A kora középkor idején Nyugat-Európában az íjászatnak nem volt akkora szerepe a hadviselésben, mint az a népszerű legendákból kitűnik. Az íjászok gyakran a legrosszabbul fizetett katonák voltak, gyakorta egyszerűen a parasztokból verbuválták őket. Ez főleg az olcsó íjnak és nyílnak volt köszönhető, különösen, ha figyelembe vesszük, ezzel szemben mennyire drága volt egy "hivatásos" katona páncélja és kardja. Az íj ritkán döntötte el a csata kimenetelét, a nemesség "alsóbbrendű fegyvernek" vagy játékszernek tekintette. Ezt a nézetet a magyarok számolták fel, akik széleskörűen használva az íjat, jelentős sikereket értek el "kalandozásaik" során Nyugat- és Dél-Európában a 9. és 10. században.
A lovasnomád népek (hun, magyar, avar, mongol stb.) összetett íjainak átlagos lőtávolsága nagyobb az angol íj kb. 200 méteres lőtávjánál, ugyanis a reflexió eredményeképpen a nomád íjak gyorsabban lövik ki a nyílvesszőt mint a botíjak. Egy mai, nem az eredeti "recept" alapján készült 40 fontos íjjal el lehet lőni 200 méterre. A nomád népek harci íjai (lásd a Nemzeti Múzeumban rekonstruált íjat) viszont néha még meg is haladták a 80 fontot és nem mellékes, hogy ezen íjak reflexiója jobban kiképzett volt mint egy vadászíjé. Tehát egyáltalán nem tűnik túlzásnak hogy a lovasnomád népek harci íjainak az átlagos lőtávja 300-400 méter körüli. A korabeli feljegyzések szerint, míg a honfoglalók nyilai arattak az ellenség soraiban addig az európai íjászok nyílvesszői félúton földre estek. A nyíl átütőerejét mutatja, hogy a honfoglaló magyarok nyilai a páncélt is átvitték
Regino prümi apát írja évkönyvében a magyarokról (908): "…karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, melyeket olyan ügyesen lőnek ki szaru-íjaikról, hogy lövéseik ellen védekezni alig lehet.
"Hosszú évek kísérletezései után először Jakucs Kálmánnak,majd Fábián Gyula professzornak sikerült elkészítenie az ősi magyar fegyvert. Az íj puhafa volt,a szarulemezeket Fábián Gyula túróenyvel ragasztotta a fához. Az íj karjain rugalmasságátlóláb-inak segítségével biztosította.Az íjmerevítő csontlemeteket szarvasmarha-bordából fűrészelte ki és enyves zsinórral kötözte fel.Azután lassan,nagyon lassan kezdett hozzá a fordított C alakú íj visszahajlításához,felajzásához.Az íjídeg 81 szál erős zsákvarró cérnából készült. A rekonstruált íj nagyon erős lett,feszítőereje 30-40 kilogramm körül mozgott. Az ilyen íj megfeszítéséhez komoly testierő és nagy gyakorlat szükséges. A nomád népek úgy tettek szert erre,hogy már kicsi gyerekkorukban kisméretű íjakat kaptak és-nemegyszer-birkákon gyakorolták a nyilazás mesterségét."
"akkor egy pár száz fős rablócsapat is képes lehetett erre. Nem?"
A "foteltörténész úr" előitéletes véleménye. Akik meg a gyakorlatban foglalkoznak a "rablóbanda" szemléletével,gyakorlati harcászatával,azoknak erről a kérdésről teljesen más a meggyöződése.
"A páncélnak legfeljebb hosszú távon nem tett jót az eső, a török íjak viszont rögtön szarrá áztak..."
Hány eredeti, a korban használt íjat láttál már ? Honnan tudod,hogy szétáztak ? Az emberek akkor is találékonya voltak. Bevonhatták az íjat meg az ideget valamilyen vízhatlan anyaggal, amitől az nem nedvesedett át,és a rugalmassága megmaradt.
"A nyugat-dunántúli "turk" – részben feltehetően kavar – haderő megroppanásáról van szó: Bulcsúék augsburgi vereségéről."
Az a helyzet, hogy a forrásaid alapján 100 %-ig biztosra veheted, hogy a "nyugat-dunántúli" turk haderő nem roppant meg az augsburgi vereségtől. Viszont elvesztette a teljes vezérkarát.
Marad tehát az a variáció, hogy az augsburgi haderőt "leörökölte" az Árpád-ház, és ezzel vitathatatlan dominanciára tett szert az egész Kárpát-medencében.
Bulcsúnak nem volt köze a hazatérés előtt kötött vérszerződéshez.
Mert még nem élhetett . Az apja Kál sem lehetett a karcha mert az Tétény volt.Ezt bizonyítja Tétény fiának a neve.És ha nem Tétény a karcha nem adhatta volna a fiának a Harka nevet!Mert a karcha család nem engedte volna.
A honvisszafoglalás folyamán Tétény lett a gyula,és mivel két törzsszövetségi rangot nem birtokolhatott egy család,ezért a karchat elvesztette.Kál családjához került,ezért nevezte el Kál a fiát Bulcsunak.Mert a cím megszerzői az örökösüknek mikor megtehették a címet adták névnek is.(legalábbis a rokon értelmét)
"Az a baj, hogy utána egy sereg író írja, Európa minden táján. "
És még az is lehet a baj.hogy a szkíták ábrázolták is eme eseményt:)A dél-oroszországi szkíta leleteken a kézművesek meg is örökítették a szertartást.
Mármint a vérszerződést:)
A Kr. u. 3. században íródott Han-shu kínai évkönyv megemlíti a hunok vérszerződési szokását. Ott hasonlóan írják le az aktust, mint a görög szerzők, de egy, számunkra fontos adattal megtoldották, vagyis a szertartás előtt fehér lovat áldoztak az égieknek. A fehér ló áldozat visszaköszön a bolgároknál, nálunk, magyaroknál, de a mongol esküvési szokásokban is, ami azt bizonyítja, hogy az is fontos része volt a szertartásnak.
"Ezentúl a magyar mesevilágban is megőrződött a vérszerződés ősi rítusa, melyet nálunk komaságnak is nevezhetünk. Ahogyan az egyik tanulmányban olvashatjuk, a komaság esetében a vértestvérség ősi barátsági viszonya él tovább. A komaság és a vérszerződés kapcsolatát írja le Tárkány Szűcs Ernő jogi népszokásokat összefoglaló könyvében. A szerző példaként Zalát és Somogyot emeli ki, ahol a lányok is sírig tartó testvért választottak maguknak, mátkatálat küldtek egymásnak, vagy komálás útján barátságot kötöttek. A komaság intézménye, sőt maga a koma szó is napjainkig használatos a magyarság mindennapi életében, ezzel a szerző a vérszerződésnek a magyarságon belül való továbbélését igazolta."Obrusánszky Borbála nyomán.
Az a baj, hogy utána egy sereg író írja, Európa minden táján. Németh György tanulmánya a Karthágó és a só kötetből. Talán valaki bemásolja neked. Talán valaki a toposz fogalmát is megkísérli elmagyarázni neked (bár kétlem, hogy bármit képes lennél felfogni belőle).
"A szkíta,hun,párthus,avar, magyar nép, vérszerződéssel fogadtak egymással barátságot,szövetséget.És nem szkanderral.A karcha név,és Bulcsú neve ráutal a feladatára.Az pedig nem az izom.Nem a szkanderezés.Nem a súlyemelés. Vérkeverő,vérelegyitő.A törzsek közötti vérszerződés levezetője"
OK. Kértem, adatold a 'vérkeverő' jelentést, és hogy Bulcsúnak mi köze lehetett volna ehhez. Forrással. Tudod, mi az? Eszik, isszák?
"felvetődött már itt, hogy önmagában, a forrásoknak van egy olyan, bár igen kézivezérelt olvasata, miszerint Árpád-törzse egy alávetett kabar törzsből futotta meg azt a karriert, amellyel átvehették a vezértörzs szerepét, és válhattak egy ország és egy nép névadó törzsévé a nyugati magyar törzsek elvérzése után"
A nyugat-dunántúli "turk" – részben feltehetően kavar – haderő megroppanásáról van szó: Bulcsúék augsburgi vereségéről. Azt viszont nem igazán értem, miért baj, hogy mások is "önmagában" a forrásokból olvasták ki.
Szépen, hitelesen elmondja, hogy Árpád népe alkotta a "szkíták" elő- és utóvédjét. Az azonban – gondolom – elég egyértelmű, hogy nem a leggazdagabb, legerősebb nemzetség szokta alkotni az elő- és utóvédet.
"Ahogy Róma alapításáról is a Romulus–Remus-féle toposzt tanítják. Anonymusi vérszerződés-története egy toposz. Bulcsú állítólagos "vérkavargatásának" meg végképp semmi köze nincs a valósághoz, történeti adatokkal nem támasztható alá. Egy tragikomikus ötlet, semmi egyéb."
A valósághoz az "izom"-nak nincs köze.
A szkíta,hun,párthus,avar, magyar nép, vérszerződéssel fogadtak egymással barátságot,szövetséget.És nem szkanderral.A karcha név,és Bulcsú neve ráutal a feladatára.Az pedig nem az izom.Nem a szkanderezés.Nem a súlyemelés.
Vérkeverő,vérelegyitő.A törzsek közötti vérszerződés levezetője.
A vérszerződés. A honfoglalás előtt döntő esemény történt, s ez formálta végül is egyetlen nemzetté a magyar törzseket. A döntő esemény a vérszerződés volt, amelyben "a hét fejedelmi személy (a hét törzs feje) szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak és azok utódainak a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért saját vérét egy edénybe csorgatta és esküjét ezzel szentesítette" (Anonymus 8. fejezet). A vérszerződés belső-ázsiai szokás - a szkítáktól a hunokig és a mongolokig tudunk ilyen szerződésekről, - amely a rokon és csatlakozott népeknek mindennél erősebb szövetségének megpecsételése. Hérodotosz írja, hogy "a szkíták, amikor szövetséget kötnek, agyagedénybe bort öntenek és hozzávegyítik saját vérüket is oly módon, hogy testüket késsel vagy karddal egy kissé megsebesítik". Lukianosz a Toxarisz-ban így beszélteti a szkíta Toxariszt: "Attól az időtől kezdve, hogy ujjunk vérét kehelybe csepegtettük, kardunk hegyét bemártottuk és közösen kiittuk, immár semmi sem választhat el minket egymástól". Solinus könyvének XX. fejezetében ezt olvashatjuk: "A szkíták úgy kötnek szövetséget, hogy kölcsönösen isznak egymás véréből. Ez a szokás nemcsak náluk, hanem a médeknél is megfigyelhető". A vérszerződést történészeik "a magyarság születésnapjának" nevezik (Bakay Kornél).
