Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Landsmann_ Creative Commons License 2016.07.26 0 0 30176

Inkább a tartályok tisztasága lehet különböző, de szerintem arra is van szigorú szabvány, amitől nemigen térhetnek el. Leginkább szerintem a kút kezelőin múlik mennyire érzi jól magát tankolás közben, vagy ha megiszik egy kávét. Lehetnek olyan kutak ahol összejátszanak, átverik az autóst, bár gyanítom, hogy az ilyen hamar kibukik, aztán repül mindneki. Barátnőmet egy kútnál verték át, kevesebb pénzt adtak vissza mint ami járt. Végig nézték a videó felvételt is, ahol látszik a kezelő kiveszi a kasszából a kétezrest, de azzal a mozdulattal vissza is tette. Nem hagytuk annyiban, írtunk a cég vezérigazgatójának. Visszautalták a pénzt, elnézést kértek. Annyit írtak még, hogy a töltőállomáson több szabálytalanságot találtak, a szükséges intézkedéseket megteszik. Itt tuti összejátszottak a  dolgozók és nem először csinálhatták az átverést, hiszen az egyik dolgozó kint volt mert éppen üzemanyagot hoztak. Mikor bement, ment a vita a pénzről. A fickó, anélkül, hogy tudta volna mi történt, illetve pontosan azért, mert tudta, a kolléganőjének adott igazat. Azóta oda nem járunk tankolni. 

Előzmény: giornalista (30175)
giornalista Creative Commons License 2016.07.26 0 0 30175

nyugodtan lehet bármilyen benzint tankolni itthon, rossz minőségű üzemanyag egyszerűen nem lehet forgalomban. főleg ilyen nagy kutaknál.

 

én Nissan 370Z-t is tankoltam Lukoilnál (98-asat ráadásul), Ford Mustangot is, meg szinte bármit (BMW, PSA dízel, stb.), soha semmi gond nem volt. 

 

mivel mindenki a MOL-tól vásárol itthon, nem is nagyon lehet különösebb eltérés :) 

Előzmény: Dzsonszii (30171)
Landsmann_ Creative Commons License 2016.07.26 0 0 30174

MOL kunál tankolok, mert ott van kedvezményem. Teljesen elégedett vagyok vele. Leginkább 3 kútnál szoktam tankolni, ritka mikor olyan helyen tankolok ahol még nem voltam. Nincs panaszom se az üzemanyagra, se a kiszolgálásra.

Előzmény: agyilagzokni (30173)
agyilagzokni Creative Commons License 2016.07.26 0 0 30173

Amúgy érdekelnének a tapasztalatok a különböző kutakat illetően.

Előzmény: agyilagzokni (30172)
agyilagzokni Creative Commons License 2016.07.26 0 0 30172

Lukoilnál tankolok leginkább (ez van közel), de nem vettem észre semmilyen anomáliát.

Előzmény: Dzsonszii (30171)
Dzsonszii Creative Commons License 2016.07.26 0 0 30171

Szia!

Hol tankoltál utoljára? A hula-bula kutakat a lukoilt beleértve kerüld messzire.

Előzmény: opeter70 (30170)
opeter70 Creative Commons License 2016.07.25 0 0 30170

Üdv mindenkinek!

 

Tanácsot szeretnék kérni!

Feleségem 1,3-as benzines Wagonkája mostanában nehezen indul.

Azt figyeltük meg, hogy ha lejtős helyen áll meg orral felfelé, akkor a másnap reggeli indításnál csak 3-4 indítás után hajlandó elkapni. Addig csak dadog és fulladozik, mintha nem kapna elég benzint.

Ugyanez vízszintes terepen kevésbé, illetve orral lefelé parkolva pedig egyáltlán nem jelentkezik.

 

Én arra gyanakszom, hogy amikor orral felfelé parkol le, akkor visszaenged az AC és ezért csak több indítózás után tudja felkapni a benzint.

Szerintetek jó lehet a sejtésem? Vagy okozhatja ezt más is?

Mivel sajnos nem olcsó az AC hozzá, így a lehetőségekhez mérten szeretnék biztosra menni.

 

Segítségeteket előre is köszönöm!

 

 

MadRabbit88 Creative Commons License 2016.07.24 0 0 30169

Hangszóró pár asszem megvan de még jobban utána olvasok: JVC CS-J410X . Elvileg 10cm-es tetőbe belefér remélem.

 

Motorolaj meg váltóolaj cserét augusztusra vagy szeptemberre fogom betervezni,természetesen szerelővel. Úgy vagyok vele inkább legyen karbantartva a kocsi. 

Előzmény: GeriSoft07 (30168)
GeriSoft07 Creative Commons License 2016.07.24 0 0 30168

egyszer már válaszoltak: elől 8cm, hátul 10cm, pont mindegy, mit raksz bele. nem lesz hifi.

 

AT váltó 60e nem tudom hol olvastad, 160ekm a normál csere periódus, ha sűrűn használod 35 fok felett, + vontatásra + megterhelő környezet, akkor 60e, de nem teszel kárt, ha cserélteted. Elvileg mosható szűrő van benne, nem kell venni, csak 5 liter dexron 3-at, kb 4 kell bele, de jobb a békesség, legyen tartalék. töltéshez szakember, mert nem mindegy, hidegen vagy melegen méred a szintet, ha túltöltöd, habzik, kinyomja ahol tudja

Előzmény: MadRabbit88 (30167)
MadRabbit88 Creative Commons License 2016.07.24 0 0 30167

Sziasztok! Elterveztem,hogy közeljövőben kicserélem fejegységet kocsiban. Jelenleg egy JVC KD-S777R van benne nem a gyári. Ez sima Audió CD-ket visz csak. Ez majd eladásra kerül. Fejegység ami belekerülne az egy JVC KD-x330bt lenne,sima 1DIN-es. Kérdés az,hogy antenna átalakító kell-e hozzá? Véleményem szerint nem, mivel már most se gyári van benne. Használja valaki hasonló fejegységgel? Másik,hogy 2 hátsó tetőbe épített gyári hangszórót is cserélném valami jóra, erre tud valaki mondani valami jót?  Kalaptartót nem szívesén vágnám ki egy jó hangszóró párért. Elől a műszerfalat nem szeretném megbontani abba maradna gyári.

 

Másik,hogy automata váltóban mikor kell olajat cserélni? Én úgy tudom 50e km után,de könyv 60e km-ret ír. Milyen fajtát érdemes belerakatni? 153e-nél volt cserélve az olaj. Most 192.500 km körül van benne. Motorolaj csere is esedékes lesz mert abba most 8000 km van jelenleg,de rendben van.  10000 - 15000km után kell cserélni asszem.

UNicum Creative Commons License 2016.07.22 0 0 30166

A heten kuzdottem meg vele. Unix sajat markas hi-tech nem megy fol, Hella detto. Eddig Bosch volt ami eleg xar es most is csak az stimmelt ra, de ez vmi uj fajta mert nagyon jol dolgozik.

Előzmény: giornalista (30164)
Landsmann_ Creative Commons License 2016.07.22 0 0 30165

Nekem most Valeo van fent, de semmivel sme treljesít jobban mint a töredék árában lévő Ultimate Speeed markájú. Sőt, a hátsó csíkoz, a lapát közép táján ott hagyja a koszt az ablakon. Az előző nem hagyta ott. Szóval nem mindig a drága a jó. Valeot nem veszek többet, mert nem ér négyszeres árat. Az Ultimate Speedet a Lidl-ben vettem annak idején. Tescoban is szokott lenni.

Előzmény: giornalista (30164)
giornalista Creative Commons License 2016.07.22 0 0 30164

kérdeznék egyet: szar az ablaktörlőnk, csíkoz, hangos.

 

kinek milyen "jó" ablaktörlője van? elég, ha a gyárin gumit cserélek? vagy már az egész lapátot kéne? van valami tuti tipp? :)

Fujita Creative Commons License 2016.07.22 0 0 30163

Ha nincs meg a két lemezke,akkor 2 db vastag gyors kötözőt is bedughatsz oda.Ugyanúgy kiakasztja a füleket.

Előzmény: h.c.s (30161)
ugyörgy Creative Commons License 2016.07.18 0 0 30162
Előzmény: kilegyekén (30160)
h.c.s Creative Commons License 2016.07.18 0 0 30161

Szia! Tartok tőle, hogy egy sima rádió van benne. Elvileg kell legyen hozzá kiszedő lemez vagy pálca, amit a két szélén kell bedugni és azzal kiakasztani a taró füleket. Azután kihúzható.

Ha rákeresel a rádió típusának a manualjára a neten, biztos találsz hozzá leírást.

Előzmény: kilegyekén (30160)
kilegyekén Creative Commons License 2016.07.17 0 0 30160

Sziasztok,

kérlek segítsetek abban hogy egy 2003 as suzuki wagon R ben hogy tudjuk kicserélni a zenelejátszót. ha van videó link az  tökéletes. Köszönöm előre is a segítséget. A lejátszó előlapját sikerült levenni de tovább nem jutok.

MadRabbit88 Creative Commons License 2016.07.16 0 0 30159

Köszi! Egyébként egyre jobban bejön verda. Egyszerűen imádom. Első kocsim,de ez szerelem volt első látásra :) 

Előzmény: h.c.s (30158)
h.c.s Creative Commons License 2016.07.15 0 0 30158

Gyári hangszórókkal szinte mindegy :)

SOKOL hangzás lesz a vége.

 

A JVC jó, az enyémben az alap X-30 volt, nagyon jó.

 

Olajszűrő is mindegy. Bármilyen neves márkát megvehetsz.

Előzmény: MadRabbit88 (30156)
MadRabbit88 Creative Commons License 2016.07.15 0 0 30157

Ja bocs kimarad 2. kérdéshez a motor adatok. Az olajszűrőhöz.

 

M13A a motorkód, 1328 ccm 69kw, 94le.

MadRabbit88 Creative Commons License 2016.07.15 0 0 30156

Csak sikerült találnom végre egy jó automata-t.

 

1.

 

Még annyi kérdésem van,hogy ki milyen rádiót ajánlana bele? Illetve,beszereléséről is jól jönne 1 - 2 dolog mire kell figyelni. USB-s legyen és 64GB-os vagy 32GB-os USB-t tudja kezelni, sok mappával a USB-en, több mint 80 mappa kezelése. FLAC-al stb. Jelenleg JVC-t nézegetek jelen esetben KD-X330BT -t. Most is az van benne,de ez egy Sima CD-s csak. JVC KD-S777R. Hangszórók jelenleg maradnának gyáriak. Kalaptartót nem szívesen vágnám ki.

 

2.

 

Olajszűrővel kapcsolatban is lenne 1 - 2 dolog. Ki melyik márkát ajánlaná? Néztem ezt a Bosch, vagy a gyárit de Unix-nál egyik sincs. Ez lenne hozzám közel. Tudom nem egy olcsó bolt.

 

Válaszokat előre is köszönöm.

 

 

GeriSoft07 Creative Commons License 2016.07.09 0 0 30155

így 65.000km-nél beugrott, hogy gyertyát 45.000-nél illene cserélni (mármint az utolsó csere óta eltelt km-ben mérve)

És még ezzel a gyertyával is ment gond nélkül a verda

GaborBear Creative Commons License 2016.07.08 0 0 30154

Sziasztok!

 

Ma megjött a kis diagnosztikai kütyü (LM 327 BT), amiről kérdeztem korábban. Nekem egy 2003 Wagonom van, a 993 köbcentis (a motor kódot nem tudom de ti biztos tudjátok ez alapján). Tökéletesen működik vele. Bár az összes kijelezhető paramétert nem ellenőriztem le, de amit igen, azt biza szépen kiírja ( Akkufesz, fordulatszám, fogyasztás (liter/100km), sebesség, vízhőmérséklet). 

Előzmény: BearGabor (30090)
StefanK Creative Commons License 2016.07.08 0 0 30153

Gyári Opelt szereltem be

Előzmény: Landsmann_ (30152)
Landsmann_ Creative Commons License 2016.07.08 0 0 30152

Ugyanabban a gyárban készül mindkettő. Az egyikre Opel, a másikra Suzuki matrizát nyalnak. Az Opel majdnem dupla annyiba kerül. Természetesen az eredeti gyáriról van szó, nem utángyártottról.

Előzmény: StefanK (30151)
StefanK Creative Commons License 2016.07.07 0 0 30151

irányjelző kapcsoló kar csere most Astráét szereltem be a rugók helyét kikellet fúrni 5-ös fúróval

Opelos bajusz kapcsolók tartósabbak ez a 3-ik a kocsiban.

Előzmény: ruja67 (24140)
StefanK Creative Commons License 2016.07.07 0 0 30150

Tiszteletem nekem 185/50 nyári 165/70 téli

Előzmény: giornalista (30122)
StefanK Creative Commons License 2016.07.07 0 0 30149

Tiszteletem.

Én vettem 1 IGNIS kormányt Jófogáson lufival 15000 Ft, csere kb 10 perc alatt megvolt.

 

 

Előzmény: sztgyi (30139)
sztgyi Creative Commons License 2016.07.07 0 0 30148

Most nem tudom, hogy utángyártott duda-gumigombra gyűjtsek (5200+1500szállítás) vagy egy új WR+-ra.

Lehet, hogy megvárom a következő nyugdíj emelést.

Addig is kellemes nyarat minden POZITÍVOSNAK !!!

Előzmény: Landsmann_ (30146)
Landsmann_ Creative Commons License 2016.07.07 0 0 30147

Azért kell kivenni, mert a másik oldalról is beragasztja  a kis gumi gombot.

Előzmény: sztgyi (30145)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!