Igen, a kcsel.nagyon megnyugtató az első időkben.Én mikor arra figyeltem,hogy ne csináljam,sokkal többször megcsináltam.Mikor arra figyeltem,hogy pontosan megcsináljam,akkor kevesebbszer ismételtem.
Ha nem vagyok indiszkrét:A "fogas" az egyetlen kgondolatod,vagy a legfőbb?
pontosan attól félek, hogy a fogaimmal lesz valami és ezért kell állandóan ellenőriznem őket, persze ilyenkor mindig találok valamit, vagy érzem őket és ilyenkor "bebeszélem" hogy vmi baja van és vmit csinálni kell vele. Ezért kell kényszercselekednem, mert akkor elkerülöm a fogorvost, és így terelem el a figyelmem és nyugtatgatom magam. Persze tudom, hogy ez nem igaz, dehát a gondolat ott van, ha nem teszed meg rosszabb lesz.
De jó, ez nekem is mindig segített.Amíg a terápiát nem kezdtem,addig én is nehezen vettem rá magam elfoglaltságokra,ez a legnehezebb.Meg ha csináltam vmit.,közbe rugóztam a kgondolataimon. (most már merek csinálni dolgokat,és nem hagyom félbe.)
"utána megint visszajön"
Vissza sajnos a fene egy . e meg.(a terap. óta sokkal kevesebbszer)
"bármi van meggyógyítanak, de ne paráznék ennyire tőle"
Hát igen hiába tudjuk,hogy értelmetlen a paránk,mégis félünk(A félelem megmarad sajnos,de kisebb és rövidebb.)
Nyugi,"lesz ez még így se"..:)
Pontsan az a parád,hogy:
1.A fogammal van vmi.,és ezért beteg leszek.?
Nyugi,ilyenekért nekem se kell a szomszédba menni.
fürödtem egy nagyot, és legalább fél órára rá tudtam magam venni, hogy ne törődjek az éppen "aktuális" fogproblémámmal, csak az a baj, hogy utána megint visszajön, és az agyam azt "mondja" vmi baj van és ettől stresszes leszek mint állat és piszkálgatom stb. és hát érzem:S remélem nem néztek gyagyásnak nagyon:) de azért jól esik leírni, ha nem "borulna" el az agyam, és ki tudnám tolni ezt az időt, talán sokkal jobb lenne. Úgy kéne felfogni, hogy bármi van meggyógyítanak, de ne paráznék ennyire tőle. Akihez én régen jártam hipnoter-hoz, ő azt mondta hogy ebből nem lehet 100% kigyógyulni, csak max. tünetmentessé tenni, de hát a remény hal meg utóljára, már a tüntementes állapottal is megelégednék:)
Viszont vmi. olyan "protokollt dolgozzunk már ki légyszi az újak számára,amiben kb.mindhárman egyetértünk.,Szacsi.Pörl.
Az én kérésem csak az,hogy ne ugorjatok rá rögtön szigorúan,hogy igenis meg fogsz gyógyulni,hanem pl..........tudjuk,hogy milyen szarul vagy most,de hidd el meg lehet ebből gyógyulni,viszont ezért neked is sokat kell majd tenni.
Szerintem titeket érzelmileg szeretőbb család vesz körül(az enyémek is rendesek,de lelkiekben tényleg mások,mint ti),és ezért nem értitek az én verziómat,ami néhány ponton ezért tér el a tiétektől.Higgyétek el,a legtöbb dologban egyetértek veletek,de ez miatt a kulturális különbségek miatt egy az egyben a ti módszereteket én nem tudom most rögtön,teljesen magamra venni.
Sziasztok.Nagy Szellem köszönjük a jó éjszakát.Hosszú kihagyás után megint álmodtam a gimiről,kezdek meggyógyulni.)2011.böjtelő hava7.hétfő van.Tódor,Rómeó névnapja.A Hold növő,és a Bak csillagképben áll.Süt a nap,8 fok a hideg.Komolyabb fogászati kezelésre nem alkalmas a mai nap.Most megyek fülorvoshoz,aztán Sz...királyra.
Ezzel a cuki képpel kívánok nektek szép napot.Legyen olyan sokszínű a napotok,mint ez a szép kép.
Igenis szeretném polgrijogába visszaállítani a szomorúságot.Ha az örömet meg lehet élni,akkor a szomorúságot is meg lehet..
Ezekre légyszi ne is reagáljatok.
Viszont főleg az újak miatt.Mindenki mondja el a maga verzióját,és ne elemezzük egymás válaszait,majd az új arc eldönti,hogy melyiket akarja,valszeg. a tiéteket a legtöbben.
pl.én:Szerintem nem lehet ebből kigyógyulni,mindig érzékenyebbek leszünk az átlagnál,de jelentős javulás elérhető és tartható,folyamatos munkával.
szacsi:Meg lehet ebből gyógyulni,vagyis együtt kell élni vele,ha vmilyen. szinten megmarad.
Ti csak a jövőre koncentréltok,vagyis a gyógyulásra.Nekem ezt való igaz,meg kell tanulnom.De engedjék már meg,bocsánat,hogy én a fájdalmamban dagonyázzak,itthon zokogjak tele 10 zsebkendőt,hagy menjek vissza 3szor ellenőrizni az ajtót,ha kedvem úgy tartja.,ezekkel magamon kívül másnak nem ártok.Higgyétek el ,nincs olyan hogy vki. ezt (hisztizést) 2-3 hétnél komolyan tovább tudná csinálni.
Jelenleg kcselekvéseim száma,intenzitása,az általuk kiváltott diszkomfort stb. 10-20%-on van a kezdeti 100-80% helyett.Ez komoly gyógyulás.Számomra a 0% jelenleg irreális célnak tűnik, ezt a 10-20%-ot hosszú távon szeretném megtartani,nekem most ez a célom.
A többiben amúgy egyetértek veletek,csak ebben az egyben nem.:
amiben egytértünk: A cél a teljes 100%-os gyógyulás,úgy,hogy aztán soha nem jönnek vissza kényszergondolatok, ritka,mint a fehér holló.
szerintem :Egy 80%-os gyógyulás elérhető a legtöbb OCD-snek,és ezzel együtt lehet már élni egy normális életet.
szerintetek:Egy 90-95%-os javulásra kell törekedni?
Így van strong ez nagyon jó,ügyes vagy,így tovább.
Az átert nyugodtan hívd föl,mert annyira teli vannak jelentkezőkkel,hogy sztem. márc.nál hamarabb tuti hogy nincs időpontja.Most stoppolj le vmi. jó időpontot,mert később megint tele lesz.Addig is kérdezd meg,hogy ajánl-e vmit.,pl. B-vitamin komplex és folsavat írt föl addig a házidokim,és az nagyon jó.
Amúgy jelenleg én is azt szedek,a sertralint 1 hete nem szedem,mert fáj a fülem,és nem bírom lenyelni,széttörve meg nem merem,ma megyek fülorvoshoz.
Neked teljesen igazad van! Nem szabad azt hajtogatunk, hogy ebből nem lehet meggyógyulni, de meg lehet. Ha valaki elolvassa a NEM MINDENNAPI KÉNYSZEREINEKET abban le van írva, hogy a férfinek hány kényszere volt, és most 10 év után az van az orvosi papírjaira írva, hogy gyógyult. Szóval meg lehet gyógyulni.
És az volt a baj, hogy amikor már magam kértem a kórházat, én is állandóan azt beszéltem be magamnak, hogy mi értelme így élni, mert egy régi fórum hozzászólásban olvastam, és nem érdekel már semmi, aztán rájöttem, hogy nem így kell hozzáállni.
Amúgy én sem mertem a lányommal egyedül lenni, de csak 3 hónapig lakunk anyuéknál, aztán visszajöttünk, azóta egyedül vagyok vele, és minden tök szuper, legalább a fele kényszergondolatom el is múlt, a többivel meg nem foglalkozom.
Attól pedig, hogy ott volt veletek valaki még szeret a lányod és nagyon is tudja, hogy te vagy az anyja.
Ha pedig a lányom nagyobb lesz, én neki el fogom ezt mondani. Szeret és én is szeretem, tehát nem fog a gondolatok miatt megvetni.
Már kinéztem egy debreceni átert, a honlapja alapján elég jónak tűnik, és a képen is szimpatikus:) csak sajna most munkanélküli vagyok, de levileg és remélem gyakorlatilag is:) márciustól megint lesz munkám, és akkor mindenképpen el akarok menni hozzá, addig meg remélem átvészelem valahogy ezt az időszakot:) valahogy el kéne terelni a gondolataimat, de hát azt a legnehezebb főleg, hogy most itthon ülök...
Szép a történeted,köszi,hogy megosztottad velünk.És a múltkoriért nagyon köszi,hogy vállaltad a virtuális boxzsák szerepét számomra...Azt a nemtom hogyhívják módszert ismered,hogy vkit. szorosan átölelnek,és addig amíg a fájdalmát kiüvölti,és ez a szorosan tartás akár 4 óráig is eltarthat?....köszi,hogy tartottál...
Nekem is eszembe jut az utóbbi időben sokszor, hogy így nincs is értelme élni, persze nem akarok meghalni, ne gondolja ezt senki, csakmár ez az élteminőség elviselhetetlen. Még mikor felkelek olyan jó minden, de pár perc után megint kezdődik a napom előröl ugyan úgy ugyan úgy mindig. Már évezni sem tudom az életet, kilátástalannak érzem. Régen azt gondoltam szar az életem, de ma már rájöttem, milyen boldog voltam akkor, kényszerek nélkül, életvidám és (most már tudom) boldog. Néha néha vannak teljesen tiszta perceim amikor nem értem miért csinálom ezt, és reálisan is belátom hogy ez nekem rossz ( amit amúgy is tudok) csak ilyenkor reálisan látom a dolgokat, de utána megint minden besötétül:)
Így van,fő a megszokás.Strong,addig ,amíg nem jutsz el 1 lógushoz(és holnap első dolgod legyen,ha nincs suskád,hogy elmész a háziorvosodhoz,hogy kénycsel.-eid vannakk,'aggyon 1 beutallót' ,és majd elküld kivizsgálásra az Ideggondozóba),meg se próbáld elhagyni a kcsel.eidet,mert olyan mértékű szorongást érzünk ilyenkor,amit egyedül nem lehet elviselni.
Természetesen csinálod a kcseleket.,viszont próbáld meg beépíteni az életedbe,úgy hogy csináld mellette a normál életedet is,ami neked hál istennek van,úgy értelmezem,hogy a munkahelyedről írsz.Az agyam csak azt várja tőlem,(hibás elgondolásából) hogy éljem a normál életedet,de közben fokozzam a rítusaimat...
Pörllel én csak az első szakasz teendőiben nem értek egyet,amúgy nagyon korrekt,helyes,amit ír.....próbáld ki,hogy az első körben melyikünk módszere jön be neked.
Lehet,hogy az én módszerem az egész világon csak 1 embernek lesz jó,...magamnak...,ez is benne van a pakliban...Sok puszi innen a távolból strong
Figyelj, az hogy nem lehet belőle kigyógyulni, nem jelenti azt, hogy nem lehet tünetmentesnek lenni - illetve hogy ha sikerül elérned a tünetmentességet, az nem fog-e elkíséni már egy életen keresztül. Szóval ezekkel a kijelentésekkel nagyon vigyázz, mert több kárt okozhatsz vele, mint hasznot. Azt gondolom (velem az élen) sok olyan kényszeres van, aki azt vallja, hogyha csak így tud élni, akkor talán nem is érdemes, mert olyan szintű szenvedést okoz.
Rizsa, az a legnagyobb baj, hogy így nem fogsz meggyógyulni. A kényszercselekedetenek pont az a legrosszabb oldala, hogy valami egy darabig megnyugtat, és utána már nem lesz elég. És akkor kitalálod magadnak a következőt, ami szintén megnyugtat valameddig, majd utána megint jön a következő. És persze nem árt vele senki másnak az ember, csak magának.
Megint egy saját példa, hátha egy kicsit emberibbnek tűnök általa. Miután megszületett a lányom, sosem voltam vele egyedül a lakásban. Mindig ott volt vagy az anyukám, vagy a párom - mivel az (volt) a kényszergondolatom, hogy ártok neki, és így éreztem magam (vagyis inkább elsősorban a lányomat) biztonságban. A kiscsaj most 6 éves, és a terápia hatására olyan 2 hete vagyok Vele időnként egyedül, egy kis időre. Az első pár alakalom rettenetes volt, most már szokom a dolgokat. Na, mindegy, nem is ez a lényeg. Az elmúlt hat évet végigaggódtam a következő dolgok miatt (úgy nagyjából):
- mi van, ha anyuval történik valami ami miatt nem tud jönni, és akkor hogy látom el a gyereket (persze ez be is következett)
- mit lát a gyerekem, és hogy fog normális életet élni, ha azt látja, hogy az anyjával állandóan van valaki
- mit gondolnak a szomszédok, hogy anyu minden reggel jön hozzánk
- és persze talán a legfontosabb - hogy mégis milyen ember az ilyen, aki nem tudja ellátni a saját gyerekét. És még sok minden más.
És végigizgultam/aggódtam 6 évet, miközben gyakorlatilag kihagytam a gyerekem első 6 évét. Igenis nem tudtam olyan anyja lenni, amilyennek kellett volna, és amilyen szerettem volna lenni. Kimaradtam egy csomó dologból, és fogalmam sincs róla, hogy valaha ki fog-e alakulni közöttünk ilyen előzmények után a megfelelő kötődés. És higyjétek el, ennél pocsékabb érzés nem érhet egy anyát.
