Keresés

Részletes keresés

CombatZone2019 Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28950

Ahogyan azt már elmondtuk Önnek telefonon, Facebookon is, de most akkor itt is, hiába sikerült ismét szereznünk egy kisebb készletet, rekord idő alatt elfogyott ismét, szegedi üzletünkbe már nem is jutott, csak egyetlen előre kifizetett darab. Nem teljesen értjük, hogy miért rajtunk veri le a port, mert Ön nem tudott ilyen pisztolyhoz hozzájutni. Másik 10-20.000 embernek úgyszintén nem jutott, csak ők megértették, hogy a sárdobálástól, rágalmazásoktól még nem jutnak hozzá hamarabb. Megértjük, hogy dühös, azt is megértjük, hogy frusztrált a jelenlegi helyzet miatt, senki sincs ezzel másképp. Volt néhány szerencsés vásárlónk, akik hozzájutottak, mert korábban voltak ott, már az előző szállítmányból előre lekérték...stb. Érkezési sorrendben szolgáltuk ki a vevőinket a boltban, nem tettünk kivételt senkivel, ahogyan Önnel sem. Bízunk benne, hogy hamarosan újabb szállítmány jön, nekünk is az a célunk, hogy mindenkit, többek közt Önt is kiszolgálhassuk. 

Előzmény: Kistuba (28945)
Kistuba Creative Commons License 2020.04.03 -1 2 28949

Tudtam, hogy jön valaki aki szerint ebben a történetben én leszek a “hibás”. Vannak emailek és facebookos beszélgetés is amely bizonyítja amit írtam, de nem publikálom, mert az már lejáratás lenne. Felnőtt ember vagyok nem szoktam ilyen dolgokkal “szórakozni” és valótlant állítani. De úgy látom nem egyforma az értékrendünk...szerencsére

Előzmény: Törölt nick (28948)
Törölt nick Creative Commons License 2020.04.03 -6 2 28948

"Kistuba" átlátszo es inkorrekt modon rongalod a "boltot"..kizart dolognak tartom,h ezt ily modon kozoltek veled!Ezt az egesz Zoraki felhajtast mestersegesnek tartom..es ha mar itt tartunk..a fegyvervasarlasi mizeriat is@Valaki irta itt regebben mi a hatasos fellepes a betolakodoval szemben..gàzpisztoly..egyetertek..es ha mar akcio tavon belul van..kb.2 meter..es nem.lassitottuk le..akkor johet egy gumis...nem gumit kopkodő Zoraki..hanem egy elesbol atalakitott 18mm-es..es majdlehet vitatkozni a birossgon,hogy jogos volt e a vedelem..vagy,hogy a legalis kereskedelmi forgalomban vasarolt allatkabito tolteny hasznalata indokolt volt.

AGS15M Creative Commons License 2020.04.03 -1 0 28947

Globserver Atlas AGS-15M újszerű gumilövedékes pisztolyt cserélnék DA/SA rendszerű (kakassal rendelkező) kiváló állapotú gumilövedékes revolverre, pl Alfa G030-ra, esetleg Zoraki R1 GG.

 

Irányár: 100eFt (a moderátor kérésére adom meg, kizárólag cserélni szeretném, nem eladni)


Az AGS-15m előnyei:
-rendkívül erős (100 J feletti csőtorkolati energia)
-2 csövű, 2 lövést gyorsan le lehet adni, majd a másik hozzáadott, előkészített csőkötegtár behelyezésével újabb 2 lövés leadható
-valódi fegyver kinézetű

-keskenyebb, könnyebben hordható, mint egy revolver

Részletesebb infó itt: http://www.kaliberinfo.hu/cikkek/mini-tesztcikk-atlas-ags-15m-gumilovedekes-derringer

A cserélendő pisztoly újszerű, egyszer gyakoroltam vele, nekem nehéz elsütni (DAO rendszer, nincs kakas).
Van hozzá egy kb 2 hetes számla az új vásárlásról, kb 160-160 db 15mm-es gumigolyó és Perfecta Titan 9mm PAK riasztópatron, minden gyári tartozék, bevizsgálási kártya és 10 db gáztöltény. Bolti garancia.

A cserét értékegyeztetéssel gondolom, Budapesten tudjuk lebonyolítani. Kizárólag arcmaszkban találkozom bárkivel, pl a XIV. kerületben megbeszélt helyen, vagy egy lőtéren, ahol ki is próbálható.

Ajánlatokat e-mailben kérem ide:
teliholdme KUKAC gmail PONT com

Kistuba Creative Commons License 2020.04.03 -5 6 28945

Tudomásomra jutott, hogy az országba egy nagyobb készlet érkezik Zoraki R1 GG-ből. Fel is vettem a kapcsolatot a Combat Zone céggel és visszaigazolták, hogy a hír igaz. Többször telefonáltam is és mindig informáltak, hogy melyik napon várható a pisztoly. Szerettem volna előrendelni, elutalni a pénzt de nem adtak rá lehetőséget. “Figyelje a weboldalunkat.” Na ezen a weboldalon be volt állítva az értesítő is, hogy ha megérkezik kapjak értesítést. 
Az imént írtam nekik és azt a választ kaptam, hogy sajnos a termék pár óra alatt elfogyott. Magyarul se a polcra, se a weboldalra nem került fel, elpasszolták pult alól (gondolom egy részét előre lefoglalták a pajtik) Tehát előrendelni nem lehetett és semmilyen értesítést nem voltak hajlandóak adni a termék megérkezéséről. 

Ezzel a dologgal semmi bajom nem lenne, csak akkor miért nem lehet ezt lekommunikálni, hogy az ember ne várja feleslegesen. Ez nem szolgáltatás, tudják jól, hogy a jelenlegi helyzetben mindegy mit csinálnak pörög az üzlet. Hányinger, hogy mindenhol hülyének nézik az embereket...legyen az szájmaszk, önvédelmi eszköz vagy éppen 3000ft-os csirkemell...🤮

 

Flexon-beton Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28944

Írok.

Előzmény: öregtornádó (28943)
öregtornádó Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28943

rikolfram@gmail.com

Előzmény: Flexon-beton (28941)
Törölt nick Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28942

Szevasztok ! Még mindig eladó az ismerősöm új Atlas Network hosszú csövű 4 Matic gumisa. Móron van, és csak személyes átvétellel. Érdeklődni csak nála, a zwollerhoff@gmail.com e-mailen. Köszönöm !

Flexon-beton Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28941

5200 - ért adja a Frankóvadász, ha hatezerbe belefér a kűldéssel, akkor elutalom az árát. Üdv István

Előzmény: öregtornádó (28940)
öregtornádó Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28940

Üdv fórumtársak ! Van 50 db 9 mm-es R Knall Pobjeda patronom, mit lehetne ezekért kérni ? Köszönöm a válaszokat !

Flexon-beton Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28939

Ha valakit érdekel, leginkább cserélni szeretném értékegyeztetéssel huzagolt csövű startpatronosra. Mint látható a kártyáján, BSA Sipe 12 cal.-ből átalakította PDS.Nem vitrinlaó, 12 mm vastagságú OSB - ből darálékot csinál, 16 méterről mellalakon tartható. Miskolc mellett található, a Revenge nem eladó, csak szemléltetésképpen fotóztam együtt a BSA val. E-mail címem publikus.

David.sz987 Creative Commons License 2020.04.03 0 0 28938

Üdv.!

 

Vennék hordható méretű revolvert(pitbull, zoraki, alfák) érvényes mkh kártyával.

glob1 Creative Commons License 2020.04.02 0 1 28937

A muzeális 43000 körül ,úgy tudom.

Előzmény: Thdaniel825 (28931)
barleslie Creative Commons License 2020.04.02 0 2 28936

Köszi visszaolvastam, Miskolc nekem messze van.üdv Leslie

Előzmény: Avas68 (28934)
feribacsi Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28935

Sziasztok! 

Vennék Alfa g030 revolvert.

Köszönöm! 

Avas68 Creative Commons License 2020.04.02 -1 1 28934

Az èn email cimem..publikus,az uzleti ugyeink nem tartoznak senkire!

barleslie Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28933

Szia vadiúj famarkolatos G 40 csere érdekelhetne? Üdv Leslie

Előzmény: Avas68 (28925)
Babfaló Béla Creative Commons License 2020.04.02 0 1 28932

Akkor nem jártam messze az igazságtól:-) Csak így alakulhatott a történet.

 

Előzmény: MrCollector (28929)
Thdaniel825 Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28931

Szép napot!

Tudja valaki hogy a Keserű Revenge 14M újonnan mennyibe került/fog kerülni? 

OpticusPrime Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28930

Szép darab!:) 

Előzmény: Avas68 (28928)
MrCollector Creative Commons License 2020.04.02 0 1 28929

Igen érdekes. Én a fegyvert eladtam annak az illetőnek aki alább ki is tette a tokos képet róla (mondjuk az engedélyem nélkül). Nyilvánvalóan közel sem ennyiért. Aki ennyit adna érte az konkrétan ELMEBETEG. Az, hogy ő most mit kezd vele engem különösebben nem érdekel, de a telefonban persze erről szó sem volt. Thomaster ismer, talán ő nem feltételezte rólam ezt.

Előzmény: parazstaposo (28914)
Avas68 Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28928

Igen egylovetű..jóból elég egy is!!

OpticusPrime Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28927

Helló!

Egylövetü az IZS 18?Valahogy az összes képen úgy làtszik.

Köszi!

Előzmény: Avas68 (28925)
Törölt nick Creative Commons License 2020.04.02 -1 0 28926

....mert nem írtad hogy foglalod:D

Előzmény: bando53 (28924)
Avas68 Creative Commons License 2020.04.02 -1 0 28925

Izs 18 éles fegyverből átalakított gumis rovidcsovu...Lupara jellegű puska eladó,hibátlan..gyönyörű állapotban.fix ár:80 e Ft.

bando53 Creative Commons License 2020.04.02 0 1 28924

Írtam emailt, nézd már meg!

Előzmény: Avas68 (28906)
David.sz987 Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28923

Ennek az eladónak szerintem nincs ilyen fegyvere, csak a képet lopta talán innen. Legalábbis erre utal, hogy a két képen teljesen más a markolat anyaga.

Előzmény: parazstaposo (28914)
Kistuba Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28922

Igazad lehet. Ezért írtam is, hogy elnézést ha nem így van, csak a két fegyver elég sok paraméterben megegyezett. Egyébként az eredeti tulaj telefonban elég korrektnek tűnt, úgyhogy megkövetem magam és minden negatív érzésem az új tulaj felé irányul. 🙂

Előzmény: Babfaló Béla (28921)
Babfaló Béla Creative Commons License 2020.04.02 0 0 28921

A fegyver ugyanaz lehet, de a személy nem biztosan. Olvasd vissza a Törölt nick posztjait 28802-től. A Vaterás eladó (itt vevő). Újat keresett, ár nem számit. Miért nem???

Akivel beszéltél, az itteni eladó lehet, szerintem.

Előzmény: Kistuba (28920)
Kistuba Creative Commons License 2020.04.02 0 1 28920

Ennek a G040-nek a tulaja itt is megjelent a 28847 számú hozzászólás alatt. Beszéltünk telefonon elég sokat és én világosítottam fel a jelenlegi felvásárlási őrületről. Meglepődött és mondta, hogy nyilván nem fogja 150e-ért hírdetni. Végül is a 200 nem 150. Abból gondolom az egyezést, hogy az is “lövés nélküli” gyűjteményi darab, egyedi fa markolattal és véletlenül egyezik az MKH kártya lejárati ideje is.

Ha mindezek ellenére a két eset nem egy és ugyan az akkor elnézést. De kétlem...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!