Az a baj a sok tervvel, hogy nagyrésze mindig terv marad, ahogy nálam az imént emlétett kép is, de igérem még a nyár vége előtt rászánom és megcsinálom, most hogy is állok. :)
Én is veszegettem egy ideig a retros vitrineket, van öt darab, de csak négy lett összerakva mivel mire fel tudtam volna rakni az ötödiket addigra kellet volna még egy, szóval inkább beruháztam egy nagy fa alapú elöl üvegablakos darabra. Abba befér az összes, elvileg a lengyel sort számoltam még múlt nyáron 150 darabra, az mind befér, de szülői tanácsra az eddigi négy felrakottat nem vettem le, inkább kisortíroztam őket. A régiben vannak a kisebb személykocsik, a nagyobb limuzinok, katonai gépek, kisteherek méret és súly miatt mentek az új helyre, szóval így jóval több elfér, plusz szelőssebb is. Csak azt a fránya képet lusta vagyok megcsinálni nyár óta, hogy hogyan néz ki most a gyűjtemény, de ami késik nem múlik, előbb-utóbb rászánom magam a képre. :)
Ami a színeket illeti, igazad van, a mostani kínálatban jópár olyan szín van, amik nem is szerepeltek a korábbi IST katalógusokban.
A tervek közt jól hangzik az 1:18-as Wartburgok és Barkas is, viszont a 2008/09-es katalógusban szereplő 1:18-as Volga M21, Gaz-13, és Moszkvics 403, és a tavalyiban szereplő Volga M22 Kombi körül azóta is nagy a csend.
Azért én még bízom benne, hogy néhány jobbat (mit náhányat, összeset) beszuszakolják a sorba.
Az IST katalógusnál meg vedd azt figyelembe, hogy a tavalyi, meg a tavaly előtti katalógusban is amelyik modellt már kiadtak valami újság melléklete ként arról az ott kiadott verzió képét tették be, nem egy találomra fényképezett autót. A végére meg nagyrészénél valtoztattak a színen, szóval szerintem csak azt nézd, hogy milyen típus lesz, a végére úgy se úgy fog kinézni ahogy ott szerepel. Úgy kell nézni ezt is mint az ebay-en szoktuk, ha nem a vastag ablaktörlő van rajta akkor az már a dobozos verzió, ha a vastag akkor meg valamelyik újságban jelent/jelenik majd meg.
Az Orosz típusoknál (pl. Lada Oka / Samara, Moszkvics 427) nem nagyon ötleteltek új színnel, maradtak a Retrosoros színek, ráadásul a Moszkvics kombinál az Orosz soros rendszámtábla van rajta.
Nekem is megjött a mail, tényleg benne van a hosszabbítás, viszont a múltkori kérdéseimre nem válaszoltak.
A DeA-t ismerve én már nem bízom az elmaradt Lengyel autók megjelenésében, szerintem a hosszabbításban is a jövőbeni egyéb országbeli típusokat fogjuk kapni.
Maileket én ma még nem néztem, de ha tényleg így van akkor legalább mostmár van arra is esély, hogy az eddig kimaradt lengyel gyártású gépek bekerülnek a magyar sorba is.
Keress te is magadnak egy ujsagost mint en, elteszi nekem a hibatlan darabot darabokat, es mikor atmegyek magyarorszagra (szhelyre) akkor nem kell izgulni hogy megvan e. megjegyzem hogy minden szart, olyan typusokat ami nem kell, azt mar közlöm vele elöre facen, hogy ezt nehogy eltegye. Gondolom, te sem veszed meg minden darabot pld dacia ,bosto, stb?
helló felénk pl Szombathelyen meg se próbálok ujságosoknál retró modellt keresni ahogyan mondják, elfogyott már kedd reggel!vagy megmondja kerek perec hogy neki van 1vagy 2 ember aki mindig jön és elteszi neki!nálam a Spárba az ujságos vagy a nagy Tescó a nyerő!!akkor vagyok gondba ha épp kedden nem járok a városba megy a rettegés hogy marad e szerda csütörtökre!
Nem beszélve arról, hogy szerintem a Golf I ben de talán még a IIben sem volt üveg tolótető, csak sima. Szal egy "bekarcolt" tolótetővel jobb lett volna mindenképpen.