Keresés

Részletes keresés

msz67 Creative Commons License 2011.09.13 0 0 123

Egyik oldal sem jelenithetö meg. Hibát ir ki. Már örültem hogy ujat tanulok, de nem lehet használni a  linket.

Előzmény: ghepard (120)
msz67 Creative Commons License 2011.09.13 0 0 122

Köszönöm szépen a segitséget, kinyomtatom, áttanumányozom, minden megoldás érdekel.Félek a dokiktól, mert sokat megszadiztak már gyerekkoromtól, állandóan hozzáuk kellett menni,tudom azt is hogy jót akarnak,Ök ezt tanulták, sokáig jártak egyetemre, égis félelmetesek amikor hozzák a vastag tűt és belémdöfik.Régen belémnevelték a szüleim, hogy idönként  muszály oltást kapni, vét vesznek viszgálnak, ütenek és olyankor segitenek. Mindig elmondták hogy mi lesz. A mandulamütétet is elmondták elöre elmayarázták, hogy sokat áj és ki kell venni, de mégis mikor odakerültem bögtem.Akkor még em voltak ilyen természetgyógyász dolgok. ost sem jutot elsönek más eszembe minthogy orvoshoz kell menni, de már akkor mentem, amikor egy párszor elájultam.  Félünk tölük miközben segitenek. A fogorvostól is mindig rettegtem, most ahogy nehezebb dolgok vannak, már azt mondom semmi az egész a mai dolgaimhoz képest. Ugyanakkor kellenek az orvosok, mert a papirokat AZ ÁLLAPOTPMRÓL ŐK ADJÁK KI. Mellette próbálgatok ezt azt. Ma is jól vagyok viszonylag. Majd ráérek csütörtökön parázni, ahogy bemegyek a kórházba. Rendesek aranyosak a dolgozok, kedvesen beszélnek hozzám miközben beadják a vért. A föorvos is aranyos, de amit látnak leletet azt még nem tudom hogyan ragálják le. Nagyjából sejtik hogy csontvelőátültetésre nem megyek az istennek sem. Mindent megteszek amit tudok a gyógyulásomért.Pont ezért is irogatok ide, ha menet közben jön ötlet azt magaévá teszem. Közönöm a segitséget mégegyszer. 

ghepard Creative Commons License 2011.09.13 0 0 121

 Junius elején szerettem volna meghalni, egyszercsak eldöntöttem, hogy azértsem adom meg magamat.

Na látod, jó döntés volt, Te döntöttél és a test szót fogadott. Több ilyen jó döntés kellene.

 

Régen nem hittem a gyógyitókban, kuruzslónak neveztem öket, ma már egy jósnö is sgiti a gyógyulásomat aki parapszichológusnak tanul

Az jó, hogy régen nem hittél ezekben, a rossz az hogy most hiszel. Mert minden jel arra mutat, hogy nem Ők segítenek, semmit se segítenek. Én még az orvsokban és a gyógyszerekben sem hiszek már 32 éve és még mindig élek. Amiben hiszek és tud segíteni az mindig velem van, hisz én vagyok az saját magam, akiben bízhatok és hihetek. De ezt elérni nem egyszerű. De itt van nálad is egy szép eredmény. Feléledt benned valami és aszontad nem adod fel. Ettől megnyugodtál és a tested jobban kezdett működni. A belső nyugalom az ami segített. És a belső nemnyugalom az ami tönkretesz........ Egyvalaki van szerintem a világon, aki a legtöbbet tud segíteni neked - az Te vagy saját magad. A nap minden percében erre kellene gondolnod, míg meg nem nyugtat ez a gondolat és abban a nyugodtságban megmaradni. Az olyan semleges állapot, akkor feléled a test.........

 

Gondolkodj el azon, hogy mennyit segítenek az orvosok meg a gyógyszerek és mégis rettentően félsz tőlük - itt valami nem stimmel.......

Előzmény: msz67 (119)
ghepard Creative Commons License 2011.09.13 0 0 120

A hangok (rezgések) közvetlenül és közvetten is segítenek.

 

Akit érdekel, hogy hogyan csinálom és hogyan működik (működhet), az megtalálhatja alább. Igyekeztem rövidre fogni a szót, de így is 35 oldalasra sikerült. Két változat teljesen egyforma, de az egyik fehér alapon fekete betűs a másik meg kék alapon sárgászöld betűs. Ezt a színt látja legérzékenyebben a szem, lehet könnyebben olvasható a monitoron. Ha valaki ki szeretné nyomtatni, a másik verzió is ott van.

ftp://geofftp:rEadfTp@web.sav.sk/bl-graphs/animation/rezgesek-fekete-feher.pdf

ftp://geofftp:rEadfTp@web.sav.sk/bl-graphs/animation/rezgesek-zold-kek.pdf

Előzmény: gynomed (116)
msz67 Creative Commons License 2011.09.11 0 0 119

Nehéz nem szorongani, már most ha rágondolok, hogy csütörtökön megyek rosszul vagyok. Kapok vért, meg elbeszélget velem a föorvos ur, megjöttek a leleteim, amit valami  másik laborban vizsgáltak. Hangoktól lehet gyógyulni? Az igaz, hogy jó zenés helyeken, bulikban az ember elfelejti a problémáit. Az is sokat segit hogy leirom a félelmeimet, meg az ismerös kineziológus, megyek hozzá szerdán, majd csütörtökön a kórházba. Amikor nincs fehérköpenyes a közelben vagy terminus, akkor nagyon szépen elvagyogatok, csak létezem nem görcsölök, csak ha közeleg az idöpont, akkor kezdek rosszul lenni.Nehéz nem félni haematológián. Ott súlyos betegek vannak. Sok fajta súlyos kórkép. Életemben nem halottam ilyen dolgokról, most beletanultam. Régen nem is gondoltam volna hogy ilyenem les. Magánéleti problémáim voltak, az idegre kerültem, nem találtak semmi különöset, csak hogy depire hajlamos vagyok, az ájulások nem csökkentek, beraktak belgyögyászatra, szinte minden eletem jó volt, vettek volna csontvelöt, nem jött értékelhetö menyiség tölem a szegycsontból, majd átvittek máshova protekcióval egy hónapig bent feküdtem egyágyasban nagyon rendesek voltak, ott derült ki májusra hogy mi van . Elöször vonakodtam hogy vért adjanak. Juliusban csontvelö szcintigráhién voltam, ott ráerösitettek a régi dagnózisra, Onnantól kezdve nyomatják a vért, Közben természetgyógyásznál kineziológusnál is jártam. Megveszem a bio dolgokat táplálákkiegészitöket és ahhoz képest jobban vagyok. Már juniusban temettem magamat, temettek mások is, leukémiásnak tartottak, rákosnak mindennek. Junius elején szerettem volna meghalni, egyszercsak eldöntöttem, hogy azértsem adom meg magamat. Régen nem hittem a gyógyitókban, kuruzslónak neveztem öket, ma már egy jósnö is sgiti a gyógyulásomat aki parapszichológusnak tanul, engem iingyen kezel, mert szinte gyerekkorunktól ismerjük egymást. A kineziológusho is ugy vittek el hogy biztam benne, mert az apukáját is ismerem. Sokat segitenek, sehol sem lennék ha ök nem lennének.Szedem a vitaminokat gyógyteákat, iszom a céklalevet szorgalmasan, elmultak a magánéleti problémák amelyeek az év elején még megkeseritetté az életemet, az nagyon sokat segitett, hogy lelkileg kezdtem elyreállni. Addig élek amig lehet emberi módon, utána már nem élet.Most kapaszkodom az életbe segitöimmel, s mindent megteszek magamért, az egész környezetem mindent megtesz, a csontvelörotosodás nem  fog megállni de huzom még egy kicsit az idöt.Most még csütörtökig nem gondolok a kórházra. szerintük aznap kijöhetek, ha a beadott vér semmi roszat nem csinál.

Előzmény: gynomed (118)
gynomed Creative Commons License 2011.09.09 0 0 118

Nagyon rendes barátaid voltak hogy átvittek másik intézménybe, nagyon szép tölük, de minden intézményben segiteni akarnak. Az orvosok nagyon tulterheltek, nem tudnak minden beteggel naponta óákat foglalkozni, sok az adminisztráció is. Van olyan beteg is aki nem akarja hallani az igazságot,  van aki igen, változó. Nem mindenki tudja feldolgozni van aki idegösszeomlást kap, ezért ovatosan adagolják az infót, nehogy rosszul légy.Te nagyon ügyesen dolgozod fel,helyes hogy lekötöd magadat,

Előzmény: msz67 (108)
gynomed Creative Commons License 2011.09.09 0 0 117

Ez igy is van , erösen koncentrálj a gyógyulásodra, ne foglalkozz sokat magaddal a gyögyszereidet szedd be idöben, ne szorongj a dokiktól mert rosszat tesz. Amikor meg menni kell akkor gondolj arra, hogy valamikor a gyógyitásra esküdött fel, ha valami kellemetlen azt is azért teszi hoy meggyógyulj.Nem szeretik, ha a betegek nem gyógyulnak.Miért gondolod, hogy a tied megy át leukémiába. Ki se ejtsd a szádon, hogy leukémia,, mert bevonzod. Foglald el magad, ahogy állapotod megengedi, ne görcsölj,segiteni akarnak és fognak. 

Előzmény: msz67 (111)
gynomed Creative Commons License 2011.09.09 0 0 116

milyen hangokkal lehet ezt elérni? Az biztos hogy sokminden az agyban döl el.

Előzmény: ghepard (113)
Taktus Creative Commons License 2011.09.09 0 0 115

Örülök,hogy hétvégén megint számodra megnyugtató és kikapcsolódást segítő helyen és emberek között leszel,ez a legfontosabb.Érezd nagyon jól magad!:)

 

Az is egy pozitívum felőled,hogy bár leírod a negatívumokat,kiírod magadból mik aggasztanak,mitől félsz,miről mit gondolsz stb,ami hasznos,mindig pozitívumot is írsz a negatívumok mellé,lehetne rosszabb,valakinek rosszabb adatot,nem adod fel és ezek a legfontosabbak.Az a fontos nem adod fel és azért látod a jót is és hiszel,próbálsz minden tőled telhetőt megtenni.Itt is láthatod van szintén igaz "más betegségben "szendved de mégis sorstársnak mondható és sok igazság van amit leír,a betegéségek ellenére vannak pozitív példák,akiknek sikerült.Így te se add fel,amikor úgy érzed hogy most igen rossz,írd csak ki magadból megkönnyebbülést okoz és utána nem sokkal ismét jönni fog egy jobb időszak.

 

Most érezd magad igen jól és pihenj sokat,jó hétvégét!

 

Minden betegséggel köszködönek csak annyit tudok mondani ne adja fel,ismeretlenként is sokan vannak akik szorítanak nekik,és biznak a gyógyulásukban!

Előzmény: msz67 (114)
msz67 Creative Commons License 2011.09.09 0 0 114

Eltünök ismét   hétvégére a problémáim elöl majd ráérek jövö hét közepén agyalni hogy mi lesz.

ghepard Creative Commons License 2011.09.08 0 0 113

Ja még elfelejtettem. Tulajdonképpen én is vérszegény voltam. Fehér voltam, mint a fal, fáradt. Hiába aludtam 14 órát is, sokszor éreztem, mintha agyonvertek volna. Elájulni nem szoktam, csak egyszer ájultam el, mikor halántékon dobtak kővel. Rengeteg torokgyulladásom volt, szinte állandóan taknyos voltam, füleim is begyulladtak itt ott és a gyógyszerek még jobban gyengítettek. Azt hiszem, a gyógyszerek még senkinek se erősíttték meg az immunrendszerét, hisz úgy hatnak, hogy az ki van játszva és így a test nem is tudja, hogyan mászott ki a betegségből.

 

32 éve más úton járok, egy sokkal jobb úton azt hiszem. Most 59 múltam és vígan focizom fiatal 25-40 éves srácokkal, szinte életre halálra.  Nem bírtam a hideget, most egész elképesztő - mi minden szinte meg se kottyan.......

Előzmény: msz67 (111)
ghepard Creative Commons License 2011.09.08 0 0 112

amikor bementem hozzá elöször vásárolni hogy állitsam rá az agyamat a gyógyulásra, elöre szuggeráljam be magamnak hogy jobban vagyok. 

 

Beleolvastam történetedbe. Nagyon nehéz lehet neked lelkileg. De talán jobb volna, ha nem úgy élnéd meg. Szerintem az se nagyon jó, amit beidéztem a hsz-odból. Még az is tetemes energiát vesz el Tőled. Szerintem arra kellene törekedni, hogy nincs semmi, nincs gondolatom, békében vagyok, nyugodt vagyok, nem vagyok beteg, nem vagyok egészséges  - élek. Holnap is fogok stb. Tehát elfeledkezni szinte mindenről, az egész világról - még magadról is. Na ezt az állapotot nem olyan egyszerű elérni. Nekem rengeteg bajom volt, életveszélyes is - mégis 32 éve nem járok orvosokhoz és gyógyszert se szedek, sőt az utóbbi 7-8 évben már gyógyteákat meg egyéb természetes készítményeket se. Megy az egyszerűen rezgésekkel, hangokkal, vibrálásokkal - és az ebből fakadó nyugalomnak köszönhetően. Írtam is felkérésre összefoglalót, hogy hogyan is hatnak ezek a dolgok, persze szerintem. Sokat kisérletezgettem, míg eljutottam erre a szintre.

 

Ez az állapot nagy nyugalmat biztosít a testnek és a léleknek is - melytől feléledhetnek a sejtek, az egész test - és csak idő kérdése, hogy helyreálljon a rend. Nincs más dolgom, mint türelmesen, nyugalomban természetesen élni. Ez pontosan így van a természetben is. Mikor rossz az idő, támad a ragadozó stb, akkor minden összehúzódik és fél, nem fejlődik, sztresszel - és ha sokáig tart ez az állapot, akkor nagyon legyengülnek az előlények. Ha elmúlik a vihar, elmegy a ragadozó - feléled a természet, a kis állat is örül, hogy újból szabadon mászkálhat.

 

Na bennünk is kb 75 miliárd kicsi állatka van (sejtek), ha félsz, sztresszes vagy, összekuporodnak és nem fogadnak és nem is adnak le anyagot. Ez megmérgezi őket. Ha sokáig tart ez az állapot, akkor baj lehet. Ha azonban az ember nyugodt tud lenni, maradni - akkor beindulhat az élet........

 

Előzmény: msz67 (111)
msz67 Creative Commons License 2011.09.07 0 0 111

Ez a betegség a myelofibrosis, rikta dolog, és nem szokott ilyen fiatalon kezdödni.A csontvelö elkezd rostosodni vérszegénység, vashiány társul hozzá. Eddig én sem tudtam hogy van ilyen.Senki nem tudja mitöl alakulhat ki. Lehet öröklött is. Rengeteget olvasgattam erröl. Az a szerencsém, hgy nagyon rendes emberekkel vagyok körülvéve, és mindenki a maximálisat beleteszi, igaz az orvosok nem támogatják a természetgyógyászati dolgokat.Meggyógyulni nem lehet, de jól kézbentartva el lehet vegetálni egy ideig. Vállalni kell hogy az embernek benyomják a vörösvérsejteket, olyankor valóban egy kicsit jobban vagyok. Hol rosszabbul vagyok hol jobban. Ennél borzalmasabb dolgok is vannak  a világban. Ha rákos áttétes Böröcky Józsefre gondolok, akkor csendben maradok az én problémámmal. Amig nem tesznek be a sterilszobába, és igy kezelhetö vagyok egész jó. Utána meg mindegy. Az életnek addig van értelme amig az ember emberhez méltó módon ellátja magát, az egészsége helyreállitható,  Ha egyszer majd hetekig nem birok felkelni, ha a beadott vér nem használna, ha minden lehetöség elfogy akkor jobb olyan állapotban lenni amikor már nincs probléma.Senkinek nem okozok gondot, esetleg sirnak egy kicsit, de az idö meggyógyitja öket is elengednek, mert rájönnek, hogy ha életben maradtam volna még pár hónapig akkor az már nem élet. Akkor lenne nagy baj, ha átcsap leukémiába, akkor aztán már tényleg elég lesz az egészből. Amig vagyogatok, az még jó.Van akiknek soha nem fordul át, az esetek 25 százalékában megy át leukémiába.A bioboltos eladónö megmondta amikor bementem hozzá elöször vásárolni hogy állitsam rá az agyamat a gyógyulásra, elöre szuggeráljam be magamnak hogy jobban vagyok. Van akarateröm, van bátorságom, végigcsinálom az alternativ gyógymódokat.Az orvosoktól is elfogadom amit tesznek értem,csak  a kockázatos csontvelőátültetést nem.

 

Taktus Creative Commons License 2011.09.07 0 0 110

Hú most hogy így leírtad a szüleidet is,igen nehéz életed lehetet,én elve apás voltam gyerekként,így bele se merek gondolni,nekem az elég volt amikor infartust kapott apu,nem is tudott róla,vizsgálatkor derült ki és nem is engedték haza így 20 évesen,mert elég bonyolult az itthoni helyzet,anyu nem itthon dolgozik,hétvégén tudott csak haza jönni és anyagilag nem álltunk jól,sehogy se, csak napró.-napra,mindent nekem kellett intézni,szívkatéterrel kellett Pestre mennie,az jól sikerült,de a kórzházba mobilt nem lehetet hozni,használni jobban mondva és azt sem tudták megmondani hova fog kerülni,így itthon is futkostam hozzá,mi van,utána meg telefonon kellett nyomoznom hova is kell mennie majd,mert 3 kórházról is szó volt.Én már ettől ki voltam akkoriban,akkor belegondolni neked milyen nehéz lehetet már alíg 13 évesen.Utólag is résztévem igen nehéz lehet.Én a mamám elvesztését sem dolgoztam fel még,akkor milyen lehet a szülőt elveszteni fiatalon.

 

De nagyon igazad van,nem is ismert,én is csak itt hallottam erről a betegésgről és még most sem értem pontosan ez mi is.De milyen igaz,akinek nincs internete,vagy nem tudja használni mert azért 40-50 évesek közül sokan nem tudják kezelni sem,van aki még mobilt sem tudja kezelni rendesen, csak felhívni valakit és ezzel kifújt,az internet meg kínai neki,vagy épp olyan anyagi helyzetben van,hogy nem tud internet közelébe jutni,akkor az nem tud emiatt semminek sem utána nézni,nincs semmi lehetősége,sajnos sok ember mellett senki sem áll ott,hogy segítsen,akár csak azzal hogy utat mutat,vagy meghallgatja.

Amiket leírsz azok igen nehéz dolgok,ez az 5-10 év ez meg úr isten,ezt még felfogni sem tudom,ezt elfogadni,megérteni,együttélni ezzel a tudattal az nehéz,erre nincs megfelelő szó.Sajnos az is igaz amit írsz,hogy a gyógyszer felírását is úgy kell kihúzni,kikönyörögni belölük.Tudod mivel nem vagyok benne,nem ért még ilyen csapás,hogy egészséges ember hirtelen maradandóan beteg lesz,fizikális értelemben ,ami aminden napokban is gátolja,legyengíti ezért nem is tudok úgy hozzászólni.Van beteg unokatesóm,de ő születése óta az,ezt szokta meg,és én is mivel a közelébe nőttem fel,neki ez a normális,és ez a nem mindegy hogy te meg egészséges voltál és akkor meg szembesülnöd kell a betegségeddel és a fizikai,mentális állapotod is legyengül.Akik betegek voltak a családomba azok rákosak voltak,az is nehéz,de távolabbi rokonok révén az ő fizikális leépülésüket nem láttam,csak a mamámét és az megrázott,meg az említett fizikálisan és mentálisan sérült unokatesóm aki megérint,mert az ilyen fiatalokat,gyerekeket igen lehet szeretni,mert őszinték,ha valamit mond nem bántásból,vagy hátsószándékkal,ami  a szívén az a száján és egy jó szónak már örül is.

 

A te helyzeted merőben más,hisz egészséges voltál,és neked még a szülők elvesztésével is meg kellett bírkózni.Ezt még elképzelni se tudom.Csak meghallgatni tudlak és beszélgetni..

Előzmény: msz67 (109)
msz67 Creative Commons License 2011.09.06 0 0 109

A különféle gyógyitók kiegészitik egymást az életemben, az orvos tud papirt adni az állapotomról, a kinezilógussal el tudok beszélgetni,egy csomó jótanácsot kapok, a gyógyitó mondja a szöveget és én ellazulok. Egyik gyógymód nem müködne a másik nélkül. Hiába mennék csak a termszetes helyekre, nem lenne papirom a betegségemröl,mert a papirt fogadják el mindenhol ha esetleg segélyt kérek, vagy a leszázalékolásnál, de ha csak az orvoshoz megyek nem gyógyulok csak kezelnek, vizsgálnak. Meg van nekik szabva mit mikor és miért csinálhatnak meg mit kell csinálniuk, akkor is ha halálra szadiznak.Sokat segit, hogy sokat sugnak többen is természetes dolgokról készitményekröl. A kineziológus meg a gyógyitó nem tud papirt irni az állapotomról, amit hivatalos iratként elfogadnak.Mégis náluk gyógyulok jobban. Maguktól az orvosok a vitamint nem irják fel, én kértem hogy irjanak E és A vitamint.A C vitamint nagy dóisban szedem.Mellette a gyógyteákat, apróbojtorján, csalán, ferro folgamma, folsav,A folsav volt az egyedüli amit orvos ajánlott. A ferro folgammára én kérdeztem rá. De mi van olyanokkal akik nem tudnak netezni, vagy akiknek nincs aki felnyissa a szemüket az alternativ gyógymódok irányába? 

msz67 Creative Commons License 2011.09.06 0 0 108

sokszor az is segit, ha az ember kiirja magából a problémával kapcsolatos gondolatait. Könnyebb elviselni a viszontagságokat. Az orvosal nem lehet hosszasan beszélgetni elmagyaráz pár dolgot, a legszükségesebbet, meg amire rákérdezek, pedig ismerös aranyos orvosaim vannak.Az elözö helyen még ennyit sem mondtak, egyik befolyásosabb látogatóm bejött a kórterembe ahol három öreg nénivel feküdtem, az egyik maga alá csinált néha pelenkázták forgatták mosdatták. Egyik néni meg ott halt meg mellettem, egyszercsak evittek a másik helyre.Itt nem maradsz, mert rossz hatásal van ez a hely rád, itt betegebb leszel, pakold össze a holmidat és megvan az uj helyed. Azóta vagyok jó kezekben. A hátam mögött csináltak nekem helyet, egyszercsak kocsival átvittek hálóingben ahogy voltam. 

msz67 Creative Commons License 2011.09.06 0 0 107

HIÁBA VANNAK MELLETTE SOKAN, hiába rendes velem mindenki, sajnos a problémát nem tudják eloszlatni, még az orvosok sem.Az élet soha nem lesz olyan mint azelött amikor ilyen dolgaim nem voltak, ebböl meggyógyulni nem lehet, legfeljebb csak jobban lenni idönként.Ez egy életminöség romlés, bármit csinálok, a szervezetem az elrostosodott csontevlö miatt már soha nem lesz a régi. Csak addig van értelme az életnek, amig az ember egészséges. A sok torokgyulladást tuléltem, elmultak, visszajöttek, de ez állandó lesz. 5-10 évet élhetek még ugy, hogy havonta adják a vért, mert a csontvelö nem képes vörösvérsejteket termelni, késöbb majd a lépbe mehet át a vérsejt termelés.Rengeteg mindent elolvastam, néha küldik is a linkeket. Az orvosokból harapóófogóval kell kiszedni a mondókát,szépen kifinomitják leegyszerüsitik a mondandöt, meg felajánlják, kérdezhetek.A csontvelö átültetést sem mondták, egyszer megpenditették, hogy szükség lehet rá,a kineziológussal sokszor öszintébben tudok beszélni a porblémámról, nem feszengek, nem remegve megyek be mint a föorvoshoz. Jövö hét közepén már meglesz a három hetes vizsgálat lelete. Azt magyarázták, hogy a gént keresik ami okozhetta.Kérdeztek anyám és apám betegségeiröl.Apám 13 éves koromban meghalt szivrohamban, nem tudom milyen betegségei voltak. Anyám veserákos volt, akkor én 25 éves votam. alig találtam valami papirt az állapotukról. Soha nem is foglalkoztam ezzel mindig próbáltam elöre nézni. Van két pótanyám is egy pótapám, vannak barátok, szerencsére nem vagyok egyedül.állandóan csörögtt a mobilom a kórházban. Eredetileg vérképzöszervi betegeket kerestem itt,de nem nagyon látok hasonlókat. Néha ha jobban ki vagyok borulva,jólesik betegtársakkal gondolatokat cserélni. Olvasom a csontvelöátültetettek blogjait, Szeretnék képben lenni. Az ismeretségi körömböl hozzám hasonlóan senki sincs képben, mert ilyenröl amig nekem nem volt nem is hallottam.Ritka betegségem van. Ha rákeresek a google-ban akkor is alig van magyar olldal sokkal inkább angol. Az egyik ismerösöm azt mondta, elmegy az orvosegyetemre haematolgiából szakvizsgázni, mert amióta ez a bajom ezt olvassa. Mindig az érintetteket érdekli a probléma. Azelött meg nem néztem volna orvosi honlapokat.

Taktus Creative Commons License 2011.09.06 0 0 106

Igen jól teszed hogy minden hétvégén ha teheted akkor mész a levegőre,vidékre és hogy természetes anyagokkal próbálod szinten tartani,javítani a betegséged ennek igen örülök.Igazából csak elképzelni tudom hogy miken mehetsz keresztül.Ájuldozásom,légszomjam és ezálal nyaranként általános gyengeségem ha elhagytam a szobát és levegőre,napra menten nekem is gyakran volt iskolás koromba,ezt a részt teljesen át tudom érezni.Igen rossz,folyton féltem,szorongtam hogy vajon rosszul leszek e,meddig bírok elmenni,szerencsémre kinőttem,de sok mindenben gátolt.A sírógörgy,halálfélelem,a gyengeség,fáradékonyság iszonyatos lehet,ezt csak az tudhatja valójában szerintem aki benne van,nekünk csak a beleérzés marad.Szörnyű lehet az biztos,mindig félni,meg nem tudni hogy leszel másnap,mennyire leszel erős,mire számíts.Teljesen megértelek hogy te egy egészséges ember akarsz lenni,pont ezzel az egész procedúrával is az a bajom,hogy akik valóban betegek megint azokat szedik újra elő,nekik állítanak fel újra nehézségeket,nem azt piszkálják akit kellene.A idősebb hölgy is szerepelt a tv-ben hogy  a rokkantnyugdíját akarják felülbírálni stb.,de a gerincét,kezét,lábát sokszor műtőtték.Ilyen hölgyet mért piszkálnak,le van írva hogy hányszor esett át műtéteken,ahogy van akin már kívülről látni hogy rokkant,csonka testrész,donga láb,vak,stb.

 

Egy biztos kell valamit tenni mert túl sok a rokkant nálunk,ill az állrokkant  országos viszonylatban is és iszonyatos bevételt visznek el a kasszából.De a korai nyugdíjasok száma is más országokéhoz képest igen magas,a kereső emberek,akik valóban dolgoznak meg kevesen vannak,meg  akisebbségi helyzettel is kellene valamit csinálni,mert a mostani  rendszer igen rossz ,a segély nem megoldás.

 

Gondolom várod már a hétvégét egy kis kikapcsolódás,szabad levegő.Remélem most sokat pihensz és mindig van azért a közeledbe valaki társaságként,vagy kicsit beszélgetni,segíteni.:)

Előzmény: msz67 (105)
msz67 Creative Commons License 2011.09.05 0 0 105

Tényleg ha belegondolunk minden munka veszélyes, már az emberi  tényezök miatt is.Fölösleges vegzatura zajlik ahelyett, hogy mindenki a munkára fgyelne és nem egymás kikészitésére.Mindenki félti a kis helyét, és kikészitik a gyengébbet.Mindezzel együtt örültem volna ha soha nem tudom meg mi az a leszázalékolás elötti vizsgálat. Azelött egészséges voltam csak a sok torokgyulladás volt, de sokszor nem is zavartattam magamat bementem,Az ájulások az utobbi idökbrn voltak, elöször ideginek hitték. Mostanában amióta szedem a természetes dolgokat, nem ájuldozom, olyan van, hogy fáradtabb vagyok,

Jót tesz a friss levegö, azért is megyek el hétvégente a városból.

Ha meg tudnám uszni a csontvelőátültetést sokáig az jó lenne, ha már nem vagyok rosszabbul az is nagy dolog. Tavaly decemberben meg januárban  nagyon vacakul voltam, ájuldoztam sirógörcseim voltak,néha halálfélelmem, nem mertem néha utcára menni, mert féltem hoy rosszul leszek. Tavasszal nem hittem volna hpgy az öszt megérem, Ahhoz képest jól érzem magamat.  Összeszedem magam a természetes gyógymódokkal és megmutatom mindenkinek, hogy jobban leszek.Egy csomó pénzt hagyok a bioboltban, de megéri. Jövö héten valamikor megjön az a hosszu idejü vizsgálati lelet is.Telefonálni kell, és ha mondják akkor bemenni elbeszélgetgésre, valamikor szeptemberben is kapok vért. Az orvosok nem reklámozzák a vitaminok jó hatását, ök irják amit nekik megszab az OEP, én meg mellészedem a vitaminokat, gyógyteákat. Szerintük nem árt. A kineziológusról meg a gyógyitórol nem tudnak, mert még a pszichiátriára tennének.Én sem hittem ezelött ilyenekben.Orvoshoz mentünk mindennel. Egy barátnöm kezdett természetes dolgokról beszélni, a gyógyitó meg az ö szomszédasszonyával jött, beléptem igy olcsóbban kapom a termékeket.Sok mindennek utánaolvastam természetgyógyász fórumokat nézegettem, egy rákból gyógyult növel is beszéltem.Müködnek ezek a dolgok, és nem sokkal drágábbak a gyógyszereknél. Egy mellrákos nö is szedi a homoktövistolajat, két éve mütötték már dolgozik. Füben fában orvosság!

Taktus Creative Commons License 2011.09.03 0 0 104

Lifefunny vagyok,csak az ismerőseim szóltak hogy egy másik oldalon egy fiatal fiú is ezen a néven fut és így válani próbáltam,ne legyen keveredés.

Előzmény: msz67 (102)
Taktus Creative Commons License 2011.09.03 0 0 103

Szia!Örülök,hogy jól vagy és túl élted és hogy csak a szükséges mértékig kellett végül levetkőznöd.Teljesen igazad van igen furcsa a mi világunk,nekem is van az ismerettségemben akinek nincs semmi komoly baja és mégis le lettek rokanntosítva,most van egy 50 éves aki alkolista volt,de már jól van és tud rendesen dolgozni,dolgozik is,azért durva tudod mikor adnék neki pénzt,mert elitta az agyát egykor.Aztán volt egy enyhe aszmás rokon féleség,annyira volt komoly nála,hogy feketén aerobic oktatást végzett,aztán egy kiabálos utca beli aki otthon sem dolgozik,gazosodik a kertje,boltba nem jár,de telefonos vásárlásokat azt csinál,meg számlát és sír-rí az ingyen pénzért milyen kevés.Aki 40 évet lodolgoz sokszor az nem kap meg 60 000 ft-ot,ilyenekenek meg osztogatják.Aztán meg nevetséges hogy felül vizsgálják a rokkantnyugdíjasokat,már megint azokat szedték elő,akik valójában betegek,nem a lébecolokat,mennyi pénz ment már el a áll rokkantakra az adófizetük pénzéből.

 

aztán itt vannak az egyenruhások,a szoc. egyenruhások akik 40-43 évesen már nyugdíjasok 100.000 ft vagy még több nyugdíjjal,van ilyen rokonom,na fél,vagy harmad árért lakásokat osztogattak,a mi pénzünkből megint,aztán juttatásokat is,meg csak az üres laktanyát őrizták,tűzoltoknál van aki életében nem oltott tűzet,a szomszéd fél falúja az és sok nyugdíjas van már köztük,akikre ez igaz.Ott sincs olyan hogy állandó veszély,akik már oltottak nem egyszer tűzet,voltak igazi bevetésen,azok igen kapjanak juttatásokat,kedvezményeket,de aki nem az ne kapjon,mire fel,rendőrőknél is aki irodista,vagy zenész annak is jár a korai nyugdíj.éKérdem én mire fel?Nem mindenki volt veszélynek kitéve,nem minden utcai járőr üldözött már bűnőzőtt.Ezek a dumák kiakasztanak.Aki rakott már le valamit az asztalra annak utána lehet járni,annak adjanak,de aki nem annak nem kell semmit adni.Aztán a 3 szakma középiskoláit is,tanulóit ami pénzünkből etetik ingyen,igen jó kajákkal,ingyen nyelvoktatás,aztán ingyen kolesz,nyáron ingyen pénz és még lehetne sorolni.Mind-mind az adófizetők pénzéből,mennyi pénz kiesés.

 

Más tanulókra nincs ennyi pénz,meg ha egy diplomát szerez ennyi hacacárét sem kerítenek körülöttük.Az még fasza az egyenruhás fiatalon elmegy jó nyugdíjjal és még a legjobb helyeket is elveszik a munkavállalóktól utána és sírnak,meg jönnek azzal nekik jár ez meg ez.

 

Más szakmák is veszélyesek,:1, -ápoló-orvos,életekkel játszik,súlyokat emel stb.,2, -kőműves:magasban dolgozik,melegben,3,-gyárimunkás sokszor sűtétben,melegben vagy lámpafénynél gönyed,súlyokat emel,veszélyesek az eszközök.4?- hegesztő,füstök,égés veszély,5,-festő:veszélyes anyagok,nehéz fizikai munka.

 

És még lehetne sorolni minden munkának van veszélye,káros hatás akkor mindenkinek járna hogy 50 évesen nyugdíjas lehessen jó pénzért,ha ezek az emberek is tudnak 65 éves korig dolgozni,az egyenruhások is.

 

 

Bocs eltértem a témától.De így érzem.Aki valóban beteg azt piszkálják,azt minden féle nehézségnek kiteszik,aki meg nem az azt nem macerálják!!!

 

Ha már így felemlegeted a iskolaorvos és a munkaalkalmasságit is,mind kettőnél valójában törényileg biztosítani kellene a szermérem érzet védelmét,csak a kellő mértékben levetkőzés,csak a munkájához valóban szükséges vizsgálatok elvégzése és egyenként,külön.Ahogy elvileg orvostanhallgatók,vagy ápolótanoncok sem mehetnének valójában a páciens hozzájárulása nélkül be a vizsgálatára.Erről írodott is valahol egy cikk,csak erre tesznek itthon egy nagyot.

 

Én csak 3-4 évesen voltak kórházba skarláttal,akkor még ott kezelték,szülök csak ablakon keresztül nézhettek minket és nem sokat törödtek velünk az ápolónők,egy csomó kisgyereken lógtaka ruhák,vagy fordítva voltak.Én a tesómmal kerültem be,tetanusszal injekcióztak,meg akartam szőkni,mert nagyon csípet és féltem is,egy beteg nagyobb lány vigyázott bennt ránk.Korábban meg gennyes mandula gyulladás miatt kaptam tetanusz kurát,csak egy fital,kedző orvos volt hozzám kedves,annyira féltem,hogy a vizsgálóágy alá bújtam,de ő adott lidokaint és kicsalt így nem fájt,meg beszélt hozzám.Ő még emberséges volt.

 

 

Örülök,hogy jobban vagy és mész megint kikapcsolódni,igen jól teszed,gratulálok hogy ilyen bátor voltál.

 

vicces az egész,hisz régen ha valaki nem dolgozott elvitték a rendőrők,mindenkinek volt munkája,most meg sorban állnak érte.Én is igen sokáig próbáltam elhelyzkedni sikertelenül elég sokáig,a munkaügyikben munkát nem adtak,csak leigazolták hogy ott várakoztál kb 2-3  órát,mástól meg megkaptad hogy aki nem akar dolgozni stb..Aztán amikor az ő pici fia került ilyen helyzetbe akkor hallgatot .

 

Persze azt is igaz van aki nem is akar dolgozni,de több olyan ismerősőm volt aki akart és nem talált és a végén minden önbizalmad elveszted azon filózol már,hogy milyen munkát tudnál te egyáltalán elvégezni,mire vagy jó.Aki nincs benne az nem tudja ez is milyen nehéz.

 

 

Amit írál igen sok igazsággal van tele.

 

 

 

Előzmény: msz67 (102)
msz67 Creative Commons License 2011.09.02 0 0 102

Elég türhetöen vagyok.Minél távolabb kerülök a kórházi kezelléstől, az orvostól, annál jobban érzem magamCsak két három hét muva kell visszamenni, addigra meglesznek a leletek is.Addig nem is gondolok rá. A leszázalékolás miatt meg jőn a levél..Szedem a kis természetes bogyóimat, iszom a gyógyteát, a céklalevet. Étvágyam nincs, de én egészségesen sem tudtam sokat enni. A nagyanyám meg az anyám állandóan tömtek volna, de én pár falat után jóllaktam mindig is. Gyermekkoromban is fennakadtak azon hogy sovány vagyok, tömtek vitaminnal.Volt valami Polivitaplex csokipasztilla,mindig adtak belöle nekem, mellé sok c vitamint-Most hétvégén megint eltünök.Kikapcsolom az agyamat a problémáktól.

msz67 Creative Commons License 2011.08.31 0 0 101

megvolt a jelenés, adatfelvétel,amikor már a papirokban van, le kellett venni a felsöt, de szerencsére a melltartót hagyták.Szivhalgatás vérnyomásmérés, járáspróba, lehajlás, sarokra álás, minden hülyeség, a szemhéjamat nézegették, egy katonás doktornö volt.Egy anyajegyszerüségen akadt fenn. Eredmény késöbb. Átnézte a papirjaimat amit vittem bent elötte is egy halom papir amit beadtam.Megvolt a lóvásári mustra, mert hirtelen az jutott eszembe róla. Valami olyasmi, mint amikor régen az urak a cselédeket mustrálták.Én nem tudom mért vgynak ide emberek. Inkább dolgoznának ls örülnének hogy nincs ilyenre  szükségük.

msz67 Creative Commons License 2011.08.30 0 0 100

Tiszta ideg vagyok, pedig nem fognak fájdalmasat csinálni, de maga a fehér köpeny félelmetes.  gombóc a torkomban van. Még annakidején is amikor munkaalkalmasságira kellett menni, azt is nagyon utáltam.Azon paráztam hogy megadják e az alkalmas bélyezöt.Tök jó vot kijönni a lebélyegzett papirral. Kellett menni börgyógyászatra is, végignéztek adták a papirt.A tüdőszürből kellett igazolás, akkor volt a legjobb amikor mindennek a végére értem megkaptam az alkalmasságit és elengedtek a fehérköpenyesek.

msz67 Creative Commons License 2011.08.30 0 0 99

Tiszta ideg vagyok, pedig nem fognak fájdalmasat csinálni, de maga a fehér köpeny félelmetes.  gombóc a torkomban van. Még annakidején is amikor munkaalkalmasságira kellett menni, azt is nagyon utáltam.Azon paráztam hogy megadják e az alkalmas bélyezöt.Tök jó vot kijönni a lebélyegzett papirral. Kellett menni börgyógyászatra is, végignéztek adták a papirt.A tüdőszürből kellett igazolás, akkor volt a legjobb amikor mindennek a végére értem megkaptam az alkalmasságit és elengedtek a fehérköpenyesek.

msz67 Creative Commons License 2011.08.30 0 0 98

Összeszedtem minden leletemet, még a gyerekkori mandulamütétes zárójelentést is,Gyermekbetegségem nem volt sok, csak a bárányhimló.Kanyaróra adtak valami oltást, általánoosban, skarlátom nem volt.Kisebb megfázások, manduagyulladások, torokgyulladások voltak, de nagyon sürün.Azzal nem kellett kórházba kerülni. A mensielmaradás volt, évekig aliig volt prblémám a torkomon kivül, most meg egymás után minden.Kikérdeznek gondolom Ádámtól Éváig mindent.  Egész életemben nem volt annyi egészségügyi papirom mint mostanában. Holnap viszem magammal az egész dossziét, remélem csak azokat nézik át,de be is van adva egy csomó mindennek a fénymásolata mellékletként. Még az elözö háziorvosom adta a beutalót a bizottság elé, de  közben uj orvosom lett. Nagyon aranyos, voltam már nála.   Van leszázalékolt ismerösöm, aki azt mesélte hogy nagyon átnézik szinte évente két évente megy vissza, egyik lábán hiányoznak az ujjak, egy csomó baja van és mégis egy félórát mustrálgatják. Kiváncsi leszek khez kerülök. Legalább ide egyedül kell bemenni, a suliorvosnál együtt voltunk bent lányok,Már gimiben csak kettesével hármasával, de még általánosban egy csomóan egyidöben, egyik csoport az asszisztens elött a másik a doktornéninél. A fogászaton egyenként mentünk be.

Még jó hogy a nögyógyászatra egyedül lehet bemenni. Az influenza oltás egy adott napon a a háziorvosnál, akkor egyidöben megyünk be egy páran nök külön , férfiak külön.. Itt nem tudom hogyan müködik, de leszázalékolt ismeröseim szerint megalázó a bánásmód. Ha jobban is lennék, nem tudok elhelyezkedni majd sehol, nekem eszemben sem vot, hogy leszázalékoltasam magam ugy mondta az orvosom, mert lejár a táppénzjog,és valami jövedelem kell amig kezelnek. Más meg kitalál magának nyavalyákat akkor is ha egészséges, mert nem akar dolgozni.Furcsa egy világ ez.A beteget meg ugy beszélik rá. Egy igazi beteg nem örül ennek, hogy bizottság elé megy.Akkor már nagy baj van, ha ezt felajánlják.

lifefunny Creative Commons License 2011.08.30 0 0 97

Majd gonolok rád és szorítok,hogy holnap minden oké legyen és a bizottság tagok emberségességből jeleskedjenek.Ez olyan butaság hogy egy 13 éves kislánytól azt várják felnőttként viselkedjen,még csak gyerek,sokszor mi felnőttek is megijjedünk és gyerekként viselkedünk,érzünk akár.Az biztos aki nem tudja az embereket kezelni,annak nem olyan munkahelyet kellett volna választania,ahol nap,mint nap emberek,gyerekek veszik körül ez jó pár óvónőre és tanárra is igaz.Igazából már gyerekkorodban is volt neked elég kálváriád és elég sok rossz tapasztalatod,élményed.Remélem holnap minden jól fog menni,megérdemelnéd már végre.Elég megterhelő lehet havonta vérátömlesztésre járni,nem könnyű neked.Az is igaz,ha betegeket látunk,azok vesznek körül akkor azok hatással vannak ránk akár még betegekké is válhatunk,vagy lassabban gyógyulunk.Azt sem értettem soha mért jó a másikat rémísztgetni,félelmet okozni másnak.A természetes gyógyításnak,szereknek évezredes kulturájuk van,csak még annyira nem ismertek itthon.

Előzmény: msz67 (96)
msz67 Creative Commons License 2011.08.29 0 0 96

Köszi, van hitem, szedek A,B  12  C,E vitamint, algakivonatot, Folsavat,bio céklalevet iszom amellé amit az orvosok mondanakRelaxálok, wgy gyógyitó mondja a szövget néha telefonon is kezel.El kell képzelnem a vérsejtjeimet, ahogy szaporodnak.Megkapom a vérátömlesztést egy hónapban, irtak Medrolt, az hormonos, félek szedni. két hét mulva megjönnek a hosszu iideje tartó vizsgálatok eredményei is, szeptember közepe felé megyek be a dokihoz a leleteimet átnézi, akkor csak beszélgetni, valamikor hónap végén megint vért adnak.Egy hónapban egyszer kell szerintük.Ha szedem ezt a sok természetes dolgot jobbban vagyok, ha nem látok fehérköpenyest akkor mégjobban.

Ott a betegkörnyezet az embert lehuzza csak.Jajgatnak a többeik is,én is ha fájdalmasat csinálnak.

Emlékszem gyermekkoromban is az egész kórterem bögött, én is bömböltem a szép uj cuccaimban amikor anyám ott hagyott,Akkor mg nem lehetett egész napokat ücsörögni a gyerekek mellett a szülöknek.Tizenhárom éves nagy lány voltam, én voltam az egyik nagylány akitöl nem bőgést vártak volna.Egész éjjel sirtam injekcióval fenyegettek, ha nem hagyod abba kapsz egy injekciót. Valami végbélkupot hoztak néha amitöl aludtunk. Szerencsére a sebem nem szakadt fel. Nem jó az a környezet a betegnek.Betegebbek leszünk.Az idegen is a többi csaj egy csomó rémtörténettel traktált,ott is kifelé jönni volt jó. Amit tudok rásegitek a gyógyulásra,ha tehetném csak természetes szereket szednék. A természetgyógyász papirjaival nem mehetek a bizottság elé.Szerdán kell menni.

Előzmény: lifefunny (95)
lifefunny Creative Commons License 2011.08.29 0 0 95

Szia!Tudom nem rák,azt hogy pontosan mi is a betegséged nem tudom,de sokszor van hogy azt mondja az orvos  a betegnek már csak pár hónapja van ,mert olyan stádiumban van és egy természetben lévő szer,gyógytea,gomba kivonat stb ezt megcáfolja a végén.Ezért is mondom vannak csodák és kell egy ennyire nehéz helyzetben valamiben hinni.De jó ötlet hogy a természet gyógyászoddal beszélj tud e valamit javasolni,persze ha más gyógyszereket is szedsz,akkor az orvosoddal jobb egyeztetni,ne hogy valami baj legyen belőle.A lényeg ne add fel,legyen kapaszkodod és legyen valamiben hited.Nem rég még az izomsorvadásosokra és a klerozis multiplexes betegekről is lemondtak,azt mondták nincs se gyógymód,se gyógyszer ami segítene szinten tartani a betegséget,vagy akár kicsit  feljavítani az  egészségügyi állapotot,és most a már láttam műsort ahol megmutatták hogy izomstimulátoros műszerrel egy addig alíg járni tudó klerozisos úgy ment mint az egészségesek,vagy őssejt segített a szinten tartásban,és feljavításában izomsorvadásos vagy oxigén hiányos embereknél.Volt olyan oxigén hiányos kisgyerek aki se ülni,se reagálni,se fogni,fordulni stb nem tudott és el kezdett a szemével kapcsolatot kötni és mozgása javult.

 

A lényeg bár teljesen más a betegséged,de korábban itt,ezeknél is azt mondták nincs semmi ami segíteni és mégis lett.A lényeg,hogy hiddj valamiben és ne add fel.És igen egy nagy igazság van a történetedben a szép,új ruhákkal,játékokkal nem lehet a fájdalmat,a félelemet,a rossz élményt elfeledtetni.Nem hiába mondják de ez más szempontból is igaz teljesen senkit nem lehet megvenni.

 

Azért nem semmi ennyi szenvedés és küzdelem van már mögötted,sajnos csak biztatni tudlak.A hitt az most fontos és nem a vallásoságról beszélek.Az lenne jó ha lenne valami természetes gyógymód hogy legalább szinten tartani lehessen.

Előzmény: msz67 (94)
msz67 Creative Commons License 2011.08.28 0 0 94

Köszi de ez nem rák, ez a csontvelő rostos elfajulása, ahonnan visszaut nincs, esetleg jobb napok vannak.Lassitani lehet megállitani nem.Ez egy ritka betegség fiatalkorban.Mindenesetre megnézhetem,megkérdezem a természetgyógyásztól.Az orvosokban egyre kevésbé bizom, pedig rendes helyre vittek, Mostanában amióta beteg vagyok sok minden eszembe jut a gyerekkori betegségeimröl.

Emlékszem amikor mandulamütétre vittek, mindenből ujat kaptam. Anyám uj ruhákat vett nekem a Divatcsarnokban, azokat csomagolta be nekem.Szegény ugy akart nekem kedvet csinálni a kórházhoz, hogy uj cuccokkal vitt be. Nem sikerült, mert az uj cuccbkban is csak sirdogáltam, féltem. Amikor kijöttem akkkor is egy csomó mindent megvett ezüstláncot kaptam.

Jó sokáig nem kerültem kórházba, az idén kezdődött a kálváriám.

Előzmény: lifefunny (93)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!