A pályavasút viszont be volt vonva. Amíg érdekes módon a 100-as vonalon mindig nagyon sürgős volt minden építési fázis, itt ezek szerint a pályavasút nem képviselte megfelelően az ügyfelei (t.i. az operátorok) érdekeit, tehát le lehet zárni a pályát. Az NFM, mint a személyszállítási szolgáltatás megrendelője is tudott róla, ha már ő fizeti a beruházást :)
A mindenki alatt kit értesz? Mert sem a MÁV-START, sem más vasútvállalat nem volt bevonva az előkészítésbe, mert HÜSZ szerinti vágányzáraknál erre nincs szükség. Érd önkormányzata részben be volt vonva, évekig álltak ellen a deltavágánynak, ezért most jól levágják a település egy részét jó időre a hálózatról. Ezért a deltavágány kikerült, majd mikor végre beleegyeztek, akkor már csak a projekt végére kerülhetett vissza. Amúgy lenne értelme így is, csökkenne a zavartatás, már feltéve ha a MÁV-START képes lenne felnőni a feladathoz és képes volna azonnal új menetvonalakat igényelni az új útvonalra egy havaria-helyzetben. Ahogy erre a teherfuvarozók képesek, és úgy előzik a veszteglő személyeket a másik útirányon, hogy öröm nézni.
Az a vicces, hogy mindenki elfogadja a 13 hónapos kizárást. Inkább azt kellett volna erőltetni hogy ne kelljen kizárás, vagy ne ilyen mértékű (mondjuk csak egy 1,5-2 hónapos nyári), és akkor lényegesen okafogyottabbá vált volna a deltavágány kérdése.
A bontás pedig nem pénzügyileg hanem politikailag kerül sokba (=önkormányzat nem járul hozzá, vagy csak komoly feltételekkel).
nagy valószínűséggel a támfal kezdete előtt lesz a kitérő, majd épül még egy támfal a hivatalnok u felől és a kettő között emelik/süllyesztik a vasutat
a szent istván út vonalában még épül egy felüljáró is mind az 5 vágány felett
Keszthelyen jártam tavaly, többször is, a konténerek rendben vannak. A mellékes meglepően tiszta volt! A buszállomáson a premier után pár nappal voltam, az utastájékoztató kissé szenilis volt.
Nem! Kanizsa és Siófok talált. Siófokot csak megemlítettem, csak, hogy megint rugdossam a pécsieket. Ma kiderült, hogy joggal! Kanizsa meg csak átutazóban lesz érintve.
Az igen átgondolatlan részmegoldásoknak e projektben se szeri, se száma. Ez nemhogy nem menetrend alapú infrafejlesztés, hanem kifejezetten kivitelező alapú beruházás, ahol a végső használati érték rohadtul másodlagos, csak könnyű legyen a kivitelezés és az EU fogadja be a számlát.
" Tárnoki kiágaztatással, Érd felhagyásával sokkal szerencsésebb nyomvonalvezetést kaptunk volna, "
A tárnoki kiágaztatást még el is fogadnám,de Érd állomás felhagyását már nem. Annál azért nagyobb a forgalma,hogy csak úgy - pótlás nélkül - felhagyják. A mostani összekötőt felesleges lenne kétvágányúsítani,én inkább a tervezett elkerülő szakaszt indítanám Tárnoktól Szhbatta kezdőpont helyett. Így a megálmodott elkerülő nyomvonal Tárnoktól Iváncsáig tartana. Ha a nagyállomást fel akarnánk hagyni,akkor mindenféleképpen meg kellene épülnie az egykoron a bagoly utcai átjáró helyére álmodott felüljáró alá tervezett megállóhelynek is,ahol szintén meg kellene állnia a zónázó vonatoknak is.
Esetleg elő lehet venni a 80-as évek terveit és a két verziót kombinálni: a 40a battától beköt a 30a-ba, Érd nagyállomástól pedig megmarad a régi nyomvonal HÉV-szerű elővárosi vasútként. (az összekötő megmaradhat üzemi kapcsolatnak) Bár a 30a valószínűleg nem bírná el a plusz forgalmat,főleg nyáron...
A 30a-ba kötésnél sem a támfal lesz a legnagyobb probléma. Szerintem a már úgy-ahogy beállt üzemű,de még mindig "csínytevő" üzemmódban dolgozó biztberbe belepiszkálás sokkal több borsot fog törni a szakemberek orra alá...
Az Érd alsó - Érd átkötés nem csak így valósítható meg, hanem úgy is hogy jobb oldalt jön ki a 30a-ból, majd egy hídon áthalad felette. Ekkor kisebb az érintett épületek száma.
A lentebb vázolt nyomvonalad pedig nem megvalósítható az Érd környéki 40a nyomvonal felhagyásával, mert az Érd felső - Tárnok szakasz nem kétvágányúsítható a telkek jelentős kisajátítása nélkül. Plusz Tárnok állomást át kellene építeni teljesen (újra).
A Szbatta-Iváncsa elkerülő nyomvonallal kapcsolatban egyetértek, az tényleg igen átgondolatlan, az egyik legkisebb forgalmú elővárosi vonalunk kvázi 4 vágányúsítása, ráadásul pont a belső fordulóállomás (Szbatta) után...Szerintem ki lehetne bírni, ha Ercsi végpontig 120-as maradna a vonal, a különbség másodpercekben mérhető. Főleg ha úgy lesz itt is 160, mint az alföldi vonalakon.
Mégis mindkettő szerepel a projektben. A kérdés arra irányult volna, hogy ha már meg lesz a delta, akkor nem lehetne azzal kezdeni? És legalább addig nem piszkálni semmit beljebb, hogy legyen lehetőség a forgalom korlátos fenntartására.
Szerencsétlen a nyomvonalvezetés, a jelenleginél is szűkebb íven kéne ráfordítani a deltát a 30a-ra, és ehhez beépített területen kellene dózerolni:
A magassági vonalvezetés nem biztos hogy kijön a fentebb látható módon, mert a velencei/fehérvári utat külön szintben keresztezi a 40-es vonal tehát a deltavágány itt még nem térhet el tőle. Könnyen lehet nagyobb ívben kellene vinni, ami még több bontással jár. De a bevágásnak mindenképpen jelentős a helyigénye. És bele kellene bontani a 30a második vágányával együtt 2 éve kiépített támfalba, amit senki se fog felvállalni.
Lehetett volna az alábbi nyomvonalon megépíteni:
Tárnoki kiágaztatással, Érd felhagyásával sokkal szerencsésebb nyomvonalvezetést kaptunk volna, és az átkötés is készen lenne. Gyakorlatilag a 30a és 40a helyet cserélt volna.
Szerintem a 40a projekt jelenlegi formájában fölösleges pénzszórás, különösen a Dufi-iváncsa új nyomvonal. Miért is fontos itt 4 vágányt fenntartani? azért a 120->160 emelésért óránként 1 pécsi IC-nek? Akárki tudna mondani hasznosabb helyet 12 km új nyomvonalnak, elővárosban vagy épp akárhol máshol, ahol 100-150 éves rossz megoldásokat betonozunk be (Érd...) - ehelyett itt arra jut pénz hogy az elővárosinak is középszar régi nyomvonal mellé építsünk egy semmi közepén futó távolságit. Úgy látszik, már minden meg van oldva, ez a legsürgetőbb nyomvonalkorrekció a magyar vasúton.
Szívesen. Most fogom felavatni a másfél éve nem használt felvevős STB-t. Majd így visszanézem a műsorokat. Kíváncsi leszek mikor lesz bent vasúti téma?!?!?!
Ez a része költői is lehet, valóban. De tényleg feltétlenül ebben a sorrendben kell a kivitelezést? Van valami olyan a háttérben amit a laikusok nem látnak, tudnak/hatnak és így csak a "költői" részét látják?
Nem lehet a projekt(ek) ütemezését úgy módosítani, hogy ne 13 hónapra lehetetlenítse el a Dunántúl jelentős részének közlekedését?
Mire gondolok? Pl. az Érd - Érd-alsó átkötéssel kezdeni, vele párhuzamosan a Batta - Iváncsa új nyomvonal megépítése jelentősen lerövidíthetné a vonal teljes kizárásának az idejét. Vagy a cél a minél nagyobb felfordulás, káosz okozása?
Változik a világ, de azért annyira nem változom. Tessék csak megnézni a HírTV Panaszkönyv című műsorát e héten bármikor. Ott rejtett kamrával mutattuk be azokat az anomáliákat, amikről könyvet lehetne írni.
"AG sem oszt meg minden élményt a neten, pláne nem a fórumon."
Azért ez bő tíz éve nem így volt. Elég sok próbavásárlást és panaszkönyvet tartalmazó bejegyzése volt. Én is egy esetben a panaszkönyvet majdnem elkértem. Mivel az említett pénztáros a belföldi jegyek miatt is hülyét csinált belőlünk. Totál feleslegesen küldött be az ajtó mögötti terembe. Ezt kint is el lehetett volna intézni a másik munkatársa szerint.
Aha, jó tudni. Azt hittem Ő az egy másik névvel. Amúgy sokszor eszembe jutott még anno amikor Kelenföldön vettem Fortuna jegyeket. Volt egy pénztáros akinél ez sosem sikerült. Gondoltam ha A.G. vásárlásai sorozatosan kudarcba fulladtak volna, akkor teleharsogta volna a fórumot.