Lehet már vagy négy esztendeje, hogy arra gondoltam, miért mindig csak a kedvenc vidékemre, a Felvidékre menjek kirándulni, amikor a Történelmi Magyar Királyság várai mind a négy éjtáj felé megtalálhatóak. Végül úgy döntöttem, hogy a Ny-i végek felé veszem az irányt, aminek meghódításához egy barátom is csatlakozott. Szorgalmas tervezés után a kerékpáromat nehéz csomagokkal felmálházva, már az állami vasúttársaság szerelvényén találtam magamat. A K-i pályaudvaron izgatott leskelődés, de már jött is a cimborám, aki nálam sokkal nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik, mivel hogy ő már Európa számos országában csavargott. Tehát megkezdődött a kerékpártárolós vagonban az órák hosszat tartó zöykölődés Ny-felé... ez a vagon egy teljesen üres kocsi, melyben a falhoz rögzíthetjük a kerékpárokat, majd mellé heveredve sörözhetünk nomád módra... de aki ezt szereti, annak tökéletesen megfelel... Győrben gyorsan át kellett pakolni a vonat elejére, mert persze a mi részünk Szombathelyre kanyarodott el... és végre Sopron hűséges városában szilárd talajra rakva lábunkat elindulhattunk a felfedező utunkra. Természetesen a sok száz éves polgárházak közül itt-ott kibukkanó városfalakra vadásztunk, majd a Fabrizius-ház pénztárában üldögélő nénitől vásárolt rengeteg TKM füzettel gazdagodva ültünk le egy csendes borozóban. Még a délután folyamán kitekertünk a Felső-Lővérek dombjai között magasodó Taródi-várhoz, melyet az évtizedek óta építő Taródi István várúr, egyszemélyben tulajdonos mutatott be. Fantasztikus munka lehetett ezt a kőrengeteget felépíteni, még ha az "igazi várakhoz" szokott szememnek néhol furcsa is volt! De tisztelettel adóztunk az emberi akarat eme megnyilvánulásának... azt meg örömújongással vettük, hogy megengedte a hátsó várudvaron tábort üthetünk. Persze a vacsorát csak szigorúan a sátor bezárt magányában költhettük el, mivel a közeli bozotósból támadó óriási szúnyogok belölünk akartak vérmintát venni! :-(
Másnap rövid búcsúzás után már a Sopron melletti Ágfalva határátkelője felé tapostuk a pedált. A hosszú autósor láttán felsóhajtottam, de barátom szerényen megjegyezte, "legyünk pofátlanok" és már tekertünk is a kocsik között előre. Az osztrák határőr kérdésére, miszerint: "zigaretta, alkohol?" nemet intettünk a fejünkkel és már gurulhattunk is az asztallap simaságú osztrák utakon. Itt jegyzem meg a történelemben kevésbé járatosak számára, hogy a bejárt területek mind 1920 előtt Magyarország nyugati vármegyéihez tartoztak, mi csak direkt ezen a részen akartunk bóklászni...
A magunkkal vitt magyar autóstérképem csak a nagyobb településeket ábrázolták, így időnként meglepetéssel botlottunk újabb, ismeretlen falvakba. De végül is segített minket a vándorok Istene, amikor a sík vidéket lezáró Rozália hegységet elértük. Persze itt kezdődött a szenvedés, az alföldi laposhoz szokott lábaimmal szinte beleálltam a pedálba, a váltókat is a hegyi terephez állítottam. Hát be kell vallanom férfiasan, ahol nem bírtam, ott tolltam a masinát... majd megjutalmazva magamat a lejtős hatalmasra begyorsultunk, ami meg a frászt hozta rám...
De végül is elértük a hegység egyik sziklaperemét koronázó Fraknó várát, ami jelenleg is az Esterházy hercegi család tulajdonát képezi. Persze ők nem itt laknak, de van anyi eszük, hogy jó pénzért mutogatják a régmúltra kíváncsi látogatóknak. A jó pénz ez esetben 70 schillinget {kb. 1400 Ft.} jelentett, tömeg az pedig mindig van, ez a vár igancsak felkapott kirándulóhely, ami nem csoda hiszen teljes épségben fennmaradt... ugyebár az Esterházyak Habsburg-párton voltak mindvégig, bár azért itt is akadt "fekete bárány". Megváltva a belépőket, kellő számú képeslapot és történelmi könyvet vásárolva csatlakoztunk az idegenvezető mögött nyomuló tömeghez, hogy végigjárhassuk a számtalan termet, melyekben az Esterházy ősöket ábrázoló olajfestményeket, a házi ezredük XVIII. századi fegyvertárát valamint a világhíres kincsgyüjteményt örizték az utókornak. Én még ilyen gyönyörűséges régi tárgyakat sohasem láttam ekkora töménységben! Tehát csak javasolhatom bárkinek, menjen el, kérjenek tőle bármennyit belépőre, ez feltétlenül megéri! :-)))
A várlátogatásunk végéra érve az esti szállásunkat, vagyis a sátrunkat a külsővár falának tövében vertük fel... jólesett az egész napi pedálozás után a különleges vagdalthús, mellé a soproni kenyér... mert barátom javaslatára mindennel elláttuk magunkat még magyar földön, ő már tudta, hogy ami nyugat, az bizony megfizethetetlenül drága lesz nekünk! Kivételt csak a sörrel tettünk...
Folyt. köv....
További részletekért érdemes megnézni a www.varak.hu oldalán Fraknó várát:
http://mars.elte.hu/varak/frakno/fraknotortenet.htm és más linkeket...
