pekka528: Köszi a jókívánságot! Sajnos az autó annyira nem tökéletes, amennyire a hirdetésben szerepelt, de ezt tükrözte az ára is. Jelenleg az apróbb hiányosságokat pótolom, illetve az elektromos rendszerét ellenőrzőm, mert vannak benne gányolások. A hátsó felső ajtó szétrohadva, jobb első sárvédő sérült, ezek lesznek a következő javítások (aztán majd jön a többi, szép sorban...).
A klímát valószínüleg tölteni kell. Nézd meg, hogy behúz-e a klímakompresszor kupplungja. Az ékszíj az ékszíjtárcsát mindig pörgeti, de egy kis elektromos kupplung van benne, ami behúzza a tárcsát, és úgy kezdi pörgetni a kompresszort. Ha behúz, akkor valszeg a gáz fogyott el belőle, időnként előfordul az ilyen, főleg 10 év alatt.
kutisznak:
Haynes manual-ra semmi szükséged, ha kaptál az autóhoz CD-n szervizleírásokat, azokban MINDEN benne van. Azt még én írtam CD-re a srácnak. :)
Akitől vetted, régi barátom, 16 éve ismerjük egymást. :)
Igen, ismerem azt az autót, én adtam el annak a srácnak, akitől vetted.
Jól vetted, az utóbbi években nem nagyon volt használva a vas, és egy-két szokásos kivételtől eltekintve (hátsó csomagtér-ablak kerete) nagyon egyben van az a járgány. Azon kevés 3,9-es Range-ek egyike, amivel nekem sikerült Pesten 15-17 liter körül járnom, amíg nálam volt egy-két hétig.
Szia, kutisz! Tegnap, amikor elindultam autót venni, ezt a gépet is meg akartam nézni, de az első autó annyira megtetszett, hogy nem is nézelődtem tovább. Kíváncsi vagyok hogy leszel megelégedve vele, milyenek a tapasztalataid. Sok örömet kívánok hozzá!
Szia, Tie! Tegnap én is Land Roveres lettem, egy 96-os 3.9 Discovery személyében. Alapjában véve elégedett vagyok, bár vannak apróbb hibái az autónak, pl amit nagyon savallok, hogy nem megy a klíma, meg nem nagyon hallik be a v8 a fülkébe... elöljáróban ennyi, késöbb még benézek, most viszont rohannom kell. Köszi a jótanácsokat!
Időközben Range Rover tulajdonos lettem! Az autó 91-es, benzines, automata (papír szerint 84-es). Jelenleg az alapos átnézésnél, és a rendbetételnél tartok. Amit lehet, azt szeretem magam csinálni (apróbb javítások), de keresnem kell a környékünkön egy hozzáértő szerelőt is. CD-n kaptam leírásokat, de nem tudtam még az összeset átnézni. Mi a különbség a Haynes ill. a gyári szerelési kézikönyv között, illetve melyiket érdemes beszerezni?
- Alvazszam: Az autos anyos(menetirany szerinti jobb) oldalan elol az alváznyulványon.
- Motorszám: A blokkon a nívópálca melllett.
Sok olyan példány fut, aminek régi(70-es 80-as évek) papaírjai(és alvázya) van(nak), de maga az autó ondjuk egy 91-es donor segitségével megfiatalodott.
Ez még ömagában nem baj, csak nem árt tisztázni melyik alkatrész mikori, mert igy könnyeb kitalaálni ha alkatrészt kell hozzá rendelni.
Az 1m mellé még tengyél félre pár százezret, mert előfordulhat hogy költened kell az autóra. Ilyen idős vasaknál ez már törvényszerű.
Az alkatrészek nem különösebben drágábbak mint más hasonló korú és kategóriájú autónál. Sőt.
Csak nem mindegy hol veszed.
Lehet kapni hozzá haynes szervíz-kéziönyvet, illetve gyári szerelési könyvet is.
Ez utóbbi létezik elekrtronikus (pdf) formátumban is.
Célszerű ezeket az autókat a márkához értő szerelőhöz vinni.
Üdvözlet Mindenkinek! A közeljövőben Range Rover vásárlását tervezem (az elképzelésem benzines, automata, ha lehet gázos, ha nem, majd szeretném a gázt beszereltetni). Mivel nem eléggé ismerem a Range Rovereket, néhány információt szeretnék kérni: - hol keressem a gépkocsin az azonosítókat (gondolok itt az alváz- és a motorszámra), nehogy később meglepetés érjen, - max. 1 millót tudok a vásárlásra szánni, mit kaphatok ezért a pénzért (nem akarok a géppel versenyezni, max. túrázni olyan helyeken, ahol nem igazán van aszfalt), - mennyivel drágábbak az alkatrészárai a Rang Rovernek, mint egy hasonló korú más nyugati autónak, - szerelés (mennyire ismerik a szerelők ezt a típust), beszerezhető-e valamilyen szerelési dokumentáció hozzá? Egyelőre ennyi, de biztos még nyaggatlak benneteket a kérdéseimmel. Előre is köszönöm a válaszokat!
A Porsche BIZTOSAN NEM ugyanis a legismertebb német autómárka a Mercedes. Hogy melyik a világ legismertebb autómárkája azt nem tudom, de lehet, hogy a L R , mert olyan országok olyan pontjain is találkozhatunk vele ahová más autó nem jut el ;-)
Szerintem semmivel sem gyengébb minőséget gyárt, mint az agyon favorizált német gyártók. Nem akarom bántani persze a német márkákat; volt, van a családban VW (szinte teljes paletta), Mercedes, Audi, Ford, Opel - ezek többsége jó, nagyon jó autó (a csapnivaló Opelt kivéve), de egyik sem hibátlan..... továbbá engem egyik sem varázsolt el úgy mint az angol autók - forma, vezetési élmény, beltér, stílus tekintetében. Külföldi ismerősök, barátok tapasztalatai alapján a megbízhatóságuk sem rosszabb mint a többié....Nálunk azonban más a helyzet, ha egy Mercedesben, BMW-ben, Nissanban stb...ki kell cserélni a komplett automata váltót, fél motort, futóművet, akármit , a tulaj megmagyarázza, hogy ez csak egyedi eset lehet, a szerviz korábban elszúrt valamit és különben is..., meg egyáltalán...., de ettől még ez a legjobb márka. DE ha egy angol autóban a legkisebb hibát találnak, akkor az már csak egy sz@r angol...Saját tapasztalat : az egyik ismerős agyon szidta a céges Roverét, mert letört egy kisebb beltéri műanyag alkatrész, közben a saját kocsija állandóan szervízben volt, de persze az volt a sokkal jobb.... A Top Gear tesztelte az akkor új Range-t és Jeremy a szokott stílusában közölte, hogy végez a cég igazgatójának kedvenc háziállatával a gyermekei szeme láttára, ha a féléves teszt alatt valami elromlik, végül a 6 hónapos kemény teszt alatt mindössze egy apró alaktrészt kellett cserélni, pedig a típus legelső gyártási szériájából volt való....Az igazi fricska, hogy tudomásom szerint a legtöbb gyártási probléma a BMW uralom alatt 98-ban bevezetett Disco II első szériájával volt....
Jamieson: A Land Rovert sokan utálják, főleg az arculat nélküli autók tulajdonosai. Meg divat fikázni a legendás "megbízhatatlanságát" is - egy Land Rover nem romolhat el, nem akadhat el, mert azzal azonnal bizonyítja, hogy "csak egy angol beteg"... Sokaknak fáj, hogy a Coca Cola után a világon a legismertebb márkanév a Land Rover...
A hírszerkesztőnek komoly komplexusai lehetnek Angliával szemben, mivel egy hírblokkban szidta az unalmas formájú Ford és Volvo alkatrészekből összehajigált, Freelander II-t, valamint a többi unalmas formájú Land és Range Rovert és az érthetetlen módon felkapott London Motor Show-t....szerintem egy hírszerkesztőnek az lenne a dolga, hogy az egyéni véleményét mellőzve a tényekre támaszkodva minnél töb információt adjon át...az angol dolgok elleni utálatát vagy a hírekből csöpögő BMW imádatot tartsa meg magának :-(
"A mi számunkra mindez persze aligha lényeges, csupán az a fontos, hogy az új vezető, McGovern hajlandó lesz-e szakítani a Land Rover unásig ismert formavilágával, vagy a brit terepjáró-márka autói a kövekező tíz évben sem változnak szinte semmit."
Amúgy 3,9-es Discoval városban meg lehet úszni 18-19-ből. Geri 3,9-es automata Range-e is ennyit evett, de ismerek olyan 3,9 Vogue Range-et, ami 16-17 között ketyeg városban, bár ez ritka. Abban kevés km van, nem hajtják, és teljesen gyári állapotú, semmi emelés, tuning, meg ilyesmi.
Nekem is annyit eszik, sőt, nekem benzinből fix 25-öt, gázból 26-ot városban, ha nyomom neki, ha nem, de ennek más okai vannak. Ugye nehezebb az enyém (gázrendszer se két kiló, LoY tetőcsomagtartója se, a lökösöm, meg a sok cókmók, ami általában benne van, meg ugye nagyobbak a gumik, meg difizárak).
Egy 300TDi Discoveryvel nyugis módon el lehet járkálni 10-11 liter gázolajjal.
A TD5 valóban erősebb, kiforrottabb motor, de a 300TDi-nek az az előnye, hogy semmi elektronika nincs benne, tisztán mechanikus, adagolós turbódízel, egyszerűbb, ebből kifolyólag talán megbízhatóbb motor.
Alfrednak van összehasonlítási alapja, van 300TDi-je is, meg TD5-je is, igaz mindkettő Defi. :)
Discoveryben a kezdetekkor még volt 200TDi motor is, az a 300TDi közvetlen elődje.
Mennyit? Nagyjából a felét. Mármint a 2.5 TD a 4.2 benzinnek.
:-)
Nekem a 4.2 benzin automata Pesten 22-25 litert esz, Tie-nak kicsit kevesebbet.
:-)
A 300TDi-t (a Td5 előtti dízel) mindenki dícséri, nagyon rossz nem lehet. Én olyat próbáltam, Loy a megmondhatója, nem a motor miatt nem lett az enyém.
Üdv Néktek! Alfred, Atompyka köszönöm a segítséget!!! Atompyka: kicsit fázom attól a 4.2 benzintől, bár félelmem tudatlanságomból is fakadhat, úgy gondolom - és lehet hogy tévedek- a 2.5 dízel kevesebbet fogyaszt? Tényleg, mennyit is? Aztán még ott van az a félinfóm is, hogy a 99-től megjelnet Td5 jobb motor (erősebb, jobban fogyaszt) mint a korábbi, monjuk 96os 2,5 dízelek? Ti tudtok erről valamit? (a kérdést az motiválja, hogy rájöttem, valószínüleg nem elég a pénzem a 99 es TD5re és most egy 96os 2,5 dízelre izgultam rá, szóval?)
1. Az ótómata dízellel ugyanezt éreztem én is, amíg el nem éri elindulásnál a turbó bekapcsolásához szükséges fordulatot, lomhának tűnik. A 4.2 benya valahogy jobban megindul.