kötött pályás, szabad pályás, osztott pályás, fedett pályás Egy képző általában nem ok az egybeírásra. Kivételek leginkább a jog, történelem, közgazdaság szakszókészletének körében fordulnak elő.
szerintem a szabad pályás =/= szabadpályás (közlekedés) azonban a kötött pályás esetében nem tudnék ilyen különbséget tenni. De majd az okosok megmondják. Az tény, hogy a guglin közel 1:1 az arány.
No, utánakérdeztem. A -szan mind a nyelvtanok megnevezései szerint, mind különféle tesztek alapján toldaléknak látszik, nem önálló szónak (még a félszók elliptikus mellérendeléses próbáját se állja ki, egyik oldalról se, pedig bizonyos magyar képzők is megcsinálják: sógor- és komaság, ajtó- és ablaktalan, hat- vagy nyolcszoros). Így a különírás semmiképp se játszhat. Hogy teljes egybeírással vagy kötőjellel kapcsoljuk, az további kérdés. A -szan egybeírása szerintem zavaró lehet, hiszen azt sugallja, hogy a névnek teljes része, ezért én a kötőjelezést tartanám szerencsésebbnek. Másik oldalról nézve: a magyar átírásnak a Hepburn a kiindulópontja, és a származtatás (a Keleti nevek magyar helyesírásában) nem szól a kérdésről, tehát marad a Hepburn szerint. A japán kiadású, Hepburnt használó művek jellemzően kötőjeleznek, a Hepburnt használó, de nagyon részletes kidolgozottságú kongresszusi könyvtári átírási szabályzat is kötőjelez. Szóval mindkét irányból elindulva a kötőjelezés tűnik jó megoldásnak.
Mivel a japánban gyakorlatilag nincs szóköz, ezért az eredeti japán íráskép nem sokat mond. De majd megkérdezem anyámat, neki hiszek ilyenben. Mivel a magyaros átírás lényegében a Hepburn átbetűzése (minimális kivétellel, és ez nincs a kivételek közt említve), ezért egyértelmű, hogy ha a Hepburnben kötőjeleznek, a magyarban is úgy kell.
Japánosokat kellene kérdezni. Én úgy látom, a kandzsival írott névhez viszonylag tapadóan társul a kanával írott szan, kun, csan. Hogy nyelvtanilag minek minősülnek, nem tudom. Szerintem nem a mi fogalmaink szerinti toldaléknak, hanem külön szemantikai egységnek. De a mai angolnak se így, se úgy nincs semmi oka kötőjelezni, valószínűleg 19. századi formulaátvétel, amikor még sokkal sűrűbb volt a kötőjelezés, például utcanevekben is (Oxford-street, sic!). Mi meg követjük ezt gondolkodás nélkül.
Ezt tudom. Csak arra akartam rávilágítani, és újra arra kell rávilágítanom (hiszen a válaszod alapján az az érzésem, hogy nem fogalmaztam elég meggyőzően), hogy ez egyáltalán nem tisztán szemantikai-pragmatikai kérdés.
Továbbá pl. az országgyűlés elnöke Aszó Taró kunnak szólítja a miniszterelnököt, de amikor Doi Takako asszony volt az elnök, ő szanozta a miniszterelnököt és a minisztereket. :-)
Nincs köze a -néhez, tiszteleti formula, rendszerint alacsonyabb rangú szólít így magasabb rangút, fiatal idősebbet stb. Egyéb relációkra ott van a csan és a kun.
Most utánanéztem: akár még cégnév mellé is lehet biggyeszteni a szant a tisztelet jeléül. Amúgy kevésbé ismert a "kun", amit például a nő mond a szeretett férfinak (forrás: Murakami Haruki)
Semmi köze a -né-hez, már csak azért sem, mert én mint a feleségem párja, nem vagyok Kovácsfi, ha a feleségem Kovács, ezzel szemben a szan férfi és nő is lehet.
Azt viszont, hogy -né, egybe. Tehát minimálisan azt kéne tudni ehhez, hogy milyen grammatikai tulajdonságokkal bír a szan. (Bár lehet, hogy a hagyomány a perdöntőbb.) A -nál és a mellett, illetve az -e és az is viselkedése is nagyon hasonlít, mégis másképp írjuk.
Az angol anno elkezdte kötőjelezni, ezt követte mindenki. Holott semmi értelme, hiszen azt, hogy úr, asszony, kisasszony, különírjuk, így ezt is külön kéne.
Engem hacso válasza meggyőzött. Van "sírhelyt" is (és persze engem eléggé idegesít is :) ), ez olyan, mint az "ivólét": azt jelzi, hogy a sírhely szó a beszélőnek nem összetett szóként funkcionál, hanem relexikalizálódott, és szabályos tárgyragot kap. Szóval etimológiailag nincs köze a helytálláshoz.
Az iránt szó kövület mivoltát többek közt az mutatja, hogy egy nem produktív hangtani törvény (msh előtti ny-depalatizáció) eredményét őrzi.
Mégegyszer: Egy egész sereg olyan kövület van, ami a magyar nyelvben _régen_ produktív lokatívusz -t, -tt ragot őrzi. Iránt, itt, ott, mögött, fölött, fent, helyt, helyett(!), Ezek olyan szavak, amiket csak etimologizálni tudunk, elemezni nem.
Ellenben a mai magyar köznyelvben nincs lokatívuszrag. Nincs *toronyirányt. Nem mondhatom, hogy *kint a mezőtt elég hideg van; *a hegyt esik a hó. Ezek szerepét teljes mértékben átvették az egyéb helyragok.
Kivétel a már említett 3-4 településnév. Gondolom, ezekre a magyarázat, hogy olyan nyelvjárásokat beszéltek arrafele, amikben tovább élt a -t rag, és az ő szóhasználatukból került át a művelt köznyelvbe. Ezt onnan gondolom, hogy a Nyugat-Dunántúlon jellemző a másutt, végett, De néhány tulajdonnév különleges ragozása még csak rendhagyóság, és nem egy külön nyelvtani eset szvsz.
Te sem fogod fel, Alkalmazkodva az édes stílusodhoz, te nem fogod fel, amit én írok.
Nem vitatom, hogy _régen_ a helyt áll azt jelentette, amit ma az egy helyben áll.
_Ma_ nem azt jelenti. Nem jelentheti, mert _ma_ már nemhogy nem produktív, de gyakorlatilag nem létezik a -t(t), mint a helymeghatározásra vonatkozó esetrag. Kivétel kb. 3-4 településnév --korlátozottan használt -- különleges toldalékolása, illetve bizonyos, ma már elemezhetetlen kövületek, jellemzően névutók, határozószók (itt, ott, mögött, ill. nyelvjárásokban még egy adag: másutt, ehelyt stb.) A "helyt áll' viszont _ma_már_ nem jelenti azt, hogy helyben áll. Nem lehet azt mondani, hogy "egy helyt állok", nem megyek sehova. Azt pedig a lenti hozzászólások is mutatják, hogy a nyelvérzék a helyt mögött tárgyesetet érez.