Keresés

Babits Mihály
[Lelkem kiszikkadt mezején...]

Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek
annak ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,

kit boldog lennék boldogan
tudni, álomnál édesebb
életben, s mégis én teszem
hogy az élete csupa seb.

Fojtó szélverte zord mezőn
böngészve, sírva keresek...
Szegény, szegény virágaim,
be fonnyadók, be kevesek,

bús menekültek, mint magam,
s halálra szántak, s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán
amit most lábadhoz teszek.

Tünődöm olykor, édesem,
jobb lesz-e ha már nem leszek?
Lesz-e nyaradnak ősze még
vidámabb, és virága szebb?

Húúúú mekkora giccccs!!!!!

 

                                          Beke Sándor: Bábszínház

 

                                            Valaki fölment a létrán,

                                            s lehúzta a Nap rolóját.

 

 

                                       Alekszandr Puskin: Emlékezés

                                                 (Воспоминание)

 

                                Mikor a földi nap lármája véget ér,

                                   S végig az elnémult utcákon

                                Áttetsző fátyolát teregeti az éj,

                                   S a munka jutalma az álom:

                                Csöndben virrasztva még hevesebb akkor a

                                   Feszült órák keserű láza,

                                A tétlen éjben még sajgóbban lángol a

                                   Lelkiismeret mardosása.

                                Álom álomra gyűl; csorbult vágy tör nehéz

                                   Utat a romok közt; az emlék

                                Némán és vádolón rángó arcomba néz,

                                   És kibontja hosszú tekercsét:

                                Borzadva olvasom, életem az a könyv,

                                   Képei itt állnak köröttem:

                                Átkozok, vádolok, sírok, de semmi könny

                                   Ki nem olt egyetlen betűt sem.

 

                                /Szabó Lőrinc fordítása/

                

 

     Zweigelt és tramini. (És még egy kevés kadarka is.)

Jó éjt, szép álmokat!:-)

 

                                   Bartis Ferenc: Eltévesztett várótermek

 

                                                 Éjféli vonatfütty -

                                                 nincsen már varázsa,

                                                 amióta elvitt

                                                 engem a világba.

 

                                                 Akkor falum szélén

                                                 rikoltozott, hívott,

                                                 most meg a visszhangja

                                                 ki nem mondott szitok.

 

                                                 Szitokkal csalogat

                                                 nap mint nap a távol...

                                                 Új vonat kell, hogy ki-

                                                 vigyen e világból!

 

                                                 S annak sem volna már

                                                 haszna, sem varázsa:

                                                 csak haza érdemes

                                                 menni e világba...

Milyen bor?:)

"Mulass, igyál s a mai napot mindig is tartsd magadénak, mert sorsé a többi nap."

Euripidész

 

                               Wisława Szymborska: Szentivánéji álom

                                                (Sen nocy letniej)

 

                                        Sugárzik már az ardeni erdő.

                                        Ne közeledj hozzám.

                                        Én ostoba, én ostoba,

                                        a világgal álltam össze:

 

                                        Kenyeret ettem, vizet ittam,

                                        szél lengett körül, eső áztatott.

                                        Ezért őrizkedj tőlem, távozz.

                                        Szemed ezért takard el.

 

                                        Eredj, eredj, de ne szárazon.

                                        Hajózz, hajózz el, de ne tengeren.

                                        Szállj el, szállj el, kedvesem,

                                        de a levegőt ne érintsd.

 

                                        Nézzük egymást becsukott szemmel,

                                        szóljunk egymáshoz becsukott szájjal.

                                        Ölelkezzünk a vastag falon át.

 

                                        Kettőnkből lett itt furcsa pár.

                                        Nem hold: az erdő fénylik már.

                                        S mit hölgyedről a szél leránt,

                                        Pyramus: radioaktív palást.

 

                                        /Szokolay Károly fordítása/

Kántorné Szegedy Gizella Irma

Bíbor és Ezüst

                   (A Nap alkonyatkor,
                    a Hold beszéde,
                    1950 őszén,
                    versben elbeszélve.)

Az alkonyon Bíbor a fénye,
Ha csendesen vonul az Éjbe.
Néhány Perc, az Ég sötétet ád,
Míg a szem új csodát nem lát.
Az Óra csodára várva tovább ketyeg,
Miért a Pillanat az, mitől a szív remeg?
A Napot senki nem felejti el,
Ki a Bíbor-tól búcsúzott el.
A Nap Bíbor-ruhája sokáig megmarad,
Akkor is, ha az Éj reánk szakad.
Ha a sötétség készül ránk fátylat borítni,
Lehet a csodás, szomorú alkonyatra gondolni,
Mikor elérkezik a búcsú Pillanat,
Bíbor pompájával bukik le a Nap.

Míg búslakodtam, a Hold megszólalt,
- Akarsz ezüstöt? ... így sóhajt.
Adhatok Csillagot, milliót,
Láthatod a vonuló Bolygót.
Ezüstöm mindent betakar,
Ha szemed csodálni akar.
Az éjszaka emlékezetes marad,
Midőn ígérem, feljön "Bíborod" a Nap.
De most Én uralkodom,
Ezüstjeimet vigasztalásul, Neked adom.

 

                                           Szirmay Endre: Párbeszéd

                                               

                                                                1.

                                                         Prelúdium

 

                                       Emeld föl arcodat a földről!

                                            - az ember igazán a földön ragyog,

                                              itt születnek a legszebb csillagok;

 

                                       nem szárnyal a por a szenvedélytől!

                                            - értelem és lélek - én ember vagyok.

 

                                       Ember? Mi szerint - mi a mértéked?

                                            - nincs korlátom - szabály vagy törvény

                                              nekem szabadság nyitotta ösvény.

 

                                       Mégis - honnan jössz, hová tartasz?

                                            - mögöttem az idő hullongó köde

                                              előttem a remény sugárözöne;

 

                                       talányosságoddal megriasztasz,

                                            - csak fölcsillantom a fény sziporkáit,

                                              hogy az is lásson, aki nem világít.

Kántorné
Szegedy Gizella Irma

Homok

Eltűnt az Égről fényes Napom
Esőcseppek csurrannak az üvegablakon
Egy csepp találkozott a másik útjával s merészen,
Együtt csurrantak tovább, a sikamlós meredélyen.

Kincset keresni indultam éppen
Mikor a Nap eltűnt az Égen.
De nem tudtam, hol s mit keresek
Vajon a kincs milyen is lehet?
Lehet forgó szélben szemet zavaró,
Éltünk végével súlyos takaró.
Nappal nagyon meleg, éget.
Éjszaka fázós hideg véglet.
A Hold rávilágít, fagyos ezüst a fénye
De majd jön a hajnal reménye.

Úgy mondják - egy életen át ismered,
Mégis zavartan keresed. -
A Nap csodákat tesz vele
Oly nagy formáló ereje.
Tenyérből könnyen szórható,
De tovább nem adható.
Hideg éjszakán képes megfagyni,
Lépteink alatt magát töretni.

A keresett kincs nincs mindig az Égen
A földön is található szerényen.
Egész életünkben fontos nagyon
A Nappal együtt áldás "vagyon"
A Csillagok már nevetnek rajtam,
Kincsem már az Égen, de földön nem találtam.

A Nap segít áldó fényével
Ha talán vak lennék a reménnyel.
Megtaláltam!... örömre már van ok,
A Naptól kapta aranyszemcséit - ez a Homok!

 

     - Ahol én járok, az még egyszer ilyen mély.

     - Azért némi anatómiai ismerettel rendelkezem. Készitettem már róla fényképet,

       gondoltam, a nemét is megörökítem, de aztán elálltam tőle. Nem akartam

       perverznek látszani.

Nem kell elnézést kérnek, sok cicásnak van kutyája is.:-) Cat is nagyon szereti a kutyákat.

Ugye, Cat? Merre jársz?

Lao Ce

Az Út és az Erény Könyve

29. Aki erőszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erősül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradást,
kerüli a hivalkodót,
kerüli a kápráztatót.

(Weöres Sándor)

Nagyon különleges ez a mélyút.:)

Biztos, hogy lány az a cica?:-)))

 

   Mindkettőt eltaláltad! Egy kutyaspecialista a macskások között? Csak nem vagy

   kém?

 

   Szia!

   Az utoljára feltett vers mindig az utolsó. Még nem búcsúztam. Ez az utolsó

   mondatom. (?)

Mindenkinek további kellemes versegetést, de ne maradjatok sokáig! - reggel ébresztő!!!

Ez meg leginkább belga juhász.

Nagyszerű, elég ha gondolsz-....

Leginkább fiatal komondorra hasonlít, de lehet dél-orosz juhász is.

Szia:-))

Szép ez a galamb, de könnyű, a súly a végén van
Nem minden piros, ami annak akar látszani.

Szia!:-)

Látom, látom...:)) De miért utolsó?

Szabolcsi Zsóka

Feléd…

Hangod hangom felé,
hangom hangod felé…
kapaszkodunk szavakba,
reményekbe, hitekbe;
lángod parazsam felé,
szikrám lángod felé…
testetlen lélekkel lobogunk
hitetlen is bizakodva;
hiányokkal kövezett úton,
úttalan rögökön,
napok sötétjében,
éjek sugarában,
könnyes ragyogásban,
harmatos álmok közt,
hajnali ábrándok
félszeg mosolyában,
emlékek illatában
botorkálva tova;
kezem kezed felé,
lelked lelkem felé…

Azért nem mondok mindent kétszer, nem mondok mindent kétszer.:)

Amikor a múltban élünk,
nem vagyunk jelen a mában;
amikor a jövőről képzelgünk,
nem veszünk részt a ma nagy játszmáiban.
A múlt az egykori jelen pillanata;
a beköszönő jövő is a pillanat jelene lesz,
amit egyszer élni fogunk.
Nincs más, csak a pillanat;
minden egyéb csak az emlékezés és a képzelet műve.
Ha pedig csak a pillanat valóságos, az idő nem létezik.

Tatiosz

:-)))