mit kell tudni erről az új symphonic cuccról ? új nóták, vagy a szokásos régi cuccokat jáccák fel n+1. alkalommal ? érdekes lehet még a szintén itt olvastható keystudio is
Szeptember 11-én jön ki a Magnification. Érdekesnek ígérkezik:
http://yesworld.com/ywnews.html Azt észrevettétek, hogy az európai turnényitó bécsi buli Andi bácsi 57. születésnapján lesz?
Olvastam egy-két Rick Wakeman interjúrészletet a Yes in their own words című könyvben, amely alapján kedvezőbb képet alakítottam ki a billentyűk virtuózáról. Félreértések elkerülése végett, elismerem Wakeman zenei képzettségét és virtuozitását, csupán zeneszerzői és hangszerelő kvalitásait keveslem a Yes meghatározó szerzőihez képest, hogy csak a Yesről beszéljünk. Tony Kaye billentyűkről vallott nézete áll közel hozzám.
Szóval Wakeman azt mondta, nem tetszett neki a "Tales", ezért úgy érezte, el kell hagynia a bandát. Ez a lemez olyan, mint egy bélelt melltartó, a borító jól néz ki, kívülről szép, de mikor kibontjuk, alig találunk benne valamit. Vannak benne kedves részek, de az egész olyan, mint egy pöcegödrön át egy vizililiomhoz vezető gázló. Ha bizonyos részeket elhagytak volna, jobb lett volna. Ezek Wakeman megállapításai voltak, egyetértek velük, az együtes nagy korszakának leggyengébb lemezének tartom a Talest. Van benne néhány perc, ami nagyon tetszik, néhány perc, ami tetszeget, de összességében a sok blődség lerontja a színvonalat. A studiólemezek közül pont a Tales-ben zavar leginkább Wakeman jelenléte az abszolút oda nem illő vinnyogtatásaival, de most kiderül, hogy ez neki sem tetszett. Amúgy meg a koncerteken rontja el a The Yes Album számomra szent számait.
Voltam hát!!! Tavaly a bécsin is. Ha lehet, még jobb volt, mint a BS-ben. Egyetértek, az Open Your Eyest jobb lenne feledni, de a szar kifejezés talán egy kicsit erős. Szerencsére emlékeim szerint csak egy dalt játszottak róla. Bécsben pedig az Awake szenzációs volt.
A Ladder jelenleg egyik nagy kedvencem. Voltál a koncerten?
Az Open Your Eyes szvsz egyik egszarabb Yes-lemez, mégis úgy érzem, az OYE Tour budapesti koncertje egy hatalmas élmény volt. Megvan videón is, már amennyit az (akkor még) MTV leadott belőle. Ráadásul abszolút teltház volt.
Mindezek után mégh mindig nem értem, miért nem akarnak Budapestre jönni. Rejtély...
A Marillion topicból rándultam át. Azt hiszem, a www.yeshoo.com-on olvastam az október-novemberi európai turnéról. Néhány konkrét (bár nem hivatalos) dátum is van már, legközelebb Katowicében október végén.
Yes is completing the backing tracks for the next Yes album, and the members are pleased
with the progression of the project. Tim Wiedner, who has worked with Seal, is assisting the
band with production duties.
Additional dates are almost finalized for the upcoming Yessymphonic tour, which will
include an orchestra, a first for the band. The tour is slated to commence beginning in July.
Watch for tour dates on the Tour page as they become available.
Sajnos a turnet illetoen meg csak amerikai idopontok vannak, de talan jonnek hozzank is.
A minap, szokásomhoz híven Yes-t hallgattam a tanáriban, mire kedves fiatal(!) kolléganőm rákérdezett mi ez a jó zene? A Lghtning Strikes volt.
Bébioroszlán! Leszoktál az Indexről? Tartozol az utolsó néhány Yes lemez kritikájával!
Ami az utolsót illeti, amit Napsterrel leszedtem nem kápráztatott annyira el. Bár én a stúdiólemezeket mindig jobban kedveltem. Majd egymás mellé rakom a KTA-val, márcsak azért is mert koncertilieg nekem az tetszett a legjobban. Mikor jön a következő? És kikkel?
Penteken ugy dontottem, kerul amibe kerul, megveszem a Live in the house of bluest. Nem bantam meg, egesz hetvegen az szolt.
Dinamikusabbnak erzem, mint a KTA-t, nagyon huzos album. Az And you and I es az Awaken jobban tetszik, mint a KTA-n, a Roundaboutot egy kicsit megkavartak, kihagytak a lassu kozepreszt, a vegere meg tettek egy bluesos jammaelest. A Yours is no disgrace-tol tartottam egy kicsit, mert a Yessongson szinte elerhetetlen magassagokba tettek a mercet, de nem csalodtam Howe-ban, bebizonyitotta (a Perpetual Change-ben is), hogy meg mindig o a No.1.
Nem tudom, honnan szalajtottak ezt a Koroshev gyereket, azelott sose hallottam a nevet, de nagyon tud a srac, mar a BS-ben is feltunt. Nagyon nagyokat jatszik.
Az uj szamok is nagyon bejottek. Ajanlom mindenkinek a lemezt.
Anno egy vasárnapi rádióadásban hallottam a J. Anderson-koncertről Hegedűs László Multimédia-sztárkoncertszervezőtől, majd rá egy hétre már a Vörösmarty téri jegypénztárban már kiírták a jegyárakat. Mire azonban néhány nap múlva már vásárlási szándékkal visszatértem ide, egy ELMARAD felirat fogadott. Emlékeim szerint egy márciusi dátum szerepelt tervezett időpontként - de az évszámra nem emlékszem. A városbéli kiplakátolásig már el sem jutott a dolog. Akkor azt gondoltam: nem elég az elmaradt Yes-koncert - amire persze nekem is volt jegyem, most már Andersont se fogom soha élőben látni. Szerencsére nem lett igazam.
Annyit emlegettétek az ABWH Yes koncertjét, hogy ma elő kell vennem, mivel amikor meglett a stúdióváltozat félretettem. Ez a karácsonyi Three Ships nekem teljesen új. Megyek körülnézek, indulás a Napsterre. Vagy van jobb ötlet?
Na jöszögetnek, csak a karácsony van még messze.
Ha már a tagok Yes-en kívüli munkálkodásáról esett szó: igaz ugyan, hogy J. Anderson igazi önmegvalósítást végez szólóanyagaiban, legtöbbször teljesen elrugaszkodva az anyabandától - de szerintem addig teljesen rendben van, amíg ez párhuzamosan működik a Yes anyagaival, egymást támogatva. Jól kitombolja magát Jon barátunk - ez hol tetszik a régi rajongóknak, hol kissé idegenül fogadja a más stílushoz szokott fül a jól ismert Hangot. A lényeg, hogy mindig visszatérve a zenekarához Ladder-szerű anyagokat énekeljen továbbra is! A Three Ships-et nagyon szeretem, egy kitűnően eltalált karácsonyi dalgyüjtemény - szinte hagyomány, hogy ez szól otthon karácsony délutánján a fadíszítés közben.
Jut eszembe: jópár évvel ezelőtt (van vagy 7-8 éve) meghirdettek egy bp-i Anderson-szólókoncertet, de mire a jegypénztárhoz jutottam, már törölték is az eseményt. Nem tudja valaki, mi jött közbe?
Gedeon Mester, tényleg a criminalrecet is milyen régen hallgattam.. ha jól emléxem nem is adták ki CD-n /vagy a no earthly connection nem jött eddig ki cdn?/
Az "Evening"-et nagyon azonosan halljuk:-))) Az unplugged részek a legjobbak minden YES-lemez között, nekem egyébként Anderson éneke az összes koncert-lemez közül itt ízlik a legjobban. (Pedig a többin is jó!)
A YFR nem hallgathatatlan (sőt!), de semmi olyan nincs rajta, ami miatt - a birtokomban lévő és közel sem teljes! - YES, ill. tagjai anyagainak birtokában kényszert éreznék begyűjtésére.
Kedves Messhterrem!
A kőtöcködésem kapcsán előkerültek a régi bakelitek. A vén Teslát is sikerült robotba állítani. Érdekes fekete cuccok kerültek elő:
1 db Yes amiről tudtam de tán 1x ha hallottam
1 db Criminal Records R.W. klaviatúrájából
1 db Utazás a Föld középponta felé, szintén a fenti szerzőtől...
Ha mar az ABWH-nal tartunk. Tudja vki, hogy a teljes dobozt (videoval, mindennel egyutt) hol lehet kapni es mennyiert? Oyan megoldas nincs, hogy en csak a videot fizetem, mert a dupla cd mar megvan?
Megdöbbentő, hogy az ABWH-koncertről való vélemények mennyire egyeznek. Az, amit Bill Bruford saját szexepiljének szánt - az elektromos dobok tömkelege - úgy tűnik, senkinek sem tetszik. Nekem sem. A Long Distance Runaround-ban van egy rész, amikor Bruford nekiáll bűvészkedni. Az szvsz minden zenekedvelő számára a számon elkövetett gyilkosság. Fülhasogató, hallgathatatlan, általában (mindig) átugratok ezen.
Mégis az "An Evening Of Yes Music Plus" szerintem az egyik legjobban sikerült Yes-koncertanyag (még akkor is, ha hivatalosan nem Yes-album).
A szólórészek eszméletlenek, és itt található az Owner of a Lonely Heart szerintem egyetlen hallgatható változata, Anderson és egy szál gitár előadásában. Hátborzongató. A Close To The Edge pedig a szokásosnál is dinamikusabb, dübörgőbb.
Megbocsátva Bruford elektromos dobjai és cintányérjai.
Sziti!
Kösz, hogy írtál az YFR-ről véleményt. Mit értsek azon, hogy csak notórius gyűjtőknek javaslod? Gyenge, és csak a gyűjtemény teljessé tétele érdekében érdemes megvenni?
Már régóta passzív olvasója vagyok a topiknak, így épp itt az ideje, hogy beköszönjek. A Yes-fertőzést én még a Yessongs-al kaptam el - szerencsére azóta sem sikerült kigyógyulni belőle (örömmel látom, hogy vagyunk így jópáran)! Jórészt ismerve a banda NAGY, 70-es évekbeli korszakát, csak csatlakozni tudok a méltatók sorához. A Tormato-t már kicsit könnyebb fajsúlyúnak érzem, de a Drama maximálisan visszaadta a hitemet a Yesben, ráadásul éppen Anderson és Wakeman nélkül - akiket addig pótolhatatlannak tartottam. (Érdekes, hogy erről, az egyik legjobb lemezükről nincs egy szám sem a dupla Yesyears-válogatáson…) A Rabinnal készült lemezek idején bizony már bánkódtam, hogy eltűnt zenéjükből az a varázs, amiért korábban oly nagyon megkedveltem őket. Bevallom, a Big Generator azóta nagy hiányosságom, mert a Rythm of Love-ot meghallva nem volt kedvem beszerezni az albumot. (Szerencsére a bp-i koncerten már egy sokkal jobb Rythm..-változatot játszottak.) A Talk azonban nálam betalált, a 80-90-es évek egyik jó lemezének tartom. A legszívesebben azonban ebből a korszakból az ABWH-t hallgatom (The meeting - Quartet az egyik csúcs negyedórája a Yesnek. Gyönyörű!) Ezek után még a Teakbois-t is megbocsájtom nekik - bár nem a kedvencem. A koncert-ABWH bármennyire is jó, igen zavar rajta az elektromos dob.
Az OYE ha nem is botlás, de bizony sok maradandót nem tartalmaz - ha továbbra is itt folytatták volna, akkor lenne baj. A Ladder egy egészen meglepően friss, élettel teli, energiától duzzadó lemez egy több mint 30 éves bandától - épp ezért rendkívüli. Még akkor is az, ha azért akadnak rajta jócskán könnyedebb, nem mindig Yes-hez illő momentumok.
Sajnos az utóbbi évek koncertlemezeit nem ismerem - ez még pótolandó.
Látom, nem vagyok egyedül a véleményemmel, a 146-os hozzászólásomban erre céloztam...
Más: hétvégén volt módom meghallgatni a teljes YFR-anyagot. Csak a nótorius gyűjtőknek javaslom... Nekem Anderson szólómunkái nem igazán jöttek be (max. a Vangelis-korszak egyes darabjai), a Howe-témák nem rosszak, de vannak jobbak is az ő lemezein.
Az ABWH szvsz is nagyon kiraly, a koncert cd meg jobb. Egyetlen problemam van csak vele, hogy nem vagyok kibekulve az elektromos dob hangjaval, ennek ellenere nagyon jo album, szvsz a Yes egyik legjobb koncertanyaga. Wakeman szintiszoloja eszmeletlen!!
Értelek én, azért is idéztem ezt példának, csúcs az a lemez. Viszonylag későn jutott el hozzám, tehát hézagpótló is volt. Azt a számot én is "idegen test"-ként minősítettem, de pont azt hangsúlyoztam, hogy így is hallgatható, én nem "lököm tovább a tűt". Persze a többi mögött elbújhat, nem libabőrözésre szánták. Az más kérdés, hogy helyes-e ilyen igényes lemezekre rendre beszúrni ilyen számokat.
"Ilyen az ABWH-n a Teakbois, most ezt bömböltetem, pedig ez is elég messze áll a progressziótól. Ezek szerint van igényes kommersz zene is."
Pont a Teakbois-t nem kellett volna föltenni az ABWH-ra. Ezt mindig átugrom. Főleg az eleje brutálisan szar, de ízlések és pofonok... Enélkül egyszerűen tökéletes lenne az ABWH, így csak nagyon jó.
De ott van előtte a Quartet, az az egyik legkirályabb nóta, modern barokk, a hideg futkos a hátamon az élvezettől, ha hallgatom.
No.
Valóban a többi Jobbhorognak ment. Egyébként a mondanivaló számomra a zenében soha nem a szöveget jelenti. (Azért ez túlzás, mert akkor minek gyűjteném a Yes vagy Sting dalszövegeit) Itt a tartalom a zenében van. Márpedig nem véletlenül használtuk itt is a Yes zenéjére a brutális, kifinomult, mélyenszántó, stb jelzőket. Ezek a zenék hordoznak valamit, amit szavakkal lehetetlen kifejezni. Ez különbözteti meg ezeket a gépek által generált lélektelen hangkomplexumoktól, amitől persze lehet, hogy be lehet zsongani egy sötét discoban, de olyan érzéseket sose indukál benned, mint pl. Santana Song of the Wind gitárszólója, vagy a sokszor hosszúra nyúló instumentális Yes betétek. Ezeket meg a szavak jelentésétől megszabadulva kiki úgy éli át, ahogy akarja.
Megjegyzem a szövegek ismerete nélkül még az énekelt zenékkel is ez a helyzet, emlékszem kedvenc angol bandáim szövegeit úgy értelmeztem, ahogy akartam. A zene diktálta a tartalmat.
Igazad volt, hosszas keresés után rábukkantam a megfelelő linkre. Ami a Santana-t illeti, azért a régiek (Welcome, akár McLauglin nélkül is) meg a Devadip Herbie Hancock-kal, Wayne Shorter-rel csúcs és persze Caravanserai, Borboletta - a legjobbak. A Pink Floyd általad említett lemezét nem ismerem, adnál egy keresőt, hogy Napsteren utánanézzek?
OYE persze viszonyítás kérdése, de végighallgatom. A cikis számokról: a Union-on, Talk-on és Ladder-en is megvannak az Owner-nek megfelelő slágerzenék sokszor tűnnek méltatlanul primitívnek, és mégis jónak tartom ezeket.
Ilyen az ABWH-n a Teakbois, most ezt bömböltetem, pedig ez is elég messze áll a progressziótól. Ezek szerint van igényes kommersz zene is.
