Kondi nélkül nem jó a görbe - mindenki tudja hogy a szinusz alsó felét felforditják a diódák - kondival meg terhelés függvényében csak egy (kicsit) hullámzó egyent kapunk.
Sokkal egyszerűbb lenne egy ebay-es 500-forintos fázishasításos fordulatszám szabályzóval mindenféle dióda meg kondi nélkül megoldani a dolgot.
Hát ezzel nem sikerült semmit se bizonyítani, mert nem a trafóra közvetlenül kötött ellenállás van, hanem kondival és kondi nélkül.
Nem lehetséges nagyobb energiát kivenni úgy a trafóból hogy utána még két diódán is átfolyik az áram, mert ami a diódákon esik az nem a fűtőszálat melegíti. És ezen egy kondenzátor nem tud változtatni.
mert a mozgásérzékelőket úgy tervezik/gyártják, hogy lehetőleg ne vegyék észre a nem-emberi mozgásokat, a kültéri mozgásérzékelőket meg kimondottan butára/érzéketlenre szokták tervezni. Persze olykor előfordulnak olyan helyek, ahol az érzékelő látóterében a hőmérsékleti viszonyok olyan gyorsan változnak meg (pl szél/huzat hatására), hogy azt emberi mozgásnak nézi, de a lebutított kültéri cuccoknál ez nagyon ritka (olcsó, zárt térbe készített érzékelőknél elég gyakran előfordul, hogy huzatra beriaszt).
Távolból nehéz okosat mondani, én elsőre azt gondolnám, hogy
- vagy egy (kültérre túlságosan érzékeny) beltéri érzékelőt próbálsz szabad térben alkalmazni,
- vagy a mozgásérzékelő látóterében van valami, ami pl szélroham (vagy éppen elálló szél) hatására gyorsan változtatja a hőmérsékletét
- vagy a mozgásérzékelő látóterében van valami, ami szél hatására mozog ÉS a környezeténél hidegebb vagy melegebb (pl lengedező forró villanykörte)
- vagy nem is a mozgásérzékelőd jelez, hanem a vezeték nélküli csengőd csenget, ahányszor a szomszéd megnyomja a kapuja távirányítóját :)
Van egy mozgásérzékelőm, úgynevezett vezeték nélküli csengő, de gomb helyett mozgásérzékelő van. Miért van az, hogy a széltől is jelez? Nem mozdul maga a fej, nem fúj oda semmit a szél, de jelez. Nem lát mozgó fűszálat. Ránézésre ugyanilyen fejek nem kapcsolgatják a lámpát szélbe.
"Ha úgy kötnéd rá a hődrótot, hogy a gratz-et kihagyod az áramkörből (tehát közvetlenül a trafó kimentére), azzal csökkenne a drót hőmérséklete (remélhetőleg nem túlságosan), deviszont csökkenne a trafó terhelése/erőlködése/melegedése is."
Ez tényleg csak 1 fázisú, a gáztűzhellyel egybeszerelteken is ilyen van, az meg max 16A-es lehet, ha konnektoros. Ha van mögötte konnektor-aljzat, akkor csak szereltessetek erre egy dugvillát és mehet a helyére. Ámbár neked meglehet a 3 fázisod is, nem valószínű, hogy befürödnél. Ha egy fotót feldobsz a villanyóráról és a lakáselosztóról, pontosabb infót lehet adni.
A használati útmutató alapján valószínűleg dugvillával van szerelve. A felvett teljesítmény alapján nyugodtan lehet dugvillával is üzemeltetni. Amennyiben csak csupasz vezeték vég lenne rajta (elképzelhető, hisz több országba is forgalmazzák, nem egységesek a dugvillák) nyugodtan lehet dugvillát tenni rá. Kizártnak tartom, hogy a régi sütő áramköre ne lenne elég neki.
A villanyórán három "nagy" biztositék van (ez lenne a kismegszakitó?). Ami a konyhához tartozik azon B20A-t ír. Akkor ez 20 amperes lenne? A másik kettőn B16A-t ír. Továbbá van még egy "doboz" több biztositékkal. Ott van 16A-s meg 10A-s.
Szakivak akarom bekötettni, csak ha egy vagyonba kerül akkor inkább elviselem még egy ideig a régi tűzhelyt.
Érzésem szerint szakit kéne inkább keresned. A villanyóránál nézd meg mi van ráírva a kismegszakítódra, és a lakáselosztón is nézd meg a konyhai kismegszakítód mekkora.
A sütőt valószínűleg be lehet dugni konnektorba is ha csak 1 fázisú, de jellemzőbb egy úgynevezett sütőbekötő-dobozzal felszerelni. Az se mindegy 1 vagy 2 esetleg 3 fázisú a kiszemelt cuccod, továbbá a jelenlegi vezetékezésed milyen.
"Ha ellenállással használom akkor az hány Ohmos legyen 120 cm esetén?"
Ha meg tudnád mérni a feszültséget, akkor talán tudnánk segíteni.
Például ha a trafódról mongyuk 15V jön le (terhelés alatt) és a 120 centis fűtőszáltól 120 watt hőteljesítményt várunk el, akkor a fűtőszálad (forrón) 1,87 ohm ellenállású kell, hogy legyen.
Lakius kérdésem lenne. Szeretnénk lecserélni az eddigi kombi tűzhelyt (fent gáz, lent elektromos). Egy külön sütő külön gáz főzőlapra. A jelenlegi tűzhely egyszerűen be van dugva a konnektorba. A külön sütők amiket eddig talátam egyiknek sincsen konnektora. Ezeknek a bekötése mivel jár? (Falbontás?) Ha jól tudom min. 16A-es biztositék kell hozzá. Hogyan tudom kideriteni, hogy hány amperes? Az Elmű számlán néztem, azon nem ír semmit.
"A kérdésem az lenne,hogy ellenállás huzallal,vagy acéldróttal érdemes használni?"
Van, aki a világ végére is elmegy olyan huzalért, amelyik jó sokáig bírja és van aki direkt olyanra csinálja, hogy legyen hozzá "pótalkatrész" bármelyik sarki bótban, fillérekért.
Hogy neked melyik a fontosabb, aztat mink nem tudhassuk.
Amit én láttam az gyári asztal, gyári trafó, hozzá féltucat gyári drót.
Elég vékony drót, gyakran is szakadtak, nem tudni milyen anyag. Amikor azok elfogytak akkor hasonló vastagságú kötöződrótot használtak, az volt kéznél. Nem vágott rosszabbul, nem szakadt sűrűbben, lehet hogy gyárilag is sima acéldrótot csomagoltak méretre vágva a géphez.
Nekem egy 240W-os 24V-os trafón van 120cm bicikli fékbowden. Egy lábkapcsolóval kapcsolom a trafót, amikor vágok. Egy ilyen 200 ft-os bowdennel egy 100 nm-es házat körbe ragasztottam.
"A töltő gyárilag 10 amperes biztosítékkal van ellátva és 12 V-os."
A legolcsóbb (okos elektronika nélküli) töltők lényegében egy trafóból és egy (graetz) egyenirányítóból állnak, a kimenetükön akár 16-17 volt is kijöhet (ezért teszik sorra tönkre a max 14,4V-ig tölthető aksikat). Mondanám, hogy mérd meg a töltőd feszültségét, de hát te annyira értesz az elektromossgához, hogy nincs is szükséged műszerre :)
Ráadásul egy 10 amperes töltő trafóját illik kicsit túlméretezni, tehát a töltőd valószínűleg képes akár 12-13 amperre is, 16-17V mellett (tehát valószínűleg legalább 200 wattos).
Ha úgy kötnéd rá a hődrótot, hogy a gratz-et kihagyod az áramkörből (tehát közvetlenül a trafó kimentére), azzal csökkenne a drót hőmérséklete (remélhetőleg nem túlságosan), deviszont csökkenne a trafó terhelése/erőlködése/melegedése is.
"láppedállal, nyomógombbal szakaszosan üzemelteted akkor akár jó is lehet."
Plusz egy ventilátor cserélje a levegőt a töltő belsejében.
És az áramkörből kihagynám az aksitöltőben lévő graetz-et is: az is fékez, ráadásul potenciális hibaforrás.
"Amikor éppen vágsz akkor hűti az eps lap a drótot"
Ettől a drót hőteljesítménye / áramfelvétele nem lesz kisebb (sőt: amikor hidegebb a vasdrót, kicsivel még nagyobb áram is folyik át rajta). A drót ilyenkor a trafóból kivett hőmennyiséget nem a levegőnek adja át, hanem éppen a habot olvasztja vele.
Ha úgy csinálod meg hogy láppedállal, nyomógombbal szakaszosan üzemelteted akkor akár jó is lehet. Amikor éppen vágsz akkor hűti az eps lap a drótot, utána el is engeded a gombot és nem melegszik túl.
Esetleg lehet szakaszosan üzemeltetni vágás közben is, úgyis érzed, hogy ahogy hűl nő az ellenállása. Töltőt néha tapogasd, ha meleg pihentesd.
Akkor indulj neki, ha nem kár érte hogy elfüstöl, akkor nem ér kellemetlen meglepetés.
Ha ezt egy trafó/akksitöltő elé teszed, akkor valószínűleg tönkre fog menni tőle a trafó az indukciós feszültség lökésektől (csak kevés trafó viseli el primer oldalon a fázishasítást tartósan).
Ha viszont a trafó/aksitöltő és a fűtőszál közé teszed, akkor meg valószínűleg azért nem fog működni, mert ez 230V-ra készült.
Tehát a fűtőszál hőmérsékletének szabályozásához nem 230V-os, hanem 20-40V-os szabályzó kell.
"megtaláltam a régi aksi töltőm és kipróbáltam sima 0.5 acél dróttal, kiválóan felizzott"
Ha annyira forró, hogy már látod, hogy vörösen izzik, az már szerintem túlságosan meleg. Vágni vág mit a villám, de egyrészt a magas hőmérséklet nagyon rövidíti az occsó fűtőszál élettartamát, másrészt túlságosan balesetveszélyes (durva égési sérülés lehetősége). Szerintem 500 foknál ne legyen több, tehát ne érje el a sötétvörös izzás hőmérsékletét sem, de még így is kesztyűvel használd szerintem.
"már csak az a kérdés, hogy birja-e vagy egy idő után leég a töltö?"
2 éves Mora kombinált tűzhelyről van szó, még 1 év garanciával, csak a papírját nem találom, a költözés miatt lehet, hogy elveszett... Villanyszerelő szerint tűzhely hiba lehet, a héten ránéz a szerelő. Az előző lakásban nem tudom, hogy volt-e Fi-relé.
"Volt itt már vita a kapacitív járulékos vezetékszivárgás mértékétől kezdve mindenről, tény az kb. 30mA hibaáram brutálisan sok, normálisan még bekapcsolt nagyfogyasztókkal sem mérhető a töredéke sem, egy igen nagy, többszintes családi ház esetében pl."
Ezt már több egyszerre üzemelő kapcsoló üzemű számítógép is előidézheti, de pl. egy fémházas kondenzátor is.
Velem is megesett, hogy az évtizedeken át használt régi ELEKTHERMAX villanytűzhelyet, amikor áttelepítettük a FI relés hétvégi házba, az első dolga volt bekapcsolás után, hogy a FI relét leoldotta.
Átvizsgáláskor kiderült, hogy a régi helyén beépítettek egy rádiózavar elleni fémházas kondenzátort, aminek a szivárgó árama kicsit sok volt.
"Biztos, hogy jó kérdésekre adod ezeket a válaszokat?"
Korábbi kérdésekre visszatekintve válaszolom, - meg arra, hogy én mit tennék - mert ott azt írja, hogy az egy évig használaton kívüli tűzhely olyan konnektorban is leoldja a FI -t, ahol jól működik egy hasonlóan földelt fogyasztó, a mosógép.
Ezért gondolok arra, hogy először a tűzhelynél keresném a hibát ki tudja mi történt vele állás közben, míg állt, milyen állapotú a bekötő kábel, SK csatlakozó, vezetékezés, kapcsoló stb.
Azt nem írta a kérdező milyen idős a tűzhely, új, vagy már több éve használt- e, csak, hogy 1 évig állt.
Ha korábban már használták más helyen, vajon ott volt- e FI relé ?
Ez egy több változós történet, felújított másik lakás új vezetékekkel, egy máshol üzemelt ki tudja milyen régi tűzhellyel, aminek már lehet, hogy nem megfelelő a szigetelési értéke, és most itt a FI relé "leselejtezte".
Lacivill írta, hogy gázcső nélkül is próbálni kellene. Szerintem is, mert az is összeszedhet valami potenciálkülönbséget.
( Nem tudni, van e EPH hálózat, mert akkor ez már nem lehetne probléma.)
Lakásról van szó ráadásul, ki tudja mi jöhet a gázcsövön valamelyik szomszédtól?
Túlmiszticizálod, bármelyik modern digitális multiméter megmér 1-2 mA AC szivárgó áramot is.
Természetesen csak akkor, ha az folyamatosan (vagy adott üzemállapotban) jellemzően van, nem hidegben, esőben, leves ráöntése után, gömbvillámok hatására, holdtöltekor, stb "jön elő" a hiba.
Ami a fi-t csapkodja, ott jó nagy szivárgó áramok vannak folyamatosan -a gyak. tapasztalat szerint- és csak összesen lesz egyszercsak sok, és lekattan.
Volt itt már vita a kapacitív járulékos vezetékszivárgás mértékétől kezdve mindenről, tény az kb. 30mA hibaáram brutálisan sok, normálisan még bekapcsolt nagyfogyasztókkal sem mérhető a töredéke sem, egy igen nagy, többszintes családi ház esetében pl.
Üdv. mindenkit! Segítséget kérnék egy kapcsoló bekötéshez! Adott egy régi kontakta fényerő szabályzós kapcsoló, amin 3 bekötési hely van. 1.)Nyíl lefele 2.)egy A betű 3.) szabályozott fázis jel
Ez, vezérelt egy izzót 230V 60W alternatív módon. Egy csengő nyomógomb volt a másik kapcsoló.
Ezt át kellett raknom egy másik helyre, mert a helyén egy ledes égőt akartam üzemelni, de nem tudtam vele, mert nem kapcsolt le teljesen. (az megoldódott kapcsolható minkét kapcsolóról a (most már ledes égő)
Kérdésem, hogy hogy kössem be a rendszert, mert három fekete vezeték van. (az egyikben fázissal)
Közben megtaláltam a régi aksi töltőm és kipróbáltam sima 0.5 acél dróttal, kiválóan felizzott, már csak az a kérdés, hogy birja-e vagy egy idő után leég a töltö?
Kellene találnod egy piros 15-os vagy 25-ös vezetéket is valahol az FKA alatt, mellett. Abban az időben csak a vizes helységben ill. a konyhában volt védővezető. Úgy oldották meg, hogy hoztak fel egy leginkább 25-ös vezetéket EPH-nak ill. védővezetőnek valahol az FKA környékén, ill. ha van szerelő akna akkor ott.
Lehet habot vágni 200 fokos dróttal is és 500 fokos dróttal is.
500 fok esetén szinte nem is tudod olyan gyorsan tolni, hogy a drót hozzáérjen a habhoz, már a közelében elgőzölög. A magas hőmérséklet hátránya, hogy a vasdrót 500 fokon kb százszor gyorsabban lágyul/öregszik/oxidálódik, mint 200 fokon.
200 fokos drót esetén viszont kb három-öt perc, mire a drót végigvánszorog egy táblán, igaz, hogy 200 fokon valóban viszonylag sokáig bírja még a vasdrót is.
Tehát aki azt állítja, a vasdrót sokáig bírja, az nem azt jelenti, hogy fizikai csoda történt, hanem azt, hogy neki rohadtul sok ráérő ideje van egy-egy tábla elvágására, ezért igazán forró helyett csak langyos dróttal fűrészelget :)
"és ha kell kicseréled gyorsan."
Amikor ott ordít mögötted a kőműves, hogy "mi lesz már a következő táblával, nem érünk rá estig", olyankor nem tudod elég gyorsan kicserélni a drótot.
Az is jó megoldás, ha a trafó többet tud a szükségesnél és a fűtőszál hőmérsékletét pl egy elé beiktatott triakkal állítod be (mint a lámpa fényerő szabályozóknál, csak itt hőmérséklet szabályzónak használod)
De házibarkács környezetben akár magából a fűtőszálból is lehet hőmérséklet szabályozó "potméter".
"Az fel tud melegíteni egy közönséges másfeles acéldrótot."
Amikor valaki polisztirol vágót készít, nagyon oda kell figyelni arra, hogy ez csak egy rövid munkára kell, vagy tartós használatra. Valóban úgy van, hogy a sima vasdrót is kiválóan alkalmas polisztirol vágására (én egyszerű PC tápegységet alkalmaztam occsó vékony vasbóti kötöző dróttal), de 10-30 vágás után az acél kilágyul. megnyúlik, elszakad (forrósítás = hőkezelés). Tehát ha valaki azt mondja, hogy tartós munkára kell, abban a pillanatban a vasat el kell felejteni és vagy kimondottan hőálló acélt, vagy hőálló ellenálláshuzalt kell alkalmazni.
Na várj, neked mindenhol van védővezetőd? Hová vannak azok összekötve? Levetted már a táblát teljesen? Tényleg nincs egy külön kötöződoboz síkbavakolva, letapétázva és 25 réteg festékkel elkenve? Mivel MMFalit írsz, a kötöződobozokat mind megtaláltad? Sajnos nem lehetsz benne biztos, ugyanis nem tudod megrángatni a drótokat, hogy érezd, igen ettől-eddig tart egy szakasz mint csöveséknél.
Akkor szokott elégni a kék, ha az eredetileg 16A-es óra alatti kismegszak ki lett cserélve 32-re és a lakásban a "meglepően jó" szerelésról kiderül, hogy szét lett osztva az évek során pl. 2-3 db 16A-re, de a kék az biza 1 közös maradt, pókhálóba kötve. Ez eredetileg a kinti 16A-es kismegszak mellett nem is volt gond, hisz bent is csak max 16A lehetett, de ha kint kicserélték 32-re, akkor bent a fázisokon külön-külön is tud 16A folyni (ez még okés) viszont a pókhálós kéken ezek összegződnek és sokkal több lesz mint 16A. Aztán valahun szétég a picsába az elvakolt, letapétázott, 25 réteggel lefestett faszán összesodort kötözvény.
Világos! Nem akarok egyszeri munkához drága kütyüket beszerezni, mert akkor a végén még olcsóbb lesz a kész gyári eszköz beszerzése. Elektronikai ismereteim van valamennyi de nem akarok vele foglalkozni sokkal inkább más érdekel. A hegesztő trafó szerintem megfelelő lenne csak 70 ampert kellene lecsökkenteni 10 körülire és akkor jöhet a cekász. Gondoltam hátha van itt valaki aki már megcsinálta és megosztaná az információt. A trafó gyárilag 40 V körül van.
Tényleg kell egy kis kísérletezés, mérés ide vagy oda.
Én is hasonlóval próbálkoztam.
Egy 250VA-es trafó, aminek csak 230V-os primer tekercse van. Szekundernek rá kell tekerni kb 16-os vezetékből 3-5-8 menetet.
Az fel tud melegíteni egy közönséges másfeles acéldrótot. Jól megfeszíted és mehet a menet. Nem kell vékony ellenálláshuzallal bajlódni. Alacsony fesz, nagy áram. A cekasz könnyen szakad, nehéz beszerezni a megfelelőt.
Azért jó a vastag drót, mert van tartása. Amikor tolod az anyagot nem nyúlik mint a gumi, nem hajlik ívbe. És nem kell vörös izzásig hevíteni sem. Ami azért nem jó, mert ha csak egy kicsit is megállsz az "előtolással" azonnal egy barlangot olvaszt magának a huzal mentén.
Ennyire nulla elektromos tudással/felkészültséggel sürgősen felejtsd el az egész barkácsolást. Vagy bízd szakemberre, vagy vásárolj egy habvágót készen, az interneten többfélét meg lehet rendelni.
Azt hitted, hogy azt fogjuk mondni, hogy X típusú hegesztőtrafóhoz Y típusú cekász kell, teljesen mindegy, hogy milyen hosszú?
A kissé zavaros fogalmazásból úgy vettem ki, hogy ez a tűzhely ugyanezzel hálózati zsinórral az elektromos felújítás előtt rendben működött. Ezért gondoltam arra, hogy ha most viszont lecsapkodja a FI relét, akkor talán a konnektora bekötésekor (évekkel ezelőtt) fel lett cserélve a föld és a nulla. Vagy összeér belül valahol egy hiba miatt. És ezt a régi hibát csak az új rendszer "vette észre".
Polisztirol vágó céljára kitűnő a hegesztő trafó, de csak akkor, ha nem kell szállítani :) Ha mozgó munkahely lesz, akkor valami kisebb trafó kellene neked (és pl számítógép tápegységgel csináltam ilyet).
- mérd meg, hogy a trafóról hány voltos feszültség jön le
- add meg, hogy milyen hosszú vágószálat akarsz (én 130 centiset csináltam, hogy akár XPS tábla hosszanti vágásához is jó legyen)
De én fordítva vágnék bele: vásárolnék kimondottan erre való ellenálláshuzalt és ehhez keresnék megfelelő trafót.
A számítások alapja legyen ez: a fűtőszál minden centiméterére kb 1 watt hő jusson (ha gyorsan akarsz vágni, akkor 20-50%-kal több watt, de ez csökkenti a fűtőszál élettartamát).
Már más is írta: szinte biztos, hogy gerjedés hiba. A kültéri és a beltéri egységben is van mikrofon és hangszóró is. Akkor jn létre, ha a mikrofon meghallja a hangszóró hangját. Egyrészt csökkenteni kell valamelyiknek a hangerejét (a kültériben van egy tekerő erre a célra) másrészt egy kicsit lehet javítani a kettő elválasztását egymástól, én széles sűrű (neoprén/szilikon) szivacs karikát tettem a mikrofon köré a külső burkolat alá.
Ha egyedül nem tudod megállapítani hogy mi az ami lecsapódik, akkor kérj segítséget.
"új villanyvezetékek kerültek a lakásba"
Nem az új vezetékekkel van a baj, hanem azzal, hogy az új villamos rendszer szabályosan van megcsinálva, a tűzhelyed viszont vagy hibás, vagy szabálytalanul van bekötve, ami az új elektromos rendszer nem szeret. De az is lehet, hogy a tűzhelyed 16 ampert fogyaszt és ami lecsapódik az egy 10 amperes biztosíték (és nem egy elvi fi relé).
EPH gond is lehet.Néhány ötlet: Fordítsd meg a villásdugót. Ha értesz hozzá, akkor kösd le a gázcsövet, és próbáld meg úgy, ha akkor is leveri akkor készülékhiba.
A lakásban a mosógép és a klíma volt egyedül bedugva, de egyik se volt bekapcsolva. Más nincsen áram alatt, mivel csak most fogunk beköltözni a lakásba.
Összesen 3 konnektorba dugtam be, mindegyiknél leverte a biztosítékot.
Azt a konnektort ellenőrizzétek le FI relére próbalámpával.
A többi konnektorban amikor próbáltad ez a konnektor üres volt, vagy be volt dugva valami? nekem gyanús, hogy el lett kötve valahol a fázis-null. Szisztematikusan végigellenőrizni - minden szobát kikötni és egyesével visszakötni Fi-re ellenőrizni. Azt írtad, hogy új drótok kerültek be, de az még nem jelenti azt, hogy a régieket maradéktalanul ki is téptétek, s minden vadi új - ha jól értettem.
Lehet a tűzhely is ludas, de jó is, a FI relé pedig dolgozik, az a lényege, hogy lecsapódjon amikor nem kóser valahol az áramút.
50x100/ 7 cm. grafitos polisztirol van, a vágó szerkezetet könnyű szerrel megcsinálom de elég sok vágás lesz majd. Minden jó ötletnek nagyon fogok örülni és köszönettel veszem.
Üdv! Hátha tud valaki tippet adni, amíg a szerelő rá nem ér.
Lakás vásárlást követőn, új villanyvezetékek kerültek a lakásba, majd a teljes felújítás megtörtént (burkolás,festés, stb.) Kb. 1 év állás után be lett kötve a kombitűzhely. Felső része gáz, alsó része elektromos. Ha a tűzhelyt bedugom a konnektorba, akkor egyből lecsapja a biztosítékot. (Elvileg a fi-relét. ) Másik konnektorok is ki lettek próbálva, ott is ezt csinálja. Más műszaki géppel (klíma, mosógép, fúrógép) nincsen ilyen probléma. Mi lehet a baj? A tűzhely a ludas?
A trafó csak 220-as, az ellenállás az jó lehet, de műszer híján csak kísérletezgetni lehet, azért szerettem volna konkrét anyag szükségletet ahhoz,hogy a dolog működjön.Egy szigetelést akarok a saját házamra és nem lenne érdemes kész vágót venni jó drágán.
Ha van lehetőséged kanthal v cekasz huzalból 0.5mm----0.8mm átmérővel. a hossza lényeges , ezzel kell megadni , hogy halványvörös legyen akkor olvaszt jól.
Lehet , hogy a 380V csatlakozóra kell adni a 230V -t (ne fűtsön jobban ) Esetleg vmi soros ellenállással beállitani
az átfolyó áramot (vasaló ,1kW izzó,16As tirisztoros fényerő szab )
Mert 1m cekaszhoz nem kéne több 160Wnál.Neked meg kb2000W-d van.
Széttudod szedni? Könnyen lehet hogy párás vagy bogár esetleg hangyák költöztek bele vagy pusztultak bele és ez okozza. Találkoztam már ilyennel kipucoltam és megszűnt a jelenség.
Van egy kétvezetékes Legrand videó kaputelefonunk, egy beltérivel.
Az a problémám, hogy egy ideje random módon - de inkább sokszor - sípol, gerjed. A kültéri egységen van egy "hangoló", amivel lehet a mikrofon erejét szabályozni. Pár hétig rendben is volt, de azóta a fenti jelenség van. A kültéri egy OSB lappal elválasztva egy fémoszlopra van szerelve (nem tudom, hogy ez számít e).
Milyen okokból fakadóan lehet a fenti jelenség? Esetleg van valamilyen zajszűrő, amit be lehetne rakni a rendszerbe?
Nem próbáltam tovább hangolni, mert egy picit süllyesztve van a kültéri, így nehézkes (nem kivitelezhetetlen) hozzáférni a csavarjához.
ha egy kapcsoló "akárhány" voltos, akkor a gyártója talán tőled várja el, hogy beállítsd magadnak a LED előtét-ellenállását.
Léteznek olyan (áramgenerátor) áramkörök, amelyek nagyon széles feszültség-tartományban képesek életben tartani egy LED-et, de egy ilyen okos áramkör többe kerülhet, mint maga a kapcsoló, ezért a kapcsoló gyártók inkább nem költenek ilyesmire.
1kOhm-os ellenállást tettem a LED-körbe, így elég a fényerő is, és műxik rendesen...
Használtam már ilyesmi kapcsolót régebben, de ahhoz nem kellett előtét ellenállás. Meg sem fordult a fejembe, hogy ha 12V-ra van méretezve a kapcsoló, a LED-hez nincs benne előtét ellenállás...
Ma megprobaltuk szetszedni,husz csavart is kiszedtunk belole,de csak nem akar lejonni a hatlapja.
Pattintani nem mertuk,mert konnyen nem pattant le,es feltunk,hogy eltorik.
De arra jutottunk,hogy akkor kiszaritjuk,most nem hasznaljuk par napig,utana oxigen spray-vel vagy benzinkuton levegovel kifujjuk belole a mar megszaradt port,ahogy tanacsoltatok.
A lakas dohos,mindig nedves,itt telen is nagy a para,bent teregetek ,minden nap mosok,centrifuga nincs,se mosogep,rengeteg para kepzodik,mert sok vizet hasznalunk amugy is.
Amugy szazeves,korfolyosos haz. A gep meri a parat,40 szazalekot meg sose erte el a paratartalom,akkor se , ha ejjel- nappal megy,marpedig megy nagyon gyakran! Augusztusban,40 fokban es janarban,csutka futes eseten kicsit kevesebbet,ritkabban kell hasznalni,de amugy egesz evben megy.Mert olyankor is megy,ha azt akarom,hogy a torulkozok,ruhak gyorsabban szaradjanak.De a 60 szazalek is mar jonak szamit egyes szakertiok szerint,ha addig leviszi sz ember,az mar egeszseges.
Szoval itt nem csak oktoberben kell a gep.A ket literes tartaly naponta,hetente egyszer telik meg,valtozo.
A kapcsolóban csak a LED van a két sarura (forrcsúcsra) kivezetve. A jelzésre (kapcsolásra) használt feszültséghez kell kívülről az előtét ellállást méretezni, bekötni.
Ha 20-25 mA-re méretezed az (előtét)ellenállást (Ohm törvény), akkor nagyon nem lesz kudarc... (12V -> ~470 Ohm)
A képen nem egy 12V-os kapcsoló látható, hanem egy 0-28V között bármilyen feszültségen használható kapcsoló. Az ilyeneknél nincs a LED-en soros ellenállás, hiszen a gyártó nem tudhatta, hogy hány volton lesz használva.
Tegyél a LED-del sorba egy 2200 ohmos ellenállást és ha úgy túl halvány a fénye, akkor próbálj meg egy 1000 ohmosat (ha a képen meg lenne adva a LED ajánlott árama, akkor pontosabb értéket is lehetne mondani).
Ha a kapcsolóba valóban gyárilag bele van építve a led, akkor elnézést kérek. Rendszeresen előfordul a fórumban, hogy a kérdést egy laikus úgy fogalmazza meg, hogy egy szakember a valósághoz képest egészen másra gondol. És sok szakember órákig töri a fejét egy olyan probléma megoldásán, ami a valóságban nem is létezik.
Ez a kapcsoló gyárilag LED-es, aminek nem szabadna tönkremenni 14,4V-tól. A kapcsoló három lába a követező?
- bemenő +12V
- kimenő (kapcsolt) -12V
- negatív (a LED számára)
Elméletileg elképzelhető, hogy a gyártó úgy gondolta, hogy a kapcsoló széles feszültségtartománybn is használható legyen, ezért gyárilag nem tett a led-re ellenállást, de akkor erre a tényre figyelmeztetnie kell a felhasználókat (pl matricán vagy mellékelt cetlin). Ebben az esetben a kapcsoló negatív pontjára köss egy 2200 vagy 1000 ohmos ellenállást és azt a negatívra/testre.
Akkor miért nyírja ki??? Ha rámérek multiméterrel a LED-es részre, akkor mutat valamekkora értéket a jó kapcsolón, miután bekötöm, felvillan, aztán már nem mutat semmit...
Természetesen a polaritásra figyelve lett bekötve...
"Autóba szeretnék bekötni egy 12V-os LED visszajelzős kapcsolót."
A 12V-ra előkészített led-ek simán kibírják a 14,4V-ot is.
A te esetedben valószínűleg az van, hogy félrevezetsz bennünket: valójában van egy 12V-os kapcsolód LED nélkül, amibe te házilag barkácsoltál egy kb 1,5 voltos LED-et és most azon csodálkozol, hogy az nem bírja a 12 voltot.
Add meg a "LED viszajelzős kapcsoló" pontos típusát.
Egy ötlet: ha a víztartály felől látszik a hőcserélő, akkor vedd ki a víztartályt és a nagy lyukon fújj be egy erős (asztali) ventilátorral kb 5-10 percig. Remélhetőleg az első percekben kiszárad a por, majd kiszáll a levegő beszívó nyíláson (ha ott van szűrő, vedd ki előtte).
Autóba szeretnék bekötni egy 12V-os LED visszajelzős kapcsolót. Már 2db-ot elrontottam (bekötöttem, felvillant, azóta semmi), mire rájöttem, hogy valószínűleg az lehet a gond, hogy a kapcsoló névleges feszültsége 12V, az autóban pedig 14,4V mérhető...
Gondolom megoldható úgy, hogy a LED visszajelzővel sorba kötök egy ellenállást. Mekkora ellenállásra lenne szükségem???
"szobai paramentesito gepet le lehet-e zuhanyozni a kadban"
Mivel az elektromos részét valószínűleg nem vízalatti használatra tervezték, ezért a zuhanyozástól vagy tönkremehet, vagy életveszélyessé válhat, vagy mindkettő.
"A baratom szerint mar annyi nedves por lerakodot belul a kondenzracson"
A "pára szezonnak" kb októberben vége lett. Október óta nem tudott kiszáradni a por a hőcserélőn? Ha viszont annyira szar a lakásod szellőzése, hogy télen magas a páratartalom***, akkor a lakásod szellőzését egy idióta tervezte és ideje elgondolkodni egy normális szellőzésen.
Nedves portól nagyon nehéz megszabadulni, száraz portól viszont nagyon könnyű: enyhébb esetben enyhe ütögetéstől lehullik a hőcserélőről, ha már sok van (összetorlódott), akkor vidd el a készüléket a legközelebbi gumiszerelőhöz (egy kis pénzzel a zsebedben), ahol sűrített levegővel megszabadítanak a lerakódott portól.
(*** Télen a levegő víztartalma igen alacsony, hideg napokon alacsonyabb mint a Szaharában. Emiatt a helyesen szellőző lakásokban egész télen probléma a nagyon száraz levegő, olykor 20% közeli páratartalom is előfordulhat, ezért szinte egész télen párologtatni kell ott, ahol nem bírják aszáraz levegőt. Ha egy lakásban télen nem párologtatóra, hanem páraMENTESÍTŐre van szükség, ott valószínűleg annyira rettenetesen szar a szellőzés, hogy már egészségtelenül magas a széndioxid szint, az ajánlott maximumnak akár többszöröse is lehet: folyamatos tunyaság, fáradtságérzet, olykor álmosság, fejfájás, stb. )
Egy laikus, aki ezt meg kell kérdezze, az nem fogja szakszerűen letusolni. Ezért.
Egy hozzáértő lehet hogy meg tudja oldani, hogy ne menjen a vezérlésbe víz, de az elektronika nem IP65-ös akkor sem, ha van egy víztartály a gépben. Csepegő víz ellen védett, IP20 esetleg IP22, de nem védett sugár ellen!
Erdeklodnek,hogy szobai paramentesito gepet le lehet-e zuhanyozni a kadban. A baratom szerint igen.
Stadler Form Little Albert a gep neve,3 eves es mukodik,de furcsa jelensegeket produkal,villog a fagyjelzoje,magatol atkapcsol gyenge fokozatra.A baratom szerint mar annyi nedves por lerakodot belul a kondenzracson ( lehet latni,ahogy belenezunk hatul),hogy be kene allitani a kadba,a szervizben is csak leslagoznak ,azt mondja.Dehat ez egy elektromos eszkoz!!!
Az XBS MFK-24 jónak tűnik, hasonló a régi FKA, FKCS, SIMOVILL-ekhez.
Nekem egy "ide" márkájú 2x12 modulos süllyesztett kivitelű van amit sokkal macerásabb volt beépíteni, bekötni, mert a kalapsínek alatt kicsi a hely, és csak a kisimított egymás mellé fektetett vezetékekkel lehetett szépen, áttekinthetően bekötni az áramköröket.
Milyen lakáselosztót nézzek? 2x12 modulos, falon kívüli kellene, normálisan szerelhető PE és N sínnel (ha meghúzom a csavart, ne szakadjon át a menet), és lehetőleg ne tejfölöspohár vékonyságú anyagból legyen.
Raktam fel régebben valamilyen olasz márkájú bojlert, a csomagolásból vettem kifele a tartónál fogva, ami a kezemben maradt.......(gondolj bele; felszerelés után, tele vízzel milyen érdekes lett volna)
Két menetes U profilú vas tartó van a tartályra hegesztve, amire a lemezburkolaton keresztül van felcsavarozva a 6-8 mm vastag anyagból készült akasztó lemez.
Az amerikai, földön, vagy lábon álló kivitelű QVADRIGA bojlerhez egy fali tartó adaptert adtak amit 5 + 2 lemezcsavarral lehetett a köpenylemezre és a fedélhez rögzíteni.
Ezt egy kicsit bizarr megoldásnak tartottam, ezért a bojler aljánál egy további tartó idomot is felszereltem a falra.
köszönöm a segítséget "sercegő" villanysütő ügyben. A probléma az időkapcsolóval van. Ez igazából nem vezérel semmit sem, be lehet állítani, hogy mennyi idő múlva csipogjon hangosan. Az áram visszaadása után van ez a "sercegés" és utána egy kattanás és van amikor nincs meg a kattanás. Valszleg van benne egy relé, ami nem húz meg ilyenkor. Megpróbálom kioperálni belőle, mert ez így nem jó, hogy a relé kínlódik hosszú ideig, órákig, bár ettől valszleg nem ég le a ház, de nem akarnék próbát tenni. Az egység 20e pénzért cserélendő egyben.
Qrvára nincs a tartályon semmise, csak két kis távtartó van rápöttyintve, de az nem tart semmit, csak hogy a burkolat ne érjen hozzá míg kiöntik habbal.
A lemezen van a rögzítés, azt meg a purhab merevíti az tartja meg a teljes súlyt.
Amikor egy védőcsőben vezetékeket, vagy bármilyen NEM földkábelt vezetsz a földben, az szerinted szabványos?
Vagy ilyenkor SAJÁT FELELŐSSÉGEDRE éppen felülbírálod a vonatkozó szabványt?
Tudsz-e mutatni olyan védőcső gyártói nyilatkozatot/bizonylatot, amiben egyértelműen le van írva olyasmi, hogy "ez a cső helyettesíti a földkábelek speciális védőburkolatát"?
"csatorna, szerelvény, oda kell fogatni, egyenként csavarozgatni....szinte lassabb -és biztosan munakigényesebb- csatornázni mint vésni"
A szerelvények kivételével mindent lehet ragasztani is. Az elágazó dobozokat kétoldalas ragasztószalaggal (jó minőségűvel és kizárólag szivacsossal) csatornából meg lehet kapni gyárilag öntapadós hátút, felrakása 10 másodperc. Persze, ha a felület rossz minőségű, pl szar porlós falfesték, arról minden le is fog esni. De jó festékről nekem még nem esett le semmi.
Valahol van egy lepucolva nekem, de nem tudom lefotózni, el van dugva a lomok alá. A rögzítés a külsején van, a tartály és a lemezburkolat közt purhabbal van kinyomva. Ha letakarítod új rögzítési pontot kell rá hegeszteni.
Ez piszkosul helyfüggő, nálam például kijönne pár ezerből, mert jó az alaprajz. Csövezve van, de pár csövet sikerült az ÁÉV-nek anno megbetondugózni így hiába van cső, b@szhatom, nem lehetett mindenhol cserélni, pontosabban emiatt nem lehetett csak úgy eccerően melléhúzni a védőföldet. Az átmeneti módi mind panelnél mind téglánál kivitelezhető, egyszerűen biztonságos rendszert lehet kiépíteni. A jelenlegije az eddigi leírások alapján biztos, hogy nem az.
Hogyan néz ki egy Hajdú villanybojler szerkezete? El lehet távolítani a külső burkolatot és a szigetelést? A rögzítője a belső tartályra van erősítve vagy a külső burkolatra?
Külső víztárolásra szeretném használni, természetesen elektromos bekötés nélkül.
Párezerből a vezeték nem jön ki,....jópár tízezer már -talán- reálisabb...
... csatorna, szerelvény, oda kell fogatni, egyenként csavarozgatni....szinte lassabb -és biztosan munakigényesebb- csatornázni mint vésni (pláne géppel).
A gányhalmazból egyenlőre semmit nem láttunk, egy régies gumantáblát ami feltehetően az óra alatt van,(mint másik problémamentes 10millió helyen) három kismegszakítóval a 3 fázishoz, illetve bent a lakásban valami tekerőkapcsolós valamiket, nullbontóval és kismegszakítókkal, felteszem lakáselosztó helyett.
Lehet, hogy csövezve van az egész, és csak át kell húzni, tök felesleges lenne szétcsatornázni.
Honnan tudjam mi van ott? Pár ezer Ft-ból 2 nap alatt gyorsan össze lehetne ütni belül egy biztonságos, ellenőrzött ideiglenes hálózatot 1 fázissal. MTK kábelekkel. Ezt meg lehet csinálni panel és téglaház esetén is. Lehet élni, lakni, biztonságban. Oké, nem lesz egy palota, de biztonságos, használható lesz.
A fő probléma az ajtón kívüli disznóól, de így a kinti és a benti dolgok egymástól tutira függetlenek lesznek, a régi belső drótkókányt meg mindenképpen ki kell cibálni, ha ott röhög a gáz akkor pedig gázos sütőt kell beállítani.
Namos csak az elektromos disznóól miatt eladni egy lakást... komolyan nem értem miért, mikor meg lehetne csinálni, csak nem rákókányolva az eddigi leírás alapján a belső gányhalmazra.
"és egy másik kapcsolóval pedig kikapcsolni a mozgásérzékelőket, ha pl. hosszabb időre elmegyünk otthonról"
Ha nem vagytok otthon, akkor úgysem fog felkapcsolódni.
"A lámpasor hossza ~30 m."
Ha a lámpákat elég magasra tudod tenni (kb 4 m), akkor 30 méter kivilágításához elegendő 3-4 db 20 wattos LED reflektor. Ezek együttes fogyasztása óránként kb 2-3 forint.
A föld alá valóban mindenféle csövet szoktak tenni, amibe mindenféle szirszar kábelt szoktak behúzni azok, akik nem értenek a villanyszereléshez.
Aki meg értenek hozzá, azok föld alá igazi földkábelt tesznek.
Én 5 eres kábelt vinnék végig:
- föld+nulla mindenhová kell
- egy fázis odamegy mindegyik lámpához (ezt kapcsolgatják a mozgásérzékelők és a folyamatos világítás)
- egy fázis a vezérlőszál az impulzus kapcsolóhoz
- egy állandó fázis kimegy a kapuig bármilyen célra
Eze után a háztól a kapuig bárhová feltehetsz egy nyomógombot amivel állandóra kapcsolhatod a fényt és bárhová tehetsz egy dugaljat is (pl fűnyíráshoz, vagy kaputelefon/kapunyitó/stb energia ellátás)
Foldkabelt hasznalj, picit dragabb mint a sima viszont arra van kitalalva amire hasznalod. Ehhez elvileg semmilyen vedocso nem kell, csak le kell asni.
Foldben meg nem lattam MU csovet (bar fogalmam sincs hogy hasznaljak-e), amit lattam hogy lepesallo gegecsovet raknak le, bar mire 50m-t belehuzol el fogsz kuldeni mindenkit az anyjaba, az tuti ;)
Szeretnék udvarra, kocsibeálló mentén lámpasort telepíteni, amit a lámpasor két végén elhelyezett 1-1 mozgásérzékelő kapcsol.
Ezen felül szeretnem , ha a mozgásérzékelőktől függetlenül egy kapcsolóval fel tudnám kapcsolni a lámpákat (pl. ha este hosszú ideig az udvaron vagyunk), és egy másik kapcsolóval pedig kikapcsolni a mozgásérzékelőket, ha pl. hosszabb időre elmegyünk otthonról.
A korábbi tanácsaitokat figyelembe véve igyekeztem elkészíteni a rendszer kapcsolási rajzát.
Szerintetek így jó lesz?
A földben vezetett kábeleket elegendő lépésálló gégecsőbe tenni?
5-6 db 100W-os lámpához elegendő az 1,0m2-es vezeték. A lámpasor hossza ~30 m.
Lakótelep ez, beöntött mmfal-al...?..vagy miért ne lehetne falon belüli szakaszokat átkötögetni, felhasználni, részben újrahúzni?
Megvan az összes ampere, most olvastam össze az összes itteni beírását +fényképét...az egyik tizes, nabumm, két fázis azonos, naés. Ettől még minden működhetne is.
Ha a kisautomata lecsap, az aligha elsősorban a vezetékezés hibája, (legalábbis ritka az, hogy akár a falban összeég a nulla és a fázis..nomeg akkor néha felkapcsolni sem lehet..)
Hívd vissza a nemreg bácsit és a lakást gyorsan csináltasd meg vele úgy, hogy a jelenlegi lakásba-bejövőktől tiszta drótozásod legyen de FI relével, egyelőre falon kívül a legegyszerűbb vezetékcsatornában padló fölött, átmeneti jelleggel. Nyilván alaprajzfüggő, de ez teljesen egyszerűen kivitelezhető is lehet. Világítást is erről üzemeltetni! Minden szobában 1-2 falon kívüli konnektorral. Gányolásnak tűnik, de nem kell szétverni a lakást, 2 nap alatt kész és sokkal biztonságosabb mint ami most van. Vegyél egy 1 lapos induktív asztali tűzhelyet 10eFt körül, ami biztosan biztonságosan használható és jó. Ez addig kell amíg az óra körüli hókuszpókusz és a lakásig menő gubanc nincs tisztességesen rendberakva. Ha a ki tudja mennyi idő után végre tiszta lesz az amihez nem fértek hozzá, meg lehet csinálni a lakást rendesen is 1 vagy 3 fázisosra attól függően mi lesz a befutó.
Egeszen biztosan nincs semmilyen normal konnektorban 2x10A, a harom benne levo erintkezobol csak az egyik fazis (a masik az uzemi nulla, a harmadik a vedofold). Nem rovidtavu megoldas, de mindenkepp hivj egy rendes szakit aki rendet rak a villany kornyeken.
Nem tudom megmagyarázni hogy miért. Amikor kopott volt a szénkefe a mosógép motorban akkora ívet húzott hogy leverte a 16 Amperes automatát. Ha kicseréltem újra, megint működött.
esküszöm ezt azért dobta be a kérdőtroll, hogy megnézze, Elek ezt is ki tudja-e googlizni, és előadni úgy, mint ős igazságot, aminek birtokában volt eddig is.
De most már érdekel, van-e különbség a kádba fingás és a vízforralás buborék hangja közt?
nem csak Deltában--a csillagba kapcsolt Motor--Trafó---Kondenzátor is ad ki feszültséget az "üres "fázison.
Ez is szinusz alaku , de ritkán lépi át a 160-180V-t. ezért veszélyes.A készülék bekapcsol de nem működik róla, viszont szép áram folyik a körben, s ettől tud tönkremenni.
"Vagyis ha a vízben esik össze akkor a víz továbbítja a bummot és a vízfelszín mint hangszórómembrán löki át a levegőbe?"
A bumm minden irányba terjed.
A víz felszíne nem egy összefüggő membrán, ott csupán a hang átlép az egyik közegből a másik közegbe. A vízforraló oldala is zenél valamennyire, azt tekintheted membránnak.
"Amikor annyira felgyorsulnak, hogy a bubi felmegy a tetejéig akkor felérve egyszerűen átmegy a levegőbe, s emiatt nincs "membránrezgés", illetve a membránfelület hirtelen átlyukad."
Nem. A pici gőzbuborék csendben jön létre, csak az összeomláskor csattan. De ha összeomlás előtt beleolvad egy felfelé tartó nagyobb buborékba, akkor a csattanás elmarad, mert a nagy bubi nem omlik össze a víz alatt, hanem sikeresen eléri a vízfelszínt és ott a gőz csendben kipöffen belőle a levegőbe.
A pici buborék is elindul felfelé, hogy csendben tudjon kimúlni a felszínen, de a forrás kezdeti fázisában a vízben a 100 fok feletti hőmérsékletű pontok csupán nagyon kis területen (vagy nagyon rövid ideig) léteznek, tehát a kis buborékot lehetővé tévő fizikai környezet egy milliméterrel feljebb (vagy egy tizedmásodperccel később) már nincs meg, ezért omlik össze szegényke még mielőtt szép csendben elérhetné a vízfelszínt.
A csak két fázisról működő villanyfűtésről nem kerülhet ki feszültség a harmadik fázisvezetőre.
Hát, nem szoktam szóról szóra ellenőrizni azt, hogy mire írod, hogy nyomoznod kell, de nem biztos, hogy kell, lehet, hogy az összes információ figyelembevétele elég lenne, ez az első mondatbéli következtetés is alaptalanul vonódik le éppen, nyugodtan tedd hozzá gondolatban, hogy minden elképzelhető vonali feszültségre volt 2 betét kapcsolva, és ha még esetleg rosszul éreznéd magad lelkileg, az adhatja meg a megnyugvást, hogy úgy kezdtem, hogy deltába kapcsolt kemence - minek ismételtem volna már meg?
és a termosztát nem volt képes lekapcsolni a fűtést, csak a fűtés erősségét tudta változtatni? (a termosztát két erősségi fokozat között kapcsolgatott)
A tényeket jól látod, az interpretáció téves, a termosztát nem habzott tehetetlenségében, neki nem volt feladata a fűtés lekapcsolása. Az alapfűtés lépcsőzését külső hőmérséklet érzékeléséhez kötöttem.
Vagyis ha a vízben esik össze akkor a víz továbbítja a bummot és a vízfelszín mint hangszórómembrán löki át a levegőbe? Amikor annyira felgyorsulnak, hogy a bubi felmegy a tetejéig akkor felérve egyszerűen átmegy a levegőbe, s emiatt nincs "membránrezgés", illetve a membránfelület hirtelen átlyukad.
"Azt tudom, hogy a gőzbubik visszaalakulása adja a hangot."
Ez pontosan így van: nem a keletkezésük, hanem a buborékok "összeomlása", amikor a buborékban lévő nyomásnál erősebb a külső víznyomás és a buborék ismét vízzé "roppan össze". Ebben a pillanatban egy miniatűr robbanás hallatszik, ezt hívják kavitációnak (már említette valaki ezt is). Ezen mikro-robbanások sorozata a hangos sistergés.
Egy idő után viszont a víz eléri azt a hőmérsékletet, amikor többségében már nem összeomló picike buborékok keletkeznek, hanem olyan nagyok, amelyek nem omlanak össze út közben, hanem vagy elérik a víz felszínét, vagy még az összeroppanás előtt bele tudnak olvadni egy arra járó még nagyobb buborékba. Ekkor drasztikusan lecsökken a kavitáció útján összeomló buborékok száma (elcsendesedik a forrás).
A műszered ellenállás és rövidzár kijelzéséhez a saját belső energiáját használja (a benne lévő elemet), a mért pontok között nem lehet külső feszültség, mert hülyeségeket fog mérni.
Vedd le az autó akkuról az egyik sarut és utána méregess (ha van a kocsiban más energiatároló, az is bezavarhat).
Villanyászok közt akad hangász is, és a bojlerek is vízmelegítők. találtam spektrumanalizátor programot tabletre, nem egy hiteles cucc, de játszani jó lesz.
Ez lényegében a kavítációhoz hasonló jelenség lehet, bár mi köze a villanyszereléshez, azt nem tudom.
A tényleges fizikája szerintem jelentősen bonyolultabb ennél
Csak egy tipp, hogy amikor a víz teljesen felforr, a buborékok mind egyben emelkednek fel, hólabdaként híznak és a felszin felé egyre több gőzt tartalmaznak, nem robbannak széjjel, így nincs sistergés. Amíg a forrás előtt, már kialakulnak gőzbuborékok, amik azután valahogy a környező hidegebb vízben mégis hirtelen(?) visszahülnek vízzé, így az energia egy része(?) mechanikai energiává alakul, ütéssé, lökéssé, amit mi hangként érzékelünk.
Rengeteg kérdés van azonban, mik ezek a forró pontok, mitől alakulnak ki, milyen eloszlásban vannak a vízben, miért nem számít látszólag (vagy igen?) egy tartályt honnan melegítünk, illetve ha már kialakultak valamiféle lokális energiatöblettől(??) a homogén vízben(!!), akkor miért nem maradnak gázhalmazállapotban, miért nem képesek a felszinre emelkedni mind, miért és milyen folyamat során omlanak így össze...stb,stb.
A dolognak talán köze van egy másik furcsa jelenséghez, amikor a víz valami "spontán túlhevítés" állapotába kerül, látszólag egy légköri nyomáson lévő edényben szinte buborékmentesen folyékony, bár a hőmérséklete valoszinűleg valamiért több(??) mint 100C....majd megfújva, megkavarva hirtelen az ember arcába forr.
Csak addig sistereg amíg van hideg (hidegebb mint 100 fok) víz a tartályban ami a forróbb felülethez ér, ami ha felmelegszik felemelkedik. A hang szerintem a hirtelen térfogat változástól van. Miután minden vízmolekula felmelegedett megszűnik jelentősen a sistergés,mivel nem lesz nagy a hőmérséklet különbség.
Azt tudom, hogy a gőzbubik visszaalakulása adja a hangot. Elek most kivételesen nem is írt nagy hülyeséget, de a vízforralóban a forrásban lévő víznek (mielőtt kikapcsol) alig van hangja, hirtelen leesik amint elkezd 100 fokon bugyogni. Viszont előtte, amíg nem bugyog addig nagyon sistergős, hangos.
Mert leálltok vele vitatkozni, gyak. etetitek a trollt.
Évek óta ugyanez ismétlődik, beír valami vagy a kérdéshez témához kapcsolódó, vagy alig kapcsolódó, hátulról előre keresztbe is stílusú nyakatekert okfejtést, ebben néha vannak értelmesebb meglátások, de rengeteg felszines csúsztatás zavaros elmélet és társaival körítve.
Ez a trollkodás kezdete, a csali, a horog.
Miután erre többékevésbé ráharapnak, és kijavítják, vitatják, stb, ír valami maszatoló elterlést, hogyhát azt nem is úgy, meg amugy, és egyébkéntis...
... közben igyekszik egyéb témákat odakeverni, légbőlkapott "láttam már olyat", "egyszer az történt hogy" "szerintem nagyon gyakori az", álérvekkel.
Ezeket úgy írja ,hogyha megpróbálod a szakmai hibákat kijavítani, műszaki részleteket tisztázni, úgy tűnjön, ezekkel a "szubjektív tényekkel" ellenkezel, aminek nyilván nincs ellenérve, hisz egy nagyon valószinűtlen dolog, esemély, tény is lehet néha valós, csak nem túl reális, és nála mindig ezek fordulnak elő, jé.
De ezt nem lehet tételesen cáfolni, tehát kezdődik a trollflame, aminek a végén, ha nagyon nagy hülyeséget írt, és nagyon sokan láthatóan már minden agymenésével ellentéteset írnak ,akkor gyorsan visszavonul (válasz nélkül eltünik pár napra), vagy megvárja, amig mindenki beleun a teljesen ostoba mellébeszélésbe, és akkor hurrá, "ő nyert", neki lett "igaza".
Természetesen valójában nem, csak a 200. kör és 50 oldal cirkusz után mindenki feladta.
Ha közben kettenhárman összevesznek és netalán személyeskednek is, mégjobb, öntheti az olajat a tűzre tovább.
Mivel folyton itt lóg, bennem már felmerült az is, a topik néha beeső holdkórosainak egy része is ő..
pláne mivel amig megy flame itt lóg nonstop, amikor meg eltünés van, akkor napokig se híre se pora, tehát nagyon valószinű (bár többször tagadta), hogy van X másik neve, amiken viszont akkor tényleg képes úgy írni ,hogy ne ismerje fel senki.
A középső, méréshatár/funkció/ választó kapcsolót többször körbe kellett volna forgatni, (hogy megtisztuljon) mert a ritka használat miatt oxidálódni szokott a NYÁK-lapon lévő érintkező felület. Ez olyan hibát szokott mutatni, amit leírtál...
"Az elektromos 2 literes konyhai műanyag vízforralókban zajongó víz milyen hangnak minősül?"
A fehérzaj spektruma nagyjából egyenletes, a rózsazaj spektruma a frekvencia emelkedésével egyenletesen csökken. Maga a forrásban lévő vz valószínűleg egy csúnya (erősen hullámos) fehérzaj spektrumot produkál,
viszont a vízforraló edény vízszint feletti ürege rezonáns sávszűrőként működik, aminek a rezonanciáját és karakterisztikáját az üreg térfogatával és a vízforraló fedelének dőlésszögével módosíthatod (ugyanezt az üreg-rezonancia hangolási trükköt alkalmazzák pl a profi szájharmonikások).
Azt is kérdeztem, hogy deltában futó villanymotoron kívül még mi adhat káros feszültséget a hálózat kiesett fázisára. A csak két fázisról működő villanyfűtésről nem kerülhet ki feszültség a harmadik fázisvezetőre.
és a termosztát nem volt képes lekapcsolni a fűtést, csak a fűtés erősségét tudta változtatni? (a termosztát két erősségi fokozat között kapcsolgatott)
Ilyen kérdéseket tett fel annak idején a fukushimai terveket látva a beruházó. :D
Csináltam ilyen villanyfűtés-vezérlést, az alapfűtés vonalira kapcsolt két sorbakötött fűtőbetéttel ment, a termosztát a kettő közé a nullát adta, így kisebb volt az áramlökés.
Hifistáktól kérdem. Az elektromos 2 literes konyhai műanyag vízforralókban zajongó víz milyen hangnak minősül? Amikor felforr hirtelen lecsökken a zaja. Viszont előtte mit produkál? Rózsaszín zaj? Fehérzaj? Minden vízforralásnál, minden vízforralónál kb. ugyanolyan produkálódik.
Elkepeszto vagy, par hozzaszolassal ezelott meg azt ecseteled hogy 5db 10A-es fogyaszto van egy atlag csaladi hazban, most meg szamon kered hogy vajon hany delta kapcsolasu eszkoz lehet. Tok franko hogy amikor az kell az igazadhoz hogy atlagot nezzunk akkor azzal ervelsz, ha meg a szelsoertek akkor azzal...
A deltában működő villanymotorokon kívül milyen mindennapos használatú három fázisú fogyasztók működnek még hasonló módon (tehát NEM csillagpontos terhelésként)?
Először fogyasztókészüléket említettem (NEM motort), mire Sámli átváltoztatta motorrá. Aztán már, hogy jobban elkerüljem a motort, deltába kötött ellenállásról beszéltem, erre meg te változtatod át motorrá. :D
Motorral is hasonló a helyzet, csak bonyolultabb.
Tehát, ha egy fázis kiesik, akkor a delta két ellenállása sorba kapcsolódik egy vonali feszültségre, és a kiesett fázis vezetője az a két ellenállás közötti pontra van kapcsolva > feszültségosztó > vektorábra > 115 V a nullához képest.
Még részletezzük kicsit, miért nem olyan egyértelmű az, hogy a motorvédő leold, és kész. A motorvédő deltába kapcsolt motornál a vonali áramot nézi. Az meg kétfelé oszlik a két tekercsben, bár vektorosan. Az egyiknek a nagysága jelentősen lecsökken, iránya is megváltozik. A hibátlan két pont közé kapcsolt tekercsen tehát a névlegesnél nagyobb áram is mehet át, a motorvédő meg még mindig nyugodtan olvassa a Népszabadságot. Ezt már sok szomorú motortulajdonos tudja. De mondjuk régóta tanítják, hogy a motorvédő az csak egy védelem a szükséges sokból. Már, ha motorvédő alatt konzervatívan a bimetállost értjük. Ennél precízebb a tekercsbe elhelyezett termisztorral működő, de az sem 100%, hogy a holnap bekövetkező hibánál pont ott melegszik legjobban, ahol a termisztor van.
"Mutass egy háztartást (nem műhelyt, bár ott is nehéz) ahol 5db 10A-es sőt akár több 10A (2300W) fogyasztó megy EGYSZERRE"
Mondok egy lehetséges példát:
Vasárnap délelőtt. A zasszony betesz egy adagot a mosógépbe (2000W), majd nekiáll megfőzni a vasárnapi ebédet (2000W), aminek végén süti is lesz (2000W). Amíg fő a leves és sül a süti, addig a zasszony gyorsan vasal egy kicsit (2000W), a nagylány viszont végre hajat tud mosni, ami ugye hajszárítással végződik (2000W). A felkelő nyári nap teljes erővel betűz a keletre néző ablakokon, ezért a klímák sorra kapcsolódnak be a szobákban (2000W + 2000W).
A családfő azon gondolkodik, hogy nem-e kéne bekapcsolni néhány órára a medencefűtést (2000W), hogy a vasárnap délutáni pancsoláshoz ne legyen annyira hideg a víz a gyerekeknek mint tegnap, de észbekap, hogy vasárnap délelőtt van és ilyenkor még sokan alszanak a szomszédságban, ezért gyorsan kitolja garázsból a tegnap vásárolt nagy teljesítményű (2000W) fűnyíróját...
- van egy deltában futó villanymotor, a névlegesnél alacsonyabb terheléssel
- egy fázis kiesése után a motor sánta üzemállapotba kerül, de mivel e motorvédelem áramfigyelése teljes terhelés áramára van méretezve, ezért a motorvédelem nem veszi észre a sánta üzenet, engedi tovább forogni a motort
- mivel a motor tekercselése/vasmagja nem TÖKÉLETESEN szimmetrikus, ezért valamilyen feszültség megjelenik a motor "levegőben lógó" pontján, ez a feszültség visszajut a hálózatba, ahol más fogyasztókban kárt okozhat
Kérdés: milyen készülékek mehetnek tönkre attól, ha a 230V-os hálózati feszültség 230V mondjuk 15 voltra változik?
Vagy ez nem ennyire egyszerű és a sánta motorból nem valami szinuszhoz hasonló fog kijönni, hanem valami nagyon durva jelforma? (akár több száz voltos indukciós feszültségcsúcsokkal)
A motorvédelem a névleges áram fölött működik. Ha meg nincs névleges teher, akkor nyugodtan eljár a motorvédelemtől, bár nyögve, és a hiányzó fázison kiad valami ócska feszültséget, ami erre érzékeny berendezést tönkretehet.
De nem kell olyan messze sem menni, ha van például egy deltába/földeletlen csillagba kötött ellenállás fogyasztó, az is visszaad feszültséget a hiányzó fázison.
"Számtalan ok miatt hasznosabb, de most csak ennyit:
- ha 3x16 ampered van, akkor egy időben hány darab 10 amperes fogyasztót tudsz működtetni a házban és hányat 1x50 amper esetén?
- van mondjuk 9 db 16 amperes dugalj-áramköröd, amelyek közül bármelyik három körön megjelenhet egy időben 10-10-10 amper terhelés. Hogyan osztod el a három 16 amperes fázisra a 9 db dugalj áramkört?"
Megint fotelprofesszor úr okoskodik.
Mutass egy háztartást (nem műhelyt, bár ott is nehéz) ahol 5db 10A-es sőt akár több 10A (2300W) fogyasztó megy EGYSZERRE
Komolyan, menj el dolgozni, vagy recskázz egész nap, de ne a baromságaiddal floodold tele a fórumot, mert unalmas!
"Nem egészen értem mire gondolsz. Kiesett fázis esetén a 3f motor sánta üzemben dolgozik tovább, motorvédő pedig leold."
Ráadásul, - ha komolyabb berendezésről van szó - ezt még egy 3 fázist ellenőrző relével is megfejelik, hogy fáziskimaradáskor már ne is lehessen a motort indítani.
"Fáziskiesés is okozhat galibát, mert ha van egy 3 fázisú fogyasztó, akkor a kiesett fázison megjelenik valami feszültség, ami mondjuk egy motort gallyratehet."ű
Meg a maradék két fázison üzemelő motor fordulata lassul, ereje gyengébb lesz a két fázison jelentősen megnő az áramfelvétel, ha a motorvédő nem avatkozik be.
Fáziskiesés is okozhat galibát, mert ha van egy 3 fázisú fogyasztó, akkor a kiesett fázison megjelenik valami feszültség, ami mondjuk egy motort gallyratehet.
"A tönkremenő készülékekkel arra gondolsz, hogy ha a 3-ból egy-két fázis kiesik átmenetileg, akkor ott más viszonyok keletkeznek és ezért mehet gallyra valami?"
Nem a fázisok kiesése, hanem a 0 vezető kontakthibája, lazulás, szakadása, üzemelő hálózat alatti megszakítása okozza egyes fogyasztók tönkremenetelét, mert ilyenkor pl. 2 különböző fázison működő fogyasztó, különböző áramai nem a 0 felé folynak, hanem egymással sorba kapcsolódva egy 400 V os áramkörön a kisebb áramfelvételű fogyasztón a nagyobb áramfelvételű fogyasztó áramát hajtja át, tökretéve azt. Pl. plazma TV/ hősugárzó, stb.
( Ez a hiba egy jelenleg jól elkészült hálózatnál nagyon ritkán fordulhat elő, de évtizedek múltán, ha közben a hálózat időszakos felülvizsgálatát elmulasztják, már növeli a hiba előfordulásának esélyét.)
Már 1x50A-t is csak nagyon indokolt esetben adnak, 1x63A-t meg sehogy. Indoknak nem elég a "kevés az 50A" :D Valóban gyakorló villanyszerelők beszélgetnek? 1-es vezeték, 3 fázis miatt vannak híradástechnikai meg IT zavarok, 3 fázis miatt fog rázni a vízcső... Jesszusom.
> Az 1 fázisnál nincsenek olyan informatikai és TV zavarok "ami a 3f nél természetes".(szereted ha ráz a vizcsap, gázcső, kád/zuhanytálca? )
Mar bocs de mi ? "informatikai es TV zavarok" - ez lehet azert mert 3 fazis van, esetleg napfolt tevekenyseg, kozmikus sugarak, ufok es/vagy soros :)
Nagyon eroltetitek az egy fazist, 60 amperrel, ami alapvetoen nem rossz megoldas, csak sajnos bizonyos korulmenyek kozott nem praktikus, pl ha napelemet akarsz 5kWh+ teljesitmennyel, akkor csak 3 fazisu inverterek johetnek szóba, ha pedig muhely van 3 fazisu gepekkel akkor ertelem szeruen nem lesz tul jo.
Viszont hogy legyen egy ellenpelda is, nalam 3x16A van szepen elosztva es gyonyoruen muzsikal, igazabol mindenfele problema nelkul, pedig szinte minden villannyal megy a hazban :)
Köszönöm válaszod, nyilván minden kérdést mindenkinek szánok, aztán valaki majd csak válaszol.
A "ráz a vizcsap, gázcső, kád/zuhanytálca" az nem a földelés és EPH és hasonló hiányosságok miatt alakul ki?
A tönkremenő készülékekkel arra gondolsz, hogy ha a 3-ból egy-két fázis kiesik átmenetileg, akkor ott más viszonyok keletkeznek és ezért mehet gallyra valami?
Plusz: nullvezető szakadás/kötéshiba esetén három fázisú lakásban akár több száz ezer ft értékű készülék mehet tönkre egy pillanat alatt. Egy fázis esetén ugyanez a nullvezető szakadás maximum áramszünetet okoz.
"te inkább javaslod az 1x32/50/63A használatát, mintsem a 3x16 =48A vagy 3x20 =60A használatát? Megkérdezhetem, hogy miért?"
Számtalan ok miatt hasznosabb, de most csak ennyit:
- ha 3x16 ampered van, akkor egy időben hány darab 10 amperes fogyasztót tudsz működtetni a házban és hányat 1x50 amper esetén?
- van mondjuk 9 db 16 amperes dugalj-áramköröd, amelyek közül bármelyik három körön megjelenhet egy időben 10-10-10 amper terhelés. Hogyan osztod el a három 16 amperes fázisra a 9 db dugalj áramkört?
"Mennyibe kerülhet egy szabványosítás/bővítés mindennel együtt, ha sokkal kevesebből is ki tud jönni, mint az általam említett 150e? Azzal számoltam, hogy kb 75e csak a hálózatfejlesztési díj"
Ne adjuk össze a szezont a fazonnal, a szabványosítást a hálózatfejlesztési díjjal. Ha szabványosítás áráról beszélünk, akkor beszéljünk KIZÁRÓLAG a szabványosításról. A te háztartásod elvan akár az ingyenes 32 amperrel is, ha te ezen felül extra kényelmi (luxus) amperekre vágyol, azt ne keverd bele a szabványosítás költségeibe, hogy aztán panaszkodhass a magas
összegre, hogy jaj-jaj nem tudod megfizetni. Olyan vagy, mint akinek új autóra van szüksége a teszkóba járáshoz és panaszkodik, hogy sajnos nem tudja megfizetni, mert túl sokba kerül egy Ferrari :)
Kérd az ingyenes 32 ampert, de úgy vezetékezz, hogy később akár 63 amperre is jó legyen.
Én sose kérek előleget. Hanem a kuncsaftal együtt vegyűk meg az anyagot , ő válassza ki melyik márkából legyenek a kapcsolók, konnektorok s a lámpákat.
Van 10 % kedvezményem az üzletben azt is a kuncsaft kapja. A felmérés bevásárlás ingyenes . Továbbiakban napi 150 lej. + Egy ebéd és a benzinpénz.
Jelenleg fa szekrényben a házon kívül van az 1x16 + 1x16 24h és vezérelt.
Jelenleg a ház belseje már szét van verve és épp "rakódik össze". Belül meg lett csinálva faszán, szobánként 2 kör (konyha 4 +1 tűzhely kör) dugalj 2,5-ös + 2 helyiségenként 1 kör világítás 1,5-ös vezetékkel. + mikrofeszültségű hálózat az internet, telefon, stb részére. Az egyik helyiségben helyezkedik el az új lakáselosztó.
Ez viszont még nincs rákötve az órára, jelenleg az óraszekrényben van egy dugalj és onnan hosszabbítón megy a házba a gépekhez az áram.
Most zajlik a behúzás vége és a csövek eltüntetése, vakolás, glettelés, stb.
Ami még hiányzik az az óra összekötése a lakáselosztóval, ezt is úgy szeretném, hogy a faszekrény cseréjekor / bővítéskor ne kelljen már ezt a vezetékszakaszt sem bántani.
Tehát szabványosításkor csak annyi lenne, hogy a ház külső faláról leszerelni a fa szekrényt, felrakni a műanyag dobozt, lecserélni az elmű megszakítóit és kész, nem kéne újra szétbombázni a házat.
Jól értem, hogy te inkább javaslod az 1x32/50/63A használatát, mintsem a 3x16 =48A vagy 3x20 =60A használatát? Megkérdezhetem, hogy miért? Eltekintve attól, hogy az egy fázisnál csak 3x10-es vezeték kéne és nem 5x10?
Mennyibe kerülhet egy szabványosítás/bővítés mindennel együtt, ha sokkal kevesebből is ki tud jönni, mint az általam említett 150e? Azzal számoltam, hogy kb 75e csak a hálózatfejlesztési díj a 32A feletti 16A-re 3x16 esetén.
Kérdés: Mennyire napi gyakorlat, hogy egy munka megkezdéséhez anyagelőleget kérnek?
Rövidtávú, 1-2 nap alatt befejezhető munkákra gondolok, amelyikhez azonban 50-150 ezer ft közötti anyag beszerzése szükséges, pl lakáselosztó csere, dugalj/kapcsoló csere, riasztó szerelés, kamera szerelés, stb.
Tehát a kérdésem lényege, hogy
- mindig kérünk előleget anyagra,
- vagy csak akkor, ha feltételezhető, hogy el fog húzódni a dolog, vagy gyanús az ügyfél
Utólag vered szét majd a házat? Ez is egy módszer: szépen felújítunk, majd kezdjük elölről.
Neked szerintem az a LEGELSŐ feladatod, hogy a háromszor röhejesen kevés amperedet lecseréled egyszer jóerősre (legalább 1x32A-re) ez valószínűeg szabványosítással, szekrénycserével fog együtt járni. És amikor már csak 4 vezeték lesz a villanyóra és az elosztó között, attól a pillanattól kezdve a csővastagság-számolgatás is sokkal egyszerűbb lesz.
"és amikor kicsit összeszedtük magunkat akkor költeném rá azt a +150-200-at ami a bővítés, szabványosítás"
Egyrészt ennél SOKKAL kevesebből ki lehet hozni, másrészt éppen most görcsölsz több olyan tízezer forintos tétel elköltésén (kidobásán) amelyeket az egyfázisúsítás után már nem kellene elkölteni, tehát ezzel is olcsóbb lenne a szabványosítás.
"de lesz műhely hegesztéssel, fúrással, fűrészeléssel, kerti gépek, nagy porszívó, hajszárító, mikró, vízforraló, villanysütő a gázlap alatt, stb. "
Akkor egyből úgy csináltasd a vezetékezést, hogy később vezetékcsere nélül bővíthess 1x50 (vagy akár 1x63) amperre. Persze mindenekelőtt kérj az áramszolgáltatótól olyan (írásos) nyilatkozatot, hogy a te lakcímeden nincs akadálya az effajta bővítésnek.
"A szobában a mestergerendán szabadtéri szigetelők , csupasz sodronnyal ---- A "kedves megrendelő" ezt akarta beköttetni 230V ra! "
Már megint egy magát túl okosnak képzelő ügyfél, aki nem a feladatot mondja el a szakembernek (hogy megoldhassa), hanem kitalál valami megoldást az ő buta laikus fejével és mindenáron azt erőlteti, mert a szakember az egész biztosan sokkal hülyébb nála és magától nem képes megoldani az ő problémáját.
Én azt mondtam volna neki, hogy ne ragaszkodjon a 220 volthoz (1890-ben még nem volt 220V de még váltófeszültség sem ;) és én cserébe megoldom neki, hogy a plafonon lévő csupasz vezetékekben lévő energiával fog működik egy hagyományos izzó, azzal a különbséggel, hogy az én változatomba nem lehet majd belehalni :)
Sőt, azt mondtam volna nei, hogy akár az egész házat megcsinálom neki korhű, falon kívül futó, szövet/selyem szigetelésű vezetékekkel, a dugaljakban mégis 230V lesz és az egész meg fog felelni minden szabványnak.
Persze ilyesmire csak nagyon kevés szakember képes kedves uram, márpedig aki Michelangelo-t kéri meg, hogy készítsen neki ebédlőasztalt, annak NAGYON mélyen kell a zsebébe nyúlnia ;)
Nem vékonyabb, de kb 40mm mélyre tudtam bevésni a falba és úgy nyugodt lelkiismerettel csak 23-as csövet tudtam belerakni. Ezért is kérdeztem, hogy vajon behúzható-e oda az 5x10.
Megtehet ilyet a szerelő (legálisan), hogy 6-ost húz be, amikor 10 az előírás?
Köszönöm, ez a villanyóra szekrény + kieg. doboz jó ötlet, bár lehet, hogy első körben nem szabványosítanék, mert sok teendő (költség) van még hátra, de ami eredetileg volt villamos hálózat - kb 0,8-as alu vezetékek kátrány szigeteléssel föld nélkül és az egész épület egy áramkörön, kivéve a fürdőt, ahova valószínűleg kb 10-30 éve elvittek még egy, szerencsére már földelt áramkört és a vezéreltet, szintén földelve. Ekkor szúrhatták le a földelőszondát is.
Ennek ellenére a mosógépen kívül minden az aluvezetékes hálózaton volt, a porszívó, a sütő, mikró, stb. Így nem akartam beköltözni gyerekekkel.
Szóval lehet, hogy egyelőre csak a meglevő 16-ot bővíttetném 25-re, ezt még ha jól tudom berakják a meglevő faszekrénybe és amikor kicsit összeszedtük magunkat akkor költeném rá azt a +150-200-at ami a bővítés, szabványosítás stb. Viszont a kábelezést úgy akarom megcsinálni most, hogy ahhoz ne kelljen egy jó darabig hozzányúlni, akkor sem, amikor bővítek.
Mi az, amire érdemes bővíteni, ha már hozzáfogok? 32? 3x10? 3x16? 3x20?
Egyelőre nincs tervben full elektromos tűzhely vagy elektromos fűtés, de lesz műhely hegesztéssel, fúrással, fűrészeléssel, kerti gépek, nagy porszívó, hajszárító, mikró, vízforraló, villanysütő a gázlap alatt, stb.
Miért nem vállaltad? Csak annyit kellett volna csinálni, hogy a dekordrótok alatt ott legyen a falban a normális vezeték, a forgatós kapcsoló meg újjávarázsolható.
Sajna az óráig menő ML 10 v, 16 néha 25mm2 vezetékkel kell továbbmenni az órától az első elosztóig.-De ez lehet akár 25cm-is odébb ! onnan meg ami a villanyszerelőnek jól esik ?
A "különböző okok"---- mindig olyan Mátyás király----Bartók Béla képével diszitett "papirfecnikkel"---egészen könnyen áthidalhatóak.
Nem is oly régen korhűen felújitott parasztházat láttam az1890 körüli szerelés utánzatával !!
------- A szobában a mestergerendán szabadtéri szigetelők , csupasz sodronnyal ----
A "kedves megrendelő" ezt akarta beköttetni 230V ra!
Természetesen megsértődött,miután senk nem vállalta be.
Nem tudom mennyire elfogadható, de ha "különböző okok miatt" 6-os drótod van a 10-es helyett, akkor nem lehet 2db 6-osat egybefogva vezetni ami így ugye 12-es lenne. Persze, csak akkor, ha a "különböző okok" elég a duplaannyi szükségletre.
"Alapértelmezett jelszót kihagytad. Az főleg fontos."
Ez még valóban belefér a "minimálisan szükséges" tananyagba.
És gondolkodom még az "AP isolation" bekapcsolásán, sőt akár még az UPNP letiltásán is. Ahol ezekre mégis szükség lesz később, akkor ezeket a beállításokat olyan szakember csinálja vissza, aki tudja is, hogy ez mivel járhat.
"Én mondjuk az ip-t is átírom, régen erre is voltak alap törések."
Én pl át szoktam tenni a LAN tartományt a default 192.168.x-ről valahová a 10.x.x tartományba, de ha az alap jelszó megváltozott, akkor az IP kitalálása (remélhetőleg) már csak a feketeövesek számára hasznos a routerbe bejutáshoz, úgyhogy az IP cserét én nem venném bele a kötelező minimális tananyagba.
"cső keresztmetszet limitált a falvastagság miatt"
Nem valószínű, hogy a falad vékonyabb 23/29 milliméternél...
"Viszont az órától ha minden igaz, akkor minimum 10-es vezetékkel kell az első elágazásig? biztosítóig? elvinni. "
Én megpróbálnám rábeszélni a reg. szerelőt, hogy a villanyórából kifelé alkalmazzon 6-os vezetékeket (akár írásban) és akkor egyből mehetnek egyből a belső elosztóig.
Meg tudom-e ezt trükközni úgy, hogy az órától 10 -100 cm-re elhelyezek még a ház falán kívül egy IP 65-ös elosztót és berakok a nappalinak is meg a vezéreltnek is egy-egy kismegszakítót,
Ez lehat akár a villanyóra szekrénnyel azonos gyártójú kiegészítő dobozban is (hozzá csavarozva). A FI relé nem muszáj hogy itt kinn legyen, de ha ide teszed, akkor a benti elosztóban több helyed marad ;)
"Kell-e a két áramkörnek külön doboz, vagy lehet egy dobozban a 24h és a vezérelt?"
Hivatalosan külön dobozba kéne, de tudtommal még senkinek sem szóltak ilyesmiért.
Nappali és vezérelt órától szeretném a lakáselosztóig elvinni az áramot. Különböző okokból kifolyólag a táv java részét inkább 6-os, mint 10-es vezetékkel oldanám meg (távolság (kb 5m), cső keresztmetszet limitált a falvastagság miatt), ami bőven elég kell legyen akár az 1x32A akár a 3x16A részére. Viszont az órától ha minden igaz, akkor minimum 10-es vezetékkel kell az első elágazásig? biztosítóig? elvinni.
Meg tudom-e ezt trükközni úgy, hogy az órától 10 -100 cm-re elhelyezek még a ház falán kívül egy IP 65-ös elosztót és berakok a nappalinak is meg a vezéreltnek is egy-egy kismegszakítót, esetleg ha ez nem elég, akkor ÉV relét és onnan már 6-ossal viszem tovább az áramot?
Kell-e a két áramkörnek külön doboz, vagy lehet egy dobozban a 24h és a vezérelt? Kell-e külön vinni a 24h és a vezérelt körnek a földet? Ha bővítek, akkor kérjem-e, hogy a vezérelt is 3x16 legyen?
Be lehet-e húzni nagy szükség esetén 5 db 10-es vezetéket egy mü3 23-ba? beférni befér, de be is tudom húzni ha kellőképp síkosítom? 5x10 esetén fog-e nagyon melegedni a 23-ba húzott 5 vezeték? 5x6 esetén, ami nagyon kényelmesen befér mi a helyzet?
Vannak szakmai főnökök, és vannak felsőbb vezetők akiknek nem kell minden terület munkafolyamataihoz részletesen értenie.
Ha valahol nincs szakmai vezetés, az is egy súlyos szervezeti probléma, de általában inkább csak arról szól, valaki minden plusz juttatás és tényleges befolyás nélkül szevezze a munkát és lássa el a szakmai vezetői feladatokat a tapasztaltabb melósok közül, bármiféle vezetői státusz nélkül, éhbérért.
Ennek egyébként az iszapos-impotens jogrendszer és igazságszolgáltatás ágyaz meg, ahol gyakorlatban nem igazán mutatható ki egy munkavállaló vagy vállalkozás valós felelőssége, illetve, ha papiron , van is valami szabály erre, majd 10-25 év polgári pereskedés vagy nyomozás+eljárás után "lesz valami", a jelentős időmúlás miatt már kb a nagy semmivel egyenértékű "következmény".
Mondjuk a példáidra pont van logikus, szakmai hozzáértést tükröző válasz, más kérdés, hogy aki feltette ezeket mire számított vagy gondolt.
"úgysem fogja tudni és teljesen érteni mit csinál"
Nem is kell TELJESEN értenie.
- számítógéppel oda tudjon férni a router beállításihoz
- találja meg a menüben a wifi beállításokat
- ott tudja engedélyezni a wifit, kiválasztani a megfelelő titkosítást és megbeszélni a háziakkal egy megfelelő (nem túl rövid/egyszerű, de jól megjegyezhető) wifi jelszót
Manapság az esetek többségében mindössze ennyi "speciális informatikai szaktudás" kell egy router használatba vételéhez.
Persze értsen ahhoz ís, hogy hogyan kell az ADSL szolgáltatást is beállítani (kb 20 másodperc), de ilyesmire egyre kevesebb helyen van szükség.
Persze lehet ezer egyéb dolgot is beállítani egy routeren, de azokat már én sem várnám el egy mai villanyszerelőtől. A wifit és z ADSL-t viszont igen.
Sajnos olyan korba értünk, ahol egy műszaki szakembernél az alap számítógépes ismeretek kb olyan fontosak, mint egy középkori nyomdásznál az olvasni tudás: meg lehet élni nélküle is, de ne csodálkozzon, ha a kollégái/ügyfelei nem tekintik teljes értékű szakembernek.
ne gondolja, hogyha a villanyóra rosszul kapja a fázist majd visszafelé forog
De az indukciós fogyasztásmérő vektorokat szoroz... Ha csak egyik tekercsben cserélődik meg az áramirány, akkor visszafelé forog. Az más kérdés, hogy ezt elő lehet-e idézni a gyakorlatban.
Ehhez a routervitához meg annyit tennék hozzá, megint egy mekkelek féle lázálmon pörögtetek napokig, egy villanyszerelő ne a "routerekhez értsen" (kókler szinten), úgysem fogja tudni és teljesen érteni mit csinál....
Hanem a villanyszereléshez értsen ténylegesen, ne keresgesse az "áramirányt" a fi relében, ne gondolja, hogyha a villanyóra rosszul kapja a fázist majd visszafelé forog(LOLLL), stb,stb, ne csak a vezetéket rángassa, hanem ÉRTSE amit csinál, legyenek biztos elektrotechnikai és elektronikai alapjai,...
.... az informatika az viszont teljesen más terület.
Ott elég, ha megkérik, húzzon be UTP-t, nem 1cm sugáron hajtja meg 50x, és két 120kilós segéddel rángattatja át a telitömött csövön a 400V mellé behúzva (idehaza ez általános), stb.
Érthető valahol, hogy a cégek univerzális ""szuperembereket"" álmondnak, aki majd "mindent megold", de ez egy ostobaság, aki mindenhez ért valamennyit, az semmihez nem ért igazán, aki tényleg benne van az iparban, nap nap után szembesül avval, ami ilyen univerzális kóklerek után marad...
.. "megoldotta", ja, hurrá...bár inkább ne tette volna a barom.
A munkaerőhiány (mint a világon szinte minden) _relativ_, mostmár nincs 2 diplomás portás, 12órára, 100ezerért, mint a cégek szeretnék, illtve a legsötétebb válság éveiben megszokták, ezért kétszájjal sírnak, a "munkaerőhiány" miatt.
Hülyék mindehova vannak, ezrével áramlanak, sokszor fel is veszik őket, az már a cégek szintén belső működési anomáliája, hogy képtelenek felismerni, egy kókler akit majd kirugnak, de addigis fizetik, ha olcsó volt ha nem, teljes munkabére és járulékos költsége kidobott pénz.
Sőt nem egyszer még evvel összemérhető járulékos károkat is okoz, már avval is, ha semmit nem csesz el, de nem dolgozik, csak alibizik, és evvel a cég egészét túlmunkára szorító, csak végőgéppel kirobbantható "dugók" keletkeznek a folyamatokban.
Az olyan pozíciókban pedig, ahol egy cég belső rendszereivel kapcsolatos döntéshozó pozícióra vesznek fel idiótákat, talán bele sem kell gondolni, mibe tud kerülni végül a buli
És van az a verzió, mikor nincs túlóra, csak kicsit tovább kell bent maradni. Esetleg a rugalmas munkaidő, kezdés reggel 8 és 10 közt, de csak ebben a pár hónapban járj be reggel 7re, mert csak, a többiben viszont reggel 8ra kapsz egy fix megbeszélést a naptárba. Ezen felül rugalmasan érkezel 10ig, amikor csak akarsz, de legyél ott :-) Aztán olvassunk Derrick és Harry blogot. Most tettem tönkre pár SSC-t is, tetszett mikor ezekről ismerős hasonló módon osztotta az eszet, hogy milyen faszaság, mi meg innen bentről csak pislogtunk, hogy mennyire fura a képernyő túloldalán téveszmék közt létezni. Lényeg, hogy a novemberben felmondott kolléga helyett lassan már keresni kezdenek ember, csak közben odaveszett a másik igás ló. Oszt majd mikor a fülemen folyik ki az agyam, akkor lesnek üveges tekintettel abban a jól működő SSCben és megint nem fogják érteni.
Nem mérvadó, idehaza is látok összeggel kiírt állásajánlatokat és vidéken is látok összeg nélkülit. Nincs olyan, hogy "megszokott", max. segédmunkánál néha kiírnak egy tól-ig opciót, ami még tájékoztató jellegűnek is bőven tág. Nekem még olyan is volt, hogy azt sem bírtam elsőre kihúzni belőlük, hogy nettó vagy bruttó, oszt akkor mondtam, hogy basszanak egyedül idehaza legalább már tudom merre van a villamosmegálló.
Nem, első dolguk rávetődni egy bizonyos papír érvényességi határidejének a megnézése volt, ami részedre teljesen irreleváns hogy mi és mennyi. Tulajdonképpen itt rögtön az állásinterjú 2. percében elkapálták magukat és a vissza-telefonálási trükkeskedésen tényleg röhögtem egyet. Az óraszám és a bejelentés tiszta ügy, csak hát... de ez már tényleg nem ebbe a topicba tartozik.
Mára oda jutott a világ hogy a HR a reggeli müszakosok elé kivonul a konkurenciához es próbálja lenyulni az embereit.
Ami nem froclizás de mi 10en vagy 11en 2 élv alatt tanulgatjuk meg azt amit a munkanélküliek föműsoridőben 6-9 honap alatt.
A legtöbbünknek csak papir kell hogy aláirhassunk mert már mindenki csinalja vagy csak részidőben csinalja nem ez az élete ertelme. Van aki egyetemet végzett es müszaki tanár de van köműves is közöttünk és meg nem is tehetségtelen gyerek.
Szóval nem nagy cucc érteni minden olyan dologhoz amit itt összelapátoltunk pár nap alatt csak nem egy echte villanyszerelőnek.
"Ott nem volt HR-es, a nagyfőnök volt ilyen smucig"
A túl kis méretű cég és a hazai (rablógazdálkodást, kizsákmányolást lehetővé tévő) jogi környezet együttvéve eléggé veszélyes kombináció, ha hosszú távra keresel munkahelyet: peches esetben ahol nem röhejes a felkínált bér, ott valószínűleg a havi óraszám lesz durván magas, vagy nem leszel bejelentve (vagy egyszerre mindkettő, plusz a bér is röhejes :)
Eszembe jutott egy másik trükk: Javasoltam a HR-esnek, hogy az interjún legyen ott egy szakmai vezető is, de nem volt hajlandó odahívni ("nálunk ez nem így megy"). Ezek után a (természetesen komolytalan) bérajánlatra azt mondtam, hogy BÁRMILYEN bérrel hajlandó vagyok aláírni egy 30 napos szerződést és egy hónap múlva leülünk ugyanide és megbeszélhetjük az igazi fizetésemet. Érdekes módon ebbe sem egyezett bele, na ez így már duplán gyanús volt nekem és gyorsan elhúztam onnan, mert ezeknek sem használható ember kell, csak olcsó balek (vagy a cégnek valójában szakember kellett volna, ezzel szemben a HR-es nem a jó szakemberek után, hanem a minél alacsonyabb bérek után kapta a pénzjutalmát ;)
Ott nem volt HR-es, a nagyfőnök volt ilyen smucig. Azért hívtak vissza mert kiderült, hogy a másik jelentkező sík balfasz volt, de nagyon kellett nekik valaki.
"közli, hogy sajnos nem tudják megadni az összeget"
Ez valószínűleg egy alku-trükk volt: abban reménykedett, hogy ettől beijedsz és beleegyezel egy alacsonyabb fizetésbe. A HR-es valószínűleg annál nagyobb pénzjutalmat kap, minél alacsonyabb bérért tud alkalmazni egy-egy balekot dolgozót.
Az is jó amelyik állásinterjú után 2 órával közli, hogy sajnos nem tudják megadni az összeget. Majd 3 nappal később visszahívnak, hogy hát mégis. Aha, elmehettek ti is a búspicsába.
Rájöttem, hogy kevered a fogalmakat: a munkakör nem azonos a tényleges teljesítménnyel. A munkakör tulajdonképpen egy elvárás/feladat lista a munkáltató részéről, amit előre be lehet árazni, a tényleges teljesítmény természetesen ember-függő.
azonos munkakörben dolgozók -> mindenkinek azonos alapbér
egyénenként eltérő teljesítmények -> eltérő kiegészítő bér (jutalom/mozgóbér/teljesítménypénz/stb sok néven nevezhetjük)
"mutass nekem ket embert akik _ugyanannyit_ dolgoznak es pontosan egyezik a tudasuk"
Teljesen mindegy, hogy mennyi a tudásuk, ha jól mérhető a teljesítményük és az a hó végén megegyezik.
A munkaadók többségénél viszont nincs sem szándék, sem intelligens ember, aki foglalkozna az alkalmazottak egyéni teljesítményének figyelésével. Néhány helyen viszont már folynak próbálkozások külső okosemberek bevonására: a munkafolyamatok elemzése, majd testre szabott célszoftver átadása.
Jaja, van az a multikurva-típus, hát azt tényleg meg kell lógatni. Alapvetően totál alkalmatlanok oda, nem tudnak bánni az emberekkel csak a saját iq szintük szerint, de a vállalatnak papírrobot kell, arra meg tökéletesek.
Az alap trükkre majd mutass egy példát. Én inkább olyat láttam, hogy ugyanaz a pozíció éveken át újra és újra felbukkan. Ahol összeget írnak, az nem változik, de lehet más körökben mozgunk.
Teljesen másokkal trükköznek, de ezt a jobb fejek meg is mondják, nyugodtan meg lehet kérdezni a módszereket.
"Egy másik profi szakember ismerős is ugyanígy besokallt, az meg elment kvázi segédmunkásnak egy teljesen más szakterületre."
Tulajdonképpen kétségbeesésében ideiglenesen elment egy multihoz gyártósori betanított "biorobotnak", ahol egy hónap alatt észrevették, hogy 120-as az IQ-ja (tehát kb kétszerese az ottani átlagnak), ezután áthelyezték valami kisfőnöki pozícióba, ahol most annyit keres, hogy csak pislogtam, amikor elárulta. Tehát végső soron az lett a szerencséje, hogy sorozatosan röhejes fizetéseket kínáltak neki a (munkaerőhiánytól kétségbeesett) munkáltatók, amikor még szakemberként próbát új állást találni magának.
Ahhoz bőven jó, hogy rájöjjön, hogy "nini, hiszen én ehhez is értek :)" és el-barkácsolgasson vele mellékesen. Aztán ha kifog valami komolyabb munkát, akkor lehet venni komolyabb krimpelő fogót.
Vagy később vásárol egy közelítés-érzékelős utp kábeltesztert és rájön, hogy nini, erre sima villanydrótot is rá lehet kötni, így villanyszerelés közben is rohadt hasznos tud lenni ahol sok drót lóg ki a flból.
"Miert is kellene feltüntetni ? Teljesen egyértelmű hogy ha neked elég a 200 akkor miert is fizetne neked önszántából 300-at ?"
Azért kellene feltüntetni, amiért egy haverom a sokadik állásinterjú végén sokadszor elhangzó 120-140 ezres bér-ajánlat után megunta, hogy mindenki hülyének nézi és soha többé már nem jelentkezett egyetlen álláshirdetésre sem (Magyarországon). Egy másik profi szakember ismerős is ugyanígy besokallt, az meg elment kvázi segédmunkásnak egy teljesen más szakterületre.
Egy alap-trükk (de ezt a HR-esek mind tudják): hirdetésben butaság egyből 300-zal kezdeni, az első héten legyen a hirdetésben mondjuk nettó 160e Ft, aztán hetenként lehet emelni 10-30 ezerrel attól függően, hogy mennyire sürgős a dolog. Eleinte a kutya sem fog jelentkezni (vagy csak kutyák :), aztán egy szép napon jelentkezik az az ember, aki MÁR elfogadható, de MÉG nem tartunk a hirdetésben 300e Ft-nál.
Ha a megfelelő ember tényleg csak 300-nál jelentkezik, annak három oka lehet:
- vagy tényleg csak ennyiért lehet ilyen embert leakasztani
- vagy hülye a cégvezetés, mert olyan HR-est alkalmaz, aki az álláshirdetést kizárólag a Somogy Megyei Nudisták Lapjában jelentette meg
- vagy hülye a cégvezetés, mert olyan HR-est alkalmaz, aki a hirdetés szövegében még a takarítónőtől is diplomát és norvég nyelvvizsgát követelt :)
Én meg már csak mosolygok és közlöm, mondják meg kinek kell, mi a szabály, aztán innentől úgy lesz.
Elmúlt időszakban volt, hogy a TV és riasztó az IT. Aztán FM. Aztán a kávé az a takinéni. Ja nem, mert office. Akiéa mobiltelefon. Ami az ITnél van. Az írható CDlemezet meg a főportás recepciója adta az ITnek is, egyesével. A munkaállomáshoz a júzer nem nyúlhat. De költöztesse az IT. De a költözés a júzer dolga. Tonercsere az irodaszer, ahogy a szünetmentes és a dízel aggregátor is. De inkább üzemeltetés. Vagy IT. Igen, a Sparban is ilyen, pld, nagyobb akcióknál az IT dolgozott be a DTPnek plusz látszámmal, nyomta, vágta, rakta a molinókat és kereste a raklapot a raktárban.
Ugyan. Mindenhol tök más, semmin nem kell meglepődni. Úgyis azt csinálod, amit mondanak.
- a piacon megforduló összes házi routerhez értsen..."
Minden routerben ugyanazt a néhány dolgot kell beállítani és igen hasomló módon lehet a beállításokhoz odajutni, tehát aki három félét csinált, az már az összes házi routerhez ért. Tehát az "összes router" beállításának megtanulása (gyakorlással együtt) kb egy nap.
Hasonló a helyzet az adatbuszos rendszerekkel is: alig van közöttük különbség.
A számítógépes hálózatépítésnek sincs túl sok szakmai trükkje, miután sikerült bemagolni a "B" típusú színsort .
A riasztóberendezés sem látszana olyan bonyolultnak, ha, részletesen elmagyaráznák a különböző érzékelők működési elvét (1-2 nap, persze ez csak a felszereléshez+bekötéshez elég, a riasztók programozása/beállítása nélkül) .
Összességében kb egy hetes tanulással százszor értékesebb szakemberré lehet válni. Persze aki eleve nem tud bekapcsolni még egy számítógépet sem, annak hiába magyarázom hogy hogyan tud a gép segítségével belépni a router beállításaiba és aki nem képes sorba kötni különböző több eres kábelek távoli végén lévő dolgokat, annak hiába magyarázod, hogy hogyan vezetékeződik egy riasztóközpont :)
"Ha bele gondolok ez területenként kb 200-300e Ft eszköz készlet megfizeti ezt valaki?"
A villanyszerelő alap-szerszámkészletén felül a speciális informatikai alap-szerszámkészlet 3 darabból áll (krimpelő fogó egy kábeltesztelő és egy betűző) szegény ember mindezt megúszhatja összesen 10-15eFt-ól. Routert, riasztóközpontot (stb.stb) beállíthatsz akár egy 30 e Ft-os öreg horpadt laptoppal is (de ha olcsósági rekordra megyünk, akkor én már konfiguráltam új routert egy szemétbe kidobásra ítélt másik router és a a zsebeben lévő mobiltelefon segítségével is :)
Szóval a sok speciális "szakma" végzéséhez szükséges összes speciális szerszámozottság összesen sem kerül annyiba, mint az újdonságok megtanulásától húzódozó villanyszerelők legnagyobb alumínium létrája :)
Auchan és nagyvállalat? Meg kiszervezettet és eseti munkára izééé, projektre vagy valamire alvállakozót és sok mást alkalmaz. Valakinek meg is kell építeni, időnként rendet tenni, vagy a nemzetközi ITvel olyan szakértői szinten együtt melózni, ami a helyinek magas és nem is ez a követelménye, feladata. Erről még tán referneciavideóm is akad... Nekem lassan azon kell gondolkoznom, hogy hova nem dolgoztam be :-D
Láttál te már olyan társkereső hirdetést hogy a hölgy közkincsé teszi azt vállal-e anált és havi hányszor garantálja hogy leszopja majdani férjurát 20 év távlatában is ? :)
"Hát, attól függ, milyen kis gyerekről beszélünk. Úgy 65 körül még gyártásban volt. "
Az eszmecsere témája a "folyton bergmann csövet mondó begyepesedett 50+-os villanyszerelők" voltak, amit én mondjuk 59 évesig bezárólag értettem, de abban igazad van, hogy akár egy 70-75 éves villanyszerelő is tekinthető 50+osnak :)
"Épp a legnagyobb multik küzdenek ezzel a problémával akik tisztességesen megfizetik a jó szakembert."
Amíg az álláshirdetésekben nem lesznek ott a felkínált bérek is, amíg a jelentkezőnek kell megadnia a bérigényét, amíg egyszerű portásnak is csak diplomásat keresnek, addig nem fogom elhinni ezt az állítólagos rettentő munkaerőhiányt.
Van akinek a legolcsóbb megoldás a legjobb, van, akinek a lehető leggyorsabb megoldás kell és van aki a megoldásra hajlandó rááldozni akár hat számjegyű összeget is.
"Ad1, nincs olyan, hogy riasztószerelő vizsga, végzettség, csak a te fejedben, vagyonvédelmi rendszer szerelő viszont van"
Ugyanarról beszélünk, szóval most csak nyelvészkedsz.
"ad2, semmiféle új engedélyeztetési eljárás nincs,"
Amikor hivatalosan bevezették ezt a "vagyonvédelmi rendszer szerelő" szakmát, abban a pillanatban az összes előző tanfolyam és vizsga automatikusan érvényét vesztette és hiába szereltél riasztókat már 15 éve, vagy megszerezted ezt az új papírt is, vagy abba kellett hagyni a tevékenységet.
A rendőrségi nyilvántartás egész más dolog, az 2001 óta folyamatosan van.
Ha az szerinted nem egyértelmű, hogy ha két alkalmazott ugyanannyit dolgozik, azért ugyanannyi pénz is jár nekik, akkor erről valóban nincs mit beszélnünk egymással.
"Gondolom be fogod bugyizni a házat. De ha ott az óraszekrény, ott lyukad lesz. Célszerű lehet ha kiszerelteted onnan és a ház mellé vagy a kerítésoszlopba rakatod a villanyórát"
Vagy egyszerűen csinál egy hőszigetelt ajtót a villanyórának.
Sajat tapasztalatbol, tobbszorosen tudom cafolni az osszes allitasod. Az hogy multit meg nem lattal mukodni az szinte teljesen biztos, de gondolom valami b@lfasz kirugott "haver" anekdotaibol szeded ezt a sok baromsagot.
> Egyébként most asztalosként vagy villanyászként többet keresnék, mint IT üzemeltetőként.
ez siman benne van a pakliban, persze nem art hozza ha nem arra varsz hogy majd valaki adjon "nyugati bereket" meg "nekem ez jar" stb, stb, ezert tenni kell (nyilvan nem rad ertem).
A kerteszek pl akik nalam dolgoztak mar kb 3-4 helyen voltak ahova en ajanlottam be oket, egyszeruen azert mert jol dolgoztak, idore jottek es azt csinaltak amit megigertek, ezen felul meg _ertettek_ is ahhoz amit csinaltak. elkepesztoen ritka manapsag (mert ugye annak a routernek jusztis a konyvespolc tetejen van a helye, megmondta a szaki ! :)
> Nem lehet ennél egyszerűbben megfogalmazni azt, hogy az állásra jelentkező nem egy begyepesedett vén hülye
a ketto kozott kb eg es fold a kulonbseg, bar ugyis hiaba magyarazom neked, ugyis neked lesz igazad.
> mert valójában nem kell a nagy szaktudású szakember, csak olcsó embereket keresnek, kizárólag azokból van munkaerőhiány.
nem mondod.
elkepesztoen megnyugtato hogy otthon a fotelbol megmondod a tutit, negalva az egyik legfontosabb problemamat manapsag (gyk: nincs eleg ember akit fel tudnek venni), raadasul biztos en vagyok a hulye mert nem akarok eleget fizetni (pedig de). maradjunk annyiban hogy biztos lattal mar par ilyen esetet amit kivetitesz az egesz piacra, de el kell hogy keseritselek, baromira nem ez a helyzet. nem kell elhinned, maradhatsz az osszeeskuves elmeleteknel, de rajtad kivul ezt mindenki erti aki mar probalta.
Ha valami kádárkocka, akkor annak a fadoboza a házfalban van. Gondolom be fogod bugyizni a házat. De ha ott az óraszekrény, ott lyukad lesz. Célszerű lehet ha kiszerelteted onnan és a ház mellé vagy a kerítésoszlopba rakatod a villanyórát mindentől függetlenül, a házba meg csak a drótokat viteted be a lakáselosztóba. Így értettem. Árakat ne kérdezz, bármennyi lehet. Méresd fel.
Ad1, nincs olyan, hogy riasztószerelő vizsga, végzettség, csak a te fejedben, vagyonvédelmi rendszer szerelő viszont van, ad2, semmiféle új engedélyeztetési eljárás nincs, tudom több mint 15 éve csinálom ugyanazzal a papírral, annyi változott, hogy az engedély már nem visszavonásig hanem csak 5 évig érvényes, de nem kell se vizsgázni se semmit, csak besétálni a területileg illetékes RK-ra, leadni az internetről letöltött, előre kitöltött papírt és várni a telefont, hogy kész az új engedély.
Ami jópár éve megváltozott, hogy portás (biztonságszervező) végzettséggel nem lehet vagyonvédelmi rendszert szerelni, nekik valóban vizsgázni kellett.
"Szerinted mi lehet az oka ennek a hihetetlen jelenségnek"
Nyilván vannak cégek akiknek megvannak a bevált és tapasztalt szakemberei, Azok miért is hirdetnének? Azok hirdetnek akik szakembert keresnek. Nem feltétlen azért nem találnak mert hat fillért +lóbaxást adnak cserébe és ezért senki nem áll be hozzájuk.
Úgy érzem, hogy ostoba módon tényekkel vitatkozol.
Épp a legnagyobb multik küzdenek ezzel a problémával akik tisztességesen megfizetik a jó szakembert. Mozdulj ki az elképzelt világodból és nézz szét! Ott ülsz egy internet eléréssel rendelkező számítógép előtt...
Vagy most az lesz a mindent elsöprő érv, hogy "hát baxki, egy olyan hirdetést sem találtam ahol azt hirdetik, hogy nincs munkaerő felvétel náluk?"
"Hát, attól függ, milyen kis gyerekről beszélünk. Úgy 65 körül még gyártásban volt. "
Pontosan abban az időszakban voltam ált. iskolánkban felsős és láttam, amikor a suli villanyhálózatának felújítását, bővítését bergmanncsövekkel kivitelezték.
Nagyon ügyesen bántak azokkal a csövekkel egy roppantós hajlító szerszámmal.
az, és a HR-esnek kell szólni, ha elfogyott a kávé meg a cukor, de a fénymásolópapír osztogatása is a hatósugarukban van. Bezzeg villanyt nem rakhat az asztala fölé.
Nekem van egy két engedélyem, de riasztóban csak és kizárólag satel, TV nél is korlátozott a gyártó akivel foglalkozok, IT routerekkel már nem de hálózattal igen. Ha bele gondolok ez területenként kb 200-300e Ft eszköz készlet megfizeti ezt valaki? ON
A hr-esnek nincs ideje fészbúkozni, tele van mindenféle faszság-munkával, úgymint nőnapi csoki kiosztása, aláíratása, eü kiskönyvek-orvosi alkalmasságik osztogatása- regisztrálása, kollégák levadászása, ami főleg 3-4 műszakos helyen gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás határidőre, utazásik, tb-papírok stb, plusz a munkaruha, jelenlétik, kibaszott sok papírmunka, aktatologatás stb stb stb. És persze mindig mindenki mindent hamarabb és jobban tud nála, de legfőképp azt, hogy melyik papír a jó verzió amit amúgy a hr-es ad le a következő szintnek. :) Aki nem dolgozott olyan helyen azt hiszi arany élet, lófaszt az. Munka után szarik a cégbe, örül, hogy nincs több paraszt a közelében.
Hivatalosan valóban nem. Viszont a HR-esek titkos nagykönyvében nagy betűkel le van írva: "szerezz be minél több információt a jelentkezőkről, pl nézz utána a facebook-on, hogy nincs-e valami gond a személyiségével, jellemével". Ezt a mondatot a HR-esek közül a hülyék (tehát 90 százalékuk :) a következőképpen értelmezi: "akinek nincs facebook profilja, az nem ember, automatikusan kukába az önéletrajzával".
Szerintem viszont épphogy azoknak van valami lelki problémájuk, akik folyamatosan aktívak a Facebook-on, tehát "ha van facebook profilja, az negatív jellemző" de egyelőre nem én állítom össze a HR-es főiskola tananyagát :)
"Hagytunk kiállást a mennyezeten, ha esetleg a meglévő rejtett világitást ki akarnánk egészíteni csillárral is. Mivel lehetne azt esztétikusan eltakarni (Ugye most a kábel kilóg egy lyukból)?"
Én ezt a saját szerelésemnél anno egy 65-ös kötődobozzal oldottam meg. A dobozban volt a csillárhorog is, meg az összetekert vezetékvég.
Az egész a fehér dobozfedéllel lett lezárva egy valamikori használatig.
amit akár be is lehet kötni, hogy szükség esetén használni lehessen
de 1500 lumenesnél erősebb izzót vegyél hozzá, mert amikor majd meglátod, hogy a rejtett csoda-világításod menyire szartsemér bizonyos esetekben, akkortól ezt a lámpát is igen gyakran fogod használni.
A hr-es nem nyomoz le, nincs titkos nagykönyvük, se titkos kézfogásuk, és nem utasítanak el ha nincs fészbúkod, el sem tudom képzelni honnan veszed ezeket a hülyeségeket.
Bár lehet én azt a 10%-ot ismerem, te meg az összes többit.
Linkedinen engem csak BP-re hívnak, messzebbre nem, talán két holland ajánlat jött, de nyilván te sokkal kelendőbb vagy a piacon mint én, azért hívnak olyan messzire.
Vagy simán csak nem tudod használni.
A mellettem ülő fizetését nem fogom megtudni, ha mégis akkor repül a cégtől, ha sokat emlegetem hogy tudom, akkor én is.
Hivatalosan valóban nem. Viszont a HR-esek titkos nagykönyvében nagy betűkel le van írva: "szerezz be minél több információt a jelentkezőkről, pl nézz utána a facebook-on, hogy nincs-e valami gond a személyiségével, jellemével". Ezt a mondatot a HR-esek közül a hülyék (tehát 90 százalékuk :) a következőképpen értelmezi: "akinek nincs facebook profilja, az nem ember, automatikusan kukába az önéletrajzával".
Szerintem viszont épphogy azoknak van valami lelki problémájuk, akik folyamatosan aktívak a Facebook-on, tehát "ha van facebook profilja, az negatív jellemző" de egyelőre nem én állítom össze a HR-es főiskola tananyagát :)
"de ha már közösségi portál akkor linkedin. Oda kb hetente kapok állásajánlatot, pedig nem is keresek"
A világ túlsó végére engem is folyamatosan hívnak
de a legtöbb magyar nem hajlandó családostul költözni egy szaros állás miatt (egyes országokban az állás az Isten és két fillérért bárki otthagyja a szüleit/barátait/kutyáját, nálunk ehhez még ki kell nevelni egy új, "korszerű gondolkodású" generációt).
Amíg a linkedin-en nem lehet beállítani azt a területet (pl térképen) amely területen kívüli munkahelyeket le tudod tiltani, addig magyarok számára az egész Linkedin csak egy nagy szar. Viszont mihelyt egy vidéki beállítaná az érdeklődési területét úgy, hogy abba nem esik bele még Budapest sem, hirtelen valószínűleg azt látná, hogy a Linkedin többé már nem nagyon zaklatja releváns állás-ajánlatokkal.
"a sávos bérek nyilvánosan kihirdetve is rengeteg feszültséget okoztak"
A titkolózás megszüntetése csak akkor nem okoz bajokat, ha egy igazságos rendszer van mögötte.
"itt meg nem tudja senki mennyit keres a másik, így nincs irigykedés."
Irigykedés? Ha megtudnád, hogy a melletted dolgozó (aki ráadásul jóval hülyébb nálad), havonta száz ezerrel többet visz haza, abból nem csak irigykedés lenne ;)
Hagytunk kiállást a mennyezeten, ha esetleg a meglévő rejtett világitást ki akarnánk egészíteni csillárral is. Mivel lehetne azt esztétikusan eltakarni (Ugye most a kábel kilóg egy lyukból)?
Pont, hogy nincs elég emberük a cégeknek, ezért nem tudnak rövidebb határidővel munkát vállalni. Vagy válogatnak a munkák között és csak a kvázi teljes lakásokat vállalják el 1-2 napos kisebb munkákat nem.
Bárkivel beszélek az építőiparban, aki minőségi munkát ad ki a kezéből azt mondja, hogy ha lenne elég embere 2-3x ennyi munkát is el tudna vállalni és még amellett is lenne olyan amit visszadob.
A havi 200 000ft, heti 5 napra vonatkozik, nem írtam sehol, hogy havi 30 napot kell ennyiért melózni nála. De úgy is írhatom, hogy napi 10 000ft. Ha hétvégén melóznak az külön pénz.
"Most fűtés/vízszerelőt kerestünk, 4 céggel vettem fel a kapcsolatot minddel ajánlás útján. A legkorábban kezdeni tudó cég augusztus közepét/végét mondott"
Ti nem szakembert kerestek, hanem egy olyan vállalkozót, aki nem próbálja a profitját folyamatosan maximalizálni azáltal, hogy éhbérért dolgoztatja az alkalmazottait, ezért mindig van annyi embere, amennyi kell. Na ilyen vállalkozót valóban nehéz lesz találni.
"Segédmunkást alig talál, napi 9 órára, havi 200-ért."
Havonta (30 x 9 óra) 270 órányi kemény építőipari (szezonális?) segédmunkáért 740 forintos órabér enyhén szólva komolytalan, ne csodálkozzon, ha csak alkoholistákat talál (a jó segédmunkás sajnos számolni is tud). Ha be sem jelenti az alkalmazottakat, akkor még durvább.
Szerinted, ha nincs szakember hiány akkor miért van az, hogy alig találni olyan céget vagy vállalkozót, aki relatív rövid határidőn belül el tud kezdeni egy munkát.
Most fűtés/vízszerelőt kerestünk, 4 céggel vettem fel a kapcsolatot minddel ajánlás útján. A legkorábban kezdeni tudó cég augusztus közepét/végét mondott egy komplett családi ház szerelésére. Volt olyan aki azt mondta, hogy idén már necces, hogy meg tudnák e csinálni, talán november, december. Pedig nem luxuskivitelezést kérnénk.
Ebből nekem nem az jön le, hogy kamu a munkaerőhiány.
Illetve van villanyszerelő vállalkozó ismerősöm, aki folyamatosan embert keres. Segédmunkást alig talál, napi 9 órára, havi 200-ért. Villanyszerelőre azt mondta szinte esélye sincs.
Facebook nyilván nem követelmény, nem is értem honnan szedsz ilyeneket, de ha már közösségi portál akkor linkedin.
Oda kb hetente kapok állásajánlatot, pedig nem is keresek, így 40-hez közelebb mint 30-hoz, diploma nélkül, alig 10 év releváns tapasztalattal, mert előtte tök mással foglalkoztam.
Aki meg arra nem képes hogy csináljon egy profilt és feltöltse adatokkal azt had ne sajáljam már.
A HR-es, vagy a fejvadász nem dönt semmiről, aki csak kicsit is kompetensnek tűnik azt behívják interjúra, ott dől el hogy felvesznek-e, ott a leendő főnök, kolléga, ül, nem személyzetisek.
Nálunk az önéletrajzokat is vagy az adott osztály vezetője, vagy esetleg mi magunk nyálazzuk át, a hr mindent továbbtol bármilyen szelekció nélkül.
Majd amikor visszakapták hogy kikre vagyunk kiváncsiak akkor ők hívják be, ők szervezik az interjút, de amúgy semmiben sem döntenek.
A fizetések titkosságán felesleges rugózni, én sem értek vele teljesen egyet, ugyanakkor amikor gyári melós voltam a sávos bérek nyilvánosan kihirdetve is rengeteg feszültséget okoztak, itt meg nem tudja senki mennyit keres a másik, így nincs irigykedés.
Aki nem kért eleged interjún az csak magának köszönheti, mindnekinek tudnia kell mennyit ér a tudása, mennyiből szeretne megélni.
"Képzeld, van olyan multi ahol nem a HR-es dönt, hanem az akinél dolgozni fog a melós"
Az a baj, hogy ez ritka kivétel és nem ez az általános gyakorlat.
"A nettó fizetésesdiskedést meg el kéne felejteni, az mindenkinek más és más. Akinek 3 gyereke meg egyéb adókedvezménye van,"
Én a munkakörhöz tartozó ALAPBÉRről beszéltem.
Az alapbért számos dolog növelheti, az egyik embernek gyerekei vannak, a másik sokat túlórázik, stb, (én pl a hűséget is jutalmaznám). De mindez nem változtat azon, hogy két azonos munkakörben dolgozó alapbére fillérre azonos legyen.
És mindez nyilvános legyen szerintem, bárki megnézhesse, hogy a mellette dolgozó (vagy a főnök) menyit kap és az milyen tételekből jön össze neki.
"Nincs valamire való szakember. Ha hiszed, ha nem. Nem azért mert keveset kínálnak nekik."
Számos olyan cég van Magyarországon, akik csak röhögnek ezen az állítólagos munkaerőhiányon, bármilyen munkakörre szinte órák alatt találnak embert, álláshirdetés nélkül.
Szerinted mi lehet az oka ennek a hihetetlen jelenségnek, miközben állítólag nincs az országban valamirevaló szakember? ;)
Szerintem mindössze három dologra figyelnek oda:
- korrekt fizetés (nem muszáj szuper fizetés, de korrekt legyen)
- korrekt munkakörülmények, pl munkahelyi környezet + munkaidő, távol lakóknak ingyenes korrekt szállás (ez utóbbi szerintem megsokszorozza a potenciális jelentkezők számát)
- a HR-est életveszélyesen megfenyegették és megadták neki a szakmai vezető email címét, azóta a felvételnél nem ragaszkodnak sem végzettséghez, sem életkorhoz, sem Facebook profilhoz (valószínűleg ez is duplázza az állásokra jelentkezők számát), kizárólag a tudásod kell nekik.
Ilyen rohadt egyszerű és megtörténik a csoda: nincs munkaerőhiány.
Képzeld, van olyan multi ahol nem a HR-es dönt, hanem az akinél dolgozni fog a melós. A HR-es csak papírmunkázik, és egyedül azok közül válogat akinek ő lesz a főnöke. Személyzetis a HR-es normális magyar neve.
A nettó fizetésesdiskedést meg el kéne felejteni, az mindenkinek más és más. Akinek 3 gyereke meg egyéb adókedvezménye van, annak több marad a nettója ugyanannyi bruttóból mint akinek se kutyája, se macskája.
...az viszont még ott is feltétel, hogy legyél 30 évesnél fiatalabb és legyen Facebook profilod :)
Az, hogy szakmailag síkhüye HR-esek döntenek szakmai kérdésekben, az hatalmas kárt okoz a cégeknek (országnak): a munkaadók kénytelenek frissdiplomás gyakorlatlan hülyéket alkalmazni csúcsbérekért, mert (a HR-es miatt) a cég szakmai vezetője nem is tud róla, hogy talán jóval kevesebb pénzért kaphatna idősebb gyakorlott profikat (diploma, sőt, talán szakirányú végzettség nélkül).
Az alapbér kis hazánkban is nyilvános. Sehol a világon nem fogják elárulni neked a kollégád fizetését. Sem belépéskor, sem munkába állásod után. Ha mégis megtudod és azzal érvelsz, akkor kirúghatnak és ha kiderül kitől tudod, azt is.
Elek elmúltak azok az idők, amikor mindenki sávosan kapta a pénzét, kevés okosnak lenni.
Egyébként meg anno megtanították velem a gaz lenézett HR kollégák, hogy amikor megkérdezik a bér igényed, neked kell tudnod mennyiből élsz meg egy hónapban és a 15-20% alkut rárakva azt kell bemondanod. Nem olyan bonyolult ez.
"A multiknál ráadásul üzleti titok, aláírod a szerződésben."
Az, hogy a fizetés összege titok, az a cég trükkje abból a célból, hogy nehogy megtudják az alacsony fizetésű alkalmazottak hogy ugyanazért a munkáért mások sokkal több pénzt kapnak és emiatt őnekik is tisztességes bért kelljen fizetni.
Érdekes módon egyes cégeknél (és egyes országokban) mindenki pontosan tudja,hogy melyik cégnél melyik munkakörhöz mennyi alapbér jár, mégis működik a gazdaság. Persze ott szegény munkaadónak sajnos nincs lehetősége az effajta aljas trükközésre.
Köztudott, hogy IT területen kiemelkedő bérek vannak. Összehasonlítani a villanyszereléssel foglalkozó területekkel olyan, mint a villanyszerelést összehasonlítani mondjuk a vendéglátással.
No, miért?
Úgy tűnik minden igéretem ellenére belefogunk majd egy másfél szobás panel felújításához. Már lehet tippelgetni, hogy az egy hét villanyszerelés mennyibe fog kerülni. Félre értés ne legyen, nem sajnálom, annyi az ára. De cseppet sem rosszabb, mint egy IT-s fizetés, amit testközelben megtapasztalhatok.
Egyébként most asztalosként vagy villanyászként többet keresnék, mint IT üzemeltetőként.
Mindegy hogy informatika, agysebészet, vagy villanszerelés. A gyárak írják ki a sormunások bérét, meg az aldi-lidl a maximum elérhetőt, kb. sehol máshol nincs kiirva, a hirdetésben fizetés.
A multiknál ráadásul üzleti titok, aláírod a szerződésben.
Köztudott, hogy IT területen kiemelkedő bérek vannak. Összehasonlítani a villanyszereléssel foglalkozó területekkel olyan, mint a villanyszerelést összehasonlítani mondjuk a vendéglátással.
"Igy igaz ehhez végzettség kell plusz rendőrségi nyilvántartás."
Van két igen nagy szaktudású riasztószerelő haver. Az egyik maszek volt 15 éven át, a másik szinte egyedül vitt a hátán 12 évien át egy 300, majd egy 500 ügyfeles távfelügyeleti szolgálatot. Amikor a kormány bevezette az új, SOKADIK szakmai engedélyezési eljárást, már megint kellett volna járniuk tanfolyamra meg újra levizsgázni. Azt mondták, hogy a qrva anyját a kormánynak, nem fogunk öt évente újra meg újra tanfolyamra járni, majd levizsgázni azoknál, akiket annak idején mi tanítottunk meg a szakmára.
A maszek riasztószerelő állattenyészésbe fogott (állítása szerint ugyanannyi pénz, de század-annyi stressz), a távfelülgyeleteknél dolgozó sem jelentkezhetett újabb munkahelyre, mert nem voltak legújabb fajta papírjai, a régi vizsgája pedig érvényét vesztette. Ő elment Németországba, ahol évek óta villanyszerelőként lakásokat vés/csövez (lassan összejön neki a német nyugdíj).
"A csornai gyárba vagy két éve nem tudnak villanyszerelőt felvenni."
Az álláshirdetésekben mennyi nettó bér van beleírva? Semennyi? Persze, hogy csak féleszűek jelentkeznek.
"Aki jön az olyan hogy életében nem mért még feszültséget. Vagy volt amelyik konkrétan alkoholista. Kb azok jönnek akiket máshova sem vettek fel, de őket"
Havi 100-120 nettóért sajnos csak ilyen szakember van. De ezt ne nevezzük munkaerőhiánynak, hanem inkább balekhiánynak.
Ha beírnák az álláshirdetésbe, hogy "villanyszerelő nettó 250e/hó" szerintem egycsapásra megszűnnének ezek a gondok.
"ez oriasi bullshit. Mi a banatot jelent az hogy "naprakesz", plane informatikaban ?"
Nem lehet ennél egyszerűbben megfogalmazni azt, hogy az állásra jelentkező nem egy begyepesedett vén hülye. Ha valóban szükség lenne jó szakemberekre, akkor a HR-es továbbítaná a telefonszámát egy szakembernek, aki egy kb három perces telefonhívással eldönthetné, hogy a jelentkező a levegőbe beszél vagy érdemes lehet vele hosszabban elbeszélgetni. De nem történik semmi ilyesmi, mégpedig azért, mert valójában nem kell a nagy szaktudású szakember, csak olcsó embereket keresnek, kizárólag azokból van munkaerőhiány.
"ha jon az 50+-os faszi aki a berGmann csore eskuszik akkor probald meg kibirni rohoges nelkul"
50+-os villanyszerelő még gyerekkorában sem nem dolgozhatott bergmann csővel.
Sőt én még soha nem is halottam a bergmann cső kifejezést igazi villanyszerelő szájából, ég 100 éveséből sem, kivéve, amikor VALÓBAN bergmann cső ről volt szó. Egy igazi szakember pontosan tudja, hogy mi bergmann cső és min em és soha nem fogja ezeket véletlenül összekeverni.
Szóval ha valakitől a "bergmann cső" kifejezést hallod, akkor száz százalékban biztos lehetsz abban, hogy az illető NEM villanyszerelő.
A csillagos égig számolhatsz. De jobban jársz, ha szintet lépsz és a házfalból egyúttal kirakod az órásszekrényt a kertbe, így a házat később tisztességesen le tudod szigetelni. Kint lesz az óra, bent meg egy lakáselosztó.
Igazad is van, meg nem is. Egy új szerelésnél (ha az hivatalos) valóban készül jegyzőkönyv. Felújítás esetén már más a helyzet. Jó esetben van Fi relé, ekkor valóban elég egy teszt eszköz. Nem csak új szerelés és felújítás van. Van bővítés, részleges átalakítás amikor bizony nem ártana ha a villanyszerelő a munka végeztével mérne hurokellenállást, csinálna szigetelés vizsgálatot. Abba most ne menjünk bele, hogy a szabványok, rendeletek mit írnak elő, mert az jelen pillanatban (és szerintem még jó ideig) csak utópia.
Mért itt valaki valaha ilyen dolgot azaz van hozzá nem is tul drága müszere ?
Átlag villanyszerelőnek ezt nem kell megmérnie, elég, ha tudja, hogy a tesztere 20 mA-rel terhel, és a FI-relének erre le kell csapnia. Egyrészt a műszer, ha nem is túl drága, de nem is igazán olcsó, másrészt úgyis csak szórakozásból mérhetne, mert vizsga nélkül nem minősíthet úgyse, harmadrészt meg a gyakorlat nagyon szerencsésen úgy alakult, hogy egy cég szerel, másik cég meg minősít.
De igen, vannak itt olyanok, akinek megvan a vizsgája is és a műszere is..
Automatizálási szakemberből is hiány van. Megjegyzem olyan automatizálási szakemberből, aki nem most ollózta össze a diplomáját a google segítségével és 600 ezres fizetési igénnyel esik be interjúra, hanem olyanból van kevés akinek van tapasztalata és azonnal hatékonyan tud munkát végezni (és nem komoly károkat okozni).
Ez nem Ohm törvény magasság...
Évtizedek óta jártak hozzánk tanulók gyakorlati képzésre.
Azt mondanám, hogy a szándék a cég részéről megvolt, az akarat és az alapvető ismeret a tanulók részéről nem. Nagyon nem.
Azt ugye tudod, hogy ez nem a diák kudarca!?
Persze hogy tapasztalt szakembert akarnak a cégek felvenni 0 Ft fizetésért.
Persze hogy a tapasztalatlan jelentkezők végtelen fizetést akarnak nulla tudással.
Ha mindenkiben megvan az akarat, többnyire megszületik a megoldás. De ez egy normális viselkedés, kapitalizmus van. Az állami szférába el lehet menni éhbérért, de ott legalább szabott bérek vannak.
Tudod hogy vettünk fel anno egy kollégát? 19 évesen, érettségi után jött hozzánk jelentkezni, a koliba feltörték a számtech terem gépeit, mert az ottani rendszergazda magasról leszarta a munkáját. Attól fogva, két évig ők üzemeltették azt a pár gépet. Azóta több ezer felhasználóval Sharepoint szervereket üzemeltet és országos méretekben tud gondolkodni. Azóta sincs diplomája és amit anno a középiskolában tanult el is felejtheti egészen nyugodtan. Hol is az az igazság? ;-)
A klasszikus szaki ezt nem fogja megtenni mert nem tanulta, nem érdekli, nem beszél angolul, nincs hol gyakorlatot szereznie.
Nem láttam még a környezetemben senkit az Arduino-val szórakozott volna. Nagyon jó dolog bár nekem Raspberry PI 2 a fiamnak P3 és egy Banana PI van. Én egy mobiltelefonszoftvert updateelek vele amit a közeli-távoli kollégák hasznalnak. Fiam meg médiaszervernek hasznalja meg torrentszervernek. Megjegyzem 15 éves.
Szóval ne álmodozzunk azon hogy mit kell tudnia egy embernek. Egy nagyobb munkát ugy is csoport csinal ahol valakinek ez az erőssége valakinek meg más.
A mai oktatasi környezetben esélye nincs egy embernek vagy gyereknek aki mást is meg akar tanulni mint a klasszikus bármiféle szakma hogy ezt megtegye. Eljárunk mi is villanyt szerelgetni de minden gyakorlati napon úgy megyünk be hogy igazából mit tudnak még nekünk adni olyan feladatot ami kielégíti a kíváncsiságunkat. .. és még van ez meg a jövő év a suliból. :)
(Miközben a képzésre beterelt munkanélküliek és 14 éves gyereket fél év után sem tudják azt hogy a fekete-kék-zölsárga kombóban a mér feszmérővel melyik kettő között mit kellene mérni normális esetben.)
- Nagyvállalatok saját vagy céges központi informatikus alkalmaznak. Volt szerencsém az auchan szervertermében lenni. Eszközszinten nem nagy durranás de ott ne kontárkodjon senki aki nem ért hozzá.
Hajjaj, pedig ilyen helyekre kell csak igazán villszerelő. Az informatikához nem kell érteni, erről senki nem beszélt. Eszköz szintű tudásról van szó.
Egyébként meg egy családi házas környezetben kifejteni 15 végpontot pont olyan, mint nálunk egy-egy bővítésnél 300-at csak sokkal unalmasabb az utóbbi :-)
Tehát nem menjünk el farokösszemérés irányába mert amit most feszegetünk az lefed 2-3 másik szakmát.
Ebben egy szakma van, elmúltak és elmúlnak azok az idők, amikor csak és kizárólag a 230-as kábelek húzgálása elég lennea hozzá tartozó szerelvényezéssel. Több kell, magasabb lett a szint.
Én arra akartam rávilágitani hogy ez a tevékenység nem a szakma csúcsa. Persze ők ugy kezelik a dolgot mert azon kevesek egyike mint aki plombát bonthat azaz "valaki" - aki nálam volt tök rendes gyerek rögtön összeösszegződtünk közös barátok okán - de még senki nem jött azzal hogy az élet védelme okán márt volna "szivárgó áramot". Bedugsz egy műszert és az elindit egy növekvő áramot a fázis védő között hogy a példul 30mA-es firelé mikor old le vagy egyátalán leold-e.
Tudja valaki hogy mi a jó erték ?
15 mA alatt nem oldhat le, 15-30 között bárhol 30 felett meg nem jó az erték.
Mért itt valaki valaha ilyen dolgot azaz van hozzá nem is tul drága müszere ?
Szerintem - és még véletlenül sem akarok sértegetni senkit - de földöntúli képességeket ne varjunk el senkitől. Aki ilyen dologban járatos az csak multinál olyan pozicióban tudja kitanulni ahol ehhez az eszközökhöz hozzáfér.
Gyakorlat és tapasztalat nélkül senki nem fog megirni egy access listet semmiben.
- Nagyvállalatok saját vagy céges központi informatikus alkalmaznak. Volt szerencsém az auchan szervertermében lenni. Eszközszinten nem nagy durranás de ott ne kontárkodjon senki aki nem ért hozzá.
Amit én reálisnak tartok az az hogy egy szaki meg tudjon csinalni egy otthoni azaz családiházas info környezetet, El tudjon helyezni a hálózatban pár 10K forintos gigás kis switch-et /nem kell konfigurálni/ , a szolgáltatótól kapot HomeGateWayt fel tudja konfigurálni alap szinten. Wifit beállítani esetleg elhelyezni dlink dir-600 AP módban a házban hogy mindenhol legyen vifi. Eztek primitiv eszközök semmi komoly előképzettség nem kell hozzá csak egészséges erdeklődés.
Tehát nem menjünk el farokösszemérés irányába mert amit most feszegetünk az lefed 2-3 másik szakmát.
Pár éve egy nagyvállalatnál dolgoztam, akik oda jöttek friss diplomás villamosmérnökök (vagy hét, egy-két év alatt, mert kicsit túlzásba vitték előtte a létszámstopot), azok mind okos fazonok voltak. Nyilván a cég érdekeit csak a betanulási idő után tudták képviselni.
Egyebkent meg csak azt mondtam hogy az en routeremhez nem engednem oda, bar valoszinuleg sokat nem tudna kezdeni az asus-on meg netgear-en nevelkedett szaki az ubiquity edgerouter-el :)
Automatizálási szakemberből is hiány van. Megjegyzem olyan automatizálási szakemberből, aki nem most ollózta össze a diplomáját a google segítségével és 600 ezres fizetési igénnyel esik be interjúra, hanem olyanból van kevés akinek van tapasztalata és azonnal hatékonyan tud munkát végezni (és nem komoly károkat okozni).
Elvársz valamit, amit te sem biztosítasz :-) Hogyan legyen tapasztalata ha te is tapasztaltat keresel, mert senkinek nem éri meg kitanítani egy saját munkaerőt? Ördögi kör ez is. Nem várhatod el az iskolától, hogy teljesen naprakész és masszív tudást és tapasztalatot adjon át, a végső simítások a munkahelyre várnának, de nincs ilyen sem...
Na latod, itt reszben megint egyetertunk, ha egy CAT kabelt tud terminalni az nem hatrany, esetleg ha latott mar patch panelt, tudja mi az a keystone az kimondottan elony, de csak akkor ha nem ragaszkodik ahhoz hogy a router a konyvespolc tetejen legyen ;) Mondjuk olyan villanyszerelovel nem talalkoztam még akit a routerem 5m-es kozelebe engednek.
Megint eszembe jutott a rack szekrény és hogy megint ki osztja az észt hálózat építésből... Mondjuk, azért a háklis mindened is belejátszik abba, hogy nem engeded oda a villszerelőt. :-) Azért egy általános router konfig nem kell hogy meghaladja egy szaki képességeit. Igen, tudom hogy meghaladja, de nem kellene...
A csornai gyárba vagy két éve nem tudnak villanyszerelőt felvenni.
Persze jönnek-mennek a jelentkezők, van amelyik 2 hétig is ott van. Aki jön az olyan hogy életében nem mért még feszültséget. Vagy volt amelyik konkrétan alkoholista. Kb azok jönnek akiket máshova sem vettek fel, de őket nem nevezném munkaerőnek (munkaerő az aki hatékonyan dolgozik).
Automatizálási szakemberből is hiány van. Megjegyzem olyan automatizálási szakemberből, aki nem most ollózta össze a diplomáját a google segítségével és 600 ezres fizetési igénnyel esik be interjúra, hanem olyanból van kevés akinek van tapasztalata és azonnal hatékonyan tud munkát végezni (és nem komoly károkat okozni).
Kifogytak a szakemberek. Az oktatás 10-15 éve termeli a diplomás "szemetet" (egyre nagyobb tisztelet a kivételnek, mert egyre ritkább a kivétel).
> Ezen betűcsoportok egy részét valóban kapásból ismernie illene minden komoly villanyszerelőnek...
reszben egyetertunk, BG_P_, OSPF RIP olyan specialis protokollok amikkel par szakember foglalkozik _komolyabb_ ISP-knel.
Viszont tovabbra sem latom be hogy miert kellene a maradekhoz ertenie egy komoly villanyszerelonek. Ilyen alapon azt is mondhatnad hogy azert egy rendes tetoszerkezetet minden villanyszerelonek illene tudni osszerakni vagy illene kicsempezni es fugazni egy 8x50-es sportmedencet. Baromsag, teljesen mas szakma.
> ha a routert igazán biztonságosra állítottad be.
aham. ja.
> hanem a kábelek bekötése, tesztelése, sőt a router teljes felkonfigurálása.
Na latod, itt reszben megint egyetertunk, ha egy CAT kabelt tud terminalni az nem hatrany, esetleg ha latott mar patch panelt, tudja mi az a keystone az kimondottan elony, de csak akkor ha nem ragaszkodik ahhoz hogy a router a konyvespolc tetejen legyen ;) Mondjuk olyan villanyszerelovel nem talalkoztam még akit a routerem 5m-es kozelebe engednek.
> A HR-esek azon önéletrajzokra sem válaszolnak, amelyben a jelentkező kiemeli, hogy technikailag, informatikailag naprakész a tudása.
Egyreszt azert, mert ez oriasi bullshit. Mi a banatot jelent az hogy "naprakesz", plane informatikaban ? Ez kb olyan mint a "versenykepes" fizetes. Masreszt olyan villanyszerelo ceggel nem talalkoztam meg ahol lett volna HR-es.
> Na ezért ordas hazugság ez a hatalmas (állítólagos) munkaerőhiány
Elek, az a baj hogy fogalmad nincs errol a temarol (sem), megis osztod az eszet. Ha hiszed, ha nem, munkaerohiany van az orszagban, rengetegsok szakmaban. Te ezt foghatod a gonosz multikra, sorosra, az ENSZ-re, a politikara, nem erdekel, de ez a helyzet. Part mellol magyarazni sokan tudnak, probald ki egyszer hogy embert akarsz felvenni. (aztan ha jon az 50+-os faszi aki a berGmann csore eskuszik akkor probald meg kibirni rohoges nelkul)
"miért kellett ekkora böszme szekrényeket építeni... kész katasztrófa, ha valaki hőtani szempontból néz rá."
Utólag tisztességesen hőszigetelt háznál a tartófal anyagának saját hőszigetelése szinte semmit nem számít, tehát a fal "hőtani vékonyítása" sem számít.
"pluszt statikailag is gyengíti a házat az adott részen feleslegesen."
Egy ablak sem gyengíti jelentősen a házat statikailag. Egy széles villanyóra szekrény helyét ugyanúgy kell kialakítani, mint egy ablakét (tehát felette extra áthidalóval, ha szükséges), csak ezen az ablakon át egy idő után már nem lehet kilátni :)
Szerencsés vagy, hogy nem szórakoztak ezzel, ELMŰ területen 25A felett már nem mehet a deszka szekrény ha bővítenél... saját tapasztalat.
Amúgy nem értem, régen miért kellett ekkora böszme szekrényeket építeni... kész katasztrófa, ha valaki hőtani szempontból néz rá. Elvékonyodott a fal egy m2-nyi felületen, ömlik be rajta a hideg feleslegesen, pluszt statikailag is gyengíti a házat az adott részen feleslegesen.
Én igyekeztem kigyomlálni az ilyent a saját házamból.
"Lehet hogy elméletben rég éhen kellett volna halnia"
Ne keverjük össze egy nagyvárosban élő, megrendelésekben tobzódó villanyszerelőt azzal, aki vidéken ha nem vállal el mindent, akkor éhen hal.
És sok megrendelőnek sem mindegy, hogy pl a villanyszerelő teljesen befejezi az informatikát is pl 20 ezer Ft felárért, vagy utólag hív még egy informatikust is, aki megcsinálja ugyanazt 200 ezerért (bosszúból, mert neki kellett bekötni még az UTP kábeleket is).
Villanyszerelő ismerősöm nem nyúl se utp-hez, se riasztóhoz, se semmi máshoz.
Regisztrált szerelő, családi házakat, lakásokat vállal: bővítést, javítást, új bekötést, de nagy projekteket ahol csak alvállalkozó lehetne nem csinál.
Emailt nem olvas, facebookja nincs, windowst telepíteni nem tud, pályázatot nem ír, még ebayről is én rendelek helyette.
Lehet hogy elméletben rég éhen kellett volna halnia, de gyakorlatban még így is fél-egy évre előre be van táblázva, pedig csak olyan ügyfelei vannak, akik korábbi ügyféltől kapták meg a számát.
De festő, fűtésszerelő, autószerelő, kőműves ugyanúgy hiányzik, egymásnak adjuk a telefonszámukat.
Ezen betűcsoportok egy részét valóban kapásból ismernie illene minden komoly villanyszerelőnek, mert bármikor találkozhat velük,
a felsorolásod első fele viszont parasztvakítás, mert speciális területekhez tartoznak, ezért ezekkel sokan egész életükben nem fognak találkozni.
"a fenti dolgok fele nélkül már nem fogod tudni látni a képet a mobiltelefonodon."
Én láttam olyan kamerát, aminek az összes betűcsoport teljes ismeretében sem fogod látni a képét sehol :) ha a routert igazán biztonságosra állítottad be.
"Elektronikai dolgok sem az erősségem. Foglalkoztam valaha ezzel de nem fogott meg. Több 10 millás műszerigénye van egy ilyen dolognak. "
Nem műhold-fejlesztéssel kell kezdeni, hanem pl Ardiuno-val. Ahhoz pedig a műszerigény ott hever a sufni fiókjában.
"Nem gondolom hogy tipikus villanyszerelő foglalatosság a számítógépes hálózatok buzerálása. Maximum a villany mellett előkészítik a hálózatot, kábelezést megcsináljak és felszerelik a csatlakozókat. "
Nem csak nagyvállalati beruházások léteznek. Ha egy lakást/családi házat a villanyszerelő nem képes TELJESEN megcsinálni (tehát még további szakembereket is kell hívni/megfizetni), azt a villanyszerelőt kevesebb helyre fogják hívni. Tehát a számítógép hálózat nem csak az UTP kábel behúzása legyen, hanem a kábelek bekötése, tesztelése, sőt a router teljes felkonfigurálása.
"Inkább azt látom hogy elengedik magukat mind fizikailag mind szellemileg ez a korosztály."
A HR-esek azon önéletrajzokra sem válaszolnak, amelyben a jelentkező kiemeli, hogy technikailag, informatikailag naprakész a tudása.
45 év felett feketelistán vagy és kész. A kormány oookos munkaerő-szakértői mostanában próbálkoznak a 60 év felettiek munkába-visszacsalogatásával, amitől igen boldog lett a 45 és 60 év közötti kb egy millió munkabíró ember :)
Szankció nélküli előírás nem igazán lesz betartva soha sehol.
Mivel a társasház esetében a gyakorlatban a felelősség olyan porított, hogy kb. már nem is létezik, megfoghattalan, gáz halmazállapotú, bármiféle jog-csűrés-csavarás elégséges, hogy le lehessen vezetni, dehát ez "társasházra nem is vonatkozhat". Pl aztmondjuk, hogy életszerűtlen az, hogy igen vonatkozik, és evvel el van sikálva, hurrá.
Miért?: A valóságban egy keretjogszabályhoz pontos részletszabályok kellenének, viszont nem véletlenül nincsenek.
Országosan a lakóépületek ~~70-80%-a részben vagy egészben szabálytalan, legalább ~40%uk nettó életveszélyes is. Sehol nem áll rendelkezésre egyik oldalon sem az a nemzetgazdasági potenciál (szerelő-kivitelező, illetve lakó-megrendelő) amiből ez a helyzet akárcsak észrevehető mértékben javítható.
Innentől van valami blablabla, hogy huha papiron denagyon kötelező lenne(ha úgy értelmezzük,etc,etc), viszont ezt képtelenség komolyan venni.
A valóságban a szolgáltatói szarkavarás még a minimális rendbetételnek is keresztbetesz, ugyanis valahányszor egy X lakásos lakóépületben a villamos hálózatot teljesen vagy nagy részben újra akarják építeni, előugrik a drága áramszolgáltató, mint valami kib@szott krampusz a dobozból, hogy akkor tessék az összes mérőhelyet szabványosítani, mi erre csak akkor adjuk ám az áment, és rá a feszültséget, ha minden a MI utolsó előírásainknak megfelelő.
Itt pedig már megint lakásonként többszázezer, alkalmasint akár egymillió ft-ról beszélünk, elkülönített karvastagságú mért vezetékkötegek kapulajba vezetése, óráknak falnyi konzolok, fél mindenség rommá vésetése, szabványdoboz, leszerelés, felszerelés, regszerelők+jogi zárak költsége, visszaállítás, kőművesmunka, minden.
Na, ezután szokott legtöbb esetben inkább maradni ami van, tűz és életveszélyes 60éves kátrányosszövet, lakótelepi alumínium borzalmak, stb.
A Közöskéviselő beleírja egy jegyzőkönyvbe ,hogy ő elmondta, hogy ez igy nem jó, a lakók tudomásul veszik, a szükséges összeg nem áll a társasház rendelkezésére, és ennyi.
Látok olyan friss-diplomásokat, akinek az IQ-ja talán a 80-at sem éri el.
És gyűjtöm azokat, akiknek igen magas az intelligenciaszintjük és a szaktudásuk, mégsem volt soha esélyük a diplomára (sőt túlnyomó többségüknek még arra sem volt esélye, hogy felvegyék egy felsőoktatási intézménybe, vagy a szakterületéről akár a legalsó szintű igazoló papírhoz jusson).
A kor nem érdem hanem állapot ... Mondom én +50 évesen is ...
Senkit nem érdekel hogy mit tapasztaltál azon a rengeteg sok évem alatt hanem csak az hogy arra a feladatra mennyire vagy alkalmas.
- Mi az hogy alapszintű informatika ? CCNA CCNP ?
Már ezzel jönnek ki az uj 18 éves szakik ... BGB OSPF RIP DHCP NAT PORTFOWARD FTP UDP DNS
Ha megveszel egy olcsó 20k forintos kamerarendszert akkor simán fel tudod otthon szerelni egy villanyszerelő tudással a fenti dolgok fele nélkül már nem fogod tudni látni a képet a mobiltelefonodon.
- Erősáramú vezérléstechnikában nem vagyok jártas.
- Elektronikai dolgok sem az erősségem. Foglalkoztam valaha ezzel de nem fogott meg. Több 10 millás műszerigénye van egy ilyen dolognak.
- Na az antennarendszerek az igen. Jlenleg is foglalkozom KTV-vel is meg mobil rendszerekkel.
- Nem gondolom hogy tipikus villanyszerelő foglalatosság a számítógépes hálózatok buzerálása. Maximum a villany mellett előkészítik a hálózatot, kábelezést megcsináljak és felszerelik a csatlakozókat.
Inkább azt látom hogy elengedik magukat mind fizikailag mind szellemileg ez a korosztály.
- Nem tud sem MS sem akármilyen nás irodai rendszert hasznalni.
- Nem telepített meg soha egy MSDOS vagy WINx terméket egy eszközre.
- Telefonja egy Nokia 1610.
- Ha küldenek neki egy EMAIL azt csak otthon tudja elolvasni és ha nem ő nyeri emiatt a tender fel van háborodva hogy nincs türelme az eladónak.
- Ez tetszett : "Megjelenik egy diszperzites vödörbe bedobált cuccaival a megrendelőnél az meg megköszöni neki hogy nem tart igényt a munkájára."
- Tudod en 47-48 évesen lettem papiros alpinista. Az is igaz hogy nem én leszek a top alpinista a világon. De ugyugy fel kellett másznom 20 méter magasra kötélen megérinteni a plafont majd ugyanezt csomón keresztül és lehozni egy "meghalt" 100 kg kollégát. Aki 20-30 éven át csak a falat verte, csövezett, behuzott, szerelvényezett annak tenyleg kevés esélye a mostani világban.
"milyen szabvány az amit ebben a kicsi országban is legalább 4 féle módon értelmeznek és alkalmaznak?"
Egy jól megfogalmazott szabvány előírásait nem lehet "értelmezni", vagy betartod, vagy nem tartod be. Olyan mint egy törvény/jogszabály: ha nem úgy csinálod, ahogyan abban le van írva, akkor nem "értelmezed", hanem nem tartod be. Ha viszont amit csinálsz, az nem ütközik a szabvánnyal/törvénnyel, akkor amit csinálsz, az nem tartozik a szabvány / törvény hatáskörébe.
Tehát ha az áramszolgáltató úgy dönt, hogy az árambővítés feltételeként nem írja elő számodra a régi villanyóra szekrényed szabványosítását, akkor a villanyórád maradhat akármilyen. De ha az áramszolgáltató egy szabványos mérőhelyet ír elő a bővítés feltételéül, attól a pillanattól kezdve a villanyszerelőnek a vonatkozó szabványt kell figyelembe vennie betű szerint. Tehát nem a villanyszerelő "értelmezi" a szabványt, hanem az áramszolgáltató dönt, hogy mostantól a villanyszerelő köteles-e figyelembe venni az újabb szabványt, vagy maradhat a régebbi szabvány szerinti villanyóra doboz.
"Szerintem találkozhatnak vele a gyakorlatban még akár 30-40 évig"
Technikailag nem nehéz egy csillag-delta kapcsolást (vagy bármilyen motorvezérlést) megoldani egy okos vezérlő elektronika által vezérelt és 2-3 db mágneskapcsolóval vagy SSR relével. Ha ezek a vezérlők megjelenek a piacon, attól kezdve a villanyszerelő gyakorlati vizsgaanyagból ki lehet venni az ilyesmit (és helyette betenni valami más, aktuális tudnivalót). Az autószerelőknek sem kell érteni a sebességváltó tervezéshez.
Az összes szakma az egyszerűsítés irányába halad (már amelyik halad valamerre).
Neked is lehetnek saját tapasztalataid, javaslok egy játékot:
Állíts össze egy képzeletbeli önéletrajzot egy 50 év feletti villanyszerelőről hatalmas szakmai tapasztalattal (bőven belevehetsz alapszintű informatikát, vezérléstechnikát, elektronikát, antennarendszereket, számítógépes hálózatokat, stb. stb mindent ami csak az eszedbe jut)
és egy másik képzeletbeli önéletrajzot egy 30 év alatti villanyszerelőről, aki eddig életében csak egyféle munkát végzett, mondjuk karbantartó volt különböző irodaházakban
és mindkét önéletrajzot folyamatosan küldözgesd villanyszerelő álláshirdetésekre (ide akartam írni, hogy budapesti munkahelyek kizárva, de szerintem nem sokat számít).
A várható végeredmény: a fiatalt a legtöbb jelentkezésre be fogják hívni állásinterjúra, az öreg profi jelentkezéseire pedig szinte soha semmi reakció nem lesz (még sajnálattal elutasító válaszok sem).
Na ezért ordas hazugság ez a hatalmas (állítólagos) munkaerőhiány, a valójában csak olcsó/balek rabszolgákból van hiány, azok a cégek akik hajlandóak normális bért fizetni, azok számára bőven akad kiváló szakember, többnyire az állás meghirdetése nélkül is.
Hangsúlyozom, nyelvvizgázni kell tudni, nem az idegen nyelvet...
Ismert vicc: Megkérdezik az utca emberét hány év alatt lehet megtanulni japánul? húúú 15 év. Megkérdezik a nyelvtanárt: 3 év. Megkérdezik a harmadéves egyetemistát: Mikor lesz ZH?
A diploma és a nyelvvizsga más tészta. Aki jelentkezett tudta jól, hogy kelleni fog a végén, s aki képes volt végigseggelni azt a 3-4 évet, képesnek kell lennie a retek nyelvvizsgát is megcsinálni.
Egyébként teljesen igazad van csak egy bökkenő van benne szerintem hogy míg a diplomások kb 60%-a nem kap diplomát nyelvvizsga hiányában igen kevés villanyszerelőt láttam eddig aki csak megértési szinten is bírt volna egy nyelvel, mondjuk az angolt.
Mestervizsgások közül nem kevés egy váltó keresztváltó áramkört sem tud fejből összerakni szerelőpadon.
No akkor hogy fogja majd angol szoftverrel egy PLC-ben ezt reprodukálni?
Az utolsó bekezdésedben ha jol értem arra számitasz hogy majd olyan egyszerű lesz minden hogy átsegit a nehézségeiden ? :)
Az évfolyamok összehasonlításban - azaz mondjuk visszamenőlegesen 10 évet - egyre rosszabbul teljesítenek a PISA teszten.
A mai villanyszerelő/szakmunkás 14-15 éves gyerekek 25% az első 3 hónap után otthagyja a sulit.
Mi kezdtünk 14-en es a 3 legfiatalabb lepattant már. Kettőben annyi intelligencia nem volt hogy kulturált módon szóljon annyit hogy nem tud tovább járni. Nincs visszafizetés csak a bakancsot és a munkaruhát pár könyvtári könyvet kellene visszaadni de azt sem tették meg.