A félnótás szót először 1888-ból adatolja az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (EWUng). A szó a féleszű, félbolond szavakhoz képzett tréfás sorozat tagja, vö. még félcédulás, félhangú, félnadrág stb. A félnótás, félhangú szóalakok utótagjai beszédfogyatékosságra vagy hangképzésre utalhat az EWUng szerint.
Az orosz товарищ (tovariscs) szó, és szláv megfelelői, mint pl. a szlovák tovariš ’(iparos)segéd; barát, bajtárs’, lengyel towarzysz ’társ’, valamint a magyar társ szó szegről-végről rokonok. Az etimológiát általában töröknek vélik, és rendszerint a tavar ’jószág, vagyon, marha’, valamint az iş ~ eş ’társ’ szavakból álló összetételre vezetik vissza. A szókezdő t- egyes török nyelvekben utóbb zöngés d- lett, így a mai oszmán törökben is davar, ill. eş a megfelelő. Mások a csuvas тавра (tavra) ’vidék, környék; körül, körbe’ és йыш (yïš) ’társ(aság); mennyiség’ szavak (illetve ezek évszázadokkal ezelőtti alakjainak) összetételében az eredetet. Az első vélelem tehát vagyoni, a második területi társkapcsolatokra utalna.
A portugál Tavares a Dicionario de Familias Portuguesas szerint régi nemesi család, és nevük a ma a Mangualde város részét képező Tavares település nevével azonos. Spanyol megfelelője a Tavárez.
A polidilin, trollkodás közben sikerült valakinek elsütnie a Tavares - Tavaris (elvtárs) égrengető poént. Ezzel el is gondolkodtatott a szó eredetén. A Wiktionary szerint az ótörök davar-csorda a forrás.
- Vonatkozhat a lábakra, amikre a kolbászt ugyan nem nagyon hallottam használni, a hurkákat viszont annál inkább. (Szedd a hurkáidat.)
- Lehet, hogy a 3x-féle adat a dolog kulcsa. (Az "l" ebben a helyzetben bizonytalan, sok nyelvjárásban hosszú ó van helyette.) A "kó-" kezdetű szavak pedig sokszor ténfergést, jövés-menést fejeznek ki: kóvályog, kóricál, kószál, kódorog, kóborol, talán a koldul (kódul) is ide vehető. Ezek analógiájára szerintem nem kizárt, hogy egy létező szó felé hajlítva képeztek egy újat, ahogy ez szlengben szokás...
- Lehet a dolog mögött valami jó kis egyedi katonasztori, amit már sosem tudunk meg :) .
Amúgy igazatok van, ismerem is ezt a szót, bár inkább "kemény", "szívós", "durva" értelemben, de azért ez elég közel van. Én ezt a kajak szó alkalmi képzésének gondolnám (a szlengben is produktív -s melléknévképzővel). De valóban, elképzelhető a dolog visszafelé, a képző elvonásával is, láttunk már ilyet.
Neked furcsa lukak vannak a szókincsedben: a múltkor a szorul(=kikap), most meg a kajakos (=erős). De nyilván mindenkinek vannak ilyenek, hogy véletlenül soha nem találkozik velük.
Még annyit, hogy az, hogy a szlengszó egy mai magyar főnév alakját hozza, nem sokat jelent. Ott van pl. a "perecel" szó, ezt én inkább kötném a romani "perel" (esik) szóhoz, mint a péksüteményhez. Vagy a sokat emlegetett "hóhányó" (<romani "xoxamno") gaj(ra megy) < jiddis "gajdesz".
Hát ez nekem kicsit népetimológiásnak tűnik. Van valami adat legalább a "kajakos" szónak az "erős" szinonímájaként való használatára? Szlengben sokminden megtörténhet, de azért nem csak a kajakos erős ám, hanem a birkózó is, meg a macskapöcse-paprika is :) . A szó használói körében nem hiszem, hogy az első erővel társítható fogalom a kajakos lenne. Aztán a kajak nem ugyanaz, mint a kajakos, persze a jelentésátvitel végbemehetett, de szintaktikailag nem cserélhető fel a két szó egy-egy mondatban.
A szó eredeti(bb) regiszterét és jelentését tekintve (v.ö. kajakbaszás...) amúgy én inkább gyanakodnék cigány vagy jiddis eredetre. Jiddisben a "khaye" állítólag besiát, állatot jelent, a jelentéstartomány stimmel, a szó végén a -k nem tudom, megmagyarázható-e?
Régi kérdés, új válasz: "kajakos" = nagyon izmos. Ez eddig nyilvánvaló. "Kajakra", "kajakra vág" =?? - itt is nyilvánvaló az eredet, még ha a pontos magyarázatot nem tudnám végigvinni.
Talán az egyetlen Schütz István kivételével általánosan elfogadott, hogy a horvát varoš ['vǎ:roʃ] ’kisváros, városka’, ['vâ:roʃ] ’tengerparti típusú város falusias része’ és más balkáni megfelelők eredete a magyar város (< ’várral rendelkező település’) képzés.
Schütz azzal érvel, hogy a hangsúlyviszonyok eltérnek attól, amely magyar jövevényszó esetén várható lenne, de éppen a fenti horvát kettősség mutatja, hogy ez átrendeződhet. Vö. http://mek.oszk.hu/03500/03577/html/, 1.1.7.
Mindkét forrásodnak vagyon igazság. Kiss Lajos ezt írja a FNESz.-ben, Balatonfőkajár címszó alatt (majdnem szó szerint idézem, de csak majdnem, ezért nem teszek idézőjelet):
Míg a Balatonfeukayar név első adata 1382-ből való, az egyszerűbb Kayar településnév már 1332-ből is adatolható. A Kajár helységnév a falu első birtokosára, Kajár udvarispánra emlékeztethet. Minthogy a települést egykor nemcsak Kajárnak hanem Hangonynak is nevezték (legkorábbi adata: 1249 k.), s ez utóbbi a hang származéka, valószínű, hogy a Kajár személynév a kiált ige családjába tartozik. Jelentése azonos lehetett a Hangonyéval: ’kiáltó, hangoztató’. Kajár udvarispánnak talán a bíráskodásnál volt szerepe, éspedig vagy az összehívás, vagy az ítélet kihirdetése. (A Balatonfő- megkülönböztető névelem arra utal, hogy a helység a Balaton fejénél, azaz kezdeténél fekszik.)
Kajárpéc alatt is találni némi információt. Ennek első adata (Quiar) 1086-ból adatolható. Kajárpéc 1950-ben jött létre Kajár és Kispéc egyesítésével. Nem valószínűtlen, hogy egykor mindkét helységnek ugyanaz a személy, Kajár udvarispán volt a birtokosa.
Valóban tájszó. Késő este már erősen figyelmetlen lehettem, hogy nem tűnt fel. S a beregszászi példa mindent megmagyaráz. S nem csak Beregben, Szabolcsban is ismert. Fony meg fenn van a Zemplénben. Így talán nem is német, hanem a Halicsból erre a területre áttelepülő zsidóság nyelvéből való.
A 'dufart' szó mennyire van elterjedve az ország területén?
Etimológiai szótárakban nem lelem. Vagy annyira nyílvánvaló a jelentése, hogy nem is kell magyarázni? Az én szókincsembe itt keleten került bele, korábról nem rémlik.
