Ez már két pasival is megtörtént, h majd megvesztek értem, kitartóan udvaroltak, én voltam az, ki bizonytalankodtam, még akkor is, mikor már hónapok óta mellettem voltak. Mégis, mikor másokkla együtt voltunk, de sokszor négyszemközt is, úgy viselkedtek, olyan megjegyzéseik voltak, mintha folyamatosan azt mondták volna: "Örülj, h szóba állok veled, örülj, h foglalkozom veled, örülj, h ilyen nagy szívességet teszek neked, h nem mással foglalkozom, hanem veled.
És basszus, értem én, h problémájuk van az anyjukkal, és nem merik kimutatni, h szeretnek, és anynira félnek, h elveszítenek, h csinálnak egy csomó hülyeséget (tudod, "ha kirakom, nem tud itthagyni"-stílus), de akkor is olyan fárasztó foylton ezeket hallani, észlelni, mikor az egyik öt, a másik meg huszonöt éve szerelmes belém, és egyértelmű, h ők engem jobban szeretnek mint viszont, ennek okait hagyjuk, ill. hát mindegy, az egyik akkor jött, mikor anyámék váltak, és éppen eléggé bezárkóztam, csak ő anynira kitartó volt, h résnyire nyitottam a kaput, és ezek után adta elő folyton, h szívességet tesz a kapcsolattal nekem, hosszú évekbe telt, mire csak simán kimondta, h egyzserűen jól érzi magát velem, meg h körülöttem mindig vibrál a levegő, és egyáltalán jó nő vagyok, és kellek neki; a másik meg nagyon hasonlít apámra, és nekem ez ijesztő, így folyotn vacilláltam, na, ő meg amellett, h előadja, h szívességet tesz nekem, ha szóbaáll velem, még az érzéseit is tagadja, és értem én, h azzal a lelkialkattal, ami neki van, nem lehetett könnyű a családjában, és fél önmagát adni, de nekem meg iszonyú nehéz, h nem lehetek őszinte, és nem adhatom önmagam, mert attól begyullad, h zavarba jön, ha kimutatom, h szeretem, h ha pl. lelkesen a nyakába ugrom örömömben, ami nekem egyébként tök természetes.
Egyéb kérdés? :-)))) |
