Szeretnék vásárolni lapradiátort (Airfel) 4 csonkos (nem beépített szelepes) Lehet ezekhez is termofejeket csatlakoztatni? (valahogy úgy képzeltem, hogy csak a beépített 6 csonkoshoz lehet, mert abban van "belül" összekötve a előre és visszatérő) Magyrul fog működni, hogy csak az előremenőre van felül rátéve ez a termófej?
Sokat tanulmányoztam a fórumot és időközben több fórumostól kaptam sok jó tanácsot.
Ezek alapján összeállt a fűtésem terve és meg is vásároltam hozzá mindent, már "csak" össze kell szerelni.
Előtte azonban még szeretnék egy utolsó kontrollt.
A tanultak és tanácsoltak alapján megosztanám veletek a csőkapcsolási vázlatom.
Előre is elnézést, de kicsit összevissza, mert próbáltam igazodni a meglévő csövek elhelyezkedéséhez is.
Kérem, hogy nézzétek át, hogy van-e valami szarvas hiba benne.
(A kazánon lévő 2db 2"-os golóscsap mindig zárt állapotban van. Csak áramszünet esetén nyitnám ki és ekkor megmaradna a régi nyitott gravitációs rendszer. Ez amolyan vész megoldás hosszú áramszünet esetére.)
Még két dologban nem vagyok biztos, ebben kérném a segítségeteket?
1. Ha a puffer alsó csonkjára nem teszem be az 1"-os rugós visszacsapót, akkor a gázkazán szivattyúja nem fogja kiszívni a vizet a pufferből az alsó csonkon keresztül?
2. A VTA572 szelep hideg ágába, ha nem teszek rugós visszacsapót, akkor az előzőhöz hasonlóan nem fogja a gázkazán szivattyúja a pufferből kiszívni a meleg vizet, vagyis keringtetni rajta keresztül? Nem szeretném, ha a gázkazán a puffert is fűtené feleslegesen.
Semmiképp sem szeretném, hogy a gázkazán szivattyúja a pufferre rádolgozzon, vagyis a gázzal nem szeretném fűteni a puffert. Illetve azt sem szeretném, hogy a puffer visszahűljön a kazán vagy a lakás felé.
a horror összeg 800e volt engedélyre és tervre, és abban kivitelezés sem volt. 150e ehhez képest barátságos végösszeg. A csonk már a telken belül van, a pénzügy részét ennek az esetnek nem ismerem.
Miért nem a végleges helyére a fogyasztókhoz. Ami egy kazán és valószinű egy tüzhely.
Tehát : gázvezeték a főelzárótól az épületen kivűl a gázmérőig. Ezt úgy hivják hogy méretlen gázvezeték - mérőhely kialakítása - mérő /azt a szolgáltató hozza majd ha minden stimmel / a mérőtől a fogyasztókig a mért vezetékek. Ezt praktikus egyszerre elkészítetni. Szánj rá kb. 150 et. Ha hosszúak a vezetékek, még többet.
Hallottam egy horror összeget, hogy mennyibe kerül telken belül meglevő gázcsonkból építkezéshez a házig elvezetést engedélyeztetni meg megépíteni. Hogyan szokás ezt megoldani?
Köszönöm, néztem csempeszelepeket is, de azok, már amit láttam, mind golyós szelepek voltak, az meg vhogy nem "csapszerű" nekem. Ráadásul a képen lévő B méret mindegyiknél rövid volt, nem ér át egy munkalapon, a tengelyhosszabító meg szintén nincs még feltalálva, legalábbis ahol én kerestem :).
Legközelebb amikor jönnek vendégségbe, hozzanak magukkal némi szerszámot meg fugaszilt és csinálják meg. Ez a legolcsóbb megoldás. Kapnak két cuppanós puszit és kész...:)
Arról nem beszélve, hogy - gondolom, bp-i, azért nem írt semmit - semmi pontos cím. Kb. úgy lett volna jó ez, hogy Bp. xx kerületben lenne a munka, lehetőleg a közelből keresek szerelőt, hogy ne legyen 3x annyi a kiszállás, mint maga a munka.
Sziasztok, Tanácsot kérnék. Asztali vízszűrőm (CLEANLIFE) van, csapra szerelt váltóval. Ezt a váltót mindenki utálja a családban, ezért szeretném kiváltani egy munkalapba szerelt egyszerű elzárószerkezettel, amibe flexi csövön jönne be a nagy nyomású víz, egy átalakítón keresztül meg a vízszűrő gumicsövébe. Viszont sehol se találok ilyen szelepet. Leginkább a mofém sarokszelep felelne meg, de azon egy mini tekerőgomb van, ráadásul rövid a szelepszár, nem ér át egy munkalapot. Másik ötlet a kombinált sarokszelep, ennek már nagyobb a tekerőgombja, de még szerencsétlenebb az alakja. Adna valaki tanácsot, egyáltalán létezik olyan megoldás, hogy egy munkalapból csak a tekerőgomb áll ki és azzal egy máshol kivezetett csapon jön ki a víz, vagy a 21. sz.-ban ez túl korai kívánság? Láttam falba szerelhető csaptelepeket, de azok mind a több 10eFt-os kategóriába tartoztak, ill zuhanyzó falába sűlyeztehetőt is de az meg mind keverőcsap volt. Esetleg létezik hosszú tekerőszárú mofém betét valahol? A képen lerajzoltam, kb mit szeretnék.
Valahogy ösztösen viszolygok az akril cuccoktól, bár nem mondtad, de lefogadom, hogy az!
Itthon kerámia van, nagyon szeretem, mert nem kopog, stabil, nem karmolódik. Most is örülnék, ha az új helyre kapnék ilyet 80x120 vagy inkább 130ban. Ha van, akkor is 70-80 ezer pénz.
Zuhanytálcát rosszul rakták be eredetileg és mozgásra hézag van a csempénél. Szeretnék keresni valaki aki megjavítja kiszállási díj nélkül. Tudom, hogy kis munka, de sürgős lenne! Üdv. Epné 06-30-878-1444
De visszaolvastam, és pont ezért javasoltam azt a megoldást. A melegvíz termelés szempontjából mindegy, hogy kombi, vagy csak fűtőkazánnal csinálod a melegvizet, ha!! tárolót is installálsz a rendszerbe. Itt a lényeg az időbeli eltoláson van. akkor is tudsz melegvizet készíteni, ha éppen nincs melegvíz elvétel. Ez nem úgy működik, hogy a komi cirkó melegvízkimentére bekötök sorba egy tárolót, így valóban nem lenne értelme, de ezt nem is így kell.
legegyszerűbb esetbe egy sima fűtőkazán kell neked, mondjuk 12 kW-al, meg egy indirekt tároló, ami létezik fekvő kivitelbe is. így a kazán előremenőjébe kell beépíteni egy váltószelepet, amit a tároló termosztátja fog vezérelni, tehát ebben az esetben is előnykapcsolása lesz a meleg víznek. Nem kell félni, hogy kifogytok a meleg vízből, mert bármikor rá tud fűteni a kazán, és a ház sem fog kihűlni, ameddig a meleg vizet termeli a kazán.
ugyanez megoldható egy kombi kazánnal is, csak kell egy plussz szivattyú.
ebben a kivitelezésben nem is kell azon gondolkodnod, hogy villanyal rá tudj fűteni, mert a kazán mindig rendelkezésre áll.
Itt nincs mindenkinek külön kéménye úgy tudom. Fsz, és 2.em van egy kéményen és a szerencsés 1.em.i valszeg egyedül. Mi földszinten. Tehát turbós is kilőve.