A szerviz szerinti intervallum ennél már 20 e km volt. A kangónál még (szintén 1,5 dci) 30 e km volt. Mégis, mint annak idején írtam, azzal több mint 300 e km-t mentem, és csak a kötelező szervizek lettek megcsinálva. Jó, az szinte csak hosszú utakon lett használva.
Jól emlékszem ilyen hibák esetén teljes takarítást igényel a motor, gondolok olajszívattyú szűrője, szükség esetén komlett csere, minden cső és elérhető kis zug átnézése-tkaritása?
Az injektor híd végén van egy üzemanyag nyomástartó (szabályzó) szelep. Sokszor ott a hiba, üzem közben apró szennyeződés kitámasztja a szelepet. Ilyenkor átereszt és ilyenkor van benzinszag és a fogyasztás is emelkedik. Először ki kell venni a gyertyákat, ha kormosak, akkor szinte biztosan ez lehet a bűnös. Próbáljál bontóban AUDI, VW alkatrészt szerezni, mert ugyan olyan CSAK jobb. Én azokat szerelem be és lényegesen olcsóbbak a bontóban.
Lehet hogy az első turbó hibánál nagyon lecsökkent az olajszint.Erre picit megsértődött a hajtókarcsapágy és elkezdődött a baj.Amikor meg csapágyas lett a motor a turbó is kaphatott pici szennyeződést de nem lett hozzányúlva és ismét elkezdődött a baj. Ez csak feltételezés.
Úgy látom, képben vagy. Tavaly autópályán leáll, hajtókarcsapágy. Motor ki, felújítás, 250 000 Ft. Előtte nemsokkal turbócsere, mert füstölt. Akkor felújított turbó került bele. Most meg szétment a turbó. Egyébként elejétől márkaszervizbe lett víve a tavalyi lerobbanásig. A furcsa, hogy egyik esetben sem volt semmi előjele a hibának. ( kivéve a turbó csere előtti füstölést) Az olajcserék a kötelező szervizi intervallum alapján történtek a szakszervizben, azóta nincs márkaszerviz, és 10 000 km-enként csere. Most elvileg új turbót tettek bele. Igaz városban van használva, de ez akkor is durva. Szerintem valami elfuserált szériát sikerült kifogni. Ez van.
Első körben alapjárati motor, pillangószelep tisztítás.
Ha nem javul, akkor meg kell néznni diagnosztikával a jeladókat, holtponti, hőmérséklet, map, benzinnyomás, lambda szonda. Esetleg lehet gyújtótrafó, de akkor lehet érezni a rángatást. Gyertyákat 60 ezer km-enként kell cserélni.
Enyém nem szokott ilyet csinálni. Ma is napon állt vagy 3 órát.
Benzinszag más dolog lehet. Jöhet a hátsó ülés alól a benzinszivattyútól, a kaniszter szeleptől ( jobb első keréknél), lehet hiba a befecskendező szelepeknél és gyújtáshiba esetén jöhet a kipifogóból is.
Olajcsere periódus és a használat város országút arányban mi volt?
Pontosan a tied az egyik etalon az eseményekre - mint ahogyan itt többeknek akik első tulajdonosok történései fontosak - talán lehet valami tanulságot összegezni.
Erre a motorra emlékeim szerint csapágyvisszahívás nem is volt, mégis megmakkant :(
Igen. Fél év. Nem lehetett észre venni az olajfogyasztáson. Ahogy előtte, tavaly a hajtókarcsapágy esetén sem volt semmi előjel, csak egyszerűen megállt menet közben. Most is ugyanúgy, most is az autópályán menet közben megállt. Azt hittük, hogy ugyanaz a hiba. A gond csak az, hogy még nincs egészen 160 ezer km benne. Ez valós, mert újonnan vettük 2004-ben a szalonból.
Ilyen problémák esetén amit olvashattál alant, illetve az olajcsere elhanyagolása miatt, s főleg ha gyűrűleragadás történt. Majd célszerű valami vacak olajjal, tesco, mannol stb de jó szűrővel járni vagy 500-1000 km-t és utána újra olajcsere, de kiváló olajra és hasonló szűrőre cserélve.
Amennyiben olajcsere normálisan megtörtént, problémád nincs akkor felesleges, max 4-5 tankolás után 1 prémiumot adni a rendszernek.
2.700 Ft a márkaszervizben.... vettem már többet, gondot nem okoz.
Saját autóban is használtuk.
Rozsdás ugyan beböfög értelmetlen dolgokat most éppen megértő!!!!!! nickjével a sok közül, ha gondolod hallgass rá, ha nem akkor vidd szerelőhöz ahogy írtam, vagy nézd át magad.
Nem lehet, hogy valami érzékelő vagy jeladó a hibás?
Bármi lehet egy elrepedt cső, egy haldokló turbó, de ha nem szakember nézi meg csak tippelgetünk, és a használattal nagyobb kárt okozhatsz.
tovább gyűrűzik az esetleges turbóhiba.. a tegnapi és mai jelenség: néha van turbó nyomás (és erő a motorban), néha kevésbé..egyszer már olyan is volt mikor egyáltalán nem volt, de ez régebben történt..akkor egyértelműen meg sem mozdult a turbó, mert kb 50-nél többel nem is ment az autó. Leállítás után megszűnt a jelenség.. van amikor 2000-től szépen húz, néha jóval lomhább.. viszonylag jól hegyezett fülem van műszaki dolgokra és a turbónak nincs csúnya hangja, bár ez lehet semmit sem jelent..
Az viszont számomra nagyon fura, hogy néha jó néha nem.. ha szerkezetileg lenne "rottyon" a turbó akkor mindig rossz lenne nem? Nem lehet, hogy valami érzékelő vagy jeladó a hibás?
Szia! Nekem most lett kész a Thalia turbó csere, hivatalosan, számlával, új turbóval. Az egész rendszert szét kellett szedni, át tisztítani, csöveket cserélni.- Szét ment a turbó, mindent televágott olajjal. A szívócsövön pufogott ki. El volt minden tömődve. Szóval és áfával 149780 Ft volt.
Az olaj bevezető csövet és az olaj elvezető csövet a ki és beszerelésnél óvatosan kezeljed, mert a viton "O" gyűrűk sérülhetnek. Egyébként nem drága gyűrűk, de ha nincs a közelben tömítéssel foglalkozó cég, ( merre laksz ) akkor csak a neten tudsz rendelni. Abban az esetben a posta költség több mint a gyűrűk ára. Vissza szerelésnél szilikon zsírt ajánlom.
ha vigyázol rájuk, akkor minden további nélkül újra felhasználhatók