munka nélküli.Végül is undoritó,hogy csak döglök,bár a ferencesek is csak koldulásból tartják fenn magukat.Alapból nem vagyok egy sztahanovista,úgyhogy gyógyult koromban se leszek egy munka hőse,de nem látom olyan felháboritónak,hogy egy beteg ember munkaképtelenné válik,és a szüleitől kér segitséget.Próbáltam egészségügyi hozzájárulásért pályázni a tanácsnál,de be se adtam a papirt,mert a földtulajdon eleve kizáró ok,és az egy főre eső jövedelmünk nem 23 500,hanem 30 000.Egyébként a családommal fényéveket haladt a viszonyunk,úgy látszik,hogy ehhez egy betegség kellett.Meg semmi más nem tudott rávenni,hogy kibújjak az odúmból,csak az a halálos rettegés,amit OCD okozott.
Minden irásodban benne volt,hogy Te az alapot akarod elmulasztani.Nem tom hányas számú irásomban leirtam,hogy mondtam az orvosomnak a beszélgetésünket,és mondta,hogy Mi min dolgozunk.Nekem ez a módszer vált be.Kiváncsi lennék a véleményedre.Én biztos haladtam a 3 hónap alatt,hogy Te mennyit haladtál,nem tudhatom,hiszen erről semmit nem irtál.
Nem azt várod,hogy mulasszák el a betegséget(azt akartam irni,hogy állandóan jajgatsz,hogy múljon el a Te betegséged).Én is sokat dolgozom rajta.Az nekem indulatosnak tűnik ,hogy "kértem szakember segitségét ,de Te is,ha jól tudom vagy nem?"Itt mit akartál kihangsúlyozni?(tegnap olvastam,hogy a terapeuta azért kell,mert ő kivülről rálát a problémádra.)Miért fikáztalak volna az áterért,ha én magam is járok?
Nekem nagyon gonosznak tűnt,hogy a klubszerű összefogás gondolatát elvetetted,bár Nockának segitesz.Te is tudod,a nagy többség nem olyan szerencsés,mint mi,nagyon kevés a pszichiáter.És mi is kerülhetünk olyan helyzetbe,hogy rászorulunk a TB-s dokira.Ami ugye 15 perc havonta,jó esetben.Éppen ezért kéne most minden követ megmozgatnunk,hogy legyen alattunk egy szociális háló,ha esetleg beüt a krach.Meg én örülnék,ha másoknak nem kéne szenvedni annyit,mint nekünk.Mi lett volna,ha Semmelweis doktor nem áll ki az anyákért?(Nem verték volna agyon a diliházban.)
Úgy emlékeztem,hogy középtájon láttam Pearl nevet,de még nem volt időm átolvasni mindet.
Gőzöm sincs mikor fogunk kibékülni,nagyon föl vagyok paprikázva,pedig szerintem sok mindenről ugyanazt mondtam,mint Te.
Én eddig Cipralexet és Stimulotont szedtem, most pedig az Olwexya-val megy a kísérletezgetés. A Cipralextől és a Stimulotontól eléggé komoly hányingerem volt az első napokban, de ki lehetett bírni. Az Olwexyától csak az étvágyam ment el, de azért ez sem azt jelenti, hogy semmit nem tudok enni. Talán még annyi van, hogy pár napig erősödnek a tünetek, de ennyi. Ki lehet bírni.
A gyerek. Én úgy vettem észre, hogy a kényszeres tünetek általában azzal/azokkal kapcsolatban jelentkeznek, amik/akik a legfontosabbak a számunkra. Ha a gyerekvállalásig nem sikerül leküzdened a betegséget, és azt inaktív periódusba hozni, akkor nem lesz könnyű dolgod. Igen, sajnos ha akarod a gyereket, akkor ki fognak rá vetülni a kényszergondolataid. Hidd el nekem, nagyon nehéz így egy csecsemővel, főleg, mivel a fáradtság is felerősíti a kényszeres tüneteket, és egy újszülött mellett az ember nem nagyon tud aludni. A gyógyszer meg olyan, hogy az első két harmadban nagyon nem tanácsos szedni, utána már jobban engedik. De szoptatni is csak 3 hónapig lehet mellette, mert utána már a gyerkőc idegpályáinak kialakulásában befolyásolhat valamit. Szóval én azt mondom, hogy lehet így gyereket vállalni, de nagyon nehéz. Inkább azt tanácsolnám, hogy gondolkozz el azon minél többet, hogy mi is lehet a szorongásod oka. Mi az, ami nem jó az életedben, min kellene változtatnod (a kényszerbetegség ugyanis a szorongás egyik megnyilvánulási formája). Ha megszünteted a szorongásod okát (vagy ha nem megszüntethető, akkor el tudod fogadni), akkor a kényszerbetegség is meg fog szűnni. Utána pedig úgy alakíthatod az életedet, ahogy Te szeretnéd, ha gyerekekkel, akkor gyerekekkel...
Szóval azt gondolom, hogy olvashatnál figyelmesebben. Nem 8 éve, hanem 9 HÓNAPJA járok terápiára - a kettő között azért van némi különbség. Az persze más kérdés, hogy 8 éve tudom, hogy mi is ez a betegség. Talán ha lett volna annyi időm magammal foglalkozni, mint amennyi láthatóan Neked van, nem itt tartanék.
Nem hiszem, hogy bármelyik hozzászólásom is a nyavajgásról szólt volna, de ha igen, légyszi mond már meg, hogy melyik. És természetesen nem várom el senkitől, hogy mulassza már el ezt a betegséget, hanem én dolgozok rajta. Ehhez ugyan kértem szakember segítségét, de Te is, ha jól tudom, vagy nem?
Nem tudom, hogy honnan vetted, hogy 3 éve nem írtam ebbe a fórumba, mert őszintén szólva eddig egyáltalán nem írtam bele.
Sziasztok! Végre süt a Nap :) Ma jobban vagyok, este kisírtam magam, és megkönnyebbültem. Remélem veletek is minden rendben. Anyukám tud a gondolataimról, és a legjobb barátnőim is. Próbálnak segíteni és mellettem vannak. Ez nekem nagyon fontos és sokat jelent. Sok cikket olvastam a neten, már tudtam, hogy mi a bajom, mikor orvoshoz mentem. Most nem járok terápiára, eddig olyan jól voltam. Most már tudom, hogy egyedül nem megy, keresek egy jó orvost, aki tudja, hogy miről beszélek. Ti hogy vagytok? Meséljetek, mi van veletek? Szép napot Mindenkinek! Jó hétvégét!
Szerintem viccesen próbáltam leirni,de Anyu mondta,hogy szerinte nagyon ki fognak akadni.Én úgy érzem,szeretnek,meg én nagyon birom a józan paraszti beszólásokat.Meg a normális kajának is nagyon örülök.Egy fizetésből nem nagyon lehet dorbézolni.
Jól alszom,bár kicsit álmatlan a gyógyszer miatt.
Nekem egyértelműen társaságban jobb.
Ha végigcsinálod a terápiát,akkor nem akarod majd mindig bántani.De a terhesség alatt,után fölerősödhet,és a gyerek is örökölheti.
Sertralin Sandozt szedek,izzadás,álmatlanság,nem nagyon durva.
Én este vagyok jobban,reggel,délután közben szarabbul.Áterem szerint a legtöbben este.
A családod tud a gondolataidról?
A régi motorosok közül senki nem töri kezét-lábát,hogy igen,segiteni kéne magunkon,akár érdekképviselet formájában is.
Nekem meg nagyon tetszik,hogy ezt mondta.Mert amig nagyon szarul voltam,addig a falnak mentem olyan dumáktól,hogy szedd össze magad,meg úgysem fogod megcsinálni(persze ezekre is szükség van).Nagyon fölszabaditó érzés igy utólag,hogy én álltam ellent,és nem más mondta,hogy álljak ellent.Igaz,hogy két méter magas,biztonságot sugároz a jelenléte.
Nagyon tetszik,hogy nem dramatizálják a dolgaimat,sokszor nevetünk a hülyeségeimen.
Sziasztok! Köszönöm, hogy válaszoltatok :) Jó, hogy nincs egyedül a ember. Napközben olyan jól elvagyok, estére meg "megbolondulok" :( Ti milyen gyógyszereket szedtetek? Nagyon durvák a mellékhatások? Sokszor gondolok arra, hogy hogy lesz így gyerekem? Őt is mindig bántani akarom majd? Ti hogy vagytok ezzel? Rizsa, nekem elég furcsa, hogy a férjed így reagál. Én úgy érzem, hogy a családom szeretete nagyon sokat jelent, hogy jobban érezzem magam. Fura, hogy ha "napom" van, nem jó sem egyedül, sem társaságban. Félelmetes érzés. Az éjszakákkal hála istennek nincs bajom, ti jól alszotok? Szép estét mindenkinek!
Az áterem erre azt mondta,hogy valóban ,mi is azon dolgozunk,hogy az alapját megszüntessük,de oda a tüneteken át vezet az út.Előbb a tüneteket kell elviselhetővé tenni,és utána tudsz a terápiára reagálni.
De ha te olyan szerencsétlen vagy,hogy 8 év alatt nem tanultad meg kezelni a tüneteidet,akkor nagyon sajnállak.
Nocka,remélem jól vagy,Én azért irtam azt,mert nekem anno a férjem azt mondta erre a késes kérdésre,hogy neki mindegy mit csinálok,ez az én döntésem.De persze utána fél óráig fogta a kezemet,és utána még sokat agyaltam a dolgon,de nem olyan erősen.Amióta a terápia tart,azóta meg szinte nem is jut eszembe.
Én a szeméten délután nagyon kiborultam,de előtte meg utána jó volt.
Meg azon,hogy a Pearl miket irt rólam.Igaz,hogy szar munkahelynélküli vagyok,de próbáltam a betegségről pár gondolatébresztőt irni,és ez nála kiverte a biztositékot.Mikor fölszólaltam,hogy kéne egy klub,amiben az érdekeinket képviselnénk,csak fanyalgott.Szerintem meg sok mindenen lehetne még változtatni,az OCD-s betegellátásban.
Voltam ma az áternél,és nagyon tetszett neki az a minitáblázat,amit csináltam.Azt mondta föltétlen csináljam továbbra is.
Dolgoznék, ha találnék olyan munkát,amit kényszeres viselkedéssel el lehet végezni.4 hónapja tudom,hogy ez egy betegség.Rengeteget fejlődtem,amióta a terápia elkezdődött,3 hónapja.Például egyáltalán nem félek attól,hogy kinyirom a családomat,de te 8 éve jársz terápiára,és még mindig ettől rettegsz.
A munkanélküliségem nem az OCD miatt van,előtte is tartós munkahelynélküli voltam,de nem munka nélküli.
Szerintem az,hogy állandóan azon nyavalyogsz,hogy valaki mulassza el a betegségedet,idegesitőbb.
Én próbáltam őszintén beszélgetni,de ha ez téged nem érdekel,akkor az a te bajod.
Vannak azért barátaim,csak mostanában kevesebbet találkoztunk,mert Pesten meg Angliában dolgoznak,de most látom,hogy még őket is jobban érdekli az OCD-m,mint téged.De akkor szerinted mi a funkciója a fórumnak?
ja,igen 3 éve nem is irtál bele,most meg az a bajod,hogy én miket irok.
Most nincs kedvem lepedő-méretű élettörténetet írni a fórumon, csak "tömören" összefoglalnám a helyzetet. Mindenkinek szeretnék ezzel segíteni és aki végképp nem talál kiutat -és ezzel sokan vagytok így- annak (is) írom le ezt az igaz történetet. :)
Már nagyon fiatalon jelentkezett nálam ez a fajta betegség, körülbelül 4 éves lehettem. Persze csak 10 évvel később jöttem rá hogy ez egy betegség és neve is van. Amikor olvastam először az ocd-ről már sokkal tisztább lett a kép. A kialakulásáról és az örökölhetőségéről is sokmindent megtudtam. Azt kell tudni rólam hogy gyermekkoromban elég nehéz volt és sok trauma is ért. Veszekedések, betegségek, halálesetek a rokonságban stb. Szerintem ez szép lassan az "agyamra ment", bevésődött és ez kényszergondolatokban és rituálékban nyilvánult meg.
Felsorolnék párat ezek közül de közel sem az összeset. Ott volt bennem az az érzés hogy rossz dolgokat teszek emberekkel, többször el kellett olvasnom egy mondatot hogy megértsem, olvasás közben kettéválasztottam a szavakat és megszámoltam hány betűből áll, érintettem tárgyakat általában 4-szer (az a fránya bűvös 4-es) vagy a többszöröseivel, nyitogattam a csapot, többször bezártam az ajtót (kinyitottam aztán kulcsra bezártam és megint kinyitottam...), egyik szobából a másikba lépegettem és végül mindenre kiterjedt, pl. az öltözködésnél. Sapka, cipő, zokni, felső, nadrág többszöri fel- és levétele, levegő kiürítése a tüdőmből és új/tisztább levegő beszívása, többszöri kézmosás, negatív energiák "ellökése" a szeretett illetve féltett személytől, tökéletességre törekvés mindenben, betűk szépen, láthatóan történő leírása, ha választanom kellett mondjuk két valami közül kb. fél óráig vacilláltam hogy melyiket vegyem el (pl. boltban), visszaszaladgálások egyes helyiségekbe mert ha nem teszem akkor valami rossz fog történni valamelyik szeretett személyjel, villany és tv kapcsolgatása. Ameddig nem teljesítettem a kényszer által "előírt" mennyiséget addig senki nem akadályozhatott meg hogy abbahagyjam. stb. stb. stb. Erről ennyi elég is lesz. Szóval amik ebben a fórumban le vannak írva azok közül szinte mind csináltam 17 teljes éven keresztül. Szóval egy évtizeden keresztül nem tudtam mi ez. Valami sötét és ismeretlen ami irányítja az agyamat teljes mértékben. Ezek a rituálék annyira rendszeressé váltak a végén, hogy a nap 24 órájából körülbelül 5 óra ezzel telt el! Semmi mással csak ezzel. Hamarosan folytatom.
Hát igen kb. igy nézek ki kivülről,de én az érzéseimről,gondolataimról irok,mert a csoportterápiában végül is azt kell,nem?Tök jó volt kiirni magamból.
Egyébként irtam,hogy ezeket a Thomas Szasz:Az elmebetegség mitosza c. könyvből mazsoláztam össze.
Azt,hogy isten rámmérte,ezt csak szófordulatként irtam,inkább arra gondoltam,hogy próbáljunk valami pozitivumot keresni.
Természetesen szeretnék normális életet élni,de itt azt hittem,hogy csak a betegségről lehet beszélni,és ezért csak arról irtam.
Sokkal több nem aktiv időszakom volt,mint neked,de most jelenleg aktivak a tüneteim,és folyamatosan azon dolgozom,hogy ez ne igy legyen.
Én világ életben a filozofálós-kreativ feladatokat szerettem.
Na, ilyet sem szoktam mondani, de kicsit hibbant vagy. Ebből az utolsó hozzászólásból nekem már végképp ez jön le, bár végig volt egy ilyen érzésem. Most nem a világot akarod megváltani, hanem "csak" a kényszerbetegek világát. Úgy kezeled ezt az egészet, mint valamiféle hivatástudatot. És akkor Te majd itt fogsz valami nagyot felmutatni, és majd megmutatod, hogy milyen nagy ember vagy, és menyire lebecsültek eddig Téged mások. Hogy az ördögben lehet élvezni azt, hogy beteg vagy? Azért csinálod ezt az egészet, hogy megkapd a téged megillető figyelmet? Ülsz egész nap otthon, élősködsz az anyádék nyakán, eszed, amit eléd tesznek, mint egy kisbaba. És örülsz neki, hogy valaki fizeti helyedted a TB-t. Hogy az ördögben lehet ilyen egy 31 éves ember? Te egész életedben így akarsz élni? Neked ez megfelel? És mindeközben mártír arccal közlöd az emberekkel, hogy hát Te nem tehetsz semmiről, hiszen Isten rótta rád ezt a betegséget, amivel Neked együtt kell élned? Hát véleményem szerint nem ez az együttélés, hanem az, amikor valaki ilyen zavarral együtt próbál teljes életet élni, elmegy dolgozni, neveli a gyerekeit, és közben megpróbál meggyógulni. Csak mert én maximum egy ilyen emberre tudnám azt mondani, hogy meg tudja csinálni. Te nem megcsinálod, hanem egyszerúen élvezed, hogy beteg lehetsz, és fürdőzöl a figyelemben közben, hiszen végre sajnáltathatod magad valamiért.
nem lehet kijönni ebből az egészből csak úgy ukmukkfukk
nekem ami bevált:
éjt nappallá téve csinálom a gyakorlatokat, és már sokkal-sokkal -sokkal jobb.
Én bocs,de kicsit élvezem,hogy nem vagyok olyan,mint a többi ember.Mi szerintem nem normális emberek vagyunk,hanem OC-zavarral élő normális emberek,és ez a világ egyik legnehezebb feladata,és az isten azért választott ki minket erre a feladatra,mert szerinte meg tudjuk csinálni.
Szeretek vallásos,ezoterikus dolgokkal foglalkozni,de inkább materialista vagyok.
