Sajnos nem vagyok tagja a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetségnek. A múltkori segítségem, csak amolyan extra dolog volt.
Abban tudok segíteni, hogy beszerzem a "Nógrád Megye Természetjárója", a "Karancs-Medves csúcsai" és a "Nógrádi vártúrák" igazolófüzeteit.
A Kéktúráét nem tudom beszerezni, csak Budapesten.
A"Kérdések és lépések" gazdái pedig nem igazán elérhetők. Én még pont el tudtam a hölggyel intézni a dolgot, de utána ő kiment az USA-ba. Talán Pálinkás Gabi még tud segíteni. 20/580-7688
Összefoglalva, három igazolófüzetet tudok neked beszerezni. Hogyan szeretnéd őket átvenni?
Viszont, tekintve, hogy 2007 telére topic szinten egy Naszály-túra körvonalazódik, javaslom, hogy tegyük a dolgot márciusra, egy teljesítménytúra-mentes vasárnapra.
Szeirntem egy forrásfelkereséshez ideális lehet egy jégveszte utáni, hóolvadás körüli, tavaszi brutális sárdagasztó túra.
Olvastam hogy tagja vagy a Nógrád megyei természetbarát szövetségnek. Tudnál nekem segíteni beszerezni a Kéktúra, a Nógrád megye természetjárója, a Nógrádi Vártúrák, a Karancs-Medves csúcsai illetve a Kérdések és Lépések túramozgalom igazolófüzetetit?
Vagdalthús!
Említetted még régebben a topikban, hogy topiktúraként meg lehetne csinálni a Lehel-forrás túramozgalmat. Áll még az ötlet?
Kedves Vagdalthús barátom, ezennel megragadnám az alkalmat, hogy jelentkezzem erre a topik túrára, mely ügyében úgy látom, igen jelentős szervezési feladatokat vállalsz magadra! Szóval egy fő!
Sajtótájékoztatón voltam délután a váci Madách Művközpontban.
2007. tavaszán jelenik meg a tervek szerint a Naszály első önálló turistatérképe, 1:20.000 méretaránnyal.
Szerencsém van, lesz nemcsak bepillantani a készülő munkába, de javaslatokkal formálni is azt. Új jelzett útvonaltervekkel is találkoztam, legközelebb januárban lesz szakmai egyeztetés, úgy fest, ott lehetek szintén.
A térkép Vác város önkormányzatának kiadásában jelenik meg, a cementgyár támogatásával, de nem kerül kereskedelmi forgalomba, hanem ingyenes lesz. Ennek ellenére nem lesz rajta kereskedelmi tartalom, hanem a hátoldalon túrajavaslatok, információk lesznek a hegycsoportról.
Egyúttal topictúrára is invitálom a népeket (amelyen remélem már végig is megyek, nem csak a rajtban leszek ott :-))
2007. januárjában, vagy esetleg februárban, valamelyik vasárnap (pl. jan. 14., mikor nincs teljesítménytúra) hirdetnék egy új topictúrát, a Naszályra, az útvonaltervem a következő:
Vác - Naszály-tető előbb a S-, majd a kék háromszög jelzésen (gyilkos emelkedő, ez a jó!). Innen alternatív kitérő fakultatív program keretében a Kopasz-tetőre, majd a Násznép-barlangba (felszerelés nélkül is be lehet menni, persze lámpa kell).
A kilátóból az OKT-n a Dagonyáig, innen újabb alternatív kitérő tehető a Szt. Margit-kereszthez a Látó-hegy csúcsára, ahonnan remek panoráma nyílik, Észak felé olyan pontokkal is, ami a csúcsról nem látható.
A Látó-hegyhez hasonlóan szintén párszáz méteres kitérő tehető a Naszályi-víznyelőbarlanghoz is, pontosabban a 6 méteres bejárati aknához, amely lent lezárt, de így is érdekes látnivaló.
Az OKT-n a Bik-kút érintésével tovább Katalinpusztára, itt alternatív kocsmai kitérő tehető, továbbá túrajelentésbe is nyomható OKT-pecsét.
Katalinpusztáról tovább a Pest megyei piroson a kb. 1 km-re lévő erdészházig, amely a Gyadai-tanösvény (körtúra) induló állomása murvás parkolóval, de lezárt sorompóval.
A Gyadai-tanösvény 5 km-es végigjárása lenne a végső fázis (úzközben az Óriások pihenője nevű rész ideális leüléshez, étel- és italfogyasztáshoz), majd vissza Katalinpusztára, a kocsmához, ahol buszmegálló van, pár perc alatt Vácra lehet érni, ahonnan bármilyen logisztikával lehetséges a hazajutás (busz, vonat, kocsi, stb.)
Terveztem ám díjazást is, hogy neve legyen a gyereknek, és jelvényszerző túraként plusz motivációval szolgáljon :-)
Egyfelől a város ill. az Ipoly-Erdő Rt. által kiadott, a Gyadai tanösvényről szóló színes, térképpel ellátott tájékoztatót kapnák a népek, másfelől tervezek készíttetni az alkalomra egy emlékkitűzőt, az ára a "piacon" megszokott, kb. 200-300 forint körül lenne, már elkezdtem szervezkedni ez ügyben.
Rendkívül gyorsan, mondhatni postafordultával megérkeztek a Vártúrák díjazásai a Tisza Cserkészcsapattól. Lovag lettem :)
A mozgalmat még több éve kezdtem, de csak most, a 60. igazolt vár után küldtem el a 3 lapot. Tetszenek a kitűzők is, de a lényeg, hogy a 6 fokozatos mozgalomban sikerült már félútig eljutni. Több várat is érintettem már, de van amiről nincs (nem sikerült megoldani) igazolás.
A munkáról egy viszonylag részletesebb tájékoztatást is kaptunk Pálmai Venceltől a hétvégi zánkai konferencia természetjáró szekcióján. Három megyét külön kiemelt, ahol igen pozitívak voltak a felfestés országos ellenőrzésekor a terepen tapasztaltak (Békés, Somogy, Zala).
Mikor kedden átvettem Tőle az OKT-jelvényt, akkor is váltottunk még pár szót a kékről, és felvázolt több nehézséget, amik a kék-kör felújítását hátráltatták. Hogy mégis megvalósult a teljes felújítás, mindenképp óriási siker.
A kerekítés azóta él, amióta ennyire peches egy nap:) És csak akkor, mikor ennyire peches. Jövő héten elvileg megyünk még egy útra, ám most a leányzó nem tart velünk, így elképzelhető, hogy nem kapunk semmilyen üdítőt, de azért megpróbáljuk.
Játékosnak pedig nem vagyok új, csak már régen jártam erre, s akkor is inkább csak olvastam. De egyszer nekiülöka többit is feldolgozni majd.
Január közepe körülre tudtok ajánlani valami kellemesebb utat a Tiszántúlra?
Hosszú-hosszú túrázási alapgyakorlatok után, jól felszerelkezve, tapasztalatokkal teli úgy határoztunk, hogy leleményes módon belecsapunk az ország egyik leghosszabb túraútjának végigjárásába a nyáron. Ugyan máshogyan terveztük, de végül is hárman indultunk el, ráadásul valahogyan sikerült kevesebbet is menni a tervezettnél. Ezen felbuzdulva elegendő bátorságot éreztünk magunkban ahhoz, hogy az Országos Kék-Túra folytatásával próbálkozzunk november közepén, így biztosítva magunknak a kötelező testnevelés-aláírások jelenlétét is kedves zöld kártyánkon. Így hát összeverődtünk hárman Szerencsen (ugyanis a negyedik nem tudott jönni, mivel Miskolcon az érkező vonatok menetrendjét nézte az indulóké helyett), akik voltunk a nyáron is s belevetettük magunkat a helyszínre utazás fáradalmasságaiba. Szerencsére ami étel volt nálunk, azt nagyon minimális mennyiségtől eltekintve rövid távon elfogyasztottuk a buszon zötykölődve az átszállóállomás, Abaújszántó felé haladtunkba, így táskánk már nem képviselt különösebben jelentős súly leszállásunkkor. Még az időjárás is egészen kellemes volt ahhoz, hogy kezdjük sejteni, itt valami gond lesz. Leszálltunk a buszról a jelzett település főterén, majd szorgalmasan várni kezdtük a csatlakozást. Sokáig nem történt semmi, majd ez intenzíven folytatódott. A „valami gond lesz”-képzetkör meglehetősen erős hatással zuhant reánk, mikor ráébredtünk arra, hogy a csatlakozásbusz már a mi buszunk megérkezése előtt elment, s az idő is kezd lehűlni, a következő buszra pedig még egy órácskát kell várni. Így hát arra a döntésre jutottunk, hogy rövid távon meglátogatjuk az illetékes település azon szociális pontját – s a hozzá tartozó közeget – mely ilyen időben is vigaszt és melegséget tud adni. Néminemű folyékony jégeralsó magunkba csurgatását követően, ám képtelen mértékben jobb kedvvel visszasétáltunk a buszmegállóhoz, hogy „na akkor megvárjuk a következőt, mert hogy úgyis mindjárt jön”. Aztán belénk csapott az a kellemetlen felismerés, miszerint az a busz, amit néztünk, szombaton nem jár. Szó ami szó, röpke két és fél óra várakozás, rövid józanodás és némi főtéren történő fakardos vívás formájába öntetett nyilvános magunkból hülyét csinálást követően sikerült felszállni a nekünk jó irányba haladó buszra, amivel aztán egészen nyári utunk végpontjáig, aktuális utunk kezdetéig, Gibártig el is jutottunk. Már majdnem elindultunk, mikor ismét intézménylátogatást kellett beiktatnunk vízügyi gondjainkat elintézendő, ahol is egy nagyon kellemes úriemberrel találkoztunk, aki mélységes ittassága ellenére is képes volt felülemelkedni azon az ilyenkor természetes indíttatáson, melynek értelmében nyelvi készlete a minden részeg által érthető egyetemes részegnyelv szavain kívül mást ne tartalmazzon. Kiderült róla, hogy tanár, s hogy maga is túrázott annak idején. Rövid diskurzust követően – a pálinka ezúttal kimaradt – végre elindultunk a túra helyi pecsételőhelye, a Gibárti Vízerőmű neves intézménye felé. Csupán néhány lépésre jártunk már a kaputól, mikor a fent említett kedves úriember beért minket egy üveg üdítővel, melyért cserébe egyetlen hölgytársunk kegyeit óhajtotta volt megkapni. Mikor ráébredt arra, hogy ez nem járható út, azért mégis csak ránkbízta az üdítőt, majd sebesen eltekert. Hihetetlen szenvedések árán, de végülis sikerült túlesni a kezdőponton történő pecsételésen és ugyan lógott a lába, de mégsem esett az eső sem, így hát indulhatott maga az út. Átsétáltunk Encsre, ahol is rövid távon megfulladtunk az enyhén szólva is tömeggyilkos szmogtól – bár úgy tűnt, a helyiek ezt kimondottan élvezik, és azért nagyvárosiak lévén nekünk sem kellett bemutatni, mi is az a társadalmilag elfogadott tömeges környezetszennyezés – úgyhogy egy üres reklámtábla többszöri lefotózását követően gyorsan tovább is mentünk. Miután Abaújdevecseren kevés híján átgázolt rajtunk egy kisebbségiek által zsúfolt Lada márkajelzésű szovjet gépjármű, mely funkcióját tekintve ócskás lehetett, kiverekedtük magunkat a faluból, s szélén megállva maradék táplálékunk bősz elcserélgetésébe kezdtünk, mely művelet minden túraközösségben a legáltalánosabb és a gyomornak legkedvezőbb történéseket foglalja magában, nevezetesen, hogy változatos ételhez jutunk. Rövid táplálkozás után ismét útra keltünk, a kék-sávokat keresve a környező pusztában, melyek utunkat vezetni voltak hivatottak, ám ennek ellenére is meglehetős ritkasággal fordultak csupán elő. Röpke háromnegyed órás intenzív bolyongást követően kellett ráébrednünk eme jelzések azon sajátosságára is, miszerint előfordul, hogy kétszáz méterrel az aktuális elágazás után jelzik csak, hogy illett volna lefordulnunk. Mindenféle útbaigazítások után besötétedett. Mi kint voltunk. Erdőben. Jelzés az volt ugyan, de ez a jellemzője az idő hidegségével és a sötétséggel is meglehetős analógiát mutatott a létezés kérdését illetően. Léptünket gyorsabbra véve, az egyébként nappal kimondottan kellemes és szép tájon már-már kocogó tempóban haladva végre sikerült elérni a következő igazolási pontot, Fancsalt. A település neve hűen tükrözte arcunk kifejezését is. Némi mizériát követően megleltük az igazolópecsétet is egy kerítésre rögzítve, s büszkén nyomtuk bele a pecsétet füzetünkbe, arcunkon az elégtétel mosolyával, már-már hősénekekbe illő testtartással. Mivel úgy éreztük, hogy nem csupán bátorság, hanem elmebaj kérdése is volna ismeretlen terepen lámpa nélkül, vaksötétben elindulni a következő útszakaszon, beültünk egy helyi szórakozóhelyre, s kandallóra tapadva bősz teázásba fogtunk. Ugyan majdnem lekéstük az Encs felé tartó utolsó buszt, azért mégis csak sikerült feljutnunk rá, mielőtt fáradtságunk teljesen úrrá lett volna rajtunk. Lassan elindult velünk egy olyan úton, amit csak a vesekő gyors gyógyítására áhítozóknak ajánlok, mi pedig komoran, fáradtan, egy félszeg mosolyt arcunkra húzva bámultunk egymásra, magunkban számolgatva a megtett utat. Végülis tapasztaltak voltunk, napi harminc-negyven kilométer meg sem kottyant nekünk – már amikor minden flottul ment - , mi több, az ötven kilométer feletti napi gyaloglás is már-már rutinszámba ment, így hát bátornak éreztük magunkat a fejben számoláshoz is, melyet a csoport legifjabb tagja a túrafüzetből ellenőrzött. Az eredményt megkapva még nagyobb csönd nehezedett ránk, amit csak néha tört meg a busz motorjának el- elfúló csattogása, illetve egy-egy közeli állat hangja. Hosszú várakozás után Dani szólalt meg először, hangjában elképedéssel párosuló csodálkozással, melyre a csalódás vont vékony mázat: -Tíz kilométer! Ezért utaztunk ennyit? -De milyen tíz kilométer? – replikázott Ági, az örök optimista. -Ummh! – mondtam én. - - Mondta a csend. Ennyiben maradtunk. Forró-Encsről aztán vonattal jutottunk Miskolcra. Ott Dani levált tőlünk, Ági és én pedig egy pálinka mellett egy állomás-közeli helyen könnyítettünk lelkünk nehezén. A „tíz kilométer” még sokszor elhangzott aznap. Ugyan csak kétszer annyit terveztünk, de ennyi minden régen volt már, hogy összejött volna egy út megakadályozása végett. Csalódással vegyes büszkeséggel érkeztünk haza. Tényleg csak tíz kilométert mentünk, de milyet? Másnap Ágival találkoztam Szerencsen az állomáson. Rám nézve csak ennyit kérdezett: -Ma is megyünk tíz kilométert?
OFF Most akkor januártól vagy májustól lesz a kedvezménymegvonás? Korábban mindenhol azt olvastam hogy januárban és májusban lesz áremelés; de a "kedvezményreform" májustól lép életbe; az utóbbi pár napban meg nem te vagy az első aki januári kedvezménymegvonásról beszél...
ON
Jól (nem) láttam, hogy Sétálós bácsi kérdésére még nem válaszolt senki?
