Kaptam egy levelet Erdész Robitól, ezt írja benne
mindannyiunknak:
"
Rettentően élvezem olvasni a nickjeiteket, tényleg megható látni, mennyi mindenkiben hagytunk nyomot.
Ígértem, hogy a megjelenésig rendszeresen küldök információkat a Brain-lemezről, amint vannak. Most vannak.
Először is a borító, a közreműködők listája, meg egy kis magyarázat a lemez koncepciójáról.
Három héten belül pedig lesznek hallgatható mp3 részletek is. Addig sziasztok.
Robi"
És az információk:
„Isten hozott az elmémben!”
Erdész Róbertnek, a SOLARIS billentyűs-zeneszerzőjének második szólóalbuma.
Közreműködik:
Gitárok: Varga János (East, Varga János Project)
Fuvola: Kollár Attila (Solaris)
Dobok: Gáspár Gergely (BrainStorming)
Gömör László (Solaris)
Basszusgitár: Szendőfi Balázs (MindFlowers)
Ének: Ullmann Zsuzsa (Cabaret)
Hangmérnök : Erdész Tamás (BrainStorming)
Megjelenés: 2003. Szeptember 01.
A lemezről:
Ezt a lemezt egy könyv inspirálta. Carl Sagan elképesztően érdekes könyve: Az Éden sárkányai. Az ő szavaira támaszkodom, amikor megpróbálom elmagyarázni, miféle gondolatokat ébresztett bennem ez a könyv.
Nem, inkább úgy mondanám, miféle kérdéseket szült.
Idegesítőeket és elbizonytalanítóakat. Kérdéseket a fejünkben kavargó világról. Végső soron pedig a Minket Irányító Erőkről.
Úgy tűnik, az evolúció eredménye jobban hasonlít egy mindenfélét összehordó, trehány zseni munkájára, mint egy megfontolt tervezőére. Zseniális újításai, hasznosan működő szerveink félresikerült vagy egyszerűen funkciótlanná vált működések roncstelepén üzemelnek.
A vakbéltől az értelmetlenül egybenyitott nyelő- és légzőjáratokig szinte minden egy csapongó, ötletszerű és trehány teremtésre utal.
Már maga a tervrajz is ilyen. A DNS-nek csupán egy töredéke tartalmaz hasznos információt. A többi csak zagyvaság. Értelmetlenné vált vagy már eredetileg is értelmetlen utasítások tömege. Amit a Tervező elmulasztott kigyomlálni a genetikai kódból. Így aztán szédületes kupleráj kellős közepén érezzük magunkat a teremtés koronájának.
Vajon az elménk miért lenne más?
„….az agy régebbi részei minden egyes evolúciós lépés után továbbra is fönnmaradtak. A fejlődés minden bizonnyal nehezen valósulhatott volna meg az élet mély szövedékének állandó fölforgatásával.”
Ezért aztán az agy evolúciója nem is számolt föl semmit. Legalábbis semmi fontosat. Az újabb funkciókkal inkább újabb és újabb rétegeket font a régiek köré. Idegpályákkal kötötte össze őket, és hagyta, hogy mindannyian egyszerre működjenek.
A Teremtés nem új agyat alkotott nekünk. Nem egy alapoktól újratervezett, átgondoltan fölépített elmét. Nem. Sokkal inkább egy ötletszerűen toldozgatott régit, aminek a legfőbb tervezési szempontja a már meglévő elemekhez való hozzácsaphatóság volt. Tisztára, mint a Windows….
„Állati elménk” egy sajátos puzzle: hidegvérű őseink hüllőagya éppúgy működik benne, mint az első emlősök limbikus rendszere.
Az egyes rétegek között vezető út egy időutazáshoz hasonlít leginkább.
Időutazáshoz a legsötétebb múltba.
Távoli őseink ránk hagyott lomjai közé.
Csakhogy ezek a lomok élnek! Nem passzív, működésképtelen zárványok, mint a vakbél.
Az ősi, mélyen fekvő agyi területek továbbra is működnek bennünk. A tudatunk legmélyén.
De vajon hogyan?
Melyikük mit 6ároz meg?
És főként: melyik irányít minket?
Hol születnek a döntéseink?
Hol születik meg, amit ténylegesen kimondunk? Amit teszünk és gondolunk? Amire vágyunk? Amit kimondani sem merünk?
A gondolkodó agykéregben?
Az alatta elterülő limbikus rendszerben?
Vagy a tudatalattink „mélyebb” tartományaiban?
I. Az idegi alváz.
„Az emberi agy legősibb részében helyezkedik el a gerincvelő, a medulla oblongata (nyúltvelő), a híd – ezek alkotják a hátsó-agyat – és a középagy. Ezt a kombinációt szokás idegi alváznak nevezni (P. MacLean). Ez az alváz foglalja magában a szaporodás és az önfenntartás alpvető idegi gépezetét, beleértve a szív, a vérkeringés és a légzés szabályozását is. Halnál és kétéltűnél szinte ez teszi ki az egész agyat. Egy előagyától megfosztott hüllő vagy magasabbrendű állat olyan mozdulatlan és céltalan, mint egy vezető nélküli jármű….”
II. Az R-komplexum. (hüllőagy)
A fejünkben lévő agyvelő legbelső rétege. Felépítése kísértetiesen egyezik a hüllők kisméretű agyának felépítésével.
„A hüllőagy fontos szerepet játszik az agresszív viselkedés, a területi függőség, a dominancia-rangsor, a szertartások és szociális hierarchiák kialakításában…. Egyszerűen megdöbbentő, hogy tényleges viselkedésünknek – megkülönböztetve ezt attól, amit mondunk és gondolunk felőle – milyen nagy részét lehetne hüllőfogalmakkal leírni…. Semmi jó nem származik abból, ha figyelmen kívül hagyjuk az emberi természet hüllőösszetevőit (különösen a rituális viselkedésre, egymás közti rangsor fölállítására irányuló hajlamainkat) ”
Paul MacLean amerikai agykutató leírása szerint a selyemmajmok sajátos rituáléval üdvözlik egymást: fogukat vicsorítják, magas hangon visítanak, rázzák ketrecük rácsait és fölemelt lábbal mutogatják egymásnak meredező péniszüket.
„Bár korunk társadalmi összejövetelein az efféle viselkedés az udvariatlansággal lenne határos, nagyon is megfontolt cselekedetről van szó….
1976-ban egy televíziós interjúban a műsorvezető megkérdezte egy profi rögbijátékostól, nem zavarja-e, hogy meztelenül vannak együtt az öltözőben?
- Zavarról szó nincs. Inkább feszítek. Mintha azt mondanánk egymásnak: Lássuk, mid van, ember!”
A szexuális aktivitást mímelő, agresszív elemekkel keveredő rituális viselkedés annak könnyen érthető szimbóluma (az állatok jelentős részénél), hogy ki kicsoda a társas viszonyban.
Úgy tűnik azonban, nálunk sincs másképp. Az emberi csoport-hierarchia kifejezésében is szerephez jut. Erre utal obszcén kiszólásaink többsége: „Fuck you!” mondja a művelt angol, ami valószínűleg a német fokken (ütni) igéből származik. „Sok más hasonló kifejezéssel együtt ez is amolyan jelképes, erőszakos hágásnak tűnik…. Az efféle viselkedés valószínűleg a majmoknál sokkal távolabbra nyúlik vissza. Geológiai korok száz- és száz millió éve van mögötte.”
A selyemmajom agyának egy bizonyos, kis részében okozott sérülés egyszerűen lehetetlenné teszi ezt a rituálét. Megszűnik a nemi szerv mutogatása, föl sem merül többé az agresszív üdvözlési színjáték. Láthatóan az adott agyi terület felelős a dologért. Ez a terület pedig az agy ősi részében van, abban a részben, amiben az ember és a többi emlős hajszálra megegyezik hüllő őseivel.
Nem véletlen, hogy az általa programozott viselkedésben is osztozunk.
III. A limbikus rendszer. Amygdala.
„Minden jel szerint az érzelem nagyrészt az emlősök találmánya. Föltehetőleg a náluk igen fejlett limbikus rendszer következményeként, ami az R-komplexumot (hüllőagyat) veszi körül….
Talán minden emlősnél ez irányítja a vidámságot, örömöt és különféle más érzelmeket is, amiket prdig olyan nagyon emberinek vélünk….
De itt van a pszichogén szerek támadáspontja is.
Az amygdala egy kicsiny, mandula alakú területe a limbikus rendszernek, ami elektromos ingerlésre a félelem vagy a dühöngés hihetetlen fokát tudja kiváltani egyébként békés háziállatokból. Egy ilyen esetben például a házimacska rémülten meglapult, mikor megmutattak neki egy kis, fehér egeret.”
IV. A Neokortex.
A gondolkodó agykéreg a főemlősök sajátja. Az emberé olymértékben megnövekedett, hogy annak méretével és bonyolultságával csak egyes bálnák és a delfinek agya veszi fel a versenyt. Nagy kérdés, hogy az ő fejükben mi zajlik, ha egyszer ezt a területet szokás gondolkodó agykéregnek nevezni.
C. Judson Herrick amerikai anatómus szerint „….a neokortex robbanásszerű fejlődése egyike a legdrámaibb evolúciós átalakulásoknak, amit csak a biológia ismer. A kutacs, a koponya születéskor hiányzó záródása valószínűleg tökéletlen alkalmazkodás ehhez az újkeletű agyi evolúcióhoz….”
A méheknek nincs neokortexe. Van viszont egy roppant hatékony táncnyelvük, amellyel informálják egymást a táplálék helyzetéről. Karl von Frish osztrák entomológus megfogalmazása szerint „….ez egy eltúlzott gesztusnyelv, ami azokat a mozdulatokat utánozza, amiket a méhek ténylegesen végrehajtanak, ha élelmet találnak. Mintha mi néhány lépést tennénk a fridzsider felé, rámutatnánk, dörzsölgetnénk a hasunkat, és közben egész idő alatt kint lenne a nyelvünk.
Ez egy remek megfejtés volna. Ám az ilyen nyelvek szókincse erősen korlátozott. Mindössze néhány alap-információ átadására alkalmas. Az a fajta tanulási folyamat, amin a fiatal emberi agyak a hosszú gyermekkor során átmennek, a jelek szerint kizárólag a neokortex funkciója….”
„Platon a Phaidroszban szekérhez hasonlítja az emberi lelket, amelyet egy fehér és egy fekete ló húz más-más irányba, miközben a kocsisnak gyönge az uralma felettük. Magának a szekérnek a metaforája kísértetiesen hasonlít MacLean idegi alvázához, a két lóé az R-komplexumhoz és a limbikus rendszerhez, a fölöttük csak gyöngén uralkodó kocsisé pedig a neokortexhez…. Mindez szinte sugallja az agy alkotórészei között ma feltételezett kapcsolatokat, a psziché alkotóelemeinek jelentős függetlenségét és a köztük lévő feszültségeket….”
Egymásra rakódott idegszövet-rétegek között születik minden. Minden, amit gondolunk.
Millió éveket érő évgyűrűk között.
Saját törvények szerint, saját rugóra járó világok között.
De ezek a világok keresztül-kasul össze vannak drótozva egymással.
Azt hihetnénk, hogy kimondott és kimondatlan gondolataink Gondolkodó Énünk termékei. Hiszen szavakba öntjük őket. A szavak pedig a neokortexben születnek. Vagyis Platon kocsisa ura a helyzetnek.
Csakhogy a gondolatok gyökerei, a vágyak, szándékok, az őket szülő indulatok, szexuális vágyak, düh, éhség, félelem – mind-mind lentről érkeznek. Mélybe nyúló csatornákból, messziről induló járatokon keresztül. Igaz, mire átverekszik magukat a rájuk rakódott idegszövet-rétegeken, magukból kifordulva, felmagasztosulva, elfojtva, értelmet nyerve, megcsonkítva, átfésülve, szalonképes arcot öltve, lényegüket meghazudtolva, néha egyenesen ellentétes értelművé válva törnek a felszínre.
Ám a dolgok mélyén mégiscsak ott vigyorog egy primitív rugóra járó, agresszív ösztönlény: egy gondolatok nélküli hüllőagy.
Akkor végülis ki a felelős a gondolatainkért? Melyik zóna a miénk? Kik vagyunk valójában?
Ösztöneink fékezhetetlen tömege? A hozzájuk tapadó érzelmeink zűrzavara? Vagy a mindezt visszafogó, elfojtó, megzabolázó gátlásaink rendszere? Melyik az igazi arcunk?
Az a baj, hogy csak ijesztő válaszok vannak ezekre a kérdésekre….
Alig tudunk valamit a minket irányítő erőkről.
Vagy legalábbis alig akarunk tudni róluk…. Próbálunk úgy tenni, mintha életünk, döntéseink egy moralizáló elme csinos kis vívódásai lennének.
Nem pedig holmi állati ösztönök fölhabzása, zsigeri reakciók intellektuális köntösbe gyömöszölése. Az kizárt. Gondolkodó elménk fölszabadított bennünket evolúciós örökségünk következményei alól. Szabadok vagyunk. Minden döntésünkben, minden gondolatunkban. Ámen.
Ugye?
„Megszabadíthatjuk, persze, a dolgokat az idegen elemektől, de nem szabadíthatjuk fel őket saját természetük törvényei alól…. a háromszögeket hiába kezdjük el arra bíztatni, hogy törjenek ki három oldaluk börtönéből…. Aminek nem három oldala van, az nem háromszög” G.K. Chesterton
Ez a lemez egy concept-album. Utazás az elménkben összezárt világok között.
A minket irányító erők világai között.
Úgyhogy Isten hozott a templomunkban….
A mi Istentudjakinekakezénlévő templomunkban….”
Erdész Róbert
*Az idézetek Carl Sagan „The Dragons of Eden” című könyvéből származnak
